Szeged

A Múltunk wikiből

Segedín vagy Szegedin vagy Segedin, szerbül Сегедин, latinul Partiscum, németül Seghedin

megyei jogú város, Magyarország negyedik legnagyobb városa, a hét regionális központ egyike, a Dél-Alföld legnagyobb városa, Csongrád megye székhelye a Tisza és a Maros találkozásánál
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Kiskundorozsma egykor önálló község Csongrád megyében, ma Szeged városrésze. Wikipédia
A kiskundorozsmai szélmalom

Lebő Tápé része.

Szőreg egykori község Csongrád megyében, ma Szeged városrésze. Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
A szőregi csata emlékére állított fakereszt
Tápé egykori község Csongrád megyében, ma Szeged városrésze. Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
A tápéi római katolikus Szent Mihály templom a 18. században épült
i.e. 1900; a korai bronzkor kezdete
Vučedoli kultúra; makói és nyírségi csoport; somogyvári csoport; kisapostagi kultúra; nagyrévi kultúra; pitvarosi csoport; hatvani kultúra; perjámosi kultúra (szőregi és gerjeni csoport).
1542
december 30. A török elfoglalja Szegedet. A cívisek egy része Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatba menekül.
1552
február 20. Tóth Mihály, volt bíró vezetésével a szegediek kísérletet tesznek a város visszavételére. (Március 1-én a budai pasa leveri őket.)
1686
szeptember 23. Szeged török őrsége huszonnégy napi ostrom után megadja magát a szövetséges hadaknak.
1704. július 21–augusztus 13.
Rákóczi sikertelenül ostromolja Szeged várát.
1719
Szeged elnyeri – az 1715. évi 107. tc. értelmében – a szabad királyi városi jogállást.
1728. július 23.
Szegeden boszorkányság vádjával megégetnek hat férfit és hét nőt.
1847. október 10.
Az Első Dunai Gőzhajózási Társaság Szolnok és Szeged között gőzhajójáratot indít.
1849. július 8–11.
A kormány Szegedre költözik.
1849. július 11.
A honvédesapatok veresége Komáromnál.
1849. július 13.
Görgei Komáromból elvonul Vác felé.
1849. július 14.
Kossuth Aulichot nevezi ki hadügyminiszterré.
Kossuth és Bălcescu megegyezése a magyar–román megbékélésről.
1849. július 15.
Görgei váci kudarca.
1849. július 20.
Perczel turai kudarca.
1849. július 21.
Ferenc József Scitovszky Jánost esztergomi érsekké és hercegprímássá nevezi ki.
1849. július 23.
Elbukik a badeni felkelés.
1849. július 24.
Mészáros lemond a főparancsnokságról.
Szemere kormánya nevében benyújtja lemondását.
1849. július 25.
Kossuth elutasítja a kormány lemondását.
1849. július 27.
Az orosz főerők átkelnek a Tiszán.
A képviselőház zárt ülésén a békepártiak Görgei főparancsnokságát kÖVetelik.
1849. július 28.
A képviselőház nemzetiségi határozata.
A zsidók egyenjogúsítása.
1849. július 29.
Perczel Szegedig vonul vissza. Haynau Szeged határába érkezik.
Görgei Tokajnál átkel a Tiszán, és megindul Arad felé.
1849. július 30.
A honvédsereg főparancsnokává Kossuth Dembińskit nevezi ki.
1849. július 31.
Bem segesvári veresége. Petőfi halála.
1849. augusztus 1.
Dembiński feladja Szegedet. A kormány és a képviselőház Aradra települ.
1849. augusztus 2.
Haynau bevonul Szegedre.
1849. augusztus 5.
Dembiński szőregi veresége.
1852. április–augusztus
Bérmozgalom a Kecskemét és Szeged közti vasúti építkezésen.
1854. március 4.
A KiskunfélegyházaSzeged vasútvonal megnyitása.
1857. november 15.
A SzegedTemesvár vasútvonal megnyitása.
1871. november 14.
Andrássy Gyula gróf közös külügyminiszteri kinevezése.
Befejeződik az alföld-fiumei vasút (NagyváradSzegedZomborEszékVillány) építése.
1876. augusztus 20.
A budapesti Sugárút (Népköztársaság útja) megnyitása.
A szegedi országos kiállítás megnyitása.
1879. március 12.
A szegedi árvíz.
1880. április 28.
1880:XVII. tc. Szeged újjáépítéséről.
Az 1880:XX. tc. a tiszavölgyi vízszabályozási és ármentesítő társulatok és Szeged városa részére állami kölcsönt nyújt.
1883. október 14.
A szegedi színház megnyitása.
1885.
A szegedi közúti Tisza-hidat és a barcsi Dráva-hidat átadják a forgalomnak.
1895. január 28.
Összecsapás Szegeden a katonaság és a munkásvezetők szabadon bocsátását követelő tüntetők között.
1905. április 4–5.
Általános sztrájk Szegeden.
1909. augusztus 22.
Holló Lajos, a bankcsoport egyik vezetője Szegeden Alföldi Függetlenségi és 48-as Pártot alakít.

Tartalomjegyzék

Somogyi Sándor

A terület kialakulásának főbb vonásai a pleisztocénben

  • A süllyedékeket kitöltő folyóvízi üledékösszlet vastagsága a Kisalföldön meghaladja a 200 métert, a Nagyalföldön, Szeged vidékén pedig a 800 métert is eléri.
  • Hazánk legnagyobb pleisztocén végi hordalékkúpjai: A Dunáé Budapest és Szeged között, a Tisza mellékfolyóié a Nyírségben, valamint a Marosé a délkeleti Alföldön.

Gábori Miklós

A gravetti kultúra települései

A Ságvárral jellemezhető csoporthoz tartozik Dunaföldvár, Szeged-Öthalom kis telepnyoma — ezek ideiglenes mammutvadászhelyek —, Madaras, Zalaegerszeg stb. Ez az összetartozás azonban csupán eszköztipológiai jellegű — amennyiben a leletanyaguk rossz kőzetből készült, egyszerű és a ságvárinál sokkal csekélyebb. Korukat tekintve azonban Madaras kb. Ságvárral egyezik, míg a többiek a gravettien legfiatalabb lelőhelyei.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

Az alföldi vonaldíszes keramika csoportjai

A Körös-kultúrától elhódított területen megtelepült alföldi vonaldíszes keramikás emberek új művelődése a szakálháti csoport. Életén érződik a fejlettebb kultúrájú elődök utóhatása. Csakhamar maguk is nagyobb önálló telepeket létesítettek (Szakálhát, Lebő stb.), és nem lehetetlen, hogy a talajváltó földművelés elemeit is elsajátították: telepeiken gabonatartó hombárok és agyagládák tűnnek fel. A Körös-kultúra utóhatásánál azonban jelentősebbek azok a művelődési és művészeti hatások, amelyeket a Körös-kultúra helyébe, a Marosig előnyomuló új, nagy déli kultúrától (VinčaTordos kultúra) vesznek át. Déli edényformák, déli típusú díszítés: gyékényfonást utánzó meanderminták, egy és többszínű festés tűnnek fel. Az edények tartalmát gyakran „védelmezik” peremükre karcolt vagy domborított emberarcokkal, áldozati célra használható ember alakú edényeket is készítettek. A házakban egyre gyakoribb lesz a déli típusú istenszobrocska. Nőket ábrázoló, rendszerint lapos testű és csak elvétve szoborszerű idoljaiknak hátra csapott, háromszögletű feje van (az anyaistenség arcát a halandóktól elrejtő kultikus maszk jelzése).

E balkáni jellegűvé vált vonaldíszes keramikás csoport a déli hatások egy részét visszafelé közvetíti az egykori anyaországban maradt népeikhez.

Az Alföld a fejlett neolitikum idején: Vinča–Tordos-kultúra, tiszai kultúra

A Marostól a Felső-Tiszáig, nagyobbrészt a Tiszántúlon alakult ki a magyar neolitikum „klasszikus” kultúrája, a tiszai kultúra. Eredete ma még nem teljesen világos. Nagyjából ugyanazt a területet foglalta el, mint korábban az „alföldi vonaldíszes keramika”, legkorábbi telepei azonban a szakálháti csoport területén tűnnek fel. A szakálháti csoport anyagi kultúrájából, díszítőművészetéből, motívumaiból sok minden megtalálható a tiszai kultúrában; alig kétséges, hogy népi alapja a helyi lakosság volt. Földművelésük, a hozzá kapcsolódó eszközkészlet és vallási hiedelmek azonban déli eredetűek. Feltehető tehát, hogy a Vinča-kultúra csoportjai is részt vettek a tiszai kultúra kialakításában. Erre a közvetlen régészeti kapcsolatok is utalnak.

A kultúra telepeit néhány nagy ásatás nyomán jól ismerjük (Hódmezővásárhely–Kökénydomb, Szegvár–Tűzköves, Lebő, Vésztő–Mágor-halom). Ezek az első igazi tellek Magyarországon. A „tell” az elő-ázsiai típusú földműves kultúrák sajátos telepformája. Olyan fejlett talajváltó földművelési ismereteket és állattartást feltételez, amely több száz vagy akár több ezer éven át is lehetővé teszi a lakosság egy helyben maradását. Rétegei a 20–25 évenként szétmálló vagy a gyakori tűzvészek során romba dőlt agyagfalú házakból, a házak között felhalmozódott hulladékokból keletkeztek. A pusztulás után vagy a telep tervszerű megújításakor elegyengetett rétegek felett újból és újból felépült a falu, folytatódott az élet. A rétegek vastagsága a Balkánon elérheti a 10–12 métert, Kisázsiában a 25–30 méter magasságig emelkedő tellekre is számos példa van. Magyarországon a kőkori élet folyamatosságának ismételt megszakadása miatt a bronzkor előtt nem ismerünk 2–3 méternél vastagabb rétegeket.

A középső bronzkor

A déli eredetű kultúrák gazdaságilag elmaradottabb képviselője a perjámosi kultúra. A középső bronzkor elején látszólag tovább terjeszkedik észak felé, valójában újabb, fejlettebb déli törzsek nyomására fokozatosan a Marosig szorul vissza, majd kétfelé szakad. A helyben maradó és a Maros–Tisza–Körös mocsarai közé visszahúzódó ága a szőregi csoport, míg a Duna bal partjára, maradvány nagyrévi elemektől elhódított területre, a gerjeni csoport költözik. A kultúra központja, egyetlen jelentősebb fegyver- és ékszergyártó műhelye a Maros menti Pécska volt, az egész korszakon át használt temetőjét pedig Szőregen tárták fel.

A legerősebb halotthamvasztásos népesség a következetesen urnákban temetkező vatyai kultúra volt. Nagyrévi alapokból továbbfejlődő Duna menti telepein virágzott az élet, egyes telepeken nagyszámú lakosság élt együtt. Pásztorcsoportjaik a történelem során első ízben népesítették be a Duna–Tisza köze homokbuckás vidékét, urnatemetőik sokfelé megtalálhatók. A mozgékony vatyai csoportok sikeresen terjeszkedtek az egész középső bronzkor idején. A hatvani kultúra katasztrófája idején megszállták a Tápió menti erődített hatvani telepeket, ezáltal szilárd határt alkottak a füzesabonyi kultúra felé. Dél felé szabad volt az útjuk. Hatalmukat rákényszerítik a Duna menti gerjeni csoportra, majd a Duna–Tisza közén egészen a Bácskáig (nagyjából a mai jugoszláv határig) nyomulnak előre, előőrseik közvetlenül a szőregi csoportig hatolnak.

A halomsíros nép támadása

Szeged környékén több, a halomsíros kultúrára utaló temető van. A korai kis temetők után olyan nagy kiterjedésű csontvázas temető alakult ki (Tápé), hogy feltételezhetően ott volt a halomsíros népesség egyik központja. Kultúrájukban a perjámosi kultúrának még halvány utóhatásai sem figyelhetők meg.

A késő bronzkor

A Tisza völgyében a Bodrogtól a Marosig a halomsíros kultúra új temetői tűnnek fel, valószínűleg a támadók hagyatéka. A helyi hagyományok egyre halványabban érződnek a szegényes, egyhangú anyagi kultúrájukban, bronz ékszereik és viseletük idegen. Hamvasztásos vagy csontvázas, gyakran kevert rítusú temetőik nem lehettek hosszú életűek (Tiszafüred, Jánoshida, Egyek, Tápé stb.).

Az ázsiai nomád háttér, az európai hunok

A hunokkal kapcsolatos legnagyobb hazai lelet a kiválasztott rétegre vagy talán valamelyik hun fejedelemre utal. A szeged-nagyszéksósi határban talált 167 db töredékes, részben összeégett arany ékszer a humuszból került elő, tehát nem sírból. Valószínűleg halotti tor máglyájának a maradványa. A leletek közt előforduló, ékkövekkel berakott arany övcsatok, csizmadíszek, nyakperec, arany nyeregdíszek, arany- és elektronedények szinte kézzelfoghatóan megelevenítik Priscos leírását a logades réteg viseletéről és pompájáról.

A gepidák gazdasága és társadalma

Az erdélyi gepida sírokban előforduló II–III. századi római fibulák, bronztárgyak, kopott érmék ugyanolyan talált tárgyak, mint amilyenek a Szentes vagy Szeged környéki sírokban vannak.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Szeged–Átokháza X
Szeged–Baktó X
Szeged–Fehértó A–B X X
Szeged–Kundomb X X
Szeged–Makkoserdő X
Szeged–Öthalom X
Tápé X
Szőreg X X

Györffy György

A fejedelemség erősítése és a bizánci misszió

Hol volt a görög püspök székhelye?

Ha Hierotheosz Turkia püspöke lett, kérdéses, hogy székhelyét az őt behozó gyula vagy Turkia fejedelmének valamelyik udvarhelyén tartotta, avagy éppenséggel Pannonia régi püspöki székhelyét újította meg. Korai bizánci építészeti emlékeket nemcsak Zombor gyula partvonalán (kiszombori kápolna, marosvári keresztelőtemplom) találunk, hanem Fajsz fejedelem Duna-balparti szakaszán is: Apostagon egy tizenkét karéjos görög templom állt a középkorban. Számításba vehető Szávaszentdemeter, az antik Sirmium is, amely a IX. században Pannonia püspöki székének számított. A görög püspök itteni székhelyének feltevését támogatni látszik az a körülmény, hogy bizánci területen előkerült egy „Theophülaktosz Turkia püspöke” feliratú pecsét, amely hátoldalán Szent Demetert ábrázolja. Noha Magyarországon számos Szent Demeternek szentelt egyház volt – például Szegeden is –, Szávaszentdemeter mellett szól, hogy itt a XI. században egy nagy görög monostor működött. E monostor kezdeteiről 1340-ben azt jegyezték fel, hogy egykor görög és szláv szerzetesek éltek benne. A szlávok jelenléte magyarázatul szolgálhat az első görög keresztény missziónak a magyar nyelvben tükröződő szókincsére. Mivel a görög püspök Magyarországon a görög nyelvvel semmit sem ért el, viszont a szlávokkal régóta szimbiózisban élő magyarok legtöbbje tudott valamit szláv nyelven, a görög püspök bolgár-szláv papi tolmácsokkal kezdhette el az igemagyarázatot. E görög vezetés alatt álló bolgár-szláv térítés emlékei lehetnek nyelvünk egyházi terminológiájának bolgár-szláv, illetve görögkeleti elemei: kereszt, karácsony, szent, pap, barát stb. Az udvarhelyeken és egy-egy szlávok lakta gócban megindulhatott a templomépítés, de hogy a görög szentek tiszteletére emelt egyházak (Szent Demeter, Szent Pantaleon, Szent Kozma és Damján, Szent György) mennyiben kapcsolhatók e legkorábbi térítési hullámhoz, mennyiben a XI–XII. századi görög befolyáshoz, és mennyiben a latin egyházba inkorporált görög kultusz visszatükröződései, az esetenként mérlegelendő. Központi helyzetüket figyelembe véve, a szegedi Szent Dömötör és a titeli Szent Bölcsesség (Hagia Sophia) patrocíniuma mellett Pécs XI. századi görög Pente ekklesia neve sejtet X. századi előzményeket.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

A Duna vonalától keletre a kalocsai püspökség egyházmegyéje terült el. Bár e püspökség a váci püspökség megalapítása előtt valószínűleg Csongrád megye területét is felölelte (Szeged később is ide tartozott!), területe ekkor csak Bács és Bodrog vármegyékre terjedt ki.

Uralkodó osztály

Az Árpádok egyházalapító tevékenységét követően a legkorábbi magánmonostorokat az Abák alapították, a XI. században legalább hármat: Sár, Debrő és Százd. Ezekhez csatlakozott a Hont fia Bény alapította Bény (Esztergom megye), a Győr fia Ata alapította Zselicszentjakab (Somogy), talán a Gut fia (?) Vid alapította Vidmonostor, a Bor-Kalánok egyike által alapított Szermonostor, a Dorozsma alapította Dorozsmamonostor (Szeged közelében) és még jó néhány, amelynek alapítási ideje homályba vész.

Kristó Gyula

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások lelőhelyei
név kolostor
Szőreg–Apátság X

Állattenyésztés

A dömösi prépostság állatállománya négy faluban összpontosult. Eszerint 1138-ban Bátán 70 kanca volt található 20 csikajával, Kuktiban 800 juh és 50 tehén, Tápén 14 tehén és 24 koca, Dobozon pedig 70 koca és 60 kas méh. Feltűnő, hogy az összeírás csak a szaporulatot adó állatállományról ad képet.

Tulajdonviszonyok

A dömösi prépostság birtokai (1138)
régi név mai név megye
A Tisza és a Körösök vidéke
Tapai Tápé község Csongrád megye

Kereskedelem

  • III. Béla 1183-ban három sószállító hajót adományozott a nyitrai egyháznak azzal a szabadsággal, amelyet Bizere monostorának hajói bírtak a só vásárlásában és tárolásában, s e hajókat akár Aradon, akár Szegeden fenntarthatták maguknak.
  • Odo de Deogilo írta a XII. század közepén, hogy a Duna sok vidék gazdagságát szállítja hajón Esztergom nemes városába. Az erdélyi sót is hajón úsztatták le a Maroson Szegedig, itt a Duna–Tisza közén húzódó, s állítólag már a XI. században is létezett Káliz úton vitték a Dunához, ahonnan újra vízi úton szállították tovább.

Az 1222. évi Aranybulla

  • A sóról azt írta elő az Aranybulla, hogy az ország közepén ne tárolják, hanem csak Szalacson, Szegeden és a végeken. Az ország közepe (medium regni) bizonyára Székesfehérvárra vonatkozott, az itteni sótárolás tilalma a királyra nézve volt hátrányos. A cikkely egésze mégis az egyházakkal szemben tartalmazott kedvezőtlen döntést, hiszen a kiváltságos egyházi intézmények immár sok évtizedes joguknál fogva rendelkeztek a sókereskedelem, egyházi központjukban a sótárolás, valamint a sóértékesítés szabadságával. E pont a nagy adományozások időszakában egyházi kezekbe került só-privilégiumok ellenében mégis elsősorban a király érdekeit védte, hiszen a Bihar megyei Szalacson, illetve a marosi sóút végpontján fekvő Szegeden egy-egy régi királyi sóraktár létezett, az előbbi az észak-erdélyi, az utóbbi a dél-erdélyi sóbányák termését tárolta.
  • Hogy azzal a rendelkezéssel, amely szerint a sót csupán Szalacson, Szegeden és a végeken szabad tartani, mily kár érte az egyházat, a következő egy évtized eseményei világítják meg teljes egészében.

Az egyházi nagybirtokosság politikai sikerei II. Endre uralkodásának utolsó éveiben

Az 1222. évi Aranybulla 31 cikkelyéből 12 egyáltalán nem került át az 1231. évi megerősítésbe, az átvettek közül szá­mos passzus többé-kevésbé megváltozott formában szerepel 1231-ben, ahol ugyanakkor több mint egy tucat új cik­kely is található. A változások az egyház számára voltak kedvezőek. Elmaradtak az 1222. évi Aranybulla egy­házra nézve sérelmes pontjai, mint a tized pénzben szedését tilalmazó cikkely, vagy a sórak­tá­ro­zást Szalacsra, Szegedre és a végekre korlátozó passzus.

Stílusirányzatok

A pécsi műhely ugyanúgy felső-itáliai, közelebbről talán paviai minták alapján dolgozott, mint azon kőfaragványok alkotói, ame­lyek Bácsról, Szegedről, Halmágyról, a gyulafehérvári második székesegyház egyik ornamentális kész­letéből, továbbá Vésztőről és Pusztaszerről ismertek, s amelyek a lombardiai ere­detű díszítőstílus egyidejű, széles körű elterjedése mellett tanús­kodnak.

A tatárok Magyarországon

  • A tatár sereg egyesült három szárnya a tél elejét még Szeged vidékén töltötte, de a téli idő beálltával Pestre tették át köz­pont­jukat.
  • Nem lehetetlen, hogy Kadan nem Batuval tartott, hanem a szegedi táborból Macsón át vonult Szlavóniába, kifejezetten azzal a céllal, hogy kézre kerítse Béla királyt.

Sinkovics István

Országos pusztulás, helyi ellenállás

  • Sőt, amikor Szegedhez érve kiszámította, hogy seregével nem érkezhetik meg idejében a királyhoz, állítólag könnyű kocsi­kon foly­tatta útját, hogy legalább kevesedmagával vegyen részt az ütközetben.
  • A nagyvezír csak akkor tudott benyomulni Szegedre, amikor megtörte a „puskával, nyíllal, bottal és kővel” harcoló védők ellenállását.

Crni Jovan felkelése

  • Jovan cár előbb Szabadkán, majd amikor azt földesura, Török Bálint másodszori próbálkozásra visszavette tőle, Szegeden rendezte be udvarát. Itt keresték fel Ferdinánd emberei pénzzel, ajándékokkal és ígéretekkel; 1527 májusától Fer­di­nánd állandó követe volt mellette. Crni Jovan megnyerése beletartozott azoknak a kezdeményezéseknek a sorába, ame­lyek­kel Ferdinánd igyekezett a magyarországi erőket még a fegyveres harc megindítása előtt a saját pártjára vonni. Crni Jovan udvara a két király egyelőre fegyver nélkül vívott harcának színtere lett. Ferdinándnak végül is sikerült a Fekete Embert a maga oldalára állítania, János király követe pedig megszégyenülten távozott.
  • Jovan cár kíséretével Szegedre menekült, de itt halálos puskalövés érte.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

  • Fráter György 1552 elejére törökellenes hadjáratot tervezett; az erőkkel azonban immár csak a Szeged visszafoglalására szánt, vakmerő vállalkozásra futotta. A tervet Tóth Mihály volt szegedi bíró eszelte ki, s megnyerte hozzá Aldana lippai parancs­nokot is. A bíró 5 ezer hajdúból álló csapata úgy tett, mintha Becskerek ellen vonulna, majd titkon átkelt a Tiszán, és a szegediek segítségével megszállta a várost. A jól kiépített várral azonban nem boldogult. Aldana és csapatai idő­ben megérkeztek Lippáról, de meg sem kísérelték a vár ostromát, a hajdúk pedig fosztogatni és dorbézolni kezdtek. Köz­ben Ali budai pasa sebtében összevonta a szomszédos várak őrségét. Az ágyúkkal is fe1szerelt felmentő sereg és a vár­ból kitörő védők a szegedi mezőn Tóth Mihály hajdúinak nagy részét levágták. A győztes törökök bosszúból lemé­szá­rol­ták a város sok lakosát, így lett a merész vállalkozásból „szegedi veszedelem”.
  • Február végén, amikor Szeged ellenállása megtört, Pozsonyban már együtt ült az országgyűlés, hogy a védelemről tanács­kozzék.

Zimányi Vera

A jobbágytelek rendszerétől független árutermelő állattenyésztés

Kecskemét 10 pusztáján (amelyek korábban Szegedhez tartoztak) 118 vállalkozó mintegy 15 ezer, a később bérelt pusz­tá­kon pedig 86 vállalkozó 15 333 marhát tartott.

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

  • 1541-ben egy megrendült, a korábbiakhoz mérten elszegényedett, de az egykorú Magyarországon belül még mindig a leg­népesebb városegyüttest képviselő Buda és Pest került török uralom alá. Ugyanez évben jutott török kézre Szeged is.
  • Szeged gazdag, jómódú kereskedői Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatra költöztek.

A városi ipar és iparosság

1598-ban Debrecenben 16 ötvösmester élt egyidejűleg, de 1551-től kezdve Kecskeméten is megtelepedtek, és állandó meg­élhetést találtak a Szegedről odamenekült ötvösök.

Az agrárkonjunktúra hatása a mezővárosok fejlődésére

A családfők száma – a bevándorlás következtében – a Debrecennél jóval kisebb Kecskeméten is megemelkedett: közel 300-ról (1546) 1086-ra (1580); s még 1590-ben is megmaradt 535 családfő. Az oppidum vagyonosságát mutatja, hogy egyes Szegedről menekült ötvösmesterek megélhetést találtak itt, s ezért véglegesen megtelepedtek.

Sinkovics István

Kincstári jövedelmek, hadszervezet, diplomácia

Szeged elestével a só szállítása ebben az irányban megakadt.

A török terület népessége

1578-ban Szegeden 266 mohamedán és 703 keresztény, döntő többségben magyar családfőt írtak össze.

Péter Katalin

Vegyes vallású ország

A reformáció hatásának tudhatók be viszont egyes szerzetesek, valamint apácák családalapításáról tanúskodó tények és azok az esetek, amikor egy-egy városból testületi döntéssel űzik el a szerzeteseket vagy esetleg csak némely rendek tagjait. Az is gya­kori, hogy a reformáció mellé állt földesurak tiltják ki őket birtokaikról. A népharag elemi kitöréseiről azonban feltűnően kevés adat maradt. Mert a szervezett kiűzés az esetek többségében súlyos atrocitásokkal jár ugyan, de spontán támadások a kolos­to­rok ellen – minden jel szerint – ritkán fordulnak elő.

E sajátos magyarországi jelenségnek két magyarázata is kínálkozik. Az egyik az, hogy jelenlétük – lévén Magyarországon viszony­lag kevés szerzetes – nem jelent szubjektív terhet. A másutt gyakran hangoztatott dühös érvelés semmittevésükről nálunk nem merül fel. Menekülésük pedig – előbb Ausztriába, majd Pozsonyba és Nagyszombatba – nagyon is szervezett. Egyes rendházak mintegy kötelékben távoznak. A másik magyarázat: sokan maguk is a reformáció terjesztőivé válnak.

Az utóbbi elsősorban a ferencesekre vonatkozik, akikről már a középkori társadalmi mozgalmakban, különösen pedig a Dózsa-fel­kelésben kiderült, hogy a nagybirtokossá vált hagyományos rendekkel szemben, eredeti, térítő feladatukat megőrizve, rend­kí­vül érzékenyen reagálnak környezetük problémáira. A katolikus egyház belső megújulási tünetei is náluk voltak a leg­é­lén­keb­bek. Most pedig a reformáció megjelenése sokszor személy szerint hozzájuk kötődik. Az 1520-as években végrehajtott vizs­gá­latok során derül ki, hogy nem egy helyen ferences szerzetes prédikált először lutheri szellemben, s a számon tartott, név sze­rint ismert reformátorok egy része is a ferences rendből kerül ki. Mindez azonban nem azt jelenti, mintha a rend testületileg a reformáció mellé állt volna. Mert a 16. század során végig meg­ma­radt kolostorok többsége is az övék: az ország minden vidékén, Nagyszombatban és a Szatmár vármegyei Nagybányán, Erdély­ben több helyen is, a hódoltsági Budán, Gyöngyösön, Szegeden egyaránt megtalálhatók; Jászberényből a török űzi el őket 1583-ban.

Hegyi Klára

A meghódítottak

A meghódított keresztény alattvalóknak ugyanúgy megvolt a maguk külön élete, mint a törököknek. Azokban a városokban is külön negyedekben laktak, melyeknek várait és központi városrészeit törökök (például Szegeden, Simontornyán, Vácott, Hatvanban vagy Karánsebesen), a helységek nagyobb hányadában pedig teljesen törökök nélkül, magukban éltek. Tisztán keresztény lakosságú volt mezővárosaink nagy része, köztük a leghíresebb három Duna—Tisza közi város: Körös, Kecskemét és Cegléd. A szegedi szandzsák néhány déli helységétől eltekintve, a hódoltság falvaiban mutatóban sem laktak törökök.

Makkai László

Magyarok az erdők és a vizek oltalmában

Ha a magyar ferencesek Szécsényből, Gyöngyösről, Szegedről nem jutottak is el a Dunántúlra, csak bosnyák rendtársaik, a jezsuiták viszont a 17. század derekán Pécsett és Törökkoppányon missziót, az előbbiben iskolát is tartottak fenn.

Balkáni menekültek és hódítók

  • A régi magyar parasztság töredéke a földesuraival beköltözött régi rác parasztsággal s a török hódítók nyomában érkező újabb szerb, de főleg vlach népességgel élt együtt a BajaSzabadkaArad–vonaltól délre, attól északra viszont Kalocsa, Halas, Szeged, Hódmezővásárhely, Simánd lakossága és közvetlen környékük már teljesen magyar volt; ezek közül mindössze Kalocsán és Szegeden telepedett meg török helyőrség.
  • 1649-ben Benlich belgrádi katolikus püspök Bács-Bodrog vármegye területén Martonoson, Bajmokon, Jánoshalmán, Mélykúton, Hercegszántón, Zomboron, Bácson, Bökényben 2975 katolikust bérmált, ugyanakkor Gyöngyös, Jászberény, Szeged és Kecskemét környékén 2515-öt, tehát magyar (bár nagyrészt református) északi Duna–Tisza közén sem több katolikus, mint a délin.
  • A fenti eset egyrészt arra mutat, hogy a szláv bevándorlás tengerében, mélyen délen is marad]tak magyar szigetek, amelyek majd csak a 17. század végi felszabadító háborúban tűnnek el, másrészt arra, hogy a bosnyák ferenceseknek szegedi, bajai, pesti, kalocsai, bácsi rendházaikból folytatott tevékenysége legfeljebb az ortodox szerbekbe való beolvadástól, de nem anyanyelvük feladásától óvta meg a török megszállás alatti magyarokat, sőt néha egyenesen elszlávosodásukat munkálta.

Magyarok, szlovákok, németek a Felföldön

Nagyszombat pesti és budai, Kassa főként szegedi menekültekkel töltődött fel, s ezáltal magyarosodott is eredetileg német polgárságuk.

R. Várkonyi Ágnes

Buda visszavívása

Lotharingiai Károly herceg Buda bevétele után parancsot adott a török hadsereg üldözésére, de megkésett. A nagyvezír végigpusztítva és kifosztva a Duna menti falvakat, leért a Dráva túlsó partjára, és felszedte maga mögött az eszéki hidat. A harc Buda váráért még nem fejeződött be.

A szövetséges hadsereg lendülete azonban nem tört meg. Lotharingiai Károly Hatvan megvételére indult, Badeni Lajos hadteste pedig a dunántúli várakat fogta ostrom alá. Simontornya visszafoglalása után a horvátországi hadtesttel egyesült serege ostrom alá vette Pécset. A vár őrsége vízhiány miatt fellázadt a tisztek ellen, s kegyelemre megadta magát. Kaposvár kapuit háromnapi ostrom nyitotta meg. Szeged alatt Veterani és Barkóczy ezredei győztes csatát vívtak a nagyvezír egyik előhadával, s ezután a 600 főnyi török őrség feladta a várost.

Wellmann Imre

Költözők és költöztetettek

Akiknek a szegedi magyarok közül sikerült a rájuk törő helybeli rácok elől elmenekülniük, inkább négyesztendei bujdosásra adtak fejüket, semhogy megnyugtató kijelentésekre visszatérjenek.

R. Várkonyi Ágnes

A Határőrvidék katonaparasztsága

A határőrök nagy többségét délszláv nemzetiségűek alkották, akiket a kortársak általában rácoknak neveztek. De közéjük telepítették le – Péterváradon, Zentán és Szegeden – az 1700-ban feloszlatott Pálffy- és Kollonich-huszárezredek magyar legénységét, és szabadabb élet reményében sok magyar jobbágy is a határvidékre szökött.

A Határőrvidék a bécsi Haditanács igazgatása alá tartozott, de területét sem az érintett vármegyékből nem hasították ki, sem az Udvari Kamara hatásköréből nem vonták ki egyértelműen. 1699-ben a katonacsaládokat még a megyei adókötelesekkel együtt írták össze. A zavarok legfőbb forrása azonban az volt, hogy a szabad földek kiosztása évekig elhúzódott, közben a katonacsaládok maguk foglaltak szántókat, réteket, nemegyszer többet, mint ami járandóságként megillette volna őket. Ez a kincstár érdekét is sértette, és állandó nyugtalanságot okozott a katonaparasztokkal szomszédosan, helyenként keverten élő adóköteles jobbágyok között.

A Határőrvidék katonaparaszti társadalma a 18. század első éveire kezdett világos körvonalakat ölteni. Adó- és robotmentes, szabad földhasználat fejében a határ menti palánkok, sáncok, őrhelyek (csárdákok) szolgálatát látta el, s a nagyobb katonai központok – Szeged, Arad, Várad – gyorsan mozgósítható fegyveres erejét adta. A mintegy 20 ezer fő körüli népesség földművelésből és állattenyésztésből élt, és a Határőrvidék területén vámmentesen kereskedett. Szabad görögkeleti vallásgyakorlattal és alsó fokon katonai önkormányzattal rendelkezett.


A szegedi határőrparancsnok, báró Herberstein kapitány például korlátlanul kisajátította az italmérés jogát, és saját hasznára sörházat létesített, vagyis személyi tulajdonként élt a „kisebb haszonvételek” királyt illető, de a katonaközösség céljaira átengedett jogával.

A hegyaljai felkeléstől a karlócai békéig

Augusztus első napjaiban Északkelet-Magyarországot, Debrecent és a hajdúvárosokat ismét felkelésre szólító körlevelek árasztották el, de célt nem értek. A pataki és tokaji várból kitört felkelők közül viszont egy 5–600 főnyi lovascsapat lejutott Temesvárra, a török táborba. A tőlük kapott tájékoztatásnak nyilván része volt abban, hogy Thököly javaslatára a nagyvezír megváltoztatta haditervét. Miután Titelt elfoglalta, Szeged felé indult, hogy azután a Maroson átkelve Felső-Magyarországra törjön.

Főúri-nemesi szervezkedés (1698–1702)

Bercsényi Miklós gróf személyiségében az új arisztokrácia minden jellemvonása egybeötvöződött. Pályája Esterházy Pál nádor segítségével ívelt fel a sellyeí várkapitányi tisztségből, majd a mezőszegedi kapitányságon át az ország első főméltóságai közé.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

A Habsburg-kormányzat a vármegyékre, a rác határőrségre és a Rabutin tábornok parancsnoksága alatt Erdélyben állomásozó 8–10 ezer főnyi reguláris hadseregre támaszkodott, s azonnal megkezdte magyar hadsereg toborzását is. A védelmi vonal megszervezését a budai és a szegedi helyőrségre bízta. A Haditanács a török háborúk idejéből Magyarországot jól ismerő Schlick Lipót altábornagyot állította a védelem élére, aki sikerrel vetette be a váradolaszi rácokat Bóné serege és a bihari nép ellen. A vereség hírére Bercsényi vezetésével leküldött válogatott katonaság augusztus 6-án kiverte sáncaiból a váradolaszi őrséget, s Rákóczi augusztus 9-én újra csatlakozásra szólította a rácokat. Eközben a Kővár váráig előrenyomuló Rabutin visszafordult Szebennek, s Glöckelsberg tábornokot küldte az Erdély északnyugati határát védő Somló várába. Szőcs János ezereskapitány támadására azonban Glöskelsberg otthagyta Somlót, és bevonult a szatmári várba. Somló, Erdély kapuja, augusztus 9–10-én került Rákóczi birtokába. Majd meghódolt Károly, megnyitotta kapuit Nagybánya, a huszti vár s az öt máramarosi koronaváros. Bóné András, Majos István és Bozóky Pál kapitányok Bélfenyérnél győztes csatát vívtak a rácokkal, betörtek a Maros–Körös vidékére, elfoglalták Belényest és Brádot.

A tiszántúli hadjárattal Rákóczi hatalmába került a Tisza, a Kárpátok, az erdélyi hegyek és a Körösök határolta terület. A Felvidéken, a Dunántúlon, a Mátra aljában mindenütt seregtoborzó hadnagyok tűntek fel, Kőrösön, Kecskeméten előre beszervezett kurucok várták Rákóczi ezredeit, s Erdélyben elementáris erejű felkelések robbantak ki. Bercsényi megkezdte Tokaj ostromát, Rákóczi Szatmárt fogta ostromgyűrűbe, elfoglalta a várost, az őrséget beszorította a várba, és cselekvésképtelenné tette. Szolnok várát Szőcs János, Borbély Balázs és Deák Ferenc ezereskapitányok csapatai vették be. Kyba rác ezredes azonban a szegedi császári őrség egységeivel Kiskunhalasnál véres csatában szétverte Deák Ferenc ezredét. 1703 őszén Rákóczi újabb pátenssel szólította fegyverbe a szegedi határőrök támadásai miatt megfélemlített jászkunokat, és ismét megkísérelte, hogy megnyerje a Határőrvidék fegyveres népét.

Magyarország és az európai háborúk

A dunántúli hadjáratra készülő Rákóczi így hadseregével délre fordult, mivel a császári hadvezetés támadásra indította a Duna–Tisza közi rác helyőrségeket. A fejedelem vállalkozása sikeresen indult. A magyar sereg Titel alatt, Feketevíznél győzelmet aratott, s július 20-án bevette Szegedet, és megkezdte a vár ostromát. A várparancsnok, Globitz báró azonban sikeresen ellenállt. A közben súlyosan megbetegedett Rákóczi, értesülvén róla, hogy ha megvenné a várat, át kellene adnia a töröknek, három hét után visszafordult, de hatalmi támaszpontokat létesített. A Szeged városával egy vonalban, a Duna partján emelkedő véghelyet, Baját fegyverviselőkkel erősítette meg.

Wellmann Imre

A kimerülés felé

Rabutin már 1706-ban nem mert seregével aratás előtt Erdélyből kiindulni, mert attól tartott, hogy katonái éhen halnak a kiélt országban, mint ahogy aztán a nélkülözéseknek sokan áldozatul is estek. S ahol végigvonult, ott azt kellett kuruc részről megállapítani, hogy a Jászságtól le Szegedig „nincs élése a katonának”.[1]

Ember Győző

Az 1712–1715. évi országgyűlés

Tudjuk azt is, hogy a töröktől visszafoglalt, úgynevezett újszerzeményi területeken – Buda, Szeged, Arad, Eszék stb. székhellyel – különböző kamarai hatóságokat és hivatalokat szerveztek, és ezeket közvetlenül az Udvari Kamara alá rendelték. Az 1715. évi 18. törvénycikk a magyarországi kamarai igazgatás területi egységét helyreállítva, az ország régi és nagy kormányzati sérelmét orvosolta. Más kérdés azután, hogy a törvény rendelkezése mikor és hogyan valósult meg, hogy mit tekintettek Magyarország koronájához tartozó területnek, és mit nem.

Wellmann Imre

A paraszti üzem

Szállításra az esztendő minden szakában csupán a fő közutakon nyílt mód: Erdély felől Szegeden, Pesten és Budán át Bécsbe; Pozsonyból Bécsbe elkanyarodva Sopronon, Varasdon és Zágrábon keresztül Károlyvárosba, ahonnan III. Károly a Karszt hegységen át a Károly utat kezdte építtetni Fiume és Buccari felé; Lengyelországból Pesten és Pécsen keresztül Kanizsára, ahonnan a kereskedelmi forgalmat Mária Terézia Pettaun keresztül Triesztbe irányította, hogy az ausztriai kereskedőknek kedvezve Fiume helyett Triesztet tegye a Habsburg Birodalom tengeri kereskedelmének központjává. A tengelyen való szállítás nehézségei fokozták a vízi utak jelentőségét. Különösen a Duna felsőbb szakasza volt fontos a kivitel szempontjából, s még inkább az lett volna, ha a rajta iparcikkeket hozó Bécsi kereskedők hajóikat agrártermelvényekkel megrakva visszavontatták volna. Ám silány dereglyéket használtak, melyekért nem volt kár, ha a célnál hagyták őket, úgyhogy a magyar rész feladata maradt, hajókon a szállítmányokat Bécs felé ár ellen vontatni, ehhez megfelelő part menti útról, vontató lovakról,esetleg emberekről s ezeknek szakaszonként való felváltásáról gondoskodni, továbbá arra ügyelni, hogy hajómalmok, a part mentén épített vízimalmoknak a mederbe nyúló gátjai és a vízbe dűlt fatörzsek ne akadályozzák a hajózást, s kárt ne tegyenek.

A közlekedés állapota nemcsak azt tette rendkívül nehézzé, hogy rossz termés idején távoli hegyvidék szükséget szenvedő lakosságán a mezőségi táj fölöslegeivel segítsenek, hanem annyiban is kihatott a mezőgazdaság egy-egy termelvényére, hogy korlátokat szabott abban: melyik mekkora. távolságra juthat el, s ezáltal kelendőségük mértékét is jelentős fokig meghatározta. Legelőnyösebb helyzetben azok a parasztok voltak, kik lábasjószágot, elsősorban vágómarhát kívántak értékesíteni, ez ugyanis, kivált a szürke magyar fajtájú, a maga lábán hajtva s menet közben legeltetve, délnémet és észak-itáliai városok messzi piacaira is számottevő súlyveszteség nélkül eljutott. Vasabroncsos hordóba töltve, jó bor is megtett tetemes távolságot, annál is inkább, mert tekintélyes egységára hosszabb szállítást is kifizetődővé tett. De ha gyöngébb volt is a bora, s neki hordajára pusztán vesszőből való abroncsra futotta, akkor sem kellett búsulnia a parasztnak, mert fél- vagy legalább negyedéven át elkelt az a falu kocsmáján vagy a házak során, esetenként a magafőzte pálinkával együtt (igaz, az értük kapott pénz jobbára a földesúr kezéhez folyt az esztendő többi részében). Nehezebben ment a gabona fuvarozása, épp ezért vevőre szűkebb sugarú körben számíthatott csupán. Kisebb jelentőségű termelvényeket: baromfit, zöldséget, kenyeret csak nagyobb városok hetipiacain tudott a környező falvaknak elsősorban szegény népe pénzzé tenni.

Belföldön tulajdonképp a városoknak kellett volna a vidék terményfölöslegeit fölszívniuk. Ám, ami épp a szállítás nehézségei miatt ment ilyen szereplésük rovására, nagyon egyenetlenül helyezkedtek el az országban (túl a Tiszán például Debrecentől le Szegedig, vagy a Dunántúl délnyugati negyedében egy sem terült el közülük).

Ember Győző

Marhakereskedés

A forgalom nem korlátozódott a magyarországi marhára. Erdélyből, a román vajdaságokból, bolgár és szerb területekről magyar földön át vezetett az állat útja a nyugati fogyasztó felé. Az odavaló kereskedők hazájukban vásárról vásárra járva vásároltak. Csordáikat azután magyar területen, Békés, Zaránd, Csanád, Arad megyékben, a temesi vidéken a földesuraktól bérelt pusztákon javították fel. Általánosan jellemző a kor állattartására, hogy a tenyésztő megmaradt a rideg tartás mellett, a hizlalást a kereskedő végezte. A javítás egész évig is eltartott. A feljavított állatok a következő év tavaszán kerültek magyar kereskedők kezére. Ritkán jutottak el a szegedi, kecskeméti, pesti, legfeljebb a váci nagyvásárra, az átvétel rendszerint a feljavítás helyén történt.

Vörös Károly

A város és a mezőváros

Az Alföld déli részén nem kevésbé gyors a szabad királyi városi rangú Szeged magához térése, s ha ennek lendületét a Rákóczi-kori ostrom és a kuruc betörések, 1712-ben pedig a nagy árvíz vissza is vetették, szabad királyi városi jogállásának visszanyerése 1719-ben viszont erősítette; bár Bél szerint régi virágzásának képét még az 1730-as évek közepére sem nyerte vissza. Belvárosának, a Palánknak magvát ekkor a négyszögletű, erős vár alkotja, melynek helyőrsége teljesen független a városi hatóságtól. A vár hadijelvényekkel díszített kapuja felett kis óratorony; a kapu maga a város igen tágas, állatvásárul is szolgáló piacára nyílik. Itt emelkedik a városháza, egy kaszárnya, kissé távolabb kamarai épületek; még odább a tehetősebb polgárok házai láthatók. Az egész városrészt sűrűn levert cölöpökből álló, földhányással erősített sánc veszi körül. Itt három templom is található: az egykor hatalmas plébániatemplom, melyből csak szentélye maradt meg, a mögötte emelkedő toronyból azonban messze környékre nyílik kilátás; mellette egy kis kápolna, vele szemben a város által 1720-ban behívott piaristák épülete, távolabb az ortodoxok temploma. A Palánkon kívül terül el a Felső- és az Alsóváros, előbbiben a ferencesek, utóbbiban Szent György temploma. A város házai 1715–1720-ban a palánkon innen és túl egyaránt apró vályogépületek nádtetővel.

Bél még 1730 körül is ilyennek látja a szegényebb magyarok és rácok házait; sövényfal módjára, megkötözött nádból, majd sárral betapasztva és így kimeszelve épültek, de van már néhány jobb épület is. A kereskedelem már igen élénk, és a város láthatólag növekszik és gazdagodik, de a veszélyre számító, védekezni kész „frontier” életforma jegyei még sokáig rányomják bélyegüket a városképre.

Kosáry Domokos

Katolikus expanzió

A piaristák első társházai, még a lengyel rendtartomány tagjaiként, 1642-től kezdve tűntek fel az ország északi részein. 1711-től kezdve számos új keletkezett, Veszprém (1711), Vác (1714), Kecskemét (1715), Pest (1717), Debrecen (1719) és Szeged (1720) után még másutt is sokfelé.

Heckenast Gusztáv

Egyéb iparágak

Az eddig tárgyaltakon kívül további iparágakban is folyt a céhes kézművesség vagy kontárság szintjét meghaladó tevékenység. Említésre méltó közülük a három fiumei hajókötélgyártó manufaktúra, 1783-ban 18, 7, illetve 50 munkással, a tutaj- és folyamihajó-építés a Vág melletti Hrádeken és Rózsahegyen, a Tisza mellett Máramarosban, Szegeden, az Al-Dunán Zimonyban.

H. Balázs Éva

A vármegye felszámolása. A kerületi bürokrácia.

Említésre érdemes, hogy a magyarországi városokat négy kategóriába sorolták, az elsőbe került Buda, Pest, Debrecen, Kassa, Körmöcbánya, Sopron, Pozsony, Selmecbánya és Szeged.

Kosáry Domokos

Más hazai népek és a felvilágosodás

A szerb ortodox egyházi szervezet nem volt a horvát rendi önkormányzathoz mérhető, de kiváltságaival mégis fontos „nemzeti” összetartó keretnek minősült. Az új fejlődés bázisát, minden külső hatás mellett, a hazai szerb társadalmi fejlődés hozta létre. Így a kereskedő és kézműves polgárság erősödése, főleg a bácskai városokban, azután a császári sereg szerb tisztjeinek szerepe, akik közül többen nemességet kaptak, valamint az értelmiség gyarapodása, olyanokból, akik az ortodox egyházból igyekeztek világi pályák felé utat találni, vagy olyan diákokból, akik esetleg Szegeden, vagy a pozsonyi evangélikus líceumban végezték a középiskolát, sőt olykor Halle, Lipcse vagy éppen Göttinga egyetemére is eljutottak.

Természettudományok

Az egyetem bölcsészeti karának új mérnöki intézetében kiképzett jeles mérnökök tevékenysége már a következő időszakban bontakozott ki. Elég az 1786-ban végzett Vedres István későbbi, szegedi szerepére utalnunk.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

A SzegedTemesvárZimony, a SzegedEszékÚjvidékZimony útvonalak megjavítása révén erősödhetett a bácskai, a bánáti, a szlavóniai határőrvidék szerb kereskedőinek távolsági áruforgalma, tőkefelhalmozásának lehetősége.

A SzegedTemesvár—Erdély közötti út karbantartása az erdélyi és a magyarországi kereskedelmi és interetnikus kapcsolatok erősítésének egyik forrása volt.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

Az erős vonzerőt gyakorló piacközpontoknak mindössze alig fele volt szabad királyi város. Arányuk különösen a rangsor élén álló (100 ezernél több lakosú tiszta és tág körzetet uraló) 11 településben volt domináns, amelyek közé Pest, Pécs, Sopron, Temesvár, Pozsony, Győr, Szeged, Arad és Székesfehérvár mellett az 1828-ban még nem városjogú települések közül csak Miskolc és Veszprém tartozott. Ugyanakkor a szabad királyi városok piacközponti súlyának mérlegelésekor nem hagyható figyelmen kívül, hogy Pécs, Győr, Temesvár és Arad a 18. század utolsó harmadától elért, gazdasági forrásból eredő fejlődésének gyümölcseként nyerte el a városi jogi státust. Pest és Szeged régi típusú városi fejlődésének folytonossága a korábbi évszázadokban megszakadt. A 18. század utolsó harmadától a 19. század első felének végéig eltelt évtizedekben viszont Pest modern, új típusú, Szeged ezt a szintet fokozatosan megközelítő városként virágzott fel.

Piacközpontok és városi funkciók

Az első hierarchikus szintbe azok a települések tartoznak, amelyek egész (a tiszta és tág együttes) vonzásterületének népessége meghaladta a 100 ezer főt, ezen belül tiszta körzetükben legalább 35 ezer lakos élt, és magas szintű (legalább megyei vagy egyházmegyei) igazgatási funkciót is betöltöttek. E csoportba kerültek vonzási erejük sorrendjében: Pest-Buda, Pécs, Miskolc, Kassa, Nagyvárad, Temesvár, Sopron, Debrecen, Veszprém, Arad, Baja, Kanizsa, Szatmárnémeti, Pozsony, Ungvár, Győr, Szeged, Rozsnyó. Mindegyikük regionális és régión túlnyúló szerepkört töltött be, piacközponti funkcióik általában több megyére kiterjedtek. E városok több mint fele országos vagy kerületi hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

Míg Buda közigazgatási funkciója miatt volt központi jelentőségű. Pest már a 18. század végén az ország egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt. A francia háborúk idején, főként amikor a kontinentális zárlat miatt az úgynevezett gyarmati áruk, a levantei gyapot és más, a szultán fennhatósága alatt levő kisázsiai területről származó áruk Magyarországon, mindenekelőtt Pesten át kerültek az örökös tartományokba és onnan Németországba, s az áruféleségektől függően még tovább is, Pest hirtelen fellendült és növekedési üteme, kereskedelmi jelentősége a továbbiakban még csak fokozódott.

Pest országos kereskedelmi központtá válásának jelentőségét igazolják mindenekelőtt a külkereskedelmet és nagyságrendben csak ezt követően a belső, közvetlen és termelő fogyasztást szolgáló, Európa-szerte híres országos állat- és terményvásárai. Az országos vásárok forgalmát azonban megközelítette a kirakodó vásároké, amelyek funkciója a szűkebb és tágabb értelemben vett belföldi igények kielégítése volt. Ennek részben belföldi, nagyobb arányban külföldi, főként cseh, morva és bécsi kereskedők, valamint részben és többségükben magyarországi, számszerűen kevesebb külföldi, elsősorban bécsi, továbbá morvaországi kézművesek és manufaktúratulajdonosok igyekeztek megfelelni.

A gyapjúkereskedelemben országos központtá lett Pest eme jelentőségét növelte az 1830-as évek vége felé létesült két gyapjútisztító és osztályozó üzem. Az egykorú leírások szerint vízen és szárazon özönlött az egyéb nyerstermék is Pest vásáraira. Pestet nyerstermék-kereskedelme miatt tartották összehasonlíthatatlannak Béccsel vagy Németország – Dél- és Közép-Németország – kereskedővárosaival, noha az üzletkötések és a pénzforgalom szempontjából a lipcsei és a frankfurti vásárvárosokéhoz mérték jelentőségét. Egy-egy pesti Vásár forgalmát az 1820-as években 15–16 millió forintra becsülték. Pest rohamos fejlődéséről tanúskodik a nagyobb gyári kiváltsággal rendelkező tőkés iparvállalatok lerakatai számának meredek emelkedése is. 1815-ben még csupán 16 volt Pesten, 1819-ben újabb 12 lerakat létesült, 1828-ban már összesen 100 működött, s ebből 11 volt magyarországi üzemé. 1824 és 1840 között további 30 lerakatot állítottak Pesten. A külföldi vállalatok lerakataikat nagyobbrészt pesti kereskedőknél tartották. Pest a kivitelben, az átmenő kereskedelemben való közreműködése útján közvetve erősítette a belső piacot, ugyanakkor a hazai és az importált termékek elosztásában való jelentős részvételével betöltötte a belső piac közvetlen ellátójának funkcióját is. Lakossága kereskedelmi jelentőségével együtt nőtt. Lélekszáma 1800–1809 táján 30 ezer fő körül mozgott; 1836-ban 70 378, 1846-ban már 110 619 fő élt a városban. Az 1830-as és 1840-es években 54% volt a lakosság szaporulata. Ennek hétnyolcada beköltözésből származott, csupán egynyolcada eredt a természetes szaporulatból. 1847-ben 2 ezernél több ember foglalkozott termény-, illetve iparcikk-kereskedéssel.

Pécs a Dunántúl legnagyobb kereskedelmi forgalmú városa volt. A legnagyobb mennyiségű állat itt cserélt gazdát az országban. Az Ormánságban a Hegyhát, a Zselicség és a Sárköz árucsere góca, ahol – az egykorúak szerint – főként szerb és boszniai állatkereskedők nagy üzleteket bonyolítottak le. A Balkán félszigetről hatalmas sertéskondákat hajtottak ide eladás végett, majd a közeli rengeteg erdőkben makkon hízlalás után vagy ők, vagy vevőik továbbhajtották a sertéseket Sopron-ba, Bécsbe.

Borsod megyében Miskolc volt a piaci vonzáskörzet góca. Kitűnő országútja is hozzájárult fejlődéséhez. Nagy mennyiségű gabonát, bort, gyapjút, sertést, és az 1840-es években átlagosan évi 15 ezer mázsa rongyot adtak el a vásárokon, majd szállították az ország más részeibe görög és zsidó kereskedők.

Kassa az Erdély, Debrecen, Pest és a Hegyalja felől jövő, valamint az északi határon túlra, továbbá Alsó-Magyarországra irányuló kereskedelem csomópontja, áruforgalmának összekapcsolója. Vásárain gabona, dohány, gubacs, só és bor voltak a legkeresettebb árufélék. 1840 óta már az örökös tartományokból is érkeztek vevők újonnan létesült gyapjúvásáraira.

Nagyváradnak hat országos vására miatt volt kiemelkedő jelentősége. A nagyarányú ló- és szarvasmarha-felhajtás nemcsak pesti, hanem bécsi kereskedőket is vonzott. A városnak ez a – kivitelt szolgáló – forgalma közvetve szintén hozzájárult a belső piac erősödéséhez.

Temesvár kereskedői bécsi és pesti üzletfeleikkel tartott kapcsolataik révén a Havasalföldet és Szerbiát is ellátták fényűzési cikkekkel. Emellett még a szultán fennhatósága alatt levő, más területekről származó árukkal folytatott átmenő kereskedelemből is hasznot húztak.

Sopron a rendelkezésre álló adatok szerint jelentős mennyiségű gabonát és szarvasmarhát közvetített az ausztriai tartományokba, a hazai horvát kereskedők révén pedig nagyobbrészt Bécsújhelyre. A vásárain forgalomba került sertések jelentős hányadát a szlavóniai határőrvidékről hajtották a városba délszláv kereskedők. Az 1840-es években már gyapjúkivitele is legalább ilyen nagyméretű volt. Korábban élénk borkereskedelme a Zollverein létrejötte óta lehanyatlott. Hetivásárain magyarok, németek, horvátok mezőgazdasági és ipari termékcseréje folyt, hozzájárulván elsősorban az anyagi kultúra terén a népek közti kapcsolatok fejlődéséhez.

A Tiszántúl kereskedelmi szempontból legnevezetesebb piacközpontja Debrecen. Dohányraktára és az ahhoz kapcsolódó kincstári felvásárló tevékenység azért különösen jelentős, mert Szabolcs és Szatmár megye dohánytermelő községeinek gyűjtőközpontja, s ezáltal a termelés növelésének ösztönzője. Nem kevésbé fontos négy országos vására miatt, amelyek a pesti vásárok után a leghíresebbek voltak, mindenekelőtt a nagyarányú szarvasmarha-, ló- és sertésfelhajtás miatt. A debreceni szalonna különösen Gömör, Szepes és Sáros megyében volt keresett, de Pestre is sokat szállítottak belőle. A debreceni vásárok látták el a szűkebb piackörzetet helybeli, főleg azonban Pestről hozott kézműves és manufaktúraipari termékkel, gyarmati árukkal.

Veszprém a megye egyik fő kereskedelmi gócpontja, amely kiterjedt vonzáskörzettel is rendelkezett. Betöltötte az elosztó mellett a gyűjtőközpont funkcióját is. Öt ország- és postaút haladt át rajta. Vas, Sopron és Győr megye kereskedői is látogatták vásárait. Négy országos vásárán bort, sertést, lovat, gabonát, faeszközt, gyapjút, hamuzsírt, gubacsot adtak-vettek nagyban. A veszprémi hetivásárokon a megyei termés mellett Tolna, Somogy és Fejér megyéből származó gabonát is hoztak forgalomba.

Óarad országos vásáraira bécsi és csehországi kereskedők hozták az iparcikkeket. Dohány-, gyapjú- és gubacsforgalma, valamint Erdély, Temesvár, Nagyvárad, Pest közti átmenő kereskedelme a távolsági kereskedelmet szolgálta. Ezzel, úgyszintén élénk állatforgalmával ösztönzően hatott a megye nagybirtokosaira is, főként gyapjútermelésük növelése érdekében, emellett – bár az előbbieknél kisebb arányban – szarvasmarha- és sertéstenyésztésük fejlesztését szolgáló beruházásokra is serkentvén őket. A vonzáskörzetébe eső némely község parasztjait viszont dohánytermelésre ösztönözte. Óarad lánglisztje a Habsburg örökös tartományokban is kelendő volt. Nyersbőr-, méz- és borkereskedelme éppúgy a tágabb belső piaci körzet vásárlóit szolgálta, miként Újarad vásárai, ahol az árutermelő, jómódú parasztgazdák növekvő mezőgazdasági faeszköz, szerszám, új mezőgazdasági épületekhez, csinosabb külsejű, tágasabb lakóházakhoz szükséges épületfaigényeiket Erdélyből leúsztatott fákkal elégítették ki.

Kanizsán a Triesztből, Laibachon át érkező áruk átmenő kereskedelme folyt, s ezen kívül jelentős gabonamennyiséget (az 1840-es évek első felében évi 600 ezer mérőt) hoztak forgalomba. A Balkánról szerbiai, boszniai kereskedők által felhajtott sertésekkel is folytatott kereskedelem; a gyapjú, bor, ló, nyersbőr, gubacs és hamuzsír piacának élénk kereslete és kínálata jórészt szintén a belső fogyasztás emelkedését jelezte. Részben az örökös tartományokból, részben Pestről származó manufaktúra- és kézműipari termékekkel, valamint a Triesztből érkező gyarmati árukkal Kanizsa látta el az egész megyét.

Pozsony a Duna révén az ország távolsági termény- és állatkereskedelmében, főként a pozsonyváraljai zsidó kereskedők tevékenysége által, nagy jelentőségű szerepet töltött be. Ugyanakkor a hozzá vezető jó utak segítették abban, hogy a belső piac szempontjából is fontos mezőgazdasági termék- és állatkereskedelme, valamint saját manufaktúra- és kézműves ipara, s Bécshez közelsége folytán tekintélyes ipari termékelosztó–közvetítő funkciót tölthessen be. Pozsony felé tartott, sok esetben ott is ért véget a Dunántúl déli vásárövezetében piacra került, a Balkán félszigetről elindult állatfelhajtás. Még a hajóvontatás idején a Dunán a déli országrészből szállított gabona, amely Komárom és Győr vásárain cserélt gazdát vagy ott került csupán átrakásra, számottevő mennyiségben Pozsonyba irányult.

Az ország egyik legvagyonosabb, legkulturáltabb városa, Győr, elsősorban gazdasági szerepe folytán vált különösen jelentőssé. Gabonakereskedelme az 1830-as években már felülmúlta Komáromét, és – mint erről már szó esett – a gőzhajón szállítás óta az ország legjelentősebb gabonakereskedelmi gócpontjává lett. Győrött is a gabonakereskedők a leggazdagabbak a polgárok között. A győrszigeti zsidó terménykereskedők szerepe, vagyona azonban még az övékénél is jelentősebb volt. Az 1840-es évek első felében átlag évi 1 millió mérő búza, 800 ezer mérő árpa, zab, tengeri fordult meg kikötőjében és raktáraiban. A Duna partján emelt raktárakban sok százezer mérő gabonát tároltak, miután előbb – a lengyelektől átvett szárítási eljárással – egy évnél tovább is eltarthatóvá tették az árut. Gondosan figyelték a gabonaárak alakulását az európai piacokon, és kivárták, amíg magas haszonnal adhattak túl a gabonán. (Például az 1816–1818 közötti ínséges, járványsújtotta években, valamint 1845 és 1847 között.) 142 gabonakereskedő, 33 kis befogadóképességű, burcsellás bérhajós élt Győrben. Ők szállították tovább a mosoni Duna-ágba a gabonát. Jelentős volt a város átmenő sertéskereskedelme is, úgyhogy az 1840-es években már boszniai sertéskereskedők is kezdtek letelepedni Győrben. Országszerte híresek voltak lóvásárai. A gabonakereskedelemmel összefüggésben nőtt a szállításban, rakodásban, üzletkötésben részt vevő, vagy éppen mezőgazdasági termények feldolgozására berendezkedő tőkés polgári vállalkozó lakosság száma is, növekedtek a fogyasztói igények, amelyeket főként a Pestről és Bécsből hozott iparcikkekből elégítették ki, minthogy Győrben 1848 előtt az iparcikktermelés, ezen belül is a tőkés ipari vállalkozás nem volt jelentős.

Szegedet egyértelműen távolsági, túlnyomórészt a határon túlra irányuló gyapjú-, valamint dohánykereskedelme gazdagította, formálta régi típusú szabad királyi városból lassanként a korszerű várostípus szintjét megközelítő várossá. A kincstári raktárba gyűjtötték, majd továbbították a Torontál megyei, főleg a nagykikindai körzetben, Bács megye 16 községében termelt és eleinte csak az Abaldo által felvásárolt dohányt. Magánkereskedők azonban már az 1820-as években eredményes, az Abaldónál magasabb árakat fizető versenytársként léptek fel. A dohánykereskedelemnél is nagyobb méretű és jelentőségű volt Szeged hatalmas, a Kiskunfélegyházától mintegy 6 km-re fekvő Csengeléig terjedő pusztáin termelt és a körzet más helyeiről összegyűjtött gyapjúval folytatott kereskedelme.

Mérei Gyula

A tőkefelhalmozás lehetőségei és a kereskedelmi tőke

Az 1812. évben kivetett kincstári subsidium az ország legjelentősebb kereskedelmi központjaiban így oszlott meg:
Pest 90 000 (végül is 99 869 forintot fizettek)
Debrecen 50 000
Újvidék 28 000
Temesvár 28 000
Szeged 26 000
Buda 25 000
Pozsony 20 000
Kassa 15 000
Győr 14 000
Sopron 14 000

A pénzpiac és a hitelviszonyok

Az 1819-ben Bécsben alakult Első Osztrák Takarékpénztár 1827-ben és 1828-ban Pozsonyban, Nagyszombaton, Érsekújvárott, Zólyomban, Győrött, Szegeden, Varasdon és Eszéken kereskedőket bízott meg takarékbetétek gyűjtésével, illetve kölcsönök közvetítésével. Az osztrák vállalat tevékenysége azonban csak rövid ideig tartott.

Ruzsás Lajos

Az állattenyésztés

A rideg tartásnál a szarvasmarhát télen-nyáron a szabadban tartották a nagy legelőterületeken (Jászság, Nagykunság, Debrecen, Szeged határa, Arad, Csanád megye, folyók árterei). A szabadban tartott állatok szaporulata révén jutottak a jobbágyok – betanítással – kezesállatokhoz, amelyek gazdálkodásukhoz az igaerőt szolgáltatták. A rideg tartás fő célja azonban a vágóállatnyerés volt.

A földesúri major és a paraszti tanya

A Tiszántúl és a Duna–Tisza közének déli részén (Békés, Csongrád, Bács megyében) gabonatermelés, a Duna–Tisza köze középső részén (Szeged, Kecskemét, Nagykőrös, Kalocsa) gabonatermeléssel vegyes szántóföldi kertes gazdálkodás, a jászkun pusztákon és Debrecen határában állattartás volt a tanyák elsődleges funkciója. A földművelés kisebb szerephez jutott.

Az 1840-es években már jelentős volt az állandóan tanyán élők száma. Összetételük a tanyás gazdálkodás jellegétől függött.

A túlnyomóan földművelő gazdálkodást folytató területeken a majorosok, a kertészek, a gazdák nőtlen fiai laktak a tanyán. Ezekben a régiókban gyorsan nőtt a tanyák száma. Ahol gyümölcs- és szőlőgazdálkodás volt a termelés fő ágazata, ott a gazda is a tanyára költözött. Ezeken a helyeken a legélesebb a városi lakóhely (ház) és az üzemhely (tanya) elkülönülése, de az elválás véglegessé 1848 előtt még Szegeden sem lett, ahol pedig a lakosság jelentős része lakott állandóan a tanyán.

A lakóház és tanya szétválásának legtöbb esetben a belső (városi) és a külső (határbeli) telekjárandóság jogi egysége állta útját. A mezővárosi, falusi közösségek is tiltották az adófizető gazda tanyára költözését, többek között a communitás adóbevételeinek csökkenésétől is félve.

A tanyás gazdálkodásban 1848 előtt az állattartó szállástól a gabonatermelő, monokultúrás földművelésen át a munkaigényes kertgazdálkodásig minden mezőgazdasági ágazat megtalálható. Ugyanakkor funkcionális szempontból az 1848 előtti évtizedekben jól megkülönböztethető egymástól a földesúri major és a tanya. A kettő közötti különbség elmosódása majd 1848 után következik be.

A paraszti tanyás gazdálkodás létrejöttének feltétele aránylag nagy kiterjedésű határ, amely lehetővé teszi a szántóföld, a legelő és a rét területének elkülönítését (Debrecen, Szarvas, Gyula, Szeged, jászkun városok). Jogilag fontos feltétel a jobbágyénál szabadabb, állandóbb. birtok- és öröklési jog (kiváltságos szabad kerületek, Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös, Szeged esetében a szabad paraszti, illetve a mezővárosi, városi birtokjog). Szarvas, Nyíregyháza, Gyula, Makó, Békéscsaba esetében a földesurakkal kötött szerződés tette lehetővé az úrbéres jobbágyokénál szabadabb birtoklást.

Mérei Gyula

Háziipar, céhes ipar

A földművelő jellegű és csekély iparral rendelkező mezővárosokban (14–20 iparág) 1828-ban minden huszadik, a viszonylag iparosodottakban (30–40 iparág) minden tizedik, a legfejlettebb mezővárosokban (40–50 iparág) minden ötödik, az iparilag átlagosan fejlett szabad királyi városokban (mintegy 60–80 iparág; Székesfehérvár, Győr, Pécs, Sopron, Szeged) minden harmadik-negyedik családfő volt kézműves.

Benda Kálmán

Népsűrűség, települések, városok

Az Alföld rohamosan növekvő agrártelepülései közül csak egynéhány kapta meg a kiváltságos civitas rangot, így: Szeged, Szabadka, Temesvár és Zombor. A szabad királyi városok népessége általában alacsony, a szélső értékek azonban elég tág határok között mozognak. Az ország legnagyobb városának, Debrecennek kereken 30 ezer lakosa van, a legkisebbnek, a Sopron megyei Rusztnak csupán ezer, ami kevesebb az átlagos alföldi falvak lélekszámánál. 20 ezernél több lakost számláló város mindössze öt van : Debrecen, Pozsony, Buda, Szeged és Pest. Igaz, hogy a gyakorlatilag már ekkor is egynek számító Pest-Buda-Óbuda együttes lakossága meghaladja az 50 ezret. Tizennyolc civitas lakossága ötezer alatt marad, közülük tizenegy a háromezret sem éri el. Selmecbányát kivéve ötezer lakos alatt van a bányavárosok mindegyike, s a legtöbb nagy múltú felső-magyarországi város (Lőcse, Bártfa stb.). Az ötezren felüli, tehát viszonylag már jelentősebb népességű városok viszont részben a központi fekvésű, régi történeti és közigazgatási szerepet betöltő városokból kerülnek ki (Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Kolozsvár, Brassó, Buda stb.), részben az Alföldön, illetve az Alföld és a hegyvidékek érintkezésénél most vannak felfejlődőben, mint a már említett Szeged, Szabadka, Zombor, Temesvár, Komárom és Szatmárnémeti, sőt maga Debrecen is.

Persze, ha a társadalmi összetételt nézzük, azt találjuk, hogy az iparral, kereskedelemmel vagy bányászattal foglalkozók száma korántsem a legnépesebb városokban a legnagyobb. Ugyanez vonatkozik a városok külső képére, városiasságára is. A kis felső-magyarországi civitasok ilyen szempontból messze megelőzik az alföldi városokat, amelyekben túlsúlyban vannak a mezőgazdasággal foglalkozók, s társadalmi összetételüket nézve nem sokban különböznek a mezővárosoktól.

A szabad királyi városok csoportján belül tehát lényegesen eltérő típusokat találhatunk. És ha jogosult, hogy a falusi szinten tengődő, igen kis lélekszámú településeket kiváltságuk, jogi helyzetük alapján a városok közé számítsuk, legalább olyan jogos a városi. népesség körének kiszélesítése azokra a mezővárosokra, névlegesen földesúri fennhatóság alatt élő oppidumokra, amelyeknek belső viszonyai alig, vagy semmit sem különböznek a szabad városuk agrár jellegű csoportjától. Olyan oppidumok, mint a 22 ezer lakost számláló Kecskemét, a 16 ezres Hajdúszoboszló, a 15 ezres Hajdúböszörmény vagy a 14 500 lakosú Miskolc és Baja, hogy csak néhányat említsünk közülük, lakosságuk társadalmi összetételét, életmódját, a település centrumának külső képét illetően legalább annyira városok, mint Szabadka vagy Zombor.

1787-ben a szabad királyi városok lakossága 442 ezer fő, az ország lakosságának 5,6 %-a. Ha azonban városnak vesszük a 2000 főnél többet számláló mezővárosokat is, tehát azokat az oppidumokat, amelyek lakosságuk számával és így bizonyos kereskedelmi, ipari tömörüléssel kiemelkednek a környező falvak közül (ezek lakossága kerek számban 1 millió 600 ezer), együttesen 2 millió embert vehetünk városi lakosnak, ami kereken egynegyede az ország egész lakosságának. Hogy eljárásunk jogosult, hogy tehát nem vehetjük a városi élet egyetlen kritériumának a privilégiumot, mutatja a további fejlődés: a 19. században az itt említett mezővárosok sorozatosan az élre törnek, s a 20. századra egyikük-másikuk az ország legiparosodottabb központjává válik.

Az 1804-es összeírás szerint a szabad királyi városok lakossága mindössze 6%-kal gyarapodott, tehát az országos szaporulat felével. A globális számon belül azonban jelentős különbségeket találunk: a felső-magyarországi bányavárosok (Besztercebánya kivételével), nagy múltú civitasaink (Lőcse, Bártfa, Eperjes) lakossága 15–20%-kal csökkent. Kassa éppen hogy stagnált, de már Pozsony lakossága 17 év alatt 3600 fővel fogyott. Ugyanakkor az alföldi városok gyarapodtak. Hogy néhány példát mondjunk : Szatmárnémetié 7800-ról 10 300-ra, Újvidéké 11 ezerről majdnem 15 ezerre, Szegedé pedig 20 ezerről több mint 24 ezerre.

Vörös Károly

A városi funkciók átrendeződése

Alapul ismét 1786-ig visszanyúlva: ettől kezdve az 1840-es évek elejéig a Magyar Királyságban a lélekszám-növekedésben minden más várost megelőző Pest után az ország 1786-ban még legnagyobb városának, Debrecennek népességszáma következik. Mögéjük azonban ekkor nyomul be Szabadka, és egy kategóriával lejjebb Pozsony mellé Szeged.

A polgárság átalakulása

A kereskedelemben – mind a forgalmazott érték nagysága, mind az ebből adódó felhalmozás nagy jelentősége következtében – egyre inkább a szabad királyi városi polgárok által (a borkereskedelmet kivéve) eddig kevéssé, vagy csak néhány sajátos agrárváros (Szeged, Debrecen, Szabadka stb.) polgáraitól folytatott termény- és állatkereskedelem vette át a vezetést.

A polgárság a városi és az országos politikában

Ezen belül szempontunkból egyedül a szabad királyi városi polgárok (illetve polgári családfők) száma nyújt némi támpontot. Ez az 1828. évi összeírás szerint a Magyar Királyságban 25 862 fő volt. Ebből azonban mindössze hét városban volt ezer felett a polgárok száma: Pestnek 1637, Szegednek 1594, Pozsonynak 1522, Debrecennek 1228, Sopronnak 1182, Szabadkának 1083 és Budának 1052 polgára volt.

Arató Endre

A személyes érintkezés

A szerb diákok – tudjuk – Ausztria és Németország főiskoláin kívül nem utolsósorban a pesti egyetemen és a szegedi, pozsonyi akadémiákon tanultak – sőt a debreceni református kollégiumban is, ahol pravoszlávok lévén, jobban érezték magukat, mint a katolikus intézményekben.

Vörös Károly

A társadalmi reform elemei

A törvényjavaslat az ilyen módon demokratizált szervezetű városoknak az országgyűlésen (a megyei szavazatok számának egyidejű megkettőzésével) 32 szavazatot adna, melyből Pest, Debrecen, Szabadka, Szeged, Buda és Pozsony 2–2 szavazattal rendelkeznék, további tíz város egy-egy követet küld, a többi 32 város pedig kerületekbe osztva választ tízet. Zsidó, bányamunkás és bányatiszt követnek sem választható.

A magyar színjátszás pest-budai kezdetei és vidéki évtizedei

A második szín időben részben párhuzamos az elsővel, de korántsem tragikus végű. Kolozsvárott játszódik, melynek Pest-Budához képest provinciálisabb, de higgadtabb légkörében 1792-ben főúri pártfogás alatt magyar színtársulat szerveződik. Ezt két év múlva az erdélyi országgyűlés veszi pártfogása alá, tőle pedig 1797-ben az idősebb Wesselényi: az ő kemény keze, erélye és tekintélye azután nem engedi szétesni a társulatot, mely a századfordulón már nemcsak Erdély nagyobb városaiba, hanem a királyság közeli városaiba is átjár vendégszereplésekre, egy része pedig, a báró engedélyével, 1807-ben Debrecenben, Szegeden, majd az év végén Pesten próbál szerencsét.

Arató Endre

A szerb nyelvművelés és kulturális mozgalom

A szerb kultúra fejlesztésében, előrehaladásában nagy szerep jutott a diáktársaságoknak. Ezek a társaságok (elsősorban a pozsonyi, a grazi és a szegedi) már a harmincas években működtek. A szerb diákok ugyanis egyre nagyobb számban keresték fel Magyarország, Ausztria és Németország főiskoláit, egyetemeit. Szervezeteikben mindenekelőtt a szerb nyelvet és irodalmat ápolták.

Spira György

Győzelmek a mellékhadszíntereken

Perczel ugyanis, aki márciusban a Bácska kiürítése után Szeged és Szabadka körül hátrahagyott honvédcsapatok, a IV. hadtest parancsnoka lett, március végén 7 ezer emberével megindult dél felé, s először összeköttetést teremtett a hónapok óta ellenséges csapatok által körülzárt Pétervárad védőivel, majd április 3-án bevette az előzőleg – tudjuk – már három ízben is sikertelenül megostromolt Szenttamást, négy nap múlva pedig a római sáncoknál mért súlyos csapást a szerb felkelőkre, s ezzel a titeli fennsík kivételével a Bácska teljes területét felszabadította.

Próbálkozások országos népfelkelés indítására

Törvény azonban a javaslatból mégsem lett, s nemcsak azért nem, mert a képviselőháznak Pesten csupán egyetlen ülés tartására adódott lehetősége (július 2-án), s azután a kormánnyal együtt ismét tovább kellett vándorolnia – ezúttal Szegedre, ahol szintén nagyon kevés ideje jutott már törvényalkotásra –, hanem azért sem, mert a békepárt a leghatározottabban tiltakozott a jobbágyfelszabadítás körének akár a legcsekélyebb kitágítása ellen is, a békepárt álláspontját pedig a liberális nemesi politikusok zöme ekkor már a parasztkérdés vonatkozásában is osztotta.

A képviselőház nemzetiségi határozata

És a képviselőház első szegedi ülésén, július 21-én Szemere már be is terjesztette a kormány tizenhét pontos határozati javaslatát, amely nagyjából a románoknak egy héttel korábban felkínált engedményeket irányozta elő ezúttal már az ország valamennyi nemzetisége számára.

A javaslat elfogadtatása azonban korántsem ment simán, mivel a képviselők egy része még ekkor sem tudott beletörődni abba, hogy a magyar nemesség az általa márciusban meghódított kormányzati hatalom egyes elemeit önként engedje át a nemzetiségeknek. Hiába hangsúlyozta tehát Szemere, hogy „az apró népeknek sorsa az, hogy ha nem szövetkeznek egymással, a nagyobb nemzetek által vagy elfelejtetnek, vagy eltiportatnak”, s hiába jegyezte meg a segítségére kelő Vukovics is, hogy ha a javaslatot elutasítják és a forradalom elbukik, akkor az ország kormányzata továbbra is egynyelvű lesz ugyan, de nem magyar, hanem német nyelvű: a javaslathoz hozzászóló képviselők közül – a békepárttal egy gyékényen áruló Nyáry Páltól a radikális Madarász Józsefig – többen az előterjesztés ellen nyilatkoztak, s e felszólalók ellenvetéseit sokan mások is „roppant tetszéssel” fogadták. Hanem a javaslat megbuktatásához az ellentábor ereje mégsem volt elegendő. Ekkorra ugyanis a képviselők nagyobbik hányada már belátta, hogy a nemzetiségi kérdés rendezéséhez a forradalomnak életbevágó érdekei fűződnek, és ezt a radikális Irinyitől és Irányitól kezdve Szacsvayn át egészen – az egyébként békepárti – Bezerédjig szintén számosan kifejtették, majd, mikor július 28-án a vita lezárultával szavazásra került sor, ugyanezt a többség szavazataival is kifejezésre juttatta.[2]

Július 28-án tehát a képviselőház végül mégiscsak kimondotta, hogy „a magyar birodalom területén lakó minden népiségek nemzeti szabad kifejlődése… biztosíttatik” s hogy ennek érdekében – bár az „országlati” ügyeket továbbra is magyar nyelven fogják vinni – ezentúl „a községi tanácskozásokban mindenki akár magyar, akár anyanyelvén szólhat, a jegyzőkönyv pedig… azon nyelven fog vezettetni, melly szabad választás szerint megállapíttatik”, s hasonló lesz a helyzet a megyékben is, amennyiben a jövőben „a törvényhatósági mindenféle ülések tanácskozásaiban mind az, ki szólásra feljogosítva van, véleményét és szavát akár magyar, akár anyanyelven előadhatja”, s „melly törvényhatóságban valamelly népfaj az összes lakosság számának felét túl haladja, ott a jegyzőkönyv, ha kívántatik, annak nyelvén is szerkesztendő”. Kimondotta továbbá a határozat, hogy ezután a nemzetőrség vezényletét, valamint az elemi oktatást és az anyakönyvek vezetését is minden településen az ottlakók által megállapított helyi közigazgatási nyelven kell végezni, s megerősítette mind azt, hogy az ortodox egyház hívei továbbra is szabadon dönthetnek egyházi és iskolai ügyeikről, mind azt, hogy lelkészeik kiképzése céljából „számukra a budapesti egyetemnél külön hittankar fog felállíttatni”. Annak kidomborítása végett pedig, hogy ezek az irányelvek, bár jelenleg csak határozatba foglaltattak, máris törvény erejével bírnak, a képviselőház a határozat bevezetésében azt is leszögezte, hogy „a kormánynak ideiglenes rendezési intézkedéseiben” addig is szorosan ezekhez az irányelvekhez kell tartania magát, amíg a nemzetiségek jogviszonyait részletesebben szabályozó törvény is meg nem születik majd.[3]

S területi önkormányzatot a képviselőház mostani határozata sem ígért a nemzetiségeknek. Bizonyosra vehető tehát, hogy a nemzetiségi politikusok összességét még ez a határozat sem nyugtathatta meg, azokra a nemzetiségi politikusokra meg végképp nem gyakorolhatott semmiféle hatást, akiket elsősorban amúgy sem saját népük nemzeti, hanem a Habsburgok birodalmi és dinasztikus érdekei vezéreltek. De mert a határozat a maga fogyatékosságai ellenére is csaknem maradéktalanul megfelelt azoknak a követeléseknek, amelyekkel a nemzetiségi mozgalmak 1848 tavaszán léptek fel, az is bizonyosra vehető, hogy a nemzetiségi politikusok jobbjai, a Kušljanok, a Stratimirovićok és a Hodžák ezt a határozatot éppoly kedvezően fogadták volna, akár a két héttel korábban felkínált engedményeket Iancuék – ha e politikusoknak még egyáltalán jutott volna idejük véleménynyilvánításra, ha a határozat valamivel korábban s nem a képviselőház szegedi ülésszakának utolsó ülésén születik meg.

Arad felé

A zsidóemancipáció kodifikálásával azonban végérvényesen lezárult az országgyűlés szegedi ülésszaka, s a képviselők újból vándorbotot vettek a kezükbe, hogy a kormánnyal egyetemben most Aradra települjenek át, mivel az ellenség ekkor már Szeged városát is közvetlenül fenyegette.

Amikor ugyanis Görgei július 15-én Vácott orosz csapatokba ütközött s emiatt azután elkanyarodott Losonc felé, Haynau főerőinek a zöme már Komárom és Buda, Paszkevics főerőinek a zöme pedig Mezőkövesd és Gödöllő között helyezkedett el. Magyar részről viszont e Duna–Tisza közén át Szeged felé vivő utakat ekkor mindössze a Felvidékről visszavonult IX. hadtest egy része, valamint a közelmúltban Cegléd környékén újoncokból szervezett s egy hete Perczel parancsnoksága alá helyezett – nagyrészt még felfegyverzetlen – X. hadtest próbálta elállni. S hogy az ellenség előrenyomulását lassítsa, ez a kicsiny sereg július 20-án Turánál vakmerő támadást intézett ugyan Paszkevics egyik hadosztálya ellen, mikor azonban az ellenség erősítéseket is harcba vetett, mégiscsak meghátrálásra kényszerült, majd a következő napokban – bár a táborban tartózkodó Mészáros tiltakozott ellene s azután főparancsnoki tisztségéről is leköszönt miatta – Perczel parancsára egészen Szegedig vonult vissza. Ezzel pedig Perczel – jóllehet a visszavonulást a június 29-én előírt haderőösszpontosítás lehetővé tétele végett rendelte el – egyenesen megkönnyítette az ellenség dolgát. A teljes haderőösszpontosítást ugyanis a honvédsereg ténylegesen az ő Szegedre vonulása ellenére sem valósíthatta meg addig, amíg Görgei valahol Paszkevics hátában folytatta hadmozdulatait; Perczel visszavonulása tehát az adott körülmények közepette csupán arra volt jó, hogy Haynau előtt szabaddá tegye a Szeged felé vezető utat. S Haynau nem is késett kapni az alkalmon, úgy hogy Perczel Szegedre érkezésének a napján, július 29-én – noha számottevő erőket volt kénytelen hátrahagyni Komárom alatt és Pesten – 46 ezer emberével már ő is Szeged határában táborozott.

Közben pedig a helyzet a Királyhágón túl is válságosra fordult. Mert Bem a tőle megszokott mozgékonysággal csapást csapás után mért ugyan az Erdélybe több irányból betört ellenség egymástól különváltan támadó csoportjaira, s így megakadályozta, hogy az a Maros mentén rendeltetésének megfelelően eljusson az Alföldre és egyesüljön Paszkevics főerőivel, mivel azonban Ligyersz, akihez az annak idején Havaselvére menekült császári csapatok is csatlakoztak, együttvéve kétszer akkora erőkkel rendelkezett, mint ő, serege a szünet nélküli harcokban mindinkább megfogyatkozott, mígnem július utolsó napján elkövetkezett a véres segesvári ütközet, amelyben Petőfi is életét vesztette, majd augusztus 6-án a nagycsűri vereség is, s ez immár az erdélyi hadsereg teljes felbomlására vezetett.

És a nehézségek nem csak a harctereken lettek egyre nyomasztóbbak, hanem a politikai élet középpontjában is. Szemere például, hogy a küszöbön álló összeomlásért ne néki kelljen majd viselnie a felelősséget, július 24-én benyújtotta lemondását. S Kossuthnak, aki tudta. hogy a kormány feloszlása a pillanatnyi körülmények között általános fejetlenséget idézne elő, nagy nehezen sikerült elérnie, hogy Szemere végül mégis visszavonja a lemondást, ekkor azonban újból megmozdult a békepárt. A békepártiak ugyanis – abban a meggyőződésben, hogy az utóbbi hetek kudarcai végre kellőképpen aláaknázták Kossuth állásait – most már eljöttnek látták az időt Görgei hatalomátvételére. A képviselőház július 27-én Szegeden tartott zárt ülésén ezért – első lépésként – azzal a követeléssel hozakodtak elő, hogy Mészáros utódjául ismét Görgeit nevezzék ki a honvédsereg főparancsnokává. S indítványukat elfogadtatniuk nem sikerült ugyan – mert Szemere (aki Görgeire éppoly féltékeny volt, akár Kossuthra) nagy üggyel-bajjal keresztülvitte, hogy a ház egyelőre eltekintsen a határozathozataltól –, egyikük, Szunyogh Rudolf szabolcsi képviselő azonban az ülés végeztével ennek ellenére is nyomban kocsiba szállt, hogy immár közvetlenül Görgeihez forduljon, s magát a képviselőházi többség megbízottjának adva ki, felszólítsa őt a hatalom haladéktalan megragadására és a forradalom résztvevőinek legalább kegyelmet kieszközölni hivatott béketárgyalások azonnali megindítására.

Temesvár

Ekkor pedig Görgei terveinek megvalósítását már a július végén Szegeden összpontosított haderő sem keresztezhette többé. Holott e sereg vezényletét július 30-án a Kossuth által Mészáros lemondása után másodszor is a honvédsereg főparancsnokává kinevezett Dembiński vette át, Dembińskinek meg Tiszafüred óta éppen elég oka volt arra, hogy Görgei működését a legnagyobb bizalmatlansággal figyelje. Csakhogy Dembiński most is hibát hibára halmozott. Mert az talán még nem volt hiba, hogy augusztus 1-én harc nélkül feladta Szegedet és Szőregen foglalt állást, jóllehet seregének létszáma ekkor a Bácskából kivont IV. hadtest csatlakozása folytán már 57 ezer főre rúgott s így felülmúlta Haynau szemben álló csapatainak létszámát.

Szabad György

A néptömegek hangulata és mozgalmai

Nevezetesebb bérmozgalomra került sor 1850 őszén az óbudai hajógyárban, 1851 nyarán a pesti kincstári dohánygyárban, 1851-ben a Báziás és Oravica, 1852-ben a Kecskemét és Szeged közti vasút építkezésén, s ugyanebben az évben a selmecbányai, 1853-ban a körmöcbányai, 1857–58-ban pedig a bánáti kincstári bányák munkásságának körében.

A mezőgazdasági termelés

Különösen az Alföldön törtek fel számottevő legelőterületet, szoros összefüggésben a külterjes állattenyésztés visszaszorulásának felgyorsulásával és erős kölcsönhatásban a nagyhatárú települések parasztságának minden korábbit meghaladó ütemű tanyára áramlásával. Ennek során egyedül Szeged határában a feltört városi legelőkön közel 1700 kisbérlő vert tanyát az 1850-es, 1860-as években.

A közlekedés és az áruforgalom fejlődése

Szegedet 1854-ben, Temesvárt és Debrecent 1857-ben, Nagyváradot és Aradot 1858-ban, Miskolcot 1859-ben kapcsolták az európai vasúthálózathoz.

A társadalmi és a nemzetiségi politika ellentmondásai

Károlyi Ede gróf, a titkos ellenállási mozgalom vezetőségi tagja Foederált Hunnia vagy a nemzetek egyesülése címen két kiadásban is megjelentetett röpiratának igazi jelentőségét az adta, hogy legalább megközelítő hűséggel ismertette a szövegszerűen szinte hozzáférhetetlen 1849. évi szegedi nemzetiségi házhatározat rendelkezéseit, de csak mint a hajdani magyar kormány javaslatát. Egyébként a „foederalismus eszméjéről” szólva az „alkotmányjavaslat” egyes elemeit ötvözte saját, kevéssé kézzelfoghatóvá tett elgondolásaival.

Katus László

Gazdaságpolitika

A 70-es években egyes vidéki városokban voltak kiállítások (1871-ben Miskolcon, 1872-ben Kecskeméten, 1876-ban Szegeden), amelyek fokozatosan túlnőttek a helyi mezőgazdaság és ipar bemutatójának keretein, és egyre inkább országos érdekűvé váltak.

A szállítás forradalma

Az első nagyobb vasszerkezetű híd – a budapesti Lánchíd után – az 1857–58-ban épült szegedi vasúti híd volt, ezt követte 1870-ben az algyői Tisza-híd, majd Budapesten a Margit-híd (1872–76) és a déli összekötő vasúti híd (1876–77).

Vízépítés

Az 1870-es és 1880-as évek nagy tiszai árvizei – amelyek közül az 1879-es Szegedet is romba döntötte – nyilvánvalóvá tették, hogy a nagy mű még korántsem befejezett, ezért jelentős állami beruházásokkal ismét megkezdték a munkát: a medret kimélyítették, a védőtöltéseket megerősítették és magasságukat is növelték.

Belkereskedelem

Az 1870-es és 80-as években azonban a főváros – a vasút segítségével és nagykereskedőinek tőkeerejére támaszkodva – átvette a vezetést, és sorra a budapesti terménykereskedő burzsoázia irányítása alá kerültek Dél-Magyarország korábban önálló gabonapiacai – Szeged, Temesvár, Baja – is. A fővárosi kereskedők nemcsak felvásárolták, összegyűjtötték, raktározták és külföldre expediálták az Alföld gabonáját, hanem iparilag is feldolgozták.

A könnyűipar

Szegeden Bakay Nándor létesített kenderfonógyárat, amely 1884-ben részvénytársasággá alakult át.

Orosz István

Földművelési rendszerek

A hagyományos állattartást fejlett szőlő-, gyümölcs- vagy zöldségkultúrával összekapcsoló tanyás körzetek (Kecskemét, Nagykőrös, Szeged stb.) gazdálkodása a jövő kibontakozásának útját is felvillantotta, míg a növénytermesztés és állattartás egyensúlyát fenntartó tanyák (Debrecen, Hajdúság, Nagykunság) inkább a hagyományos tanyatípust jelentették.

Szőlő- és gyümölcstermelés

A saját fogyasztásra termelő zöldséges kertek mellett hasonló tájkörzetek alakulásának lehetünk szemtanúi a zöldségtermelésben is. A szegedi és kalocsai-fajszi paprikakörzet, a makói és apátfalvi hagymatermelő, az óbudai paradicsomtermelő terület kialakulása ennek legékesebb bizonyítéka.

Katus László

A településhálózat fejlődése

Hat alföldi város (Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Kunszentmárton és Túrkeve) lakosságának 1850-ben még csak 12%-a élt tanyákon, 1870-ben már 30,3%-a.

Az urbanizáció meggyorsulása

1890-ben egyetlen vidéki város sem érte el a százezres lélekszámot, s az 50 ezret is csak ötnek a lakossága haladta meg (Szeged, Szabadka, Pozsony, Debrecen, Hódmezővásárhely), ezek közül azonban három jellegzetes alföldi agrárváros volt.

A magyar városfejlődés sajátos vonása volt, hogy éppen legnagyobb városaink jelentős része az urbanizáció viszonylag alacsony fokán állott. Keleti Károly 1870-ben az urbanizáció fokának bizonyos mutatói (az iparos és kereskedő népesség, valamint az értelmiség arányszáma, a lakosság műveltségi foka, az épületek jellege stb.) alapján rangsorolta a magyarországi varosokat. A Budapest után a lakosságszám szerint a 2–4., helyen álló Szeged, Szabadka és Hódmezővásárhely az urbanizációs fok szerinti rangsorban csak a 80, 88. és 89. helyre, a nagyságrendben 7. Kecskemét pedig a 63. helyre került. A 25 legnagyobb népességszámú város és község közül csak 11 szerepel az urbanizációs fok szerinti rangsor első 25 helyén, 13 közülük pedig még az urbanizációs rangsor első 50 helyére sem került be. A lakosság nagysága és az urbanizáció foka szerinti rangsorban egyaránt az első 25 helyen 11 várossal találkozunk, s valóban ezek voltak a kiegyezés idején Magyarország legjelentősebb városai: Pest és Buda, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Kolozsvár. Magas urbanizációs foka miatt ezekhez még hozzá kell vennünk Győrt, Sopront és Nagyszebent.
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Magyarország városhálózata 1890-ben.

Az Alföldön mintegy 30 olyan város, illetve nagy lélekszámú község (Békéscsaba, Békés, Csongrád, Szarvas, Orosháza stb.) volt, amelyeknek lakossága meghaladta a 10 ezret, de mind külső képében, mind népességének foglalkozási és társadalmi struktúrájában lényegesen különbözött Nyugat- és Közép-Európa, valamint a Dunántúl, a Felvidék és Erdély európai típusú városaitól. Az alföldi agrárvárosoknak nagy – néha vármegyényi – határa volt, s a lakosság egyre növekvő része, a kiegyezés utáni években már mintegy 30%-a nem a városban, hanem a tanyákon élt, bár egy részüknek a városban is volt háza. A lakosság kétharmada–háromnegyede – még a legnagyobb és leginkább urbanizált Szegeden is 49%-a – mezőgazdaságból élt. A nagyobb dunántúli, felvidéki és erdélyi városokban 1890-ben már 40–50% volt az iparból és forgalomból élők arányszáma, mintegy 8–10%—ot tett ki az értelmiségi és hivatalnok réteg, s a lakosságnak több mint a fele bevándorló volt, aki nem a városban született. Az alföldi agrárvárosok növekedése viszont túlnyomórészt a természetes szaporodásból származott, a lakosság 70–90%-a bennszülött volt, az iparból és forgalomból élők arányszáma nem érte el a 25, sőt többnyire még a 20%-ot sem, az értelmiségi réteg pedig csak 3–4%-ot tett ki.

Mégsem lenne azonban indokolt csupán óriásira nőtt falvaknak tekinteni ezeket a településeket, hiszen bennük már felbomlott a lakóhelynek és a munkahelynek a falvakra jellemző egysége, s egy sor tipikusan városi jellegű központi funkciót töltöttek be: regionális piacok, közigazgatási és kulturális központok, némely esetben vasúti csomópontok voltak, s a 80-as években egyikben-másikban (például Szegeden) már az iparosodás is kezdetét vette. Valójában egy sajátos magyar – és szélesebb értelemben vett kelet-európai – várostípusról van szó ezek esetében, s e jellegzetes várostípus létrejöttében a táji-földrajzi adottságok és a történelmi előzmények egyaránt szerepet játszottak. A kiegyezés utáni évtizedekben ezekben az óriásfalvakban megindult egy városias mag kialakulása, s ez az urbanizációs folyamat a nagyobbak – mint például Szeged, Kecskemét, Szabadka – esetében a század végére már elég jelentős szintet ért el.

Szász Zoltán

A kormány

Más sürgős ügyekben, mint az 1879. évi nagy szegedi árvíz idején, a kritikus napokban a minisztertanács mondhatni egyfolytában ülésezett.

Vörös Károly

A kultúra és a tudomány regionális-helyi intézményei

Szinte Szeged városa az egyetlen, mely korszakunkban Somogyi József kanonok hagyatékából jelentős könyvtárhoz és egy kultúrpalota megépítéséhez elégséges induló tőkéhez jut, és azt méltóan fel is használja.

A kultúra új jelenségei

Az építészetben ez a korszak uralkodó stílusaként a historizáló eklektika kibontakozását jelenti, mely már az 1850-es évektől kezdve (akkor még párhuzamosan a lassan elhaló klasszicizmus egy sajátos változatával) megjelenik, és sorban megihletve a romantikától is pártolt neogótika, sőt a mór stílus által is, korunkra – elsősorban Ybl Miklós munkásságán át – a neoreneszánszban ér el művészi csúcspontjára, hogy végül hanyatlásában mintái közé a barokk is visszatérjen. Tulajdonképpen meglehetősen sivár, az építészettörténet egész tárházát felélesztő mintáinak gyors változtatásává nagyon is az építészeti invenció válságát tükröző kép lenne ez, ha Magyarországon tehetséges építészek egész sora (nemcsak Ybl, de Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Schulek Frigyes, Petschacher Gusztáv, Kauser József, Szkalniczky Antal stb.), az adott történelmi formák gazdag és szellemes variálásával, majd a modem építőipari technika lehetőségeinek (elsősorban az öntöttvas, később a betontechnikának, a nagy fesztávolságok építését is lehetővé tevő vasszerkezeteknek) is felhasználásával nem tudott volna – kivált az építészetileg a helyi érdekektől független Közmunkatanács irányítása alá helyezett Budapest néhány pontján, vagy például az újjáépülő Szegeden – meglepő jó hatású és modern funkciójú, épületgépészetileg is egyre felszereltebb: víz- és gázvezetékekkel behálózott épületeket és épületegyütteseket létrehozni.

Hanák Péter

A szocialista agrármozgalom kirobbanása

Június 21-én a Csanád megyei Battonyán robbant ki a népharag. A községháza előtt összeverődött munkalesők, magyarok, románok, szerbek között Dimitru Pakurár aláírásokat gyűjtött a munkabér javítását és a „robot” eltörlését tartalmazó kérvényre. Gyanús dolog volt ez, elég ok ahhoz, hogy a csendőrök lefogják és ütlegeljék. Heves, véres csata kezdődött. A csendőrök lőfegyvert használtak; három halott, sok sebesült. A Szegedről sebtiben kivezényelt katonaság vetett véget a küzdelemnek.

A szocialista agrármozgalom terjedése. Hódmezővásárhely.

1895. január végén Szegeden tört ki zendülés, akárcsak Hódmezővásárhelyen, a munkáskör vezetőinek letartóztatása miatt. Itt is többezres tömeg, ipari és mezei munkások együtt nyomultak a városháza ellen, ahol ugyancsak katonaság verte szét őket.

Vörös Antal

Zöldségtermelés és kertkultúra

A munkaigényes kertkultúrák művelői legnagyobb részben a kis- és törpebirtokos parasztság soraiból kerültek ki. Olyan rétegek teremtettek e kultúrák révén megélhetést maguknak, amelyek a hagyományos gabonatermelő vidékeken csak a nagyobb idénymunkák idején találtak alkalmi kereseti lehetőséget. Míg ez utóbbi vidékeket korszakunkban a törpebirtokos és nincstelen rétegek nélkülözése, kivándorlása és a robbanásig feszülő társadalmi ellentétek jellemezték, addig a kertkultúrák tájai egy demokratikus paraszt-polgári mentalitás melegágyai és otthonai voltak. Makó hagymájának, Kalocsa és Szeged paprikájának, Csány dinnyéjének e rétegek munkája és szaktudása szerzett nevet az ország határain túl. Termelési technikájukat ugyanis az apákról fiúkra szálló és halmozódó tapasztalataik révén a szaktudományok hatása nélkül is olyan tökélyre emelték, aminőt semmilyen más termelési ágban nem tapasztalhatunk.

Katus László

Az ipar szerkezete és területi elhelyezkedése

Rendkívül elmaradt az iparosodásban az Alföld, a Dunántúl középső és keleti része, az északkeleti Felvidék, valamint Erdély északi és középső része. Ezeken a tájakon szinte szigetként emelkedett ki egy-egy iparosodó város: Pécs, Szeged, Debrecen, Nagyvárad.

Az egyes iparágak fejlődése

A legnagyobb kenderfonó- és szövőgyárak Szegeden voltak.

Az infrastruktúra: szállítás és építkezések

A lóvasutat fokozatosan a villamosvasút váltotta fel, előbb Budapesten, majd Pozsonyban, Temesvárott, Miskolcon, Szabadkán, Szombathelyen, Sopronban, Debrecenben, Szegeden, Nagyváradon, Pécsett.

Hanák Péter

A birtokos parasztság

A Kecskemét környéki gyümölcsösök, a nagykőrösi, a turai, a kalocsai, a szegedi, a makói kertészek azonban kis szigetek voltak csupán a búza- és kukoricatáblák tengerében.

A tömegmozgalmak dagálya 1905 első felében

Kora tavasszal kiszélesedett a sztrájkmozgalom. Nagyváradon és Szegeden az egész városra kiterjedő általános sztrájk tört ki.

Szabó Miklós

A klasszikus fizika és matematika fénykora

Amíg a matematikában valóságos iskolák alakultak ki a budapesti és a szegedi egyetemen, a fizikában nem volt ilyen nagyívű fejlődés.

A népi-nemzeti kultúra felbomlása és átalakulása

A két szegedi múzeumi tudós és író, Tömörkény István és Móra Ferenc Mikszáth népszemléletével közeledtek a szegedi tanyavilág népéhez, de már nem a népélet költőiségét zengték, hanem a nyomor és a kiszolgáltatottság drámáiról számoltak be.

Siklós András

Nyugat-Magyarország és a magyarországi németek

Február elején kinevezték a német nemzetiségi minisztert Junker János szegedi táblabíró személyében.

Felvilágosító és szervező munka a tömegek körében

Kommunista szervezetek alakultak Budapesten kerületek szerint is, továbbá egyes vidéki városokban: Salgótarján, Tata, Győr, Miskolc, Diósgyőr, Szeged, Debrecen, Sátoraljaújhely, Sopron, Kaposvár, Nagyvárad.

A belpolitikai feszültség fokozódása

Jól tükrözte a helyi tanácsok hangulatát az alföldi munkástanácsok kongresszusa, mely 74 község és város képviseletében 172 küldött részvételével, március 2-án ült össze Szegeden. A kongresszus, mely első kísérlet volt az addig elszigetelten működő tanácsok összefogására, gyors és erélyes eljárást sürgetett „minden megbízhatatlan és nyilvánvalóan ellenforradalmi áramlattal szemben”;[4] követelte a szocializálás gyorsítását, a szabotáló tőkések vagyonának elkobzását, a földbirtok megvált-ás nélküli kisajátítását (a kisajátított földek nagyobbik részén termelőszövetkezetek létesítését).

A vidéki városok munkástanácsai a helyi fegyveres erőkkel együttműködve mindinkább kezükbe ragadták a hatalmát. Felléptek az ellenforradalmi megmozdulások ellen, megkezdték a polgári pártokhoz tartozó főispánok, polgármesterek, kormánybiztosok elmozdítását, és helyettük szociáldemokraták kinevezését követelték. Ha a kormány az intézkedéssel késlekedett, azt maguk hajtották végre, és a helyi munkástanácsok ellenőrzésük vagy vezetésük alá vonták a közigazgatást.

A kinevezések körüli harc január végén az új kormány megalakulása után erősödött fel, és márciusban, a választások napirendre kerülésével érkezett el a csúcsponthoz. Március közepére a polgári pártokhoz tartozó kormánybiztos főispánokat már a megyék többségében elűzték vagy leváltották, a nagyobb vidéki városokban (Szeged, Miskolc, Székesfehérvár, Kaposvár, Szekszárd, Pápa, Kiskunfélegyháza, Makó stb.) a tényleges hatalom a munkástanács kezébe ment át.

A Vix-jegyzék és a kormány lemondása

A levél, melyet de Lobit a Magyarországi Hadsereg ideiglenes parancsnokaként írt alá, a békekonferencia egy még február 26-án hozott határozatát és e határozat végrehajtásának előírásait ismertette: a Szatmárnémetitől, Nagyváradtól, Aradtól keletre álló magyar alakulatokat vissza kell vonni vagy száz kilométerrel, majdnem a Tisza vonaláig. A kiürítendő terület egy részét a román hadsereg szállja meg, másik részén 40–60 kilométer szélességben semleges övezet létesül, melybe többek között Debrecen, Gyula és Szeged is beleesik. A semleges övezetben a magyar közigazgatás, rendőrség, csendőrség a helyén marad, de a szövetséges parancsnokság ellenőrzése alá kerül. A magyar csapatok visszavonulása március 23-án kezdődik, és legkésőbb 10 nap alatt fejeződik be.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártjának egységtárgyalásai. A Magyarországi Szocialista Párt megalakulása.

A katonai alakulatok egy része (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pápán) forradalmi szellemű, a többi passzív volt.

Az 1918–1919. évi forradalmak művelődéspolitikája

A milliók hangulatát azonban leginkább azok az írók fejezték ki, akik eljutottak a szocializmus igenléséig, bár nem a marxista elkötelezettség, hanem valami általánosabb és bizonytalanabb humanizmus szellemében. Ilyen értelemben vallotta magát szocialistának a forradalom kezdetén elhunyt Kaffka Margit és Szeged költői: Móra Ferenc és Juhász Gyula. Utóbbiak szembeszálltak a városukban legelőször kibontakozó ellenforradalommal is, megerősödve hűségükben a vörös Budapest iránt.

A tanácsválasztások

A szavazásra jogosultaknak mintegy fele – vagy annál valamivel kevesebb – adta le szavazatát, de ez az arány nagy eltéréseket takar. Budapesten a lakosság fele, a felnőtt népesség kétharmada, vagyis a szavazásra jogosultak túlnyomó többsége élt választójogával; így volt ez a vidéki városok nagy részében is: Szegeden az összlakosság 35%-a, Debrecenben 40%-a, Nagyváradon 42%-a. Falun viszont a lakosságnak csak mintegy 20%-a szavazott, több megyében (Békés, Csanád, Komárom, Szolnok, az erdélyi részek) ennél is kevesebb. A falvakhoz hasonló volt a szavazás aránya több jellegzetesen paraszti városban: Kecskeméten (10% alatt), a Viharsarokban, Csongrád, Szolnok megyében, de Veszprémben és Pápán is.

A részvétel reális értékeléséhez tekintetbe kell venni, hogy a falusi nők többsége, az uralkodó szokások hatására nem mert szavazni, sőt volt ahol egyszerűen nem engedték őket az urnákhoz. Csökkentette a részvételt falun a földosztással kapcsolatos bizonytalan hangulat; továbbá – főleg a tanyás vidékeken – a szavazóhelyiségek kis száma; s végül az, hogy a vidéki direktóriumok nagy része az ideiglenes alkotmánynál sokkal szigorúbban szabta meg a kizsákmányolók körét, ide számítva a középparasztság jelentős részét is.

Az ipari városokban megválasztott tanácstagok túlnyomó többsége ipari munkás volt. Falun és a parasztvárosokban az esetek többségében a tanácstagok nagyobbrészt földmunkások és szegényparasztok voltak, főleg az Alföldön, a Dunántúl déli és keleti részén. Pest megye északi, iparosodottabb felében a tanácstagok közül többen tartoztak az ipari, mint a mezőgazdasági népességhez. Az öntudatra ébredő szegénység a kisgazdák háttérbe szorításával a tanácshatalom tömegbázisát is szűkítette, a vagyonosok viszont nem könnyen mondtak le a hatalomról, sok helyen fiukat, vejüket, lekötelezettjeiket indították a vagyontalanok listáján. A kispolgári jellegű városokra és falvakra viszont jellemző volt a hatalom átcsúszása a vagyonos polgárságtól a szélesebb kispolgári, iparos gazdarétegekhez; falun elsősorban Vas, Sopron és más nyugat-magyarországi megyék számos járásában, de például Észak-Magyarország elmaradottabb tájain is.

A tanácsokban általában helyet kaptak az értelmiségiek, főleg a tanítók (Baranya megye hegyháti járásában 28 tanító lett községi tanácstag), s még nagyobb számban a szegényebb kisiparosok. Sok helyen ragaszkodtak a leszerelt katonák külön képviseletéhez, ezzel is növelve a fiatalabb korosztályok magas számarányát. Számos tanácsba beválasztottak nőket, de csak egyet vagy kettőt, ezzel inkább jelezve, mint megvalósítva a deklarált egyenlőséget.

A választási gyűlések felszínre hozták az ellentéteket, s a választási kampánnyal kapcsolatosak az első jelentősebb ellenforradalmi megmozdulások is. Eddig a városi polgárság, a dzsentri nem mert mozdulni, néhány pap élt vissza a szószék szabadságával. Az első fegyveres összetűzéssel is járó tüntetések Sopron megyében zajlottak le április elején: módosabb gazdák, bortermelők voltak a résztvevők. A választási gyűlések néhány más helyen is verekedéssé fajultak; a dömsödi direktórium elnöke néhány nappal később belehalt sérüléseibe.

Az ellenforradalom, a „szegedi gondolat&brquo; szülővárosában viszont a munkásság a megszállás ellenére is dacolt a reakcióval, direktóriumot alakított, kihirdette, és amennyire lehetett, a francia szuronyok árnyékában is megvalósította a Tanácsköztársaság vívmányait; amikor pedig a direktórium menekülni kényszerült, a meg nem szállt tanyák tanácsigazgatását szervezte meg. Utána Szegeden új direktórium alakult polgári demokratikus politikusokból, akik a helyi munkástanács és a franciák között lavírozva elismerték a Tanácsköztársaságot, sőt lefolytatták a tanácsválasztást, ami tízezrek részvételével a fenyegetett forradalom melletti hangos demonstrációvá vált. A megszállók itt egyelőre óvatosságra kényszerültek, de Pécsett vagy Szlovákia vegyes lakosságú városaiban már ekkor megkezdődött a Tanácsköztársasággal szimpatizálók tömeges letartóztatása, ugyanúgy, mint Erdélyben vagy Horvátországban.

Az intervenció megindulása

A legforradalmibb paraszti vidék, a Viharsarok három megyéjében április folyamán mintegy 11 és félezer férfi jelentkezett a Vörös Hadseregbe (Csongrádból – Szeged nélkül – 2000, Csanádból 1000, Békésből mintegy 8000), ezeknek azonban már csak egy részét tudták felszerelni.

Az antant diplomáciája és a bécsi ellenforradalmi emigráció

Az angol hadsereg budapesti hírszerzője, Freeman-Williams kapitány „a vörös terror” veszélyére hivatkozva Budapest gyors megszállását és szociáldemokrata kormány létesítését javasolta, ennek érdekében pedig sürgette a Tisza átlépésének engedélyezését a román hadsereg számára és előnyomulásának támogatását Szeged irányából.

Az ellenforradalom szervezkedése. Az aradi és a szegedi ellenkormány.

A teljes cikk.

Az ellentámadás előkészítése

Május 11-én Gödöllőn a kormányzótanács bizottsága megtárgyalta a helyzetet Stromfelddel – aki itt helyezte el a vezérkart –, és arra a következtetésre jutottak, hogy Gyékényes és Szeged felől támadás várható. Az értekezlet elhatározta, hogy az északi és keleti fronton, valamint a Dunántúlon „csak a legszükségesebb erők hagyandók meg, melyeknek feladata a megfigyelő szolgálat és az ellenség előnyomulásának lehető hosszú ideig való késleltetése”, míg „az összes ekként felszabadult erők a Duna–Tisza között előnyomuló ellenség ellen támadólag alkalmazandók”.[5]

Ellenforradalmi tevékenység a győzelmes hadsereg hátában

Szegeden éppen a hadjárat első napján alakult meg az ellenforradalmi kormány Károlyi Gyula elnökletével. Azok, akik az 1918. októberi forradalom elvi alapján álltak, megtagadták a belépést a reakciós kormányba (kivéve a volt radikális Varjassy aradi főispánt, a franciák bizalmi emberét), tárcát vállalt viszont a bécsi Antibolsevista Comité (ABC) megbízottja, Teleki Pál és Horthy Miklós ellentengernagy, aki határozott fellépésével a gyülekező szélsőjobboldali tisztikar vezére lett, míg a fiatalabb és kompromittáltabb Gömbös megelégedett mellette a szürke eminenciás szerepével.

A szegedi kormány jelentőségét egyelőre mérsékelték egyrészt belső ellentétei, másrészt az a körülmény, hogy a szegedi munkásság hetekig tartó sztrájkkal tiltakozott a francia csendőrség szuronyaira támaszkodó hatalma ellen. Így a szegedi kormány még nem jelentett közvetlen veszélyt a forradalom számára.

A Clemenceau-jegyzék. Az északi hadjárat mérlege.

A békeszerződést alá kellett írni, és a békekonferencia döntéseit el kellett fogadni, de a Tanácsköztársaság számára a döntés igen nehéz volt. A közvélemény nagy része nem értette meg az aláírás elkerülhetetlenségét. A tisztikar számára júniusig a kormányzótanács az egyetlen magyar kormány volt, amely függetlenül társadalmi céljaitól, harcolt a békediktátum ellen. A „második” kormány Szegeden már alternatívát jelentett, s legalábbis kérdéses volt, hogyan választ a Vörös Hadsereg tisztikara, ha az új határok elfogadásával a harc számára értelmetlenné válik.

Foch ultimátuma. Fegyverszünet és visszavonulás.

A hősi harcok eredményének feladása a tisztikarra gyakorolta a legegyértelműbb hatást. Számukra a Tanácsköztársaságot a Vix-jegyzék elutasítása emelte a megalkuvó, régi uralkodó osztályok fölé; az a lehetőség, hogy a lélegzetvételnyi szünet lehetővé teszi az ellenforradalom letörését – beleértve a remélt bevonulást Szegedre –, érthetően nem vonzotta őket.

Tervek szociáldemokrata kormány alakítására

Haubrich tovább szorgalmazta a katonai puccs tervét, tárgyalt Julierrel, sőt személyesen kereste fel Bécsben az angol katonai missziót, és terve érdekében antant megszállást kért; Böhm szintén az angolokkal és Bauer osztrák külügyi államtitkárral tárgyalt. E tárgyalások a katonai intervenció híveinek kedveztek Párizsban, akik igazolva látták, hogy a szociáldemokraták nem képesek – mint ahogy az ellenforradalom sem, a szegedi kormány 3000 főnyi „nemzeti hadseregével” – belülről megdönteni a Tanácsköztársaságot. Az antantot tulajdonképpen csak az érdekelte, hogy ne legyen Magyarországon bolsevizmus, és ne térjenek vissza a Habsburgok semmilyen formában; a magántulajdon elvét elismerő, nekik engedelmeskedő magyar kormány személyi összetétele már meglehetősen közömbös volt számukra. Ha Böhm vagy Haubrich magához ragadja a hatalmat, végeredményben éppúgy elismerhetik, mint a szegedi kormányt, ha az elfoglalja Budapestez. Erre azonban nem volt remény, ezért elutasították az olaszok javaslatait, akik most már nem Budapest, hanem Szeged felé nézve folytatták a magyarbarát politikát, annál is inkább, mert szövetségeseik igen határozottan közölték, hogy nem tűrik a Vörös Hadsereg részére történő fegyverszállításaikat.

A tiszai offenzíva elhatározása

Egyetlen kérdésben foglalt el a békekonferencia a Tanácsköztársaság számára kedvező álláspontot: elvetette a szegedi kormány támogatásának gondolatát. A szegedi kormány a sztrájk letörése után teljesen a francia parancsnokságtól függött, annak köszönhette fennmaradását. Freeman főnöke, Troubridge admirális felszólította Károlyi Gyulát, hogy adja át helyét egy Párizsban is akceptálható, demokratikus kormánynak. Július 12-én új kormány alakult a volt Károlyi-párt jobbszárnyához tartozó P. Ábrahám Dezső elnökletével, de a szociáldemokratákat, a demokratikus erőket ő sem tudta megnyerni. A demokrácia érdekében csak annyit tehetett, hogy kormányába bevett egy zsidót, és kihagyta Horthyt. A nagyhatalmak Ábrahámmal sem álltak szóba, Horthynak viszont megengedték, hogy mint főparancsnok teljesen kezébe vegye a „nemzeti hadsereg” szervezését, az ellenforradalom fegyveres erejének előkészítését. A nagyhatalmak számára Ábrahám kormánya csak spanyolfal volt, irányadónak a bécsi Antibolsevista Comité politikáját tekintették. Horthyék megnyerték a Vörös Hadsereg több vezető beosztású tisztjének támogatását, akik nemcsak a híreket szállították Bécsbe és Szegedre, hanem arra is készültek, hogy ha mód nyílik rá, a megnyerhető csapatokkal Horthy oldalára álljanak.

A katonai helyzet reménytelenné válása

A szegedi Új Nemzedék azonban hiába uszította a vöröskatonákat Budapest ellen. Horthyék álma, a hadsereg szembefordulása a Tanácsköztársasággal, minden igyekezetük ellenére sem valósult meg.

L. Nagy Zsuzsa

Az ellenforradalom kormányra kerülése

A franciák a velük kapcsolatban álló s még mintegy augusztus derekáig működő szegedi ellenforradalmi kormány hatalomba való bevonását szorgalmazták, míg angol részről inkább az angol orientációjú szociáldemokrata és liberális polgári elemek bevonását tartották kívánatosnak. 1919 augusztusában még nem dőlt el, hogy a „magyar kérdés” rendezését a francia vagy az angol politika fogja-e irányítani.

Az 1919 őszén mind teljesebbé váló politikai káoszban, az egyre élesebbé váló hatalmi harcban elsősorban a román megszálló hatóságoknak, valamint a Horthy mögött sorakozó katonai csoportnak jutott döntő szerep. A katonai csoport augusztus elején függetlenítette magát a szegedi kormánytól, s „nemzeti hadsereggé” alakuló fegyveres erejével a románok által meg nem szállt Dunántúlra vonult.

A fővezérség szerepe

Az ellenforradalom úgynevezett nemzeti hadserege, amely a belpolitikai események alakulására döntő hatást gyakorolt, augusztus 9-én Horthy Miklós vezetésével indult el Szegedről a Dunántúlra.

Az ellenforradalom programja és jelszavai

A középrétegek e szélsőjobboldali, az ellenforradalom általános törekvésein és érdekein belül elkülönülő csoportjának programját fejezte ki a „szegedi gondolat”, amely elnevezését képviselőinek legjelentősebb szervezkedési helyétől, kiindulási pontjától vette. A „szegedi gondolat” két legfontosabb tényezőjét a csoport vezetője, Gömbös Gyula fogalmazta meg: „Az egyik a keresztény gondolat, amelyet röviden fajvédelemnek nevezünk, a másik pedig az agrárius gondolat.”[6]

A szegedi program bizonyos antikapitalista elemeket, a nagybirtok korábbi nagytőkeellenes törekvéseit úgy igyekezett egységes, új formába önteni, hogy az a középrétegek (dzsentri-katonatiszti-közhivatalnoki rétegek) gazdasági, politikai, vagyis hatalmi térnyerését szolgálja. A program úgy irányult a tőke, a nagytőke ellen, hogy annak csupán zsidó szárnyát támadta, a zsidóság kezében levő gazdasági pozícióknak „keresztény”, vagyis általuk való kézbevételét követelte. Ez az antiszemitizmus már ekkor agresszív és egyértelmű beavatkozást sürgetett a gazdasági életbe. Ezzel függött össze a „magyar föld” védelmének követelése a „zsidó”, ipari, kereskedelmi s főként banktőkével szemben. A „magyar föld” primátusának hangsúlyozása azonban egyúttal arra is irányult, hogy sürgesse az úri középbirtok megerősítését a nagybirtokkal szemben, ugyanakkor a földreform-demagógiát sem mellőzve maga mögé állítsa a birtokos parasztság széles tömegeit.

A „szegediek” a legélesebben fordultak szembe a liberalizmussal, annak minden dualizmus kori megjelenési formájával. A kormányzatban, a hivatalos politikában 1918 előtt érvényesülő liberális elemeket úgy értékelték, mint a régi uralkodó osztályok vezetési képtelenségének bizonyítékát s egyben a forradalmak felidézéséért felelős tényezőt. Ezzel tehát teljes szakítást követeltek. Azt a polgári liberalizmust pedig, mely a radikalizmussal érintkezett, s a demokratikus átalakulás érdekében tevékenykedett, nemcsak mint szellemi irányzatot akarták megsemmisíteni, hanem teljes mértékben lehetetlenné akarták tenni azoknak a társadalmi rétegeknek a politikai tevékenységét, azoknak a szervezeteknek a működését, amelyek azt képviselték. A liberalizmust idegen, importált, nemzetellenes irányzatnak bélyegezték.

A fentiekkel összefüggésben e szélsőjobboldali csoport a kormányzat terén minden régi elem teljes mellőzését követelte. A hagyományos formák helyett diktatórikus, katonai vezetést kívánt alkalmazni saját irányítása alatt, társadalmi befolyását pedig központilag szervezett és irányított, új típusú fasiszta jellegű tömegszervezetek révén kívánta biztosítani.

A „szegedi gondolat”, amely rendszerességgel megfogalmazott programmá soha nem vált, az ellenforradalom legszélsőségesebb, legagresszívebb csoportjának vezéreszméje volt, azé a csoporté, amelynek jellegét, tevékenységét és céljait fasiszta jegyek határozták meg; ezen túlmenően azonban lényegesen formálta a korszak egészének politikai, állami és ideológiai berendezkedését.

A Teleki-kormány

Ebből a célból kapott 1920. július 19-én gróf Teleki Pál miniszterelnöki megbízást. Nagy történelmi múltú erdélyi család sarja volt, aki a forradalmakig elsősorban mint földrajztudós tette ismertté nevét. Közéleti tevékenysége a forradalmak idején váltott át jelentősebb politikai szerepre. A Tanácsköztársaság idején egyik vezetője volt a bécsi Antibolsevista Comiténak, a szegedi ellenforradalmi kormányokban a külügyminiszteri tisztet töltötte be. Teleki széles látókörű, nagy műveltségű konzervatív politikus volt, akit éppen konzervativizmusa tartott távol a szegedi csoport jobboldali radikalizmusától, de ez fordította szembe a progresszió egész táborával is, amellyel pedig a század elején rövid ideig ő maga is kapcsolatot tartott.

Lábjegyzet

  1. AR: I. V. 311–312
  2. Mindezekről a képviselőház 1849. július 28-i ülésének naplója. Közli: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Beér János és Csizmadia Andor. Budapest, 1954. 468–476.
  3. A határozat közölve: 110. 868–869.
  4. Munkástanácsok kongresszusa. Délmagyarország, 1919. március 4.
  5. Liptai Ervin, A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Budapest, 1960. 248.
  6. Gömbös beszéde 1923. december 17-én. Képviselőházi Napló. 1922–1927. évi ciklus. XVIII. 159.

Irodalom

A Maros mentén előkerült római bélyeges téglák annak az Alföldet Szegeden át keresztező nyugat-keleti útnak az állomásaihoz tartozhattak, amelyet a szegedi római állomás kétségtelenné tesz.

Török hivatalok végzései Debrecenben, Miskolcon, Gyöngyösön, Jászberényben, Gyöngyöspatán, Rimaszombaton, Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden és Szegeden maradtak nagyobb számban.

Kiadványok