Szenci Molnár Albert

A Múltunk wikiből
Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. január 17.
magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító
Wikipédia
Portrait 4 of Szenci Molnár Albert, 1624
1607
Herbornban megjelenik Szenci Molnár Albert zsoltárfordítása: Szent Dávid … százötven zsoltári.
1608
Hanauban megjelenik Károlyi Gáspár magyar nyelvű Biblia-fordításának Szenci Molnár Albert által javított kiadása.
1624
Bécsben megjelenik Pázmány Péter Kempis-fordítása: Christus követéséről; Hanauban Kálvin Institutiójának Szenci Molnár Albert által készített magyar fordítása: Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás.

Makkai László

Bethlen társadalompolitikája

Bethlen valláspolitikájában – Báthori Gábornak hol a katolicizmussal, hogy a kálvinizmussal kacérkodó ingadozásaitól eltérően – a kálvinista államegyház kiépítésén munkálkodott. Ezért telepített be a Tisza vidékéről kálvinista papokat, támogatta, majd hívta haza a zsoltáraival és Kálvin Institutiójának magyar fordításával a magyar kálvinizmust felfegyverző Szenci Molnár Albertet.

A jezsuiták és a protestáns ortodoxia

A magyar református ortodoxia neveltje, kiváló művelője, de egyben meghaladója is volt Szenci Molnár Albert, a kor legjelentősebb magyar nyelvművelője. Élete felét külföldön, Németországban töltötte. Harmincéves peregrinációja alatt kapcsolatba került az akkor ébredező német nyelvművelő mozgalommal. Jól érezte magát ebben a nyelvészkedő környezetben, de szégyellte, hogy magyar anyanyelve annyira pallérozatlan. Szótár és nyelvtan kellett, hogy legyen mihez igazodni; ő – ebben Ramus bevallott követőjeként – mindkettőt létrehozta, és 1604-ben, illetve 1610-ben kiadta. Nyelvhelyességi elveit azonnal alkalmazta is, két olyan könyvben, amelyek a legszélesebb elterjedésre számíthattak, a Károlyi-féle Biblia-fordítás javított kiadásában (1608) és főképpen zsoltárfordításában (1607).

Szenci Molnár Albert zsoltároskönyve a magyar protestáns irodalom legkiemelkedőbb korabeli alkotása. A Clément Marot és Théodore Beze által franciára fordított, nagyobbrészt Goudimel által megzenésített genfi zsoltároskönyvét úgy ültette át – Lobwasser német fordítását is használva – magyarra, hogy nemcsak a magyar verselést forradalmasította nálunk addig isrheretlen versformákkal, hanem egyben az első példát is szolgáltatta az eredeti értelmet hűségesen, de nem kevésbé költőien visszaadó, avatott műfordításra. Nagyszerű verselése és a tartalom mély átélése tette, hogy zsoltárai a református magyar népnek évszázadokra valósággal lelki önkifejezéseivé váltak, s legnagyobb költőink újra meg újra merítettek belőlük képeket, stílust, hangulatot.

Molnár életének ez az első alkotó szakasza a magyar művelődés általános kincstárát gazdagította, amelyből felekezeti különbség nélkül részesülhetett mindenki. Munkásságát még a nagy ellenfél, Pázmány is elismeréssel emlegette, külföldön pedig a tudós világ ünnepelte, mi több, az anyagi támogatást nem tagadta meg tőle. Közben azonban odahaza nagy változások történtek. Egy magabiztos, hódító egyház tagjaként ment külföldre, s amikor 1614-ben rövid időre hazatért, az ellenreformáció támadásai elleni védekezésben találta az övéit. Éppen akkor jelent meg Pázmány mesterműve, a „Kalauz” (1613), amelyre a protestánsok nem tudtak méltó választ adni. A veszély láttán Molnár, lezárva életének nyelvművelő szakaszát, tudását és erejét a hitvédelemnek szentelte. Nem akármilyen ellenfelet választott, hanem magát Pázmányt, s nem akármilyen fegyverrel indult ellene harcba, hanem az európai kálvinizmus szellemi fegyverzetének legjavával: A hitvitázó röpiratok könnyűfegyverzete helyett, amellyel Alvinczi Péter és társai hiába próbálkoztak, Molnár a maga egyházát ugyanazokkal a nehézütegekkel akarta ellenállóvá tenni, amelyeket Pázmány oly sikerrel vonultatott fel: nagyszabású teológiai koncepcióval, világosan érthető prédikációval, bibliai ihletésű imádsággal. Visszatérve Németországba, Bethlen Gábor támogatásával Heidelbergben telepedett meg, és sorra magyarra fordította a nagy hírű Scultetus kálvini szellemű prédikációit (Postilla Scultetica, 1617), Kálvin, Bullinger és mások imádságait (1621), végül Kálvin főművét, az Institutiót. (Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás, 1624) Mindegyiknek az előszavában az iskolaügy fejlesztését sürgeti. Ezek a könyvek adták meg véglegesen a magyar református egyháznak a kálvini jelleget.

Szenczi Molnár Albert azonban át is lépte a kálvini ortodoxia kereteit, mikor élete vége felé ráébredt, hogy nem elég csak az értelemre vagy az érzelemre hatni, az embert magát kell értelmével, érzelmével, akaratával együtt átformálni. Ezt ismerte fel a másik oldalon Pázmány, mikor fordításával felélesztette az akkor már egy évszázada hiányzó katolikus kegyességi irodalmat. A magyar protestantizmusnak ezen a téren alig volt saját hagyománya: a hitigazságok háttérbe szorították a hitélményt. Molnár életének úgyszólván utolsó napjaiban rátalált egy könyvre, a puritán Lewis Bayly Praxis pietatisának (A kegyesség gyakorlása) német fordítására, s azonnal megkezdte magyarra átültetni. Rövidesen megtudta, hogy egy Angliát járt ifjú magyar, Medgyesi Pál már az eredetiből fordítja. Átadta neki kéziratát, s kérte, hogy folytassa munkáját. Ezzel mintegy a stafétabotot nyújtotta át annak a puritán nemzedéknek, amely – nem utolsósorban az ő zsoltárainak elterjesztésével – továbbvitte munkáját.

A magyar puritánok

Míg a század első két legnagyobb hatású magyar könyve, Pázmány „Kalauz”-a és Szenci Molnár zsoltárfordítása még vallási témájú, a századközép két reprezentatív alkotása, Zrínyi Szigeti veszedelem című munkája és Apáczai Magyar Encyclopaediája már világi, közelebbről éppen politikai és tudományos tárgyú.

Anyanyelv, államnyelv, birodalmi nyelv

A magyar irodalmi nyelv kialakulása két arcvonalon folytatott harcban, a latintól és a tájnyelvi szélsőségektől való elszakadás fokozataiban ment végbe. A 17. század a magyar nyelvművelés egyik nagy korszaka volt. A század eleji zűrzavartól a századvégen a mai normák igen szoros megközelítéséig egész sor kiváló nyelvművelő munkássága vitte előre a fejlődést. Munkásságuk eredményét az iskolai írástanítás, a nyomtatott betű és a templomi szószék – a nyelvi egységesülés e három fő tényezője szélesen terjesztette. Nem véletlen, hogy hivatásos világi értelmiség híján a kiemelkedő nyelvművelők katolikus és református papok és tanárok voltak, s csak a korszak legvégén tűnik fel köztük az első, mindenesetre lelkészi tanultságú nyomdász, Tótfalusi Kis Miklós. Őelőtte elsősorban a nyelvtanírók, Szenci Molnár Albert (1606), Geleji Katona István (1645), Komáromi Csipkés György (1655), katolikus oldalról pedig Pereszlényi Pál (1682) szabták meg a helyesírási és nyelvi normát, de Pázmány, Káldi és Apáczai művei is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a nyelvjárások közül a Felső-Tisza menti győzött a nyugatiakkal szemben.

Az együtt élő népek nyelvfejlődése

A cseh hatás újabb hulláma érte a szlovák nyelvet a fehérhegyi katasztrófa után, amikor a Cseh Korona Országaiból protestáns menekülők, főleg evangélikus lelkészek özönlötték el a Felvidéket. Az „exuláns” prédikátorok éppen a közös bibličtina révén helyezkedhettek el szlovák egyházközségekben. Illésházy Gáspár megalapította számukra az első szlovák nyomdát, melynek legnevezetesebb kiadványa: a hatásában Szenci Molnár Albert zsoltáraihoz hasonlítható, népszerű énekeskönyv, a Jiří Tranovský „exuláns” prédikátor által összeállított Cithara sanctorum (1636) volt.

Iskola és értelmiség

A nőoktatás eszméjét elsőként felvető Szenci Molnár Albert után Pázmány 1628-ban az angolkisasszonyok betelepítésével Pozsonyban létesítette az első leányiskolát.

Külföldi peregrináció

De már társadalmi-politikai adottságaiknál fogva sem vonzotta úgy a magyar protestáns mágnásokat és nemeseket a hollandi és angliai polgári világ, mint a városi és mezővárosi polgárifjakat. Még mielőtt a puritán, majd a karteziánus eszmék szele megérintette volna őket, egy-egy kiemelkedően éles szemű képviselőjük, mint amilyen Szenczi Molnár Albert mellett Szepsi Csombor Márton volt, már nyíltan kimutatták az új arcú Európa iránti rokonszenvüket.

Szenczi Molnár Albert hitte, hogy behozható a magyar művelődés késése, Szepsi Csombor Márton viszont művének címével (Europica varietas, 1620), de még inkább tartalmával a nyugat-európai haladás és a hazai elmaradottság közti különbség nyugtalanító élményét is érzékelteti, amit azután Apáczai nemzedéke világosan ki is mond.

Udvari iskola

  • Az európai korszellem áramlatai a 17. század elején az újsztoikus rezignáció foszlányait sodorták Magyarországra, ennek jegyében magyarítottak a már említett antik ihletésű Udvari schola mellett egy egész sor régi és új moralizáló művet, mint Epiktétosz és Erazmus Enchiridionjait (Thordai és Salánki), Guevara Fejedelmek óráját (Draskovich és Prágai), Ziegler Az legfőbb jóról (Szenci Molnár), Lipsius Az állhatatosságról című munkáját (Laskai), ezzel függ össze Seneca katolikus reneszánsza (Kéry). Mindez azért történt, hogy az elvadult hazai erkölcsöket szelídítsék, és az élet követelte feladatok önkéntes vállalására buzdítsanak.
  • Szenci Molnár Albert 1613 és 1614 fordulóján három hónapig volt a protestáns műveltség bőkezű mecénásának, Batthyány Ferencnek udvari papja Rohoncon, amire néhány év múlva úgy emlékezett vissza, hogy „meg volt volna szükséges táplálásom, hogyha az ott való állapothoz tudtam volna magamat alkalmaztatni”.[1]. De nem tudta, s hogy miért, azt elmondja hattyúdalában, Az legfőbb jóról című, 1630-ban megjelent Ziegler-fordításában: „azért sem lehet az urak kedve, kegyelme igaz jó, nem is hozhat igaz bódogságot, mivel az embernek szabadságát elveszi és elfosztja és azt majd mintegy rabjává, szolgájává tészi annak, akinek kedvét, kegyelmét oly nagy kívánsággal keresi … Ilyen az udvarnak dolga. Nem szenyvedhetik a nagy urak, hogy nékiek megmondassék az igaz”.[2]

Irodalmi stílusok és műfajok

  • A manieristákon kívül színvonalas magyar verset, mégpedig a legszélesebb nyilvánosság számára, a templomi énekeskönyvek nyújtottak. Messze kiemelkedik közülük Szenci Molnár Albert már említett zsoltárfordítása, valamint Újfalvi Imre sokszor kiadott énekeskönyve, de mindmáig énekelt dicséreteket szerzett a reformátusok számára Pécselyi Király Imre és Kanizsai Pálfi János is. Ugyancsak a század első harmadában készült el Thordai János unitárius zsoltárfordítása, nemegyszer Szenciénél nagyobb művészi igénnyel, de sokkal kevésbé gördülékenyen.
  • Magyarországon a puritanizmus nem élt a költészet fegyverével, még új egyházi énekeket sem alkotott, hanem Szenci Molnár zsoltárait terjesztette.

R. Várkonyi Ágnes

Vallások és világnézetek

Most jelenik meg id. Ács Mihály később ismételten kiadott énekeskönyve (Zöngedező mennyei kar. Lőcse, 1696), és most válik új kiadásával a 18. századra is nélkülözhetetlenné Szenci Molnár Albert zsoltároskönyve.

Tudományok

Pápai Páriz – látva, hogy Európa műveltebb nemzeteinél közfeladat a latin szavakat honi nyelvre átültetni – tizenöt éves munkával átdolgozta és továbbfejlesztette Szenci Molnár szótárát. Az 1708-ban megjelent Dictionarium Latino-Hungaricum (Latin-magyar szótár) egymást érő kiadásaival a reformkorig pótolhatatlan segédkönyve lett a tisztább latinság igényével fellépő magyarországi tudománynak.

Kosáry Domokos

Ének, zene

A reformot e téren is a debreceni Maróthi György kezdeményezte, aki közzétette a Szenci Molnár-féle zsoltárkönyvet (1740), az első magyar zeneelméleti tanulmány kíséretében, valamint a négyszólamú francia zsoltárkönyv egy 16. századi változatát, újjászervezte az énekkart, és bevezette a kotta szerint való pontos, többszólamú „harmóniás” éneklést.

Lábjegyzetek

  1. Szenczi Molnár Albert. Kiadta Incze Gábor. Budapest, 1939. 61.
  2. Uo. 295, 305.

Műve

a fontosabb protestáns egyházi írók közül Alvinczi, Szenczi Molnár Albert és Medgyesi Pál, valamint a bujdosók tábori lelkészeinek műveiből új kiadás jelent meg: A reformáció és ellenreformáció korának evangéliumi keresztyén egyházi írói. Szerkesztette Incze Gábor (Budapest, év nélkül)

Irodalom