Szent Adalbert

A Múltunk wikiből

eredetileg Szlavnik házbeli Vojtech, latinul Sanctus et gloriossimus martyr Christi Adalbertus, másképpen Prágai Adalbert, csehül Svatý Vojtěch, lengyelül Święty Wojciech

Libice (Kelet-Csehország), 956 körül – Tentikken (Danzig közelében), 997. április 23.
prágai püspök, Magyarország és Poroszország hittérítője, keresztény mártír
Wikipédia
Adalbert of Prague
995
Szent Adalbert prágai püspök római útja előtt Géza udvarában időzik. II. Boleszlav cseh herceg kiírtja Adalbert rokonságát, a Szlavnikokat. Adalbert munkatársa, Radla (Sebestyén?) a magyar udvarba jön.

Györffy György

Géza történelmi szerepe és egyénisége

A Beleknegini nevet Thietmár elbai szláv (szorb) értelmezés szerint szép úrnőnek fordította, s lehet ez is az oka, hogy legrégibb gestaírónk szerint Sarolt szépségét a környező fejedelmek sokáig emlegették.[1] A szépség azonban ez esetben nem párosult szelídséggel, mert Thietmár szerint a „szép úrnő szerfölött ivott és a lovat vitézek módjára ülte meg, egy embert pedig haragjában felhevülve meg is ölt. Ez a megfertőzött kéz jobban tenné – tanácsolja a szász püspök –, ha orsót forgatna és dühét türelemmel fékezné!"[2] Erős egyéniségéről a Szent Adalbert köréhez tartozó Querfurti Brunó is megemlékezett: „Férjét, és ami a férjéé volt maga kormányozta. Vezetése alatt a kereszténység megkezdődött, de pogánysággal vegyült a megfertőzött vallás és rosszabb kezdett lenni a barbárságnál.”[3]

A nyugati térítés kezdete

Brunó méltatlan elfeledéséhez két körülmény járult hozzá. Egyrészt emléke belemosódott a később működött Querfurti Brunó alakjába, másrészt a 990-es évektől Szent Adalbert köre vette át a térítést, amely Adelbertnek és munkatársainak tulajdonított minden kezdeményezést, és minden korábbi misszió emlékét feledésnek adta át.


A magyar és a szláv történeti irodalomban Szent Adalbert működésének idealizálása hatott hasonló irányban. Az a tény, hogy Adelbert püspök Itáliába menet felkereste a magyar fejedelmi udvart, majd az ezredfordulón munkatársai közül többen ideköltöztek, aminek eredményeképpen 1001-ben, az Adelbert-kultusz kivirágzása idején az esztergomi érsekséget is neki szentelték, oly módon hatott, hogy Adelbertet állították be Szent István megkeresztelőjének és a magyarországi misszió elindítójának. Adelbert tanítványainak propagandája nyilvánult meg abban is, hogy Querfurti Brunó 1006-ban írt Adelbert-életrajzában a Géza alatti térítést mint valami eretnekséget marasztalta el. Az első magyarországi missziós tevékenységet csak olyan valaki jellemezhette így, aki a római reformvonaltól való legkisebb eltérést is eretnekségnek tekintette. A korai magyar misszióban pedig a Sankt Gallen-i monasztikus hagyomány és a passaui irányítás szláv és bizánci elemekkel keveredett, s ez bizonyára a liturgia felemás voltában nyilvánult meg. Ezt a kezdetet nem létezőnek tekinteni azonban több mint elfogultság.

Az első Szent István-legendák szerzőinek javára írandó, hogy Adelbert csodás megjelenésének legendája és István szerepének kiemelése mellett Géza kezdeményező szerepét sem hallgatták el, és a kegyetlen következetességgel elindított térítésről reálisan emlékeztek meg. A két legenda mellett Thietmár és Querfurti Brunó közlései kétségtelenné teszik, hogy a 972-ben elkezdett térítés nem maradt abba, és ha igaz az, hogy Domonkos érsek még Géza korában mint episcopus Ungarorum kezdte el működését, akkor nyilvánvaló, hogy az Adelbert hívei által emelt egyház ráépült a korábban lefektetett alapokra.

A keresztény királyság alapítása

A két főpap halálának és a magyar–bajor háborúnak az lett az eredménye, hogy a magyarok ezentúl az egyházi utánpótlást nem Németországból, hanem Adelbert prágai püspök köréből keresték. A kelet felé terjeszkedő és Henrikkel cimboráló cseh II. Boleszlavval nem alakultak ki építő kapcsolatok. Géza a Psemiszlida Boleszlavval szemben természetszerűen az ellenlábas Szlavnik házbeli Adelberttel épített ki bensőséges viszonyt, aminek később, a magyar egyházszervezés idején lett meg a gyümölcse.

István trónjának biztosítása

Megkeresztelését a nagylegenda Szent Adalbert prágai püspöknek tulajdonítja. E csodás álomlátással elmondott történetnek azonban kronológiai akadályai vannak. Vojtech Adelbert ugyanis csak 983-ban lett prágai püspök, és 989-ben megcsömörölve a pogány cseh erkölcsöktől, többnejűség, véres ítélkezés, hatalmaskodás stb., Rómába, a Szent Elek és Bonifác kolostorba vonult szerzetesnek. Boleszlav cseh fejedelem és Willigis érsek sürgetésére ugyan 994-ben visszatért püspökségébe, majd 995-ben ismét Rómába ment. Ekkor következett be a libicei vérengzés, melynek során a cseh fejedelem az ellenlábas Szlavnik-dinasztiát, Adelbert rokonságát kiirtotta. 996-ban Adelbert a pápa és III. Ottó engedélyével Lengyelországba ment térítőnek; a következő évben a mártíromságra vágyó aszkétát a pogány poroszok megölték. Adelbert magyarországi tartózkodásáról — melyet általában 994-re tesznek — barátja és életírója, Querfurti Brunó is szólt, de magyarok közt kifejtett működését nem festi eredményesnek, azt mondván, hogy „a kereszténységnek csak az árnyékát nyomhatta rájuk, mivel tévelygésükben keveset változtak”.[4]]] Adelbert biztosan megfordult Géza fejedelem udvarában, de keresztelés helyett inkább hihető, hogy a növendék Istvánt bérmálta.

István király egyénisége

István kereszténynek született. Gyermekkori neveltetéséről közelebbit nem tudunk – Szent Adalbert befolyása nem lehetett tartós –, de ifjúkorában hatása alá került Radlának, Adalbert nevelő barátjának.

A keresztény királyság megalapítása

A másik vonal, amely támogatta István politikáját, sőt diplomatát is adott neki, Szent Adalbert vezető nélkül maradt köre volt. A bajor politika ellenségesre fordulása 991-ben azt eredményezte, hogy a magyar fejedelmi udvar egyházi utánpótlás tekintetében Adelbert prágai püspök felé tájékozódott. Bár Adelbert nem tartózkodott hosszabb ideig Magyarországon, és nem fejtett ki maradandó térítő munkát, szoros kapcsolatot épített ki Gézával és Sarolttal. Ennek volt eredménye, hogy amikor 995-ben a cseh fejedelem Adelbert rokonságát kiirtatta, Adelbert hívei részben Lengyelországba, részben Magyarországra menekültek.

Magyarországra jött mindenekelőtt Adelbert ifjúkori barátja és iskolai nevelőtársa, Radla, szerzetesi nevén Sebestyén. Radla a cseh fejedelmi udvarban is bennfentes volt; ő volt az, akit 993-ban Strachkwas herceggel Rómába küldtek, hogy az aventinusi Szent Elek és Bonifác kolostorból hazahívja Adelbertet Prágába. A kortársak szerint mindenki által szeretett, jólelkű, szerény, vallásos ember volt, aki megelégedett a szerzetességgel. Adelbert Lengyelországba menet levélben csábította, hogy hagyja el a magyar udvart, és menjen vele, Radla azonban ekkor már István barátja volt, és jobban szerette a békét, mint a forgószelet, amit Adelbert maga körül támasztott, s így maradt.

Adelbert másik munkatársa, akinek oroszlánrésze volt a magyar egyház megszervezésében, a hibás kiolvasás folytán Asztriknak nevezett Asrik vagy Aserik, egyházi nevén Anasztáz volt. Olyan nagy szerepe volt István koronázásában és a magyar érsekség megalapításában, hogy utóbb különböző egyházak alapítójukul vindikálták személyét, és hol Asztrik, hogy Anasztáz néven került be hamis oklevelekbe, ami miatt napjainkig akadnak olyanok, akik két személynek gondolták. Csak a hamisítványok kiszűrése után bizonyosodott be, hogy Hartvik püspök igazat írt 1100 táján, amikor Asztrikot Anasztázzal azonosította.

Asztrik Németországból kerülhetett Szent Adalbert kíséretébe, aki mellett Prágában püspöki titkárszerű klerikus funkciót töltött be. Együtt hagyták el Prágát, mentek Géza udvarát útba ejtve Rómába, ahol Adelbert szoros barátságot kötött III. Ottóval. Asztrik kísérte püspökként két franciaországi zarándokútján és a Rajna vidékén át Lengyelországba, ahol útjaik elváltak: Asztrik meseritzi apát lett, Adelbert pedig 997-ben a mártíromságot választotta.


991 táján, amikor Meskó Szent Péternek felajánlását tette, Szent Adalbert Rómában időzött. Ha 1000-ben Adelbert tanítványa hasonló kéréssel járult Rómába István számára, akkor nagy a valószínűsége, hogy követjárásának célja és eszközei nagyjából egyeztek Meskóéval, illetve püspökéével. A cél a német politikai függés megkerülése volt, az eszköz pedig a magyar civitas spirituális felajánlása lehetett Szent Péternek – királyi korona fejében.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

  • A fejedelmi udvarház káplánja és a monostorépítés szorgalmazója, Radla, Szent Adalbert nevelőtársa lehetett az, akinek neve a nagy Gellért-legendában Razina néven maradt fenn. Radla maga is megfordult Rómában, és széles körű ismeretséggel rendelkezett, a monostor egyházjogi helyzetét azonban nem ő, hanem a világlátott és befolyásos Asztrik apát határozta meg, aki Szent Adalbert kíséretében valószínűleg nemcsak Rómában tartózkodott, hanem a montecassinói bencés apátságban is, amelyet Szent Benedek szerzetesei anyaegyházuknak tartottak.
  • A magyar egyház kialakítására ható nagy monostorok, Sankt Gallen és Montecassino, valamint egyházszervezők, Szent Adalbert, Radla, Asztrik–Anasztáz és Brunó–Bonifác, nem tartoztak kifejezetten egyik irányzathoz sem.

Jogi írásbeliség, oklevéladás, törvénykezés

A nyugati kereszténység Géza kori missziójával a latin írásbeliség vette kezdetét. Géza mellett püspöke, illetve Radla, a térítő barát látta el a latin nyelvű levelezést; Szent Adalbert Sarolthoz és Radlához írt levelének szövegét megőrizte Querfurti Brunó életírása.

Szellemi művelődés

Döntő változást Szent Adalbert látogatása és Anasztáz érseksége sem jelentett, hiszen a cseh egyház is mainzi indítású, a XI. század közepének papi utánpótlása pedig csaknem teljes mértékben lotaringiai volt.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

Bretiszlav lengyel hadjáratán elpusztította Poznant és Gnéznát, ahonnan elhozta Szent Adalbert hamvait is.

Szentté avatások

Emellett tovább élt a helyi szentek korlátozott tisztelete, amint ezt kitűnően megvilágítja a cseh Cosmas 1073-ban Szent Adalbert öccséről, Gaudentius gnéznai püspökről szólván: „Akit Te szentnek mondasz, azt az apostoli szék még nem kanonizálta. Misében, mint az elhaltakat tiszteljük.”[5]

Álmos kalandjai és bukása

1112-ben Lengyelországban megrendítő esemény történt. III. Boleszló csellel hazahívta külföldről lázadó féltestvérét és örök ellenfelét, Zbigniewet és megvakította. Mivel emiatt érseke kiközösítette, Boleszló, hogy bűnbocsánatot nyerjen, zarándokútra indult; elgyalogolt Fehérvárra, Szent István sírjához, Somogyvárra, „Szent Egyedhez”, végül elment Gnéznába is, Szent Adalbert sírjához.

Kristó Gyula

Stílusirányzatok

A Porta speciosa is az új mesterek keze nyo­mán nyerte el végleges formáját. Az alkotót a világi és egy­házi hatalom kérdései fog­lalkoztathatták, hiszen nemcsak Szent István királyt és annak keresztapját, az esztergomi székesegyház védőszentjét, Adelbertet ábrázolta, hanem III. Bélát és az akkori esztergomi érse­ket, Jóbot is, s a kapuzat timpanonjában Magyarország Mári­á­nak történt felajánlása központi helyen nyert megörökítést.

Lábjegyzet

  1. SRH I. 291.
  2. Gombos III. 2203 – 2204.
  3. Gombos III. 2297.
  4. Mon. Pol. Nova. Ser. IV/2. 19.
  5. Florianus, Fontes Dom. I. 216.

Irodalom

Adalbert életrajzainak új kiadását lásd Monumenta Poloniae historica. Series nova = Pomniki dziejowe Polski IV/1 – 2. Ed. J. Karwasinska (Warszawa, 1962–1969); történetére lásd Horváth M., A kereszténység első százada Magyarországon 76. kk.; D. H. G. Voigt, Adalbert von Prag] (Berlin, 1898); Galla Ferenc, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 312. kk.; A. Geysztor, Sanctus et gloriosissimus martyr Christi Adalbertus. (Settimane di Studio del Centre ... Spoleto. 1967. 611 – 684).