Szent Gellért

A Múltunk wikiből

latinul Gerardo Sagredo, olaszul Giorgio Sagredo

Velence, 980. április 23. — Buda, 1046. szeptember 24.
valószínűleg lombardiai származású szerzetes, Magyarország egyik első püspöke
Wikipédia
Szent Gellért
1020 után
Gellért Magyarországra jön.
1030
A csanádi püspökség alapítása; Gellért püspökké tétele.
1046
szeptember: A Kijevből orosz segédcsapatokkal Magyarországra vonuló Endre és Levente herceg elé a pogányságot visszaállítani kívánók járulnak, élükön Vata békési nemzetségfő áll. Endre színleg hozzájárul a pogánykodók követeléseihez, amivel szabad utat enged a kereszténység elleni pogánylázadásnak. Péter zsitvatoroki táborában is lázadás üt ki; a király Fehérvárra akar vonulni, de a vár kapuit bezárják előtte. Pétert Zámolynál megvakítják.
szeptember 25. Az Endre király elé igyekvő Gellért püspököt és Szolnok ispánt a pesti révnél megölik.
1145 után
Ismeretlen szerző megírja Szent Gellért legkorábbi legendáját, a kisebb és nagyobb legendák közös ősét.

Előszó

Szent Gellért püspök, aki maga is jelentős dogmatikai művek szerzője, Magyarországon jutott olyan görög liturgiai és dogmatikai művekhez, amelyek elmélkedéseihez szükségesek voltak. Gellért előkelő származású ifjakat gyűjtött maga köré, hogy a tudományokra okítsa őket.

Györffy György

Központosító harcok

Az Ajtony elleni hadjárat történetét a nagy Gellért-legenda tartotta fenn. Ez a legenda a XIV. században készült, de szerzője valószínűleg felhasznált egy korai legendát is, amely 1083-ban, Gellért szentté avatása alkalmából készült, esetleg csanádi feljegyzésekre támaszkodott.

Az Ajtony elleni hadjárat időpontja vitatott. Mivel a nagy Gellért-legenda az Ajtony elleni hadjárat elbeszélése után, a következő fejezetben szól Gellért püspökké tételéről, és ennek időpontja 1030 volt, sokan 1028 tájára tették Ajtony legyőzését. Eltekintve attól, hogy ez a forrás is beszúrja Ajtony legyőzése és a püspökké tétel közé, hogy „miután Szent István látta, hogy országa a harcoktól megnyugodott, visszahívta ... Gellértet a remeteségből”[1], s ugyancsak a harcok megnyugvása utánra tette Gellért püspökké tételét a XII. század eleji kislegenda.


Csanádról Szent Gellért legendája azt állítja, hogy korábban Ajtony vitéze volt, aki miután Ajtonynál bevádolták, és el akarták tenni láb alól, átszökött István udvarába, ahol megkeresztelkedett, és István őt tette meg az Ajtony elleni sereg vezérévé. Ezt az előadást nem támogatja az a körülmény, hogy Ajtony területén – a később róla elnevezett Marosvártól eltekintve – helynevek nem tartották fenn szállása emlékét. E tekintetben a XIV. századi legendával szemben Anonymusnak kell igazat adnunk, aki szerint Doboka fia Csanád István unokaöccse volt.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

A fejedelmi udvarház káplánja és a monostorépítés szorgalmazója, Radla, Szent Adalbert nevelőtársa lehetett az, akinek neve a nagy Gellért-legendában Razina néven maradt fenn.

Udvar és udvari szervezet

Valószínűleg királynéi udvarház állott eredetileg a Bakony-Koppány mellett fekvő Bakonybélen, ahol 1015 után Gizella rokona, a németországi Szent Günther, majd az Imre herceget nevelő Szent Gellért remetéskedett.

Kelet-nyugati hídverés és német terjeszkedési kísérlet

István személyesen megismerkedett a zarándokokkal, és aki megnyerte bizalmát, azt igyekezett rábeszélni, hogy telepedjen meg Magyarországon. Így maradt itt a velencei Gellért, aki a hitelesebb Gellért-kislegenda szerint szintén „Pannonián” át indult szentföldi zarándokútjára, de engedve István marasztalásának, a magyarországi igehirdetésnek szentelte életét. Gellért Magyarországra jövetelét 1020 és 1026 közé tehetjük.

Új egyházi alapítások, újjászervezés

Ugyanerre az időre esik a zarándok Szent Gellért Pannoniába érkezése, akit István a gyermek Imre nevelésével bízott meg, s így kerülhetett ő is a bakonybéli udvarba, ahol egy hegy lábánál kápolnát épített, és oda vonult vissza remetéskedni.


Hasonló körülmények között került Imre nevelője, Szent Gellért is Kelet-Magyarországra. A bakonybéli udvar feladása után Gellért egy ideig még ott remetéskedett, de István 1030-ban, a német háború évében, Marosvárra, Csanád vezér székhelyére rendelte püspökség alapítása végett. A várban még Ajtony idejében működött egy Keresztelő Szent János-monostor görög barátokkal, akiket állítólag még Csanád vezér áttelepített az általa épített oroszlámosi monostorba, s így a marosvári egyházba latin papok és szerzetesek kerülhettek.

Gellért püspökké tételével létesült a Szent Györgyről nevezett csanádi püspökség. A sárkányölő szent patrocíniumként való választása utalás lehet Ajtony legyőzésére, de esetleg hozzájárulhatott a névválasztáshoz a velencei Szent György-monostor is, ahol a kései, nagyobb Gellért-legenda szerint Gellért ifjúkorában szerzeteskedett.

A csanádi püspökség alapításával a kalocsai egyházmegye területének jelentékeny részét elvesztette, de megtartotta Krassó vidéki nagy birtokait, és bizonyára kárpótlást is kapott, elsősorban a kalocsai püspök érseki rangra való emelésével, amit Asztrik–Anasztáz a saját személyére nézve átmenetileg élvezett is. A kalocsai érsek alá rendelték a csanádi és erdélyi püspökséget. Ezzel a rendezéssel nyerte el a kalocsai érsekség új egyházi szerepkörét, amelyet az egész középkoron át megtartott: a latin rítusú egyház végvára lett a szomszédos szláv rítusú görögkeleti egyházzal szemben.


A hely állítólag egy Vác nevű remetéről kapta a nevét; a német Wazo név – III. Ottó egyik káplánját is így nevezték! – megengedi a feltevést, hogy itt is egy olyan udvari kapcsolatú missziós remetével van dolgunk, amilyen Günther és Gellért volt.

Szellemi művelődés

Az 1020 táján Pannoniába jött Szent Gellért volt az, aki kezdetben bakonybéli visszavonultságában, majd csanádi püspök korában több teológiai művet írt. Ezek közül csak a Deliberatio címen ismert Szentírás-magyarázat maradt ránk, amely a latin teológiai irodalom mellett a görög filozófia tanainak értékeléséről is tanúságot tesz, s ebben úttörő szerepe volt. Gellért azáltal, hogy a görög újplatonista elmélkedés elemeit bevezette a latin teológiába, nem csupán tudományágát frissítette fel, hanem saját gondolatkörét is tágította. Ez tette képessé magasabb összefüggések észrevételére; mai tudásunk szerint ő fogalmazta meg elsőként egy hasonlattal a középkori egyházi bölcselet találó jellemzését: philosophia est ancilla theologiae („a filozófia a teológia szolgálóleánya”)[2]

Amíg Gellért püspök Deliberatioja a hittudomány újjáéledésének egyik előfutára, addig István király fiához intézett Intelmei, a De institutione morum, egy elhaló államelméleti műfaj utolsó hírnöke.

Trónutódlás

A hercegek fő vadászó helye pedig a XI. században a bihari Igfon-erdő volt. Az erdőhöz vezető völgybejárónál épült fel az Árpád-korban a Szent Imre-apátság, talán már a XI–XII. század fordulóján, mert Imrét 1083-ban Istvánnal és Gellérttel együtt avatták szentté. Ha figyelembe vesszük, hogy a középkorban általános volt, hogy a szent tiszteletére halálának helyén monostort emeltek, így például Szent Egyedé és Szent Dénesé Franciaországban, Szent Móré és Szent Gálé Svájcban, Szent Gellért királyi kápolna Budán, valószínű, hogy a hegyközszentimrei alapítással azt a helyet jelölték meg, ahol Imre herceg meghalt.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

Aba Sámuel egyéniségének megrajzolását különösen nehézzé teszi, hogy csak ellenfeleinek véleményét tükröző források maradtak fenn, amelyek trónbitorló tirannusként állítják be: így a Péter-barát német krónikák, valamint a Vazul-fiak nézetét tolmácsoló magyar gesta és Gellért-legenda.


Az összeesküvést beárulták a királynak, aki könyörtelen bosszút állt. 1044 nagyböjtjét Csanádon töltvén, az összeesküvőket összehívta egy házba tanácskozásra, és vitézeivel lekaszaboltatta őket.

A vérengzés Gellért püspököt annyira ellene hangolta, hogy húsvét ünnepén megtagadta a király ünnepi koronázását, amire évente többször is sor került, latin prédikációjában pedig kemény szavakkal ostorozta, és bukását jósolta.


Ez a leplezetlen nyerseséggel végrehajtott jelenet: a magyar nép dénárjaiból összeszedett kincs az országot eladó királytól a német megszálló katonák kezébe vándorol, elég volt arra, hogy még azokat a főurakat és főpapokat, így a velencei Gellértet is elfordítsa Pétertől, akik István király rendelkezését tiszteletben tartva melléálltak, és egy olyan tömegmozgalom robbanjon ki, amely Pétert az uralmát őrző idegen katonákkal együtt elsodorja.

Pogánylázadás

Ha Gellért csanádi püspök ezelőtt három évvel Aba Sámuel ellen intézett kirohanást, most Péter zsarnokságát ostorozta. Az e hónapokban fogalmazott Deliberatiójában így fakadt ki: „senki sem nevezhető igazi királynak, aki nem Isten szolgája. Akik csak azért uralkodnak, hogy király legyen a nevük, hogy a népet fölfalják, az adót behajtsák és mindent ... hiúságból tesznek, nem királyok, hanem zsarnokok ... De az (Isten), aki a nép bűnei miatt a képmutatót királlyá teszi, jelenleg is megtűri az ilyen hatalmaskodást, amint megtűrt már igen sok gonoszt és az isteni felséggel ellenkezőt ... Mivel pedig ilyenekről szólunk ... ellenünk támadt már az egész nép. Mi lesz hát?”[3] Gellért már észlelte, hogy a prédikáció nem használ, sőt csak olaj a tűzre: „A mostani időben nálunk a dühösségtől ösztönözve mind megátkozták nemcsak az isteni szertartásokat, az anyaszentegyházat és a papokat, hanem magát az Isten fiát, Jézus Krisztus urunkat is.”[4]

Felvetődött a gondolat, hogy e szavak mögött talán a görög egyház vagy éppenséggel a balkáni bogomil eretnekség elleni kifakadás rejlik. A csanádi egyházmegye területén tényleg folyt görög misszió, ez azonban Magyarországon megtűrt jelenség volt, a bizánci kultúrával átitatott Velence szülötte, Gellért püspök számára pedig, aki maga is tolmácsolt görög műveket, az ortodox hit éppenséggel nem volt idegen és elrettentő. Jelentős bogomil befolyással azért nem számolhatunk e területen, mert a helynevek tanúsága szerint itt kevés szláv élt, s így Gellért szavait elsősorban az egyház ellen lázadó pogány magyarokra kell vonatkoztatnunk. Az természetes, hogy a magyarokhoz helyenként eretnek bolgár-szlávok is csatlakoztak.


Endre közeledtének hallatára Szent Gellért három püspöktársával és Szolnok ispánnal Székesfehérvárról megindult elébe, Pest felé. A tömeghangulat láttán Gellért már útközben sejtette, hogy mi vár rá, és Diósdon három társával együtt felkészült a mártírhalálra. A pesti rév budai oldalához érve a zajongó tömeg Gellért szekerét megdobálta kővel. A püspök keresztet vetett a támadók felé, mire ezek feldühödve szekeréből kiborították, és megkövezték, mint István első vértanút, majd a haldoklóba lándzsát döftek.

Helyreállítás és továbbfejlesztés

Beneta–Benedek, Szent Gellért püspöktársa könnyen megtalálta a kapcsolatot a vértanú barátjával, Richárd verduni apáttal, akit magyarországi tartózkodása idején, 1035-ben személyesen is megismerhetett, valamit lotaringiai zarándokok révén Wazo liége-i püspökkel (1042–1048).


Bonfini ugyan közli Endrének a pogánylázadás után kiadott, a keresztény intézményeket helyreállító törvényét, ezt azonban – korszerűtlen kifejezéseiből következtetve – a humanista író maga találta ki, lényegében a krónikában és a Gellért-nagylegendában olvasottak nyomán. Az egyház helyreállítása mellett hozzájárult Gellért püspök testének Csanádra való átszállításához, s ezzel a helyi kultusz elindításához. Ezt annál inkább megtette, mert Gellért püspök hódoló elébe járulása a Szent István-i egyházszervezet hódolatát jelképezte, s uralmát támogatta.

Szentté avatások

Emellett tovább élt a helyi szentek korlátozott tisztelete, amint ezt kitűnően megvilágítja a cseh Cosmas 1073-ban Szent Adalbert öccséről, Gaudentius gnéznai püspökről szólván: „Akit Te szentnek mondasz, azt az apostoli szék még nem kanonizálta. Misében, mint az elhaltakat tiszteljük.”[5] Ilyen módon tisztelték Magyarországon 1048 után Gellért püspököt Csanádon, valamint az István király idejében Magyarországra jött lengyel András–Zoerardot és követőjét, Benedeket. Mindkettő a zobori apátságban lett szerzetes, és a Trencsén melletti vadonságban, Szkalkán halt meg; az első önsanyargatás folytán, a második a környékbeli erdei latrok áldozataként. Mindkettőjüket a nyitrai főtemplomban temették el, és Benedek aszkétaláncának felét Géza herceg (1063–1074) mint ereklyét szerezte meg magának.

A helyi szenttisztelet mellett a sanctus ‘szent’ és a vele ekkor még egyértelmű beatus ‘boldog’ jelzővel, akár a felsőfokú sanctissimus és beatissimus alakban is, e korban nem csupán a kanonizáltakat és a helyileg tisztelteket illették, hanem élő emberek tulajdonságjelzőjeként is használták. Odilo clunyi apát például István király vallásos buzgalmát még életében sanctissima devotio kifejezéssel illette, a tihanyi alapítólevél írója az összeírást készítő Miklós püspököt beatisimusnak írta, avagy a zárai apátnő Könyves Kálmánt 1105-ben sanctissimusnak titulálta.

A magyarországi szenttisztelet kezdeteiről a legkorábbi hazai liturgikus kódexek adnak felvilágosítást. A Sanctoralék naptári ünnepeiből és az ekkor elmondandó imádságokból, a fogadalmi misékből és himnuszokból kiderül, hogy a szenttisztelet zömét kitevő római (gregorián-gelasiusi) és vértanúréteghez igen jelentős bencés és frank – Rajna-vidéki – lotaringiai réteg járult, csekélyebb volt a keleti, még szerényebb a német réteg.

Ez a római és Rajna-vidéki bencés térítést, valamint a XI. század közepi lotaringiai utánpótlást tükröző kultusz gazdagodott a magyarországi térítők és mártírok helyi kultuszával. Amint Gellértet Csanádon, Andrást és Benedeket Esztergomban és Nyitrán tisztelték, ugyanúgy ünnepelhették saját püspökségeikben Gellért mártírtársait, Modeszt, Budli püspököt, ez utóbbiak szentté avatása azonban nem történhetett meg, mert a cölibátus apostolai szemében csak nőtlen püspök válhatott példaképpé.


Mindez nem jelentett olyan akadályt, hogy VII. Gergely 1083 első felében ne fogadhatta vola László követeit, csupán annyit, hogy a szentté avatások előfeltétele, az életrajzok felolvasása a zsinaton nem történhetett meg.

Valószínű, hogy erre az alkalomra készült az első Gellért legenda, amely nem maradt fenn, az pedig bizonyosra vehető, hogy erre a célra íratta László király egyik klerikusával Szent István nagyobb legendáját, amely István életének összefoglalásán kívül erényeit ismerteti, és a kanonizáció szükségletének megfelelően két csodásnak tűnő tették beszéli el: megjövendöli a besenyő támadást, és imájára a támadó Konrád császár csapatait egy rejtélyes futár visszarendeli. E két eset ténylegesen István előrelátását és sikeres hadvezetését dicséri, s csak igen nagy jóindulattal magyarázható csodának. A jóindulat ugyan a szorongatott helyzetben levő pápából nem hiányzott – már 1081-ben Adelhaid királynét levelében arra kérte, hogy királyurát buzdítsa az egyház támogatására, s most méltán remélte, hogy László segítséget nyújt neki IV. Henrikkel szemben –, de a Szent István-életrajz szűkössége, főként pedig a zsinat elmaradása csak félmegoldást tett lehetővé. Egy levelet adott ki, amelyben nem személyre szólóan, hanem általánosságban engedélyezte, hogy „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot prédikálással vagy intézkedéssel Istenhez térítették”[6], s ha hihetünk a közel egykorú Gellért-passiónak, egy legátust is küldött Magyarországra, akit felhatalmazott Gellért testének felemelésére. Valószínű, hogy a pápától érkező követség hozta a hírt, hogy István testének felemelése előtt még nyilvánvaló csodáknak kell történniük.

A Pray-kódex naptárából következtetve, július 25-én megtörtént Gellért püspök testének felemelése Csanádon.


Bár II. Orbán még 1096-ban sem ismerte el István király szentté avatását, 1092-ben a szabolcsi zsinaton a kötelező 32 fő ünnep közé már István, Gellért és Imre ünnepét is besorolták.


A szentté avatás egyházi vonatkozásban nem megmerevedést, hanem a „hitvalló” szellemében való továbbépítést jelentett, elsősorban az eddig elhanyagolt puszták, erdős szélterületek térítését és új egyházak alapítását. Az új templomok oltárára már nem külföldről kellett ereklyéket kérni – az ereklyeárusítás tilalma miatt ugyanis beszerzésük mind nehezebb lett –, hanem István, Gellért, Imre, András és Benedek ereklyéi segítették elő az új templomok felszentelését.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

Mindamellett joggal kapcsoljuk a Szentistván, Szentkirály és Szentimre nevű falvak templomait, valamint a Szent Gellért nevéből torzult Szentgrót egyházát javarészt az ekkor kelt templomépítési hullámhoz. Elterjedésük arra mutat, hogy nem csupán az ország belső területein szaporodtak a templomok, hanem az erdős hegyvidék felé hatoló völgyekben is.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

Az irodalmi működés a püspökségeken indult el a helyi szentek életrajzainak, vitáinak megírásával. Feltehetően ilyen készülhetett Csanádon Gellért püspökről, és ilyen a Mór pécsi püspök által írt rövid Szent Zoerard- és Benedek-legenda (1063–1074).

Kristó Gyula

Földművelés

Korszakunkban széltében használták a nagyobbik Gellért-legendából ismert kézimalmot.

Állattenyésztés

A XII. század eleji nagyobbik Gellért-legenda szerint Ajtony a betöretlen lovak megszámlálhatatlan sokaságát bírta, kivéve azokat, amelyeket a pásztorok házakban (in domibus – istállókban) őrizet alatt tartottak.

Népi kultúra

A munkadal meglétére Szent Gellért püs­pök nagyobbik legendája alapján következtethetünk.

Iskolaügy

Szent Gellért nagyob­bik legendájának talán XII. századi szövege említést tesz a marosvári (csa­nádi) és a fehérvári iskolákról.

Írásbeliség

Vitatott, hogy a Gellért-legendának a XII. század ele­jén keletkezett hosszabb vagy pedig a rövidebb változata tekinthető-e koráb­bi­nak. Főleg a hosszabb változat – a vértanúságot szenvedett püspök életszentségének han­goztatásán túl – számos érté­kes információt őrzött meg a XI. század első feléből.

Lábjegyzetek

  1. SRH II. 492.
  2. Fr. UeberwegB. Geyer, Grundrisse der Geschichte der Philosophie. II. Berlin, 1928.]] 187.
  3. Karácsonyi, Szent Gellért 150–151.
  4. Karácsonyi, Szent Gellért]] 228.
  5. Florianus, Fontes Domestici I. 216.
  6. SRH II. 479.

Művei

Irodalom

Ajtony leverésének időpontja régóta vitatott kérdés; a régi véleményeket lásd Ortvay Tivadar, Temes vármegye ... története. I. (Budapest 1914) 219–220. A kutatók jó része Gellért püspök 1030. évi csanádi kinevezésének közvetlen előzményeként fogta fel, s az 1025–1030 közötti évekre tette, így: Horváth M., A kereszténység első százada Magyarországon 288. kk.; Karácsonyi, Szent Gellért 89; Karácsonyi, Szent István oklevelei és a Szilveszter-bulla 23. kk.; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2.44; Moravcsik Gyula, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 404; C. A. Macartney AECO 4. 1938. 481; Kristó Gyula, Acta Universitatis Szegediensis: Acta historica 18. 1965. 10–19; Szegfű László, Acta Universitatis Szegediensis: Acta historica 40. 1972. 26.

Gellért kis- és nagylegendája: SRH II. 371–506.

Szent István, Imre és Gellért kultuszára lásd Karsay Géza, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján III. 155—256.

A Gellért-legendáról szóló irodalomból Horváth János A Gellért-legendák forrásértéke (A Magyar Tudományos Akadémia I., Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 1958) című alapvető értekezése, továbbá Csóka J. Lajos és Horváth János között a Gellért-legendák keletkezése és egymáshoz való viszonya kérdésében folytatott vita említhető: Szent Gellért kisebb és nagyobb legendájának keletkezéstörténete; A Gellért-legendák keletkezése és kora (mindkét tanulmány a Középkori kútfőink kritikus kérdései kötetben található). Az Imre-legendára újabban lásd Tóth Sarolta, Magyar és lengyel Imre-legendák (Acta Universitatis Szegediensis: Acta Historica 11. 1962). Árpád-kori legendáink egy csoportjáról rövid összegzést adott Gy. Kristó, Les saints de la dynastie des Árpáds et leurs légendes (Le prince Lazar. Beograd, 1975). 12-13. századi legendáink magyar fordítását is tartalmazza, bevezető tanulmány és részletes magyarázatok kíséretében, az Árpád-kori legendák és intelmek (Válogatta és jegyzetekkel ellátta Érszegi Géza. Budapest, 1983) című kötet.