Szent László

A Múltunk wikiből

Sancto Ladislao

Lengyelország, 1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.
király (1077–1095)
Wikipédia
I. László ábrázolása a Képes krónikában
1064
január: Győrött az országnagyok békét hoznak létre Salamon és I. Béla három fia, Géza, László és Lampert között.
húsvét: Salamont királlyá koronázzák Pécsett. (Uralkodik 1074-ig.)
1068
A Moldvában lakó "kunok", valójában besenyők, Osul vezérletével a Tiszántúlt dúlják; Salamon, Géza és László serege Kerlésnél tönkreveri a zsákmánnyal visszavonulókat.
1071
Salamon és a hercegek elfoglalják Nándorfehérvárt. Konfliktus tör ki Salamon és a hercegek között.
1073
A Salamon király és a hercegek közötti ellentét feloldására a főurak Esztergom mellett békéltető tárgyalást kezdeményeznek, mely nem vezet eredményre. Salamon Németországból, László Morvaországból hív segítséget.
1074
március 14. Géza, László és Ottó morva herceg serege Mogyoródnál megveri Salamon és szövetségesei seregét. Salamon Moson és Pozsony várába vonul vissza.
1075
I. Géza trónra lép. (Uralkodik 1077-ig.)
Géza királlyá koronáztatja magát, és megalapítja a garamszentbenedeki apátságot.
Fő méltóságviselők: László herceg, Nehémiás esztergomi érsek és Gyula nádor.
1075 körül
I. Géza koronát kap VII. (Dukász) Mihály bizánci császártól.
1077
április 24. vagy 25. I. Géza halála. I. László követi a trónon. (Uralkodik 1095-ig.)
1077–1083
I. László király III. számú, legkorábbi törvénye első felének kiadása.
1078
pünkösd: I. László követei Rudolf német ellenkirály goslari udvarában IV. Henrik megtámadását tervezik.
1079
eleje: I. László hadat küld a német határvidékre, és visszafoglalja Mosont.
1080
Lipót (Luitpold osztrák herceg]] szembefordul IV. Henrikkel; Salamon feladja pozsonyi különállását, és visszatér Magyarországra, ahol királyi uradalmakat és jövedelmeket kap, de hatalmat nem.
1080 körül
A Szent István-nagylegenda összeállítása.
1081
Salamon összeesküvést sző László ellen, aki Salamont elfogatja, és Visegrádon elzáratja.
1083
VII. Gergely bullájával engedélyezi azok szentté avatását, akik a kereszténységet Magyarországon meghonosították.
július 25. Szent Gellért testének felemelése Csanádon.
augusztus 20. Szent István testének felemelése a székesfehérvári bazilikában.
november 4. Imre szentté avatása.
1083 után
I. László király módosító törvényének kibocsátása (úgynevezett III. törvény 2. rész).
1084 körül
Salamon király feleségéhez, Regensburgba távozik; Judit királyné nem fogadja vissza, mire a Moldvában lakó kunok vezéréhez megy.
1085
A Salamon királlyal szövetséges Cselgü (Kutesk) "kun" (besenyő) vezér betör a Felső-Tisza vidékére, ahonnan László seregével kiveri.
1086
A bakonybéli monostor javainak összeírása.
1087
tavasz: Salamon király a Cselgü (Kutesk) vezette besenyő sereggel Konstantinápoly ellen vonul; Drinápoly (Edirne) környékén a bizánci seregtől vereséget szenvednek, menekülés közben Salamon király fegyverrel a kezében elesik.
nyár: I. László követei Speyerben a IV. Henrik-ellenes birodalmi gyűlésen III. Viktor pápát László támogatásáról biztosítják IV. Henrikkel és III. Kelemen ellenpápával szemben.
1091 előtt
A zágrábi püspökség alapítása a Magyarországhoz tartozó drávántúli részen. Jelen van Acha esztergomi érsek és Gyula nádor.
1091
tavasz: A horvát Tirpimir-dinasztia kihalása után a horvát főuraknak és Zelemér (Zvoinimir) Demeter horvát király özvegyének, László nővérének kérésére I. László király benyomul a tengermelléki Horvátországba (régi nevén Szlavóniába), elfoglalja Belgrád (Tengerfehérvár kikötőjét, és Álmos herceget megteszi horvát királynak.
nyár: I. (Komnénosz) Elek bizánci császár Dalmácia elfoglalásának megakadályozása végett a kunokat Magyarország megtámadására indítja. Kapolcs vezér Észak-Erdély, Bihar és a Duna-Tisza köze feldúlása után az Al-Dunánál készül foglyokkal és zsákmánnyal elvonulni; László a Pogáncs vize mellett szétveri a kun sereget.
ősz: A somogyvári Szent Egyed-apátság ünnepélyes alapítása, I. László fogadja II. Orbán pápa legátusát, Teuzo bíborost; a pápaság ellenzi az eladdig pápai hűbérben levő Horvátországnak a magyar királyság általi elfoglalását.
László nehéz súlyú dénárokat veret, melyből 40 darab ér egy bizánci aranysolidust.
1092
A szabolcsi zsinaton a magyarországi főpapság a király jelenlétében és jóváhagyásával reformintézkedéseket hoz, egyebek mellett szorgalmazza a cölibátust.
Ákos kun vezér seregével az Al-Dunánál betör Magyarországra; László a támadókat szétveri, majd hadjáratot indít a kunokat felbiztató Vaszilko tyerebovjli orosz fejedelem ellen; Vaszilko kérésére békét kötnek.
1093
húsvét: I. László királyt Bodrogban felkeresi II. Orbán pápa híve, IV. Vilmos toulouse-i gróf; egyrészt megpróbálja visszatéríteni Lászlót IV. Henrik és Kelemen ellenpápa szövetségétől, másrészt egy jeruzsálemi keresztes út tervét érleli benne.
második fele
I. László király hadjáratot indít Ulászló Hermann lengyel fejedelem megsegítésére; Krakkóból Sieciech nádort fogolyként Magyarországra hozza.
1095
tavasz vége: I. László király hadra kel Konrád brünni morva herceg megsegítésére II. Bretiszlav cseh királlyal szemben. Megbetegedve Péter nádort küldi Lengyelországba az oda emigrált Könyves Kálmán váradi püspök hazahívására, akit utódjául jelöl.
július 29. I. (Szent) László meghal. Somogyváron, az általa alapított monostorban temetik el, ahonnan utóbb Nagyváradra viszik hamvait.
1095–1116
Irodalmi fellendülés Könyves Kálmán korában. Elkészül a Szent Lászlóig terjedő Magyar Krónika; István kisebb legendája, a Hartvik által átdolgozott István-, Imre- és kisebb Gellért-legenda; Kálmán király törvénykönyve Albericus bevezetésévei, a zsidókról szóló törvény, az esztergomi zsinat határozatai és a második zsinat végzései.
1104
II. (Komnénosz) János egy magyar-bizánci szövetség eredményeképpen feleségül veszi I. (Szent) László leányát, Piroskát.
1192
június 27. Gergely bíboros, pápai követ jelenlétében Váradon szentté avatják I. Lászlót.
1200 körül
Elkészül a Szent László-legenda, valamint a magyar Trója-regény és Nagy Sándor-történet.

Tartalomjegyzék

Bartha Antal

Az V–IX. századi műveltség a sztyeppen és az ősmagyarok

Pogány kori epikánk elemei a keresztény legendákba, mint a Szent László-legendakörbe is bekerültek.

Györffy György

István király egyénisége

Az Intelmek szerint szinte egész életét hadjáratok fáradalmai között töltötte: Thietmár a lengyel támadás sikeres elhárítása kapcsán szól István nagylelkűségéről ellenségével szemben; Leodvin a bolgár háborúról szólván emeli ki azt, hogy István nem követte a görögöket a fosztogatásban, hanem csak szentek ereklyéit hozta el, hogy majd a székesfehérvári bazilikában helyezze le. Ha a külföldi, ráadásul a Vazul-fi Endre mellett működő püspök így ír Istvánról, akkor lelepleződik a jó emberöltővel később írt Vazul-ági krónika István-ellenes tendenciája,amely Istvánnak a bolgár hadjáratban való magatartását azzal jellemzi, hogy István Keánt megölte, kincseit elrabolta. De lelepleződik a kislegenda főhősének kegyetlen ítélkezése is a Bulgáriából beköltöző besenyők kirablóinak felakasztása tárgyában. Bulgáriába besenyők először 1048-ban költöztek, a tolvaj rablót sújtó akasztás büntetése pedig Szent László törvénykezését jellemzi; István törvényei ezt mással büntették. A kislegenda írója előtt István ábrázolásakor nemcsak Könyves Kálmán célzata, hanem Szent László kíméletlen törvényhozásának emléke is lebegett.

A keresztény királyság megalapítása

VII. Gergely levelében arról is ír, hogy Magyarországot István király Szent Péternek ajánlotta fel, ami mint formaság tényleg együtt járhatott a pápai korona átvételével. Ezt számításba véve megérthető, hogy a VII. Gergely és II. Orbán hűbéri törekvéseivel szemben álló László és Kálmán király az uralkodása alatt fogalmazott Szent István-legendákban elkendőztette a Szent Péternek való felajánlás tényét. A nagylegenda szerzője valóban szól felajánlásról, de azt írja, hogy Szent István az országot Szűz Máriának ajánlotta fel, aminek már semmiféle egyházjogi jelentősége nem volt.

Vármegye, vár, város

A vármegyében rendőri szolgálatot kezdetben az összefoglaló néven őrnek nevezett várnépek látták el, akik tizedekbe és századokba voltak elosztva (Szent László törv. III. 1. §).

Jogi írásbeliség, oklevéladás, törvénykezés

  • Az udvari szolgáló népeket I. Endre korában már név szerint is összeírták, amint erről Szent László törvénykönyve említést tesz.
  • Könyves Kálmán törvénye (I. 34. §) hivatkozik Szent István olyan törvényére – a vásári árusokra kivetett vámról –, amit a két reánk maradt törvénykönyv nem tartalmaz. Ez a körülmény azzal magyarázható, hogy a király minden dekrétuma nem maradt ránk. A ma ismeretes törvénykönyvekből elsősorban a gazdasági életre: pénzverésre, kereskedelemre, vásártartásra vonatkozó cikkeket hiányoljuk, hiányzik például a vasárnapi vásározás elrendelése, s így feltehető, hogy voltak ilyen irányú rendelkezései is; ezeket talán azért nem őrizte meg az utókor, mert gazdaságilag meghaladottakká váltak – Szent László már tilalmazta a vasárnapi vásártartást –, és erkölcsi tartalmuk nem volt.
  • Ezzel szemben az ispán és a megyei bírák a saját területükön lakók felett ítélkeztek, s ezt a gyakorlatot szorgalmazta Szent László és Kálmán a század végén.

Kelet-nyugati hídverés és német terjeszkedési kísérlet

István negyvenegy éves uralkodása, amely időben meghaladta még a tartósan tevékenykedő Szent László és Könyves Kálmán együttes uralmát is, olyan nagy korszakot fog át, hogy méltán két korszakra bontható; a két korszak választóját nagyjából 1018–1019-re tehetjük, ami időben is István uralkodásának közepére esik.

Új egyházi alapítások, újjászervezés

A tizedik püspökség – a váci – alapításáról tudunk a legkevesebbet, sőt a váci Szűz Mária-egyház alapítását a krónikának egy legendás színezetű későbbi betoldása I. Géza és Szent László herceg alapításának mondja.

Helyreállítás és továbbfejlesztés

Szent László legkorábbi törvénykönyve említést tesz az ínek vagy servusok összeírásáról, amelyet Endre király, illetve Béla herceg idejében Sarchas bíró készített el.


Bonfini ugyan közli Endrének a pogánylázadás után kiadott, a keresztény intézményeket helyreállító törvényét, ezt azonban – korszerűtlen kifejezéseiből következtetve – a humanista író maga találta ki, lényegében a krónikában és a Gellért-nagylegendában olvasottak nyomán. Az egyház helyreállítása mellett hozzájárult Gellért püspök testének Csanádra való átszállításához, s ezzel a helyi kultusz elindításához. Ezt annál inkább megtette, mert Gellért püspök hódoló elébe járulása a Szent István-i egyházszervezet hódolatát jelképezte, s uralmát támogatta.

A pápasággal elmélyülő kapcsolatait tükrözi az a Szent László által idézett törvénycikke, amellyel elrendelte Szent Péter ünnepe három vigiliájának megünneplését Magyarországon. Ez a „Szent Péter” javára tett engedmény a német császár hatalmi törekvései ellenében tett lépésnek fogható fel.

A német támadás és egy nomád invázió elhárítása

Béla Lengyelországban született két kisfia, Géza és László még amúgy sem jöhetett szóba hercegi rész igénylőjeként.

A korona és kard viszálya

  • Mindebből az is következik, hogy a dukátusi megyékben levő szórt királyi birtokok javarészt szintén olyan udvarhelyekből és tartozékaikból erednek, amelyek jövedelmét a X. század második felében a nagyfejedelem élvezte. Valószínűleg ilyen volt Szabolcs „város”, ahol Szent László zsinatot tartott, továbbá számos olyan falu a dukátus területén, amely már a XI. században királyi főegyházak tulajdonába ment át.
  • Béla azzal foglalta el a dukátust, hogy a szeniorátus rendje szerint ő örökli a trónt, és mivel már ekkor két fia volt, Géza és László, s rövidesen harmadik is született, Lampert, ágának uralma hosszú időre biztosítottnak látszott.

Béla ezer napja

Ami a nagy dénárokat és az 1 bizánci arany = 40 dénár értékarányt illeti, nehéz súlyú dénárt először Szent László veretett, éspedig a krónikában említett 1 pensa = 40 dénár arányban.

„Aktív” külpolitika

  • Valószínűleg Ottó volt az, aki néhány év múlva betört Trencsénvár vidékére, majd embereket és állatokat zsákmányolva vonult vissza. Salamon és Géza megtorló hadjárata alatt a cseh ellenfél nem mutatkozott, úgyhogy számos foglyot hozva tértek haza. Ezt a hadjáratot követte a megbékélés, amelynek zálogaként Ottó feleségül vette Géza és László herceg legifjabb húgát, Euphemiát.
  • II. Boleszló (1058–1079) Géza és László unokatestvére volt, s ezért mindenkor a magyar hercegek segítségére állt.
  • A magyar krónikák arról tudatnak, hogy a cseh háború után – valószínűleg 1068-ban – „kunok” törtek be Magyarországra, éspedig Gyula kun vezér Osul nevű főembere. Mivel a kipcsak-kunok ekkor még a Dnyeszteren túl, az oroszokkal harcoltak, e Gyula vezérben a moldvai besenyők „gyula” törzsének főnökét kell látnunk, aki a maradék úzokat is uralma alá hajtotta. Osul serege a Radnai-hágón és a meszesi kapun át betörve Bihart és a Nyírséget dúlta-rabolta végig, és a Szamos mentén vonult haza. Salamon és a hercegek serege azonban Észak-Erdélyen át a zsákmánnyal lassan vonulók elé került, és Kerlésnél tönkreverte őket. Ehhez a csatához kapcsolta a legendás hagyomány Szent László győzelmét a leányrabló kun felett, ami a középkori magyar egyházi festészet egyik kedvelt témája lett.
  • 1072-ben szláv felkelés tört ki Sámuel cár egykori birodalmában. Élére Zéta fejedelmének fia, Bodin Konstantin állt, aki Prizrenben cárrá koronáztatta magát. A Balkán nyugati fele lángba borulásának hírére Salamon tüstént követeket küldött a hercegekhez, és kérte, hogy mindketten vegyenek részt egy balkáni hadjáratban. A hercegekben azonban gyanú ébredt, hogy cselvetés készül ellenük, ezért László a fele hadsereggel Biharban maradt, és egyedül Géza vett részt az akcióban. László távolmaradása viszont nyugtalaníthatta Salamont, mert tarthatott attól, hogy amíg ők a Balkánon harcolnak, László elfoglalja az üresen maradt királyságot.

Belháború. Géza uralma.

A második hadjárat után már olyan nyilvánvaló lett az ellentét, hogy Géza Lászlót Oroszországba, Lampertet pedig Lengyelországba küldte segítségért. A főpapok és főurak, tartva egy újabb belháború kirobbanásától, összejöttek egy Esztergom melletti szigeten, ahol a király és a herceg 8–8 kísérővel megjelenve békét kötött. Közben Salamon hívására Németországból Markward karantán herceg vezetésével három légió érkezett, és Szekszárdon Géza megtámadásáról tárgyaltak. A készülődésről Vilmos szekszárdi apát értesítette kegyurát, a Biharban vadászó Gézát, aki az Oroszoroszágból eredménytelenül visszatért Lászlót tüstént sógorukhoz, Ottó morva herceghez küldte segédcsapatokért. 1074 februárjában Salamon megindult Géza ellen, átkelt a Tiszán, és a „kemeji részeken”, a mai Nagykunság vidékén útját állta a Nyitra felé tartó hercegnek.

A kemeji csatában két főúr három vármegye csapatával elhagyta a herceget, s így az amúgy is csekély haderővel rendelkező Géza súlyos vereséget szenvedve, a befagyott Tiszán át Vác felé menekült, ahol sikerült egyesülnie László seregével és a morva segédhadakkal. Salamon a hercegek egyesült seregével szemben a Rákos-patak mezején állt fel, mely úgy látszik, már ekkor hagyományos gyülekezőhelye volt a hadaknak. Salamon magyar vármegyei csapatai mellett a birodalom délkeleti hadaival, a karantán, osztrák és cseh légiókkal megerősítve állt fel. Vele szemben, Mogyoródnál, Géza, László és Ottó közel húsz dandárral sorakozott, melyek mindegyike 400 embert számlált. A csatát a hercegek ügyes haditaktikája, a megtévesztő felállás és Salamon seregének hátbatámadása döntötte el, amihez hozzájárulhatott az is, hogy az egyszerű harcos jobbágyság lélekben a hercegekhez húzott.


Az időpontok egybevágása a magyar eseményekkel megengedi a feltevést, hogy II. Boleszló orosz politikáját védencei, Géza és László is befolyásolták.


Géza 1075-ben nyugodtan megkoronáztathatta magát Fehérvárt, s a nyitrai hercegséget átengedte Lászlónak, a biharit pedig Lambertnek. A Mosonvárban ülő németek szemmel tartására erős őrséget ültetett Kapuvárba és Győrbe, Salamon kiskirályságát, Pozsony környékét pedig biztosították a Vág menti várak helyőrségeivel és a csallóközi besenyő határőrökkel. Ettől eltekintve a forgalmat nem akadályozták a két terület között, és az élet folyt tovább. A pozsonyi vitézek átjárhattak Nyitrára ügyes-bajos dolgaikkal, sőt az is előfordult, hogy László kíséretével Pozsony alá lovagolt, és Salamonnal hadijelvényeit kicserélve, lovagi tornát vívott.


Géza egyéb irányú intézkedési közül a Garamszentbenedeki apátság alapítása emelkedik ki. A monostort a Garam gyéren lakott erdős völgyében létesítette, feltehetően ott, ahol egy vadászlak állt; erre következtethetünk abból, hogy egy kutyapecérfalu, Peszér is a monostoré lett, és vele együtt Garam-völgyi halász- és vadásztelepek. Az apátság ellátására adott még egy udvarházat a Komárom megyei Udvardon (a hozzá tartozó kápolnákkal, birtokokkal és népekkel együtt). Mivel az alapítólevél mai formájában interpolált – a XIII. században az azóta szerzett birtokokat is beszúrták, és a peres határokat átalakították –, nem állapítható meg pontosan a monostor eredeti birtokállománya. Az kétségtelen, hogy az apátság nagy birtokokat kapott Csongrád, Szolnok és Bihar vidékén, sóvámot Erdélyben és vásárvámot többfelé, egyebek mellett a léli Gézavására vámjának harmadát.

Az oklevél társadalmilag ugyanazon örökös szolga (servus) és szolgáló (minister) rétegeket tünteti fel, maleyek a zselizi oklevélben szerepelnek, és intézkedés történik benne azokról a kóbor és szökött javakról: szolgákról és állatokról, amelyek Szent László korában a magyar törvényhozást kiváltképpen foglalkoztatták.

A lovagszent uralkodása

Önálló cikk.

László egyeduralmának biztosítása

Önálló cikk.

László törvényhozása

Önálló cikk.

A király kincstára

Önálló cikk.

Szentté avatások

Önálló cikk.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

Önálló cikk.

Külpolitika. Horvátország megszállása.

Önálló cikk.

Kálmán király és Álmos herceg

S ha mármost egymás mellé állítjuk László és Kálmán értékelését, ami alkotásaikból, megnyilatkozásaikból és a kortársak véleményéből kiviláglik, és megállapítjuk, hogy Kálmán legfeljebb testiekben maradt alatta a lovagszentnek, szellemiekben azonban felette állt, akkor méltán kérdezhetjük, hogy a hazai egyház miért őrizte az egyik emlékét a legmagasabb piedesztálon, és miért hagyta a másik erényeit feledésbe menni. Kétségtelen, hogy Vak Béla trónra lépésétől kezdve döntő szerepe volt a családi bosszúérzésnek, s mivel a magyar egyházat a dinasztia e korban bizonyos fokig sajátjának tekintette, véleménye kötelező formában terjedt el. Van azonban a kétféle értékelésnek anyagi rugója is. László, a lovagkirály páratlan bőkezűséggel ontotta az adományokat az egyháznak, és valójában őt tekinthetjük a magyarországi egyházi nagybirtok megalapítójának. Ugyanakkor Kálmán, aki tisztán látta elődje királyi gesztusainak túlzásait és az ebből a kincstárra háramló hátrányokat, nemcsak hogy nem tett újabb adományokat, hanem vissza is vonta László „fölös adományait” az egyházaktól. Ennek a népszerűtlen lépésnek meglett a visszhangja a magyar egyházban, s ebből fakad, hogy Kálmánról pozitív kép csak Dalmáciában maradt fenn, holott a szerepe itt a megszállás és pacifikálás volt.

Van azonban még egy olyan terület, ahol összehasonlítási alap kínálkozik László és Kálmán között, és amelyet az utókor László javára döntött el: politikájuk sikere. Bár mindketten ama normák szerint uralkodtak, amelyeket Szent István Intelmeiben örökül hagyott, és mindketten kiváló uralkodói képességekkel rendelkeztek, mutatkozik egy különbség, ami politikájuk sikerére kihatással volt. László ösztönösen jó politikus, diplomata és hadvezér volt, Kálmán viszont magas intellektus, aki mindig tudatosan cselekedett, de elvi megfontolásokból fakadó döntései, melyekben nagy példaképeit, Istvánt és Lászlót is követte, olykor kevésbé bizonyultak sikeresnek, mint elődeinek ösztönös húzásai, és mint hadvezér, alatta maradt azoknak. Bár a kora középkori magyar állam végső fokon az ő uralkodása alatt teljesedett ki, és nyerte el végleges, közjogilag megalapozott szerkezetét, néhány sikertelen lépése, melynek döntő kihatása az ország sorsára nem volt, alkalmat adott egész politikájának dezavuálására.

Kálmán ugyanolyan tehertétellel kezdte uralkodását, mint László. A Pozsonyban ülő ellenkirály, Salamon helyett most Álmos, Horvátország királya várt az alkalomra, hogy bátyja helyett önállóan uralkodjék, de az, amit László ügyes diplomáciával meg tudott valósítani – Salamon fokozatos „leépítése” –, Kálmánnak Álmossal szemben nem sikerült. Álmos, aki Kálmán uralkodását mindvégig beárnyékolta, jellemében is hasonlított nagybátyjára, Salamonra. Harcias, kalandvágyó és nyugtalan természetű volt, aki ráadásul különféle befolyások hatása alatt ellentétes végletekbe esett. Bátyja szigorú, de megbocsátó szavai hatására számtalanszor bűnbánat vett erőt rajta, olyannyira, hogy vezeklésképpen egy ízben Jeruzsálembe is elzarándokolt, mások felbujtására viszont, korábbi fogadalmait feledve, újból és újból sereggel támadt bátyja ellen.

Álmosnak Kálmánnal való szembeszegülését súlyosbította, hogy olyan politikát követett, amellyel az európai politika meghatározó ellentétét, a reformpápaság és a császárság viszályát újból behozta Magyarországra, hiszen Álmos a császár barátja volt, Kálmán viszont a reformpápaság híve. Mihelyt László meghalt, és végső akarata szerint Kálmán 1095 augusztusában elfoglalta a trónt, Álmos mint Horvátország királya önálló akcióba kezdett.

Kálmán külpolitikája

  • A László idejében Magyarországra menekült Bretiszlav herceg, aki 1092-ben cseh uralkodó lett, 1099 áprilisában megjelent Regensburgban IV. Henriknél.
  • Az ifjú Kálmán Szent László példáját is követni vélte, amikor engedett Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem (1093–1113) hívásának, aki fiát, Jaroszlavot küldte hozzá, hogy ellenfele megbüntetésére sereggel vonuljon Przemyśl vára alá. A meghívás előzménye az volt, hogy az orosz hercegek 1097-ben a ljubecsi szerződésben szétosztották egymás közt az orosz tartományokat, de a keresztre esküdött békét rövidesen megszegték. László király egykori ellenfelét, akinek egyébként bevallott terve volt a nomádok segítségével elfoglalni Lengyelországot, sőt leigázni és áttelepíteni a dunai bolgárokat országába, rokonai családi bosszúból megvakították, ami újabb bosszútettek láncolatát vonta maga után.
  • Ebben a helyzetben kapóra jött, hogy Komnénosz Elek császár 1103 táján követeket küldött Kálmánhoz, és megkérte fia, János számára Szent László leánya, Piroska kezét.

Könyves Kálmán gazdaságpolitikája és jogalkotása

  • Szent László egy gazdaságilag virágzó országot hagyott unokaöccsére, melyben a királyi jövedelmeken csak az egyházaknak tett túlzott adományok ütöttek csorbát.
  • Ismerünk olyan egyházi panaszt is, hogy Kálmán udvarnokokat vagy vámjövedelmeket vett vissza apátságoktól, de ebben a korban történt az is, hogy a kamaraispánok nem folyósították a Szent László által a budai egyháznak kiutalt évi 360 pensát.
  • Kálmán pénzügyi politikájában nem követte Szent Lászlót a bizánci aranyhoz viszonyított nehéz dénárok verésében, sőt letért a XI. századi féldénárok veréséről is, s ezzel elindítója lett a XII. századi aprópénz-korszaknak.
  • Kálmán revízió alá kívánta venni a korábbi magyar törvényeket; kimondottan Szent István törvényeit, melyek egy évszázad óta, amikor is a pogány magyarságnak az új rendbe való betörését kemény intézkedések célozták, elavultak, és ki nem mondva Szent László törvényeit, amelyek fél évszázados belharc után túl szigorú eszközökkel próbálták a tulajdonviszonyokat biztosítani, és ráadásul László három törvénye ellentmondó rendelkezéseket is tartalmazott.

Népesség, település, termelés, árucsere

Az egyetlen nagy távolságú állatnyaraltatásra mutató adat Szent László I. törvénykönyvének 33. cikkelye, amely arról intézkedik, hogy a püspök a más püspökség területén ellett állatok tizednegyedét engedje át a helyi presbiternek. Ez a rendelkezés nyilván nem a közrendű félszabadok kisüzemének igaerejére és néhány állatára vonatkozott, hanem azokra a nagybirtokosokra, akiknek az ország több vidékén volt birtokuk, és méneseiket, gulyáikat, nyájaikat nyaranta hegyvidéken legeltették, mint tették volt eleik a X. században.

Szabad, szolga és félszabad

  • Harmadrészt a szabad és szolga állapotúak helyzete és megnevezése is változott; egy-egy réteg neve régen mást jelentett, mint ma. Hogy csak a legismertebb neveket említsem, a latin servus magyar megfelelője nem a szolga volt, hanem az ín, az a szó, amely ínség szavunkban ma is él (többes számú értelmezése: ewnek vel servi – Sz. László törv. III. 1. §).
  • Szent László ugyan még önálló háztartások szerint követelt dézsmát minden terményből, gabonából, állatból, lenből és kenderből (I. 40. §), ami elvben érintette volna a házas rab cselédet is, Kálmán viszont megkülönböztette a köznépet (populus) és a rab cselédet (servus), amennyiben terménytized fizetésére csak az előbbit kötelezte, míg a rab cselédnek – akinek nem volt saját munkaeszköze – csupán 3 dénár dézsmamegváltást kellett fizetnie.

Várnép, udvarnok, szabados és örökös szolga

A dömösi uradalomban kondíció nélkül dolgoztatták a következő szolgáló népeket: 10 szántó szolga, aki mellé 3 ekét és ökröket adtak, 6 molnár, 13 pék, 16 szakács, 70 vincellér – akiknek munkaerejét kiegészítették márcadótól felmentett udvarnokokkal -, 3 borosedényt készítő fazekas, 12 lovász, 6 szűcs, 6 udvaros, 1 udvari kovács, 15 kolostori szolga és 44 harangozó templomszolga. Ha leszámítjuk is azt, hogy e szolgáló népek egy részét, például a vincelléreket, bizonyára az egyház süllyesztette a félszabad termelők közül a szolgák közé, akkor is megállapíthatjuk, hogy 1100 táján a megismert udvari birtokszervezet túlnyomó részben önálló termelők gazdaságán nyugodott, és a gabonaliszttel való ellátás 66%-ban ezekre hárult, míg az udvai rab szántókkal való gabonatermelés elenyésző volt (0,8%).

Ezt is figyelembe véve, milyen társadalmi réteget kell értenünk László törvényének ínjein? László a királyi birtokokról szétszóródott népelemekről szólván a várnép (cives) mellett az „ínek vagy szolgák” (ewnek vel servi)[1] visszaadásáról rendelkezett. Ezek szerint az ín nem egy bizonyos rétegbeli ember, hanem a szolganép átfogó neve volt. Ínnek neveztek mindenkit, akit latinul servusnak mondtak: várszolgát, félszabad udvarnokot és bármiféle szolgáló népet egyaránt.

Ühegy, vendég és izbég

  • Szent László két törvényében a hospes szó még elő sem fordul, csupán a szabolcsi zsinat foglalkozik egyházi okból velük: a circumcisiót gyakorló böszörmények más faluba való telepítését, a böjtöt megszegő vallon-olaszoknak pedig kiűzését rendelte el, ugyanakkor a zsidóktól keresztény feleségük és szolgáik elvételét írta elő. Szegény hospes-telepesekről egy helyen esik szó: kötelesek a hazai falubeliekkel együtt a templom köré temetkezni, ami egyben jelzi, hogy az 1000-től 1092-ig kiépített templomhálózat területe és a faluhálózat területe nagyjából fedte egymást, nem tekintve a zágrábi püspökség területét, ahová László cseh püspököt rendelt a pogányságban élő szlávság egyházainak szervezésére.
  • A kereslet a nagybirtokosok részéről a pogány ühegyekre igen nagy volt, és itt félszabad termelővé válásuk kilátása is megvolt, úgyhogy Magyarországra még szökni is érdemes lett. Erre mutat az 1075. évi Garamszentbenedeki oklevél azon kitétele, hogy a monostor területére jött kóborok és szökevények maradjanak az apátságéi, és az apát „magyar szokásjog” (consuetudo Hungarorum) alapján ítélkezzék felettük, azaz nem a származáshelyük szerinti cseh vagy lengyel szokásjog szerint. Az ilyen szökevény neve volt izbég (a szláv zbeg 'szökevény' szóból). László törvénye a törvénynapon való jelentkezésüket írta elő (III. 2. §), soraikból egyházi birtokon még két falut is telepítettek.
  • Ami a rab cselédek helyzetét illeti, ez minden birtoktípuson jogtalan állapotot jelentett, s így nem csoda, hogy a XI. század második felében, amikor közülük sokan megszöktek, a kóbor javak (szolgák és barmok) komoly társadalmi problémát jelentettek. Ezért rendelte el László, hogy minden vármegyében működjön „javszedő” (collector rerum fugitivarum, iocuscidarius),[2] aki a kóbor javakat a várakban összegyűjti, és ezeken kétharmad részben a király, egyharmad részben az ispán osztozik, s tizedük a püspöké (III. 13. §). A kóborok és szökevények a jogrendet is veszélyeztették, mert tolvajlásból éltek (II. 14. §), és erdővidéken bandákba verődve raboltak, gyilkoltak. Lakott vidéken a föld urai a kóborokat befogták, és mint saját rab cselédjüket dolgoztatták. Ehhez járult a zavaros időkben szétszóródott várnépek és udvari ínek földesúri hatalom alá vetése, s így érthető, hogy László és Kálmán alatt a királyi javszedők szüntelenül dolgoztak (László törv. II. 2., 13. §; Kálmán törv. 39 – 44. §). Az ispánnok fegyveres hatalmával támogatott működésük a fennálló társadalmi rend egyik biztosítéka volt.

Harcos jobbágy, középréteg

Ami az uralkodó testőrségét illeti, az ezredforduló orosz–varég testőrségével szemben I. Endre óta orosz–szláv testőrökkel kell számolnunk. Bár Endre 1046-ban behozott orosz katonasága a Béla-ág uralomra jutásával bizonyára elenyészett, Lászlót és Kálmánt baráti és rokoni szálak fűzték az orosz fejedelmekhez, és így nem véletlen, hogy 1326-ban Kis- és Nagyoroszi lakói Kálmán király ajtónállóinak tartották magukat.

Uralkodó osztály

Az ország élén a főurak és vitézek által királlyá választott László, majd jelöltje, Kálmán állt. László – ugyanúgy, mint Kálmán – távol állt attól, hogy valamilyen „fajmagyar” embertani képletet jelenítsen meg. Erről amúgy sem lehet beszélni, mert a honfoglaló magyarság embertanilag ugyanolyan mértékben heterogén volt, mint a Kárpát-medencében talált lakosság. Ha felvázoljuk Szent László ősfáját, azt tapasztaljuk, hogy a legkülönfélébb európai dinasztiák vére keveredik ereiben. Szent László felmenői között Árpád-fi Zolta ugyanúgy egyharmincketted részt képvisel, mint Madarász Henrik fia, I. Ottó császár, s ha csak az ismert vagy valószínűsíthető egyéb felmenőket vesszük sorra, akkor besenyő, örmény, bolgár, lengyel, cseh, elbai szláv, német, burgundi és görög főrangúakkal találkozunk. Kálmánban még kevesebb volt Árpád vére, mert apai ősei Lászlóéival azonosak, anyja pedig bizánci arisztokrata volt. De Európa korabeli uralkodóházait áttekintve ugyanilyen változatos összetételű ősfákat találunk; László és Kálmán – származásukat tekintve – bármely közép- vagy kelet-európai trónon ülhettek volna.

Szent László ősfája[3]
Árpád nagyfejedelem
Madarász Henrik király
II. Rudolf burgundi király
Zolta herceg
Ottó császár Adelhaid burgundi hercegnő
Taksony nagyfejedelem besenyő hercegnő bizánci örmény „comes”? bolgár hercegnő?  ?  ?  ?  ? Meskó lengyel herceg Dubravka cseh hercegnő Dobremir elbai szláv herceg  ? Hermann lotaringiai Pfalzgraf Helwig II. Ottó német császár Theophanu görög hercegnő
Mihály (Béla?) herceg bolgár hercegnő? ? ? Boleszló lengyel herceg Emnildis elbai szláv hercegnő Ehrenfried (Ezzo) rajnai Pfalzgraf Matild német hercegnő
Vazul herceg „Tatun nembeli” leány (Katun?) III. Meskó lengyel herceg Richeza német grófnő
Béla király Richeza (?) lengyel hercegnő
Szent László

Ezt tudva mutatkozik meg igazán a patrilineáris leszármazás különös hatóereje, amely kétszáz év alatt – a nőági leszármazás sorozatos mellőzésével – az anyák biológiai-etnikai leszármazásától több mint 99%-ban eltekint, mindezt azért, hogy a patrilineáris „aranyág” csupán ezrelékekben kifejezhető vonalát előnyben részesítse. E misztikusnak tetsző ragaszkodás az „atyai vonalhoz” végső soron a fiági öröklés abszolutizálásából fakad, s hogy ez a magyar társadalomban még erősebben nyilvánult meg, mint egyebütt, abban talán szerepet játszott az uralkodó osztály nomád eredetű gazdagsága. Így érthető a vezérek korából átmentődött harcos jobbágyság különös ragaszkodása az Árpád-fiakhoz, s ha két egyenlő között kellett választaniuk (Péter és Aba, Salamon és László), akkor ahhoz csatlakoztak, aki a nyugati főrangúak és zsoldosságuk helyett rájuk támaszkodott.


Az idegen udvaroncok meghonosodása természetesen nem következett be, ha uruk elbukott, mint Velencei Péter, vagy ha úrnőjük viszonylag hamar hazaköltözött, mint a bizánci Szünadéné, a frank házbeli Judit és Kálmán második neje, az orosz Euphemia, de I. Endre és Álmos herceg orosz neje is külföldi száműzetésben végezte életét. Ez lehet az oka, hogy velencei és orosz eredetű jövevények nem kerültek be a XI. századi arisztokráciába, viszont Gizella bajor, Béla lengyel, László sváb és Kálmán szicíliai normann udvaroncaiból nem egy került a magyar uralkodó osztályba; így például a német Hermann (Hermány) – és az apuliai Ratold (Rátót) – nemzetség.


A középkori nyugaton az egyházi vagyon növekedése a kultúra fellendülését eredményezte. Magyarországon a XI. századi magánalapítványok nem tudtak olyan nagyvonalú egyházi intézményeket létrehozni, amelyek maradandó kulturális hatást keltettek volna. Mint magányos kivétel a XII. századból Gut-Keled nembeli Márton ispán csatári monostorának Bibliája érdemel említést. Ugyanakkor Szent László páratlanul bőkezű adományai – nem kis mértékben a káptalanok létesítése révén – kulturális fellendülést váltottak ki.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

Szent László kancelláriája még nem volt kiforrott testület, huzamosan működő tagokkal és szabályozott oklevéladással. A káplánok közül hol az egyiket, hogy a másikat bízták meg az oklevél kiállításával, 1086-ban Szerafint, 1093-ban Thimeteust, vagy maga a megadományozott egyház állított ki oklevelet (például 1102, 1111, 1113), amire a király pecsétjét helyezték. A megpecsételés a kancellár feladata volt; az 1082-ben a kancellár helyett pecsételő Fábián székesfehérvári prépostot az 1083. évi szentté avatások kapcsán kancellárnak írták. Kálmán alatt az óhorvát kancellár székhelyére, a Zágorjében fekvő Tinninre kinevezett Manasses püspök pecsételt, hogy II. István alatt a titeli prépostnak jusson a szerep. A kancellária állandótlansága az oka, hogy László, Kálmán és II. István korában a királyi oklevéladást minden szabály hiánya jellemzi.

A királyi káplánok voltak szerzői az első igényesebb történeti műveknek. Az udvari klerikusok alkotásai mindamellett nem mentesek dinasztikus propagandától, és a múlt eseményeit a megbízó érdekeinek megfelelően rajzolták meg. A Szent László megbízásából írt nagyobb Szent István-legenda a szentté avatás érdekében készült.


Történészeink között régóta vita tárgya, hogy a kiindulásul szolgáló ősgesta mikor készült: I. Endre, Salamon, Szent László vagy Kálmán idejében. Kálmán idejére mutat az a megfigyelés, hogy az önálló történetírók olyan összefüggő történetet, amely szemtanúk elbeszélésére támaszkodik, általában hetven évre visszanyúlóan tudnak adni, például Liudprand, Thietmár, Cosmas vagy Gallus Anonymus; a Magyar Krónika 1031-gyel kezdi el az összefüggő eseménytörténetet. Amit korábbi időkről beszél el, abban vagy írott forrásokra támaszkodik (Regino évkönyve), vagy szájhagyományokra. Így például a Koppány-lázadás történetét a főhős, Vecelin dédunokáinak hagyománya alapján írta le, amit az bizonyít, hogy a történet kapcsán közli Vecelin leszármazottait; fia Rád, unokája Miske, dédunokái Márton és Koppány, e leszármazottak pedig a XI. század végén éltek. Egyesek éppenséggel Szent László Koppány nevű káplánjában, az 1099-ben elesett Koppány püspökben keresték a gestaíró személyét.

Nehezebb meghatározni, hogy az ősgesta írója meddig vezette el történetét. A történet folyamatossága Szent László uralkodásának elején bomlik meg, a lovagkirály tetteit ugyanis utólag, szent kultusza növekedtével legendás részletekkel bővítve gyökeresen átírták, ami pedig Könyves Kálmán történetét illeti, azt a II. Géza kori folytató forgatta ki teljesen az alakjából, hogy elégtételt vegyen Álmos és Vak Béla megvakításáért. Lehet, hogy ugyanezen átdolgozó László történetéből is kiküszöbölt Kálmánra kedvező és Álmosra kedvezőtlen részleteket, de az sem lehetetlen, hogy az első szövegezés megszakad László korában, és Kálmán történetének kedvező összefoglalását fia, II. István korában toldották hozzá.

Bármint áll is ez a kérdés, valószínű, hogy az ősgesta írója elsősorban az Árpádok Vazultól leszármazó ágának történetét foglalta össze 1031-től, Imre halálától, a XI. század végéig. Az ősidők és előzmények története, a bibliai származtatás, az őshaza, a vándorlás, a honfoglalás és a kalandozások, Szent István tettei nem kaptak bővebb teret, bár ezekről is esett szó.

Milyen politikai tendenciák érvényesültek a műben? Legerősebb pártosság a Vazul megvakításáért felelőssé tett Gizellával és a Vazul jussát bitorló Péterrel szemben nyilvánul meg, de elmarasztaló a gestaíró a Vazul-fiak helyét elfoglaló Aba Sámuellel szemben is. Endre és Béla ellentétében természetszerűen a dinasztia őse, Béla mellett tör lándzsát, Salamon és Béla fiainak harcában mindamellett Salamon gyakran a vártnál kedvezőbb színben lép elénk. Ez azzal magyarázható, hogy e csaták fő informátora egy Salamon oldalán harcoló vitéz, Bátod Opos lehetett. A gestaíró úgy adja vissza Bátod Opos hőstetteit, mint ahogy a XIII–XIV. századi adománylevelek leírják a megadományozott harci érdemeit. Szent László felmagasztalása és Kálmán sárba tiprása már későbbi korok műve. Szent László arcéle kemény vonásainak kihangsúlyozása egyrészt a Vazul-fiak István-ellenes érzületéből, másrészt Könyves Kálmán önigazoló törekvéseiből vezethető le.

Kristó Gyula

Bevezetés

A László- és Kálmán-törvényekben tükröződő magyarországi helyzetkép, a XI. század végén és a XII. század elején keletkezett oklevelekből kirajzolódó gazdasági és társadalmi tabló elemzése nem hagy kétséget az iránt, hogy a feudális termelési viszonyok általánossá válását Magyarországon a XI–XII. század fordulója körüli évtizedekre, nagyjából Kálmán király korára tehetjük.

Állattenyésztés

  • A pannonhalmi egyháznak elsősorban a sertésállománya volt jelentős. Ennek alapjait még I. László király vetette meg a Zselic erdőben. 1175-ben már létezett a zselici kanászok faluja, Albeus korára, az 1230-as évek végére pedig tíz kanászfalu tartozott a Zselic erdőben az apát fennhatósága alá. Nemcsak a faluszám tízszereződött meg, hanem a lakosság is. A Szent László kori 30 háznéppel szemben 1237 táján már 300 háznépet írtak itt össze.
  • 1228 tájáról kelt oklevél szerint a zselici erdők lakói a szent király (bizonnyal Szent László) ideje óta a méhek, a disznók és más állatok után tizedet adtak Pannonhalmának.
  • Szent László korában – az 1093. évi összeírás szerint – a pannonhalmi apátságnak 30 halász-mansiója volt.

Tulajdonviszonyok

  • A korábban alapított egyházak közül szép példát nyújt a birtokgyarapodásra a pannonhalmi apátság. A XI. század elején a monostor székhelyével együtt tíz falut birtokolt. I. László király 1093. évi birtokösszeírásából tudjuk, hogy a század végén már mintegy 30 faluja vagy birtokrésze volt.
  • A szentjobbi monostort I. László király alapította a XI. század végén, de ismerve viszontagságos XII. századi történetét, hogy tudniillik Kálmán király adományából évtizedeken át magánkézben volt, a III. István oklevelében összeírt birtokainak nagy része bizonnyal XII. századi adomány. III. István oklevele közel 30 falut sorol fel az apátság birtokában, túlnyomó többségét II. Géza adományának tüntetve fel, de utal I. Lászlótól és magánostól származó adományra is.
  • A bozóki monostort alapító Lampert comes birtokainak egy része még I. István király adományára megy vissza. E birtokok egyikét, Marótot még a XII. század elején is osztatlanul birtokolták az István kori megadományozott leszármazottai. A birtokok másik része a XI–XII. század fordulója Árpád-házi családtagjainak, I. László királynak és Álmos hercegnek az adományából származott. A birtokok újabb részéhez a monostoralapító Lampert részint vásárlás, részint pedig adoptálás (örökbefogadás) révén jutott. A földek tekintélyes hányada esetében azonban nem tudjuk eredetüket meghatározni. A bozóki oklevél szerint Lampert comes több mint húsz praediumot és földet adott egészben vagy részben monostorának. Bizonyosra vehető, hogy a több fiúgyermekkel rendelkező Lampert nem összes vagyonát hagyta a monostorra, amit erre magából az oklevélből is egyenesen következtethetünk. Környe szolgáinak háromnegyed részét, tudniillik a maga, a felesége és Miklós fia részét, a bozóki egyházra hagyta, de negyedrészét fenntartotta Syx fia számára. Ha egyáltalán szabad ebből az arányból Lampert comes birtokállományának egészére következtetnünk, akkor azt 30 körüli birtokszámban állapíthatjuk meg. Ez a szám Lampert birtokállagának nagyságát a gazdag XII. század eleji egyházak anyagi helyzetével helyezi azonos szintre. Nem szabad elfelejtenünk: Lampert a legelőkelőbb világiak közé tartozott, felesége révén közvetlenül az Árpádokkal, I. László királlyal állt rokonságban.

A gazdálkodás keretei

1075-ben I. Géza király Garamszentbenedeknek adta az udvardiak födjét, ahol a királynak curiája volt, s amelyet I. László király sororjával együtt, akit Lampert feleségül vett, a comesnes adott. Lampert comes a praediumot összes tartozékával együtt nyerte el.

Kézművesek

A szentjobbi monostor III. István kori összeírása szerint I. László király molnár-, szűcs-, kovács-, tímár-, mosó-, esztergályos-, sütő-, szakács-, harangozó-, serfőző-mansiókat adott az egyháznak.

Pénzviszonyok

Kálmán és II. István, I. Lászlóhoz hasonlóan, kétévenként bocsátott ki új pénzt, de II. Béla óta az évenkénti pénzújítás vált gyakorlattá. A rendszeres pénzújítás a királyi kincstár jövedelmét gyarapította, ugyanis a kibocsátott új pénz csak rövid ideig tartotta értékét, majd fokozatosan vesztett ebből. Egy év alatt a pénz értéke felére csökkent, a pénzváltók két régi dénárt vettek egy újért.

I. László halálától kezdve nagyarányú és fokozatos pénzrontás figyelhető meg.

Idegen etnikumok

I. László és Kálmán király Adria vidéki hódításai következtében a magyar államterület népességén belül tovább nőtt a szlávok súlya.

Alávetett népelemek

  • A pásztói volt királyi curiában, amely I. László adományából Lampert comes birtokába ment át, olyan emberek éltek, akiknek kötelessége volt a konyhában s és a lovakkal is szolgálni, kaszálni és aratni.
  • A XIII. század elején írt László-legenda megemlékezik egy szegény vitézről, akinek apját az uralkodó aranytállal jutalmazta meg, de fia azt szorult helyzetében elzálogosította.
  • Az udvarnokok akciókat folytattak a XII. században soraik bővítésére, ami az egy főre jutó terhek csökkenését eredményezte volna. Így történt, hogy bár I. László király 1092-ben 24 mansiót adományozott a bakonybéli]] apátságnak sószállítás kötelezettségével, II. István alatt Oposnak, az udvarnokok comesének a vezetésével egyesek e családokat ki akarták venni az egyházi szolgálat alól, és őket az udvarnokok szolgálatára akarták kötelezni.

Átmeneti rétegek

1192-ben III. Béla király Dénes nevű kézművest ruházott fel az örökös szabadsággal, mivel a szentté avatáskor felnyitotta László király sírját. Anyagi helyzete is megjavulhatott, hiszen a besenyői egyháznak szolgát adományozott.

II. István

  • Ugyancsak 1116 májusában a doge dalmáciai támadása eredményeképpen megfutamította Kledin bán seregét, és sorra birtokba vette a dalmát városokat (Sebenico, Trau, Spalato) és az adriai szigeteket. A László és Kálmán királyok által meghódított Dalmácia tehát egy év leforgása alatt velencei kézre került, s bár II. István hamarosan megkísérelte újra megvetni a lábát Dalmáciában, akciói ezúttal sikertelenül végződtek.
  • A húszas évek közepén, annak ellenére, hogy Bizánc császárnéja, Piroska, László király leánya volt, legalábbis semlegesnek vagy hűvösnek kell értékelnünk a magyar–bizánci viszonyt.
  • II. István 1131 elején újra megbetegedett, vérhast kapott. Súlyos állapota tovább mérgesítette a magyarok és besenyők ellentéteit. Halálos ágyát Tatár besenyő fejedelem és más besenyő előkelők vették körül. Még ekkor is azzal példálódzott az uralkodó, hogy felépülése esetén bosszút áll a megölt besenyőkért. Hogy a halál óráján a valóban pogány környezetben élő király tért-e az egyház szerint jobb belátásra, vagy pedig csak a későbbi krónikás szerette volna így látni, nem dönthető el. Forrásunk szerint mindenesetre amikor halálán volt, lemondott a királyságról, és szerzetesi ruhát öltött. 1131 kora tavaszán, talán március 1-én halt meg. Váradon temették el, hihetően I. László király mellett, akinek sírjánál már II. István korában csoda történt.

II. Béla

Sajátságos, hogy míg II. István tetemét László mellé fektették Váradon, aki Álmost jelölte utódának, addig II. Béla holttestét Székesfehérvárott annak a Kálmánnak a szomszédságában temették el, akinek foszladozó pártjával oly kemény harcokat kellett uralma elején vívnia.

Új vonások III. Béla belpolitikájában

1192-ben került sor I. László király szentté avatására. Magát a gondolatot, hogy László a szentek sorába emelkedhessen, csak III. Béla kora hozhatta a felszínre. Elődei alatt, akik a legitimitás talaján álltak, árnyék vetült arra a László királyra, aki a törvényesen megkoronázott Salamonnal szemben a legitim felfogás értelmében nem tűnt jogszerűen uralkodó királynak. III. Béla szakított a legitim koncepcióval – szigorú értelemben véve maga sem bizonyult volna legitim királynak, hiszen nem az esztergomi érsek koronázta meg –, s helyébe az alkalmassági elvet, az idoneitást állította. Márpedig László mind a keresztény vallás gyámolításában, mind a csatamezők lovagjakánt alkalmas (idoneus) uralkodónak mutatkozott. A III. Béla alatt éledező magyar lovagi kultúra a maga történelmi előzményét keresve szívesen tekintett vissza az egyházért kardját forgató „lovag-király”, László uralkodására. Mivel azonban immár egy évszázada szigorú szabályai voltak a kanonizációnak, III. Bélának pápai jóváhagyást kellett kérnie László szentté avatásához. A magyar–pápai kapcsolatok szívélyes volta tükröződött az engedély elnyerésében. Nem hiányoztak a szentté avatáshoz szükséges „csodák” sem László váradi sírjánál, így nem volt akadálya, hogy István után másodikként László is szent királlyá váljon, megadva ezzel az Árpádoknak a szent királyok nemzetsége megtisztelő minősítést.

Írásbeliség

Bizo­nyos vonatkozásban a lovagi irodalom funkcióját töltötte be Magyarországon Ano­nymus gestája, s még a II. Endre uralkodásának első éveiben keletkezett László-legenda is. Ez utóbbi az 1192-ben szentté avatott „lovagkirály”, László szentségét emelte ki, ecsetelve hadi erényeit.

Stílusirányzatok

I. László király 1092-ben arról intézkedett, hogy a lázadás során elpusztult vagy fel­é­ge­tett templomokat királyi parancsra az illető egyház papjai állítsák vissza, illetve hogy a régiség miatt elpusztult egyházakat a püspök épít­tesse újjá (1. 7–8. §). Mindez bizonnyal falusi templomokra vonatkozott elsősorban.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

A döntő lépést I. Lipót tette meg: 1659-ben Magyarországon is új pénzrendszert vezetett be. A Habsburg-országok pénzrendszerét egységesítő rendelet Magyarországon is bevezette a krajcárrendszert. Körmöcbányán a királyi országrész többi pénzverdéjében ettől kezdve pénzláb, névérték és éremkép tekintetében az ausztriai örökös tartományokhoz igazodva vernek pénzt. Az ezüsttallér és a dukát, az aranyforint melletti 3, 2 és 1 krajcár értékű pénzeket bocsátanak ki, de ezek nemesfémtartalma kisebb, mint a bécsi és más ausztriai verdékből azonos címletben kikerülő pénzeké. Megváltozik az éremkép: Szent László alakját I. Lipót gazdagon díszített barokk portréja váltja fel. A magyar címer legtöbb esetben a cseh és az ausztriai tartományok címerképeivel egybeszerkesztve, a kétfejű sas mellére kerül. A pénzek magyar voltára a címeren kívül esetleg a régi magyar pénzek némely esetben megtartott eleme, a Madonna-kép utal. Az éremkép megváltozása a magyarországi társadalom minden rétegében szinte sokkszerű hatást váltott ki, pszichológiai következményeinek lecsapódását történeti énekek, politikai pamfletek és katonaversek őrzik.

Eszmék harca

Feljegyezték azonban, hogy a váci ütközet előtt a magyarok nemzeti dalokat énekeltek Szent László tiszteletére.

Tudományok

A Pyber László esztergomi vikárius megbízásából az egyházi tulajdon védelmében kiadott röpirat (1707) István, László és Kálmán királyok alapítványaira és törvényeire hivatkozik, és az egyházi javak állami kisajátításának joga mellett egy Anglia példájával érvelő, ma már ismeretlen röpiratra válaszol.

Arató Endre

Magyar rokonszenv a nem magyar népek iránt a 19. század első évtizedeiben

A magyarországi ukranok, illetve – ahogy Reviczky is mondta – oroszok, mind őseik, mind pedig a maguk hűségéért „a magyar hazafiak között méltó tekintetet érdemelnek”.[4] A horvátok – vallotta – Szent László idejétől hű társai voltak a magyaroknak, bátran védelmezték a haza déli részét.

Lábjegyzetek

  1. Závodszky, A SZENT ISTVÁN, SZENT LÁSZLÓ ÉS KÁLMÁN KORABELI TÖRVÉNYEK ÉS ZSINATI HATÁROZATOK FORRÁSAI 174.
  2. Závodszky, A SZENT ISTVÁN, SZENT LÁSZLÓ ÉS KÁLMÁN KORABELI TÖRVÉNYEK ÉS ZSINATI HATÁROZATOK FORRÁSAI 177.
  3. I. László származására lásd Wertner, Az Árpádok családi története adatait.
  4. Reviczky József, A Haza Boldogítása. 1808. Országos Széchényi Könyvtár. Kézirattár. Quart. Hung. 1209. (A cenzúra által nem engedélyezett példány.)

Irodalom

László korának fő hazai forrása a Képes Krónika (SRH I. 403—420) és legendája (SRH II. 509—527); nyugati kapcsolataira Bernold krónikája (Gombos I. 413). László okleveleire lásd Janzsó Tihamér, Szent László király oklevelei (Szombathely, 1917); vesd össze Szentpétery, Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke 21—33. sz.; törvényeire Závodszky, Szent István, Szent László és Kálmán korabeli zsinati törvények és határozatok forrásai 157—180.

Életéről és koráról korszerű feldolgozás nincs; színvonalas, de elavult történeti megközelítés: G. Pray, Dissertatio historico-critica de Sancto Ladislao, Hungariæ rege (Posonii, 1774) és Antonio Ganoczy, Dissertatio historico-critica de Sancto Ladislao Hungariae rege (Viennae, 1775), melyet vita követett; Katona, Historia critica Regum Hungariae II. 389—756; Büdinger Ein Buch Ungarischer Geschichte 96—126. Korszerűbb feldolgozások: Marczali, A magyar nemzet története II. 121—185; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 136—177, 438—455; Karácsonyi, Szent László király élete (Budapest, 1926); Athleta patriae. Tanulmányok Szent László történetéhez. Szerkesztette Mezey László (Budapest, 1980); vesd össze még Kosáry, Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába I. 73. Családi viszonyaira lásd Wertner Az Árpádok családi története 189. kk.; Lampertre ugyanott 174; Dávidra ugyanott 134; Lampert dukátusára lásd SRH I. 126. és Györffy, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. 532; Dávidra ugyanott 706, 717.

II. Boleszló és László kapcsolatát lásd Gombos I. 488—489.

László törvényeihez lásd Corpus Juris Hungarici. I. (Budapest, 1899) 50—89; vesd össze Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt II2. 440—441; Závodszky, Szent István, Szent László és Kálmán korabeli zsinati törvények és határozatok forrásai 58. kk.; Angyal Pál, I. Endre és Sz. László büntetőtörvényei (Különlenyomat, Budapest, 1941); Szilágyi Loránd nézetére lásd Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000—1526. 27—45 (a törvény fordításával).

László pénzverésére lásd Réthy László, CNH I. 26—37. sz.; Hóman, Magyar pénztörténet 207, 228. kk.; Jeszenszky Géza, Numizmatikai Közlöny 38—39. 1939—1940. 26—38; Huszár Lajos, Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute (Budapest, 1979). 35—36.

Szent László egyházpolitikájára összefoglalóan lásd Györffy György, Emlékkönyv a túrkevei múzeum fennállásának 20. évfordulójára (Túrkeve, 1971). 63—71.

A Szent László kori összeírásokat lásd Pécsvárad: Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustratia 1/4. 578—579; Pannonhalma: PRT I. 590–591; Bakonybél: PRT VIII. 268. kk.; Kolozsmonostorra és Bátára lásd Sörös Pongrác, PRT XII/B 69. kk., 119. kk.; a könyvekre lásd Mezey László, A kéziratosság századai (In: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében. Összeállította Kovács Máté. Budapest, 1963); Csapodi Csaba, A legrégibb magyar könyvtár belső rendje (Pannonhalma a XI. században) Magyar Könyvszemle 73. 1957. 14—24.

László behívása Horvátországba: SRH I. 406, 412; későbbi legendás előadás Spalatói Tamásnál: Gombos III. 2224—2225. Arra, hogy Szent László nem a Drávántúlt, hanem a Száván túli Szlavóniát, azaz Ó-Horvátországot foglalta el, lásd Pesty, Az eltűnt régi vármegyék 155, 167. kk.; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt P. 170—171, 452; Györffy György, Szlavónai kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata Levéltári Közlemények 41. 1970. 226; a montecassinói levélre lásd Fraknói Vilmos, Szent László levele a montecassinoi apáthoz (Budapest, 1901); a kun hátbatámadásra (SHR I. 412) mint bizánci kezdeményezésre lásd Marczali Henrik, A magyar nemzet története II. 166; HómanSzekfű, Magyar Történet I6. 342; Moravcsik Gyula, Bizánc és a magyarság (Budapest, 1953). 71; másként, de nem meggyőzően: Kapitánffy István, Homonoia. I. (Budapest, 1979) 73—96. A somogyvári találkozóra lásd Baumgarten Ferenc, Századok 40. 1906. 405. és Fejér, Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civiles I. 468—470. A László szakítását II. Orbánnal tükröző levélre lásd Fejér, Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civiles II. 13; László szakítására A. Becker, Papst Urban II. (Stuttgart, 1964) I. 167. László és IV. Henrik követségére lásd Bernold (1092): Gombos I. 413; IV. Henrik levele Álmos herceghez: Gombos III. 2271; Meyer von Knonau, Jahrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. IV. 380. Könyves Kálmánra mint váradi püspökre lásd SRH I. 209, 432; távozására Lengyelországba: SRH I. 419. László felkérését keresztes had vezetésére (SRH I. 417; II. 521) helyesen értelmezi Vilmos toulouse-i gróf útjával Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 172, 452—453. László orosz hadjáratára lásd SRH I. 414—415; vesd össze Pasuto, Vnyesnyaja polityika Drevnyej Ruszi 43—45. A lengyel hadjáratra lásd SRH I. 415; Gombos I. 489, a cseh hadjáratra SRH I. 418—419. Az idézet László véleményéről az uralkodást illetően montecassinói leveléből származik. Halála a külföldi forrásokban: Gombos I. 27, 141; első, somogyvári elhantolására lásd Mátyás Flórián, Szent László és Imre királyok végnapjai és II. Endre életévei, fogsága és temetése (Budapest, 1900); Baumgarten Ferenc, Századok 38. 1904. 868—871; váradi temetkezőhelyére lásd SRH I. 420; II. 522—623.

I. László származására lásd Wertner, Az Árpádok családi története adatait.

Az ínekre lásd László törvényei III. 2. § (Závodszky, Szent István, Szent László és Kálmán korebeli törvények és zsinati határozatok forrásai 174);

A László-legendáról legújabban lásd Gerics József, Krónikáink és a Szent László-legenda szövegkapcsolatai (In: Középkori kútfőink kritikus kérdései).