Szentmiklós

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Szigetszentmiklós

ukránul Чинадійово, oroszul Чинадиево

városi jellegű település Ukrajnában, Kárpátalján, a munkácsi járásban
Wikipédia

Kristó Gyula

Kereskedelem

Részben Maas-vidéki, részben alsó-szászországi, ötvösművek és fémtárgyak távolsági kereskedelmére berendezett műhelyekből származó importdarabként tartható számon a Nemzeti Múzeum női fejet ábrázoló, sárgaréz aquamaniléje, a szeged-csorvai füstölő, a szentmiklósi kereszttalp.

R. Várkonyi Ágnes

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Esze Tamás mintegy 200 gyalogost és 50 lovast vezetett június 14-én a Beszkidek túlsó oldalára, Klimiecbe. A botokkal, kaszákkal, rossz parasztpuskákkal felfegyverzett, mezítlábas jobbágysereg és a csupán személyes kíséretével körülvett fiatal főúr azonban kölcsönös csalódást okozott egymásnak. A tiszahátiak azt remélték, hogy Rákóczi erős külföldi haddal jön be, a fejedelem pedig nagyobb számú és főleg katonai fegyelemben tartott seregre számított. Eredeti tervét Rákóczi mégsem másította meg; június 16-án átlépte a magyar határt, majd június 27-én a közben mintegy 3 ezer főre szaporodott seregével levonult szentmiklósi uradalmába, elfoglalta Munkács városát és körülvette a várat, majd sikeresen kivédve á túlerőben lévő Montecuccoli-ezred bekerítési kísérletét, visszavonult a hegyek közé, Zavadkára.

Ember Győző

A közlekedés javítása

Bereg megye például az 1730-as években büszkén jelentette, hogy tizenöt hidat hozatott rendbe, régi helyén tizennégy, új helyen huszonnégy hidat építtetett. A Tisza kiöntő helyeit elzáró gátakat, a vadvizet levezető árkokat, a mocsaras helyeket kerítő töltéseket kijavíttatta. A területén fekvő munkácsi és szentmiklósi uradalmak pedig egy hidat kijavítottak, régi helyén huszonnégyet, új helyen harminchatot építettek.

Vörös Károly

A főnemesség

Így kapták meg a hatalmas muraközi uradalmat az Althanok, Sárospatakot, Regécet és a tokaji várhoz tartozó falvakat Trautson herceg, vagy a munkácsi, szentmiklósi és dobronyi uradalmakat gróf Schönborn mainzi érsek. E birtokadományokkal együtt járt személyüknek és leszármazóiknak honosítása, amit – az uralkodó kívánságának ellen nem szegülhetve – az országgyűléseken a hazai főnemesség is kénytelen volt megszavazni.

Irodalom

A parasztság állatállománya alakulására vonatkozó megállapításokat Solymosi László, A parasztháztartások állatállománya 1666 és 1685 között című előtanulmányából közöljük, amelyet az Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones alapján készített e kötet számára: 1666: Murányi (Gömör vármegye), Beckói (Trencsén vármegye); 1669: Ledniczei (Trencsén vármegye), Berencsi (Nyitra vármegye); 1670: Beczkói (Trencsén vármegye); 1672: Balog (Gömör vármegye), Ecsedi és Tasnádi (Szatmár, Szabolcs, Szilágy vármegye); 1673: Szendrői (Gömör vármegye), Szentmiklósi (Bereg vármegye), Rónaszéki (Máramaros vármegye), Enyickei (Abaúj vármegye); 1674: Kőszegi (Sopron vármegye), Erdődi (Szatmár vármegye), Hriczói (Trencsén vármegye); 1676: Sóvári (Sáros vármegye), Pataki (Zemplén vármegye); 1677: Csetneki (Gömör vármegye); 1678: Ungi (Ung vármegye); 1679: Derencsényi (Gömör vármegye); 1680: Regéczi (Abaúj, Zemplén vármegye); 1681: Enyickei (Abaúj vármegye); 1682: Derencsényi (Gömör vármegye); 1684: Leleszi (Zemplén vármegye); 1684–1685: Sárosi (Sáros vármegye); 1685: Ecsedi (Szatmár vármegye), Murányi (Gömör vármegye). Az uradalmak urbáriumai: Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones.

  • Urbáriumok, XVI–XVII. század. Kiadta Maksay Ferenc (Budapest, 1959. – jobbágynévsororokkal, Felső-LendvaMuraszombat: 1628, LévaBorsmonostor: 1608, Várpalota: 1578, 1617, Pozsony: 1574, 1646, Csejte: 1568, 1695, Csábrág: 1558, 1602, Murány: 1573, 1672, Szepesvár: 1605, 1672, Szendrő: 1570, 1686, Szentmiklós: 1648, 1700, Nagybánya: 1566, 1688, Vác: 1578, Tokaj: 1581, 1688, Ecsed: 1614 és tartozékaik);
  • Szekfű összekapcsolta a táj elvadulását és a magyar lakosság pusztulását mindazokon a területeken, ahol török seregek jártak, mégpedig már a Mohács utáni első nemzedékben: „A magyar földnek az elvadulása a török hódoltság területén már a XVI. század közepén megállapítható. Egyenes következménye annak, hogy GyőrBudapestDebrecen vonalától délre a magyar lakosság kipusztult, s nem lévén többé emberkéz, mely a falvak határait évről évre megművelje … átvette uralmát a természet, mely most ismét az embertől függetlenül termelte ki a maga új növényvilágát, sőt klímabeli változásait is. Áll ez különösen a Nagy Magyar Alföldre, ahol régebben, leszámítva a kun puszták vidékét, falu falu mellett állott … Az ember távoztával megkezdődött a füvek uralma, a talaj begyepesedett, itt elhomokosodott, ott elszikesedett … a megmaradt erdők nem tudtak többé elegendő nedvességet szolgáltatni, a páratartalom fogytával újra megjelent tehát a puszta … Ez a puszta csak most lett igazán puszta: nem a honfoglalás korának fűben és vízben gazdag ősvadonja, hanem … tipikus pontusi puszta, másodlagos, emberkéz formálta, az emberpusztítástól létrehozott kultúrformáció, melyben itt szikes, ott homokos, másutt gyepes területek sorakoznak egymás mellé, s fa, víz és emberlakások helyett legfeljebb törpeerdőt tud magából kitermelni … földművelés helyett állattenyésztés és ennek is legprimitívebb fajtája, az istálló nélküli, rideg marhatartás nyújtott a megfogyott számú lakosságnak táplálékot … Az Alföld pusztajellege, pusztai növényzete, pusztai éghajlata … tehát a török hódítás következménye … 25–30 esztendő elég volt, hogy a magyar táj képét, a föld felszínét és a talajviszonyokat gyökeresen felforgassa.” Más módon, de nem kedvezőbben alakult a Dunántúl déli részének arculata, ahova a „Balkán nyomult fel”: „Az utas észre sem veszi, hogy Magyarországból átkerült a Balkán félszigetre …”, a Duna jobb partján, Tolnától délre „minden puszta és műveletlen … tövisbokor nőtt be mezőt, szántóföldet, szöllőt … A tizenötéves háború a pusztítást csak még súlyosabbá tette s egyúttal területi mértékét is kibővítette: Budától északra, keletre eső vidékek, a Tisza–Körös–Maros szöge ekkor váltak hasonlóképpen lakatlanná … A XVII. századra már készen Volt a magyar puszta … Az Alföld homokos, szikes, vízszegény pusztajellege, a dunántúli vidék lakatlan bozót volta kiegészül egy harmadik tájfajtával, s ez a mocsár, ingovány, vadvizek, szabályozatlan folyók állandó kiöntéseit feltüntető területeké … ahol ma a szemtermelő mezőgazdaság legjobb földjei terülnek el, ott az állóvizekben magányos halászok gyakorolják ősi mesterségüket …” A homoktól keletre a Bodrogköztől az Al-Dunáig egyetlen vízi övezet húzódik, Sarkadtól Gyuláig egyetlen nagy tó, melyen csónakon közlekednek. Még a Bereg vármegyei Munkács és Szentmiklós környékét is árvizek sújtják. „Az állóvizek kigőzölgéseiből állandó mocsárlázak törnek elő.” Mindebből pedig az következik, hogy „a török beavatkozása nélkül a Mátyás korabeli 4 millióból más népek példája szerint mi is mint 15–20 milliós nép léphettünk volna be” a 18. századba. „S ez a nagy népesség legalább 80–90 százalékban magyar lehetett volna, holott … az a minimális népesség, mely a török kiűzésekor a hazában élt, már csak felében volt magyar, másik felét idegenek tették, akiknek beköltözési lehetőséget … szintén a török hódítás nyújtott.” Szekfű Gyula, Magyar történet III (Budapest, 19352).