Jóannész Szkülitzész

A Múltunk wikiből
(Szkülitzész krónikás szócikkből átirányítva)

Jóannész Szkülitzész, görögül Ἰωάννης Σκυλίτζης

11. század második fele
bizánci történetíró
Wikipédia

Györffy György

A fejedelemség erősítése és a bizánci misszió

Az öt év leteltével, 948-ban ment Bizáncba az a nevezetes követség, amelyről Bíborbanszületett Konstantin császár, valamint Szkülitzész krónikája beszámol. A követséget Bulcsú harka vezette, és vele volt Tormás herceg. Olyanféle türk követküldési mód volt ez, mint amit Menandrosz 569-ben leír, amikor a türk kagán Tagma tarkánt küldte követségbe Bizáncba egy ifjú méltóságviselővel, Maniach fiával. Valószínű, hogy a magyaroknak egy görögül tudó szláv tolmácsuk is volt; ő adta vissza például a magyar törzsfő úr nevét a vojavoda szóval. Konstantin szövegének több morva vonatkozásából éppenséggel arra következtethetünk, hogy egy morva misszión nevelkedett bolgár pap volt a tolmács. Tőle eredhet a nagymorva fejedelemség széthullásának mondája, a morvák szerepének túlhangsúlyozása a honfoglalás leírásában, de az a közlés is, hogy a legyőzött morvák, nyilván a főemberek és a kíséret, a bolgárokhoz, magyarokhoz, fehér horvátokhoz és más népekhez menekültek.

Az időközben atyai trónját elfoglalt Konstantin császár nem csupán intellektuális érdeklődéssel fordult a magyarok felé – meggyőződve a szerződéseket betartó magyar fejedelemség stabilitásáról – be akarta vonni a magyarságot a görög rítusú keresztény népek családjába. Egy bizánci keresztény hitre tért magyar nép ugyanis olyan függő szövetségesévé válhatott volna a birodalomnak, amellyel a Bizánc számára mindenkor veszélyt jelentő gócokat, Bulgáriát és „Szkítiát” sakkban tarthatta volna.

Egy ilyenféle tervnek tudható be, hogy Konstantin császár Bulcsú harkának patríciusi címet adományozott, és Tormás herceget barát címmel tüntette ki, ami az idegen fejedelmeket megillető bizánci címek között a harmadik fokozatot képviselte. Még jelentősebb, hogy a császár megkeresztelte Bulcsút. Egy Szkülitzész-kézirat miniatúrája szerint egyháziak és világiak ünnepélyes csoportja előtt kiemelte a ruhátlan hadvezért egy bazilika keresztelőmedencéjéből. Valószínű, hogy Bulcsú példáját az ifjú Tormás is követte.

Konstantin császár művét 952-ben fejezte be, s mivel nem tesz említést újabb magyar követségről, azt kell hinnünk, hogy erre 953-ban került sor, amikor az ötéves szerződés ideje lejárt. Szkülitzész tartotta fenn annak emlékét, hogy Bulcsú után a gyula ment Bizáncba. Ő is megkeresztelkedett, sőt hozott magával egy Hierotheosz nevű görög szerzetest is, akit Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka (+956) a „türkök püspökévé” szentelt.

Bulcsú és gyula külön-külön való megkeresztelkedéséből többen arra következtettek, hogy itt külön utakon járó törzsfők akcióiról van szó. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy 948-ban a magyarok harmadik méltósága, a harka (harkász) ment Bizáncba, őt pedig 953-ban a fejedelem után a második méltóság, a gyula követte, ez inkább úgy értelmezendő, hogy Fajsz fejedelem és a vezérek tanácsa a bizánci kapcsolatot fokozatosan erősítette. Erre mutat a császár válasza is: másodízben püspököt küldött a magyaroknak. Szkülitzész nem tesz említést sem arról, hogy Bulcsút, sem arról, hogy a gyulát kísérte volna valaki, s így lehet, hogy a második követségnek is volt egy ifjú hercegi kísérője, talán éppen Tormás, aki a Duna jobb partján a Bizánc felé vivő útvonalat ellenőrizte.

A külpolitika átfordulása

955–956 telén Konstantin császár követséget menesztett Ottóhoz, akinek egyoldalú információja Bulcsú istentelenségéről, vereségéről és felakasztásáról Szkülitzész híradásában is tükröződik.

Idegen etnikumok

A második, de kronológiailag elsőnek is vehető információ Jóannész Szkülitzész XI. század végi munkájában található, amely szerint a nyugati bolgár állam egyik vezetőjét, Dávidot 976–980 között Ohrid vidékén vándorló vlachok ölték meg.

Műve

Skylitzes híradására lásd Georgius Cedrenus Ioannis Scylitsae ope ab E. Bekker (Bonnae, 1839) II. 328; Moravcsik Gyula, Emlékkönyv Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján I. 391. kk.

Skylitzes–Kedrenos, Corpus Bonniensis 454–455. szerint Vidin nyolchónapos ostroma a 15. indictióban (1001. szept. 1. – 1002. aug. 31.) kezdődött, ezért Jireček, GB 194, Moravcsik Gyula, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 404. és OstrogorskyBarišić, Fontes Byzantini historiam populorum Jugoslaviaer spectantes III. 100–101. véleményét követve 1002-re tesszük.

A besenyők 1069. évi Balkánra nyomulása és I. Endre egyidejű balkáni hadjárata Skylitzesnél: Gombos II. 1346. vesd össze hozzá Gyóni, Paristrion 76; E. Stǎnescu, Beiträge zur Paristrion Frage (Jahrbücher der österreichischen Byzantinischen Gesellschaft 17. 1968. 43–64); P. Diaconu, Les Petchénegues au Bas-Danube (Bucuresti, 1970). 76.

Irodalom

A románság legkorábbi előfordulásainak forráshelyeivel, Kekaumenosszal és Szkülitzésszel foglalkozik: M. Gyóni, L'oeuvre de Kekaumenos, source de l'histoire roumaine (RHC 1945. 1-4); Skylitzes et les Vlaques (RHC 1947. 2).