Szlavónia, Horvátország és Dalmácia

A Múltunk wikiből
1576
október 13. I. Rudolf Ernő főherceget nevezi ki magyarországi helytartójának.

A Magyar Korona alá tartozó Szlavónia, Horvátország, Dalmácia külön közigazgatás alatt állott. Oláh Miklós az ország három részre szakadása előtt azt írta történeti földrajzában, hogy a Dráva és a Száva közti terület nyugati részét magyar Szlavóniának nevezik. A Szávától délre fekszik Horvátország és Bosznia. Ez a leírás nagyjából megfelelt a tényleges helyzetnek.[1] A Szlavóniának nevezett területen több vármegye alakult, így Zágráb, Varasd, Körös, Pozsega, Verőce. Horvátországot a Száván túl a Kapela hegységtől a tengerpartig számították. A tengermelléki területet és szigeteket Dalmáciának nevezték, amely ekkor már Velence uralma alatt állt. A török előrenyomulás nagy változásokat hozott: török uralom alá került Bosznia, az Una vonaláig Horvátország, valamint Varasd vármegye kivételével Szlavónia nagy része. A megmaradt területeket is szakadatlanul veszélyeztette az ellenség.

Szlavónia (egykori nevén: Tótország) és Horvátország élén a magyar király által kinevezett bán állott. Eredetileg mindkét országnak külön bánja volt, de a török hódítástól kezdve egy bán kormányozta a megkisebbedett területet. A bán az országos főméltóságok közé tartozott és mint a peremvidékeken működő tisztviselők, a király megbízottjaként széles körű hatalommal rendelkezett igazgatási, bíráskodási és katonai téren. Összehívhatta a tartományi gyűlést, a királynak csupán azt bejelenteni tartozott; a báni nyolcados törvényszéken ítélőmester és ülnökök közreműködésével ítélkezett. Ítéletét a királyi kúriába lehetett fellebbezni, ahol az ilyen ügyekben az országbíró döntött. A nemességet hadba hívta és vezette, az ország zsoldoskatonáiról gondoskodott.[2] Kinevezte helyettesét, az albánt (vicebán). Az országnak lustrátora volt, aki a katonaság fölött ellenőrző szemlét tartott, és voltak adószedői.

A bánokat az uralkodó a horvát és szlavón nemesek köréből nevezte ki; kivételnek számított a Horvátországban is birtokos magyar főnemes Nádasdy Tamás, vagy a szomszédos ausztriai területről való Ungnad Kristóf. A báni tisztséget gyakran a zágrábi püspökre ruházták, aki vagy egyedül, vagy társsal gyakorolta a hatalmat. Egy-egy bán ritkán látta el tisztségét tíz évnél hosszabb ideig, többnyire maguktól mondtak le a nehéz megbízatásról. Voltak családok, amelyekből több bán is kikerült: így a Frangepánok, Draskovichok, Erdődyek. A többi tisztviselő is erről a területről való volt.

A megmaradt szlavóniai vármegyékben főispán és alispán működött. Közgyűlést a vármegyék együttesen tartottak, és ebből fejlődött ki a szlavóniai tartományi gyűlés. Eleinte a horvátok külön gyűléseztek, de utóbb az Unától nyugatra eső, megmaradt Horvátország együtt tartotta ülését a szlavóniai vármegyékkel. Ez a mindkét tartományra kiterjedő gyűlés egykamarás volt, és rendszeresen minden évben összehívták, évente olykor többször is, előfordult, hogy négyszer. A gyűlést rendszerint Horvátország legnagyobb városában, Zágrábban tartották, és ha ott nem lehettek biztonságban, csak akkor hívták össze máshol. A gyűlésen részt vettek az egyházi és világi nagyok, a vármegyék, a káptalanok és a városok képviselői is. A király képviseltette magát, és az összegyűlt rendekhez a tartományi gyűlés tárgyalási témáira előterjesztést tett. A gyűléseken történt az újonnan kinevezett bán beiktatása, ott választották meg a vármegyék tisztikarát, az ítélőmestert, a bírósági ülnököket, továbbá a küldötteket a magyar országgyűlésre, akiket a tartományi gyűlés utasítással látott el. Rendszerint két–három követet választottak, közülük az egyik csaknem következetesen a zágrábi káptalan tagja volt, a másik pedig valamelyik tisztségviselő (ítélőmester, alispán). A követeket arra is utasították, hogy működjenek együtt az országgyűlésen jelenlevő horvátországi főurakkal, elsősorban a bánnal. A követek a nemesek táblájának ülésein vettek részt. A tartományi gyűlésen meghallgatták a Pozsonyból visszatérő követeket, és kihirdették az ott alkotott törvényeket. A tartományi gyűlés elsősorban az ország védelméről, új várak építéséről, nemesi felkelésről, közmunkákról, adókról, a Kulpa-vonal védelméről hozott végzéseket, mert folytonosan harcban kellett állani a törökkel, és új vár építéséhez is gyakran katonaságot kellett kirendelni, hogy védelmezze az építkezésen dolgozó jobbágyokat. A lakosság a szüntelen harcok miatt erősen megfogyott; a megmaradtak a magyar országgyűlésen megszavazott adónak, közmunkának – régi szokás alapján – a felével tartoztak. Szlavóniában – írták 1582 elején – az adózó porták száma 15 ezerről 3 ezerre esett vissza, és Horvátországban egyetlen végvár állt még.[3] A Kulpa-vonal védelmére évről évre néhány száz zsoldost tartottak. A magyarországi törvények érvényesek voltak Horvátországra és Szlavóniára is, de a tartományi gyűlésen saját statútumokat alkothattak, és a magyarországiaktól eltérő szokásokat, szabályokat tartottak fenn (az emberdíj bírságokra stb.). A tartományi gyűlések végzéseit nem terjesztették jóváhagyásra a királyhoz, csak tájékoztatásként küldték meg; az uralkodó ritkán fűzött hozzájuk megjegyzést.[4]

Horvátországot és Szlavóniát már a középkori magyar állam összeomlása előtt súlyos veszedelem fenyegette. Nem tudták megvédeni területüket a török támadásaitól, a magyar királytól nem kaptak megfelelő segítséget. Rajtuk keresztül a török Karintiát, Krajnát és Stájerországot veszélyeztette. Már Mohács előtt Habsburg Ferdinándhoz folyamodtak, aki igyekezett megerősíteni saját országai keleti határait, és látva Horvátország és Szlavónia jelentőségét az osztrák tartományok védelme szempontjából, állandó kapcsolatban állott a horvát és szlavón rendekkel, egyes birtokosok várait átvette megőrzésre, rendszeresen fizetett, hogy fegyvert és lőszert vásároljanak, tájékoztassák a török előkészületekről. Egyesek viszont úgy védekeztek, hogy adót fizettek a Portának, megengedték, hogy területükön átvonuljanak az oszmán csapatok, de nem állottak át a törökhöz. Attól kezdve, hogy Ferdinánd a magyar koronával ezeknek az országoknak is ura lett, lehetőségei szerint, megtartásukra is gondot fordított. A török hódításai miatt a horvát és szlavón nemesség jó része, amelyet korábban a tenger felől olasz, északról magyar hatások értek, átköltözött Krajnába, sőt még messzebbre északnyugatra, vagy a Dunántúlon szerzett birtokot. A parasztság egy része is elmenekült, az elnéptelenedett területekre a Balkánról a török elől különféle népelemek (vlach uszkókok, morlákok) húzódtak.[5]

Jurisics Miklós 1538-ban már tudatosan telepítette őket Körös megyébe, és irányításukra három katonai parancsnokság alakult. Rudolf király 1578-ban Magyarország kormányzását Ernő főhercegre, Horvátországét és Szlavóniáét Károly főhercegre, testvéreire bízta – Károly egyúttal Belső-Ausztria ura volt. A feladatok megoszlása megindította a határőrvidék szervezését. A szlavóniai végvidék központja Varasd lett, a horvátországié a főherceg által épített és róla elnevezett Károlyváros. Károly főherceg Grazból külön haditanáccsal irányította a határvidéket, és megállapodott a stájer, karintiai és krajnai rendekkel, hogy évenként közel 550 ezer forintot fizetnek a horvát és szlavón határvédelem fenntartására. Azt is kikötötte, hogy a birodalmi segélyből 140 ezer forintot kap. Mindez igen jelentős összeg volt papiroson, de a valóságban a tényleges jövedelem elmaradt a várakozástól. A határőrök jobbágyi szolgáltatások és adófizetés alól mentesített szabad földön éltek.[6] Szabadságuk fejében megfelelő számú katonát kellett kiállítaniuk. A határőrök létszáma megközelítette az 5 ezret. Elöljáróik, a főkapitányok és kenézek igazgatási és bíráskodási feladatokat láttak el.

A határőrvidék létesítésével Horvátország és Szlavónia etnikai összetétele is változott, és egyes területek kikerültek a bánok irányítása alól. 1578-ban, amikor a király Károly főhercegre bízta a horvát-szlavón véghelyek gondját és kormányzását, a magyar országgyűlés kikötötte, hogy a főherceg a bánnal egyetértésben tevékenykedjék; a tartományi gyűlés ügyelt arra, hogy a báni tisztség ne legyen betöltetlen, és arra törekedett, hogy a bán hatalmát ne csökkentsék se Grazból, se a magyarországi helytartó részéről, hatásköre érintetlen maradjon, és az ország jogait, szabadságát sérelem ne érje. A rendek igyekeztek elejét venni a katonaság visszaéléseinek, megvédeni az ország népét az idegen zsoldosok pusztításaitól, rablásaitól. Azt azonban nem lehetett elkerülni, hogy Károly főherceg és a belső-ausztriai kormányszervek bele ne szóljanak Horvátország és Szlavónia életébe. A tartományi gyűléseken Ernő főherceg biztosai mellett olykor Károly főhercegéi is megjelentek, sőt nemegyszer csak az utóbbi küldött megbízottakat. Horvátország és Szlavónia súlyos veszteségei és kiszolgáltatottsága ellenére is védelmezte rendi alkotmányát.

Irodalom

  1. Szlavóniáról és Horvátországról mint földrajzi-közigazgatási fogalomról: Nicolaus, Olahus, Hungaria-Athila. Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Ed. Colomannus EperjessyLadislaus Juhász (Budapest, 1938).
  2. A bánra: Korbuly Imre, A báni méltóság (Pest, 1868).
  3. A végvárak számára: Tinódi Lantos Sebestyén, Varkucs Tamás idejében lött csaták Egörből (Tinódi Lantos Sebestyén válogatott munkái. Összeállította Bóta László. Budapest, 1956); Végváraink a XVI. század közepén (Hadtörténeti Közlemények 1892); Memoriale de castris finitimisOrszágos Levéltár Nádasdy levéltár, az 1577-es felsorolás adatai: Kriegsarchiv Alte Feldakten 19. 1577-13-2, 1577-4-ad I.
  4. A tartományi gyűlések végzéseit közzétették a Magyar Országgyűlési Emlékek. Monumenta Comitialia Regni Hungariae, 1526–1606.-ben.
  5. A török elleni védekezésre: Thallóczy Lajos, Károlyváros s a horvát határőrvidék keletkezése (Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1879); A horvát véghelyek oklevéltára I (Monumenta Hungariae Historica I. Diplomataria, Okmánytárak XXXI); Alsó-szlavóniai okmánytár (Monumenta Hungariae Historica I. Diplomataria, Okmánytárak XXXVI).
  6. A jobbágytelkek számára 1555-ben: Acsády Ignác, Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt (Budapest, 1888).


A királyi Magyarország kormányzata
Önkormányzatok, helyi igazgatás Tartalomjegyzék