Szterényi József

A Múltunk wikiből

született Stern

Lengyeltóti, 1861. november 5. – Budapest, 1941. február 6.
politikus, kereskedelemügyi miniszter, iparfejlesztési és iparoktatási szakértő
Wikipédia
Báró Szterényi József

Hanák Péter

Nagypolgárság – fináncburzsoázia

A nagypolgárság soraiba emelkedtek az erősen közgazdasági érdeklődésű politikusok és lapszerkesztők (Gajáry Ödön, Szterényi József, Singer Zsigmond), továbbá a kor legdivatosabb építész mesterei (Ybl Miklós, Hauszmann Alajos, Pucher István, Quittner Zsigmond).

Dolmányos István

A Wekerle-kormány megalakulása

Kossuth Ferenc, a párt vezetője, kereskedelemügyi miniszter lett. Kétségtelen, hogy az alku elsősorban az udvarnak és a dualista rendszernek kedvezett, mivel az ellenfél politikai tőkéjét gyengítette. A koalíció hívei a bekövetkezett változásokat mégis győzelemként fogták fel, s ezért főleg Kossuth Ferencet ünnepelték. Mivel Kossuthot lekötötték pártbeli feladatai, a minisztérium tényleges irányítása a Baross Gábor iskolájából kikerült Szterényi József alkotmánypárti államtitkárra hárult, aki már a darabontkormány idején is fontos szerepet játszott.

Az iparfejlesztési törvény

A törvényt Kossuth Ferenc minisztériuma hozta tető alá, kidolgozója és végrehajtója Szterényi József volt.

Az új kormányalakítási kísérletek első szakasza, 1909 április–június

A szerb kormány kielégítő válasza „nagy politikai siker volt. Mámoros is lett tőle Bécs. A Ballplatz-cal azóta nem lehetett beszélni, ott egyszerre mindenkiből kis Bismarck lett”[1] – írta emlékezéseiben Szterényi József.

A kormánypolitika fordulata

Január 23-án Wekerle a kormányt támogató pártok kívánatos tömörítése érdekében lemondott. Az ismét átalakított kormányból kimaradt Batthyány Tivadar, de tárcát kapott Szterényi József és Windischgraetz Lajos: mindketten Andrássy köréhez tartozó, közismert németbarát politikusok voltak. Nyilvánvaló, hogy a kormány átalakítása jobbratolódást jelentett, hogy ezáltal elnyerje a munkapárti többség támogatását.

Galántai József

A gazdasági bomlás

„A németek – mondotta a kereskedelemügyi miniszter a kormány tanácskozásán – a legtöbb cikknél túlzott és teljesíthetetlen igényekkel léptek fel, sőt nem egy esetben a 100:0 részesedési aránynak javukra való megállapítását követelték.” Amit a Monarchiának mégis sikerült kicsikarnia, az főleg Ausztriába került. „Osztrák részről azon határozott kijelentés történt – mondotta a miniszter –, hogy Ausztria az oroszországi, illetve ukrajnai nyersanyagok felosztási alapjául csupán az ipari teljesítőképesség elvét ismerheti el.” A magyar kereskedelemügyi miniszter csupán azzal vigasztalhatta magát, hogy a „a Fekete-tengeren, illetve a dunai úton érkező mindennemű textilanyag szétosztási helyéül Budapest jelöltetett ki, s ezzel a magyar főváros ezen tömegcikkekre nézve mintegy a Kelet kapujává, a Dél-Oroszország és a Nyugat összekötő kapcsává tétetett”.[2]

A Wekerle-kormány újabb átalakítása és a választójogi törvény

„Épp ezek azok a kardinális rendelkezések – mondotta Wekerle még a március 11-i minisztertanácson –, amelyekhez a kormány kötve van.” Hasonló állásponton volt Vázsonyi és Apponyi is. Ezzel szemben többen a munkapárttal való további egyezkedés mellett szóltak: „Igyekezni kell megegyezést keresni a javaslat kardinális pontjai tekintetében” – hangoztatta Popovics pénzügy- és Szterényi kereskedelemügyi miniszter.[3]

A forradalmi mozgalmak erősödése

Másnap a minisztertanács elrendelte Landler letartóztatását, megtorló intézkedéseket határozott el a vas- és fémmunkások szakszervezete ellen. Utasítást adott a vidékre utazó „izgatók” letartóztatására. A kormány valamennyi szakszervezeti vezető bevonultatását is fontolgatta, mert – amint a kereskedelemügyi miniszter mondotta – „a szakszervezetek vezetőinek kezéből kisiklott a vezetés, s azoknak úszniuk kell az árral. Hogy vezető szerepeiket megtarthassák, tovább kell izgatniok. Ma úgy áll a helyzet, hogy a vezetők tudnak sztrájkot szervezni, de leszerelni nem.”[4] A kormány tehetetlen volt az egész országra kiterjedő politikai sztrájkkal szemben, amely nyolc – helyenként tíz – napig tartott.

Siklós András

A Wekerle-kormány válsága

Mindaz, amit az 1917 óta hatalmon levő kisebbségi kormányok tevékenységéből a tömegek érzékelték: Wekerle hazug ígéretei, Andrássy és Apponyi tehetetlensége, Vázsonyi „eltaposást” és Szterényi „legázolást” ígérő kijelentései nem a szenvedélyek levezetését, ellenkezőleg, a türelmetlenség, a gyűlölet növekedését, a bizalmatlanság erősödését szolgálta.

Egyenlőtlen fellépés a kommunista párt és az ellenforradalom ellen

A minisztertanács február 22-én az egyidejűleg kiadott 1919. évi XX., „A forradalom vívmányait veszélyeztető egyéneknek rendőri felügyelet alá helyezéséről és őrizet alá vételéről” szóló néptörvény alapján elhatározta báró Szterényi József és Szurmay Sándor volt miniszterek, valamint Mikes János gróf szombathelyi püspök internálását. Ugyanezen a napon feloszlatták a MOVE-t. Március 1-én megjelent az 1919. évi XXIII. néptörvény „A háborúval kapcsolatban felelős személyek elleni eljárás előkészítéséről”.

A felsorolt intézkedések csekély eredménnyel jártak. Tóbi Józsefet a vizsgálóbíró február 24-én szabadlábra helyezte. Szterényi és Szurmay ügyét a rendőrség igen előzékenyen kezelte, nem úgy, mint a kommunistákét.

A belpolitikai feszültség fokozódása

A sajtó, különösen a szenzációra éhes lapok, a letartóztatottakkal szembeni erőszakról, egyes vezetők, így Kun Béla véresre veréséről pontosan beszámoltak. Miután a kommunisták ellen fellépő rendőrség azonos volt azzal, amely a forradalom előtt a dolgozókat ütötte-verte, a rendőri atrocitások a munkásokat a kegyetlenkedések elleni fellépésre ösztönözték. E hangulat csak erősödött, amikor ismertté vált, hogy a február végén letartóztatott Szterényit és Szurmayt viszont a ciszterciták szentgotthárdi kolostorában helyezték el, ahol kitűnő ellátásban részesültek.

Lábjegyzetek

  1. Szterényi József, Régmúlt idők emlékei. Budapest, 1925. 55–56.
  2. Ugyanott 410–411.
  3. Ugyanott, 419–420.
  4. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, Budapest, 1960. 471–475.

Művei