Szulejmán szultán

A Múltunk wikiből

I. Szulejmán, oszmán-törökül سليمان, a jelenlegi török helyesírás szerint Süleyman

Trabzon, 1494. november 6. vagy 1495. április 27. – Szigetvár, 1566. szeptember 6.
oszmán szultán 1520-tól haláláig
Wikipédia
Kanuni
1526
augusztus 29. Török győzelem Mohácsnál. II. Lajos és a főméltóságok többsége elesik.
augusztus 30. A budai udvar Pozsonyba menekül.
szeptember 12. I. Szulejmán szultán bevonul Budára.
szeptember 25. A Győrig jutott török fősereg megkezdi kivonulását.
október 10. A szultáni sereg Nándorfehérvárnál elhagyja az országot; a Szerémség váraiban török őrség marad.
1528
január 27. Szulejmán szultán szövetséget köt I. Jánossal.
május I. Ferdinánd követséget küld a Portára.
1529
május 10. I. Szulejmán magyarországi hadjáratra indul.
augusztus 5. V. Károly császár és I. Ferenc francia király békét köt.
augusztus 18. I. János a mohácsi mezőn hódol Szulejmánnak.
szeptember 3. I. Szulejmán megkezdi Buda ostromát.
szeptember 7. Német zsoldosok megnyitják Budát Szulejmánnak. I. János visszatér az országba.
szeptember 22. I. Szulejmán megkezdi Bécs ostromát. (Október 15-én eredménytelenül elvonul.)
1532
tele A rendek több gyűlést tartanak a két királytól függetlenül.
április 25. I. Szulejmán Konstantinápolyból hadjáratra indul I. Ferdinánd ellen.
május l. I. Ferdinánd békeköveteket küld a szultánhoz.
augusztus 10. Szulejmán Kőszeget kezdi ostromolni. (Augusztus 30-án sikertelen ostrom után visszavonul.)
1536
február Barátsági szerződés I. Szulejmán és I. Ferenc francia király között.
1538
február 8. Törökellenes szövetség jön létre Rómában a papai állam, a Német Birodalom és Velence között.
február 24. V. Károly közvetítésével I. János és I. Ferdinánd békét köt Váradon. (A szerződés az országot a fennálló hatalmi viszonyok szerint osztja meg, de János halála után a keleti részek is a Habsburg-házra szállnak. A Porta előtt a békét titkolják.)
június eleje I. János titokban megkéri Izabellának, I. Zsigmond lengyel király lányának kezét.
július 9. I. Szulejmán hadjáratot indít Moldva ellen.
szeptember 28. Péter moldvai vajda Erdélybe menekül.
1540
január Eredménytelen tárgyalások I. Ferdinánd és I. János megbízottai között a határ megvonásáról.
március 3. után I. János Erdélybe indul Majlád Istvánék összeesküvésének leverésére.
július 7. Budán megszületik János Zsigmond, I. János fia.
július közepe Követség indul Konstantinápolyba, hogy elnyerje a szultán hozzájárulását János Zsigmond királlyá választásához.
július 17. I. János király meghal Szászsebesen. (Más források szerint július 21.)
augusztus eleje Az erdélyi három nemzet Szászsebesen hűséget fogad János Zsigmondnak.
augusztus 29. Erdélyi országgyűlés Segesvárott. (Elhatározza, hogy azt fogadja el királynak, akit Magyarország megválaszt.)
augusztus 30. I. János több méltóságviselője Ferdinánd pártjára áll.
szeptember 13. A Szapolyai-párti országgyűlés a Rákos mezején királlyá választja János Zsigmondot. (Soha nem koronázzák meg.)
szeptember vége Majlád István és hívei kiűzik Erdélyből I. János volt tisztségviselőit.
október eleje I. Ferdinánd követe tájékoztatja a Portát az 1538. február 24-én kötött béke rendelkezéseiről.
október közepe I. Ferdinánd biztosokat küld a váradi béke végrehajtására Erdélybe.
október 20. I. Ferdinánd serege eredménytelenül ostromolja Budát (november 21-ig).
november 1. Erdélyi országgyűlés Nagysinken. (Hűséget esküszik I. Ferdinándnak.)
1541
január vége Eredménytelen béketárgyalások I. Ferdinánd és Izabella királyné követei között.
február 12. Megegyezés az erdélyi Szapolyai, illetve Habsburg-párt között.
február Péter vajda hazatér Moldvába.
május 4. I. Ferdinánd hadvezére, Wilhelm Roggendorff Budát kezdi ostromolni.
június I. Ferdinánd-párti magyar követek Regensburgban V. Károly császár segítségét kérik a török ellen. Elutasító választ kapnak.
június 19. I. Szulejmán Konstantinápolyból Magyarországra indul.
augusztus 26. A szultán Buda alá érkezik.
augusztus 29. A török csellel elfoglalja Budát, Török Bálintot elfogja.
augusztus 31. A szultán közli Izabellával, hogy az ország keleti részeinek kormányzását ruházza rá évi 10 ezer forint adó fejében. A királyné és kísérete elindul Lippa felé.
szeptember 2. I. Szulejmán ünnepélyesen bevonul Budára. A Nagyboldogasszony-templomban mohamedán istentiszteletet tartanak.
szeptember 13. A felső-magyarországi vármegyék részgyűlése Tokajban. I. János több volt méltóságviselője Ferdinánd pártjára áll.
szeptember 22. I. Szulejmán szultán, őrség hátrahagyásával, visszaindul Konstantinápolyba.
szeptember vége I. Ferdinánd követei útján egész Magyarországot kéri a szultántól. Elutasító választ kap.
szeptember Megkezdődik a budai török vilájet szervezése az ország középső részén.
1543
február 26. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Katonai segítséget kér a török ellen Ferdinándtól.)
április 23. I. Szulejmán Konstantinápolyból Magyarországra indul.
június 23. Az erdélyi országgyűlés elküldi az első török adót, 10 ezer aranyat.
július 7. Szulejmán elfoglalja Siklóst.
július 20. Szulejmán elfoglalja Pécset.
július 22. A szultán Budára érkezik.
július 23. A szultáni sereg elkezdi Esztergom ostromát. (Augusztus 10-én Szulejmán elfoglalja a várat.)
augusztus 17. Tatát elfoglalja a török.
augusztus vége Pápát a polgárok megvédik a töröktől.
szeptember 3. Szulejmán elfoglalja Székesfehérvárt.
szeptember 21. A török sereg megkezdi hazavonulását.
1545
november 10. Fegyverszünet V. Károly és I. Szulejmán között.
I. Szulejmán összeíratja a magyarországi tartományt.
1547
június 19. Béke Drinápolyban V. Károly császár és I. Szulejmán szultán között. A béke I. Ferdinánd országaira is kiterjed. (A magyar király évi 30 ezer aranyat fizet ajándék címén.)
1551
január 20. A tiszántúli vármegyék részgyűlése Nagyváradon. (Fráter György bejelenti, hogy sem ő, sem Izabella nem tudja megvédeni az országot a töröktől.)
február 3. Fráter György tárgyalni kezd I. Ferdinánd megbízottjával Erdély átadásáról.
február 22. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Hűséget esküszik Izabellának, és rábízza a törökkel való tárgyalást.)
március Szulejmán szultán követe Erdélyben János Zsigmond megkoronázását sürgeti.
április 27. Erdély 50 ezer forint adót küld Konstantinápolyba.
május eleje I. Ferdinánd Erdély védelmére indított hadai egyesülnek Debrecennél.
május 23. Fráter György ostromolni kezdi Gyulafehérvárt, melyet Izabella katonái védenek.
május 25. Izabella levélben segítséget kér a Portától.
június 1. I. Ferdinánd biztosai bevonulnak Kolozsvárra.
július 21. Izabella Tordán átadja a Szent Koronát Ferdinánd biztosának.
augusztus 6. Izabella királyné János Zsigmonddal távozik Erdélyből. ( 1552 márciusában elhagyja Magyarországot.)
szeptember l. I. Ferdinánd Fráter Györgyöt nevezi ki erdélyi vajdának.
október 8. A török elfoglalja Lippát.
október 17. A török megkezdi Temesvár ostromát. (Október 27-én eredménytelenül elvonul.)
november 3. A királyi csapatok sikeresen ostromolják Lippát. (November 28-án veszik be. A török parancsnok Fráter Györgytől szabad elvonulást kap.)
1553.
március 1. Szulejmán követe közli Erdélyben, hogy a Porta nem ellenzi János Zsigmond visszahívását.
1554
április 7. I. Szulejmán szultán Aleppóban fermánt állít ki János Zsigmond visszahelyezéséről Erdély trónjára.
április Lugost és Karánsebest a Porta átadja Izabellának.
szeptember A törökök nógrádi várakat foglalnak.
1555
április 11. I. Szulejmán Konstantinápolyban Erdély és Magyarország uralkodójának ismeri el Szapolyai János Zsigmondot.
szeptember A török Somogy vármegyei várakat foglal el.
december 23. Erdélyi országgyűlés Székelyvásárhelyen. (Felszólítja I. Ferdinándot: vagy segítsen megvédeni a török ellen Erdélyt, vagy engedje, hogy maga döntsön sorsáról.)
1562
augusztus 2. I. Ferdinánd és I. Szulejmán biztosai nyolc évre békét kötnek Konstantinápolyban.
1566
május 1. I. Szulejmán szultán Konstantinápolyból magyarországi hadjáratra indul.
május 28. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Intézkedik a törökkel közös hadjárat előkészítésére.)
június 5. Királyi sereg visszaveszi a töröktől Tatát.
június 6. Palotát a budai pasa ostromolja. (Tíz nap múlva eredménytelenül elvonul.)
június 24. Királyi sereg visszaveszi a töröktől Veszprémet.
június 29. János Zsigmond Zimonynál tiszteleg a szultán előtt.
július Jenőt és Világost elfoglalja a török. Gesztest és Vitányt a királyi sereg visszaveszi.
augusztus 5. I. Szulejmán Sziget várát kezdi ostromolni.
augusztus 15. I. Miksa király táborba száll a török ellen.
szeptember 2. Gyula vára tíznapos ostrom után megadja magát a töröknek.
szeptember 6. I. Szulejmán Sziget alatt meghal.

Hegyi Klára

Hódítás, hatalom, földbirtokrendszer

Rusztem pasa, Szulejmán szultán 1561-ben elhunyt nagyvezíre annyi aranyat, ezüstöt és drágakövet hagyott maga után, amiből Kőrös, Kecskemét és Cegléd százötven évnyi összes török adója játszva kitelt volna. Halála a kincstárt 1700 rabszolgá­val, közel 3 ezer lóval, több mint ezer tevével, drágakövekkel kirakott fegyverek és kivarrott díszruhák ezreivel tette gazdagabbá.

Gazdaság, közigazgatás, jogrendszer

A birodalom ezüstpénze, az akcse, a születését (1327) követő kétszáz év alatt ezüsttartalmának közel 35%-át veszítette el. Nagy Szulejmán uralma alatt (1520-1566) hígulása meg­állt, hogy azután a 16. század utolsó három évtizedében akkori értéke további 50%-át elveszítse.

Hadsereg, szpáhik, janicsárok

Szulejmán Belgrádnál rést ütött Magyarország déli védelmi vonalán, átlépte a bűvös dunai határt és bekebelezte az ország középső részét. Keleten Bagdad bevétele és a perzsa háborúk állandósulása jelezte hadai útját. Az 1550-1570-es években a birodalom közel állt ahhoz, hogy szupremáciát szerezzen a Földközi-tengeren. A Szulejmán szolgálatában álló híres földközi-tengeri kalózvezér, Hajreddin Barbarossa Algírt és rövid időre Tuniszt ajándékozta urának, ami véglegesen 1574-ben került a birodalomhoz.

A mohamedán Közel-Kelet és Észak-Afrika

1520­-1521-ben Damaszkusz, 1520-1524-ben Kairó felkeléseinek leverése után Szulejmán szultán hozzálátott a török uralom stabilizálásához. A rendezés (melynek legfontosabb állomása Ibrahim nagyvezír 1524. évi egyiptomi törvénykönyve) arra törekedett, hogy egyensúlyt teremtsen a hatalomban osztozó három nagy erő: a központból kiküldött török vezető réteg, a garnizonok török katonasága és a helyi előkelők között. A tartományi vezetés legfelső szintjét törökök vették át, kormányzók, defterdárok, kádik, akiket erős központi ellenőrzés alá vontak. A régi mameluk elit az igazgatás középszintjére szorult vissza, és elsődleges feladatául a termelés és adózás megszervezését kapta, míg a katonaságra külső támadások el­hárítását és belső megmozdulások elfojtását, a kívánt társadalmi egyen­súly őrzését bízták. Mohamedán országokról lévén szó, a jogi és vallási élet nem kívánt különösebb átalakítást, viszont mindenütt az adott viszonyokhoz igazodva szervezték meg a pénzügyi igazgatást.

A birodalom peremén: a vazallus államok változatai

A Szulejmán szultán 1538. évi moldvai hadjáratakor elmenekült vajda 150 000 aranyért vásárolta vissza országát; ez az összeg a század végétől visszatekintve jelentéktelennek tűnik: a források ekkor milliós összegek­ről írnak.

A hódítás határai

1526-ban Szulejmán éppen négy hónap alatt ért mohácsi csatatérre. Három évvel később közel öt hónapra volt szüksége, hogy Bécs alá vonuljon, a város ostromára mindössze két hete maradt.

Szelim és Szulejmán az arab földek lerohanásakor látszólag könnyedén átlépte a terjeszkedés természet szabta határait. A hódítás során nem talál­koztak komoly ellenállással, a veszély a berendezkedés után jelentkezett: a nagy távolság már a szultán helytartóit bátorította elszakadási kísér­letekre. A sort 1521-ben a szíriai kormányzó nyitotta meg – sikertelen próbálkozása is lázadások láncolatát vonta maga után.

Perzsiában és Magyarországon viszont már a hódítások során komoly nehézségek mutatkoztak. Ezen a két hadszíntéren a háború eleve befejez­hetetlenségre volt ítélve. Perzsiában a hadjáratok mind egyazon séma szerint folytak: a szultán elől a sah visszavonult, és átengedte országa nyugati határszélét. A török fősereg ellenállás nélkül bevonult Tebrizbe, majd helyőrségeket hagyva visszavonult téli szállására. Ekkor a sah elő­merészkedett, s most már ő használva ki a közelség és a gyors felvonulás lehetőségét, csendben visszaszerezte, amit elveszített. A törökök évtizede­ken át hadakoztak a láthatatlan ellenféllel.

A gyors invázió Magyarországon sem sikerült. Szulejmán kétszer, 1529-ben és 1532-ben indított hadjáratot Magyarország nyugati határán túl eső célpont, Bécs ellen. Mindkét vállalkozás kudarcba fulladt. A ter­jeszkedés pedig nem állhatott meg a Duna–Száva vonalán, nemcsak azért, mert a birodalmat a hódítás éltette, hanem stratégiai meggondolá­sokból sem. A folyók túlpartján nem a belharcoktól szabdalt Magyar­ország, hanem, bármilyen halványan is, egy összefogott európai ellen­támadás veszélye állt szemben a hódítókkal. Ha pedig egy ilyen megmoz­dulás netalán rést üt a folyókra támaszkodó védelmi vonalon, az a Török Birodalom számára komoly veszélyt jelenthet. Szulejmánnak meg kellett hódítania Magyarországból annyit, amennyit csak lehetett, hogy itt egy északibb védelmi vonalat építsen ki a birodalom belsejének oltal­mára.

A küzdelemben a törökök bizonyultak erősebbnek, de a maguk korábbi fergeteges előretöréséhez képest mégiscsak nyomorúságosan haladtak előre. Mint a továbbiakban részletesen szólni fogunk róla, 1541-től, Buda elestétől, hat hadjáratra — közülük kettőt a szultán személyesen veze­tett — és számtalan helyi hadműveletre volt szükség ahhoz, hogy a SzigetvárFülekGyula háromszög a kezükre kerüljön.

Az óriási távolságok miatt ekkor a birodalomnak már jó néhány kísér­lete kudarcba fulladt, s volt egy-egy olyan is, amely nem értékelhető többnek kalandor vállalkozásnál. Összeomlott a keleti flotta kísérlete, hogy a portugálokkal megmérkőzzék India partjainál. 1565-ben ered­mény nélkül zárult egy agyonszervezett hadjárat Málta elfoglalására. 1566-ban Szulejmán halálában még elfoglalta Szigetvárt, de utóda már feladta a további harcot, beletörődött Magyarország felosztásába, és békét kötött.

A szultáni hatalom meggyengülése

  • A változás az államszervezet legfelső régióiban kezdődött el: nőtt az udvari kegyencek és a hárem befolyása az államügyekben. Ennek első jelei már Nagy Szulejmán életében is megmutatkoztak, de az erőskezű kormányzás csak a századforduló táján szenvedett végleges vereséget.
  • Ez béklyózta le azokat a török államférfiakat is, akik a század folya­mán elméleti munkák fejtegetéseiben vagy konkrét reformtervekben pró­bálták feltárni a hanyatlás okait s megtalálni a bajok orvosságát. Sem az éleslátást, sem a felelősségtudatot nem lehet tőlük elvitatni, fejtegetéseik végeredménye és gyakorlati próbálkozásaik iránya mégis elhibázott volt. Valamennyien a számukra egyetlen lehetséges következtetésre jutottak: mindenben, ami hajdan jó volt és azóta elromlott, vissza kell térni az elő­dök, elsősorban a történeti példává fényesedő Nagy Szulejmán-i aranykor elveihez és gyakorlatához.

Sinkovics István

Országos pusztulás, helyi ellenállás

  • Szulejmán szultán a fősereggel szeptember 5-én indult meg a Duna mentén vezető úton az ország belsejébe, s 12-én érkezett Budára. A város polgársága nem fejtett ki ellenállást, sőt a meghódolás jeléül kulcsait a szultán elé küldte. Alig több mint egy emberöltővel Mátyás halála után Buda várába bevonult udvarával a török szultán, és a királyi palotában ülte meg a Kurban ünnepét. Budát és Pestet a török csapatok felégették, egyedül a palota épületeit kímélték, de azokat is kirabolták, az értékeket elszállították. A szultán csak addig várt, amíg a hajóhíd elkészült a Dunán, és hadserege átkelt a bal partra: szeptember 25-én elhagyta a fővárost.
  • Werbőczy István, aki éberen figyelte az eseményeket, október elején egy Selmecbányának küldött levelében azt írta, hogy a törökök azért hagyták el az országot, mert Szapolyai hadai­nak egy részével Marjai Lukács szász sebesi kapitány betört a török terü­letekre, a török seregek háta mögött több helyet elpusztított és felégetett. Werbőczy túlozhatott, de a támadás tényét sejtetik Szulejmán naplói és a török Dzselálzáde Musztafa munkája is. Leírásuk szerint a visszavonuló török hadsereget ketten zavarták meg. Az egyik Radics Bosics, a Magyar­országra menekült déli szlávok vajdája volt. A másik támadót a török források nem nevezik meg, csak mint a nádorispán fiát emlegetik.

A török védnökség

Ferdinánd követei most visszakérték az újabban elfoglalt vár­akat és Szulejmán korábbi hódításait, egyúttal igyekeztek Szapolyait befeke­títeni. Eredményt azonban nem tudtak elérni: a törökök azt kívánták, hogy Ferdi­nánd vonuljon ki Magyarországról. Több mint fél év után azzal az üzenettel bo­csátották haza követeit, hogy a következő évben a szultán Magyarországra vezeti seregét.

Bécs ostroma

A török sereg 1529. május 10-én indult el Konstantinápolyból. Létszámát igen nagyra becsülték, főleg azért, mert maga a szultán vezette. A török haderő augusztus közepén kelt át a Dráván, s lépett Magyarország földjére. Előzetes megállapodás szerint Szapolyai Mohács mezején tisztelgett a szultán előtt. Szulejmán a hely kiválasztásával nyilván hangsúlyozni kívánta, hogy az 1526. évi győzelemmel magáénak tekinti az országot. Nem tartotta tiszteletben a magyarok érzékenységét, s így nem csoda, hogy János magyar főnemesek és nemesek kísérete nélkül ment a találkozóra. A török források szerint kezet csókolt a szultánnak, és az alávetettségét kifejező gesztus híre nyugaton is elterjedt.

A szultáni hadsereg a Duna jobb, Szapolyai a bal partján vonult az ország belse­jébe. Budát, amit a polgárság másodszor is magára hagyott, Ferdinánd várnagya, Nádasdy Tamás védte az utolsó napokban érkezett idegen zsoldosokkal és a meglevő magyar helyőrséggel. Bár a vár védőinek száma 2 ezer körül járt, az ostrom nem tartott sokáig. Előbb a város esett el, majd az idegen zsoldosok, Nádasdy megke­rülésével, a várat is feladták.

Az ország fővárosának eleste döntő csapás volt Ferdinánd uralmára.

A szultán visszasegítette Jánost a trónra, a védelem címén sikerült leszerelnie az ország ellenállását, de távolabbi tervei is voltak: a török sereg a Duna men­tén tovább nyomult előre, Bécs ostromára. Lehet, hogy így akarta Ferdinándot ki­szorítani Magyarországról, de lehet, hogy a Török Birodalom határait akarta már most nyugat felé kiterjeszteni. Ferdinánd, ígéretei ellenére, nem küldött csapa­tokat az országba, és így Budán kívül csak Óvár fejtett ki egy ideig ellen­állást. A magyarországi birtokosok megadták magukat, köztük Várday Pál esztergo­mi érsek is. Csak a szórványos és jelentéktelen ellenállás mutatta, hogy az or­szág népe nem nyugodott bele abba a sorsba, amelyet Szapolyai és Ferdinánd szánt neki.


A szultáni hadsereg súlyos vereséggel távozott Bécs alól, pedig a harcnak nagy tétje volt. Bécs elfoglalásával Magyarország menthetetlenül a török kezére esett volna, s Bécsben a szultán a nyugat felé irányuló támadásnak új kiindulási pont­ját építhette volna ki. A valóság azonban megmutatta, hogy Szulejmán túlbecsülte birodalma erejét. Az erőviszonyok kétségtelenül a török mellett szóltak, a fölényt azonban ilyen távolságban nem lehetett kihasználni. Bécs eléréséhez a seregnek öt hónapra volt szüksége; így az utánpótlásról szinte teljesen le kel­lett mondania, az pedig, hogy a hadszíntéren teleljen, szóba sem jöhetett. A tényleges ostromra fordítható néhány hónap, különösen ha az időjárás sem kedve­zett, nem volt elegendő olyan feladat megoldására, amilyet a város bevétele je­lentett. Úgy látszik, Szulejmán nem tanult a kudarcból, mert 1532-ben újra próbálkozott, ismét eredménytelenül. A későbbi hadjáratokról is azt sejtették a megfigyelők, hogy céljuk Bécs elfoglalása.

Szulejmán második hadjárata Bécs ellen. Kőszeg.

Önálló cikk.

Buda török kézen

Szulejmán szultán, amint a fősereggel megérkezett, tábort vert Óbudán, és a magyar tanácsosokat a csecsemő János Zsigmond királyfival együtt magához hívatta. Bejelentette, hogy – korábbi ígéretével ellentétben – Budát maga veszi birtokba. Ezen a napon, 1541. augusztus 29-én, mohácsi csatavesztés tizenötödik évfordulóján, a török hadsereg megszállta a magyar királyok székvárosát.

1526-ban és 1529-ben a szultán már elfoglalta Budát, de nem vette birtokába. 1541-ben megtartása katonailag ugyanúgy kockázatos volt, mint korábban: távol esett az összefüggő török területektől, az odavezető utat sem lehetett biztosan kézben tartani. A szultán mégis elfoglalása mellett döntött, mert világosan látta, hogy a magyarok törökbarátságára még kevésbé építhet, mint János idejében, s ha meg nem előzi, előbb-utóbb Ferdinánd veszi be a várat.

Buda sorsát már a hadjárat megindítása előtt eldöntötték a Portán; a királyné, a királyfi és a tanácsosok jövőjéről most határoztak a szultán óbudai táborában. Szulejmán János Zsigmondnak adta az ország keleti felét, meghagyta a tanácsosok életét, és megengedte, hogy a királynéval a keleti országrészekre távozzanak. A számukra kijelölt terület határait bizonytalanul állapították meg, de megvolt a lehetőség az erdélyi állam megalakulására.

Erdélyben ekkor már véget ért a János uralma elleni szervezkedés. Majlád István, miután a töröknek is, Ferdinándnak is felajánlkozott, teljesen magára maradt. A moldvai vajda kicsalta Fogarasból, s fordulatokban bővelkedő élete maradék éveit Török Bálinttal együtt – akit Szulejmán szultán az óbudai táborába rendelt magyar urak közül egyedül vetett fogságba – a konstantinápolyi Héttorony börtönében élte le.

A királyi udvar távozása után a szultán kívánságára egyedül Werbőczy István maradt Budán mint a magyarok bírája, de még 1541-ben meghalt. Híre járt, hogy az első budai pasa mérgeztette meg.

Az oszmán hatalom új hódításai

Szulejmán szultán 1543-ban hatodszor vezette hadait Magyarországra, távolabbi célja állítólag újból Bécs volt. Elfoglalta Valpó várát, majd július elején átkelt a Dráván. Siklóson, amikor az ellenség a belsővárig jutott, a várnagy céltalannak tartotta a további harcot, és szabad elvonulásra feladta a várat. Pécs védői meg sem várták az ostromot, más megerősített helyekre menekültek; Szászvár is megadta magát. Július 22-én a szultán Budára érkezik, majd egyenesen Esztergomhoz vezette seregét, hajókon vontatott ágyúi a Dunán követték. Esztergomot közel 2 ezer gyalogos védelmezte, köztük olaszok, spanyolok és németek. A várat bevehetetlennek tartották, őrsége eleinte keményen harcolt, de alig több mint egy hét után tárgyalásokat kezdett, és a várat átadta az ellenségnek. Tata Ahmed pasának ellenállás nélkül hódolt meg; olasz parancsnoka ezért halállal bűnhődött. Ferdinánd parancsára a tatai őrség német vezetőjét és Esztergom feladóit is börtönbe vetették, de hosszabb fogság után ítélet nélkül elengedték őket.

Esztergomból a szultán nem folytatta útját Bécs felé – amitől tartottak –, állítólag azért nem, mert hírt kapott arról, hogy a franciák nem kezdték meg a Földközi-tengeren hadműveletüket, melynek V. Károly császár erőit kellett volna lekötnie. A török fősereg Fehérvárhoz vonult. Az ősi koronázóváros falait ugyan már nagyon megviselte az idő, de a természet komoly védelmet biztosított számára. Mocsarak vették körül, amelyeken kevés átjáró vezetett. Ezeket külön is megerősítették. A felkészülés a védelemre nem volt zavartalan. Ferdinánd olasz parancsnokot szeretett volna, de nem talált vállalkozót. A városi polgárság a sziléziai származású Varkócs György várkapitány helyett mást látott volna szívesen az őrség élén, s ez súlyos következményekkel járt. A török sereg visszavonulást színlelt, ezzel sikerült kicsalnia a lovasokat, majd hirtelen visszafordult, és megakadályozta visszatérésüket a falak mögé. A szultán töltést építtetett a mocsárba, és katonái szeptember elején a hajnali ködben behatoltak a külvárosba. Varkócs, akit a veszélyeztetett városrészen ért a támadás, harcolva vonult vissza csapataival a vár kapuja felé, de a polgárok nem engedték be. A parancsnok és katonái a Budai Kapu előtt estek el a túlerő elleni harcban, a menekülők közül többen a mocsarakba vesztek. Néhány nappal ezután a polgárság feladta a várat.

Fehérvár elfoglalása után, bár még csak szeptember eleje volt, a szultán kivonult az országból. A hadjárat vártnál rövidebb ideig tartott, mert a megtámadott helyek vagy egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig álltak ellen.

Új védelmi vonal kialakítása

Buda elfoglalása és az utána következő események több szempontból is egyszerűsítették – ugyanakkor hazánk számára még súlyosabbá tették – Mohács óta szinte áttekinthetetlen helyzetet. Egyértelművé vált a török magyarországi célja. 1521-ben és 1526-ban Szulejmán nyilvánvalóan a déli védelmi vonalat akarta megsemmisíteni, a Szerémség birtokában akarta ellenőrzése alá vonni az országot. 1529-ben Bécset ostromolta, s minden bizonnyal az 1532. évi hadjárat célja is Bécs megtámadása volt. Mindkét vállalkozás hatalmas erőfeszítésbe került, s nem valószínű, hogy a szultán csupán erőfitogtatásra és a Habsburgok magyarországi igényeinek elhárítására szánta. Nyilván többre tört, de a két hadjárat kudarca után rá kellett jönnie, hogy Bécs elfoglalása meghaladja a török haderő teljesítőképességét. A mediterrán éghajlathoz szokott törökök nem telelhettek a zordabb időjárású Magyarországon, a fősereg több hónapos, a katonákat elcsigázó felvonulása pedig felemésztette a hadakozásra alkalmas időszakot. A nagy távolság lehetetlenné tette az emberveszteségek, a fegyverek és a lőszer pótlását is. A szultán belátta, hogy távoli céljairól le kell mondania. Ekkor még nem vette birtokába Magyarországot sem, hanem megelégedett János hűbéres királyságával.

János király halála megváltoztatta a magyarországi helyzetet; a szu1tán Buda megszállása mellett döntött, hogy ne Ferdinánd szerezze meg azt. Az 1542. évi hadművelet azonban megmutatta, hogy a birodalom egybefüggő területeitől távol, magányosan álló török Buda veszélyben van. A szultán közvetlen célja tehát Buda védelmi övezetének kialakítása lett: ezt a célt szolgálták az 1543-1545. évi várfoglalások. A meghódított, most már török várak viszont nemcsak Buda védelmét és dunai utánpótlását biztosították, hanem további támadások kiindulópontjaivá váltak. Őrségük összevonásával 10-12 ezer főnyi sereg indulhatott támadásra; a Dráván túlról és Boszniából további 8-9 ezer gyorsan mozgósítható katonát lehetett erősítésül küldeni.

Fegyverszünet. Béke a törökkel.

Az 1547. évi béke messze túlnőtt Magyarország határain, mivel nemcsak Ferdinánd és a szultán között szűnt meg a háború, hanem V. Károly és Szulejmán között is. A szerződésbe belefoglalták, hogy a császár nem háborítja az észak-afrikai arab tartományokban (a mai Líbia, Tunézia, Algéria, Marokkó területén) lakó mohamedánokat. A török kívánságára a béke Franciaország királyára és a velencei dogéra is kiterjedt. A Franciaországra való utalásnak ekkor nem volt gyakorlati jelentősége, mert I. Ferenc 1544 óta nem viselt háborút V. Károly ellen, 1547-ben pedig meghalt. Utóda, II. Henrik viszont tovább folytatta a háborúskodást V. Károly császárral, majd II. Fülöp spanyol királlyal, egészen 1559-ig. Velence és a török között régi keletű ellentét állt fenn, főleg a Földközi-tengeren, de ezekben az években a helyzet nem romlott. Úgy látszik, a szultán nyugaton egy ideig teljes nyugalmat kívánt, hogy minden erejét a perzsák ellen fordíthassa.

A tárgyalásokon a császári követ képviselte Ferdinándot is. A békepontok elfogadásának feltételeivel viszont már Ferdinánd követei mentek a Portára, s egyikük állandóan ott is maradt azzal a céllal, hogy elsimítsa a jövőbeli esetleges ellentéteket.

Erdély helytartója

Amikor 1543-ban a szultán serege veszedelmesen nyomult előre a Dunántúlon, és félő volt, hogy a szomszéd országok is veszélybe kerülnek, Fráter György az erdélyi adó megküldésekor az érdekeltek tudomása nélkül megüzente a szultánnak, hogy biztonságuk érdekében a Habsburg országrészeken élő magyarok, továbbá a morvák és a sziléziaiak is készek adót fizetni. Színlelt ajánlatának alátámasztására Derecskére összehívta a felső-magyarországi főrendeket, és rávette őket, hogy élelem és adó ígéretével küldjenek követséget a szultánhoz. Közben Ferdinándot biztosította, hogy mindez a török támadás elhárítását szolgálja, és az egybegyűlt főrendek szilárdan megmaradnak a király hűségén. Morvaországba és Sziléziába leveleket és követeket küldött, feltárta valódi célját, és sürgette, hogy minél több katonát gyűjtsenek össze a védelemre. Arra az esetre, ha a szultán valóban követeli az adót, jelezte, hogy kész azt egymaga megadni. Adófizetésre végül is nem került sor, mert a török sereg Székesfehérvár elfoglalása után – mint láttuk – hazavonult. Merész játékával a Barát elérte, hogy a szultán békét és szabadságot ígért az engedelmességet fogadóknak, bécsi udvari körökben viszont növekedett a bizalmatlanság iránta.

Fráter György meggyilkoltatása

  • Lippa alatt Fráter György és Castaldo ismét komoly ellentétbe került. A Barát álláspontja világos volt; egyrészt épen akarta a várat visszakapni, másrészt a szabad elvonulással lekötelezett Ulemant közvetítésre akarta megnyerni: vegye rá a beglerbéget a még török kézen maradt Becse és Becskerek harc nélküli visszaadására, a szultánt pedig a következő évben lejáró fegyvernyugvás meghosszabbítására. Castaldo viszont értetlenül és árulást gyanítva nézte, hogyan tárgyal a Barát a török parancsnokkal, s hogyan biztosít az elvonuló törököknek élelmet és védőkíséretet. György barátnak a törökök szabad elvonulására épített reményei túlzottak voltak ugyan, de megtévesztő eljárása most sem bizonyult teljesen hatástalannak. Az ellentámadáson felbőszült beglerbég újra megenyhült, az elengedett török várparancsnok pedig állta szavát, és közbenjárt nála Becse és Becskerek visszaadásáért. A várak sorsáról azonban csak a szultánnak volt joga dönteni.
  • A váradi béke 1538-ban a két részre szakított ország egységének helyreállítását célozta, hogy közös erővel lehessen védekezni a török ellen. Miután a szultán elfoglalta Budát, és az ország három részre esett szét, ugyanezt a célt szolgálta a királyi Magyarország és Erdély egyesítéséről szóló gyulafehérvári egyezmény.
  • Fráter György ugyanis felismerte a török támadások természetét és az ellenük való védekezés lehetőségét. Már a szultán 1543. évi hadjárata előestéjén megírta Ferdinándnak, hogy a török a Kelet-Dunántúlon akarja majd a legfontosabb pontokat elfoglalni; ezeket kell tehát tovább erősíteni, ellátni elegendő katonával és élelemmel. Ha a török megfelelő ellenállásba ütközik, a várak ostromával a nyár nagy részét eltölti, és közben lesz idő arra, hogy Ferdinánd segítséget küldjön; nyáron és kora ősszel, a török hadakozására alkalmas hónapok idején, megfelelő védekezéssel megakasztható vagy lassítható az ellenség előnyomulása.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

A Porta nem tekintette lezártnak Erdély ügyét, és továbbra is vissza akarta állítani János Zsigmond hatalmát. A szultán, bár főerejét még a perzsa hadszíntér foglalta le, a ruméliai csapatokkal hadjáratra készült Ferdinánd ellen. A helyzet annyiban kedvező volt számára, hogy a francia király és a protestáns német fejedelmek támadása miatt V. Károly most sem tudott segítséget küldeni Magyarországra. Érthető, hogy a francia diplomácia, mely 1552 tavaszán megújította szövetségét a törökkel, a szultánt egyenesen ösztönözte is a háborúra.


Az előző évben már beindult török hadigépezet azonban nem sok időt hagyott a felkészülésre. Igaz, a betegeskedő szultán nem jött személyesen Magyarországra, így a török seregek – részben az 1551. évi hadműveleti terv értelmében – egy időben több ponton, s egyszerre több seregtestben is támadtak. Mindez kezdetben rendkívül zavarólag hatott, hiszen sem a támadások iránya, sem a támadók létszáma nem volt egyértelműen tisztázható; lehetetlen volt egységes védekezésre felkészülni.

A hadjárat vezetésére Szulejmán a perzsa háborúkban gazdag tapasztalatokat szerzett Kara Ahmed pasát nevezte ki szerdárrá, akihez Drinápolyban április 22-én csatlakozott Haszán anatóliai beglerbég is.

Ferdinánd lemond Erdélyről

1553-ban befejeződött a perzsa háború, s a szultán azonnal keményebb hangra váltott. Ferdinánd követeit házi fogságra vetette, s féléves fegyvernyugvást engedett: ezalatt a Habsburg király írásban mondjon le Erdélyről, és adja vissza János Zsigmondnak. Ferdinánd végül is 1556. június 14-én jelentette be levélben, hogy Erdélyt visszaadja, a cserében átengedett sziléziai hercegségeket visszaveszi, s szabad elvonulás biztosítása esetén kivonja katonáit az erdélyi várakból. A levél végén reményét fejezte ki, hogy most már semmi akadálya nem lesz a béke megkötésének.

János Zsigmond fejedelemsége és a székely felkelés

Az erdélyi országgyűlés már 1555 decemberében arra kérte Ferdinánd királyt, hogy mentse fel az országot a Habsburg-háznak tett esküje alól, és már a következő év elején elhatározták, hogy Izabellát visszahívják; júniusban követséget is küldtek érte. A szultán parancsára moldvai, havasalföldi és török hadak nyomultak Erdélybe. Dobó és Bornemisza, mivel nem kaptak Ferdinándtól felmentést, ellenálltak, de a püspök végül kénytelen volt feladni Gyulafehérvárt, Dobó pedig fogságba esett. Barátai szabadították ki, megbontották a börtön falát, és huszonnégy órás lovaglással vitték ki Erdélyből. A Ferdinánd hatalmában levő várak egymás után estek el. A királyné 1556. szeptember 24-én indult el Lengyelországból, és október 22-én érkezett meg Kolozsvárra. Erdélyben visszaállt az 1551 júliusa előtti állapot.

Szulejmán utolsó hadjárata. Szigetvár.

Önálló cikk.

A török terület népessége

Szulejmán szultán Buda elfoglalása után az új török tartományban kihirdettette: „mindenki maradjon a helyén", sem magának, sem gyermekeinek nem lesz senkitől bántódása.”[1] Az itt lakók ráják (eredeti jelentése nyáj – átvitt értelemben alattvalót jelent) lesznek, akik házukat, boltjukat és egyéb épületüket, továbbá szőlőjüket és kertjeiket birtokolhatják, örökölhetik, eladhatják, elajándékozhatják, úgy azonban, hogy minden talpalatnyi föld a kincstár tulajdonában van, és csak kölcsönként kaphatják használatra.

A török közigazgatás

A központ irányítása érződött abban is, hogy a mindennapi helyi életet, mindenekelőtt az adózást, a vámok és a különböző illetékek összegét, a bíráskodást szultáni törvények (kánun) szabályozták. Magyarországra vonatkozóan is több törvény készült, így a budai, esztergomi, hatvani és nógrádi livák kánunja Szulejmán idejében. A végrehajtás ellenőrzése céljából a szandzsák-összeírások elejére lemásolták az illető igazgatási egység kánunját.

Péter Katalin

A reformáció történelemszemlélete

A harcias vonatkozások mellőzését a magyarországi reformációban Luther hatásának szokták tulajdonítani, akiről általában azt tartják, hogy mivel a török nála is Isten büntetése, tiltja ellene a harcot. A valóságban a nagy reformátor ezt a kétségtelenül létező, kezdeti álláspontját csak 1529-ig őrizte meg. Akkor kiadta A török elleni háborúról című röpiratát. Ebben már a leghatározottabban, gyújtó szavakkal hív fel a török ellenség megsemmisítésére.

A változás mögött munkáló eseményt nem nehéz felismerni: 1529 szeptemberében Szulejmán szultán eljutott Bécs falai alá.

Sinkovics István

A Habsburg-országok felosztása az uralkodóházon belül

II. Miksa az evangélikus valláshoz hajlott, és emiatt ellentétei támadtak atyjával, I. Ferdinánddal. A trónon viszont kevés engedményt tett a protestantizmusnak. Szulejmán utolsó hadjárata idején sereget vezetett Magyarországra, de megállott Győr alatt, és tétlenül nézte, hogyan vérzik el Szigetvár őrsége a túlerővel szemben.

A vajda „fejedelmi” hatalma

János Zsigmond halálával az erdélyi trónutódlás kérdése nemcsak magában az országban, de a török Portán és a bécsi udvarban is napirendre került. Az erdélyi rendek azon az alapon, hogy Szulejmán szultán megadta nekik a fejedelem választás jogát, májusra tűzték ki a választást. Április végén viszont a török követ meghozta a szultán piros zsákba varrt parancsát (fermán) a fejedelem kinevezéséről. Bécsben pedig azt kívánták, hogy a rendek ne fejedelmet, hanem vajdát válasszanak, és a király – megfelelő feltételek elfogadása esetén – a vajdát megerősítse.

Az utódlásra ketten voltak esélyesek. Az egyik: Bekes Gáspár, aki János Zsigmond uralkodása végén a fejedelem nevében intézkedett, és döntő része volt a speyeri egyezmény megkötésében. A másik: Báthori István, a nagybirtokos somlyai Báthori család tagja. 1533-ban született, megfordult Itáliában, és magas humanista műveltséget szerzett. Eleinte a Habsburgok híve volt, s egy ideig a bécsi udvarban is élt. Utóbb János Zsigmond váradi kapitánynak nevezte ki, és így szerepet játszott a Habsburgok és Erdély között éveken át folyó harcokban. A béketárgyalások során János Zsigmond követeként járt Bécsben, ahol azonban fogságba vetették, őt okolva azért, hogy a fejedelem megtagadta a nehéz katonai helyzetben kikényszerített feltételek elfogadását. Kétévi fogság után szabadult, a török követelésére. Amikor hazatérve János Zsigmond a történtekért a felelősséget reá hárította, visszavonult birtokaira. János Zsigmond halála után Miksa király levélben tájékozódott tőle az erdélyi helyzetről. Báthori a vajdaválasztás mellett nyilatkozott. A bécsi udvar igazi jelöltje azonban nem Báthori, hanem Bekes volt, olyan hírek terjedtek róla, hogy Miksa állítólag máris kinevezte vajdának. Az országgyűlésen a két jelölt hívei éles szópárbajt vívtak egymással; közben megmozdult a székelység, nemesi hadak gyülekeztek, a moldvai és havasalföldi vajda készen állott, hogy a tatárokkal együtt betörjön az országba.

Veszélyes helyzetben voltak, akik fel akarták nyitni a szultán fermánját: elfogadva a török jelöltjét, lemondanak a választásról. Báthori István nem avatkozott a vitába, hanem testvérével, Kristóffal és a család másik nagybirtokos ágának képviselőjével, Ecsedi Báthori Istvánnal együtt jelenve meg az országgyűlésen, személyes és családi tekintélyével lecsendesítette az izgatott hangulatot, és elejét vette a jóvátehetetlen lépésnek. Így 1571. május 25-én ellenvetés nélkül választották meg a régi hagyomány szerint vajdának és a székelyek ispánjának. Báthori a rendek előtt nyomban le is tette az esküt. Az országgyűlés megszavazta a töröknek járó 10 ezer forintos évi adót, Erdély viszonya tehát a törökhöz változatlan maradt. Báthori egyúttal a Fejedelmi Tanács tagjai és a „testamentumos urak” előtt (ezekre tartozott János Zsigmond végrendeletének végrehajtása) titokban esküt tett a magyar királyra is: engedelmes alattvalója lesz, a vajdai tisztséget és a reá bízott várakat, amikor az uralkodó kívánja, átadja neki, az erdélyi rendeket jogaikban megőrzi.

Bár a bécsi udvarban Báthori vajdaságát átmeneti megoldásnak tekintették, a fejedelmi várak közül Miksa rendeletére nyolcat július elején már kezére adtak, négynek az átadása pedig megkezdődött. A várnagyok a magyar királyra, a vajdára és ennek kijelölt utódjára , Báthori Kristófra is felesküdtek. Huszt várát uradalmával és sóbányáival továbbra is megtarthatta a három testamentumos úr: Bekes Gáspár, Csáky Mihály és Hagymásy Kristóf, mint akiknek János Zsigmond végrendeletileg hagyta 30 ezer forint értékben. Bekesnek azonkívül jelentős magánbirtokai is voltak, köztük a legnagyobb: Fogaras vára és uradalma. Így Bekes csaknem önálló hatalommal rendelkezett, kapcsolatban állott a kassai császári főkapitánnyal, és várta, hogy mikor kínálkozik alkalom Báthori megbuktatására. Báthori helyzetét viszont erősítette, hogy az erdélyi országgyűlésen mellette állott a rendek többsége. A rendek sürgették Huszt átvételét is, megújították a régi törvényt, hogy az uralkodó tudta nélkül senki nem mehet idegen országba, külföldiekkel sem szóbeli üzenet, sem levél útján nem érintkezhet. Báthori megkísérelte, hogy a bécsi udvar bizalmatlanságát eloszlassa: osztrák hercegnőt kért feleségül, de kérését elutasították. Erre nyíltan Bekes ellen fordult, birtokait fegyveres erővel lefoglalta. Az utolsó fejedelmi vár, Huszt is a kezére került. Az erdélyi országgyűlés teljes hatalmat adott Báthorinak, hogy Bekes Gáspárt mint aki az „állam és a köznyugalom” ellen tört, és a vajda személye ellen áskálódott, megbüntesse, és a pártoskodókat kiirtsa. Bekes az ostromlott Fogaras várából 1573 őszén menekült Magyarországra, és hátrahagyott levelei elárulták, hogy Báthori uralmának megdöntésére készült. A Porta Báthori mellé állott; a szultán megerősítette a fejedelemségben és hozzájárult, hogy a hatalom családjában öröklődjék.

Katonai erőviszonyok

A török seregek messze elmaradtak a Szulejmán kori hadaktól.

Makkai László

Bethlen Magyarország fejedelme

Ugyanakkor folytatta az alkudozást a törökkel. Egyelőre elhalasztotta királlyá választását, mert a Porta ebbe nem akart belemenni, illetőleg csak azzal a január 18-án közölt kikötéssel, hogy „Bethlen Gábor, ha Isten adja, legyen magyarországi koronás király bátor, de Erdélyt mi Magyarországhoz soha nem engedjük, hogy bírja, mert Erdély szultán Szulimán találmánya és sajátja az hatalmas császárnak: mi olyan tökéletesen nem bízhatunk ezután Magyarországhoz, mint Erdélyhez, s nem hagyjuk mi másnak a miénket”.[2]

R. Várkonyi Ágnes

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Mire a török hadsereg Budára érkezett, Köprülü magasra szabhatta a béke árát: 2 millió forint értékű kártérítést, Apafi fejedelemségének elismerését, Zrínyi-Újvár és több végvár lerombolását, Dalmácián át Itália felé szabad hadi és kereskedelmi utat, s melléje a Nagy Szulejmán-kori adót, évi 30 ezer aranyat követelt.

A téli hadjárat

1664. január 21-én Zrínyi vezetésével a mintegy 15 ezer főnyi magyar és horvát hadsereg egyesült Hohenlohe 9-10 ezer főnyi haderejével, és rövid ostrom után megvették Berzencét, majd elfoglalták Babócsa és Barcs várát. Miután Szigetvárott a Nagy Szulejmán emlékére emelt türbét feldúlták, január 28-án körülzárták, másnap pedig rohammal bevették Pécset.

A három állam

A Porta magyarországi területein nyoma sincs a reformnak, csak a terhek sokasodnak. A lakosság önigazgató, önvédelmi és egyházi szervezeteinek erős védőállásaiból nézett szembe az ellátatlan helyőrségek, korlátlan helyi hatalommal rendelkező pasák és rosszul fizetett, tehát korrupt tisztviselők tevékenységében megtestesült török államhatalommal. A helyi szervezetek azonban nem kapcsolódhattak külön országos szervezetbe. A törvényeket Nagy Szulejmán rendeletei alkották, de az ellenőrző apparátus széthullott, vagy rosszul működött.

Szabadalmas mezőváros – királyi város

A több éves tárgyalás eredményeként, 20 ezer forint ellenében kiállított, ünnepélyes privilégiumlevél leszögezi: „a szabad és királyi Debrecen városát a jövőben a többi királyi város módjára kell kezelni”.[3]

Honnan a szívós teherbíró képesség, a holtponton átlendítő, kimeríthetetlen tartalék? Mi a vagyonosodás forrása?

Az ország legnépesebb helysége volt. Szulejmán szultán 1566. évi kiváltságlevelének köszönhette, hogy egy évszázadon át biztos menedéket nyújthatott a szökött jobbágyoknak. Az 1660–1670-es években egész helységnyi lakosság keres védelmet a város szárnyai alatt. 1662-ben a nádudvari jobbágyokat még megvédi a város a Szulejmán szultántól kapott kiváltságlevelével.

Lábjegyzetek

  1. Magyar történeti szöveggyűjtemény. II/I-2. 1526-1790. Szerkesztette Sinkovics István. Budapest, 1968. 42.
  2. Borsos Tamás, Marosvásárhelytől a Fényes Portáig. Kiadta Kocziány László, Bukarest, 1972. 394–395.
  3. Debrecen története. II. Szerkesztette Rácz István. Debrecen, 1881. 98.

Műve

Szulejmán naplói. Kiadta magyar fordításban: Thury József, Török történetírók I (Török-magyar kori történelmi emlékek. II. osztály I).

Irodalom

Szulejmán korára külön: A. Lybyer, The Government of the Ottoman Empire (Cambridge, 1913); R. Merriman, Suleiman the Magnificent, 1520–1566. (New York, 1966); Fekete Lajos, Szülejmán szultán (Budapest, 1967); T. Gökbilgin, Kanuni Sultan Süleyman (Islam Ansiklopedisi. Ístanbul, 1967); Káldy-Nagy Gyula, Szulejmán (Budapest, 1974).

A hanyatlás okait is széles körű isztambuli levéltári kutatások alapján, új összefüggésekben tárja fel: Káldy-Nagy Gyula, Szulejmán és az oszmán hatalom kialakulása (Akadémiai doktori disszertáció, 1981).