Szvatopluk morva fejedelem

A Múltunk wikiből

frankul Zventibald, másként Szépszemű Szvatopluk

nevének jelentése: szent ezred=szvato plk
830? – 894
Mojmír-házból származó nyitrai részfejedelem, majd 871 és 894 között morva fejedelem,
őalatta volt legnagyobb a Nagymorva Birodalom területe
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Svatopluk I
874
A frank–morva háborúk utáni forchheimi béke Szvatoplukot elismeri Morvaország vazallus fejedelmének.
881
A magyarok és kabarok serege – Szvatopluk oldalán – Bécs alatt és a Kulm hegynél (Kulmberg) harcol a frankok ellen.
882
Egy frank követség arra kéri a bolgárokat, hogy ne szállítsanak (Erdélyből) sót a morváknak.
883–884
Szvatopluk pannoniai betörései a Rábától keletre.
885
Metód halála. Tanítványait Szvatopluk elűzi. Wiching, Nyitra püspöke Arnulf keleti frank király udvari kancellárja lesz.
892
A keleti frank uralkodó, Arnulf magyar segédcsapatokkal indít hadjáratot Moráviába Szvatopluk ellen.
894
Szvatopluk halála, fiai egymás ellen fordulnak.

Bóna István

A morvák

A Karlmann felett diadalmaskodó, a morvák ellen bolgár szövetségeseivel együtt fellépő Német Lajos előtt Rasztiszlav ismét térdre kényszerült (Dowina / Dévény, 864), hűségesküjét meg kellett újítania. Hatalmának megosztására Nyitra hercegéül küldték haza Regensburgban nevelt unokaöccsét, Szvatoplukot – frank nevén Zventibaldot. A béke eredményeként engedélyeznie kellett a bajor–frank egyház további működését, ami röviddel megérkezésük után nehéz helyzetbe hozta a bizánciaktól a morvákhoz küldött görög testvéreket, Konstantint és Metódot. A bizánci és magyar beavatkozás lehetőségének ellensúlyozására tartós katonai és érdekszövetség jött létre a frankok és bolgárok között, mindenkor két irányból fenyegetve a morvákat.

869-ben Rasztiszlav az újból az Oriens prefektusi székébe helyezett Karlmann, valamint két pannoniai gróf, Kocel és Gundachar támogatásával ismét szembefordult Német Lajossal, ezúttal azonban végleg belebukott kísérletébe. Német Lajos nyitrai embere, Szvatopluk, a frank király segítségével és a közben ismét apja hűségére tért Karlmann-nal együtt Moráviára támadt, elfogatta Rasztiszlavot, és kiszolgáltatta a birodalomnak (870. május). Regensburgban Lajos király és nagyjai hűtlenség vádjával halálra ítélték a morva fejedelmet, büntetését azonban a király megvakításra és kolostorba zárásra mérsékelte.

Rasztiszlav bukása után a háború tovább folyt (871). A frank seregek ezúttal sem tudták bevenni a morva központokat, már csak azért sem, mivel Szvatopluk köpönyeget fordított, s támogatta az ellenállást. A következő két évben megújuló, a Morva vidékét letaroló hadjáratok miatt a morvák kénytelenek voltak tárgyalni. A 874-ben Forcheimben kötött béke Szvatoplukot elismeri Morvaország vazallus fejedelmének, s uralma alá helyezi a cseh törzseket is. Szvatopluk ingatag helyzetére jellemző, hogy menedéket nyújt ugyan a bajor fogságból kiszabaduló Metód érseknek, ugyanakkor azt is kénytelen megengedni, hogy Hermanarich passaui püspök személyesen szervezze újjá a szláv szerzetesektől alaposan megbolygatott morva egyházat.

Szvatopluk 883. és 884. évi pannoniai betörései az önállóskodó trónörökös, Arnulf országrészét sújtották. A Duna északi oldaláról kiinduló pusztító morva hadjáratok nyomában a Rábától keletre elterülő, délen a Dráváig terjedő vidék, egykorú híradások szerint, pusztasággá vált. A mindkét alkalommal körülbelül két hétig tartó dúlás és gyilkolás után Szvatopluk seregével együtt visszatért az „övébe”, hangsúlyozottan: Duna feletti országába. Hogy mennyire nem hódításról volt szó, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Szvatopluk második hadjárata évében újabb hűségesküt tesz [[Vastag Károlynak, amelyben megfogadja, hogy soha többé nem háborítja birodalmát. A király kívánságára 885-ben, a bajor főnemesség jelenlétében ünnepélyesen békét köt Arnulffal, Pannonia urával is, amelyet mindkét fél hét éven át megőriz.

892-ben, amikor Szvatopluk újra megtagadja a hűséget, Arnulf elérkezettnek látja az időt, hogy végleg leszámoljon az országát pusztító, csak önös érdekeit követő hűbéresével. A magyar segítséggel indított hadjárat már a honfoglalás előjátéka. Ez alkalommal a frankok tartósan megvetik lábukat Moráviában. A frank sereg szláv származású hadvezére, Braszlav, Karoling-hídfőállást és erődöt létesít a korábban lerombolt Dévény közelében, a későbbi pozsonyi várhegyen. Braszlav vára (Brazalawspurc) tövében szenvedett végső vereséget 907-ben honfoglaló őseinktől a Pannonia visszafoglalására előnyomuló bajor sereg.

Szvatoplukot halála (894) után a fejedelmi méltóságban fia, II. Mojmir követte, de két testvérével kellett megosztania a hatalmat, köztük a magát II. Szvatopluknak nevező a frankokra támaszkodott.

Györffy György

A Kárpát-medence IX. század végi állapota

Az a körülmény, hogy a Kárpát-medence szomszédos országok végvidéke volt, ahol önálló államalakulatok nem voltak, jól ismert kellett legyen a magyarok előtt is, akik 862 óta többször megfordultak itt egyik vagy másik háborúban álló fél hívására. 862-ben akkor jelentek meg csapataik a keleti frank birodalom területén, amikor Német Lajos császár fia, Karlmann, "Ostmark" kormányzója morva együttműködéssel apja ellen támadt. 881-ben minden valószínűség szerint Szvatopluk morva fejedelem hívására harcoltak Bécsnél a frankok ellen. A harmadik alkalommal, 892-ben Karlmann fia, Arnulf, a keleti frank uralkodó hívta segítségül a magyarokat Szvatopluk ellen. Ennek előzménye az volt, hogy 890-ben Arnulf a hűbéresküt megújító Szvatopluknak adta a cseh fejedelemséget, a morva fejedelem azonban Csehország megszállása után rögtön megtagadta az engedelmességet. Arnulf 892 áprilisában a Braszlavval, pannoniai hűbéresével való tanácskozás után a magyar fejedelmek segítségét kérte. Júliusban a frank, pannon-szláv és magyar had már közös erővel dúlta Morvaországot. Bár mindent felégettek, Szvatopluk elkerülte a döntő összecsapást. Mindamellett úgy látszik, hogy Braszlavnak sikerült túl a Dunán, Pozsonyban hídfőállást kiépíteni, amit a németek róla nevezhettek el Brezalauspurcnak, Brezesburgnak, s utóbb Pressburgnak. A négyhetes hadjárat után tüstént morva csapatok kalandoztak Pannoniába, le egészen Sziszekig, Braszlav székhelyéig. Erre Arnulf gazdasági retorziókhoz folyamodott. 892 szeptemberében elküldte követeit Vlagyimir bolgár cárhoz a régi béke megújítására. A követek nem a legrövidebb pannoniai úton mentek Bulgáriába, mert tartottak a Pannoniában kalandozó morváktól, hanem a Száván hajóztak le. A Bulgáriából 893-ban visszatért követek kieszközölték, hogy a bolgárok szüntessék be a só eladását a morváknak, ami az erdélyi sókereskedelemből való kizárást jelentette. Ez a megállapodás nem csupán egy nélkülözhetetlen közélelmezési cikktől fosztotta meg a morvákat, hanem a morva kereskedők délkelet-európai tevékenységét is megbénította.

E szerződéssel a Duna-völgy térségében egy morvaellenes keleti frank–bolgár szövetség jött létre, és a politikai erők polarizálódásához rövidesen hozzájárult, hogy Bölcs Leó császár a bolgárok ellen egy bizánci–magyar szövetséget hozott létre.

A honfoglalást bevezető harcok

894-ben, amikor a morvaellenes frank–bolgár összefogással szemben egy bolgárellenes bizánci–magyar szövetség jött létre, Szvatopluk csak a természetes szövetségesül kínálkozó magyarokhoz fordulhatott segítségért, hogy kitörjön abból a kereskedelmi zárlatból, amelyet Arnulf Németországtól Bulgáriáig vont vele szemben. A morva fejedelem valószínűleg még 894 tavaszán elküldte követeit Árpádhoz és Kurszán kendéhez azzal, hogy indítsanak hadat a Kárpát-medencébe, és támadják meg ellenfeleit, első helyen Pannoniát. Bizonyára ennek a szövetségnek az emléke maradt meg a fehér ló mondában. Bővebb krónikáink szerint Marót (=Morva) fejedelem fia, Szvatopluk szerződést kötött Álmos fia Árpáddal és a követként feltüntetett Kündü fia „Kusiddal”. A monda szerint Árpád nevében Kusid fehér lovat, nyerget és féket adott Szvatopluk fejedelemnek, és egy csomó füvet, egy korsó vizet és egy marék földet vett el tőle. Ez az utóbb országvételnek magyarázott eljárás valójában egy nomád szerződéskötési rítus volt. Omurtag bolgár kán 815-ben V. Leó császárral keresztény és bolgár szokás szerint kötött békét. A bolgár rítus abból állt, hogy egy kettévágott kutya vérét megízlelték, majd a császár a földre öntött egy kupa vizet, átfordított egy nyerget, megérintett egy féket, és felemelt egy csomó füvet. Hogy ugyanez volt a magyarok szerződésmódja is, az kiderül Theotmár salzburgi érsek leveléből (900), aki a pápánál mentegetődzött a morvák vádja miatt, hogy a frankok 899-ben „kutyára vagy farkasra és más istentelen és pogány dolgokra”[1] esküdtek szövetséget a magyarokkal. Theotmár e vádra azzal válaszolt, hogy azt, amivel őket egyszer vádolták meg, a morvák éveken át többször elkövették a magyarokkal. De Theotmár arról is tudósít, hogy a magyarok előzőleg a morvákkal szövetségben pusztították el Pannoniát, ez a pusztítás pedig a Fuldai Évkönyvek szerint 894-ben zajlott le, nyilvánvalóan a Szvatoplukkal kutyára, vízre, nyeregre és fékre kötött szerződés következményeképpen.

A magyar had Pannoniában kalandozott, amikor Szvatopluk fejedelem váratlanul meghalt. A fehér ló monda szintén a magyarok pannoniai benyomulásához kapcsolja a morva fejedelem halálát, de tódítva úgy állítja be, hogy a győztes magyarok elől menekülve fúlt a Dunába. Szvatopluk halálának azonban semmi köze sem volt magyar szövetségesei hadi vállalkozásához; a Fuldai Évkönyvek egymástól független, egyidejű eseményként közli Szvatopluk halálát és a Pannoniát pusztító magyar hadjáratot.

E hadjárat történelmi jelentősége abban áll, hogy ehhez a katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. A magyar sereg, amely valószínűleg kabarokból, illetve székelyekből állt, a pannoniai kalandozás ideje tájt értesülve Szvatopluk haláláról bizonyára nem is tért haza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza vidékére vonult vissza, ahol Verecke előterében – arab dirhemmellékletes régészeti leletek szerint – kabarok szálltak meg, és Anonymus szerint Árpád bevonuló serege a bihar-nyírségi részeken kazárokat és székelyeket talált.

Besenyő–bolgár támadás és menekülés az új hazába

Az Erdélybe menekültek között kellett legyen a magyarok kendéje, névleges főkirálya, Kurszán. Az ő szerepét az Árpád-házi dinasztikus hagyomány igyekezett elhomályosítani. Ezért degradálódott Kündü (téves olvasással: Kond) a hét vezér egyikévé, sőt az anonymusi "Kündü fia Kurszán" vezér a fehér ló mondájában már romlott "Künd" fia Kusid néven úgy jelenik meg, mint Árpád Szvatoplukhoz küldött követe.

Pannonia és Morvaország elfoglalása

A magyar fejedelmek, hátukban a besenyőkkel, oldalukban a bolgárokkal, óvakodtak ellenségeik számát szaporítani, nem támadták meg újból Pannoniát, fenntartották a jó viszonyt Szvatopluk idősebb fiával, II. Mojmirral.


898-ban, amikor kitört a testvérharc Szvatopluk két fia, II. Mojmir és II. Szvatopluk között, Arnulf az utóbbi támogatására két bajor sereget küldött Morvaországba, amely nagy dúlást végzett.


Theotmár salzburgi érsek 900. július 15. táján írt levele éppen a megszállás időpontjában kelhetett; híre még nem jutott el hozzá. A magyarokról elmondja, hogy Itáliából éppen kivonultak, és szabaddá vált a Rómába vezető út, Pannoniát illetően pedig csak a morvák puszításáról szól, akik elbeszélése szerint "némelyeket fogságba hurcoltak, másokat megöltek, másokat börtönben szörnyű éhséggel és szomjúhozással vesztettek el, számtalant pedig menekülésre kárhoztattak és nemes férfiakat és tisztes nőket szolgaságra vetettek. Isten egyházait felgyújtották és annyire leromboltak minden építményt, hogy egész Pannoniában, a mi legnagyobb provinciánkban, egyetlen templom sem látható, aminthogy a tőletek iderendelt püspökök, ha be akarják vallani, elbeszélhetitek nektek, hogy ahány napig utaztak, lakatlannak találták az egész területet."[2] Ha ez a pusztítás javarészt Szvatopluk 894 előtti kalandozásai és a 894-ben általa behívott magyarok rovására írandó is, hozzájárultak ehhez a 899–900. évi morva–bajor harcok.


Regino 906-ban már mint a múltban történt eseményről számol be arról, hogy Szvatopluk halála (894) után "országát fiai rövid ideig szerencsétlenül tartották, s a magyarok a földig mindent elpusztítottak."[3]

Település, gazdasági élet

Szvatoplukról pedig a következőket írják: „Ennek a királynak lovai is vannak, és csak olyan ételekkel él, amelyeket azoknak a tejéből készítenek.”[4]

Tizennégy éves német–magyar háborúság

Pannonia elfoglalása és a magyar követség visszautasítása (900) óta az évenként megismétlődő csaták több vereséget hoztak Bajorországnak, mint amennyi sikert az ellentámadásokkal elkönyvelhettek. E helyzetben fogant meg a gondolat; hátha a magyarok főfejedelmének megölése olyan fejetlenséget és széthullást eredményez, mint Attila vagy éppen a közelmúltban Szvatopluk halála.

Arató Endre

A szlovák irodalmi és társadalmi élet kibontakozása

Különösen gyors és számottevő fejlődést tett meg a Štúr-féle norma alapján kibontakozó irodalom. A kölcsönhatás itt nagyon szembetűnő az új norma és a szépirodalom között. A szép számú színvonalas költő és író munkáiban megjelent az a legtipikusabb és legjellegzetesebb szlovák élet, amelyet cseh nyelven a valósághoz hűen leírni nem is lehetett volna: a szlovák falu, a szlovák parasztság élete, a szlovák hegyek sajátos szépsége, a szlovák pásztorok nehéz sorsa, s a magas hegyek között a megélhetéséért küzdő egyszerű szlovák nép élete. A szlovák múlt is új színekkel gazdagodott ezekben a munkákban. Svatopluk és a Nagymorva Birodalom mellett a tematikában megjelent Trencséni Csák Máté mint a szlovák hercegség építője. Ezt a nézetet a történettudomány nem fogadhatja el, de Csák Máté ilyen irányú szerepeltetése a múlt század negyvenes éveiben hozzájárult a szlovák nemzeti öntudat felébresztéséhez. E munkákban lép elénk Jánošík, a szlovák nép nemzeti és szociális szabadságáért harcoló hős. A költészetben általánossá váltak a szlovák népköltészet formái.

A szlovák politikai mozgalom három kiemelkedő alakja, Ľudovít Štúr (akiről Štúr-iskolának nevezik a negyvenes évek szlovák irodalmát), Jozef Miloslav Hurban és Michal Miloslav Hodža is művelte a szépirodalmat. Az irodalomban azonban inkább szervező munkájuknak, mint írói kvalitásuknak köszönhetik nevüket. Írásaik a nemzeti öntudat felébresztését szolgálták, s ennek legfőbb eszköze a dicső múlt megéneklése volt. Az új szlovák irodalom fejlesztésében jelentős szerepe volt Hurban 1846-tól napjainkban is megjelenő tudományos-irodalmi lapjának, a Szlovák Szemlének (Slovenskje Pohladi) és Nitra almanachjának (1842, 1844).

A nemzeti mozzanatok túlsúlya jellemezte Samo Chalupka költészetét. Jánošík, a szegénylegény nemzeti hőssé lesz, jelezve, hogy a költő a maga kora nacionalista eszméit a múltba vetíti vissza.

A Štúr-iskola legnagyobb költője Andrej Sládkovič volt, aki az egész szlovák irodalomban is rangos helyet vívott ki magának. Első jelentősebb alkotása a Marina (1840), amelyben a kedveshez és a szülőföldhöz való vonzódása fonódott szoros egységbe. Megrajzolta a szlovák női eszményképet, s ez is segítette a nemzeti öntudat kibontakozását. Ebből a szempontból még nagyobb szerepe volt a Detvan (Gyetvai legény, 1847 ) című lírai-epikus műnek, amelyben szlovák népi ideálokat teremtett. A gyönyörű szlovák vidéken, Gyetván játszódó események olyan hősöket állítanak elénk, amilyen a magyar Toldi Miklós volt.

Kisebb költeményei is a szlovák mozgalom eszmevilágát népszerűsítik. Ne gyalázzátok népemet (Nehaňte lud moj) című versében a nemesekhez szólt, akik megvetik, lenézik a szlovák jobbágyságot. A nemesi gőggel a parasztság őserejét állította szembe, és rávilágított arra, hogy a nép éppen azzal fog elnyomóin felülkerekedni, amit benne megvetnek. A nemes–paraszt osztályellentét nemzeti momentumokat takart: a szlovák megyékben ugyanis a nemesség magyar volt, vagy a magyar nemzeti mozgalmat támogatta. Dalt zengek a szabad hazáról (Zaspievam pieseň o slobodnej vlasti) című 1848 márciusában írt költeménye a jobbágyfelszabadítást, a polgári átalakulást üdvözölte, de nem feledkezett meg a szlovák nemzeti jogok követeléséről sem.

A Štúr-iskola legforradalmibb költője Janko Kráľ, akit 1848 tavaszán, a szlovák parasztmozgalomban való részvétele miatt börtönbe vetettek. A szlovák irodalomnak mind a mai napig ő a legnagyobb rögtönzője. Dalai a népköltészet közvetlen hatására születtek, azonnal papírra vetette azokat, ahogy még a fülében csengett a népdal melódiája. Ami Petőfinek az Alföld, az volt Král'nak (s vele együtt a Štúr-iskola tagjainak) a Tátra; ez jelképezte a szlovák hazát. Pozsonyi elmélkedés (Duma bratislavská) című balladisztikus költeményében a szlovák mozgalomnak arról a jelentős eseményéről irt, amikor Štúrt megfosztották a pozsonyi líceum cseh-szlovák tanszékén betöltött helyettes tanári állásától, és barátai, tanítványai tüntetőleg elhagyták Pozsonyt. Az úr a tüskebokorban (Pán v tŕní) cimű balladája pedig a feudalizmussal szemben a nép igazáért folytatott harcát példázza.

Költészetében 1843–1844-ben az utópista szocializmus hatása is megfigyelhető. A Svatopluk halálát sirató disztichonokban olyan sorokat írt le, amelyek a nyomor szabadságát a szolgasággal párosult jólét elébe helyezik.

Lábjegyzetek

  1. MHK 326
  2. MHK 327.
  3. MGH Scritores Rerum Germanicarum in usum scholarum. HannoverLeipzigBerlin. 143.
  4. MEH 94

Irodalom

Szvatopluk pannoniai "uralmának" története a magyar krónikák nyomán olyan mélyen bevésődött a magyar és szomszéd népek történeti tudatába, hogy még újabb összefoglalások is (például Mitterauer, Sz. de Vajay) tényként számolnak vele. A hadjáratokra vonatkozó korabeli forrásban (Annales Fuldenses. Manuscriptum Altahensis a. 884 és a. 885) kivételes bőséggel elbeszélt eseményekből azonban csak az ellenkezőjét lehet kiolvasni. A "Pannoniae magnum detrimentum" két Karoling főnemesi család viszálykodásából keletkezett, amelybe "Zuentibaldus dux Maravorum" a folyó északi oldaláról, "de septentrionali parte Histri flumi" kegyetlenül beavatkozott: "cum exercitus invadit Pannoniam, inmaniter ac cruenter more lupi mactat, igne et ferro maximam partem devastat, deterit et consumit...". A következő évben, második hadjárata során "in Pannoniam hostilem exercitum infert", "Cum tanto enim multitudine in regno Arnolfi per XII dies exspolia.ndo' versabatur, demum, prout voluit, prospere reversus est, postes quoque missa quadam exercitus sui parte supra Danubium." Az Arnulf tartományában – farkasok módjára – végzett tizenkét napos pusztítás után seregével együtt hazatér a Duna fölött (tudniillik a Dunától északra) elterülő országába. A háború végén megjelenik Pannonia nyugati határán III. Károly császár. Szvatopluk, nagyjaival együtt, elébe siet, újabb hűségesküt tesz, és megfogadja, hogy Károly életében soha többé nem hatol be ellenséges szándékkal a birodalomba. Nyilván a császár kényszeríti a béke ünnepélyes helyreállítására Arnulffal, amelyre a következő esztendőben, Bajorország nagyjainak jelenlétében kerül sor: "Pax in Oriente inter Arnolfo et Zwentibaldo ... iusiurando constare firmatur" (Annales Fuldenses a. 885). A forráshely ismeretében rejtély, hogyan lehet a két, "farkasok módjára" végzett véres pusztító becsapásból – évtizedek óta – Pannonia tartós meghódítására, sőt bekebelezésére következtetni. Ezzel szemben nagyon valószínű, hogy az "avar pusztasággal" (Avarum solitudo) határos "pannon pusztaság" (Pannoniorum solitudo) a Rábától keletre Szvatopluk hadjárata nyomán keletkezett (Reginonis Chronica ad a. 889). Maga Pannonia szilárdan frank kézben maradt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Arnulf 890-ben birodalmi gyűlést tartott területén; "rex Pannoniam proficiscens generala conventum... habuit" (Annales Fuldenses Annales Fuldenses ad a. 890).

A 894. évi pannoniai kalandozásokra és Szvatopluk halálára lásd MHK 326–327; Gombos I. 132.