Szvjatoszlav kijevi nagyfejedelem

A Múltunk wikiből

magyarul I. Szvjatoszláv, egyházi szláv nyelven Свѧтославъ Игорєвичь

Kijev, 915 körül – a Dnyeper mellett, 972. március
névlegesen 945-től, ténylegesen 962-től haláláig kijevi fejedelem
Wikipédia
Svatoslav titularnik
965
Szvjatoszlav orosz fejedelem megdönti Kazárországot.
965 és 969
Magyarországi kereskedők Prágában és a Duna deltájánál.
970
ősz A Bulgáriát megszálló Szvjatoszlav orosz, bolgár és besenyő hadával szövetkezett magyar sereg Arkadiopolisz (Lüle Burgasz) mellett vereséget szenved a bizánciaktól. A magyar kalandozásoknak vége szakad.

Bartha Antal

A Kazár Kaganátus és a keleti szlávok szomszédságában

Szvjatoszlav kijevi nagyfejedelem 962–965 táján szétzúzta a Kaganátust, és Sarkelbe, orosz nevén Bjelaja Vezsába orosz telepeseket helyezett.

Györffy György

A külpolitika átfordulása

Az Ottóval való követváltásnak lehetett a következménye, hogy Konstantin császár 957-ben, az öt évre kötött szerződés utolsó évében beszüntette a magyar fejedelemnek fizetendő évi adót, s tette ezt annál inkább, mert ez évben egy másik kelet-európai ország fejedelemnője érkezett Bizáncba, aki a keresztség felvétele mellett ajándékokra is igényt tartott. 957-ben a császár Szvjatoszlav orosz fejedelem anyját, Olgát ugyanúgy kiemelte a keresztelőmedencéből, mint egy évtizede Bulcsút, majd Zombor gyulát, s ezzel kezdetét vette Oroszország és a keleti egyház szoros kapcsolata. Megjegyzendő, hogy maga Szvjatoszlav ekkor még ugyanúgy pogány maradt, mint 953 előtt Fajsz fejedelem.


971-ben például Tzimiszkesz János császár követséggel hívta harcdöntő párbajra a bulgáriai Drisztrában ülő Szvjatoszlavot, azzal a bölcs szentenciával, hogy jobb ha egy ember hal meg, mint ha egy hadsereg vérzik el.


A Kölpény névről azonban láttuk, hogy eredetileg etnikai elnevezés volt. A bizánci források az északról jött orosz-varég vitézek egyik válfaját emlegetik kulpinggoi néven. Ők harcolhattak Szvjatoszlav 956. évi balkáni vállalkozásán, amelyben magyarok is részt vettek, de kölpények bekerülhettek a magyar fejedelem katonai kiséretébe is, sőt határőrszolgálatra is telepíthettek belőlük, mint ezt négy határszéli Kölpény helynevünk igazolja.


Arab kereskedelmi kapcsolatoknak e korszakban hazai dirhemleletekben nem maradt tárgyi emléke, s ha volt is kapcsolat, a Kazár Birodalom 965. évi elbukásával megszűnt. Szvjatoszlav orosz fejedelem ugyanis ekkor nemcsak a kazár fővárost dúlta fel, hanem az alánok földjét és a Kaszpi nyugati partvidékét is (például Ardabelt), ahonnan a magyarokat távolsági kereskedők látogatták.


A császár jól tudta, hogy a magyarok mögött bolgárok állnak, s ezért 967 nyarán levelet intézett Péter bolgár cárhoz, hogy akadályozza meg a magyarok átkelését a Dunán, ugyanakkor követséget küldött Szvjatoszlav kijevi fejedelemhez, hogy támadja meg a bolgárokat.

Szvjatoszlav rövidesen megjelent Bulgáriában, megszállta az ország dunai központjait, de nem azért, hogy Bizáncnak szolgálatot tegyen, hanem hogy megvesse a lábát a Balkánon. Bár egy Kijev ellen intézett meglepetésszerű besenyő támadás 968-ban visszatérésre kényszerítette, a következő évben újra Bulgáriába vonult, az új cárt, II. Boriszt elfogta, és megtette magát Bulgária urának. Ehhez az évhez jegyezte be az orosz évkönyvíró Szvjatoszlav sokat idézett szavait anyjához és a bojárokhoz: „Nem tetszik nekem Kijev! A Dunánál, Perejaszlavecben akarok élni, mert ez országom közepe. Oda gyűlik minden jó, a görögöktől arany, szövetek, bor és sokféle gyümölcs, a csehektől és magyaroktól ezüst és lovak, Oroszországból prém, viasz, méz és rabszolga!”[1]

Az időközben meggyilkolt Niképhorosz császár helyébe az örmény származású Tzimiszkesz János lépett (969–976), aki – miután hiába szólította fel Szvjatoszlavot Bulgária kiürítésére – Bárdász Szklérosz hadvezért küldte ellene. Szvjatoszlav balkáni uralma biztosítására a keleteurópai népeket egyesítette: seregének törzsét orosz-varég és bolgár harcosok tették ki, de rajtuk kívül sikerült egy magyar és egy besenyő sereget is csatasorba állítania, és 970 őszén megindult Bizánc felé. Bárdász csekélyebb seregével Arkadiopolisz (Lüle Burgasz) várába zárkózva várta ki az alkalmas pillanatot a támadásra, és megfutamította Szvjatoszlav soknyelvű hadát. Szvjatoszlav Drisztra (Szilisztra) várába menekült, és hosszú ostrom után 971 nyarán – lemondva balkáni aspirációiról – szabad elvonulás feltétele mellett megadta magát a görögöknek. A hazavonuló orosz fejedelmet azonban Kurja besenyő vezér csapata a Dnyeper sellőinél harcban megölte, Kurja pedig a kazárölő orosz hős mágikus erőt rejtő koponyájából ivókupát készíttetett magának.

A nyugati térítés kezdete

Géza Saroltot talán még mint herceg vette feleségül, amikor a bihari dukátust birtokolta, és udvarai Szolnok és Szarvas vidékén kívül az Al-Dunánál voltak. Al-dunai udvarából tarthatta kézben a keleti kereskedelem útvonalát és sokfelé ágazó diplomáciai kapcsolatait. Itt-tartózkodása alatt jött létre az orosz – besenyő – bolgár – magyar szövetség Bizánc ellen, s valószínű, hogy ő adott csapatokat Szvjatoszlav seregébe. Hogy ifjúkorában előszeretettel háborúskodott, arra a nagylegenda kifejezetten utal későbbi békepolitikájáról szólván. A Taksony kori bizánci–magyar háborúskodás döntő módon befolyásolhatta Géza állásfoglalását is s görög egyházzal szemben, s ehhez járult egy friss élmény, ami Gézát végleg el kellett riassza a bizánci egyháztól: a Szvjatoszlav elleni háború befejeztével, 971-ben Tzimiszkesz János császár a felszabadított Bulgáriát annektálta, II. Borisz cárt fogolyként Bizáncba vitte, és az önálló bolgár patriarkátust meggszüntette.

Géza békés külpolitikája

Szvjatoszlav halála óta Gézának a kijevi orosz fejedelmekkel nyomot hagyó kapcsolata nem volt, a besenyő fejedelmekkel pedig nyilván besenyő anyja révén sikerült békét tartania.

Lábjegyzet

  1. Poveszty Vremennih Let 48.

Irodalom

Szvjatoszlav balkáni hadjárataira lásd Povesty Vremennih Let (MoszkvaLeningrád, 1950. 47–53); Georgius Cedrenus, Corpus Bonniensis II. 372. kk., 386. kk; Ioannis Zonarae epitome historiarum. IV. Editor L. Dindorf (Lipsiae, 1868–1875. 87. 55.); Leonis diaconi Caloensis historiae libri decem. Editor C. B. Hasius (Bonnaes, 1928. 61. kk.). Történetét lásd: Szabó K., A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig 322. kk.; Ostrogorsky, GBS 206–209; V. T. Pasuto, Vnyesnyaja polityika Drevnyej Ruszi 70. kk.