Történetírás, nemzeteszmék

A Múltunk wikiből

Rákóczi leszögezte: az uralkodók története helyett az országok belső viszonyainak történetét kell megírni. Szemléleti változást kifejező követelmény, hogy egykorú dokumentumok, államiratok alapján tárják fel a múltat.[1] Pápai Páriz Ars heraldica – Címertan (1695) címmel kiadott kétszáz oldalas művét bevezetésében így jellemzi: a tapasztalható nagy változások miatt, összegyűjtve az országok szokásait, jogait és életmódjuk tényeit, történetírói munkát végzett. A történeti földrajz és a kultúra története az egyháztörténet keretei között fejlődött, a jogtörténetnek a politikai harcok és a vallásháborúk adtak ösztönzést.

A diárium[2] a rendtartó rendi politikában ellenőrzésre szolgáló dokumentum is, mint Keczer András naplója a szécsényi, Krucsay István és a bártfai követek naplója az ónodi országgyűlésről. Csécsi János a szécsényi országgyűlés eseményeit jegyezte fel. Hivatali kötelességből készültek a diplomáciai küldetésben járók naplói:[3] Bay Mihály portai (1692–1693), Ráday svéd és lengyel (1705, 1709), Krmann Dániel svéd követségben (1708–1709) írt diáriuma.[4][5] Bay Mihály a tatár kánnál (1706), Vargyasi Dániel István a havasalföldi vajdáknál megfordulva írta feljegyzéseit. Pápai János portai követ keleti meséket, anekdotákat, népszokásokat is lejegyzett (1705–1708, 1710). Munkakör adta feladatból írt naplót 1696–1705 között Komáromi János, Thököly titkára, és Rákóczi privatus secretariusa, Beniczky Gáspár. A Nemesi Társaság testőrifjai közül Szathmáry Király Ádám hagyott hátra naplószerű feljegyzéseket.[6] Teleki Mihály naplójában valóság és egyénien minősített kép rétegeződik egymásra, miként Károlyi Sándor Magamnak gravamenjeim című feljegyzésében, naplójában és emlékiratában. Gróf Forgách Simon generális és Illyés István püspök történelmet megörökítő céllal írta feljegyzéseit. Czegei Vass György, Kolozsvár alkapitánya a városi és hadi események dokumentumait jegyezte fel. A polgárnaplók – mint a kolozsvári kézműves Szakál Ferenc, a nagykőrösi Balla Gergely magyar, a kassai Schiessler Gáspár és a soproni Ritter János német feljegyzései – a városok földrajzi fekvéséből adódó különbségek mellett is jól kifejezik a magyarországi polgárok és a polgárosodó paraszti rétegek közös igényeit az erős, békét és rendet tartó államra.

Bethlen Miklós bécsi fogságában, 1708–1710 között papírra vetett Önéletírása nyelvi fordulatokban gazdag, reális hangvételű, a kor memoárirodalmának művészileg kiemelkedő, nagy hatású alkotása.[7] Átfogó és határozott történetszemlélet jellemzi II. Rákóczi Ferenc Emlékiratait. A fejedelem az emigrációban, minden bizonnyal közvetlen politikai céllal, korábban levelekben, diplomáciai utasításokban is kifejtett nézeteit foglalja össze. Apor Péter 1676–1748 között évkönyvszerűen megírt naplójában az ország belső rendjének szokásváltozását rögzíti.

Az összegező történeti műveket zömmel a különböző egyháztörténetek alkotják: Burius evangélikus egyháztörténeti irattára (1688), Haner György erdélyi egyháztörténete (1694), Debreceni Ember Pál munkája a magyarországi protestantizmus történetéről (1706). A magyarországi evangélikusok történetét Okolicsányi Pál állította össze (1710). Krmann Dániel Evangélikus Magyarország című latin nyelvű művében már igyekezett szétválasztani az egyháztörténetet és az országtörténetet. Az első iskolatörténet írója, Rezik János, miután tárgyszerű összefoglalást írt az eperjesi vértörvényszékről (Theatrum Eperiense. 1687),[8] összeállította az evangélikus iskolák történetét (1705–1710),

Babocsay Izsák Fata Tarczaliensia, as az Tarczal városának főbb változásai című műve Tarcal mezőváros 1670–1700 közti történetét városi jegyzőkönyvek, urbáriumok (!) alapján, társadalmának kifejlődésében ábrázolta.[9] Otrokocsi Fóris Ferenc, a nagyszombati egyetem jogtanára és a káptalani levéltár őre, a magyarok eredetével és őstörténetével foglalkozott. Cserei Mihály Históriájában a régi történetírókon kívül, felhasználva Kemény János Önéletírását és Haner György művét, a dokumentumok közé kortársi elbeszéléseket vegyített, és túláradó mesélőkedvvel főleg a századvégi Erdély politikai történetét örökítette meg.[10] Reviczky Imre nagyszöllősi harmincados a szatmári császári parancsnokság hadműveleti naplója és egykorú kiáltványok, levelek alapján állított össze forrásgyűjteményt.[11]

A rózsahegyi zsinat a régi iratok és művek összegyűjtéséről, központi okmánytár és levéltár felállításáról rendelkezett (1707). A győri polgárcsaládból származó Brenner Domokos kanonok az emigrációban írta meg a szabadságharc történetét franciául (Histoire des révolutions de Hongrie. Hága, 1739). Főleg a hadi események és a béketárgyalások történetét tekinti át, a szabadságharcot a nemzeti történelem kimagasló eseményének ábrázolja.

A jezsuita történetírók latin nyelvű műveikben a régi szent királyok történetéről szólva, a nemzeti dicsőség emlékeit akarják – mint írják – felidézni a sivár jelenben, példának és vigasznak. Itt kristályosodik ki a Nagyboldogasszonyhoz kapcsolódó képzeteket továbbépítő Regnum Marianum-gondolat. Hevenesi Gábor, a bécsi egyetem rektora, az egyháztörténeti anyag összegyűjtésére bocsátott ki a családi, művelődési, közigazgatási, diplomáciai és katonai események történetét is felölelő felhívást (1695).

Sok író még a régi rendi értelemben használja a nemzet fogalmát, de a régi közösségek bomlóban vannak, a nemzet képzetét – mint fontos értéktámpontok – új társadalmi tartalom, gazdasági érdek és az antikvitás kezdik átalakítani.[12]

Erdélyben több magyar író a reneszánsz nemzetfelfogást karteziánus szellemben fejleszti tovább. Bőven élnek antik példákkal és szimbólumokkal. A fejedelemség határain túl tekintenek, a korszerű művelődést tartják szem előtt. Az ország minden lakóját egybefoglaló polgárias nemzeteszme a fejedelemség önálló államiságához kapcsolódva kristályosodik ki.

A királyságban a főleg német nyelvű városi polgári értelmiséget a „hungarus”-tudat eszméje hatotta át. Felfogásukban az ország minden lakója, tekintet nélkül anyanyelvére, vallására és társadalmi hovatartozandóságára: hungarus – a közös haza fia.[13] E szellemi környezetben született a selmeci polgárszármazék, a német egyetemeken tanuló Czvittinger Dávid műve, a magyarországi írók első lexikona, a Specimen Hungariae literatae (1711).

Rákóczi államában a nemzeteszme az államérdekkel azonosított rendszerező elv. Összefoglalja a régi hagyományokat és új, korszerű elemekkel fejleszti tovább. Ezek egyrészt az abszolutista államelméletek alapelvei, másrészt a nemesi kiváltsággal nem rendelkező rétegek, végvári katonák, mezővárosi cívisek, jobbágyok igényei. Történelmi érvanyagában a hun hagyományokról Szent Istvánra helyeződik a hangsúly, Mátyás király emlékezetén kívül az önbírálat és a megújulás programja alkotja gondolati tengelyét. Azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a magyar nemzetnek Európa nemzetei között a helye.[14]

Irodalom

Történetírás, nemzeteszmék: F. Pápai Páriz, Ars Heraldica. Seu Cunsuetudinum Heraldicarum, guarum crebrior passim et usus, preccipue Europaica mentio, Synopsis (Claudiopoli, 1695); Bartoniek Emma, Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből (Kézirat gyanánt, Budapest, 1975);

  1. Rákóczi történetszemléletéről, Emlékiratainak keletkezéséről és utóéletéről: Köpeczi Béla, II. Rákóczi Ferenc Emlékiratai (II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította: Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. A szöveget gondozta: Kovács Ilona. Budapest, 1978. 427–450),
  2. A naplókról: Köpeczi Béla— R.Várkonyi Ágnes, Bevezetés (Rákóczi Tükör. I. 5: 31);
  3. Szirmay Miklós Melczer Mihállyal svéd követségben írt útinaplóját ismerteti: Majláth Béla, Egy magyar követség Svédországban 1705-ben (Századok, 1880).
  4. Krmann Dániel naplója magyar fordításban: Küldetésem története. Itinerarium 1708–1709 (Budapest, 1984);
  5. Zsilinszky Mihály, Kermann Dániel evangélikus püspök élete és művei, 1663–1740 (Budapest, 1899);
  6. Hopp Lajos, Szathmári Király Ádám naplójegyzetei (A Vay Adám emlékünnepség tudományos ülésszaka. 1969. május 24–25. Vaja, 1969. 113–152);
  7. Bethlen Miklós Önéletírása. I–II. Kiadta: V. Windisch Éva (Budapest, 1955); Gyárfás Elemér, Bethlen Miklós kancellár (Dicsőszentmárton, 1924); Vita Zsigmond, Egy erdélyi főúr önéletírása (Tudománnyal és cselekedettel. Tanulmányok. Bukarest, 1968);
  8. J. GömöryG. Pogány, Theatrum Eperiense anno 1687 erectum seu laniena Eperiensis, Joanne Rezik (Liptovský Sv. Mikuláš, 1931, latinul és magyarul);
  9. Babocsay Izsák, Fata Tarczaliensia… (Monumenta Hungarica sermone nativo scripta. Ed. Rumy Károly György, Pest, 1815–1817. I); Thaly Kálmán, Magyar történetírók életéhez (Századok 1874);
  10. Szalay Krisztina, Cserei Históriája (Kézirat. Budapest, 1980); Bánkúti Imre, Cserei Mihály élete és Históriája (Cserei Mihály, Erdély históriája, 1661–1711. Budapest, 1983. 5–44);
  11. Esze Tamás, Acta Reviczkyana (Levéltári Közlemények 1954); Benda Kálmán, Rákóczi és a Vatikán (Történelmi Szemle 1959); Bellér Béla, Regnum Marianum (Világosság, 1966).
  12. A 17. század és a 18. század első évtizedeinek Európa különböző népeinél nyomon kísérhető nemzeteszméjéről összefoglalóan: H. Kohn, The Idea of Nationalism (New York, 19632); A. Gramsci, Az új fejedelem. Fordította Bethlen János (Budapest, 1977); J. Plamenatz, Man and Society (London, 1963); A „Molnár Erik-vita” a kor nemzettudatáról: Molnár Erik tanulmányai: A nemzeti kérdés (Magyar Tudomány, 1960); Ideológiai kérdések a feudalizmusban (Történelmi Szemle 1961); A nacionalizmus történelmi gyökereiről (Történelmi Szemle 1960). Első szakmai vitája: Nemzet, haza, honvédelem a parasztság és a nem nemesi katonáskodó réteg gondolkodásában, XV–XVIII. század. Ankét a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében (Történelmi Szemle 1963). A több fázisban folyó vita nagy irodalmát is ismertetve: Szűcs Jenő, A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge (Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből 51. Budapest, 1970); R. Várkonyi Ágnes, A nemzet fogalma a XVI–XVIII. század társadalmi és politikai harcaiban (A nemzeti ideológia múltja és jelene. A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Évkönyve 1966); Köpeczi Béla, Hazafiság, történettudomány, történelemtanítás (Hadtörténelmi Közlemények 1972); Benczédi László, A haza- és nemzetfogalom alakulása a késői feudalizmus korszakában (Századok 1967). Az erdélyi nemzettudat részletes kidolgozása, jelen vázlatos áttekintés alapja: R. Várkonyi Ágnes, Magyarország művelődése a török kiűzésének korában (Reneszánsz és barokk. Kézirat).
  13. Az együttélő népek nemzettudatáról: Csuka Zoltán, A jugoszláv népek irodalmának története (Budapest, 1963); Csanda Sándor, A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar–szlovák kapcsolatai (Budapest, 1961); Tóth Zoltán, A román nacionalizmus kialakulása (Magyarok és Románok, II. Budapest, 1944. A román nemzet kialakulásának 18. századi kezdeteiről: D. Hurezeanu, A román nemzet (A romániai magyar nemzetiség. Szerkesztette Koppándi Sándor. Bukarest, 1981). A szászok nyelvészeti és történeti törekvéseiről, Leibniz hatásával is számolva: Nagy Jenő, A magyar–szász nyelvi érintkezés kutatásának eredményei és jövendő feladatai (Művelődéstörténeti Tanulmányok, 1979).
  14. Rákóczi államának nemzettudatáról: Köpeczi Béla, A köznemesség függetlenségi felfogása és a nemzeti királyság (A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 1981). Megoszlanak a vélemények, hogy a korabeli magyarországi nemzettudat csupán konzervatív rendi tudat vagy korszerű államelméleti megfontolásokat, a hagyományos rendi érdekeken túlmutató társadalmi igényeket is tartalmaz. Tanulmányaimban ez utóbbi felfogást hangsúlyozom.


Szellemi kultúra
Tudományok Tartalomjegyzék Dráma, próza, vers