Tőkeimport és beruházások

A Múltunk wikiből

A kiegyezéskor a kortársak várakozásainak megfelelő gyors és sokoldalú gazdasági fejlődés legfőbb akadálya az volt, hogy a belső termelőerők fejlettsége nem állt a megkívánt színvonalon. A tőkeszegénység és a szakemberhiány már szinte közhelyszerű megállapítássá vált a korabeli magyar gazdasági irodalomban. A mezőgazdaság gépesítése, a korszerű infrastruktúra felépítése és a gépi nagyipar létrehozása olyan nagy és lassan megtérülő beruházásokat igényelt, amelyekre az alacsony fejlettségi szintű ország tisztán a saját belső megtakarításaira támaszkodva nem vállalkozhatott. Ezért – a többi elmaradott európai országhoz hasonlóan – gazdasági szükségszerűség volt a külföldi tőke igénybevétele a gazdaság fejlesztése érdekében. Ebben a korabeli gazdasági szakemberek kivétel nélkül mind egyetértettek. „A nemzet nem bírja a közgazdaság minden terén szükséges nagyobb intézményeket nemzeti erővel létrehozni. Összes vasutaink, összes nagyobb hitelintézeteink idegen tőkepénzeseknek képezik tulajdonát, s természetes ezután, hogy a nevezetesebb iparvállalatokat is csak a külföldiek hozhatják létre.”[1]

A 19. század második felében az elmaradott országok viszonylag könnyen pótolhatták hiányzó vagy szűkében levő termelési tényezőiket. Az áruk, tőkék és a szakemberek nemzetközi áramlása sohasem volt oly szabad és korlátlan, mint ekkoriban. Gyors ütemben növekedett a fejlett országoknak a világ elmaradott területeire irányuló tőkekivitele. 1855-ben összesen 5 milliárd, 1870-ben 15 milliárd, 1890-ben pedig már 40 milliárd forintra rúgtak a vezető tőkés országok külföldi befektetései. Ezekből az összegekből Magyarország is jelentős mértékben részesedett.

1867 és 1890 között 2 milliárd forint külföldi tőkét fektettek a magyar gazdaságba, s ez a korszak összes beruházásainak mintegy a felét tette ki. Különösen nagyarányú volt a tőkeimport a kiegyezés utáni években, amikor a beruházásoknak több mint 60%-át külföldi tőkeforrásokból fedezték. 1873 után a külföldi tőke átmenetileg visszavonult, de az 1880-as években ismét növekvő szerepet játszott a gazdasági növekedés meggyorsításában. A hazánkban befektetett külföldi tőke túlnyomórészt francia, német és osztrák eredetű volt, de kisebb összegekkel az angol, a belga, a holland és a svájci tőke is részt vett a magyar gazdaság fejlesztésében.

A külföldi tőkének kimagasló szerepe volt az infrastruktúra felépítésében (a vasútépítésekben és az urbanizációs beruházásokban), a mezőgazdaság hosszú lejáratú beruházási hitellel való ellátásában, a budapesti nagybankok alapításában és tőkeemeléseiben. Az ipari nagyüzemek jelentős része is vagy a külföldi tőkések közvetlen, vagy pedig a hazai nagytőkével közös alapítása volt. A tőkeimport nagyobb része az államkölcsönök közvetítésével került a magyar gazdaság vérkeringésébe. A 80-as években növekvő szerepet játszottak a tőkeimport közvetítésében a hazai nagybankok által kibocsátott fix kamatozású értékpapírok (záloglevelek, kötvények), amelyek túlnyomó részét a nemzetközi tőkepiacon helyezték el. Az ilyen hosszú lejáratú kölcsön formájában történő tőkeimport esetében a magyarországi beruházó döntött a tőke felhasználását illetően, az értékpapírt megvásárló külföldi tőkés csak a 4–6%-os évi járadékot kapta a rendelkezésre bocsátott összeg után. A külföldi tőke kisebb része a hitelintézetek, vasutak és iparvállalatok részvényeinek megvásárlása révén jutott hazánkba. A Magyarországon kibocsátott értékpapíroknak a nemzetközi tőkepiacon való elhelyezése volt tehát a tőkeimport fő formája. E mellett alárendelt szerepet játszottak a külföldi tőkések közvetlen magyarországi alapításai. Az állami ipartámogatásnak éppen az volt az egyik fő célja, hogy különféle kedvezményekkel magyarországi beruházásokra ösztönözze a külföldi vállalkozókat.

A belső tőkeképződés fő forrása a kiegyezés utáni két évtizedben továbbra is a mezőgazdaság és a kereskedelem maradt. A mezőgazdaságban képződött tőkék nagy részét maga az ágazat használta fel a korszerűsítéshez és gépesítéshez szükséges beruházásokra, kisebb részük pedig takarékpénztárak alapításában, helyi érdekű vasutak és városi bérházak építésébe került befektetésre. A mezőgazdasági tőkeképződést korlátozta az a körülmény, hogy a mezőgazdasági üzemek feleslegei nagyrészt a feudális eredetű nagy- és középbirtokosok kezén halmozódtak fel, akik e megtakarítások nem csekély részét nem gazdasági célokra, hanem társadalmi és politikai reprezentációra költötték. Sokkal nagyobb mértékben és közvetlenebbül áramlott át a gazdaság egyéb szektoraiba a kereskedelemben – főleg a terménykereskedelemben – felhalmozott tőke. A hazai kereskedő tőkések – részben a külföldi tőkével együttműködve – kezdeményező szerepet vállaltak a bankok, az ipari üzemek alapításában, s a vasútépítésekben is.

A hazai tőkeképződést elsősorban a mezőgazdaság fejlesztése, a hitelrendszer kiépítése és az államkölcsönök kötötték le, s a külföldi tőkések is előnyben részesítették a szerényebb, de biztos fix jövedelmet hozó állampapírokat, városi és községi kötvényeket, valamint a zálogleveleket. A tőkehiány tehát elsősorban az ipar fejlődését nehezítette, lassította. Méltán állapította meg Keleti Károly 1879-ben, hogy „nem közönséges bátorság és hazafiság kell ahhoz, hogy egy országban, hol a pénzkölcsön-ügyletek annyira virágoznak és az állampapírok 8%-ot jövedelmeznek és a telkek még oly olcsók, gyárak alapíttassanak, melyek erőltetett fáradozás és gondok, valamint alapos tanulmányok után, legjobb esetben is alig nyújtják a befektetett tőke középszerű kamatozását”;.[2]

A beruházások összege 1867-től 1871-ig gyorsan növekedett, s 1873-ig magas szinten maradt. A kiegyezés utáni években a beruházások meghaladták a nemzeti jövedelem 10%-át, s ez akkoriban a gyors növekedés egyik feltétele volt. 1873 és 1877 között a beruházási tevékenység visszaesett az 1868-as szintre, s ezen a mélyponton maradt 1879-ig. 1880 és 1884 között ismét felfelé ívelt a beruházások összegét jelző görbe, majd újra átmeneti megtorpanás és visszaesés következett 1885–86-ban. Az 1880-as évek végén azonban előbb lassú, majd 1890 után hirtelen gyorsuló emelkedéssel ismét elérte az 1871–73-as szintet, sőt azt jelentősen túl is szárnyalta.

A beruházások mutatói Magyarországon (évi átlagok, millió forintban)
Beruházási ágak 1867–1873 1874–1880 1881–1885 1886–1890 1891–1895 1896–1900
Állami beruházások 20,4 8,1 25,4 17,9 25,2 46,5
A vasúti tőke növekménye 53,8 21,1 15,8 23,5 41,5 52,5
Az ipari részvénytársaságok tőkéjének növekménye 10,0 4,0 7,9 6,5 16,0 17,0
A jelzálogkölcsön-állomány növekménye 12,3 11,1 18,7 41,5 61,0 61,5
Budapest építkezései 12,3 7,0 13,2 15,5 23,0 40,0
Gépimport 9,1 5,5 12,5 7,4 15,0 17,5

Lábjegyzetek

  1. A falusi gazda. Nemzetgazdasági Közlemények, 1871. november 5.
  2. Jelentés a Székesfehérvárott 1879-ben rendezett országos… kiállításról. Szerkesztette Keleti Károly. Budapest, 1879. 116.

Irodalom

A tőkeképződésre és a külföldi tőke szerepére általában lásd: Capital Formation and Economic Growth. Ed. by Moses Abramovitz (Princeton, 1955); Herbert Feis, Europe, the Worlds' Banker 1870–1914 (New Haven, 1930) és Katus László idézett műve (Történelmi Szemle, 1967. 1.). A magyarországi tőkeképződésre lásd: Berend T. IvánRánki György, Nemzeti jövedelem és tőkefelhalmozás Magyarországon 1867–1914 (Történelmi Szemle, 1966. 2.); Ránki György, A francia tőke Magyarországon 1914-ig (In: Magyar történeti tanulmányok. IX. Debrecen, 1976); Rondo Cameron, France and the Economic Development of Europe 1800–1914 (Chicago, 1955); Ignaz Gruber-MenningerGustav Thaa, Daten zur Zahlungsbilanz (Tabellen zur Währungsstatistik. Zweiter Theil. 2. Ausg. Wien, 1900–1904); A valuta-ügyre vonatkozó statisztikai adatok (Budapest, 1892); Fellner Frigyes, A nemzetközi fizetési mérleg és alakulása Magyarországon (Budapest, 1908).


A rendszeres gazdasági növekedés megalapozása
A kiegyezés és a gazdasági növekedés Tartalomjegyzék A munkaerőhelyzet és a foglalkoztatottság