Thököly Sebestyén

A Múltunk wikiből
Wikipédia – Thököly család

Zimányi Vera

A külkereskedelmi forgalom föllendülése

A harmincadmentességek adományozása a 16. század utolsó harmadában egyre szélesebb körű gyakorlattá vált. Nagyszombaton, Szencen, Galgócon, de a Szepesi Kamara területén is – éppen a legnagyobb tőkével rendelkező kereskedők, köztük Konrad és Georgius Bechler nürnbergi kereskedők, Tar István, Thököly Sebestyén, Henckel Lázár, a Joanelli testvérek és még mások – nagy összegű kölcsönöket folyósítottak, vagy komoly mennyiségű árut szállítottak a Magyar Kamarának, amely azután harmincadmentes szállításokra szóló engedélyekkel törlesztette tartozása egy részét vagy egészét. Az így kiszállított, tekintélyes árumennyiségek nem szerepelnek a harmincadbevételek között. A kereskedők az általuk a Magyar Kamarának nyújtott 1–2 ezer, esetenként akár 10–20 ezer forintos kölcsönökről szóló elismervényeket a kereskedelmi forgalomban váltók gyanánt, fizetőeszközként használták fel; a kereskedők némelykor a Kamarával szemben fennálló követeléseik átruházásával fizették ki egymást, és egy-egy ilyen kötelezvény néha négy-öt kézen is átment. A vámmentes marhahajtást engedélyező „litterae liberi passus” hátlapjára pedig pontosan rávezették a dátumot, a kihajtott állatok számát és az értük járó, de be nem fizetett vám összegét. Ha a kihajtott mennyiség után be nem fizetett vám összege elérte a Magyar Kamarának nyújtott kölcsön összegét, akkor a „litterae”-t bevonták, és elküldték Pozsonyba, a Magyar Kamara központjába. Azt kell mondanunk, hogy a 16. század utols6 harmadában olyan élénk volt a kereskedelmi forgalom, hogy ténylegesen még több tízezer marhával többet hajtottak ki az országb61, mint amennyi után harmincadbevételek befolytak.

A földesurak előretörése a piacon

A marhahajtásból megvagyonosodott Thököly Sebestyén pedig 1572-ben nemességet vásá­rolt; utódai a főrangúak közé emelkedtek.

Bányavárosok–kereskedőpolgárok

A kiemelkedően gazdag debreceni Tar István 1582-ben például a Magyar Kamaránál fennálló 11 ezer forintos követelését a Nagyszombatban lakó, ugyancsak marhakereskedésből meggazdagodott és egy évtizeddel korábban nemességet nyert Thököly Sebestyénre ruházta át. Tar István a következő évben már Joannes Rottenburger nürnbergi polgárt elégíti ki a Magyar Kamaránál borszállításért fennálló követelésével. 1588-ban Tar 36 ezer forintnyi, részben a kállói őrségnek szállított marhahús fejében fennálló követelése kielégítését kéri a Magyar Kamarától, arra hivatkozva, hogy az előző évben nagy kár érte; elsüllyedt egy 10 ezer forintnyi értékű áruval megrakott hajója. De 1594-ből is vannak adataink Tar István, Thököly Sebestyén és Joannes Regacz bécsi kereskedő üzleti kapcsolataira. E két kiemelkedően gazdag magyar kereskedő mellett azonban az 1590-es években egyre inkább külföldi nagykereskedők pénzügyleteiről értesülünk.

Főurak–nemesek

Miksa és Rudolf alatt emelkedtek fel a Pálffyak, Kasztellánffyak, Krusichok, Istvánffyak, Wesselényiek, Illésházyak, Czoborok, Rákócziak, Szunyoghok, Prépostváriak és Bocskai István; a századfordulón az Apponyiak és az 1572-ben nemességet nyert, gazdag nagyszombati tőzsér Thököly Sebestyén utódai.

Sinkovics István

A háború nyitánya

Pálffy Miklós alsó-magyarországi főkapitány mintegy 6 ezer emberrel csatlakozott a felső-magyarországi hadsereghez, amelyet többek között Ecsedi Báthori István, Dobó Ferenc, Rákóczi Zsigmond, Thököly Sebestyén és mások csapatai alkottak. Megvették a Rimaszombat közelében levő Szabatkát, majd ostromzár alá fogták Füleket, és november 11-én Romhánynál döntő győzelmet arattak a Fülek felmentésére induló török csapat felett. November végén – rövid ostrom után – Fülek vára megadta magát. Erre december elején Szécsény és Drégely várát a török őrség felgyújtotta és elhagyta. Pálffy ezután Nógrád elfoglalására készült, de a hideg idő miatt Teuffenbach csapataival visszatért Kassára. A királyi hadsereg őszi hadjáratának sikereihez járult, hogy a bányavárosokat övező kisebb várak török őrségei Fülek elfoglalásának és a várható további támadásnak a hírére elhagyták váraikat. Kékkő, Divény, Buják, Ajnácskő, Somoskő és Hollókő birtokbavételével a Garam menti bányavárosok védelme biztosabbá vált, s Pálffy 1594 januárjában sikeres hadjáratot fejezett be.

A magyarországi társadalom különböző rétegeiből származókat mindenekelőtt a veszélyérzet késztette fegyverfogásra. Hatalmas ösztönzője volt azonban a fegyveres harcnak a határ menti birtokosok és lakosok felismerése: a békeévek alatt sem szünetelt soha a harc, és a pusztulást nem lehetett megállítani. A török visszaszorításának, kiűzésének gondolata különösen az ország olyan vezetőit foglalkoztatta, mint Pálffy Miklós, aki tisztsége révén is nagy áttekintéssel rendelkezett az áldatlan béke súlyos következményeiről. Ugyanakkor a különböző kereskedelmi vállalkozásokban részt vevők – mint Thököly Sebestyén és Dobó Ferenc – vagy az európai műveltséggel rendelkező értelmiségiek – mint például Istvánffy Miklós – az országegység helyreállítását a magyar állam megmaradása legfőbb feltételének tekintették.

Makkai László

Basta visszavonulása

A nyugati magyar urak és nemesek már nem tudták, mitől féljenek jobban: a hajdúktól, saját jobbágyaiktól vagy a császári zsoldosoktól. Thurzó Miklós azt tanácsolta, hogy „ki-ki oltalmazza magát, amint tudja”.[1] Ő maga úgy tette ezt, hogy csatlakozott Bocskaihoz, s példáját Thurzó Szaniszló és Kristóf is követték. A családból csak György maradt hű a Habsburgokhoz, egyébként egyedül az alsó-magyarországi lutheránus nagyurak közül, mert Thököly Sebestyén, Dersffy Miklós, majd a Lengyelországból hazatérő Illésházy István is átállt.

R. Várkonyi Ágnes

Főurak és köznemesek

Az évszázad talán egyik leglátványosabb családi felemelkedését I. Lipót császár is igazolja: 1666-ban a Thököly család érdemeit összefoglalva, visszaemlékezve a bárói címet elnyert Sebestyénre, hangsúlyozva Thököly István törökellenes harcait és azt, hogy ezer katonát állított ki nagyrészt a saját erejéből, grófi rangra emeli őt, miközben az árvai uradalom mellé Árva vármegye örökös főispánságát adományozza neki, kiskorú fiát, a máramarosi főispánságot viselő Imrét pedig az új rangokban apja örökösévé teszi.

Lábjegyzet

  1. Pogrányi Benedek levele. Ugyanott, 225.