Thallóczy Lajos

A Múltunk wikiből

Strommer Lajos

Buda, 1856. december 8. – Herceghalom, 1916. december 1.
történész
Wikipédia
Thallóczy Lajos

Hanák Péter

Kossuth temetése és a liberális reformpolitika

S a konzervatív főurak értettek a szóból, a kimondatlanból is. Az uralkodói gesztusok felbátorították, „a tajtékzó fanatizmus és a pugrisok elleni gyűlölet megacélozta őket”[1] – írta a bécsi bennfentes, Thallóczy.

A nagyhatalmi nacionalizmus

Kállay előtt – írta róla famulusa, Thallóczy Lajos – „nem az a kis táblabírák által isten jóvoltából nyomoréknak megtartott dualisztikus Magyarország lebegett: benne élt a hit, hogy ez a faj, a hazája életre, nagy célokra van hivatva”.[2] A magyarság monarchiai uralma az az ábránd, amely „nekünk, realistáknak ís vigasztalásul szolgál, …Kállaynál a jövő aktuális programját képezte”. Kállay Tisza Kálmánt „kicsinyes pártpolitikusnak” tartotta. Pedig helyes politikával „egy nagyhatalom összes eszközeit a magunk érdekében használhattuk volna fel, mi lettünk volna a központ. Staat Ungarn gennant Oesterreich–Ungarn, ez lett volna a monarchiából. Ez lett volna erő és hatalom forrása.”[3]

A századforduló idején és a következő évtizedben a bécsi magyar kör, elsősorban Thallóczy és az általa támogatott történészek, Károlyi Árpád, Szekfű Gyula a birodalmi magyar nacionalizmus szószólói, történeti koncepciójának kidolgozói lettek. Mondhatni, szinte a tudományos kutatómunka során ismerték fel a központi kormányszervek óriási jelentőségét, tényleges hatalmi súlyát a magyar országgyűléssel szemben, amelynek szerepét a magyar köztudat, úgy vélték, önáltató módon túlbecsüli. Szerintük a fő veszélyt Bécsben nem a centralisztikus osztrák közjogászok, nem a magyarellenes parlamenti szónokok jelentik, hanem a központi apparátust megszálló németek, szlávok. Ezeket a hatalmi szerveket kellene meghódítani, nem pedig vérmes kortesbeszédekben önállóságot követelni. Ez a látszatra ésszerű gondolatsor a valóságban egy illúzión – a Monarchia nagyhatalmi stabilitásán – belüli illúzió volt: a magyar hegemónia légvárát építgette.

Szabó Miklós

A történettudomány

A magyar történetkutatás tudományos színvonalra emelésében nagy érdemeket szerzett a bécsi Staatsarchiv tudományos üzemében kitanult történészgárda. Közülük rangban és befolyásban Thallóczy Lajos, a közös pénzügyminisztériumi osztályfőnök és titkos tanácsos játszott hangadó szerepet; a tudományos vezéregyéniség azonban Károlyi Árpád volt, aki 1909–1913 között a Staatsarchiv igazgatói posztját is betöltötte. Thallóczy és Károlyi szakmai munkássága azokhoz a német tudományos irányzatokhoz kapcsolódott, amelyek középpontba a hivatali intézmények, az igazgatási szervezet történetét helyezték.

Lábjegyzetek

  1. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Thallóczy-napló. Quart. Hung. 2459. I. 482.
  2. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Thallóczy Lajos naplófeljegyzése (továbbiakban: Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Thallóczy-napló). Quart. Hung. 2459. I. Melléklet, 39.
  3. Ugyanott, I. 426.

Művei

A III. Béla magyar "birodalmáról" eredendően Thallóczy Lajos által itt, majd utóbb Hóman Bálint által (Hóman-Szekfű, Magyar Történet I.) nagyvonalúan és a tényektől elrugaszkodva megrajzolt képet marxista történetíróink, elsősorban Lederer Emma; (lásd Elekes-Lederer-Székely) elvszerű bírálatban részesítette.

Az új kutatásokon alapuló megállapítások adatait – így Tisza Kálmán bukásának magyarázatát, a Szapáry-kormány „reformpolitikájának” motivációját, az uralkodóhoz írt felterjesztéseket, a közigazgatási reform előkészítésére vonatkozó új szempontokat – főként a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvekből, a közös minisztertanácsi jegyzőkönyveknek az Országos Levéltár Filmtárában őrzött mikrofilmkópiaiból, a Miniszterelnökség elnöki irataiból, a Pápay-hagyatékból (23. doboz), továbbá Thallóczy Lajos naplófeljegyzései című kéziratos munkából (Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Quart. Hung. 2459, illetve Fol. Hung. 1637) merítettük.

Irodalom

Tömöry Márta, Bosznia-Hercegovina annektálásának történetéből. Részletek Thallóczy Lajos naplóiból (Századok, 1966. 4–5) című tanulmányára