Hága

A Múltunk wikiből
(The Hague szócikkből átirányítva)

hollandul eredetileg ’s-Gravenhage, hivatalosan Den Haag

Hollandia harmadik legnagyobb városa Amszterdam és Rotterdam után 475 580 fős lakosságával (az agglomeráció lakossága 600 000 fő) és 100 km²-es területével
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Hága címere
1625. december 9.
Hágában Dánia, Anglia és Hollandia megbízottai Habsburg-ellenes szövetséget írnak alá. (A XIV. cikkely kimondja: Bethlen Gábort felkérik a csatlakozásra.)
1626. április 18.
Bethlen teljhatalmat ad Matthias Quadtnak a hágai szerződés tagjaival való szövetkezés tárgyalásaira.
1626. november 30.
I. Károly angol király a Westminsterben aláírja a hágai szerződés tagjainak Bethlen Gáborral kötött szövetségét.
1704
Megjelenik Hágában Bethlen Miklós Fridericus Gotefridus Veronensis álnéven írt röpirata az Önálló Erdély politikai szükségességéről: Columba Noe.
1726
Hágában megjelenik Luigi Ferdinando Marsigli gróf Danubius Pannonico-Mysicus című földrajzi-természetrajzi munkája.
1739
Hágában megjelenik Brenner Domokos összeállítása, a Rákóczi-szabadságban történetéről: Histoire des révolutions de Hongrie, benne Rákóczi fejedelem Emlékiratai.
1790. december 10.
Ausztria, Anglia, Poroszország és Hollandia Hágában kötött szerződése szavatolja a belga rendek kiváltságait.
1872. szeptember 2.
Az Internacionálé hágai kongresszusán magyarországi szocialisták is részt vesznek.

Makkai László

Erdély a westminsteri szövetségben

1625 tavaszán Berlinbe küldött leánykérő követségének vezetője, udvari orvosa, Scultetus által meg akarta magyarázni a brandenburgi választónak, hogy nem elegendő a Habsburg-terjeszkedésnek ideiglenesen gátat vetni, vagy éppen Pfalzi Frigyes választófejedelemségének helyreállítására korlátozódni, hanem ahhoz, hogy „az evangélikus ügy biztosítva legyen, az osztrák házat, mint amely egyébként soha meg nem fog szűnni mesterkedni, teljesen meg kell semmisíteni vagy legalábbis nagyon meg kell alázni”.[1] Ehhez nyugat és kelet felől egy időben indított, döntő győzelmet kicsikaró támadást kell végrehajtani. Ő maga hajlandó ebben a keleti arcvonalon együttműködni, ha a háború tartamára havi 40 ezer forint segélyt kap. Mansfeldet 10 ezer emberrel hozzáküldik, a megkötendő békébe őt is belefoglalják. Ez a radikális elgondolás, melyet majd csak Gusztáv Adolf fog ilyen következetesen képviselni, idegen volt a nyugati hatalmaktól, s az is maradt. Bethlen terveinek legfőbb gyöngéje az volt, hogy nem látott bele elég mélyen a nemzetközi politikába, nem tudta felismerni annak már akkor kialakulóban levő „egyensúly”-koncepcióját, amibe nem illett bele a Habsburg-hatalom alapjaiban való megrendítése. Anglia és Hollandia egyetértettek ugyan Franciaországgal abban, hogy a Habsburgok európai hegemóniája nem kívánatos, de nem vágyták a megsemmisítő francia győzelmet, mint ahogy Franciaország sem Anglia és Hollandia teljes diadalát a spanyol hatalom felett. Ezért volt Bethlen s az őt követő Habsburg-ellenes magyar politikusok reménykedése hiábavaló, hogy nyugat-európai támogatással kivívhatják Magyarország függetlenségét. Bethlen esetében ráadásul a keleti diverzió árát is drágállották Hágában és Londonban.

R. Várkonyi Ágnes

A kora újkori Európa érdekellentétei között

Az új török hódítási tervekkel célba vett gazdaságpolitikai támaszpontok miatt Velence, Lengyelország, a német fejedelemségek, Franciaország politikusai ugyanúgy aggódtak, mint Moszkva, London, Hága, sőt a pápai állam politikusai.

A hegyaljai felkeléstől a karlócai békéig

1697 a török háború kritikus esztendeje volt. A Habsburg-kormányzatnak szembe kellett néznie az elszigetelődés és a Duna-térségben hatalmát fenyegető térvesztés veszélyeivel. Elakadtak az Augsburgi Liga országai és Franciaország között a Hága melletti Rijswijkben elkezdődött béketárgyalások.

Magyarország és az európai háborúk

Társadalmi rend, igazgatási szint, vallási és műveltségbeli jelleg tekintetében nagyon is különböző országok léptek szövetségre egymással, s ugyanakkor a szemben álló táborok egyes országai között is alakulhattak ki kapcsolatok. Az egyik oldalon a Hágai Szövetség, a nagy koalíció állt: Ausztria, Anglia, Hollandia, a német fejedelemségek és Poroszország. A két tengeri hatalom a Hágai Szövetségnek nagy vonzerőt biztosított, még 1703-ban csatlakozott hozzá az eredetileg Franciaország oldalán harcba szállt Portugália és Savoya, később pedig Dánia. De a Hágai Szövetséget súlyos belső érdekellentétek terhelték. A koalíció „bankárai”, a tengeri hatalmak nemcsak Franciaország keleti terjeszkedését és spanyolországi hatalmát akarták megakadályozni, hanem igyekeztek kisajátítani a földközi-tengeri és a spanyol újvilággal folytatott kereskedelmet. A protestáns angolokat és hollandokat taszította Lipót császár hierarchikus rendszere, valláspolitikáját elítélték, s féltették is az európai hatalmi egyensúlyt a Habsburg Birodalomtól. Hollandia a háború alatt állandóan kereskedett Franciaországgal, s mindketten támogatták a német fejedelemségek önállósulási törekvéseit.

Diplomácia és hadsereg

Poroszország tagja volt a a Hágai Szövetségnek, 1704-ben a távoli béke és a hatalmi egyensúly még kevésbé, inkább a protestáns szolidaritás gondolata foglalkoztatta.

A magyar külpolitikát Európa-szerte nagymértékben megnehezítette, hogy a koronás királya ellen háborút viselő ország nem rendelkezett megfelelő alkotmányos formával. A korabeli Európa a magyarországi háborút nehezen tudta elhelyezni a kor fogalmai szerint szabályszerű vallási, polgári vagy nemzeti mozgalmak között. Rákóczi Erdély fejedelmévé történt megválasztása új helyzetet teremtett.

A Habsburg-udvar az erdélyi helyzetváltozásra fegyverszüneti ajánlattal felelt.Rákóczi azonnal megragadta az ország önálló államiságának rendezésére kínálkozó tárgyalási lehetőséget, és a tapogatódzásnak számító második gyöngyösi értekezlet után elküldte megbízottait a Selmecbányán 1704. október 7-én meginduló béketárgyalásokra. Egész Európában nagy visszhangot keltett, hogy Lord Stepney, Anglia, és Hamel-Bruyninx, Németalföld bécsi követei mint mediátorok közvetítettek a két fél között. A mediáció – mint az államhatalmi szintű tárgyalásokhoz vezető úton az első lépés – nemcsak a magyar konföderáció vagy az ellentéteket tárgyalásokkal megoldhatónak vélő angol és holland politika sikerét dicsérte. Azt bizonyította, hogy a Habsburg-kormányzaton belül megerősödött a fegyver erejével szemben a tárgyalásokat előnyben részesítő párt, amely számíthatott a magyar udvari arisztokrácia némely jelentős személyiségére is. A tárgyalások azonban, Stepney szerint Bécs hibájából, zátonyra futottak. Közben ugyanis a Habsburg-udvar Konstantinápolyban már az új fejedelem elleni török támadás érdekében tapogatódzott, megállapodást kötött II. Ágost lengyel királlyal a Szászországban állomásozó hadak magyarországi bevetéséről, és az előzetes fegyvernyugvás ellenére Heister támadásokat hajtott végre.

A gyorsan változó nemzetközi erőviszonyok között Rákóczi nem alakított ki külön erdélyi diplomáciát. XI. Kelemen pápától diplomáciai segítséget kért. Törökországba követséget küldött, hogy bejelentse fejedelemmé választását, de leszögezte, hogy nem kíván mást, mint semlegességet és lehetőséget, hogy az Oszmán Birodalom területéről egészíthesse ki toborzással hadseregét.

1704. augusztus 9-én, hat nappal azután, hogy az angolok elfoglalták Gibraltárt, XIV. Lajos értesült Rákóczi fejedelemmé választásáról, és felemelte a francia segély összegét. 1705 tavaszán megérkezett Rákóczi egri udvarába a király megbízottja, Des Alleurs márki. A francia király ígéretét hozta: közbenjár, hogy Erdély fejedelmének követei részt vehessenek az európai béketárgyalásokon. Mivel azonban május 5-én meghalt Lipót császár, s a Habsburg kormányváltozás a diplomáciai feltételeket is befolyásolja, XIV. Lajos a nyílt szövetségkötésről csak úgy tárgyalhat, ha rendezik az ország alkotmányát.

1705 tavaszán Rákóczi számolt az északi háború növekvő jelentőségével, felismerte, hogy romlik a Habsburg–angol–holland viszony, s tovább lazulnak a Hágai Szövetség országait összetartó szálak.

A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború

A teljes cikk.

Tudományok

La Valiere Pratique et Maximes de la Guerre című, a francia állandó hadseregben kézikönyvként használt háromkötetes művének (1652, a negyedik kiadás: Hága, 1693) egy részét maga Rákóczi ültette át magyarra.

Történetírás, nemzeteszmék

A győri polgárcsaládból származó Brenner Domokos kanonok az emigrációban írta meg a szabadságharc történetét franciául (Histoire des révolutions de Hongrie. Hága, 1739). Főleg a hadi események és a béketárgyalások történetét tekinti át, a szabadságharcot a nemzeti történelem kimagasló eseményének ábrázolja.

Kosáry Domokos

Szépirodalom

Rákóczi előbb Franciaországban, a grosboisi kamalduli kolostor magányában kezdte írni vallomásszerű latin önéletrajzát (Confessiones). Utóbb franciául fogalmazta meg politikai emlékiratait (Mémoires) és bennük a szabadságharc történetét; e szöveg látott utóbb, halála után, a Hágában megjelent Histoire des Révolutions de Hongrie (1739) ötödik kötetében napvilágot.

H. Balázs Éva

A monarchia jozefinus szabadkőművessége a teréziánus időszakban

Az bizonyos: németalföldi területek nem kaptak szabadkőműves indításokat Bécstől. Ellenkezőleg: Lotharingiai Ferencet még házassága előtt, 1731-ben Hágában az angol követ házánál avatták be, majd a mesterré fogadás Angliában történt Sir Robert Walpole miniszterelnök norfolki házában.

S. Vincze Edit

A magyarországi munkáspárt

Az Internacionálé 1872. szeptember 2-án kezdődő hágai kongresszusán első ízben képviseltették magukat a magyarországi szocialisták. Farkas Károly utazott Hágába, s ott az alapvető kérdésekben Marx és Engels álláspontját támogatta. A kongresszus határozatot fogadott el arról, hogy minden országban létre kell hozni a munkásosztály politikai pártját, amely a politikai hatalom megragadásáért küzd, és a „vagyonos osztályok által alakított minden régi párttal szemben áll”.[2] Farkas Hágából Mainzba utazott, részt vett a német Szociáldemokrata Munkáspárt kongresszusán is. Sok tapasztalattal gazdagodva és azzal a szilárd elhatározással tért haza, hogy újult erővel folytatja a küzdelmet a legális munkáspárt megteremtéséért.

A pesti szocialisták első lépésként az Általános Munkásegylet felélesztésével kísérleteztek: a belügyminiszter ugyanis a szervezetet nem oszlatta fel. Ennek ellenére a rendőrség az 1872. október 6-ára összehívott közgyűlést betiltotta, és az egylet további működését lehetetlenné tette, arra hivatkozva, hogy az már egy éve beszüntette alapszabályszerű tevékenységét.

Ekkor a pártalakítás előkészítésére alakított ideiglenes bizottság – Farkas, Ihrlinger, Essl és Külföldi vezetésével – az országszerte működő munkásegyletek koordinálása és a szocialista propaganda érdekében munkáslapok kiadását határozta el. Anyagi eszközök hiányában napilap megjelentetésére az előkészítő bizottság nem gondolhatott, ehhez 5000 forint kaució letételére lett volna szükség – így a Munkás-Heti-Krónika és az Arbeiter-Wochen-Chronik 1873. január 5-én hetilapként jelent meg, április 5-től a Betegpénztár anyagi támogatásával alapított első szocialista nyomda kiállításában. A lapokat a fővárosi szakegyletek, a Betegpénztár és a vidéki munkásszervezetek hivatalos közlönyüknek ismerték el és anyagilag is támogatták. A 70-es évek elején 5–6 ezer munkás tömörült a szocialista sajtó körül.

Az ideiglenes bizottság 1873. március 23-ára „szabad munkásgyűlést” hívott egybe, amelyen a fővárosi proletárok elfogadták a Magyarországi Munkáspárt megalakításáról szóló határozatot, és megválasztották a párt vezetőségét. Elnöke Ihrlinger Antal, titkára Külföldi Viktor lett, a vezetőségben Farkas Károly és Essl András is helyet foglalt.

A pártalakító gyűlésen elhangzott szónoklatok a hágai kongresszus határozatára támaszkodtak. Tükrözték azt a kiábrándultságot is, amely a polgári pártoknak a Párizsi Kommünnel kapcsolatos elutasító magatartása és a hűtlenségi per nyomán keletkezett. Farkas és Essl egyaránt hangsúlyozta: „Dacára annak, hogy az országban &ruquo;jobb&luquo;, &ruquo;bal&luquo; és &ruquo;szélsőbal&luquo; pártok léteznek, mégis ezek közül egy sem szól a munkásosztály követelései és érdekei mellett, s már azért is kell, hogy maga a munkásnép mint osztály, mint önálló párt a többi pártokkal szembeszálljon, melyek mindnyájan a gyárnokok, tőkepénzesek és kizsákmányolók érdekeit támogatják és előmozdítják.”[3] Farkas a köztársaságról és a Párizsi Kommünről is beszélt, mely – mint mondotta – „legyőzetett ugyan, de csak azért, mert még gyenge volt”.[4]

A párt vezetősége élénk és sokoldalú tevékenységet fejtett ki egy programadó országos munkáskongresszus összehívása céljából. Pár hét alatt kiépítette a párt szervezetét: a tagság a munkáslapok előfizetőiből állott, akiket helységenként – a fővárosban városrészenként, illetve üzemenként – egy vagy-több bizalmi férfi fogott össze. A pártvezetőség erőteljesen ösztönözte a munkások szakmai önképző és segélyező szervezeteinek a létrehozását is, hivatkozva az 1872-ben alkotott új ipartörvényre, amely megszüntette a céheket és azokkal együtt a kereteik között működő segélypénztárakat is.

A kongresszus összehívására már nem kerülhetett sor; Szapáry Gyula belügyminiszter vizsgálatot indított a párt vezetői ellen, majd április 25-i rendeletével a Magyarországi Munkáspártot feloszlatta és működését megtiltotta. 1872 novemberében – Bismarck kancellár kezdeményezésére – összeültek a Német Birodalom és Ausztria–Magyarország kormányképviselői, hogy összehangolják a szocialista munkásmozgalom elfojtására szolgáló rendelkezéseiket. A berlini értekezlet résztvevői azt tartották a legfontosabbnak, hogy a szocialista szervezkedést lokalizálják, az országos jellegű és a nemzetközi kiterjedésű szervezetek létrehozását megakadályozzák. A magyar belügyminiszter rendelkezése ezeknek a határozatoknak a szellemében fogant.

A párt feloszlatását követően a belügyminisztériumi intézkedések egész sora következett a munkásszervezkedés meggátlására, a párt vezetőinek megfélemlítésére. A szakegyletek alapszabályainak láttamozását megtagadták, vizsgálatot indítottak a pártnyomdát finanszírozó Betegpénztár ellen, perbe fogták a párt vezetőit azzal az ürüggyel, hogy a nyomdát, illetve a munkáslapok tulajdonjogában beállt változásokat nem jelentették be időben a hatóságoknak. A per több mint két esztendeig húzódott. A lassú ügymenet nyilvánvalóan a szocialista vezetők sakkban tartását célozta. 1874 augusztusában az eljárást „tényálladék hiányában” megszüntették, de a vezetők zaklatása – a többi korlátozó rendszabállyal együtt – lassította a munkásmozgalom előrehaladását.

A feloszlatott Magyarországi Munkáspárt azonban illegálisan tovább működött; a pártvezetőség szerepét a pártlapok szerkesztő bizottsága töltötte be. A vezetőség a pártsajtó segítségével, a gyakorta összehívott munkásgyűléseken szorgalmazta a fővárosi és a vidéki munkások szervezkedését, szakegyletek létrehozását, kapcsolatot teremtett és tartott fenn a vidéki szervezetekkel, pártestélyeket rendezett, népgyűléseken és a sajtó hasábjain terjesztette a szocialista eszméket. A párt munkásbázisa növekedett, de elszigeteltségéből nem tudott kilépni.

A hágai kongresszus határozata értelmében az Internacionálé Főtanácsának székhelyét New Yorkba helyezték át, ez megnehezítette az érintkezést a kontinensen működő szekciókkal.

Galántai József

A pacifizmus és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt

A decemberi békeajánlatot kezdeményező bécsi külügyminisztérium Buchinger és Weltner 1916 őszi hágai utazását már kifejezetten elősegítette, bár a magyar kormányzat egyelőre nem támogatta a szociáldemokrata békepuhatolózásokat.

Ormos Mária

Nemzetközi kapcsolatok

A Young-terv, melyet 1930-ban a hágai konferencián dolgoztak ki, a német jóvátétel teljes összegét 38 milliárd aranymárkában állapította meg, s ezt Németországnak 36 év alatt kellett volna letörlesztenie. Ugyanakkor a hatalmak „véglegesen” rendezték a többi vesztes ország – Ausztria, Bulgária és Magyarország –, jóvátételének kérdését is. Mikor ez a rendezés mintegy 10 éves elkeseredett vita, diplomáciai csatározás, sőt megszállás stb. után végül létrejött, már megkezdte pusztító hatását a gazdasági válság, melynek eredményeként az egész rendszer összeomlott.

Lábjegyzet

  1. TT 1879. 788.
  2. MarxEngels művei. 18. Budapest, 1969. 138.
  3. A magyarországi munkáspárt újjászervezése. Munkás-Heti-Krónika, 1873. március 30. Lásd: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai I. 265.
  4. Országos Levéltár Belügyminisztérium levéltára. Elnöki iratok. 1873–XIV/a–964. (1177).

Irodalom

A kiadott anyagon kívül fontos volt számomra a hágai szabadkőműves levéltárban folytatott kutatás, ott különösen az úgynevezett Kloss-gyűjtemény,

Kiadványok