Theobald von Bethmann-Hollweg

A Múltunk wikiből
Hohenfinow, 1856. november 29. – Hohenfinow, 1921. január 1.
német politikus és a
Német Birodalom 5. kancellárja volt az 1909-től 1917-ig terjedő időszakban
Wikipédia
Theobald von Bethmann-Hollweg.jpg
1909. július 14.
Theobald Bethmann-Hollweg az új német kancellár.

Galántai József

Németország állásfoglalása

Ugyanígy nyilatkozott másnap a Monarchia nagykövete előtt Bethmann-Hollweg, a német kancellár: „A kancellár… a nemzetközi viszonyok szerint is a mostani időpontot kedvezőbbnek tartja egy későbbinél.”[1]

A második év hadműveletei és a központi hatalmak hadicéljai

Messzemenő hódító programot képviselt a német kancellár, Bethmann-Hollweg is.

A Monarchia békekezdeményezése

A politikai vezetés, maga a kancellár, óvatosabb volt. Nem bízott a tengeralattjáró-háború gyors sikerében, és félt az Amerikai Egyesült Államok s az európai semleges országok Németország ellen fordulásától. A kancellár nem zárkózott el ugyan a tengeralattjáró-háború kiszélesítése elől, ha már más megoldás valóban nincs, ez esetben viszont olyan diplomáciai előkészítést javasolt, amely az Amerikai Egyesült Államok beavatkozásának veszélyét csökkenti. 1916 őszén még úgy tűnt, van más lehetőség is: a központi hatalmak különbékét köthetnek Oroszországgal. A német kancellár – a Monarchia vezetőitől is támogatva – igyekezett megragadni ezt a lehetőséget, s ezért is ellenezte még a tengeralattjáró-háború kiterjesztését.

Az orosz vezető körökben már az 1915-ös nagy nyári vereségtől kezdve voltak szószólói a központi hatalmakkal kötendő különbékének. Főleg a cár környezetében hallatszottak ilyen hangok, Szazonov külügyminiszter inkább ellenezte. Stockholmban japán közvetítéssel 1916 tavaszán mégis érintkezés jött létre a német és az orosz diplomácia között egy esetleges különbéke érdekében, de az érintkezés rövidesen megszakadt. A Bruszilov-offenzíva sikerét az orosz vezető körök előnyös különbéke érdekében szerették volna kiaknázni, hiszen Oroszország a győzelmes támadás ellenére a kimerülés határán állott, és felgyülemlettek a belső robbanóerők is. Szazonov megbukott, és az orosz diplomácia 1916 júliusától ismét – nem hivatalos személyek útján – érintkezésben állt a németekkel Stockholmban.

Az 1916. november 5-i közös német–osztrák-magyar deklaráció, amely az orosz birodalomhoz tartozó lengyel területek függetlenítését mondotta ki, nyilvánvalóvá tette, hogy a különbékére törekvés Oroszországgal német részről nem jelentette a keleti hadicélok mérséklését, és hogy Oroszországgal a különbékét éppen azok megvalósításával akarták elérni. Erre viszont a cári orosz kormány nem volt hajlandó.

Az Oroszországgal kötendő különbéke meghiúsulása a Monarchia vezetőinek figyelmét egy általános békekonferencia felé fordította. E gondolattal már 1916 nyarától foglalkoztak és kimunkálását 1916 októberében megkezdték. Burián külügyminiszter, október 11-i feljegyzése szerint, egy általános békeajánlat terveiről megbeszélést folytatott a két miniszterelnökkel: „Beszélgetés Tiszával és Stürgkh-kel az alapgondolatról. Hozzájárultak. Újabb szempontokkal is. Szerbiában nekünk csak határkiigazítás.”[2]

Burián október 18-án a német főhadiszálláson Bethmann-Hollwegnek is előterjesztette a Monarchia vezető politikusaival előzetesen egyeztetett javaslatát: a központi blokk négy állama a semlegeseken keresztül juttasson el az ellenséges hatalmakhoz konkrét ajánlatot. A maga részéről ezek tartalmaként a következőket vázolta: mind a négy hatalom megőrzi területeinek integritását, beleértve a nemet kolóniák visszaadását. Belgium függetlenségét visszaállítják, de biztosítani kell a német stratégiai és gazdasági érdekeket, és Kongót át kell adni Németországnak. Az addig Oroszországhoz tartozó területekből felállítják a lengyel királyságot. Visszaállítják az albán protektorátust. Szerbiát délen Bulgária, északon (Mačva) a Monarchia javára megkisebbítik, egyébként mint politikailag független állam a Monarchia gazdasági szférájába kerül. Romániából Bulgária és a Monarchia részesedik. Stratégiai határkiigazítások a Monarchia javára az orosz és az olasz határokon. Törökországban megszűnnek a korábbi szerződésekben a külföldieknek biztosított előjogok (kapitulációk); Oroszország szabad áthajózást kap a tengerszosokon. A német kancellár helyeselte a közös békejavaslat eszméjét, de a feltételek tárgyalásába nem ment bele.

A Monarchia újabb békekezdeményezése 1917 tavaszán

Március közepén Bécsbe hívták Bethmann-Hollweget. A március 16-i megbeszélésen Czernin vázolta a súlyos körülményeket. „A Monarchia erejének végéhez érkezett és minden eszközzel azon kell lenni, hogy ebből a szomorú helyzetből a szükséges konzekvenciákat levonják. …minden szálat meg kell ragadni, amely elfogadható békéhez vezethet.”[3] Franciaország késznek mutatkozott érdemi tárgyalásokat kezdeni a Monarchiával, de előbb meg akarta ismerni Németország békecéljait.

Bethmann-Hollweg hangsúlyozta: Németország ragaszkodik Elzász-Lotaringiához, és nem hiszi, hogy ehhez Franciaország hozzájárul, akár más koncessziók ellenében is; Németországnak az Anglia által elfoglalt gyarmatok fejében zálogul kell tartania Belgiumot és Észak-Franciaországot, amíg Angliát le nem győzik. Ezért nem bízik abban, hogy Franciaországgal most meg lehessen egyezni, a tájékoztató megbeszélés ellen azonban nincs kifogása. A helyzetet optimistán ítéli meg: Oroszország belső zavara és a tengeralattjáró-háború sikere arra vezethet, hogy az ellenség békekezdeményezésre kényszerül. Ezért most nem szabad semmiféle ajánlattal Franciaországgal szemben megkötniük a kezüket. A megbeszélés további részében a keleti hadicélok egyeztetéséről volt szó. Kialakult az a felfogás, hogy Lengyelország Németország szférája lesz, viszont a Monarchia a Balkánon kárpótolhatja magát.

A Tisza-kormány bukása és a Választójogi Blokk

1917 tavaszának eseményei mindinkább jelezték Tisza merev rendszerének tarthatatlanságát. Ebben az irányban hatott nemcsak az oroszországi forradalom, hanem a választójogi küzdelem németországi fellendülése is. Leszerelése érdekében a német kancellár reformokat helyezett kilátásba, majd Vilmos császár április 7-i manifesztumában („húsvéti szózat”) felszólította a kancellárt, kezdje meg a porosz választójog háború után megvalósítandó reformjának előkészítését.

Lábjegyzet

  1. Ugyanott 320.
  2. Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára, Burián István iratai. 43. tétel. 26–31. irat.
  3. A közös minisztertanács jegyzőkönyvei. Budapest, 1966. 492.