Thiudimer gót király

A Múltunk wikiből

Theodemir

413–474
az osztrogótok királya 468 és 474 között
Wikipédia
466–467 táján
Thiudimer gótjai a Balaton partján kifosztják a rablóportyáról hazafelé igyekvő szvéb királyt, Hunimundot.
467–472
Anthemius nyugatrómai császár uralkodása.
468
Valamer egy szkírekkel vivott csatában elesik.
469
Bolia folyó mellett a szkír–gepida liga megsemmisítő vereséget szenved a keleti gótoktól.
472–473 fordulója
A keleti gótok tizenhét éves pannoniai tartózkodás után részben Galliába (Vidimer népe), részben a keletrómai birodalom területére települnek át (Thiudimer és fia, Theoderik az osztrogótok zömével).
A gepidák megszállják Pannonia Secunda területét.

Bóna István

Nedao után

Valamer testvére, Thiudimer a Pelsois tónál (Balaton) települt le, székhelye sejthetőleg a hatalmas tóparti erőd, a „Castellum” volt (Keszthely–Fenékpuszta). „Kettőjük között” volt a harmadik testvér, Vidimer és népe szálláshelye. Pannonia elpusztul limes menti sávját, valamint a nyugatrómai birodalom és Noricum tartománya közötti összeköttetést biztosító Nyugat-Pannoniát nem szállták meg, illetve az utóbbit valószínűleg nyugatrómai nyomásra kiürítették.

Alighogy a gótok megtelepültek, Attila fiai „szökött rabszolgáikat” nyomozva Valamerre támadtak. A hun erőviszonyok hanyatlására jellemző, hogy a gót főkirály testvérei segítsége nélkül visszaverte őket (456–457 tele). Késői gót hagyomány a győzelem napjára teszi a legnagyobb gót király, Nagy Theoderik születését. Valójában 452–453-ban, még Attila idejében született.

Ifjúkorának fontosabb állomásait éppen a pannoniai gótok további történetéből ismerjük. [[Marcianus utóda, I. Leó keletrómai császár (457–474) alán származású hadmestere, Aspar tanácsára felmondta a gótokkal a szövetséget, és beszüntette az évi segély folyósítását. A döntésen Valamer követeinek kérésére sem változtatott. A gót szövetséges a hunoktól tanult módszerhez folyamodott; fegyvereseik rabolva–pusztítva Dyrrachiumig (Durrës, Albániában) törtek előre. Leó erre „érzelmeit megváltoztatva visszatért a régi barátsághoz”. A 461-ben kötött új foedus továbbra is elismeri Pannoniát a gótok lakhelyéül, s visszamenőleg is folyósítja az évi 300 fontra emelt aranysegélyt. A béke zálogául Valamer fiát kérik, aki – gyermeke nem lévén – nyolcadik életévében levő unokaöccsét, Theoderiket küldi Konstantinápolyba, aki ott Valamer fiaként szerepel.

A pannoniai gótokat elkapatta a siker. Mivel egyszerűbb volt fegyverrel elvenni a másét, mint a földet túrni, módszeresen támadni kezdték a körülöttük lakó kis népeket.

A szvébek megalázása után a gótok megszállták a nyugat-pannoniai sávot, sőt a szomszédos noricumi határvidékre is behatoltak, ahonnan azonban a nyugatrómai haderők főparancsnoka, a szvéb származású Ricimer kiparancsolta őket. A gótok mégis elvágták a Noricumba vezető kényelmes, jól kiépített Borostyánutat, s ennek következtében a noricumi Duna-szakaszon csakhamar gazdasági nehézségek léptek fel (467).

A háborúskodás gyorsan terjedt. Valamer legközelebb a szkírekre támadt, de ezúttal rajtavesztett: elesett a vadabb keleti germánokkal vívott csatában. Utóda Thiudimer lett. A Duna-vidék felbolydult a gótok túlkapásaitól. Végül a gepida liga népei összefogtak. Együtt voltak a gepidák, a szvébek Hunimunddal és Halarikkal az élükön, a rugiak, a Beuka és Babai vezette szarmaták és még sokan mások. A szövetség élén a szkírek álltak, két primatus, Edika és fia, Hunvulf vezetésével. A szövetségesek a gót hagyomány szerint Pannoniába nyomultak. Ez azonban alighanem a való helyzet szépítése, a támadók ezúttal is a gótok lehettek.

A mai nevén ismeretlen Bolia folyó (Ipoly?) mellett vívott véres csatában a szkír–szvéb–szarmata–gepida szövetség súlyos vereséget szenvedett a gótoktól (469). A kis népek ellen sorra bosszúhadjáratot indító, győztes Thiudimer elől a szélrózsa minden irányába menekültek a vesztesek. A szvébek a Duna mentén nyugatra futottak, a szarmaták a Dunán át keletrómai területre és szolgálatba menekültek. Edikáról nem hallunk többé, idősebb fia, Hunvulf szintén keletrómai szolgálatba állt, öccse, Odoaker pedig a szkír fegyveresek maradványaival Noricumon átvonulva, Itáliában próbált szerencsét (470).

I. Leó és a keletrómai kormányzat a gótokkal szemben álló szkíreket segítette. A váratlan gót győzelem után, hacsak nem akart ismét háborúba keveredni szövetségeseivel, kénytelen volt hazabocsátani Bizánc-barátnak nevelt, közben férfiúvá fejlődött túszát, Theoderiket.

A 470. elején hazatért Theoderik nem váltotta be a császár reményeit. Annál inkább a gótokét. Kíséretével, vazallusaival és csapataikkal, mintegy 6000 fegyveressel tüstént megtámadta Singidunumot (Belgrádot), lemészárolta a röviddel korábban odamenekült Babait és szarmatáit, a várost pedig nem adta vissza a rómaiaknak.

A gótok felprédálták Pannoniát, szétzüllesztették és kirabolták a szomszédos népeket, nem találtak többé a letarolt földön élelmet, ruházatot és zsákmányt. Uralmuknak a saját maguk előidézte ínség vetett véget, 17 éves pannoniai tartózkodásuknak alig maradt régészeti nyoma, csoportjaik szétváltak. Vidimer katonai kíséretével és hozzátartozóival az Alpokon át Itáliába vonult, ahonnan Glycerius császár továbbirányította őket Galliába, vizigót testvéreikhez (473–474). Thiudimer fiával, Theoderikkel és az osztrogótok zömével átkelt a Száván, s ezzel elkezdődtek a gótok 15 éven át tartó kalandjai a keletrómai birodalomban (473–488).