Polgár

A Múltunk wikiből
(Tiszapolgár szócikkből átirányítva)

Hasonló névvel lásd: Polgár ekegyáros

város Hajdú-Bihar megyében a polgári kistérségben
Wikipédia
HUN Polgár COA

Csőszhalom Polgár területén fekszik. A MINÓSZI ATLANTISZ

i.e. 3500–3000
Késő neolitikum
Tiszai kultúra; gorzsai, herpályi és csőszhalmi csoport; lengyeli kultúra, a VinčaTordos-kultúra késői szakasza.
i.e. 3000
A korai rézkor kezdete
Tiszapolgári kultúra.
1613
II. Mátyás kiváltságlevelében elismeri Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgár hajdúszabadságát.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

Az Alföld a fejlett neolitikum idején: Vinča–Tordos-kultúra, tiszai kultúra

A tiszai kultúra fejlődése késői szakaszában, az i. e. III. évezred első felében önálló színezetű csoportokra bomlik. A Maros–Körös között alakult ki a gorzsai, a Körös–Berettyó völgyében a herpályi, a Tiszántúl felső felében és Észak-Magyarországon a csőszhalmi csoport. A változás szembetűnő, a nagy telepeket elhagyják, a lakosság kisebb méretű tellekre költözik. A telepeket – külső ellenség vagy belső feszültség jeleként – gyakran megerősítik, védett szigeteken, félszigeteken létesítik. A kis telleket továbbra is elsősorban földművelők lakják, életükben azonban egyre nagyobb szerepet játszott az állattartás, elsősorban a szarvasmarhatartó pásztorkodás. A kisebb telepekre való költözés gazdasági oka éppen a legelőterületek elhatárolásának szükségessége lehetett.

A gazdálkodás átalakulását tükrözi az anyagi kultúra megváltozása. Az edényekről eltűnik a rengeteg szimbólum és mintázat, olyan egyszerű, díszítetlen vagy csupán festett mintákkal díszített formák uralkodnak, amelyek már közelebb állnak a korai rézkor puritán edényművességéhez, mint a gazdag neolitikus keramikához. Az élet átalakulásának másik tanújele a kultuszélet lehanyatlása.

A korai és középső rézkor

Az Alföldön a rézkor legrégibb fokozatát megtestesítő tiszapolgári kultúra embere a késő tiszai herpályi és csőszhalmi csoportok egykori földművese. A régi telepeket többnyire elhagyták lakosaik, az újak alig voltak többek rövid életű falvaknál. Erre utalnak gerenda szerkezetű, fa(?) felépítményű házaik is. A legelőterületeket valószínűleg elhatárolták, a közösség központját nemzedékeken át a mozgó életmódra áttért pásztorok nemzetségi temetője jelentette. Amilyen mértékben a pásztoréletben elhatárolódik egymástól a férfi- és női munkakör, olyan mértékben különböztetik meg a temetkezés egyre szigorodó szabályai egymástól a két nemet. Kezdetben egyéb társadalmi tagozódás alig figyelhető meg.

A gazdaságilag szervezett állattartó társadalom kezdettől fogva magában hordta a katonailag szervezett pásztortársadalom csíráit. Az állatállomány szaporodása összeütközésbe hozta a tiszapolgári kultúra emberét a szomszédos földművelő népekkel és a hegyvidékek vadászó, fakitermelő, bányászó csoportjaival; történetére a terjeszkedés jellemző. A belső gazdasági rend biztosítása, a nyájak védelme, a legelőterületek kiterjesztése során harcos réteg alakult ki, amelyből csakhamar kiváltak a legerősebbek és a legbátrabbak: a harci vezetők, akik nemcsak a zsákmányból kaptak többet, hanem a közösségi javakból is. Kezdett kiemelkedni a nagyobb állatállománnyal és legelőterülettel rendelkező arisztokrata nemzetség, amely már déli eredetű rézfegyverekhez és arany ékszerekhez is hozzájutott.

A tiszapolgári kultúra anyagi műveltsége folyamatosan idomult az új gazdasági feltételekhez. A bonyolult, sokszínű neolitikus edényművesség végtelenül leegyszerűsödik, csaknem puritánná válik. A korszak végén új, észak-balkáni–Al-Duna vidéki népelemek – részleteiben még nem tisztázott – behatolása és a helyi lakossággal való összefonódása révén látszólag zökkenőmentesen kialakult a java rézkori bodrogkeresztúri kultúra.

A bodrogkeresztúri fokozat a belső területeken lényeges törés nélkül folytatta a tiszapolgári fokozatot, több helyen ugyanazokat a temetőket használták tovább, bár korántsem azonos temetkezési rítussal.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Polgár X

Makkai László

A rendi konföderációk

A magyar urak azonban hiába várták, hogy Mátyás főherceg a hajdúk ellen fordítja a konföderáció fegyvereit: szüksége volt rájuk Rudolf makacsságának megtörésére. Most már ő maga vette fel a tárgyalásokat Nagy Andrással, s nemcsak a Bocskai által adományozott helységeket ígérte meg a hajdúknak, hanem két másikat is adományozott: Polgárt és Szentmargitát, kilátásba helyezve, hogy Kálló várát hajdúkapitányság székhelyévé teszi. Az egyezményt Homonnai kötötte meg Várkonyban 1608. április 13-án, s megkezdődött a hajdútoborzás Rudolf ellen.

Hajdúvilág Erdélyben

A II. Mátyás által Polgárral és Szentmargitával kiegészített Bocskai-adományból Dorogot csak 1616-ban ülhették meg rác hajdúk. Így II. Mátyás 1613-ban Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgár birtokában erősítette meg – Bocskaira való hivatkozás nélkül – Bocskai Habsburg-kormányzat alá került hajdúit (Sima, Varjas, Vid, Szentmargita a hajdúvárosok használta puszták maradtak).

Nem nemesi kiváltságok

A Habsburg-hatóságokkal, a helyi földesurakkal és Szabolcs vármegyével folytatott hosszas viták után 1613-ban végül is királyi megerősítést nyert Szoboszló, Böszörmény, Vámospércs, Hadház, Nánás és Polgár szabad hajdúvárosi állapota, 1632-ben pedig Dorog is elnyerte e kiváltságot. Lakóik nemesi kiváltságai ellen később sem merült fel kétség, míg jogi hovatartozásuk tekintetében annál több. Katonai ügyekben a kassai főkapitány alá tartoztak, de birtokjogi kérdésekben Szabolcs vármegye tartott rájuk igényt, s 1618-ban be is kebelezte őket. A valóságban azonban a vármegyei hatóságok közvetlenül nem avatkozhattak bele a hajdúvárosok ügyeibe. Továbbra is maguk választották elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat, tizedeseiket, prédikátoraikat, saját törvényszéket tartottak, amelytől nem a vármegyéhez, hanem Kassára fellebbeztek, sőt a közéjük menekült jobbágyok kiadását is megtagadták. Csak 1640 után kezdtek a vármegyegyűlésre két követet küldeni, s csak 1654-ben tettek annyi engedményt, hogy a szökött jobbágyok közül a kezesség alatt levőket visszabocsátják földesuraiknak. A szabolcsi hajdúvárosokon tehát megtört a vármegye behatolási kísérlete, de ez kivétel volt.

Benczédi László

A bujdosók első támadása 1672-ben

A kezdetben viszonylag kis létszámú csapat így duzzadt fel napok/alatt több ezres sereggé, s a felkelés sikereinek csúcspontján elérte a 15–20 ezer főt. Érthető, hogy ilyen körülmények között Spankau felső-magyarországi főkapitány, aki néhány századnyi német katonaságával a Tiszántúlon őrizte az erdélyi határszéleket, a számára ellenséges környezetben meg sem kockáztatta a harc felvételét, hanem a Tiszán átkelve, Kassa felé hátrált. Üldözésére indulva, a bujdosók Szuhay Mátyás és Szepesi Pál vezette főerői Polgárnál már szeptember 8-án „általugrattak” a Tiszán, s a környező várakat, Ónodot, Diósgyőrt, Putnokot, Szendrőt és Tokajt megszállva, Szerencsnél ütöttek tábort.

Spira György

A Tisza-völgy védelme

De ezzel szerencsére Vetterék is tisztában voltak, s ezért a hadügyminisztérium a Perczel-hadtestet öt nappal a támadó hadműveletek megkezdése után már vissza is rendelte a Tisza bal partjára, egy részét pedig egyenesen Polgárra vezényelte, hogy ott ismét átkelve e jobb partra, Borsod és Heves határszélen egyesüljön a honvédsereg egyéb, ugyancsak ide irányított hadtesteivel. Ami mellesleg a debreceni kormánykörök távolabbi katonapolitikai elgondolásainak is tökéletesen megfelelt.

Irodalom