Tiszolc

A Múltunk wikiből

szlovákul Tisovec, németül Theissholz, latinul Taxovia

város Szlovákiában a besztercebányai kerület rimaszombati járásában
Wikipédia
Tiszolc címere

R. Várkonyi Ágnes

A földesúri officinák és kereskedelem

Figyelemre méltó a murányi és a tiszolci papírmalom (1663).

Wellmann Imre

A pestis pusztítása

Lőcsén 2060 halottról adtak hírt, Rozsnyón 2025-öt számláltak, Tiszolcon alig maradt valaki életben, Eperjesen naponta 35–40-et temettek el, Miskolcon, hol vagy 6 ezer elhunytról véltek tudni, jó két hónap alatt 300-nak ”készült koporsó, s nem akadt, aki mind elföldelje.

Heckenast Gusztáv

A Rákóczi-szabadságharc hatása a magyar iparfejlődésre

A kuruc tüzérség ellátására Sréter János brigadéros irányítása alatt ágyúöntő műhely létesült Besztercebányán és Kassán, bombaöntésre és lőszergyártásra specializálódott a libetbányai és a tiszolci vashámor. Nem sikerült ezzel szemben, vagy csak rövid életű kísérletnek bizonyult, Rákóczinak az a törekvése, hogy a munkácsi uradalomban ipari centrumot alakítson ki. Pedig már 1704-től kezdve toboroztatott posztómetszőket Turóc, Árva és Liptó vármegyében, hámormunkásokat Gömörben; a Munkácsra telepített mesteremberek azonban ismételten hazaszöktek, a posztómanufaktúra termelése talán meg se indult, a vashámor pedig nem élte túl a szabadságharc bukását. Az iparfejlesztés ott járt eredménnyel, ahol meglevő kezdemények kibontakoztatásáról volt szó; a más vidékről áttelepített mesteremberek helyhez kötésére rövid volt az idő. (A nagykállói salétromfőző műhely példájából tudjuk, hogy az idegenből jött munkások csak akkor nem álltak odébb, ha helyben nősültek.)

A kuruc hadbiztosi szervezet tiszteletre méltó eredményeket ért el a sereg puskával, karddal, egyenruhával való ellátásában, de a szükségletet kielégíteni nem tudta. Elsősorban céhes iparosokkal, de szükség esetén kontárokkal is dolgoztatott, meg tudta szervezni az egyes gyártmányok több mester műhelyén, nemegyszer több városon át vezető útját, de az egyszerű kézművességnél termelékenyebb üzemi formák meghonosítását meg sem kísérelte.

A szabadságharc folyamán két ízben találkozunk a kuruc állami protekcionizmus jeleivel, mindkét esetben Lányi Pál személyével kapcsolatban. Protekcionista színezete volt annak a bérleti szerződésnek, amellyel Lányi 1705-ben bérbe vette az ország összes salétromfőző műhelyét. A bérlet alaposabb vizsgálata ugyanis azt mutatja, hogy nem a bérlő fizetett a fiskusnak, hanem a fiskus folyósított elszámolásra Verlagot a bérlőnek, aki az így rendelkezésére bocsátott ellátmányból kibővítette a nagykállói állami salétromfőző műhelyt, és gondoskodott az üzem szakszerű vezetéséről. Teljesen protekcionista jellege volt Lányi dobsinai vashámor-építkezésének 1707-ben, amikor is az országos vasinspektor állami pénzen építette fel a névleg az ő tulajdonáben levő hámort, az üzem vezetőjét az állami gabonadikából fizette, a vasércet a gömöri jobbágyok állami fuvarozó robotmunkájával hordatta oda, s a hámorban termelt hadianyagot a kuruc tüzérségnek adta el. Tekintettel Rákóczi államának egyre növekvő pénzügyi nehézségeire, a hámor üzemben tartásához Lányi nyilván saját pénzével is hozzájárult, de ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy az állami protekcionizmus ilyen szélsőséges esetére az osztrák-cseh tartományokból nem ismerünk példát.

A szabadságharc gazdaságpolitikájának értékelését megnehezíti, hogy Rákóczi önálló államának bukása intézkedéseit hatályon kívül helyezte, létesítményeinek nagy részét elsodorta. A Rákóczi alapította üzemek közül csak kettő élte túl a szatmári békét, a tiszolci vashámor, amelyet a Kamara vett kezelésbe, és a dobsinai vashámor, amely Lányi Pál tulajdona lett.

A vaskohászat fellendülése

1783-ban nagyolvasztó épült a szervezetileg Rhónichoz tartozó Kishont megyei Tiszolcon, majd a század végén a Zólyom és Gömör megyék határán fekvő Polhorán.

Tőkés, kézműves és munkás a magyarországi manufaktúra-korszak első szakaszában

Államköltségen történt a rhónici, a tiszolci és a vajdahunyadi vasmű rekonstrukciója, a resicai, a kabolapolyánai, az oláhláposi vasmű felépítése, és a részvénytöbbség állami kézbe vétele biztosította a libetbányai, a pojniki, a diósgyőri vasmű virágzását.

Irodalom

A vasiparra: Zsemley O.: A tiszolci kincstári vasmű és fiscalitás monográfiája, 1611–1903. (Rimaszombat, 1904)