Tomáš Garrigue Masaryk

A Múltunk wikiből
Hodonín, 1850. március 7. – Lány, 1937. szeptember 14.
szlovák filozófus, szociológus, egyetemi tanár, politikus,
Csehszlovákia egyik alapítója és első elnöke
Wikipédia
1918. május 30.
Masaryk pittsburghi nyilatkozata.

Szabó Miklós

A magyar polgári radikalizmus és a hasonló külföldi mozgalmak

Egy sorba állítható még a magyar polgári radikalizmussal Karl Kraus és folyóirata, a Die Fackel Ausztriában; Tomas Garrigue Masaryk első világháború előtti ideológusi munkássága Csehországban és Dobrogeanu-Gherea tevékenysége Romániában. A magyar polgári radikalizmusnak a politikai szférához való viszonyát és politikai stratégiáját Karl Kraus és Friedrich Naumann, mint két pólus között elhelyezve láthatjuk legtisztábban. A politikához való viszonyt tekintve Naumann mozgalma szabályos politikai párt kívánt lenni s néhány sikertelen kísérletet tett választásokon való részvételre, ezzel összehasonlítva a magyar polgári radikalizmus mint kulturális mozgalom bontakozott ki s csak későn próbálkozott a párttá szerveződéssel. Karl Kraus a politikai aktivitástól távol maradó, tisztán erkölcsi tiltakozást képviselte a kor reakciós rendszerével szemben, ahol a morális tiltakozást mozgató erkölcsi felháborodáshoz esztétikai indíttatású undor is erősen társult. Ezzel hasonlítva össze, a magyar polgári radikalizmus publicisztikáját szintén nagymértékben jellemezte az emocionális töltésű leleplező indulat, de munkásságában mégsem a feltűnést keltő korrupcióüldözés s a parttalan kor- és kultúrkritika dominált, hanem inkább a napi politikát szem előtt tartó, szélesebb politikai aktivitás szolgálatában álló politikai elméleti publicisztika.

Az ellenfelekkel szembeni összecsapás élességét és az esetleges szövetségesekhez való viszonyt nézve ugyancsak a fenti két pólus közé helyezve vizsgálhatjuk legtermékenyebben a magyar polgári radikalizmus helyzetét. Naumann mozgalmát a végletes taktikai óvatosság és reformizmus jellemezte. Kifejezett szembenállást csupán a junkernagybirtokkal és konzervatív pártjával szemben tanúsított, a másik ellenféllel, a nemzeti liberális nagyburzsoáziával már kerülni igyekezett minden összetűzést. Szövetségeseket a legellentétesebb oldalakon kerestek: egyik oldalon meg akarták nyerni a szociáldemokráciát, másik oldalon viszont leválasztani magát a császárt, a magas szoldateszkát, a felső bürokráciát a junkernagybirtokról s esetleg a burzsoáziáról is. A két ellentétes szövetségesnek ígérgették az egykori BismarckLassalle-paktum újabb összehozását, s ennek során hangsúlyozottan paradox politikai jelszavak sorát dobták forgalomba: a ”szociális császárság”, a ”liberális imperializmus” abszurditásait. A másik póluson Karl Kraus elvi intranzigenciája nem ismert szövetségest. A burzsoáziát, a pénz és az üzlet világát fanatikusan gyűlölte, e téren talán a monarchista reakció elítélésénél is messzebb ment, a szociáldemokrata mozgalom politikáját sem találta elég elvinek, következetesnek, morálisnak. Szenvedélye olykor veszélyes fronttévesztésekre is ragadtatta.

Mindkettővel összehasonlítva a magyar polgári radikalizmus kedvező megítélést nyerhet. A munkapárti reakció elleni harcban soha opportunizmust, taktikázást, megbékélési készséget nem mutatott, az újkonzervatív reakcióban sosem tévesztette el a főellenséget. Szövetségesként a liberális középpolgárság, a függetlenségi balszárny, és a szociáldemokrácia táborát tekintette s velük együtt hozta létre a választójogi harc széles progresszista frontját. A marxizmushoz és a munkásmozgalomhoz való viszonyt tekintve Naumann a szociáldemokrácia befolyásolására törekedett, annak soraiban uralomra igyekezett kívülről segíteni a Bernstein vezette revizionista irányzatot. Masaryk szigorúan polgári liberálisnak tekintette magát s elméletileg élesen szemben állt a marxizmussal.

Katus László

A szlovákok

A csehszlovák irányzat hatékony publicisztikai és politikai támogatást kapott a cseh nemzeti mozgalom haladó polgári radikális szárnyainál, amely a nyugat-szlovákiai származású ifjú prágai egyetemi tanár, a történész, filozófus és szociológus Tomaš G. Masarýk körül csoportosult. Masarýk cikkeiben és előadásaiban beható társadalmi és politikai analízis alá vette a szlovák viszonyokat, s élesen bírálta a szlovák nemzetiségi politika hagyományos irányának üres retorikáját, elavult, néptől idegen romanticizmusát, a reakciós orosz pánszlávizmushoz való kötődését, múlton merengő provincializmusát. Feltárta a magyar nemzeti elnyomás osztályalapjait, szociális motívumait, mechanizmusát, és rámutatott azokra a módszerekre, amelyekkel sikeresen fel lehet venni a harcot vele szemben. A nemzeti politikát össze kell kapcsolni a társadalmi és politikai demokráciával, a nép anyagi, gazdasági, társadalmi, erkölcsi és kulturális felemelésével és szervezésével. Soviniszta szólamok és a „Hej, Slováci” éneklése helyett a legszélesebb néptömegek közt kifejtendő szívós és mindennapos aprómunka: felvilágosítás, nevelés; szövetkezetek, olvasókörök, alkoholellenes egyesületek szervezése, ez a szlovák nemzet megmentésének és felemelésének egyetlen járható útja.

Masarýk sűrű levelezésben állt a szlovák politikai és kulturális élet vezetőivel, szlovák tanítványai pedig hazatérve az ő útmutatásai szerint folytatták tevékenységüket. 1898-ban Szakolcán megindították a Hlas (Hang) című folyóiratot Pavel Blaho és Vavro Šrobár szerkesztésében. E lap körül csoportosult a kibontakozó csehszlovák polgári irányzat: a hlaszisták. Híveik főleg a fiatal értelmiség és a felemelkedő középburzsoázia köréből kerültek ki.

A horvát nemzeti mozgalom „új kurzusa”

A század végén lépett a horvát közélet porondjára a magát „haladó” vagy „realista ifjúságnak” nevező fiatal értelmiségi csoport, amely az ellenzéki pártok diákmozgalmából nőtt ki. 1895 októberében, a király zágrábi látogatásakor tüntetést rendeztek, letépték a magyar zászlókat. A zágrábi egyetemről kizárva, legtöbbjük a prágai egyetemen folytatta tanulmányait, s ott Masaryk polgári radikális jellegű „realista” ideológiájának hatása alá került. 1897-től kiadott lapjaikban igyekeztek megismertetni a horvát közvéleménnyel a korabeli haladó európai tudomány és művészet eredményeit, síkraszálltak a szerbek és a horvátok együttműködése, s a délszláv kulturális kölcsönösség ügye mellett. Az ellenzék hagyományos és meddő közjogi politikája helyett a masaryki értelemben vett aprómunkával, a néptömegek gazdasági és kulturális színvonalának emelésével, öntudatosításával és szervezésével kívánták megalapozni a nemzeti felszabadulásért folytatandó harcot.

Galántai József

A nemzetiségek

A Monarchia őszi vereségei nyomán az emigrációban nyíltan megindult a csehszlovák akció. A magyar kormányt ekkor nem is annyira ennek Masaryk-szárnya nyugtalanította, mint inkább az orosz védnökség alatt álló szlovák emigránsok mozgalma.

Az antant hadicéljainak első kifejtése

Masarýk és Beneš, akik a cseh tartománygyűlés és a bécsi Reichsrat képviselői voltak, 1914, illetve 1915 őszén emigráltak és propagandát indítottak a független csehszlovák állam érdekében. Bár Masarýk és Beneš a nyugati antanthatalmakra orientálódtak – 1916 februárjában Párizsban hozták létre a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot –, az angol és a francia hivatalos körök akkor még elutasították a cseh emigráció messzemenő céljait. A cári kormány pártfogolta a cseh és szlovák egyesülést, de előnyösebbnek vélte, ha Csehszlovákia a trialista módon átalakított Habsburg-birodalom kebelében marad, mert akkor a trializmus szláv tagján keresztül érvényesülhet a cári politika befolyása a birodalomra. „A szövetségesek – irja Masarýk emlékiratában – Ausztria-Magyarország teljes szétrombolására és a népek biztos felszabadítására nem akarták kötelezni magukat.”[1] A hazai cseh burzsoázia többsége akkor még az ausztrofil politika híve volt, a Monarchia föderatív átalakítása útján, a birodalmon belül kívánta elérni a nemzeti célokat. Masarýk és Beneš számára a „második vas” politikáját képviselte.

A nemzetiségek politikájának fordulata

1917-ben az antanthatalmak vezetői is mindinkább felkarolták a csehszlovák és a délszláv emigrációt. Masarýk és Beneš az oroszországi csehszlovák légió szervezésével különösen fontos szolgálatot tett az antant hadiérdekeinek.

Siklós András

A Monarchia felbomlása

Október 24-én a Cseh Nemzeti Bizottság több tagja a monarchista beállítottságú Kramář vezetésével az osztrák hatóságok engedélyével és támogatásával Genfbe utazott, hogy az időközben (október 14-én) megalakult és a franciák által már elismert cseh emigrációs kormánnyal (elnöke: Masaryk, külügyminisztee: Beneš, hadügyminisztere: Štefánik) tárgyalásokat kezdjen a további teendőkről.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja a kelet-közép-európai országokban

1919. március végén Prágában összeült a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt rendkívüli konferenciája, hogy az osztrák szociáldemokratákhoz hasonlóan fogalmazza meg álláspontját a Magyarországi Tanácsköztársasággal kapcsolatban. A gyakorlatilag már a párton kívül álló kommunista kisebbség, a német és magyar szocialisták nem fogadták el Masaryk támogatásának politikáját, de a többség magatartását a nemzeti felszabadulás és a demokratikus reformok masaryki koncepciója szabta meg.

Az imperialista hatalmak intervenciójának előkészületei

Masaryk és Beneš elvben készek voltak részt venni az intervencióban, de hadseregük gyenge, katonáik harci kedve csekély volt. A munkásság véleményével is számolniuk kellett, hiszen az egységes szociáldemokrata párt részt vett a kormányban. Masaryk április 3-án nyilvánosan biztosította a szociáldemokrata vezetőket: szó sem lehet az intervencióban való részvételről.

A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása

Csicserin szovjet külügyi népbiztos egyenesen felszólította Kun Bélát a szlovák nemzeti önrendelkezés megvalósítására. Kun még aznap, június 9-én azt válaszolta: „A szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására minden előkészület megtörtént.”[2] Mire kikiáltására sor került, a helyzet nagyon megváltozott, hiszen már megfontolás tárgyát képezte a Vörös Hadsereg kivonása Szlovákiából. Kun Béla és a kommunisták azonban úgy vélték, hogy ez az eshetőség egyáltalán nem ok a Tanácsköztársaság proklamálásának elmulasztására; annál kevésbé, mert a Szlovák Tanácsköztársaság elnöke, a cseh Janoušek, eleve egy szocialista Csehszlovákia keretében képzelte el Szlovákia jövőjét, sőt ennek érdekében – nem csekély, de annál jellemzőbb naivitással – személyesen Masarykhoz fordult.

Lábjegyzet

  1. Tomaš Garrigue Masarýk, A világforradalom. Emlékek, gondolatok, 1914–1918. Praha, 1928. 161.
  2. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai 6. kötet, 1. rész. Budapest, 1959. 697.

Műve

Tomaš Garrigue Masarýk, A világforradalom. Emlékek, gondolatok, 1914–1918. Praha, 1928.