Tomasso Cavrioli

A Múltunk wikiből

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

Basta 1604 áprilisában távozott Erdélyből, miután – mint említettük – a Magyarországon fegyverben álló császári hadak főparancsnokságát bízták rá; az előző évben készült javaslatai azonban sokban alapul szolgáltak Erdély kormányzatának kialakításához.

Arról már nem is volt szó, hogy Habsburg főherceg menjen Erdélybe. Létrejött a kormányzótanács, irányítását Basta utóda a főkapitányságban, Tomasso Cavrioli, valamint a prágai udvar három megbízottja vette át. Mellettük a magyarok és az erdélyi szászok 2–2 képviselője került be. A harmadik nemzetnek, a székelynek mint az udvar számára megbízhatatlan elemnek nem biztosítottak helyet a tanácsban. Basta javaslatához képest, amely 2 magyar főurat és 2 magyar nemest akart bevenni, felére csökkent a magyarok száma, de az már egybevágott a tábornok elgondolásával, hogy a németek jutottak túlsúlyra ebben a vezető testületben. A tanács székhelyéül Kolozsvárt jelölték ki, tagjai a császár és király biztosainak és Erdély tartomány kormánya tanácsosainak nevezték magukat.

Támadás Bocskai várai ellen

Belgiojoso közben a Basta helyetteseként Erdélyben hagyott Cavrioli ezredest 2 ezer vallon zsoldossal s 5 ezer rác és székely katonával Adorjánba rendelte.

Az álmosdi csata

Dampierre 2500 lovashajdúja magyar viszonylatban a legértékesebb katonaelem volt, szinte egyenrangú a legjobb császári lovassággal. Jobbat Bocskai sehol sem kaphatott volna, s később sem kapott, de csak akkor használhatta fel őket a siker reményében, ha meg tudja akadályozni az adorjáni táborban nem egészen ezer lovasával, ezek közt is megbízhatatlan 600 magyarral magára hagyott Belgiojosót abban, hogy a két irányból közeledő Petz és Cavrioli csapataival egyesüljön, és 10 ezer főnyi túlerejét érvényesítse. Cavrioli 5 ezer vallon, rác és székely katonája számban nagyobb, harcértékben azonban kisebb erőt képviselt, mint Petz 2 ezer német gyalogosa, 1200 sziléziai lovasa és 9 ágyúból álló tüzérsége. Éppen ezért választotta meg okosan Bocskai a Petz elleni támadás időpontját: az Álmosdot 1604. október 14-én éjféltájban elhagyó menet az Ér diószegi hídján való átkeléssel volt elfoglalva.

A gyalogság és tüzérség oldalának és hátának fedezésére rendelt sziléziai lovasok fegyelmezetlenül előretörtek a hídon, hogy Adorjánban jobb szálláshelyet biztosítsanak maguknak, hátrahagyva magát Petz ezredest is, aki az ágyúk átvontatását személyesen akarta ellenőrizni. Ezt a kedvező pillanatot használta ki Bocskai, s az utat szegélyező erdőben elrejtőzött hajdúit támadásra indította. Egy részük a császári gyalogságra rontott, más részük Petzet és lovasait rohamozta meg. A hídon nehezen visszaözönlő sziléziaiak képtelenek voltak egész erejüket egyszerre bevetni, s kis csapatokban estek áldozatul a hajdúk öldöklésének, vagy fulladtak az Ér mocsaraiba. Mikor azután a sebesült Petzet a hajdúk elfogták, negyven életben maradt lovasa Adorjánba vágtatott a vészhírrel. Ezalatt a gyalogságnak sikerült szekérvárba elsáncolnia magát, s heves tűzharc kezdődött, amit azonban a császáriak lőportartályának véletlen felrobbanása megrövidített. A füst és a zűrzavar kihasználásával a hajdúk betörtek a szekérvárba, és lekaszabolták az ellenállókat, a menekülők nagy részét pedig, aki nem veszett a mocsárba, a környékbeli parasztok verték agyon.

Belgiojoso akkor érkezett lovasaival és Cavrioli 2 ezer vallonjával a helyszínre, mikor a lőporrobbanás bekövetkezett. A hajdúk elkövették azt a vigyázatlanságot, hogy a hidat nem rombolták le, s így Belgiojoso átkelhetett rajta, sőt hadrendbe állíthatta katonáit. Ha támad, talán megfordíthatja a csata sorsát, de vagy nem bízott a vallonokban, akiket maga is garázda, szemét népségnek tartott, vagy túlbecsülte Bocskai erejét, mert tétlenül kivárta, hogy a hajdúk, úgyszólván a szeme láttára lemészárolják gyalogosait, beszögezzék ágyúit, s foglyaikkal és zsákmányukkal visszavonuljanak. Azután visszatért Adorjánba, s levélben tudatta Mátyás főherceggel, hogy miért nem küldi a sürgetett segítséget Bastának, sőt maga kér támogatást. Eleinte arra gondolt, hogy Szatmárra vonul, s elvágja Bocskait az őrizetlenül maradt Erdélytől, de azután fontosabbnak tartotta, hogy 3 ezer málhás szekerét biztos helyre menekítse, s ezért Váradra vette be magát. Innen írta meg Bocskai „nagyvéletlen árultatását”[1] Báthori Istvánnak, kérve őt arra, hogy katonáival siessen Rakamazra. De az ecsedi oligarcha titokzatosan hallgatott: egyelőre egyik félhez sem kötelezte el magát. Így tett Rákóczi Zsigmond és Csáky István is, akik a távoli Makovica és Sáros váraiba zárkóztak. Az öregek óvatoskodásával nem törődve, a fiatalok, Homonnai Bálint és sógora, Mágochy Ferenc a Szikszón gyülekező vármegyei hadak élén türelmetlenül várták, hogy Bocskaihoz csatlakozhassanak. Erről mit sem tudva, Belgiojoso úgy döntött, hogy maradék seregével valahogyan átvágja magát Tokajba, s egyesül a császárhűnek képzelt vármegyei hadakkal, mert Bocskainak a székelyekhez írott leveleit elfogva, most már ez utóbbiakban sem bízhatott.

Bocskai, bár tudhatta, hogy a császáriak erdélyi hadainak nagy része Cavriolival, Sennyey Pongráccal és Kornis Boldizsárral, a legtekintélyesebb erdélyi tanácsurakkal együtt, Belgiojoso segítségére ment, mégsem indult Erdélybe, talán mert nem akarta oda hátán vinni az ellenséget és két tűz közé kerülni, vagy – s ez látszik valószínűbbnek – nem akarta cserbenhagyni a felső-magyarországiakat.
Forráshivatkozás-hiba: <ref>-ek vannak a lapon, de nincsen <references/>