Torda

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2016. december 25., 11:34-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

latinul Potaissa, románul Turda, németül Thorenburg

város, municípium Romániában Kolozs megyében
Wikipédia
ROU CJ Turda CoA.png
193–238
A severusi virágkor Pannoniában és a dunai tartományokban; kiváltságokkal és reformokkal kedveznek a hadseregnek.
Colonia rangjára emelik Cibalae-t és Bassianát; Daciában colonia rangot kap Drobeta; municipiumok Pannoniában: Brigetio, Vindobona?; Daciában: Apulum, Potaissa, Porolissum, Tibiscum?, Ampelum.
1542
március 29. Erdélyi országgyűlés Tordán. (A helytartó mellé tanácsot állít.)
december 20. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Megtagadja a gyalui szerződés végrehajtását, és megújítja a három nemzet unióját.)
1544
augusztus 1. Erdélyi országgyűlés Tordán; először vannak jelen a Partium képviselői.
1548
május 17. Erdélyi országgyűlés Tordán. (A lutheranizmus védelmében eltiltja a helvét irányzatot.)
1551
július 21. Izabella Tordán átadja a Szent Koronát Ferdinánd biztosának.
1552
május 22. Erdélyi országgyűlés Tordán. (A három nemzet ezentúl külön-külön ajánlja meg az adót.)
1557
Erdélyi országgyűlés Tordán. (Mindenki olyan vallást tart, amilyet akar.)
1558
március 27. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Fizetést rendel a fejedelmi tanács tagjainak; eltiltja a helvét irányzatú reformáció hirdetését.)
1561
április 11. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Megtiltja a bőráruk és a fegyverek kivitelét.)
1563
június 6. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Kimondja, hogy az 1540 előtt „szökött” jobbágyokat nem lehet visszakövetelni.)
1564
június 4. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Kimondja, hogy az 1556 előtt „szökött” jobbágyokat nem kell kiadni.)
1566
március 10. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Kitiltja a katolikus papokat Erdélyből.)
május 28. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Intézkedik a törökkel közös hadjárat előkészítésére.)
1568
január 6. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Rendkívül súlyos büntetést szab a „gonoszul élő emberekre”)
1569
június 24. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Kimondja, hogy a protestáns román jobbágyok fizessenek gabonadézsmát.)
1577
április 21. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Brassóban és Szászsebesen árumegállító helyet létesít.)
1579
október 1. Megérkeznek Erdélybe az első jezsuita szerzetesek.
október 21. Erdélyi országgyűlés Tordán. (A jezsuiták működését a tanításra korlátozza.)
1585
szeptember 19. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Aranypénzt és tallért külföldi kereskedők nem vihetnek ki; az arany kivitele tilos; velencei luxuscikkek behozatala tilos.)
1594
május 12. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Elhatározza, hogy csak Buda visszavétele után szakít a Portával.)
június 11. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem hajlandó szakítani a Portával.)
július 11. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Harmadszor utasítja vissza a fejedelem javaslatát a Portával való szakításról.)
1600
augusztus vége Mihály vajda Szászsebesre, erdélyi előkelők egy csoportja Tordára hirdet hadfelkelést a török ellen.
szeptember 2. A Tordán összegyűlt nemesek felkelésre szólítják Erdélyt Mihály vajda ellen.
1658
szeptember 5. Gyulafehérvárt tatár hadak feldúlják; majd Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt, Marosvásárhelyet s Bihar vármegye egy részét is. (Szeptember 20-án a nagyvezír parancsára távoznak Erdélyből.)

Mócsy András

A markomann háború és a dunai katonaság aktivizálódása

167–168 táján a moesiai limesről egy legiót áthelyeztek Daciába, Potaissába (Torda), és a kétlegióssá vált Dacia tartományi beosztását módosították.

A severusi virágkor

Septimius Severus vagy fia, Caracalla adta meg a municipium rangot Brigetionak, Apulumnak, Potaissának, Porolissumnak és talán Vindobonának, Tibiscumnak (Zsuppa), Ampelumnak (Zalatna) és más városoknak. E városok között olyan kis települések is voltak, amelyek igazi városi központokká sohasem tudtak fejlődni; a városi rang megadása ezek esetében tulajdonképpen csak a territorium önkormányzati formájának rómaiasítását jelentette.

Györffy György

Milyen módon történt a föld felosztása?

A Harka (kicsinyítve Harhadi) személynév a magyarok harmadik, karkhasz méltóságának emléke. Harka személynévből képzett falunevet szintén nem találunk Erdélyben (hacsak nem ennek szlávos alakja rejlik a Gyulafehérvár mellett fekvő Kar(a)kó falu nevében), de a harka rokonsága egy tagjának, a 921 körül élt Bogátnak a neve a tordai és dési sóbánya közelében lelhető fel. Amennyiben e települések a Bulcsú harkával rokon Bogátról nyerték nevüket, ez elsősorban a sóbányáknak a fejedelemség számára való biztosítását jelentheti, de jele lehet annak is, hogy a különböző magyar törzsfők által kézben tartott erdélyi nyári legelők időlegesen egy „úr” alá kerültek.

Központosító belpolitika

Bár Erdély nagy része Géza sógorának és szövetségesének, a gyulának uralmi területe volt, az Árpádok itt egy-két sóbányát mindig a kezükben tartottak. Erre enged következtetni a tordai és dési sóbánya közelében egy-egy Décse nevű falu is.

Sinkovics István

János király halála

Amikor János Váradra ért, a vajdák is, a rendek is követeket küldtek hozzá. Ő azonban nem tárgyalt velük, hanem április 24-re Tordára országgyűlést hívott össze, mely a vajdákat bűnösnek mondta ki, és halálra ítélte. János hadserege mintegy figyelmeztetésként már előzetesen elfoglalta és lerombolta Balassa Imre várait. Balassa Majládhoz menekült Fogaras várába, melyet a király hadai nem tudtak bevenni.

Az erdélyi rendek még a tordai országgyűlés alatt titokban Ferdinándhoz fordultak: küldjön 12 ezer főnyi hadsereget, mert ilyen kedvező alkalom máskor nem nyílik Erdély birtokbavételére.

Erdély helytartója

A Tiszántúl ragaszkodott Ferdinándhoz, a szultáni döntés viszont Erdély mellé rendelte. A török terület és Erdély közé zárva érthetően az utóbbihoz közeledett: a tiszántúli vármegyék 1543. évi debreceni gyűlésén erdélyi követek jelentek meg, az ő követeik pedig az 1544. augusztus 1-én megnyílt tordai országgyűlésen vettek részt, és ezzel elismerték János Zsigmond fennhatóságát.

A fejedelemség területi kialakulása

Erdélyben kialakultak bizonyos alapok, amelyekre a külön állam kormányzatát építeni lehetett. Ilyen volt a vajda által Torda mellett tartott bíráskodási gyűlés (közgyűlés); ezen eredetileg a székelyek, a szászok és a vlach jogú népek is részt vettek, utóbb a hét magyar vármegye gyűlése lett, de egész Erdélyre érvényes jogszabályokat is alkotott. Az erdélyi állam előzményei közé számítható a vajda kancelláriája, melynek működésében szétvált az igazgatás és az igazságszolgáltatás, s a feladatokat nem a vajda familiárisai látták el, hanem a vajdaváltozáskor is helyükön maradó állandó tisztviselők. Erdély különállását készítette elő végül a magyar nemesek, a székely és a szász előkelők, a „három nemzet” szervezett összefogása, amelyet annak idején a magyar és a román parasztok felkelése váltott ki. A magyar nemesek 1437 szeptemberében, a Fehér vármegyei Kápolna helységben tartott gyűlésükön kötöttek szövetséget a székelyek és a szászok előkelőivel („Unio trium nationum”). A szövetkezett három nemzet összejövetelei időközben egyre inkább a tartományi gyűlés szerepét vették fel. 1542 decemberében Tordán megújították az uniót, minden külső és belső ellenség ellen.

Fejedelmi hatalom, országgyűlés, kormányzat

Évenként rendszerint két országgyűlést tartottak; volt azonban olyan év is, amikor csak egyszer hívták össze, de előfordult, hogy háromszor, sőt négyszer is. A tanácskozás helye még nem állandósult, leggyakrabban Tordán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Gyulafehérváron gyűltek össze, de még közel tíz más helyen is üléseztek.

Kincstári jövedelmek, hadszervezet, diplomácia

Öt helyen működött sókamara: Tordán, Koloson, Désen (és Désaknán), továbbá Vízaknán, az ötödiket, a székit még János király adományozta el Kendy Ferencnek. Rangban az első a tordai sókamara volt, élén a kamaraispánnal. A többi kamara is ez alá tartozott, vezetőiket, az alkamarásokat a kamaraispán alkalmazta, de fizetésüket a kincstártól kapták.

Állam és vallás

1579-ben a tordai országgyűlésen Báthori Kristóf bemutatta István levelét, amely szerint a jezsuiták az ifjúság tanítására jöttek Erdélybe. A túlnyomó többségükben protestáns rendek ez ellen nem emeltek kifogást, de azt kérték, hogy a jezsuiták ne menjenek túl e feladatukon, és ne keletkezzék háborúság a különféle vallási felfogású tanítók között. A rendek a fennálló helyzet megőrzését, mindenfajta változtatás (innovatio) megakadályozását szorgalmazták.

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

Zsigmond csapatokat küldött a tatárok ellen, annak ellenére, hogy 1594 nyarán a gyulafehérvári országgyűlés, majd a gyulafehérvári tanács, végül a tordai országgyűlés úgy foglalt állást, hogy nem hajlandó elszakadni a Portától, míg Buda keresztény kézre nem kerül.

Uralmi válság Erdélyben

Erdély északi határa közelében, Goroszló mellett, 1601. augusztus 3-án Basta és Mihály vajda hadai felülkerekedtek Báthori seregén, amelyben az erdélyi nemeseken kívül kozákok, moldvaiak, törökök és tatárok is harcoltak. Basta felszólítása ellenére Mihály vajda vonakodott elhagyni Erdélyt, sőt Torda melletti táborába hívta a székelyeket. Mielőtt azonban ezek megérkeztek volna, Basta vallon katonákkal augusztus 19-én meggyilkoltatta Mihály vajdát.

Makkai László

Báthori Gábor bukása

Forgách 2 ezer embere már Váradon találkozott a menekülő fejedelemmel. Vezérük összejátszott Ghyczyvel, aki – talán, hogy Bethlen kegyeit megnyerje – a Nagy Andrásért bosszút álló hajdúkkal 1613. október 27-én meggyilkoltatta a töröknek és a Habsburgoknak egyaránt kényelmetlenné vált, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan fejedelmet. Néhány nappal korábban a kolozsvári országgyűlés, melynek többsége szívében Báthori pártján volt, formálisan ugyan „szabadon”, de valójában a Tordánál táborozó török sereg jelenlétének nyomása alatt fejedelemmé választotta Bethlen Gábort.[1]

Nemesség és nemesítés

A végső következtetést Erdélyben vonták le, ahol a század derekán úgy oldották meg a nemesség és a városi polgárság ellentéteit, hogy Kolozsvár, Dés, Torda és Nagyenyed polgárjogú lakosságát egyetemlegesen megnemesítették, ami persze gyakorlatilag a polgárság nemesi vezetés, megyei bíráskodás alá vetését jelentette.

R. Várkonyi Ágnes

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

Érdekes példa a korai vállalkozók társadalmi összetételére a tordai malomtársulat. A tordai malmot 1674-ben malmosgazdák 1600 forintért építették, s az évi 1200 forint hasznot részvételük arányai szerint osztották el. Az állam támogatását az egyik részvényes, Teleki Mihály biztosította. Később Torda vármegye főispánja, Apor István is részes lett 160 forint erejéig a vállalkozásban. Mikor a fejedelmi kor kereskedői társulásait a Habsburg-berendezkedés eltörli vagy átrendezi, a tordai malomtársulat annyiban él tovább, hogy késhegyig menő harcot vív a malomra ugyancsak pályázó, akkor már erdélyi kancellárral, Bethlen Miklóssal.

Városok, nyitott kapukkal

Dés és Torda nemesi város lesz.

Polgárok régi és új küzdőtereken

Az államisága átmentését megkísérlő fejedelemségben a polgárság másik útját Jó János tordai ötvös vagy Miles János nagyszebeni tanácsos példája testesítette meg, mindketten főúri vállalkozásokban lesznek társak.

Makkai László

Magyarok, románok, szászok Erdélyben

A vegyes lakosságú városokban, Kolozsvárt, Désen, Tordán, Enyeden, Széken mindenütt a magyar elem jutott túlsúlyra, s néhol még a magát jogilag „szásznak” valló s ezen a címen hatalmi pozíciókat őrző kisebbség is szívesebben beszélt és írt magyarul.

R. Várkonyi Ágnes

Aulikus főnemesség és új nemesi rétegek

Erdélyben Apor István kincstartó és Bethlen Miklós kancellár harcolt – polgárokból, parasztokból álló érdekcsoportok élén – egymással a tordai négykövű nagy malomért. Bethlen attól sem riadt vissza, hogy a malmot fegyveres hajdúival éjnek idején megrohamozza, és tulajdonosaitól erővel elvegye. Az ügy megjárta az országgyűlést és a császári íróasztalt, végül a Habsburg-állam és Rabutin generális, erdélyi katonai parancsnok fegyveres végrehajtása döntött, de nem Véglegesen, mert még Rákóczi állama is foglalkozott az üggyel.

Wellmann Imre

Visszaeső agrártermelés

Dán segédcsapatok Torda körül a „szőlőhegyeket karóiktól megfosztották és marhájokkal az földig szőlőfáit kietették és elpusztították”.[2]

Vörös Károly

Polgárság

Az 1750. évi adóreform során a városokat jelentőségük és forgalmuk szerint három csoportba osztották: az elsőbe Szeben és Brassó, a másodikba Medgyes, Kolozsvár, Segesvár, Beszterce, Marosvásárhely, Torda, Gyulafehérvár, Fogaras, Szamosújvár és Zalatna tartozott, a harmadikba a többi tíz várost sorolták. E beosztásban a polgárosodásnak – nem meglepően – a szász városokhoz kötött volta nyilvánult meg, amely erejével a harmadik sorba szorította le a déli Székelyföld központjait; ám vonzásuktól távolabb Kolozsvár, Marosvásárhely, Torda esetében a vármegyék és az északi Székelyföld gazdasága képes volt erős vonzású városok kialakítására, egyfajta sajátos, jórészt magyar vagy magyarosodó német (nem szász!) kispolgári réteggel, hivatalnoki és tanügyi értelmiséggel, nyitottabban a polgári fejlődés irányában a feudális-nemzeti privilégiumaiba zárkózó szászságnál.

Katus László

Magyarország népeinek települési viszonyai

A túlnyomórészt román, néhol szász községek tengerében 234 magyar többségű község helyezkedett el, néhol – a Szilágyságban, Kalotaszeg vidékén, Torda környékén és a Kis-Küküllő mentén – 10–30 községből álló nagyobb nyelvszigeteket is alkotva. E területen a városok lakosságának 64,8%-a már 1880-ban is magyar, s a 12 város közül 8 (Kolozsvár, Torda, Nagyenyed, Dés, Nagybánya, Felsőbánya, Szilágysomlyó, Zilah) magyar többségű.

Lábjegyzet

  1. Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. ETA I. 115. Az eredeti szöveg: „féltekben libere eligálták”.
  2. Rákóczi Tükör I. 177.