Tormás vezér

A Múltunk wikiből
(Tormás herceg szócikkből átirányítva)
Wikipédia
948
Bulcsú harka és Tormás herceg Bizáncba vonul; Bíborbanszületett Konstantin császár megkereszteli őket; ötéves békét kötnek.

Györffy György

Milyen módon történt a föld felosztása?

Konstantin császár 950 körül írt, A birodalom kormányzása című műve a magyarok törzsszervezetére vonatkozó legfontosabb forrás. A császárnak a magyar viszonyokat jellemző híradásai két forrásból táplálkoznak. Kisebb részben attól a Gábriel klerikustól erednek, akit a honfoglalás után a császár követségbe küldött a magyar vezérekhez, nagyobb részben a 948-ban Bizáncban járt Árpád-házi Tormás herceg és Bulcsú hadvezér előadására támaszkodik.

A vezérek folyó menti szállásváltása: Árpád és Kurszán

44 évvel Kurszán halála után Árpád dédunokája, Tormás herceg és Bulcsú harka Bizáncban informálta Konstantin császárt arról, hogy az Árpádok hogyan jutottak a törzsszövetség élére. Egy szót sem ejtettek Kurszánról, valamint arról, hogy a honfoglalás korában a magyarok kettős fejedelemség alatt éltek. Elismerték ugyan, hogy a honfoglalás előtt a magyarok rangban első vezére a fényes nemzetségből eredő Levéd volt, és mellette Álmos volt a következő vezér, de a fejedelemválasztást egy célzatos történettel adták elő. Eszerint a kazár kagán nemes kazár feleséget adott Levédnek, de nem született gyermekük. A kagán Levédet a magyarok fejedelmévé akarta tenni, aki egyben neki engedelmeskedjék, de Levéd így szólt: „Nagyra veszem az irántam való hajlandóságodat és jóindulatodat, és illő köszönetemet nyilvánítom néked, de minthogy nincs elég erőm ehhez a tisztséghez, nem fogadhatok szót neked, azonban van rajtam kívül egy másik vajda, akit Álmosnak neveznek, akinek fia is van, név szerint Árpád; ezek közül akár Álmos, akár a fia, Árpád legyen inkább a fejedelem.”[1] Megtetszett a beszéd a kagánnak, követeket küldött a magyarokhoz, akik a rátermettsége miatt alkalmasabb Árpádot választották fejedelemmé, és a kazárok szokása szerint pajzsra emelték.

Már önmagában az az előadás, hogy egy fényes dinasztia sarja saját alkalmatlanságát beismerve, nemzetsége mellőzésével, önként átengedi az egyeduralmat a soron következő törzsfő családjának, a legnagyobb mértékben gyanút kelt. A gyanú azonban bizonyossággá fokozódik, amikor a császár informátorai, köztük az Árpád-házi Tormás, a dinasztiaalapító uralomra jutásáról ismételten hangsúlyozzák: Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkia fejedelme.”[2] A magyar kettős fejedelemség ismeretében bizonyos, hogy itt nem tévedésről van szó, hanem a magyarok között jól ismert tények célzatos letagadásáról.

Az Árpád-fiak szállásrendje és a dukátus

Leventét nem számolva, az első fiú, Tarhos, valószínűleg a Kapos–Sárvíz mentén végzett ingamozgást; nyári szállása a hegyvidéki Tarras faluban, a téli Tolnavár közelében, a Duna mentén fekvő Tarhacsia-pusztánál lehetett. Fia, Tevel, szállásainak a Sárvíz alsó és középső szakaszánál két Tevel falunévben maradt emléke. Az unoka, Tormás, nyári és téli szálláspárját két Tormás falu jelzi Tarhoséi közelében. E helyek Tolna megyében feküdtek, amelynek uradalmai a 12. század elejéig jórészt a szenior hercegek kezén voltak.

A vezérek szállásrendje és a törzsek

Anonymus Bogátot mondja Bulcsú apjának, ami bizonyosan téves, de lehet, hogy Bogát is Bulcsú családjához tartozott, és a harka méltóságát töltötte be. Erre látszik mutatni, hogy 921-ben egy Árpád-házi herceggel, Tarhossal vonult a szövetséges Itáliába, úgy, mint 948-ban Bulcsú harka az Árpád-házi Tormás herceggel Bizáncba.

Gazdasági és társadalmi indítékok

Különleges fontosságú megállapodásokra, mint amilyen a hosszú lejáratú békeszerződések kötése vagy megújítása volt, valamelyik főméltóság – egy Árpád-házi dux társaságában – személyesen látogatott el, és az uralkodóval közvetlenül szerződött. Ilyen volt például Árpád fia Tarhos és Bogát harka (?) szerződése Berengárral vagy Tevel fia Tormás és Bulcsú harka szerződésmegújítása Bíborbanszületett Konstantinnal, aki a Bizáncba jött szerződő feleket barátaivá fogadta, és a megkeresztelkedett Bulcsút római patríciusi ranggal tüntette ki.

Uralomváltás és a székelyek

Még Taksony herceg 947. évi itáliai megjelenése sem számít komoly hadjáratnak, hanem csak a régi szerződés megújításáról lehet szó, ugyanúgy mint Bulcsú harka és Tormás herceg 948-as bizánci útja is a szerződéses kapcsolatok megújítása, melynek során a magyar vezetők a császár előtt nem győzték hangsúlyozni, hogy Levéd leváltása óta egyedül Árpád fiai töltik be a magyar fejedelmi széket.

A fejedelemség erősítése és a bizánci misszió

Fajsz az Árpád-házi hercegekkel látszólag kiegyezett a fejedelmi partvonalak és a hercegségek birtoklása felett: a pesti Duna-parton és Nyírségben Tas, a bodrogi Duna-parton és a Vág vidékén Taksony, a baranya-tolnai részeken pedig Tormás herceg váltotta szállásait.


Az öt év leteltével, 948-ban ment Bizáncba az a nevezetes követség, amelyről Bíborbanszületett Konstantin császár, valamint Szkülitzész krónikája beszámol. A követséget Bulcsú harka vezette, és vele volt Tormás herceg. Olyanféle türk követküldési mód volt ez, mint amit Menandrosz 569-ben leír, amikor a türk kagán Tagma tarkánt küldte követségbe Bizáncba egy ifjú méltóságviselővel, Maniach fiával. Valószínű, hogy a magyaroknak egy görögül tudó szláv tolmácsuk is volt; ő adta vissza például a magyar törzsfő úr nevét a vojavoda szóval. Konstantin szövegének több morva vonatkozásából éppenséggel arra következtethetünk, hogy egy morva misszión nevelkedett bolgár pap volt a tolmács. Tőle eredhet a nagymorva fejedelemség széthullásának mondája, a morvák szerepének túlhangsúlyozása a honfoglalás leírásában, de az a közlés is, hogy a legyőzött morvák, nyilván a főemberek és a kíséret, a bolgárokhoz, magyarokhoz, fehér horvátokhoz és más népekhez menekültek.

Az időközben atyai trónját elfoglalt Konstantin császár nem csupán intellektuális érdeklődéssel fordult a magyarok felé – meggyőződve a szerződéseket betartó magyar fejedelemség stabilitásáról – be akarta vonni a magyarságot a görög rítusú keresztény népek családjába. Egy bizánci keresztény hitre tért magyar nép ugyanis olyan függő szövetségesévé válhatott volna a birodalomnak, amellyel a Bizánc számára mindenkor veszélyt jelentő gócokat, Bulgáriát és „Szkítiát” sakkban tarthatta volna.

Egy ilyenféle tervnek tudható be, hogy Konstantin császár Bulcsú harkának patríciusi címet adományozott, és Tormás herceget barát címmel tüntette ki, ami az idegen fejedelmeket megillető bizánci címek között a harmadik fokozatot képviselte. Még jelentősebb, hogy a császár megkeresztelte Bulcsút. Egy Szkülitzész-kézirat miniatúrája szerint egyháziak és világiak ünnepélyes csoportja előtt kiemelte a ruhátlan hadvezért egy bazilika keresztelőmedencéjéből. Valószínű, hogy Bulcsú példáját az ifjú Tormás is követte.

Konstantin császár művét 952-ben fejezte be, s mivel nem tesz említést újabb magyar követségről, azt kell hinnünk, hogy erre 953-ban került sor, amikor az ötéves szerződés ideje lejárt. Szkülitzész tartotta fenn annak emlékét, hogy Bulcsú után a gyula ment Bizáncba. Ő is megkeresztelkedett, sőt hozott magával egy Hierotheosz nevű görög szerzetest is, akit Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka (+956) a „türkök püspökévé” szentelt.

Bulcsú és gyula külön-külön való megkeresztelkedéséből többen arra következtettek, hogy itt külön utakon járó törzsfők akcióiról van szó. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy 948-ban a magyarok harmadik méltósága, a harka (harkász) ment Bizáncba, őt pedig 953-ban a fejedelem után a második méltóság, a gyula követte, ez inkább úgy értelmezendő, hogy Fajsz fejedelem és a vezérek tanácsa a bizánci kapcsolatot fokozatosan erősítette. Erre mutat a császár válasza is: másodízben püspököt küldött a magyaroknak. Szkülitzész nem tesz említést sem arról, hogy Bulcsút, sem arról, hogy a gyulát kísérte volna valaki, s így lehet, hogy a második követségnek is volt egy ifjú hercegi kísérője, talán éppen Tormás, aki a Duna jobb partján a Bizánc felé vivő útvonalat ellenőrizte.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Nem vett részt a hadjáratban – a szokásnak megfelelően – a fejedelem, a második méltóságviselő (gyula), továbbá a trónörökös, ha a Nyírséget kézben tartó Tas már nem volt életben, akkor Taksony, továbbá a Bizáncot megjárt Tormás herceg.

Az erőviszonyok átrendeződése

Az augsburgi vereség a belső erőviszonyok átrendeződését vonta maga után. Azoknak, akik részt vettek a vállalkozásban, és akik támogatták az akciót, nemcsak azért kellett elbukniuk, mert felelősek voltak a vereségért, hanem elsősorban azért, mert katonai kiséretük elpusztult vagy jelentősen meggyöngült, és szükségképpen az intakt seregekkel rendelkező vezérek kezébe ment át a hatalom.

Úgy tűnik, Árpád négy fiának ága közül ekkor hanyatlott le kettő, Jutasé, akinek fia Fajsz volt, és Üllőé, akitől Tas fia Lél származott, viszont megmaradt és viszonylag megerősödött Tarhosé, akinek unokája, Tormás 948-ban ifjú volt, és főként Zoltáé, akinek fia, Taksony a királyi dinasztia alapítója lett.


Apor vezéri szerepével a helynevek és a birtokviszonyok teljes összhangban vannak:

  1. Valószínűleg birtokolta a Duna jobb parti, fejedelmi partvonalát az Apor-ügy (1009) melletti Szentendrétől – mint nyári szálláshelytől – le a Tolna megyei Aparig, téli udvarhelyéig.
  2. Két szálláshelyére következtethetünk Tolna megyében, azon a tájon, ahol előtte Tarhos, Tevel és Tormás, utána pedig a duxok rendelkeztek udvahellyel.
  3. Az Árpád-kori Apor úri nemzetségnek, bizonyára Apor leszármazottainak, Tolna megyében volt ősi birtokuk, s itt, az egyik Aporon állt monostoruk.
  4. Apor látszólag a déli és nyugati felvonulási utakon létesített szállásokat: a zágrábi hegyalján, a Fajsz (Kraljevec) közelében levő Apor (ma Oprovec) faluban, ahonnan az itáliai hadiút kiindult, és a Valkóvár (Vukovár) melletti Apor-sédnél, ahonnan Bizánc felé vezetett az út, de talán ilyen szerepe volt a kettő között, továbbá a Muraközben fekvő Oprovec falvaknak is.

A fejedelmi partvonal Szentendrétől Tolnáig való kézbe vétele nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Árpád-házi Tormás régi Baranya megyei és mecseki szállásait továbbra is birtokolta, sőt ez esetben feltehető, hogy kárpótlásul Pécs is a kezére jutott. Emellett a Bizáncot megjárt és kereszténnyé lett Tormás valószínűleg elnyerte a nyitrai dukátust is, melynek védelmi szerepe – egy esetleges cseh támadás feltartóztatására – 955 után jelentőssé vált. A szállásnevekből úgy látszik, hogy Tormás Lél szállásváltó útját kapta meg, de udvarhelyeit nem a két végponton választotta meg, hanem egyrészt Nyitravár fedezékében, Tormos falunál, ahol a Tormos-patak kiszakad, másrészt a Vág sellyei átkelőjének keleti oldalán, Tormos faluban. (A kazár Tarmacs személynévből eredő Tormocsból itt utóbb szláv népetimológiával Tornóc helynév lett, ahhoz hasonlóan, ahogy másutt magyar népetimológiával Tormás.)

A Magyar Krónikából és a helynevekből úgy tűnik, hogy a „dukátus” tényleges birtokosa Taksony idejében nem is Tormás, hanem Tar Zerind volt. Zerind neve csak azért került be a krónikába, mert ő volt a lázadó Koppány apja, és rejtély, hogy milyen rokonságban állt Taksonnyal, illetve Gézával. Minthogy Koppány Géza özvegyét követelte magának, Zerind Taksony ifjabb kortársa kellett hogy legyen, és mivel Konstantin császár nem sorolja fel Árpád unokái között, dédunokája lehetett valamelyik idősebb ágból, mint Tevel fia Tormás. A tolnai Koppány, Tarhos, Tevel és Tormás helynevek szomszédságából következtethető, hogy Zerind Tormás fivére volt. Ha Zerind (Szörénd) szállásainak emlékét tartják fenn Szörény faluneveink is, akkor az ormánsági Fekete-víz felső szakaszánál és torkolatánál levő két Szörény – az utóbbi Tormás-telke és Koppány mellett – a Tormással való szoros rokoni kapcsolat mellett szól.


Tormás halála után Taksony fia, Géza herceg került a nyitrai részekre – szállásának emlékét bizonyára a Galgóctól keletre fekvő Décse falu neve őrízte –, Zerind halála után pedig ő nyerte el a tiszántúli „uruszágot”, ahol a Krassó megyei Gyécse és a békési Décsi mellett a hevesi, tiszaparti Décse volt az a hely, ahonnan a távolsági kereskedőket a legjobban lehetett vámolni, s ezáltal a hercegi udvartartásnak jövedelmet bizosítani.

Központosító belpolitika

  • Koppány, a Somogy körüli Koppány nevű udvarhelyekből és falvakból következtethetően, a TevelTormás-ág szállásterületén kapott udvarhelyeket, Baranya, Tolna és Veszprém megye nyugati részén.
  • Tormás, Apor és a gyula maga szedte a magyar és kabar nagycsaládok állatadóját és az erdővidék lakóinak nyestadóját; csak ez képesítette őket arra, hogy katonai kíséretet tudjanak fenntartani.

Lábjegyzetek

  1. MEH. 119.
  2. MEH. 119.

Irodalom

Tormásra lásd Moravcsik, Byzantinoturcica II2. 306; Czeglédy Károly, Névtudományi vizsgálatok 121; Tormásra és Taksonyra lásd Györffy György, Archaeologiai Értesítő 97. 1970. 197. kk.