Tudományok

A Múltunk wikiből

A magyar nyelv fejlődése a török kiűzése idejére elérte az egységesülésnek azt a fokát, hogy a hangtani és írott nyelvi normák két nagy változata élt: a nyugat-magyarországi (Kövesdi Pál: Elementa linguae Hungaricae. 1686) és az északkelet-magyarországi norma.[1] Az erdélyi magyar nyelv általában és lényegében megegyezett az Északkelet-Magyarországon beszélt nyelvvel, még akkor is, ha számolunk a kifejezőkészségbeli, szókincsbeli eltérésekkel.[2]

Magyarországon, miként másutt is Európában, a tudomány latin nyelvét egyedül a tudomány nemzetközi volta indokolta. A kortársak azt is látták, hogy Magyarország és Erdély szellemi elszigetelődésének veszélyei ellen a latin nyelv még védelmül szolgálhat. Az európai kultúra befogadását szorgalmazók, a nyugat-európai egyetemeket megjárt tudósok, tanárok, lelkészek azonban már felismerték az anyanyelvű felsőbb kultúra feltartóztathatatlan térhódításának jelentőségét.[3]

Tótfalusi kidolgozta a magyar helyesírást egyszerűsítő és egységesítő elveket, Kaposi Sámuel és Csécsi János segítségével az újonnan kiadott Biblia fordítási hibáit kijavította, és tudatosította a fogalmak tartalmi tisztázásának szükségét. Pápai Páriz – látva, hogy Európa műveltebb nemzeteinél közfeladat a latin szavakat honi nyelvre átültetni – tizenöt éves munkával átdolgozta és továbbfejlesztette Szenci Molnár szótárát. Az 1708-ban megjelent Dictionarium Latino-Hungaricum (Latin-magyar szótár) egymást érő kiadásaival a reformkorig pótolhatatlan segédkönyve lett a tisztább latinság igényével fellépő magyarországi tudománynak. A magyar nyelv fejlesztésének kérdését Haller János fejtette ki (1682): „Súlyos hiba, hogy a tudósok semmibe tartván szülötte nyelvüket, vagy úgy vélvén, hogy deákul igazabban, szebben fejezhetik ki magukat – latinul írnak … Nem csak illetlenség ez, hanem nemzeti veszedelem is, mert mint eleink tartották – amely nemzetnek szokását, ruházatját felveszik az emberek, végre azon népnek birtoka alá esnek.”[jegyzet 1] Fölösleges iparkodás a latin nyelvet tanulni – szögezte le Cvittinger Dávid 1711-ben –, és számba véve a magyar irodalmi alkotásokat, a legsürgősebb feladatok között vázolta fel a nyelvművelés programját. Rákóczi államában a kormányzat magyar nyelve lendületet adott a fejlődésnek. A korszak anyanyelvi teljesítményének tudatformáló erejére jellemző, hogy most születik meg egy sereg szó, vagy most válik közhasználatúvá, esetleg új tartalmat kap. „Indusztriáskodik”, „szorgalmatoskodik”, „közügy”, „közérdek”, „közigazság”, „közteherviselő nemzet”, „polgármester”, „alattvaló”, „lázad”, „staféta”, „ószeres” szavainkat ez a kor formálta vagy terjesztette el széles körben a magyar nyelv két nagy ágazata, a műveltek és a nép nyelve között.

Az ország más nyelvű lakói számára az anyanyelvükön megjelent vallásos művek és a német, szlovák, román pátensek és rendeletek segítették a már nevezetes múltra visszatekintő nyelvi fejlődést. Kájoni János, a csíksomlyói ferencesek főnöke orvosbotanikai művében a természet román szavait is számba vette. A román szótárkészítő Mihail Halici és fia karteziánus képzettségű volt. 1704-ben adta ki Zittauban az első szlovák kátét Simonides János. A rózsahegyi zsinaton 1707-ben szlovák nyomda felállításáról döntöttek pietista művelődési meggondolásból.[4]

A teológiai, jogi, bölcsészeti, orvosi tanulmányokhoz szükséges nyelvtudás – latin, görög, héber, arab – mellett az ország lakosságának idegen nyelvi kultúrájában két érdekes változás figyelhető meg. A török iránt egy csapásra megszűnt az érdeklődés, az ifjúság franciául és angolul tanult. Az arisztokrácia neveltetése során nemegyszer családi, rokoni kapcsolatok révén kellett hogy elsajátítsa a németet, nélküle sem a bécsi udvarban, sem a Habsburg-kormányszervekben nem boldogulhatott, de érdekes, hogy Rákóczi saját bevallása szerint nem tudott jól németül, pedig különleges nyelvtehetséggel rendelkezett, és Károlyi is csak törte a németet. Mivel az ország lakossága sokféle kevert nemzetiségű, sok a kétnyelvű, és általában jól megértik egymást. Bercsényi kárpátukrán jobbágyaitól elsajátított „orosz” nyelven tárgyalt a cárral.

A pedagógia még nem önálló tudomány, noha az oktatás és nevelés gyakorlati feladatait szolgáló tankönyvek sok elméleti tapasztalatot gyűjtöttek össze. Az oktatás módszertanát Comenius új kiadásokban sűrűn megjelenő művei nyújtották. Szőnyi Nagy István Magyar oskolája a hangoztató módszerrel új utat vágott az olvasás tanításában. Kolozsvárott, saját bevallása szerint, írástudatlan idősebbeket sikerrel vezetett be a betűismeret tudományába. Pápai Páriz felismerve a gyermekek és ifjak testi nevelésének fontosságát, hangsúlyozta, hogy a test gyakorlása, fegyelmezése a lelkierő próbája. A híres neveléstani könyv, a pietista Francke Oktatás a gyermeknevelésről (1711) című munkája Bárány György magyarításában jelent meg. Legfőbb érdeme, hogy leszögezi: amíg a vallás, a történelem, a geográfia, a grammatika elemeit anyanyelvükön el nem sajátították, addig nem szabad a gyermekeket latinra fogni. Megállapítja, hogy a nemesi gyermeket ugyanolyan szigorral kell nevelni, mint az egyszerű szülők sarjadékait.

Az oktatásban már helyet kapnak a reáliák, a földrajz, a számtan, s felismerik a gyakorlat, a szemléltetés nagy jelentőségét: a botanikát a kertben vagy a mezőn, füvek, fák, virágok természetes környezetében ajánlják tanítani. A földrajzot mappák vagy „országtáblái” segítségével oktatják. Tudatosan állítják a különös gonddal művelt retorikai képzés szolgálatába a jezsuiták példája nyomán az iskoladrámát. Tantárgyként tanítják a fogalmazást, az irodalomtörténetet, a verselést és a szónoklást.

A természettudományok kevés, de jelentős alkotása Descartes szellemében fogant. A karteziánus fizikát Régeni Pál Mihály, a kolozsvári unitárius kollégium későbbi tanára foglalta össze (Physica contracta. Lipcse, 1689). A kopernikuszi világkép mechanikáját és a heliocentrikus csillagászat ismeretanyagát Pápai Páriz tanította a karteziánus fizika keretei között. A holland és angol egyetemeken tanult Kaposi Sámuel, 1689 óta marosvásárhelyi kollégium tanára, több matematikai és fizikai munkát hagyott kéziratban.[5]

Korszakunk legjelentősebb természettudományi alkotása Pápai Páriz orvosi műve, a Pax Corporis (1690). Kora legjobb tudományos színvonalán, gyakorlati, társadalmi igényeket szolgáló, nem a tudósok, hanem a házi gyógyítók számára készült magyar nyelvű orvosi könyv. Tudománytörténeti jelentősége abban áll, hogy a mindennapi betegellátásban a racionális gyógyításra, az orvostudományra és az ember autonóm felelősségére helyezte a hangsúlyt. Köleséri Sámuel ásványtana és a skorbutról írott disszertációja mellett kiemelkedő jelentőségű Király Istvánnak, a debreceni főiskolán a bölcseleti tanszék orvostanárának Dissertatio philosophica de studii mathematici utilitate … (1695) című műve.[6]

A jogtudománynak. sokféle feladatot adtak az új viszonyok, a berendezkedéssel változó birtok- és tulajdonjogok, valamint a különböző társadalmi rétegek helyzetében bekövetkezett módosulások. Az egymást követő politikai változások, a büntetlenül maradó hatalmaskodások megingatták a kor emberének a törvényes rendbe vetett hitét. Új szabályokat követeltek az egyén és a társadalom viszonylatai. Grotiusnak a nemzetközi jog történetében korszakos jelentőségű munkáját elég sokan forgatták ahhoz, hogy gondolkozzanak az ország helyéről Európában.[7]

A jezsuita Szentiványi Márton, a nagyszombati egyetemen a teológia, egyházjog, filozófia és matematika tanára kiegészítette és kiadta a magyar országgyűlési törvények gyűjteményét. A Corpus Iuris Hungarici seu decretum generale (1696) című, a kor enciklopédikus igényeit kifejező és akkor Európa-szerte divatos kiadvány Magyarország törvényeit és Werbőczy Tripartitumát foglalta magában, s idegen joganyaggal is kiegészült: elsőként a Kollonich kiadásában 1687-ben megjelent alsó-ausztriai Praxis Criminalist csatolták hozzá. A nagyszombati egyetemen a római és az egyházjog mellett tanított hazai jog (ius patrium) lényegében a Hármaskönyv magyarázatára szorítkozott.

Erdélyben Tótfalusi Kis Miklósnak a bevett jog teljes összegezett gyűjteményét magában foglaló kiadványával (1698) az volt a célja, hogy kézikönyvet adjon a köztisztviselők, az ország kormányzásának gondját viselők kezébe. A fejedelemség törvénykönyveit (Approbatae Constitutiones, Compilatae Constitutiones) és Werbőczy Tripartitumát kétnyelvű, latin-magyar kiadásban tette közzé (1695–1696; 1698).

Missovitz Mihály elsőként adott elő magyar jogot a gimnáziumi oktatás keretében.

A királyságban és Erdélyben, mint az átalakulását élő Európában általában, a jogi érvanyag politikai röpiratok, pamfletek lapjain is napvilágot látott. A Habsburg-állam magyarországi hatalmának jogosságát hirdető röpiratokat javarészt udvari szolgálatban álló német és osztrák szerzők írták, érvrendszerükbe magyar törvényeket is beépítettek, s így hatottak a hazai gondolkozásra.

A magyar viszonyok között főleg a hadijog fejlődött tovább. A sebesültek kölcsönös gondozásáról, a hadifoglyokkal való emberséges bánásmódról a Habsburg-állam és Rákóczi állama között létrejött megállapodások már az újkori nemzetközi hadijog rendszerébe illeszkedtek. Töretlen utat vágott az állandó hadsereg megteremtését kísérő jogalkotói munka. Az 1705-ben elkészült és 1707-ben törvénybe iktatott Regulamentum Universale a katonaság testületi egységének megteremtését szolgálta, de a magyar konföderáció többi törvényével együtt 1711 után eltörölték (1715. évi 32. tc.).

Az egyházak jogi viszonyait rendező végzések és az országgyűlési törvények, heves tollharcot robbantottak ki. A Pyber László esztergomi vikárius megbízásából az egyházi tulajdon védelmében kiadott röpirat (1707) István, László és Kálmán királyok alapítványaira és törvényeire hivatkozik, és az egyházi javak állami kisajátításának joga mellett egy Anglia példájával érvelő, ma már ismeretlen röpiratra válaszol. A jezsuita rend magyarországi működését feltételekhez kötő szécsényi törvény ellen protestáló hat vármegye rendi törvények alapján jelentette ki, hogy a magyar konföderációnak nincs joga beavatkozni a vallás ügyeibe. Rákóczi viszont az uralkodói szuverenitásra hivatkozva írta meg a Responsiót, és elutasította az államnak az egyház honi ügyeibe való beleszólási szabadságát kétségbe vonó érvelést. A világ népeihez intézett kiáltvány, a Recrudescunt Rákóczi és Ráday közös alkotása. Érvrendszere kettős: rendi törvényekre és a modern államelméletek elveire hivatkozik. Az ország lakosainak érdekeit és a múltbeli hagyományokat szolgáló kormányzást követel.A béketárgyalások meghiúsulása után Ráday Pál műve, az Explosio, amely némi stiláris változtatással Animadversiones apologicae (1706) címmel jelent meg, azért jelentős a magyar államjogi gondolkozás történetében, mert már nem csupán az Aranybullára hivatkozva veszi számba a megegyezés feltételeit. Kifejti, hogy a zsarnoki hatalommal szemben az országos fegyveres ellenállás jogát már István király is hangsúlyozta, természeti törvény (naturae lex), s az államhatalom nem mondhat ellent az emberi társadalom kötelékének (vinculum societatis humanae). Nagy hangsúllyal szól a városok, a jászkunok és főleg a katonaság érdekeiről. Az Explosiot fogalmazó Ráday szól talán először a magyar történelemben arról, hogy az Aranybulla az angol Magna Chartához hasonló jogokat biztosított. A trónfosztást Európának bejelentő kiáltvány az ellenállás jogát Szent István Intelmeinek negyedik, a hatalom önkorlátozását leszögező fejezetére vezeti vissza, és Hollandia, Portugália, Svájc példájára mutat. Grotiusra hivatkozva hangsúlyozza a magyar háború jogosságát a konföderáció védelmében kibocsátott vitairat, Brenner Domokos Egy lengyel királyi tanácsos levele egy birodalmi nemesúrhoz a magyarországi ügyekről című, latinul írt, majd 1710-ben és 1711-ben franciául megjelent munkája.[8]

A kor politikai tudományát legfőképpen az foglalkoztatja, hogy milyen a jó államrendszer. A korszak államelméletére már a differenciálódás jellemző. Kialakulnak a szaktudományi ágazatok: az országgazdaság-elmélet, azíállandó hadsereg létesítésével, kívánalmaival foglalkozó hadtudományi irodalom. Létrejönnek a kormányzás gyakorlati segédkönyvei, például a működőképes adórendszerről, továbbfejlődnek az uralkodó feladatait, jogait és kötelességeit összefoglaló ún. fejedelmi tükrök.[9]

A sajátos magyar államelméleti gondolkozásnak[10] talán legszélsőségesebb példája a Rákóczi-szabadságharc idején Brassó városában írogató Cserei Mihály. Josephus Flavius Zsidó háborúját olvasva, széljegyzetekként írta le történetismereti megjegyzései között a kor szinte közhelyszámba menő államelméleti követelményeit a keménykezű uralkodóról, s azt, hogy a „publicum” előbbrevaló a magánérdekkel szemben.

A Habsburg-kormányzat politikáját szolgáló nagyszámú államelméleti írás java része latin és német nyelvű uralkodói életrajz vagy ünnepi köszöntés (aggratulatio) műfaji keretei között jött létre. Tacitus, Grotius elveit szabadon értelmezve, az uralkodó tökéletességét és bírálhatatlanságát a királyi hatalom isteni eredetéből vezették le.

Esterházy Pál nádor a rendi magyar állam reformját dolgozta ki 1698-ban. Ugyancsak reformokat javasolt Patachich Boldizsárnak, a Magyar Kancellária tanácsosának Batthyány Ádám országbíró neve alatt terjesztett műve (1700). Batthyány Ádám Mars politicus (1690) és Forgách Simon ezredes, majd győri vicegenerális Projectum az ország conserválásáról (1698–1699) című műveikben az önálló magyar hadsereg megszervezésével vélték ellensúlyozhatónak az idegen abszolutista hatalom erejét.

Erdélyben ifj. Teleki Mihály lefordította Johann Adam Weber tiroli ágostonrendi szerzetes Fejedelmi lélek, avagy a jó fejedelemnek szükséges ajándéka (1689) című művét. Bethlen Miklós kancellár legszemélyesebb alkotása, a Diploma Leopoldinum a központi államfői jogkör elvi érvényességét és a rendi önkormányzat gyakorlatát próbálta összeegyeztetni. Sürgette a katonai és a polgári hatalom szétválasztását és a korrupció felszámolását (Penetralia Transylvanlae. 1698), majd a kereskedelemről készített Projectumaiban (1689–1702) nagyszabású kereskedelmi útvonal kiépítésével látta biztosíthatónak Erdély gazdasági jelentőségét. A Columba Noe (Olajágat vivő Noe galambja. 1704) című politikai tervezete az erdélyi állam helyzetét az új európai viszonyok összefüggésében próbálta újrafogalmazni. Felfogása szerint Erdély az európai hatalmi egyensúly tényezője, s ha külföldi protestáns uralkodócsaládból lenne fejedelme, szorosabb viszonyba kerülne Nyugat-Európa olyan országaival, mint Anglia, Hollandia és Poroszország. Pápai Páriz Ferenc államelméleti művét némileg Rákóczi állama, illetve az ennek összeomlásával együtt megszűnő önálló erdélyi államiság és a Habsburg-berendezkedés miatt érzett aggodalom ihlette. A De ratione status (1714) szerzője a kormányzás módszereiről, az államérdekről és az államérdek örvén űzött, a népeket elnyomó hatalom fogásairól akarja tájékoztatni a gyakorlati politikai cselekvésből kirekesztett közönséget.[11][12]

Rákóczi államában az állandó hadsereggel foglalkozó hadtudományi irodalomból kiemelkedik Georg Andreas Böckler Schola militaris moderna (Frankfurt, 1685) című hadtudományi kézikönyvének fordítása Szentiványi János tollából. La Valiere Pratique et Maximes de la Guerre című, a francia állandó hadseregben kézikönyvként használt háromkötetes művének (1652, a negyedik kiadás: Hága, 1693) egy részét maga Rákóczi ültette át magyarra. A magyar hagyományokra épülő állandó hadsereg megteremtését szolgálva adta ki Forgách Simon Zrínyi Miklósnak Az török áfium ellen való orvosság című művét. Gazdaságpolitikai javaslataikkal Platthy Sándor, Bulyovszky Dániel, Prileszky Pál, Spáczay Gábor,[13] Kajali Pál[14] projektumai emelkedtek ki a sok esetben névtelen, rövidebb-hosszabb művek közül. Átfogva a kormányzás feladatait, merkantilista elveket, szigorú központi ellenőrzést kívántak, és a nemesség megadóztatását javasolták.

Az aggratulatoria-irodalomból államelméleti koncepciójával tűnik ki Bartha András ítélőmester beszéde: olyan „respublikát” kíván, ahol „a tudomány, bölcsesség, értelem nevekedgjék, az igazság uralkodgyék … haszontalan és tudatlan here barom módra senki ez hazában ne éllyen és légjen. Az lévén valóban boldog ország, mellyben mindenek az magok munkájokból és nem mások verétékéből élnek”[jegyzet 2] Rezik János, az eperjesi kollégium rektora szerint az uralkodók nemcsak Isten földi helytartói, hanem az emberi társadalom összetartói is, s nem bírálhatatlanok. Forgách Simon munkácsi fogságában írta meg a Discursusok című művét, melyben Rákóczi szerinte abszolút hatalmával szemben az arisztokráciával kormányzott rendi állam megteremtését javasolja. Ráday Pál már losonci tanulmányai idején megismerkedett a pietista eszmékkel, és tanulmányozta Lipsius és Machiavelli műveit, s mint Rákóczi kormányzókörének első embere, a modern államelmélet érveit alkalmazta Magyarország és Erdély sajátos viszonyaira. Erdély és Horvátország külön államiságát történeti tényként fogadva el, a régi országegységet konföderációval, tehát államszerződéssel vélte biztosíthatónak. Már a Recrudescunt nemzetközi üggyé emelte az állami önállóságra törekvő országok ügyét. Az európai hatalmi egyensúly gondolatát a királyság és a fejedelemség érdekeire figyelve, az új magyar állam keretei között fogalmazták meg. A „Magyarország a kereszténység védőbástyája” eszmét a „Magyarország Európa védőbástyája” gondolat váltotta fel. A magyar politikai gondolkozásba ily módon Európa a nemzetköziség új, szekularizált és egyetemes fogalmaként került bele.

Az országismeret[15] legfontosabb tájékoztatói, a régi térképek, a török kiűzésével elavultak. Az új viszonyoknak megfelelő térképészet már a Habsburg-kormányzat szolgálatában hozta meg első eredményeit.[16] Hevenesi Gábor Parvus atlas Hungariae (1689) című kéziatlasza mintegy 2600 helynevet, 50 vármegyét, 31 királyi várost ábrázol.[17] A karlócai békében megszabott határokat Weigel térképe (1703) rögzíti, Johann Müller Magyarország-térképe (1709) információinak gazdagságával emelkedik ki.

Rákóczi államának területén régebbi térképek és a De l'Isle-féle, Marsigli által 1703-ban javított térkép volt forgalomban. A postaállomásokon mindenütt kifüggesztették Magyarország és Erdély földabroszát. A hadsereg kötelékében szolgáló francia hadmérnökök több részletes helyi vázlatot készítettek, miként a magyar generálisok, többek közt Károlyi is. Az ország földrajzát már térképek után tanító Csécsi János pedig lerajzolta a szécsényi országgyűlés helyrajzát.

Az ország földrajzi viszonyairól a török háborúk és a Habsburg-berendezkedés szolgálatában több leírás készült.[18] A Magyarország és Erdély leírása (1706) ismeretlen szerző alkotása. Timon Sámuel jezsuita tudós és Hidi Gergely nagyszombati tanár Magyarország városait és mezővárosait, id. Buchholtz György a Kárpátokat írta le. Csiba Mihály István jezsuita tanár Magyarország gyógyvizeiről egy 16. századi összefoglalást másolt, hegyeiről eredeti megfigyelések alapján írt.

Lábjegyzetek

  1. Közli: Jankovich Miklós, Haller János Buzgósága a magyar nyelv felemelkedése, s kiterjesztése iránt a XVII. században. Tudományos Gyűjtemény 1828, V. 89–90.
  2. Vízkelety András, Bartha Andrásnak II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásán elhangzott beszédje. Irodalomtörténeti Közlemények 1960. 580–581

Irodalom

A tudományok fejezet általános irodalmából: Vekerdi László, Kalandozás a tudományok történetében (Budapest, 1969); G. Holton, Thematic Origins of Scientific Thought. Kepler to Einstein (Harvard Univ. Press, Cambridge, 1973).

  1. A nyelvtudományról: Szathmári István, Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk: (Budapest, 1965); Szathmári István, Irodalmi nyelvünk a Rákóczi-korban (Európa és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, 1980); Bárczi Géza, A magyar nyelv életrajza. (Budapest, 1966); Márki Sándor, A magyar mint államnyelv, 1604–1711 (Az Aradi Főgymnasium Értesítője 1878–1879); Mikó Imre, Nyelvhasználat az erdélyi fejedelemségben (Korunk, 1971).
  2. Az erdélyi magyar nyelv színvonala rekonstruálható Szabó T. Attila, Erdélyi magyar szótörténeti tár. I–IV. (Bukarest, 1975–1984) páratlanul nagyszabású vállalkozásából.
  3. Kniezsa István, A magyar helyesírás története (Budapest, 1952); Kakuk Zsuzsa, Török kultúrhatás jövevényszavaink tükrében (Keletkutatás, 1987).
  4. A magyarországi etnikumok, más népek nyelvfejlődéséről: Zsilinszky Mihály, Egy forradalmi zsinat története, 1707–1715 (Budapest, 1889); Sziklay László, A szlovák irodalom története (Budapest, 1962); Szilády Jenő, A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom, 1517–1711 (Budapest, 1939); Pukánszky Béla, Erdélyi szászok és magyarok (Pécs, 1943); Jakó Zsigmond, A XVIII. század eleji román művelődési élet és a korai német felvilágosodás kapcsolatai Köleséri Sámuel levelezésének tükrében (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1969); Domokos Pál Péter, A csíkcsobotfalvi Kájoni-kézirat (Zenei Szemle, 1929); Boros Fortunát, P. Kájoni János Herbáriuma (A Hírnök, 1922); Német Gellért, Kájoni János, a régi Erdély kultúrmunkása (Pásztortűz, 1926); Musnai László, Új adatok Halici Mihály életéhez és hagyatékához (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1960); Musnai LászlóDani János, Halici Mihály hagyatéki leltára (Ugyanott); Th(allóczy) Lajos, I. Apafi Mihály és az oláh biblia (Magyar Történelmi Tár 1878); Kerékgyártó Elemér, Komáromi Csipkés György angol nyelvtana (Angol Filológiai Tanulmányok, 1938). A pedagógiáról összefoglalóan: Mészáros István, Az iskolaügy története Magyarországon 996–1777 között (Budapest, 1981); Szőnyi Nagy István könyvét közzétette Toldy Ferenc, A régi magyar nyelvészek Erdősitől Tsétsiig (Pest, 1866); Schmidt János, Szenicei Bárány György, a nagy pietista sárszentlőrinci lelkész és tolna-baranya-somogyi evangélikus egyházmegye megszervezőjének és első esperesének élete és munkássága, 1682–1757 (Paks, 1940); Bán Imre, Irodalomtörténeti kézikönyvek Magyarországon a XVI–XVIII. században (Budapest, 1971); Udvarhelyi KárolyGöcsei Imre, Az alsó- és középfokú földrajztanítás története Magyarországon (Budapest, 1973).
  5. A természettudományok: Zemplén Jolán, A magyarországi fizika története 1711-ig (Budapest, 1961); Simonyi Károly, A fizika kultúrtörténete (Budapest, 1981); Koncz József, Kaposi Sámuel sárospataki-gyulafehérvári tanár (1689–1719) rövid életvázlata és ethikája (Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező, 1883). Spielmann József, A közjó szolgálatában (Bukarest, 1977) című kötetében: A XVII. század szellemi mozgalmainak hatása az erdélyi orvostudományra; A kartéziánus élettan erdélyi előfutárai és első terjesztői; Karteziánus elemek Pápai Páriz életművében; Pápai Páriz Ferenc kortársai és tanítványai című tanulmányok.
  6. Simon János, A matematika és fizika tanításának múltja Nagyenyeden (Korunk, 1971); M. Szent-Iványi, Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea (Tyrnaviae, 1689–1709. Régi Magyar Könyvtár. Szerkesztette Szabó Károly, Hellebrant Árpád. I–III/1–2 (Budapest, 1879–1898) II. 1652); St. Király, Dissertatio philosophica de studii mathematici utilitate (Franeker, 1695. Régi Magyar Könyvtár. Szerkesztette Szabó Károly, Hellebrant Árpád. I–III/1–2 (Budapest, 1879–1898) III. 3932); G. Hevenesi, Meteora rationibus et experientiis physicis illustrata (Viennae, 1690. Régi Magyar Könyvtár. Szerkesztette Szabó Károly, Hellebrant Árpád. I–III/1–2 (Budapest, 1879–1898) III. 3614).
  7. Jogtudomány: Párniczky Mihály, Szentiványi Márton és a Corpus Juris Hungarici (Jogi professzorok emlékezete. Budapest, 1935); Horváth Pál, Tudománytörténeti és módszertani kérdések a jogtörténet köréből (Budapest, 1974); Csizmadia Andor, Az erdélyi jog fejlődése a fejedelmi korban (Gazdaság és Jogtudomány, 1975); L. Moesch, Arithmeticus practicus (Tyrnaviae, 1697); Bethlen Mihály Útinaplója, 1691–1695. Sajtó alá rendezte és az utószót írta Jankovics József (Budapest, 1981).
  8. Windisch Éva, Rákóczi Ferenc ismeretlen hadtudományi munkája (Irodalomtörténeti Közlemények 1953); Vízkeleti András, Bartha Andrásnak II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásán elhangzott beszédje (Irodalomtörténeti Közlemények 1960); Rezik János beszéde: Rákóczi Emlékezete, 1676–1976. („Studium”. A Magyar Iparművészeti Főiskola typo-grafikai tanszékének kiadványai. Szerkesztette Haimann György. Fordította Csonka Ferenc. Ismertette Esze Tamás. Budapest, 1976); Forgách Simon, Elmélkedés című művét kiadta – tévesen Rákóczinak tulajdonítva – Császár Ferenc, Rákóczi discursusai, avagy II. Rákóczi Ferencz fejedelemnek a magyar nemzet örökösítését tárgyazó gondolatai (Budapesten, 1848).
  9. Államelmélet, politikatudomány: Magyar gondolkodók. 17. század. Válogatta Tarnóc Márton (Budapest, 1979); R. Várkonyi Ágnes, Politikai elmélet, politikai gyakorlat (Irodalomtörténet 1981); Szádeczky Lajos, Cserei történetbölcseleti műve (Magyar Történelmi Tár 1906); Szádeczky Lajos, Cserei Mihály jegyzőkönyvéből (Magyar Történelmi Tár 1903); Weber János Ádám, Fejedelmi lélek. Fordította ifj. széki Teleki Mihály Kolozsvárott, 1689 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár RM I/8 624/koll:2); Iványi Emma, Esterházy Pál nádor és a magyar rendek tervezete az ország új berendezésével kapcsolatban (Levéltári Közlemények 1971); Juhász István, Bethlen Miklós politikai pere (Kolozsvár, 1945); Sudores et Cruces Nicolai Comitis BethlenBethlen Miklós gróf fáradozásai és gyötrelmei. Fordította Kulcsár Péter, kiadta Jankovics József: Bethlen Miklós levelei (Budapest, 1987); Bethlen gazdaságpolitikai írásait idézi Lukinich Imre, Egy erdélyi kereskedelmi társaság terve 1703-ból (Századok 1914);
  10. Rákóczi államelméletének forrásairól és jellegéről: Köpeczi Béla, Néhány gondolat Rákóczi államáról (A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 1976); Köpeczi Béla, Döntés előtt. Az ifjú Rákóczi eszmei útja (Budapest, 1982).
  11. Pápai Páriz államelméleti műve: Pápai Páriz Ferenc, Békességet magamnak, másoknak (Bukarest, 1977. 128–133); V.
  12. A Manifestum elméleti jelentőségéről: R. Várkonyi Ágnes, A rejtőzködő politikus (Világosság, 1978).
  13. Bulyovszky Dániel, Spáczay Gábor, Platthy Sándor projektumai: Rákóczi Tükör. 11.;
  14. Kajali Pálé: Heckenast Gusztáv, Kajali Pál… válogatott iratai (Folia Rákócziana. 3. Vaja, 1980. 32–36); R. Várkonyi Ágnes, Szent István Intelmei Rákóczi államelméletében (Emlékkönyv Székely György hatvanötödik születésnapjára. Budapest, 1989).
  15. Országismeret: Tarnai Andor, Hon- és államismereti irodalom (A magyar irodalom története II. 465–471).
  16. Térképek: Bendefy László, Lázár deák „Tabula Hungariae” című térképének eddig ismeretlen kiadásai (Geodézia és Kartográfia, 1974); Fallenbüchl Zoltán, Az ”Atlas Parvus Hungariae” és Hevenesi Gábor (Térképtudományi tanulmányok, 1958); Fallenbüchl Zoltán, Zur Geschichte der Ungarnkarte J. Chr. Müllers 1709 (Magyar Könyvszemle 1963).
  17. Hevenesi térképének bírálata: Bendefy László, Mikoviny Sámuel megyei térképei (Budapest, 1976. 23); Gr. Kreckwitz, Totius Regni Hungariae superioris et inferioris accurata Descriptio (Franckfurt und Nürnberg, 1685).
  18. Az egyik első országleírást készítő mű szerzőjéről, Parschitius Kristófról, kapcsolatairól Mikovinyvel, Bél Mátyással és Rákóczi kormányzókörének evangélikus tagjaival: Zombori István, A felvidéki evangélikus értelmiség (A magyarországi értelmiség a XVII–XVIII. században. Szerkesztette Zombori István. Szeged, 1984); Weber Samu, Buchholtz György és kora (Protestáns Szemle 1892).


Szellemi kultúra
Vallások és világnézetek Tartalomjegyzék Történetírás, nemzeteszmék