Ugrin kalocsai érsek

A Múltunk wikiből

Csák nembeli Ugrin esztergomi érsekről másik cikk szól!

Csák nembeli Ugrin vagy Hugolin vagy Ugolin vagy Ugron

Muhi, 1241. április 11.
magyar katolikus főpap, királyi kancellár
Wikipédia
Csák Ugrin, Kalocsa, Halassy
1241
március 17. A tatárok megsemmisítik Ugrin kalocsai érsek csapatát, és elfoglalják Vácot. II. Frigyes kisebb sikert arat egy tatár csapat fölött.

Kristó Gyula

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

  • Nem véletlen, hogy éppen 1225 tavaszán bukkan fel a pápai iratokban a II. Endre által végrehajtott nagymérvű birtokeladományozások ügye és a birtokvisszavételek szorgalmazása. III. Honorius pápa három bullát küldött Magyarországra, július 15-én egyet Ugrin kalocsai érseknek és Béla ifjú királynak, augusztus 23-án pedig egyet a kalocsai érseknek és suffraganeusainak. A pápa a következőket írja bullájában: „már régóta értesülvén arról, hogy Krisztusban kedves fiúnk, Magyarország felséges királya bizonyos elidegenítéseket hajtott végre országa sérelmére és a király tisztének ellenére, elküldjük írásunkat a királyhoz, hogy az említett elidegenítéseket ... törekedjék visszavonni.”[1] Ha tett volna is esküt a magyar király — folytatja levelét a pápa — az adományok visszavonhatatlanságára, az érvénytelen, mivel koronázásakor arra esküdött meg, hogy az ország jogait és a korona tiszteletét sértetlenül megőrzi.
  • Ám már III. Honorius 1225. májusi leveléből arról értesülünk, hogy — nyilván kevéssel ezt megelőzően — a magyar király Ugrin kalocsai érseknek adta Boszniát, Sót és Ozorát, vagyis a Szávától délre Szerbiáig húzódó területet. Ugrin érseknek a boszniai bogumilok iránti aktivitására mutat, hogy 1227 januárja előtt pénzért és praediumért megszerezte Pozsega várát ama célból, hogy az eretnekeket az ország határairól elűzze.

Béla birtokvisszavételi politikája

Aligha véletlen, hogy Béla egyik 1231. évi oklevelének méltóságnévsorában valóban az ország vezető egyházi és világi tisztségviselőivel, Róbert esztergomi, Ugrin kalocsai érsekkel és Mojs nádor­ral találkozunk az erdélyi herceg udvarát alkotó ismert méltóságok, tárnokmester, vajda stb. helyett.

Magyarország a tatár támadás útjában

Béla 1241 februárjának második felében Óbudára érkezett, ahol rend­szeresen a böjtöt szokta tölteni, s ott érsekeivel, egykori hű kancellárjával, Mátyás esztergomi és Ugrin kalocsai érsekkel, püspökeivel és országa főembereivel tanácskozást folytatott a fenye­gető veszély elhá­rí­tá­sá­ról. A megbeszélésre a király Kötönyt is meghívta, de a határozat mégis elsősorban a kun fejedelem és családja ellen irányult még a tatár veszedelem torkában is: őriztetni kell őket, nehogy megszökjenek.

Írásbeliség

Az első kísérlet, amely az alkancellári méltóság meghonosítását célozta, Róbertnek, a későbbi veszprémi püspöknek és esz­ter­gomi érseknek 1209. évi ama újítása jelen­tette, hogy a kancellárt az alkancellár helyettesítse a királyi oklevelezés ügyeiben. Gya­korlattá azonban ez csak II. Endre uralkodásának utolsó éveiben vált, amikor Ugrin kalocsai érsek 1230-ban felvette a kan­cellári címet, de magas egyházi mél­tó­sága nem tette lehetővé, hogy maga irányítsa a kancellária munkáját. Ezért állandó helyet­tesre volt szüksége, s ez vezetett az alkancellári tisztség immár végleges kia­la­ku­lásához. Az alkancellárság létrejötte a kan­cellária mint hivatali testület további kifor­málódása irányába mutat, amely azonban az állandó kancelláriai személyzet hiá­nya folytán még távol áll a zárt hivatali testülettől.

A tatárok Magyarországon

  • Március 17-én a király parancsa ellenére Ugrin kalocsai érsek mégis kitört kevés számú emberével a tatárok ellen, hogy meg­üt­köz­zék velük. Akciója azonban kudarccal végződött, a visszavonulást színlelő tatárok mocsárba csalták az érsek csa­patát, s az ingo­vány foglyává lett magyarokat a tatá­rok lenyilazták. Maga Ugrin is csak kevesedmagával tudott szorult hely­zetéből sza­ba­dulni.
  • A tatárokkal való mielőbbi megütközés első számú szószólója Ugrin kalocsai érsek volt, aki arra sarkallta uralkodóját, hogy az egyre gyarapodó sereggel vonuljon ki a tatárok ellen.
  • Április 10-ről 11-re virradó éjjel a tatárok egyik orosz foglya értesítette a magyarokat, hogy az éjszaka folyamán a tatárok táma­dása várható. A hír igaznak bizonyult, Siban előőrsei a hídon át meg­kezd­ték az átkelést a Sajó jobb partjára. Az akció nem érte váratlanul a magyarokat, IV. Béla testvérének, Kálmán szlavón hercegnek és Ugrin kalocsai érseknek a veze­té­sé­vel megakadályozták a hídon való átkelésüket, részint visszaszorították, részint pedig a vízbe nyomták a jobb par­ton hídfő állást kiépíteni akaró tatárokat. Csakis a magya­rok elbizakodottságának, saját erejük túlértékelésének, ellen­felük lebe­csü­lé­sé­nek, hiányos tájékozottságuknak volt köszönhető, hogy nagy többségük úgy ítélte meg: döntő csa­tát nyertek a tatárok ellen, s éjszakai nyugovóra tértek. Csak Kálmán herceg és Ugrin érsek virrasztottak csapataikkal. Éber­ségük nagyon is indokolt volt. Röviddel az előőrsök átkelési kísérlete után, Batu eredeti terveinek megfelelően, két oldalról, a hídon és a Sajó gáz­lóin meg­indult a tatár fősereg átkelési akciója a folyó jobb partjára. Amikor a folyó őrei riasztották az alvó magyar tábort, a várat­lan táma­dás miatt pánik tört ki, ami megakadályozta, hogy rögvest felvegyék a harcot a Sajón át több irány­ból özönlő tatárokkal. Egyedül Kálmán herceg és Ugrin érsek vetette magát késedelem nélkül az ellenségre, de sere­geik kis lét­száma nem tette lehe­tővé, hogy a tatárok átkelését megakadályozzák. Visszaszorultak a magyar táborba. Az érsek fen­nen kárhoztatta a királyt gondatlanságáért; – az előkelőket pedig gyáva elpuhulásukért. A her­ceg­hez és az érsekhez a temp­lomos rend vitézei csat­lakoztak, együttesen támadtak a tatárokra. Újabb kísérletük sem vezetett ered­ményre, nem tud­ták megállítani a tatárok átözönlését a folyó jobb partjára. A temp­lo­mosokat mes­te­rükkel egyetemben az utolsó emberig elveszejtették a tatárok, maga Kálmán és Ugrin is sebesülten tért meg a magyar táborba. Miután Szübeetejnek sike­rült alkalmilag összetákolt hídon a magyar tábortól viszonylag távol átkel­nie, a magyar sereg sorsa megpecsételődött. A csak a Batu által tartott híd környékét őrző magya­rok nem gon­dol­tak arra, hogy a Sajó több más pontján, a gázlókon és a mély vízben sebtében összeácsolt hídon is átkelhetnek a tatá­rok. A kora reggeli órákra Batu és Szübeetej gyűrűje bezá­rult a magyar tábor körül. Megkezdték a tatárok a magyar tábor nyilazását, s a sátrak közelébe kerülve tüzet dobtak azokra. A magyar sereg­ben a pánik a tető­pont­jára hágott. Igazi ütközetről, valóságos csatáról szó sem lehe­tett, a sze­kér­várba zárt, a sátrak és a sátortartó köte­lek sűrű szövevényei közt ver­gődő magyarok a menekülést tekintették egyetlen lehet­séges kiútnak, de a sátrak soka­sága, a kötelek sűrűsége, a belső utak hiánya ugyanazt végezte el, amit a tatár nyilak. A menekülők egymásra tor­lód­tak, egymást tiporták a földre, sokan e mél­tat­lan módon váltak a tatár támadás áldo­zataivá. Számos egység meg­pró­bálta a kitö­rést a tatár gyűrűből. A tatárok folyosót nyitottak a menekülőknek, de kísér­ték a gyűrű­ből távozókat, s kopjával leszúrták, karddal lenyakazták, mocsárba szo­rí­tot­ták a lankadókat. Arra szá­mí­tottak, hogy a gyűrűben rekedt IV. Béla is az általuk nyitott folyosón távozik majd, s így kezükbe kerül az ország ural­ko­dója. Bélát azonban hű bárói ellenkező irányba, észak felé menekítették. Így sem tudta az uralkodó elkerülni, hogy lovas­csa­tába ne bocsátkozzék, de hívei felfogták a neki szánt csapásokat, s váltott lovakon sikerült egérutat nyernie az őt üldöző tatá­rok elől. Béla Észak-Magyarországon át az ország nyugati határszélére, Pozsonyba ment. Déli irányban sikerült kitör­nie a tatár gyűrűből a sebesült Kálmán her­ceg­nek, s Pesten át a somogyi Segesdre érkezett. A magyar sereg sze­mé­lyi veszteségei igen nagyok voltak. Életét vesztette Mátyás esztergomi és Ugrin kalocsai érsek, Gergely győri püspök, vala­mint sok más egyházi és világi előkelő.

Lábjegyzetek

  1. Fejér, CD III/1 294. (tévesen 1220. évi kelettel); Theiner I. 60. (helyesen 1225. évi dátummal).