Vác

A Múltunk wikiből

szlovákul Vacov, németül Waitzen, latinul Vaccia, szerbül Вац

város Pest megyében
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Vác címere
1074
augusztus–szeptember: IV. Henrik sereget küld Salamon megsegítésére, de a Pozsonyon át Vácig vonuló sereget Géza visszavonulásra készteti.
1199
március 10. Imre király a váci egyház kincstárában megtalálja azokat a leveleket, amelyek bizonyítják, hogy összeesküvést szőnek ellene.
1241
március 17. A tatárok megsemmisítik Ugrin kalocsai érsek csapatát, és elfoglalják Vácot.
1604
szeptember első fele Vác és Hatvan török kézre kerül.
1620
november 4. A budai pasa elfoglalja Vácot.
1684
június 27. Vác felszabadul.
1760
Megkezdődik a váci székesegyház építése, Franz Anton Pilgram tervei szerint. (Befejezi Isidore Canevale 1777-ben.)
1764. augusztus 31.
Mária Terézia látogatást tesz Vácott Migazzi Kristóf bíboros, bécsi hercegérseknél, a váci püspökség adminisztrátoránál.
1764
Látogatása emlékére diadalív épül Vácott Isidore Canevale tervei szerint.
1767
A Királyi Nemesi Teréz Akadémia megkezdi működését Vácott, 10 magyarországi és 4–4 horvátországi, illetve erdélyi nemesifjú számára ingyenes hellyel.
1846. július 15.
Pest és Vác között megnyílik a vasút.
1849. január 5.
A császári csapatok megszállják a fővárost.
Görgei váci nyilatkozata.
1849. január 6.
A szerb felkelőhad vezérletét Todorović tábornok veszi át.
1849. január 8.
A képviselőház első ülése Debrecenben.
1849. január 13.
A császáriak elfoglalják Szolnokot.
Bem bevonul Marosvásárhelyre.
Rajačić és a szerb főodbor üdvözlő feliratot intéz a császárhoz.
1849. január 15.
Az Egyenlőségi Társulat a békepárt elleni általános támadást határoz el.
1849. január 17.
Bem győzelme Gálfalvánál.
1849. január 19.
A császáriak megszervezik az „ideíglenes polgári közigazgatást”.
1849. január 21.
Bem sikertelen kísérlete Nagyszeben elfoglalására.
1849. január 22.
Perczel visszafoglalja Szolnokot.
1849. január 24.
Bem szelindeki győzelme.
A Selmec környéki bányászok béremelésben részesülnek.
1849. január 26–27.
Tüntetések Pesten a megszállók ellen.
1849. január 28.
Windisch-Grätz megbízottja Rózsahegyen fegyverletételre szólítja fel Görgeit.
Perczel visszavonul a Tisza bal partjára.
1849. január 29.
A honvédelmi bizottmány Dembińskit a honvédsereg főerőinek parancsnokává nevezi ki.
Ukrán értelmiségiek petíciója a császárhoz.
1849. január 30.
A debreceni tanács betiltja a Munkások Ujságát.
1849. január 31.
Forradalom Firenzében.
1849. február 1.
Puchner kérésére 7 ezer orosz katona lépi át Erdély határát.
1849. február 4.
A vízaknai ütközet.
A Nagyváradra települt fegyvergyár munkásai béremelésben részesülnek.
1849. február 5.
Guyon hadosztálya megtisztítja a Branyiszkói-hágót a császáriaktól.
1849. február 8.
A toscanai köztársaság kikiáltása.
1849. február 8–13.
A képviselőház megvitatja a vésztörvényszékek felállítására vonatkozó törvényjavaslatot.
1849. február 9.
A római köztársaság kikiáltása.
Bem győzelme Piskinél.
1849. február 10.
Görgei és Klapka csapatai találkoznak Kassán.
1849. február 12.
Bécsben magyar főurak ellenforradalmi bizottmányt alakítanak.
1849. február 25.
Șaguna a császárhoz intézett petíciójában külön román koronatartomány szervezését kéri.
1849. február 26–27.
Dembiński kápolnai veresége.
1849. február 27–28.
A képviselőház elhatározza a távolmaradt képviselők igazolási eljárás alá vonását.
1849. március 2–3.
A medgyesi ütközet. Bem visszavonul Segesvárra.
1849. március 3.
A tiszafüredi zendülés. Szemere felfüggeszti Dembińskit és a sereg vezérletével Görgeit bízza meg.
1849. március 4.
Ferenc József elrendeli az osztrák birodalmi gyűlés feloszlatását, s alkotmányt oktrojál az egész birodalom számára.
1849. március 5.
Kossuth Tiszafüreden megerősíti Szemere március 3-i intézkedéseit.
Damjanich felszabadítja Szolnokot.
1849. március 6.
A Marczius Tizenötödike Magyarország föderatív átszervezését javasolja.
1849. március 7.
Teleki László Magyarország föderatív átszervezését javasolja Kossuthnak.
1849. március 8.
Kossuth a Tiszafüreden összpontosult 3 hadtest parancsnokává Görgeit, a magyar haderő egészének parancsnokává pedig Vettert nevezi ki.
1849. március 10.
A Marczius Tizenötödike újabb cikke a föderáció mellett.
1849. március 11.
Bem elfoglalja Nagyszebent.
1849. március 16.
Szemere megkezdi a „felső-magyarországi védsereg” szervezését.
1849. március 17–19.
Vetter cibakházi expedíciója.
1849. március 19.
Bem Feketehalomnál csapást mér az ellenség utóvédjére.
1849. március 20.
Bem elfoglalja Brassót.
A szlovák vezetők különálló szlovák koronatartomány szervezését kérik a császártól.
1849. március 21.
Piemont ismét hadat indít Lombardia felszabadítására.
1849. március 22.
Perczel támadó hadjáratot indít a Bácskában.
1849. március 23.
A piemonti csapatok veresége Novaránál.
1849. március 23–26.
A képviselőház igazolási vitái.
1849. március 24.
A baloldal vezetői forradalmi diktatúra megszervezését javasolják Kossuthnak.
1849. március 25.
Irányi felszólítja a képviselőházat, hogy a honvédelmi bizottmány elnökét ruházza fel az országgyűlés elnapolásának jogával.
Az Egyenlőségi Társulat felhívása a hazaárulók földjeinek felosztására.
1849. március 30.
Az egri haditanács Kossuth részvételével elfogadja a fősereg haditervét.
A Debreczeni Lapok az országgyűlés feloszlatását követeli.
1849. március 31.
Kossuth Görgeit „helyettes” főparancsnokká nevezi ki.
1849. április 1.
A fősereg ellentámadásának megindulása.
1849. április 2.
A hatvani győzelem.
1849. április 4.
A tápióbicskei győzelem.
1849. április 5.
A Radical Párt megalakulása.
1849. április 6.
Az isaszegi győzelem.
1849. április 7.
A gödöllői haditanács.
1849. április 8.
A császáriak a szerb felkelők kezén levő területek kormányzatát Ferdinand Mayerhofer tábornokra bízzák.
1849. április 10.
A váci győzelem.
1849. április 11.
Firenze az ellenforradalmi erők hatalmába kerül.
1849. április 12.
Kossuth a táborból visszatér Debrecenbe. A honvédelmi bizottmány elutasítja Kossuthnak a trónfosztásra tett javaslatát. Ludwig Welden báró átveszi a császári csapatok vezérletét.
1849. április 13.
Az országgyűlés zárt ülése elutasítja Kossuthnak a trónfosztásra tett javaslatát.
1849. április 14.
Az országgyűlés nyílt ülése kimondja Magyarország függetlenségét és a Habsburgok trónfosztását. Kossuthot kormányzó-elnökké választják s bizottságot küldenek ki „a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatának” megszövegezésére.
Kossuth Dragoșt felhatalmazza a román felkelőkkel való tárgyalásokra.
1849. április 16.
Bem benyomul a Temesköz területére.
1849. április 19.
Az országgyűlés jóváhagyja afüggetlenségi nyilatkozat szövegét.
Rendelet a majorsági jobbágyok védelmében.
A nagysallói győzelem.
1849. április 21.
Perczel benyomul a Temesköz területére.
1849. április 22.
Komárom felmentése.
1849. április 24.
Pest felszabadulása.
Az országgyűlés újabb 50 ezer újoncot ajánl meg.
Rómát francia csapatok támadják meg.
1849. április 25.
Kossuth Irányi Dánielt kinevezi a főváros kormánybiztosává.
A szerb főodbor a vajdaság megszervezését és a szerb határőrvidéknek a vajdasághoz csatolását kéri az osztrák kormánytól.
1849. április 26.
A komárom-szőnyi ütközet.
1849. április 27-30.
A képviselőház zárt üléseken a kormányzó-elnöki hatáskör korlátozásáról tárgyal.
1849. április 28.
Noszlopy Gáspár megkezdi a dél-dunántúli népfelkelés szervezését.
1849. május 1.
Megalakul a Szemere-kormány.
Ferenc József katonai segélyt kér I. Miklós orosz cártól.
1849. május 4.
Görgei megkezdi Buda ostromát.
1849. május 4–8.
A drezdai felkelés.
1849. május 5.
A Szemere-kormány elveti Dembiński galíciai betörésre irányuló tervét.
1849. május 6.
A horvát báni tanács a szábor által elfogadott törvényjavaslatok szentesítését és a horvát végvidéknek a Háromegy Királysághoz csatolását kéri a császártól.
Hatvani Imre Abrudbányán megtámadja a Dragoșsal tárgyaló Iancu csapatait.
1849. május 7.
Görgei hadügyminiszteri kinevezése.
1849. május 9.
A cár kiáltványa a Habsburgok megsegítéséről.
Iancu visszafoglalja Abrudbányát. Az abrudbányai mészárlás.
Jellačić sajtószabályzata.
1849. május 10.
Prágában a császáriak felszámolják a baloldal forradalmi szervezkedését.
Perczel elfoglalja Pancsovát.
1849. május 11.
Szemere feloszlatja a rendőrséget.
Palermo eleste.
1849. május 12.
Szemere 15 megyéből visszarendeli a kormánybiztosokat.
1849. május 12–13.
Felkelés Badenben.
1849. május 14.
Teleki László megismétli Magyarország föderalizálására vonatkozó javaslatát.
1849. május 16.
Temesvár kivételével a Temesköz teljes területe felszabadul.
1849. május 18.
A Szemere-kormány népfelkelést hirdet.
Teleki László párizsi megállapodása a közép- és délkelet-európai emigráns politikusokkal Magyarország föderatív átalakításáról.
1849. május 20.
A minisztertanács elfogadja a Klapka által kidolgozott új haditervet.
1849. május 21.
Buda várának visszafoglalása.
Ferenc József és I. Miklós Varsóban megállapodik az orosz beavatkozás módozatairól.
Perczel autonóm vajdaságot ajánl fel a szerbeknek.
1849. május 28.
Bălcescu Debrecenben megkezdi tárgyalásait Kossuthtal.
1849. május 30.
Julius Haynau báró átveszi a császári csapatok vezérletét.
1849. május 31.
Az országgyűlés elhatározza, hogy átteszi székhelyét Pestre, s emiatt üléseit egy hónapra felfüggeszti.
Görgei Debrecenben a békepárt vezetőivel tárgyal.
1849. június 3.
Magyar–velencei szövetségi szerződés.
1849. június 5.
A kormány visszaköltözik Pestre.
1849. június 6.
A minisztertanács határozata a szerbekkel és a románokkal kötendő béke feltételeiről.
1849. június 10.
Batthyány Kázmér külügyminiszter körlevele a nemzetiségi kérdésről elutasítja a területi önkormányzatot.
1849. június 12.
Szemere a parasztmozgalmak elleni szigorú fellépésre utasítja a megyéket.
1849. június 14.
A minisztertanács Stratimirović megegyezési ajánlatát tárgyalja.
1849. június 15–18.
Az orosz intervenciós sereg főerői átlépik a magyar határt.
1849. június 16.
A zsigárdii vereség.
1849. június 19–20.
Az orosz intervenciós sereg balszárnya behatol Erdélybe.,
1849. június 20–21.
A peredi vereség.
1849. június 27.
A kormány második felhívása a népfelkelésre.
Arad várának megvétele.
Iancu első megbékélési ajánlata.
1849. június 29.
Minisztertanácsi határozat a honvédsereg Maros menti teljes összpontosításáról.
1849. július 1.
Kossuth a honvédsereg főparancsnokává Mészáros Lázárt nevezi ki.
1849. július 2.
Az országgyűlés egyetlen pesti ülése.
Görgei komáromi győzelme.
1849. július 3.
Róma eleste.
1849. július 5.
Kossuth Görgeit felmenti hadügyminiszteri állásából, de meghagyja á fősereg élén.
1849. július 8–11.
A kormány Szegedre költözik.
1849. július 11.
A honvédesapatok veresége Komáromnál.
1849. július 13.
Görgei Komáromból elvonul Vác felé.
1849. július 14.
Kossuth Aulichot nevezi ki hadügyminiszterré.
Kossuth és Bălcescu megegyezése a magyar–román megbékélésről.
1849. július 15.
Görgei váci kudarca.
1867. augusztus 29.
A kormány elkobozza a Magyar Ujság-nak Kossuthnak a váci választókhoz intézett levelét tartalmazó számát és sajtópert indít Böszörményi László szerkesztő ellen.

Tartalomjegyzék

Bóna István

A korai bronzkor

A kezdetben egységes nagyrévi kultúra mintegy 300 éves fejlődése során kisebb egységekre töredezett. A Duna mentén alakult ki a szigetszentmiklósi csoport, a Tisza mentén a kőtörési csoport, a Dunakanyar vidékén a váci csoport. A szétszakadt, ellenállásra alig képes népcsoportokat az erősebb szomszédok előbb összeszorítják (kulcsi és tószegi csoport), majd a középső bronzkor határán részben felszámolják, részben uralmuk alá kényszerítik.

A halomsíros nép támadása

A Közép-Duna-medencébe betörő halomsíros csoportok valószínűleg az Alpok vidékéről és a Duna felső folyásvidékéről származtak. Fölényük vadságukban, mozgékony vadász-pásztor életmódjukban és fegyvereikben rejlett. Bronzhegyű nyilakkal és hosszabb-rövidebb pengéjű, szúrásra alkalmas kardokkal támadtak a Duna-völgy lándzsákkal és harci baltákkal védekező, nehézkesebb, megtelepült parasztnépeire. Mind a távol-, mind a közelharcban döntő fölényben voltak a helyi lakossággal szemben.

A Fertő vidéki gávai csoportot maradéktalanul felszámolták, ezzel kezdetét vette a pánik. Az észak-dunántúli mészbetétes edényes törzsek többsége rövid ellenállás után a menekülést választja, átvág a Sió mentén a Dunántúlon, átkel a Duna bal partjára, ahonnan csoportjaik egészen az Olt torkolatáig menekültek. A helyben maradó, ellenálló déli mészbetétes edényes törzsek telepeit a támadók elpusztítják, e telepek ugyanúgy örökre lakatlanná válnak, mint az elhagyott északi telepek. Az ellenség elől elrejtett (elásott) bronz ékszerkincsek északon és délen egyaránt a földben maradtak, nem volt többé, aki előkeresse őket (Tolnanémedi típusú kincsek).

A Duna északi oldalán is végigpusztítják a támadók a mészbetétes edények területsávját. Az északról szomszédos magyarádi nép azonban valószínűleg szövetkezett a benyomuló ellenséggel, a Magyarország területét támadó halomsíros csoportok között magyarádi elemeket és tárgyi hatásokat lehet megfigyelni.

A dunántúli vatyai erődrendszer évtizedekre megtöri a hódítók lendületét. Amikor látják, hogy nem boldogulnak velük, átkarolják. Déli szárnyuk a Sió torkolata alatt kelt át a Dunán és betört az Alföldre. Pusztításuk minden korábbinál borzalmasabb volt, mindörökre vége szakadt a perjámosi kultúrának, elpusztulnak a Maros–Körös közti gyulavarsándi várak és telepek is, a támadók Erdély határáig hatoltak. Északi szárnyuk a Duna-könyököt megkerülve, Vác irányából tört az Észak-Alföldre, és a füzesabonyi várakat pusztította.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Vác X X

Györffy György

Az Árpád-fiak szállásrendje és a dukátus

A második fiú, Üllő, látszólag a Duna bal partján, a Pest melletti Üllő és a Kalocsa melletti Ölle között végzett ingamozgást; Üllő fiának, Tasnak két Tas nevű szállása jelzi a szállásváltó út két végpontját, az egyik Vác, a másik Kunszentmiklós, illetve Szigetfő közelében.

Központosító harcok

A Duna bal partján, amelyet Géza a hercegeknek engedett át, három Csanád helynév őrízheti szállása emlékét: Érsekcsanád Baja mellett, Csanád-puszta Dunavecse mellett és Csomád, hajdan Csanád Vác mellett. Ha az utóbbi névadója egy később élt Csanád is lehetett, a Baja és Vecse közti partvonal is hercegi szállásváltó útra mutat.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

A veszprémi határleírásból kiderül, hogy a veszprémi püspökség ekkor a Duna-kétparti Visegrád (Pest-Pilis) és Fejér megyére terjedt ki, ami egyben jelzi, hogy a váci püspökség még nem volt megalapítva, de azt is mutatja, hogy Visegrád megye határától, a Zagyva vonalától keletre 1009-ben már állt az egri püspökség. E püspökség a váci és bihari püspökség megalapítása előtt Újvár (Heves–Abaújvár–Sáros), Borsod, Zemplén, Ung, Borsova (Bereg), Szabolcs, Bihar, Zaránd, Békés és Külső-Szolnok megyére terjedt ki.


A Duna vonalától keletre a kalocsai püspökség egyházmegyéje terült el. Bár e püspökség a váci püspökség megalapítása előtt valószínűleg Csongrád megye területét is felölelte (Szeged később is ide tartozott!), területe ekkor csak Bács és Bodrog vármegyékre terjedt ki.

Új egyházi alapítások, újjászervezés

A tizedik püspökség – a váci – alapításáról tudunk a legkevesebbet, sőt a váci Szűz Mária-egyház alapítását a krónikának egy legendás színezetű későbbi betoldása I. Géza és Szent László herceg alapításának mondja. Az a körülmény viszont, hogy az 1080 táján készült Szent István-nagylegenda az István alapította püspökségek számát tízben adja meg, s az 1075. évi garamszentbenedeki alapítólevél a váci püspökséget említi, a Szent István-i alapítást támogatja. A hely állítólag egy Vác nevű remetéről kapta a nevét; a német Wazo név – III. Ottó egyik káplánját is így nevezték! – megengedi a feltevést, hogy itt is egy olyan udvari kapcsolatú missziós remetével van dolgunk, amilyen Günther és Gellért volt. A püspökség előzményét itt is egy királyi, királynéi vagy hercegi udvarban kereshetjük; a Duna védettebb fejedelmi partvonalának északi vége leginkább a német–magyar ellentétek idején fogadhatta be a királyi család egyik tagját.

Az új püspökség számára a szomszédos egyházmegyékből hasítottak ki egy-egy félvármegyényi területet, így állt elő az a sajátos helyzet, hogy a váci egyházmegye félvármegyékből, Nógrád, Visegrád, Fejér, Csongrád és Szolnok megye egymással érintkező részeiből alakult ki.

Belháború. Géza uralma.

A kemeji csatában két főúr három vármegye csapatával elhagyta a herceget, s így az amúgy is csekély haderővel rendelkező Géza súlyos vereséget szenvedve, a befagyott Tiszán át Vác felé menekült, ahol sikerült egyesülnie László seregével és a morva segédhadakkal.


A német zöm a kiürített Kisalföldön át Vácig vonult, itt a sereget tizedelő éhség és járvány miatt megállásra kényszerült. A seregben titkos hívekkel rendelkező Géza sok pénzt ígért IV. Henrik bizalmasának, Sieghard aquileiai pátriárkának, valamint a zsoldosvezéreknek, ha a császárt visszafordulásra bírják. „A következő éjjel azután – írja a gestaíró – a német vezérek kioktatták némely ravasz katonájukat, hogy lármázzanak, verjék össze pajzsukat és tegyenek úgy, mintha a seregben lázadás tört volna ki.”[1] A zenebona, zűrzavar nagy ijedelmet okozott az egész táborban. Másnap Henrik haditanácsot hívott össze, amelyen a pátriárka és a seregvezérek kellő fontolgatás után a visszavonulást ajánlották. A kísérő hajók elsüllyesztése után sietve hagyták el az országot, kivéve a nyugati vármegyéket, ahol HenrikSalamon feltételeinek teljesítése nélkül – egy uradalmat birtokba vett.


A krónikások Géza legkiemelkedőbb alapításának a váci székesegyházat tartják, a Szent István által alapított váci püspökség székhelyén. Mivel 1077-ben itt temették el, valószínű, hogy az építkezést még hercegkorában megkezdte.

Kristó Gyula

Kézművesség

I. Géza király 1075-ben a Váchoz közeli Naszály-erdő mellett lakó és a Duna fövenyéből aranyat mosó királyi aurifexet (aranyművest), Neskut és fivéreit a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. Az aranymosók egyben ötvösök is voltak, akik maguk dolgozták fel a nyersanyagot. Jól mutatja ezt, hogy amikor III. Ince pápa 1209-ben megerősítette az apátságot birtokaiban, már nem a naszályi aranymosóról, hanem a váci ötvösökről (aurifaber) van szó.

Egyházi társadalom

A magyarországi klerikusok külföldi iskoláztatásáról lebbenti fel a fátylat az az 1183–1184. évi levél, amelyet a párizsi Sainte-Geneviève monostor apátja küldött III. Béla királyhoz. Ebből arról értesülünk, hogy a monostor iskolájában három magyar klerikus, Jakab, Mihály és Adorján tartózkodott, amikor társuk, Betlehem meghalt. E klerikusok Magyarországra visszatérve vezető tisztségekbe kerültek. Jakab prépost lett, hercegi kancellár, majd váci püspök, Adorján pedig III. Béla jegyzője, budai prépost és királyi kancellár, végül pedig közel két évtizeden át erdélyi püspök.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

A királynak saját birtokai, vár- és udvari szervezete után járó terményjövedelmet az ispáni központokban gyűjtötték össze, s azt az országban csaknem állandóan mozgó királyi udvar a helyszínen felélte. A XII. századi királyi oklevelek rendkívül hiányos keltezési helyeiből – Vác, Székesfehérvár, Esztergom, Eger, Veszprém, Csepel-sziget – erre a „körbejárásra” kevéssé tudunk következtetni.

Imre és III. László

Imre király országrészében Endrének sikerült három püspököt a maga oldalára állítania: Boleszló váci, Elvin váradi és János veszprémi püspök nyíltan Imre ellen szervezkedett. Imrének tudomására jutott, hogy Boleszló váci főpap számított az ellene irányuló összeesküvés lelkének, kezén mentek át az Imre elleni tábor levelei, s ő gyűjtötte azt a pénzt, amely Endre ügyét volt hivatva szolgálni. Imre 1198. március 10-én főembereivel a váci egyházhoz ment, s kérte a püspöktől a kincstár kinyitását, hogy maga győződhessen meg a hír igaz vagy hamis voltáról. A püspök ezt megtagadta, sőt a királyt szidalmakkal illette. A uralkodó személyesen rontott a püspökre, a földre rántotta, majd katonái kidobták a főpapot a templomból. Imre ily módon hozzájuthatott a kicstárhoz, s ott rábukkant az összeesküvők leveleire. Boleszló persze zsarnokként festette le a királyt a pápánál, s azzal vádolta meg, hogy egyháza kicstárát az uralkodó kifosztotta. A püspök megszentségtelenítve látván templomát, nem tartott benne istentiszteletet. Válaszul viszont Imre lefoglalta a váci főpapot megillető tizedet.


III. Ince maga is intette Imrét, hogy a megsértett váci püspöknek adjon elégtételt. A pápa Saul kalocsai érseket bízta meg, hogy a királyi elégtételt kieszközölje. Imre kezdetben Saulra is neheztelt, nem bocsátotta színe elé. Utóbb azonban megenyhült, Boleszlónak adó formájában megadta a kárpótlás, s Imre kiemelte Saul hűségét a neki és Győr nembeli rokonainak szóló adományban, amely Lébényre terjedt ki.

Írásbeliség

A kolostori scriptoriumok legkiemelkedőbb alkotása kor­szakunkban a Pray-kódex. Régebbi feltevés szerint a deáki rendház számára készült 1192–1195 között Pannonhalmán, új hipotézis szerint pedig a Pray-kódexet egy, a váci székesegyházban hasz­nált példányról a jánosi bencés kolostor részére másol­ták és látták el pótlásokkal.

Stílusirányzatok

A váradi és a váci székesegyházról csak írott for­rások nyomán alkotható kép, a szükséges régészeti támpontok hiányoznak.

A tatárok Magyarországon

Ugyanezen a napon, március 17-én a tatárok előőrsei elfoglalták Vác váro­sát, és kirabolták a kincsekben bővel­kedő püspöki szék­helyet. A város püspöke, Báncsa nembeli István, a tatár­járást követően hosszú évekig esztergomi érsek, a király paran­csá­nak megfelelően ekkor már úton volt Laszkarisz Máriával az osztrák határ­szélre.

Sinkovics István

Új védelmi vonal kialakítása

A király a rendektől, a rendek a királytól várták a megfelelő intézkedéseket: emiatt lemondtak a javasolt Garam menti vár felépítéséről, Vác visszafoglalásáról és Jászberény megerősítéséről.

Zimányi Vera

A külkereskedelmi forgalom föllendülése

A török megszállta területen keresztül az országba bejövő és onnan kimenő áruforgalom felbecsléséhez több fon­tos forrás áll rendelkezésünkre. Az 1563. július 22. és 1564. március 9. közötti hét és fél hónap alatt a váci mukáta (a váci vám bérlete) vámbevételei 370 ezer forint vámértéknek felelnek meg. Ezt az összeget egy egész évre arányosan kiegészítve 583 616 forintot kapunk. Ugyanitt ismeretes az 1560. június 25. és 1562. június 24. közötti két teljes év bevétele is, amelyből átlagosan évi 583 613 forint vámértékű árumennyiségre követ­kez­tet­hetünk.

E váci vámon zömmel (mintegy 90%-ban) exportárukat, elsősorban élő állatokat vámoltak el. A hódoltság másik nagy kereskedelmi központjában, Budán, sokkal nagyobb arányban szerepeltek az importáruk is. Itt három teljes évből ismertek a vámbevételek: 1571-ben kerekítve 432 ezer akcse (8640 forint), 1573-ban 361 ezer akcse (7220 forint), 1580-ban pedig 406 ezer akcse (8120 forint) összeget értek el, ami 172 800, 144 400, illetve 162 400 forint vámértéknek felel meg.

A török terület adatainak értelmezése azonban problematikus, mert e vám nem török részről szedett szabályos kül­kereskedelmi vám volt, hanem egyfajta forgalmi vám, ami független volt attól, hogy bel- vagy külföldről szár­maztak-e a felsorolt áruk. A kivitt élő állatok tekintélyes részét minden bizonnyal a királyi Magyarország terü­letén hajtották tovább nyugat felé, itt tehát újra, magyar részről első ízben elvámolták az állatokat, s így szere­pelnek a magyaróvári, szenci vagy egyéb vámhivatalok adatai között, amiként a váci és budai török vám­hi­va­talok adatai között is. – A váci és budai török vámhivatalokon kívül még több kisebb török vámállomás műkö­dött; számadásaik még nincsenek feldolgozva.

A magyarországi szövetimport összetétele 16. századi vámjegyzékek alapján végben (illetve bálában)
Szövetféleség Végenkénti vámkivetés (dénár) Zsolna, 1530 Nyugat-Magyarország, 1542 Kassa, 1555 Vác Buda, 1571 Bártfa, 1577-1591 között 7 év átlaga Lőcse, 1583-1589 között 7 év átlaga Eperjes, 1583-1589 között 6 év átlaga Kassa, 1585 Kassa, Lőcse, Eperjes együttes behozatala, 1597
1558-1559 1560-1561 1563-1564
Első és másodrendű luxusszövetek (selymek) 400-150 20 . 5 - - - - 0,5 6 4 27 70
Harmadrendű selymek (taffota) 100 - - - - - - - - 8 5 15 55
Nyugat-európai posztók
stamer és purpian 100 52 . 9 - - 18 46 2 3 1 41 45
londis 100-40 66 . 26 - - - - 12 3 6 27 56
Karasia 50-30 - . 1054 90 750 520 1128 50 51 65 485 1048
Közepes olasz (Bergaman) 50 - . - 18 - 22 1 - - - - -
Másodrendű alsó-rajnai (aacheni) 50 3 bála + 15 vég 1 bála - - - - - - - - - -
Délnémet (nürnbergi) 50-25 100 2763 726 - 570 246 217 5 - - - -
Hesseni-szász 25 2 6496 36 - - - - - - - - -
Sziléziai 25-3 982 6957 3600 3000 1015 1309 805 315 265 1521 1554
Cseh-morva 20-10 925 118 1800 2700 1974 1519 - 42 13 186 929
Lengyel 10 - . 208 - - - - - - - - -
„Nouvelle draperie”
vegyes alapanyagú szövetek 100-20 - . 2 - - 2 - - 118 43 27 149
Összesen - 2237 9284 9141 5508 7020 3797 4220 874,5 546 402 2329 3906
A magyarországi szövetimport összetétele 16. századi vámjegyzékek alapján százalékban
Szövetféleség Zsolna, 1530 Nyugat-Magyarország, 1542 Kassa, 1555 Vác Buda, 1571 Bártfa, 1577–1591 között 7 év átlaga Lőcse, 1583–1589 között 7 év átlaga Eperjes, 1583–1589 között 6 év átlaga Kassa, 1585 Kassa, Lőcse, Eperjes együttes behozatala, 1597
1558–1559 1560–1561 1563–1564
Első- és másodrendű luxusszövetek (selymek) 0,89 . 0,05 - - - - 0,05 1,10 1,00 1,16 1,79
Harmadrendű selymek (taffota) . - - - - - - - 1,46 1,24 0,64 1,41
Nyugat-európai posztók
stamet és purpian 2,33 . 0,10 - - 0,47 1,09 0,23 0,55 0,25 1,76 1,15
londis 2,95 . 0,28 - - - - 1,37 0,55 1,49 1,16 1,43
Karasia - . 11,53 1,63 10,68 13,70 26,73 5,72 9,34 16,16 20,82 26,83
Közepes olasz (Bergaman) - . - 0,33 - 0,58 0.02 - - - - -
Másodrendű alsó-rajnai (aacheni) 4,02 0,27 - - - - - - - - - -
Délnémet (nürnbergi) 4,47 29,76 7,95 - 8,12 6,48 5,14 0,57 - - - -
Hesseni-szász 0,09 69,97 0,39 - - - - - - - - -
Sziléziai 43,90 76,11 65,36 42,74 26,73 31,02 92,10 57,70 65,92 65,31 37,79
Cseh-morva 41,35 1,29 32,68 38,46 51,99 36,00 - 7,69 3,23 7,99 23,78
Lengyel - . 2,28 - - - - - - - - -
„Nouvelle draperie”
vegyes alapanyagú szövetek - . 0,02 - - 0,05 - - 21,61 10,70 1,16 3,82
Összesen 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00

A jobbágytelek rendszerétől független árutermelő állattenyésztés

Így a Vácott 1563. július 22. és 1564. március 9. között elvámolt, összesen 30 248 darab szarvasmarha közül több mint 5-5 ezer darab származott Csanád, Csongrád, Heves és Pest vármegyékből, 2 ezren felüli darabot Arad és Bihar vármegyékből, ezernél több állatot Békés vármegyéből hajtottak (6. ábra).


Település Az egy adózó háztartásra eső gabonatermés (q)
1546 1562
Buják 6,9 30,5
Cegléd 16,8 82,0
Dunaföldvár 20,9 23,2
Kecskemét 5,9 17,1
Nagykőrös 13,8 48,2
Nagymaros 12,0 17,7
Óbuda 13,4 21,4
Ráckeve 0,7 1,0
Tápiószecső 9,4 32,0
Vác 27,9 28,2
Vál 14,4 54,7
Visegrád 7,9 -
Átlag 14,6 31,9

Az agrárkonjunktúra hatása a mezővárosok fejlődésére

Az iparos-nevet viselők megoszlása a budai szandzsák mezővárosaiban a 16. század derekán
Város Adózó háztartásfők Az iparos-nevet viselők
száma száma százaléka száma százaléka
1546 1562 1546 1562
Buda 388 244 94 24 80 33
Buják 34 68 4 12 11 16
Cegléd 187 185 25 13 15 8
Földvár 127 105 28 22 22 21
Kecskemét 278 399 53 19 71 18
Nagykőrös 101 180 11 11 21 12
Nagymaros 92 217 22 24 46 21
Óbuda 59 40 5 8 4 10
Pest 127 98 35 28 37 38
Ráckeve 548 748 159 29 217 29
Tápiószecső 42 46 10 24 8 17
Vác 208 546 49 24 58 24
Vál 125 75 14 11 18 24
Visegrád 25 0 8 32 - -
Összesen 2342 2651 517 20 608 23

Gondos vizsgálódások azt mutatják, hogy e korszakban az ipari foglalkozást jelölő nevek tényleges ipari tevé­keny­séget jelölnek.

Sinkovics István

A török terület népessége

Vácon az 1570-esévekben 353 lakóházból 175-öt birtokoltak törökök vagy más mohamedánok, 161-et magyarok, a maradékon délszláv katonák, különböző foglalkozású szlávok és németek osztoztak.

Ipar és kereskedelem

Vácott 1570 körül 31 iparosból 22 volt mohamedán. Egyes iparágakban a keresztényekkel együtt dolgoztak; bor­bély, kovács, mészáros mind a mohamedánok, mind a keresztények között megtalálható. Egyéb szakmákat a törökök és más balkániak teljesen maguknak foglaltak le, csak közülük került ki kardműves, nyerges, csizmadia, szabó, hajós, szappanos, fürdős. Voltak az iparnak olyan területei, ahol törökök nem dolgoztak, ilyennek számított a szűcs-, a varga-, az ötvösmesterség. Vác mohamedánjai - megállapíthatóan – összesen tizenötféle iparágat űztek, és egy-egy szak­mában általában egy-egy kézműves dolgozott, csak a borbélyok voltak öten, a mészárosok pedig négyen. A török ipar­ágak között magas szintet ért el a bőrművesség, a szattyánt és a kordovánt bőrből kivágott virágmotívumokkal és leve­lekkel díszítették. Kiemelkedett agyagművességük és fémművességük is A legfejlettebb török iparágak – a gyümölcs- és virágkertészethez, konyhaművészethez hasonlóan – hatással voltak a magyar iparra, amit nemcsak az osz­mán-török jövevényszavak, hanem iszlám és balkáni díszítőelemek terjedése is mutat.

A mezőgazdasági és az ipari termékek feleslegét rendszeresen értékesítették, vásárpénzt csak szekéren hozott áruk után szedtek, vagy ha eladó egész héten a piacon tartózkodott. A török a külkereskedelmi utak mentén több helyen vámot állított fel: Budán, Pesten, Vácon, Esztergomban, Székesfehérvárott, Pakson, Bátaszéken, Mohácson, Pécsett, Kál­máncsán stb. Budán az áru értékének 2-3%-át szedték élelmiszerek és 5%-át ruházkodási cikkek után. Magasabb vám­tételeket akkor szabtak, ha valamely áru behozatala ellen védekezni kívántak. A budai vám bevétele 1570 és 1580 között átlagban közel 400 ezer akcsét, vagyis 8000 magyar forintot tett ki. A vámon átvitt árucikkek értéke 2%-os vámmal számolva 400 ezer, 3%-kal 270 ezer, 5%-kal pedig 160 ezer forint lehetett. A behozott áruk között jelenős tétellel szerepeltek a különféle élelmiszerek, fűszerek, balkáni vagy nyugati posz­tó­faj­ták. Hoztak fémeket, fémből vagy agyagból készült edényeket és más használati tárgyakat Erdélyből, a szomszédos vagy távolabbi török területekről. Marha- és báránybőröket feldolgozatlanul vagy készterméknek feldolgozva vittek ki. De a fő kiviteli cikk az élő állat volt. A budai és a váci vámhely között állandó versengés alakult ki, hogy melyik bonyo­lítsa le a nagyobb forgalmat. Buda mellett szólott, hogy a hatvanas évektől a Dunán elsősorban katonai célú hajó­híd épült. Csak a téli hónapokban szedték szét, hogy a jég és a jégzajlás tönkre ne tegye. A váci vámos panasz­ko­dott, hogy a híd el fogja terelni a forgalmat Váctól. De a félelem indokolatlannak bizonyult: az állatkereskedelem továbbra is Vácon át bonyolódott le, annak ellenére, hogy Budán a marhák után kisebb vámot szedtek, mint Vácott.

A magyar rendiség jelenléte a török területen

A váci püspökség Pozsonyba rendelte a török uralom alatt levő falvainak küldötteit, akik beszámoltak hely­ze­tük­ről, a török követeléseiről, és a magyar egyházi földesúr részére adót vállaltak.

Esztergom megvétele és a gyurgyevói győzelem

1595 júniusának végén mintegy 60–80 ezer fős királyi sereg élén Mansfeld generális átkelt a Dunán. Július 1-én körülzárta Esztergomot, és töretni kezdte a vár falait. A törökök a várost feladták, de a Vízivárost és a várat szívósan védték. Az ostromot különösen az átellenben levő Párkány török őrsége zavarta, míg csak Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc csapataikkal át nem keltek a Dunán, és a palánkvárat be nem vették. A szultáni hadsereg Havasalföld ellen készült, és nem tudott Magyarországra jönni. A budai pasa megkísérelte Esztergom felmentését, de Mansfeld nagy csatában megverte, és egész felszerelését zsákmányul ejtette. Nem sokkal később azonban vérhasban meghalt, és a fővezérséget újból Mátyás főherceg vette át. Az ostrom annyira előrehaladt, hogy a török őrség szeptember 3-án megadta magát. Nem sokkal ezután Pálffy Miklós vezetésével visszafoglalták Visegrádot, mire a budai pasa felgyújtotta Vörösvárt, Zsámbékot és néhány kisebb palánkot. Ezután a császári hadvezetés Vác visszavételét tervezte, hogy a Duna mindkét partján közelebb jussanak Budához. Erre azonban már nem futotta erejéből.

Eger eleste és a mezőkeresztesi csata

A császáriak és a magyar vármegyék csapatai Miksa főherceg vezetésével eleinte Pápa várának visszafoglalására készültek, majd az előző évi hadműveletet folytatták Buda védelmi övezetében. Elfoglalták a török által felgyújtott és magára hagyott Vácot, majd Miksa főherceg serege kétheti ostrom után bevette Hatvant.

Győr visszavétele és Buda ostroma

Miksa azonban Verőce közelében, a Duna és a hegyek között, védekezésre rendezkedett be arra az esetre, ha a török a bal parton támadna. Miután a császári sereg semmit nem kezdeményezett, Mehmed körülzárta Vácot, mire az őrség éjszaka kimenekült, és a falakat felrobbantotta. A török a várat teljesen lerombolta. Most már Miksa hadserege ellen indult, de a megerősített elővédcsapatok kétszer is feltartóztatták. A magyarok sürgették Miksa főherceget: használja ki az alkalmat az ellenség szétverésére, de a fővezér hagyta, hogy a török sereg Vác alól bántatlanul elvonuljon.

Katonai erőviszonyok

1603 szeptemberében Russworm újból Buda térségébe vezette seregét, táborát Vác és Buda között verette fel, és hidat építtetett a Dunán. A Buda segítségére küldött török csapatok egy éjszaka észrevétlenül a császáriak hídja ellen támadtak. A két sereg egymásnak rontott, és virradatig öldöklő harcot vívott. A török nagy veszteséget szenvedett, de megerősített táborába vonulhatott vissza. Miután a korán beköszöntő tél miatt a török hadsereg visszatért Belgrádba, Russworm novemberben visszafoglalta Hatvant.

1603 végén meghalt III. Mehmed szultán, és a Porta újabb béketárgyalásokat ajánlott. De egyik fél sem engedett a követeléseiből, így ismét a fegyvereké lett a szó. 1604 szeptemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultáni sereggel Esztergomot zárta körül, miután Pest, Vác és Hatvan őrsége megadta magát, és a Buda védelme szempontjából hadászati jelentőségű helyek újból a török kezére kerültek.

Makkai László

Bocskai „gondolkodni kezd”

  • 1604 tavaszán a Habsburg-kormányzat arra készült, hogy az évek óta napirenden levő béketárgyalásokat minél kedvezőbb helyzetben fejezze be. Rudolf seregei még kezükben tartották Buda védelmi övezetében Esztergomot, Vácot, Pestet és Hatvant, Erdély pedig Székely Mózes Brassó melletti veresége után vérevesztetten tűrte Basta bosszúját.
  • Belgiojoso azonban, úgy látszik, szokásos nemesi lármázásnak vette az egészet, s megpróbált a környékbeli nagyurakhoz fordulni támogatásért. Meghívta őket szeptember 28-ra a rakamazi táborba, ahol akkor már mintegy 1500 sziléziai lovas tartózkodott Rottwitz ezredes parancsnoksága alatt, valamint a nemesség által kiállított 600 magyar lovas, s odaérkezett a temesvári kalandból Dampierre is 2500 hajdújával. A Petz ezredes gondjaira bízott és Kassán állomásozó 2 ezer gyalogoson és némi tüzérségen kívül ez volt az egész haderő, amivel Belgiojoso pillanatnyilag rendelkezhetett, de pénz híján ez is mozdíthatatlan volt. A magyar uraktól pénzt akart szerezni a katonák zsoldjára, hogy Dampierre hajdúit a vármegyei hadakkal és a nemesi lovasokkal együtt Bastához küldhesse, hiszen közben Pest, Vác és Hatvan megint török kézre került, s a nagyvezír Esztergomot ostromolta.

A békeszerződések

A török Porta és a Habsburg-udvar között a Zsitva folyó torkolatánál 1606. november 11-én kötött békeszerződés – amely húsz évre szólt – előírta mindenfajta ellenséges behatolás, várvívás megszüntetését és a raboknak mindkét részről való visszaszolgáltatását, fogolycsere útján vagy a kikötött váltságdíj ellenében; ha elfogásuk béke idején történt, minden fizetség nélkül. Az esetleges ellentéteket az országos főkapitányok, a horvát bán és a budai pasa rendezzék el, súlyosabb esetekben pedig a két császár döntsön. A meglevő várakat mindkét oldalon rendbe hozhatják, de újakat nem szabad építeni. A háború folyamán történt területi változásokat a békeegyezményben a status quo alapján rögzítették. A bányavárosok szomszédságában levő várak Fülektől Vácig a Habsburg uralkodó kezében maradnak, és a hozzájuk tartozó falvak szolgáltatásaira a török nem tart igényt. Az Eger körzetébe eső falvak viszont a várral együtt a törököt illetik. Kanizsa környékén külön vegyes bizottság döntse el, hogy mely falvak melyik fél uralma alatt legyenek. A nemesi szabadság a hódoltsági területen is érvényes. Ha a Habsburg király császári címének megadása és a Portára fizetendő adó egyszeri ajándékká minősítése inkább formai engedmény volt is, a békeszerződés szövegében, a jövendőre a hódolt falvak életében nagy változást jelentett az eldugott kis mondat: „Az hódultságra penig az törökök ki ne járjanak, hanem csak az közelvalókra és [adójuk] csak az falubírák által szolgáltassék be.”[2]

A zsitvatoroki béke, amely véget vetett a majd tizenöt éve folyó háborúskodásnak, területileg kevés eredményt hozott az országnak. Tizenegy várat sikerült ugyan visszavenni a töröktől, mindjárt a háború első éveiben (közöttük Fülek, Vác és Nógrád számított jelentősebbnek, a többiek kisebb várak voltak), ezeken kívül a török megtartotta egész területét, sőt a határvonal két pontján még növelte is: Eger, illetve Kanizsa megszerzésével.

Bethlen Magyarország fejedelme

Bethlennek így be kellett látnia, hogy a magyar rendektől nem várhat különösebb, a cseh–morva szövetség gyöngeségét valamennyire is pótló erőfeszítést. Maradt volna mindezek után a megígért török segítség, amelyből azonban eddig semmit sem látott, sőt Ferdinánd portai követe 1620 első napjaiban azt az ígéretet kapta, hogy a „békebontó” Bethlent hazarendelik, amennyiben az 1604-ben elfoglalt Vácot visszakapják. A követ tiltakozott a zsarolás ellen, mire a nagyvezír ugyanezt a feltételt az erdélyi követeknek ajánlotta fel Bethlen hadjáratának engedélyezése fejében. Az annyi bajt okozó lippai eset után Bethlen nem vállalhatta Vác ódiumát is. Az alsó-magyarországi főkapitánnyá kinevezett Thurzó Szaniszlónak elrendelte, hogy „mind a maga nevével a mind pedig a mi parancsolatunkból igen parancsoljon, vagy túl, vagy innen lészen a Dunán valamely felé a töröknek próbálása, nem hogy végvár alatt, de csak egy legkisebbik falunak is Magyarországtól elszakasztásában, mint természet szerént való ellenségnek is ellene álljanak és tehetségek szerint mind vízen, szárazon egyaránt ártsanak nekiek”.[3]

A konföderált országok szövetkezése a törökkel

El kellett mozdítani a dolgokat a holtpontról, rábírni a Portát nyílt beavatkozásra, s tisztázni a függőben levő magyar ügyeket is ahhoz, hogy még idejében fel lehessen venni a harcot az erejét folyton növelő Ferdinánddal. Bizakodva abban, hogy a Habsburg-ellenes erők mégiscsak megmozdulnak nyugaton is, Bethlen nagyszabású tervet dolgozott ki a Habsburgok keleti bekerítésére. Rászánta magát, hogy ezért áldozatot hoz, és portai követével május 31-én odaígértette Vácot. Azt a feltételt szabta, hogy a szultán szövetkezik a Habsburgoktól elszakadni akaró Magyarországgal, 20 ezer főnyi hadsereget küld a magyarok mellé Stájerország ellen, s egyidejűleg megtámadja Lengyelországot, flottájával pedig a spanyol Nápolyt.

Besztercebánya és Fehérhegy

Szeptemberben a moldvai lázadóknak nyújtott segítség megbosszulására nagy török sereg nyomult be Moldvába, és Cecoránál a lengyelek súlyos vereséget szenvedtek. Ennél viszont fontosabb lett volna, hogy a budai pasa a terv szerint csatlakozzék Bethlen diverziós seregéhez. Ehelyett Vác megvételére indult, mely november 4-én kapitulált előtte. Bár Bethlen követelésére a Porta leváltotta az önfejű pasát, Vácot nem adták vissza, s ez Bethlennek súlyos tekintélyveszteséget okozott, ráadásul éppen a legdöntőbb pillanatban.

Bethlen, a protestánsok egyedüli reménysége

Bethlent elsősorban Magyarország ügye érdekelte, de tudatában volt annak, hogy az most már végképp összekapcsolódott a nemzetközi küzdelmekkel. Egyelőre az egyetlen, ahonnan segítséget kérhetett: a Porta volt. Utasítására követei élénk színekkel festették a Díván pasái elé a közelgő veszedelmet: a Habsburgok végső győzelmének következménye egy általános európai háború lesz a török ellen. Nem lenne jobb, ha most nem Ferdinánd, hanem ő, Bethlen ülne Bécsben? S hogy ez nem így van, azért a budai pasa a felelős, aki rövidlátó mohósággal Vácra vetette magát, ahelyett, hogy a megegyezés szerint Stájerországra tört volna.

Pázmány Péter és a klérus politikája

Az arisztokrácia soraiban a Pálffyak, Zrínyiek, Bánffyak, Nádasdyak, Forgáchok, Homonnaiak, Batthyányiak, Thurzók stb. áttérésével már úgy megritkult a protestánsok száma, s a megmaradtak (Illésházyak, Thökölyek, Perényiek) politikailag annyira háttérbe szorultak, hogy Esterházy korai katolizálása a többi nagyúr szemében már árulásnak sem, de különösebb érdemnek sem számított. Az ő nádorságával kezdődőleg az tíz országos és udvari főméltóság viselőiből meg a hét tényleges megyéspüspökből (az esztergomi érsek, valamint az egri, zágrábi, veszprémi, győri, nyitrai és váci püspök – ez utóbbiak közül az egyik egyben kalocsai érsek is) álló Magyar Tanács világi tagjai is csupa katolikusból kerültek ki.

Örökös főrendiség

Az ellenreformáció sikerei az udvari hivatalnokságba szorult klérus előtt megnyitották az utat, hogy visszaszerezze jogilag soha el sem veszített középkori rendi állását. A püspököknek immár nemcsak címük volt, hanem híveik és papjaik is, mármint a királyi területre eső esztergomi, győri, nyitrai, veszprémi, egri, zágrábi, váci, zenggi és modrusi püspököknek, míg a török, illetve erdélyi fennhatóság alatti kalocsai, csanádi, szerémi, boszniai, knini, pécsi, illetőleg váradi és erdélyi püspöki címek viselői különböző prépostságok javadalmait élvezték.

Hegyi Klára

A meghódítottak

A meghódított keresztény alattvalóknak ugyanúgy megvolt a maguk külön élete, mint a törököknek. Azokban a városokban is külön negyedekben laktak, melyeknek várait és központi városrészeit törökök (például Szegeden, Simontornyán, Vácott, Hatvanban vagy Karánsebesen), a helységek nagyobb hányadában pedig teljesen törökök nélkül, magukban éltek.

R. Várkonyi Ágnes

Az alföldi cívisvárosok

A nagykőrösi kovács-, szűcs-, varga-, ötvös-, borbélyiparosok céhszervezetéről keveset tudunk. Míg a tímárok már 1668-ban az óbudai, esztergomi és váci céhektől, a csizmadiák majd csak 1698-ban a budai anyacéhtől kapnak privilégiumot.

Makkai László

A Dunántúl etnikai átalakulása

Mikor a Buda elfoglalását követő török roham néhány év alatt Esztergomig, Vácig, Hatvanig megszállta a Duna két partját, az első csapás a Dunántúl városiasodását érte. A kicsiny és hosszú ideig Ausztriának elzálogosított Kőszeget nem számítva, a Dunántúlnak egyetlen igazi városa maradt, Sopron, mely azonban maga is a táj legjellegzetesebb művelési ágának, a szőlőnek köszönhette viszonylagos jólétét.

Balkáni menekültek és hódítók

  • Míg a Dunántúlon a tömeges délszláv betelepülés – a királyi területen a török elől menekülő horvátok, a török megszállta részeken a hódítókat kísérő szerb, vlach és bosnyák „rácok” révén – csak Mohács után vált jelentőssé, viszont a 16. század végére az őslakosság jelentős részét az erdőkbe és az árterekre szorítva, a magyar néptömböt át- meg átszőtte, addig ez a bevándorlás az Alföld déli részén száz évvel korábban kezdődött, s a magyar néptömböt már Mohács előtt felnyomta a BajaSzabadkaArad-vonalig, később azonban tartósan nem hatolt bele, és nem lazította fel. Ez a különbség még a 20. század eleji néprajzi térképen is tükröződött: a Dunántúl etnikai tarkasága a török kor öröksége, míg a VácBajaAradNagyváradSzatmárnémetiBeregszászSátoraljaújhelyKassaRozsnyóBalassagyarmatPozsonyVác pontok által határolt magyarlakta területnek, nagyjából a Nagy- és Kisalföldnek a peremvidékekre is kiterjedő (a 18. századi eredetű szlovák szigeteket leszámítva), majdnem teljes etnikai bontatlansága a török korban is megőrzött középkori állapot öröksége.
  • Török katonaság szállta meg ezenkívül Pestet, Vácot, Gyulát, Jászberényt is, megtűrve a magyar külvárosi lakosságot, magyarok helyett viszont csak rácokat Szolnokon, Hatvanban és a tizenöt éves háború során elesett Egerben.

Magyarok, szlovákok, németek a Felföldön

A török korban nemcsak a később Felvidéknek ismert hegyvidéket nevezték Felföldnek, hanem a Kisalföld kivételével azt az egész területet, mely a Dunától, valamint a Duna-kanyarhoz csatlakozva Váctól, Hatvantól, Gyöngyöstől, Egertől, Miskolctól északra esett, tovább keletre pedig a Tisza jobb partját s Máramarost és Szatmár hegyvidékét számították ide.

R. Várkonyi Ágnes

A hanyatló török ereje

  • Lotharingiai Károly herceg fővezérletével a szövetséges fősereg, mely a magyar ezredekkel és a sziléziai, valamint lengyel fegyveresekkel együtt mintegy 40 ezer főből állt, s melyet a tüzérségi teendőkre rendkívül alaposan felkészítettek, 1684. május végén igen lassan, napi 8–9 kilométeres sebességgel kezdte meg előrenyomulását. Aznap, amikor megvették Visegrádot (június 13.), Musztafa pasa 15 ezer emberrel és ágyúkkal együtt beérkezett Budára, és a budai pasát a temesvári, egri, boszniai és tatár segédcsapatokkal a szövetségesek ellen küldte. Lotharingiai Károly herceg hadvezéri zsenialitásának köszönhető, hogy Kara Mehmed pasa, Buda parancsnoka, amikor 18 ezer főnyi haderejével a szövetségesek elé vonult, hogy feltartóztassa őket, a váci csatában (június 27.) súlyos vereséget szenvedett.
  • A török ellenállás ereje a Duna és Dráva mentén egyaránt megmutatkozott, olyannyira, hogy visszavették Vácot, majd támadást indítottak Győr és Visegrád megvételére.

Eszmék harca

Feljegyezték azonban, hogy a váci ütközet előtt a magyarok nemzeti dalokat énekeltek Szent László tiszteletére.

Wellmann Imre

A visszafoglaló háború megpróbáltatásai

Váctól délre 5000 km2-nél nagyobb területen ugyancsak nem maradt több kettőnél 64 népes faluból Buda és Pest visszavívása idején.

Belső áttelepülés

Csak bámulni lehet, hogy annyi pusztulásba fulladt erőfeszítés után is töretlen akarással fogott az újrakezdéshez. Váctól délre (igaz, tagoltabb, több védelmet nyújtó vidéken), hol a három évvel korábbi 64 népes településből 1686-ban csak 2 maradt, újabb három esztendő múlva már 61-ben mutatkoznak az élet jelei, sőt 1701-re az adózó helységek száma (68) már meghaladja a török kor végén ismertekét.

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászata és ipara a török kiűzése után

1700-ig Budán 19, Székesfehérváron 16, Pesten 14, Pécsett 11, Esztergomban 10, Ráckevén 9, Szentendrén 7, Vácon 5 céh alakult. Ha az odatelepedett kézműveseknek nem volt rá pénzük, hogy a királytól kérjenek céhprivilégiumot, valamelyik nyugat- vagy észak-magyarországi céh céhlevelét vették át. Így a helyi hagyományokkal még nem rendelkező testületek vagy a céhlevelét kölcsönző anyacéh, vagy a király által 4 osztrák mintára – egy, a szakma főcéhévé megtett pozsonyi, esetleg budai céh irányítása és felügyelete alá kerültek.

R. Várkonyi Ágnes

Művészetek

Az ötvösművészet irányát a megrendelők szabták meg: a főurak, az egyházak és főleg a főpapság. Stílusát pedig már a századfordulón az európai ötvösművészet központjának számító Bécs növekvő vonzereje alakította. Pozsony, Nagyszombat, Vác, Győr, Magyaróvár, Székesfehérvár ötvösművészetének a háború és az újonnan berendezkedő egyház igényei adtak újabb lendületet.

Ember Győző

A Carolina Resolutio

Nem mondhatjuk, hogy ezek a szabályok a vallási egyenjogúság, a tolerancia szellemét tükrözik. Mégis, nemcsak a protestánsok voltak velük elégedetlenek, hanem egyes túlzó katolikusok is. Althan Frigyes bíboros, váci püspök például Pest megye közgyűlésén 1731. május 23-án óvást emelt a királyi rendelet ellen, végrehajtását megtagadta, és a pápához fellebbezett. Az ügynek külföldön is visszhangja támadt, protestáns országok bécsi követei közbeléptek. III. Károly a Pragmatica Sanctio elfogadtatása és garantáltatása érdekében nem akart nemzetközi bonyodalmat, a püspök óvását a megyei közgyűlésen megsemmisítették, egyházi javait zár alá vették, a zárlatot egy év elteltével pápai közbenjárásra oldották fel.

Wellmann Imre

A paraszti üzem

A többnapos sokadalom állatvásárral kezdődött, melyhez a vásáros hely legelőt biztosított; a sokadalmaikról híres helységek, mint Debrecen, Kecskemét, Pest, Vác, vásáraikat időben egymáséhoz igazították.

Ember Győző

Marhakereskedés

A forgalom nem korlátozódott a magyarországi marhára. Erdélyből, a román vajdaságokból, bolgár és szerb területekről magyar földön át vezetett az állat útja a nyugati fogyasztó felé. Az odavaló kereskedők hazájukban vásárról vásárra járva vásároltak. Csordáikat azután magyar területen, Békés, Zaránd, Csanád, Arad megyékben, a temesi vidéken a földesuraktól bérelt pusztákon javították fel. Általánosan jellemző a kor állattartására, hogy a tenyésztő megmaradt a rideg tartás mellett, a hizlalást a kereskedő végezte. A javítás egész évig is eltartott. A feljavított állatok a következő év tavaszán kerültek magyar kereskedők kezére. Ritkán jutottak el a szegedi, kecskeméti, pesti, legfeljebb a váci nagyvásárra, az átvétel rendszerint a feljavítás helyén történt.

Vörös Károly

A város és a mezőváros

A város mint olyan feléledésének egyik jellegzetes példája az egykori püspöki székhely és jelentős piacközpont, Vác esete, mely városként a török uralom és végül a felszabadító háborúk alatt szinte teljesen elpusztult. Vác hajdani várára az 1730-as években csak az egykor azt körülvelő árok és helyenként kidőlt falromok utalnak, az azokon kíüli tölgyfasáncból, palánkból s a kapukból alig maradt valami. A felszabadulás után a város utcái szennyel, piszokkal borítvák, romok szegélyezik őket, csak itt-ott emelkedik egy-egy hevenyészett kunyhó. Templomok sincsenek; köveiket a törökök a város erődítéseibe építették bele, ennek során alapjaikból ásták ki őket, úgyhogy a templomoknak még a nyoma is eltűnt. De az élet viszonylag gyorsan megindul a romok között. Előbb szlovák, majd német telepesek érkeznek, a romok közé össze-vissza apró házakat építenek, vagy éppenséggel a romokba költöznek be. A fejlődés döntő elemeként megújulnak a város régi piacfunkciói: évi négy nagy marhavására csakhamar kereskedők, hajcsárok tömegét vonzza Vácra. Feléled – építményeiben már a barokk jegyében – az egyházi központ is. A püspök megkezdi palotájának építését, épülnek a kanonokok házai, domonkos és piarista kolostor épül, utóbbi gimnáziummal összekötve; Koháry országbíró a ferenceseket telepíti be a városba. Az 1730-as évekre Vác Bél Mátyás szerint már az ország csinosabb városai közé számítható, bár még gyakoriak a tűzvészek, melyek a náddal, szalmával fedett épületekben nagy károkat tesznek. De egyes házakon már megjelennek a cseréptetők és a tűzfalak.

Kosáry Domokos

Katolikus expanzió

A váci püspökség 1717–1756 közt egymás után két Althan gróf kezén volt. Az ilyen eset azonban már elég kivételes lett, mióta a rendek óhajára Mária Terézia az 1741. évi 15. törvénycikkben ígéretet tett arra, hogy a főpapi javadalmakat csak magyar honos egyházi férfiaknak adja. S már kezdettől fogva találkozunk az egyházmegyék élén egy sor magyar feudális nagyúrral. Ilyen volt Esterházy Imre gróf (1663–1745), aki pálos szerzetesből lett váci, majd veszprémi püspök és 1725-ben esztergomi érsek. Vagy Csáky Imre gróf (1672–1732), bíboros, nagyváradi püspök, kalocsai érsek, Szepes, Bács és Bihar megyék főispánja, aki – a kormányzat tanácsadójaként – többet forgolódott Bécsben vagy Pozsonyban, mint Nagyváradon, valamint öccse és utóda, Csáky Miklós gróf, aki 1737-ben a birtokszervezést és építkezést tényleg elkezdte Nagyváradon, majd folytatta Kalocsán, míg végre az esztergomi érseki székbe került (1745). Egerben Erdődy Gábor gróf (1684–1744), majd Barkóczy Ferenc gróf (1710–1765), a későbbi esztergomi érsek (1761-től) kezdte meg, majd időszakunk végén, 1762-től Esterházy Károly gróf, Imre érsek unokaöccse folytatta még nagyobb mértékben a nagy, barokk városformáló építkezést. Egy-egy nagyobb és gazdagabb egyházmegye annyi birtokot, oly sokrétű hatalmat és anyagi erőt összpontosított a püspök kezén, hogy az, ha szervező tehetsége volt, valóban az emlékek sorával örökíthette meg nevét. S ha a püspökök közt akadt néha egy-egy nagy ambíciójú köznemes, mint Padányi Bíró Márton 1744-től Veszprém élén, az sem a szervező munka irányításában, sem a hatalmi eszközök alkalmazásában nem maradt el a született nagyurak mögött. A parasztszármazású pécsi püspök, Klimó György, aki inkább tudománypártolásával tűnt ki 1751 után, a ritka kivételek közé tartozott.

A kép világos. Ez a klérus, főnemesi vezetőivel, köznemesi kádereivel és minden más utánpótlásával együtt alapvetően a magyar feudális uralkodó osztályt képviselte. Pontosabban szólva annak katolikus többségét, amely a rendi hatalomnak és a Habsburg-udvarnak együtt híve. Míg Franciaországban a barokk művelődés politikai vetületét tekintve abszolutista szellemű, addig itt, más társadalmi és politikai feltételek között, a rendi dualizmus államelméletét képviseli, amely a király és a rendek hatalmi kettősét békés egyensúlyban, nyugalmi helyzetben képzeli, és mindezt vallásos ideológiával burkolja be.

E felfogás variánsaival találkozunk akkor is, ha a szerzetesrendek, s élükön a jezsuiták, működését vesszük szemügyre. A társadalomszervező, tömeghatást keltő módszerek, szónoklatok, a vallásos propaganda, lelki gondozás, búcsújárások, csodatévő kegyhelyek, kongregációk, vallásos társulatok, színjátékok és főleg az oktatás terén övék volt a legaktívabb szerep.

A jezsuiták 1711 után megnőtt befolyással tértek vissza a száműzetésből, amelybe Rákóczi küldte őket. Újabb támaszpontokat szerveztek messzi délkeleten is. Temesvárt mindjárt a visszafoglalás után (1717), Erdélyben pedig Nagyszebenben, Brassóban mindjárt a püspökség feltámasztása után (1716) állították fel új rendházukat. 1750 körül 19 rendházban és 10 missziós házban 884 jezsuitát találunk az ország területén. E szám az akkori viszonyok közt magában véve is jelentős. Még jelentősebb azonban, hogy a szervezettség, fegyelem, céltudatosság és az adott társadalomban bevált módszerek alkalmazása megsokszorozta e garnitúra működésének hatásfokát.

Múlt századi történetírásunk a jezsuitákat mint a Habsburg hatalmi önkény végrehajtóit tartotta számon, akik a nemességgel, a nemzettel szemben álltak. Legújabb irodalomtörténeti kutatásunk viszont éppen ellenkezőleg arra az eredményre jutott, hogy most a késő feudális rendi viszonyok fenntartásának érdeke a jezsuitákat a köznemességgel hozta volna közös frontra. A jezsuiták eszerint a világi főpapokkal, a köznemesek az udvari főnemességgel, vagyis mindketten a bécsi abszolutizmus híveivel kerültek szembe. A század első felében azonban zömmel a magyar egyházi és világi főnemesség is a hazai rendiségnek képviselte Habsburg-párti változatát a rendi dualizmuson belül. Annyival is inkább, mivel tényleg abszolutista tendenciákról a Habsburg-monarchia államvezetésében ekkor csak a század derekától, vagyis a felvilágosult változat első jeleinek felbukkanásától kezdve beszélhetünk, és ezekkel a hazai főpapság élesen szembefordult. A jezsuiták pedig miért ragaszkodtak a Habsburg-monarchia egészét átfogó, közös rendtartományhoz, a bécsi központhoz, ahelyett, hogy más szerzetesrendekhez hasonlóan külön magyar rendtartományt szerveztek volna? S a nemesség miért fordult el a piaristák kedvéért a század derekán oly szembetűnően a jezsuitáktól, ha ezek voltak igazi fegyvertársai?

A valóságban a jezsuita rend a Habsburg-monarchia és Magyarország tekintetében a maga régi, mereven vallásos világképén belül azt a késő feudális rendi dualizmust képviselte, amelynek központját a Habsburg uralkodó, kiegészítő ellensúlyát a nagy gépezet harmonikus egészén belül a rendi hatalom adta meg. A mechanizmus működtetésében e felfogás szerint nagy szerep jutott a klérusnak, és különösen a jezsuita rendnek, amely fegyelmezett élcsapatként, sok tekintetben már önálló erőnek, irányító elitnek hitte önmagát. S régi, egyre elmaradtabb eszményeit védte minden irányban akkor is, midőn a bécsi kormányzat részéről a felvilágosult abszolutizmus, Magyarországon pedig a felsőbb nemesi rétegek erősödése következtében először a világi főpapok, az új rokokó igények, majd utóbb a kezdődő nemesi felvilágosodás tendenciái vették tűz alá.

Most, időszakunk elején azonban még javában folyt a jezsuita propaganda, a szó, az írás, az iskola minden eszközével a nemesség ideológiai besulykolása. S azért folyhatott ily nagy és maradandó sikerrel, mivel a jezsuiták a Habsburg-hatalom iránti feltétlen hűség alapigényét kitűnő politikai-lélektani érzékkel egybeötvözték a feudális nemesi osztályöntudat. a rendi „nacionalizmus” bizonyos jelszavainak és elemeinek magasztalásával. A rendi hagyományok bizonyos mértékű átfogalmazása persze elkerülhetetlen volt ehhez, teljes megtagadása azonban szükségtelen. A rendi függetlenségi mozgalmak rebelliónak minősültek; ennek gyanújától ekkor, szorult helyzetükben, a protestánsok is igyekeztek elhatárolódni. A Regnum Marianum koncepciója azonban, amely szerint Magyarország, első szent királyának, a Habsburgok elődjének felajánlása folytán Mária országa lett, és így égi hatalmak különös pártfogását élvezi, nem volt a katolikus nemes számára elfogadhatatlan. S nem volt elfogadhatatlan a Mátyás-hagyomány olyan átalakítása sem, amellyel egyebek közt egy névtelen jezsuita kiadvány próbálkozott: a bátorság, okosság és más királyi tulajdonságok mellett első helyen a vallásosságot, sőt vallási türelmetlenséget emelve ki (Idea principum. 1713). Hiszen az átlagos nemes azt sem értette vagy helyeselte, Rákóczi alatt sem, ha Mátyást esetleg a nemzeti abszolutizmus eszményeként emlegették. Annál szívesebben vette viszont, ha arról hallott, hogy ő a világ leggazdagabb, legszabadabb országában él, amely Európa és a kereszténység védőbástyája volt, és amelyet bajba átmenetileg csak a vallási megoszlás sodorhatott, s hogy a magyar nemes, ősi vitézség birtokában, mindenkinél különb. Mindezzel számos egykorú iratban találkozunk. Ez a fajta rendi „nacionalizmus”, amely saját elmaradtságának szegényes rezervátumában, önelégülten, jobb híján ősei dicsőségével büszkélkedett, ártalmatlan volt a Habsburg-hatalom szempontjából is. A 18. századi nemességben ez oly mélyen élt, hogy szívesen fogadta jezsuita változatban is, ízlésbeli és irodalmi hagyományaival, témáival, sztoikus filozófiájának közhelyeivel, ábrándos és hamis múltszemléletével együtt. Annyira, hogy a jezsuita változatból „ősi” magyar hagyományként sok mindent tovább örökített a következő időkre, akkorra is, midőn egyébként a jezsuita világképet már szűknek találta.

Az az eltolódás, amelyet a társadalmi modellben főként a felsőbb nemesi rétegeknél és azok szemléletében az 1740-es években megfigyeltünk, e téren azt eredményezte, hogy a jezsuiták régi nagy befolyása csökkenni, a vagyontalanabb, hajlékonyabb és nemesifjakkal is megszaporodó piaristáké viszont nőni kezdett. A piaristák első társházai, még a lengyel rendtartomány tagjaiként, 1642-től kezdve tűntek fel az ország északi részein. 1711-től kezdve számos új keletkezett, Veszprém (1711), Vác (1714), Kecskemét (1715), Pest (1717), Debrecen (1719) és Szeged (1720) után még másutt is sokfelé.

A protestáns egyházak

A sorompót, amelyet az udvar a két ellenfél közé emelt, egyik sem fogadta szívesen. A protestánsok elkeserítően szűknek, a katolikusok viszont puszta létét is felháborítónak találták. Althan Mihály gróf, váci püspök nyíltan tiltakozott ellene. Valami védelmet ugyanis a szűk korlát is nyújthatott a protestánsoknak.

H. Balázs Éva

Zinzendorf Károly

Zinzendorfnak a gazdasági helyzet teljes felmérése a dolga – legalábbis ez tűnik ki naplójából (a jelentés, amit útjáról készített, nem maradt fenn). Naplójában a kialakult sémát követi. A dátum után sorra veszi a nap eseményeit, ha helyét változtatja, mint ez magyarországi útja során is történt, minden várost, falut, melyben megszállt vagy akár csak érintett, jelez, sőt jellemez. Jól kövezett utak, szép templom, avagy méteres sár, nyomorúságos viskók. És jelzi, kikkel találkozott, beszélt, a neveket éppoly nyomatékkal húzza alá, mint az olvasott könyvek íróit, a művek címét. Közli, hogy valamelyik tanácsos úr végtelenül unalmas volt, de azt is, ha a bányamérnöknek vonzó a felesége. Hat hónapig tartott az út. Fertődön kezdődött, ahol Esterházy vendége és Haydnt hallgathatja, onnan a déli végekre, majd Erdélyen át – itt hosszú heteket tölt el – a Tiszántúlra, a Szepességen át a bányavárosokba, majd Vác érintésével Pest-Buda, a Dunántúl, és mintegy a tanulságok summázása érdekében Pozsony, a Helytartótanács székvárosa.

A törekvő mezőváros, a süllyedő-emelkedő királyi város

Mária Terézia 1764-ben a váci püspöknél tett látogatása után Budára ment kíséretével, hogy megnézze a királyi várat, „melynek építése előrehaladt…, bizalmasai előtt kifejezte rosszallását, hogy milyen sok felesleges kiadásra kerül most sor”.

Wellmann Imre

Javítások a hagyományos gazdálkodáson

Vácott viszont már 1764-ben fölismerték: milyen fontossága van ennek nagyobb termés elérése szempontjából: „Tapasztaltatott az is, hogy a földeknek hanyagabb művelése folytán a lakosok nem nyernek itt abból oly hasznot, mint az másutt történik, kik mivel a terméketlenség okául a folytonos osztályt hozzák föl, az egész határ három vetőre (calcatura) lészen fölosztandó, melyekben minden ház után mérettesenek ki az állandó szántóföldek.”[4]

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászatának ismeretlen fénykora

Az állam 1766-tól kezdve ösztönzi, jutalmak kitűzésével, a szénbányászatot, eleinte nem nagy eredménnyel. Főleg kistőkés városi polgárok próbálkoznak, és többnyire nem tudnak megküzdeni a szénkutatás által érintett földbirtokosok elzárkózásával. Így marad alul közel húsz évi huzavona után a Verőcén bányászkodó Sanderspiel budai polgár a váci püspökkel szemben, és már két év után az 1768-tól kezdve Brennbergen próbálkozó Tersztyánszky Dániel Sopron városával mint földesúrral szemben.

Bőripar

Egyéb, de ennél nem nagyobb bőrgyártó manufaktúrákat említenek forrásaink Fiuméban, Vácon és a Baranya megyei Németürögön, s egy, a termelés megindulásáig valószínűleg el sem jutott kezdeményezést a horvátországi Károlyvárosban.

Mezőgazdasági ipar

A tulajdonképpeni Magyarországon csak kisebb dohányfeldolgozó üzemekről tudunk Sopronban, Vácon, Zomborban, és Batthyány Tódor gróf ezzel az iparággal is megpróbálkozott a Vas megyei Tarcsán.

H. Balázs Éva

Az állam és egyház viszonyának átrendezése

Sérelmezte a püspöki kar az udvar erélyes föllépését a jövedelemhalmozások ellen. Migazzi bécsi érsek semmiképpen sem akart váci püspökségéről lemondani. „Az egyedüli kivétel, melyet a lateráni és tridenti zsinat megenged, az ő személyére nem illik, tudniillik hogy előkelő és tudós egyén bírhat két javadalmat”[5] – így reagált József, sajnálkozással utalva az érsek szellemi állapotának rohamos romlására.

A monarchia és Magyarország viszonyának átrendezése

A levelek halmazából érdemes a váci püspöki konzisztórium vélekedését idézni: „Nem a nép van mi miattunk, hanem mi vagyunk a nép miatt. Minekünk kell a néphez alkalmazkodni, nem annak mihozzánk.”[6]

Kosáry Domokos

Cenzúra, nyomdák, könyvkiadás

A nyomdászsegédek nemegyszer úgy próbáltak önálló lábra állni, hogy valamelyik püspöki nyomda vezetését és az avval járó viszonylag védettebb kedvező helyzetet szerezték meg maguknak. Ez történt Pécsett és Vácott. A protestáns nyomdászat fő központja időszakunkban is a debreceni városi nyomda maradt, amely főleg egyházi és iskolai kiadványokat állított elő, a teréziánus időszak végén is még sok nehézség között. Majdnem bezárták, mert 1774–1777 közt állítólag 23 könyvet nyomott ki engedély nélkül. Hasonló, de szerényebb központot alkotott a kolozsvári nyomda. Kisebb protestáns nyomdák működtek Nagyenyeden, majd Marosvásárhelyen. Balázsfalván a román unitus nyomda időszakunkban is folytatta munkáját.

Mindezzel párhuzamosan gyors ütemben nőtt a könyvkiadás. Magyarországon 1712–1790 közt összesen 53 103 könyv látott napvilágot. Ennek nagyjából egyharmada az előző időszak 54 éve alatt és kétharmada, majdnem tízezer könyv, a jelen időszak 25 éve alatt. A produkció általában véve évtizedről évtizedre gyarapodott. 1712–1720 közt mindössze 459, időszakunk utolsó, 1781–1790 közti évtizedében már 3663 kiadványról tudunk. Pedig a belföldi kereslettel még e mennyiség sem tudott lépést tartani. A kiadványok többsége most sem volt magyar nyelvű. De a korábbiakhoz képest a magyar nyelv szerepe időszakunkban fokozatosan növekedett. A jozefin évtizedben a latin nyelvű kiadványok aránya. 49,9%-ról 36,8%-ra esett vissza. Ugyanakkor viszont a magyar nyelvűeké 27,4%-ról 33,8%-ra, a németeké pedig 16,6%-ról 23,3%-ra. nőtt. A legtöbb magyar nyelvű kiadvány Pozsonyban, Pest-Budán, Kolozsvárt és Bécsben látott napvilágot.

A nyomdák tekintélyét, hírnevét a díszesebb, ünnepélyesebb vallásos, tudós vagy igényesebb szépirodalmi kiadványok biztosították. Fő jövedelmük azonban nem az ilyen pár száz vagy legfeljebb egy-kétezer példányban közzétett könyvekből származott, hanem a tízezres szériákban készülő, hivatalos nyomtatványok, imakönyvek, vásári röplapok és főleg a kalendáriumok tömegéből. A ponyvairodalom most kezdett tömegessé válni. A váci püspöki nyomdász, az egyház védőszárnyai alatt, nemcsak a magas klérushoz illő kiadványok, sőt nem is csak a kapós Vátzi Ó és Új Kalendariom készítésével foglalkozott, hanem ugyanakkor sűrű sorokban bocsátotta ki, és árulta búcsúkon, vásárokon az olyan, széles rétegek ízlésére apelláló, régibb és újabb szövegeket, mint az Árgirus, Nyúl éneke, Szűz lányok daljai, Násznagyok kötelessége és még sok más vers, történet, kaland és tanulságos kis olvasmány, amely fillérekért vevőre találhatott.

Képzőművészet

Az olyan katolikus püspöki székhelyek, mint Eger, Vác vagy Veszprém jellemző késő barokk városképüket ilyen nagyratörő, művészetben is igényes főpapok irányításával kapták, akik egyébként a művészeket, mestereket úgy kezelték, ahogy az feudális nagyuraktól várható. Az első lépés új, nagy székesegyházak építése volt, amely rendszerint évtizedeken át tartott. A nagyváradit egy negyedszázad után most fejezte be Franz Anton Hillebrandt. A váci székesegyház (1763–1777) francia tervezőmestere: Isidore M. Canevale bécsi építész jóvoltából hűvös, józan belső elrendezésével, római stílusú kupolájával, korinthoszi oszlopaival a klasszicizálás egyik első és legjelentősebb emléke lett Magyarországon. Kivitelezését Oszwald Gáspár piarista vezette. A következő szakaszban ezt egy sor püspöki palota és más olyan épület követte, amely egy-egy nagy ambíciójú főpap terveit jelezte. A kiegyensúlyozott ritmusú szombathelyi püspöki palotát (1777–1783), valamint a higgadtan monumentális pozsonyi prímási palotát (1777–1781) a Tirolból átkerült Hefele Menyhért emelte. Az egri püspöki palota átépítését a morva származású Fellner Jakab végezte, aki a bécsi és francia ízlés egybeötvözőjeként a klasszicizmus felé vezető átmenet legjelentősebb képviselője volt Magyarországon. Fő műve a még Joseph Ignaz Gerl tervei szerint elkezdett egri líceum monumentális, négyszög alakú épülete (1765–1785) volt, amely az Esterházy püspök által tervezett egyetemnek szolgált volna székhelyül. Fellner már klasszicizáló díszítőelemekkel helyettesítette az eredeti tervek rokokó motívumait. Főbb téregységeit, az ovális földszinti előcsarnokot a lépcsővel, a főhomlokzatra nyíló dísztermet, a déli oldal hatalmas könyvtártermét és az északi front kápolnáját a hátsó fronton az 53 méter magas csillagvizsgáló egészítette ki. Fellner nevéhez fűződik a veszprémi püspöki palota (1765–1776) és a pápai plébániatemplom (1774–1783) építése is.

A legjelentősebb rokokó világi kastély, az Esterházyak fertődi székhelye, lényegében véve időszakunk elején már megkezdte funkcióját. A A szerényebb hazai viszonyokhoz jobban illő s így elterjedtebb Pest környéki típus képviselői is készen álltak, illetve befejeződtek, mint a Ráday-kastély Pécelen (1770).

A vidéki kastélyok hálózata, a régi ország széles vidékein, a 18. század utolsó harmadában kezdett igazán sűrűvé válni. Egymást követték, hogy csak jellemzőbb példákat idézzünk, Boldogkőváralja (1768), Likvánd (1770), Monyerókerék (1779); Pomáz (1775), Gomba (1773), Darnó (1776), Nagy-Bossány (1776), Újfutak (1777) kastélyai. Az Esterházyak Pápán (1777), illetve, másik ágon, a Fejér megyei Csákváron (1781) építtettek, kastélyt. Mindezek építéstörténetéről, mestereiről nem sokat tudunk. A vagyonos középnemesség építkező kedvét jelezte a márkusfalvi Máriássy-kastély átépítése (1778). – A század vége felé már határozottan kialakulóban volt a reprezentatív, főúri kastélyok mellett azok egyszerűbb, olcsóbb, középnemesi változata, a vidéki kúria, amelynek csak középrésze kiemelkedőbb, oszlopos tornáccal, háromszögű oromzattal, s ehhez kétfelől alacsonyabb épületrészek csatlakoznak. Közülük a jelentősebbek, (Keszeg, Noszvaj, Vasszécsény, Nagyberki) is már szerényebb, hazai városi építőmesterek alkotásai voltak.

Az udvar, a kormányzat nagyarányú megrendelő tevékenysége folytatódott. Részint már meglévő nagy paloták, Buda és Pozsony továbbfejlesztése terén, de még inkább, a felvilágosult abszolutizmus céljainak megfelelően, a hivatali középületek, a pénzügyi, műszaki, gazdasági, közigazgatási apparátus működéséhez szükséges építmények létrehozása és korszerűsítése terén. A Kamara építészei ezek hosszú sorát tervezték és hozták tető alá Pozsonytól az erdélyi határszélig. A pozsonyi vár újjáépítése, valamint a budai királyi palota befejezése (1766–1770) Franz Anton Hillebrandt műve volt, aki 1757-től a pozsonyi Magyar Udvari Kamara építészeként minden jelentékenyebb magyarországi állami építkezés irányítója volt. Nevéhez fűződik, egyebek között, a budai várbeli klarissza kolostor épületének átalakítása (1783–1785) a királyi kúria és az országház céljaira (ma a Magyar Tudományos Akadémia épülete). Egyszerűbb kincstári középületek, iskolák, sőt immár kifejezetten ipari üzemi épületek tető alá hozásával Thallherr József kamarai építész foglalkozott sokat. Nevéhez fűződött az óbudai selyemgombolyító ötemeletes, toronyszerű épülete (1785). Mind fontosabb szerep jutott a jelentősebb városok helyi mestereinek. Közülük Nepauer Mátyás Máté bővítette a budai városházát, Jung József pedig Pesten és környékén fejtett ki építészi tevékenységet.

A festészet időszakunkban lassú, de ugyancsak észrevehető áttolódást mutat, az egyházi rendeltetéstől a világi felé. A nagy freskóktól a kisebb tájkép, arckép vagy éppen a rézmetszet, a grafika felé. A feudális nagyurak világától a városok polgári-nemesi közönsége felé.

Induláskor még a nagy épületek, elsősorban templomok művészi díszítését szolgáló mennyezet- és falképek hagyományos műfaja volt az uralkodó. A fényes székesegyházaktól a jobb falusi templomokig mindenütt találkozunk vele, ha persze nem is azonos szintű kivitelben. Legjelentősebb művésze továbbra is a bécsi akadémia köréből, azon osztrák és cseh-morva festők közül kerültek ki, akik az olasz nyomokon kialakított osztrák freskóstílust az egész monarchia területén meghonosították. Közéjük tartozott Josef Ignaz Mildorfer (1719–1775), aki a fertődi Esterházy-kastély, Johann Bergl, aki a pesti Pálos-(Egyetemi-) templom mennyezetfestője (1774) volt, valamint az egri líceum két művésze: Franz Sigrist, aki a díszteremben a tervezett négy egyetemi fakultást (1781–1783), és Johann Lucas Kracker, aki a könyvtárteremben a tridenti zsinatot festette meg (1777–1778), és akinek nevéhez ezen és az aszódi Podmaniczky-kastély képein (1770–1777) kívül nem egy más, köztük falusi, templom festői díszítése, oltárképe fűződik. A bécsi művészek közül továbbra is Maulbertsch volt a legjelentősebb és legegyénibb festő. Időszakunkban készült főbb művei: a győri székesegyház főhajójának mennyezetképe (1772, 1780), a váci székesegyház kupolaképe (1774), a pápai plébániatemplom mennyezetének immár klasszicizáló Szent István-freskói (1781–1782), a kalocsai érseki palota (1783–1784) és a szombathelyi püspöki palota nagytermének mennyezetképei (1784) kissé változott stílusban próbálták hagyományos mondanivalójukat kifejezni.

Benda Kálmán

Verseghy és Koppi

Koppi Károly 1784 óta volt a világtörténelem tanára a pesti egyetemen. Egy váci mészáros gyermeke volt, a piarista rendbe lépett, s itt ismerkedett meg a racionalista filozófiával, amely már doktori értekezésében mély nyomokat hagyott.

A demokrata értelmiség

Szentmarjay, hogy testvéri érzéseit kimutassa, Vácra elébe ment az országba érkező francia hadifogoly szállítmányoknak, s csókkal üdvözölte őket.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

1846-ban gőzvontatásra építve átadták a forgalomnak a PestPozsonyBécs vonal első, Pest és Vác közötti szakaszát, 1847-ben a PestDebrecen között tervezettnek a Pest és Szolnok közötti részét.

A Magyar Királyság külkereskedelme 1815–1848

Pest híres gyapjúvásárán kívül az azt néhány nappal követő váci, a tavaszi losonci és 1840. június 27-től fogva az újonnan létesített kassai gyapjúvásárokat is fölkeresték a vásárlók: elsősorban a morvaországi posztókészitő vállalkozók, de francia kereskedők is, a belföldi kereskedőkről, textilipari termékek előállítóiról nem is szólva. A pesti vásár legnagyobb vevői azonban a bécsi kereskedők voltak.

E gyapjúfélék áralakulását (10. táblázat) elsősorban a londoni gyapjúpiac és az ahhoz igazodó többi európai piac kereslete szabta meg. Elsőként a legfinomabb és a finom gyapjú keresletének csökkenése hatott az árakra azóta, hogy London már az 1840-es évek első felében kezdte visszafogni ennek az árufélének importját a kontinensről. Az örökös tartományok, elsősorban Bécs növekvő felvevőképessége azonban, de a boroszlói, francia, holland, svájci, olasz kereskedők vásárlásai is hamarosan kiegyenlítették ezt a hátrányt. A középminőségű kétnyíretű gyapjú kereslete változatlanul jó, és a recesszió idejét leszámítva javuló tendenciájú volt mind az örökös tartományok, mind más országok, elsősorban a francia és olasz piacok vonatkozásában.

A Magyar Királyság[7] gyapjútermelése és -kivitele az örökös tartományokba (1809–1847) (ezer bécsi mázsában)[8]
Év Termelés Év Kivitel (átlag)[9]
1809 240 235,0
1816&ndsh;1821 114[10] 1840–1847 235,2
1822–1827 165[11]
1835 400
1837 550
1841 340
1842 340
1842–1844 400[12]
1845 350 1846–1847 400[13]
10. táblázat A gyapjú ára (1828–1847) (konvenciós forintban, bécsi mázsánként)
Időszak Spanyol gyapjú Magyar gyapjú Német gyapjú
forint krajcár index 1828–1830=100 forint krajcár index 1828–1830=100 forint krajcár index 1828–1830=100
1828–1830 66 24 100,0 24 18 100,0 39 45 100,0
1831–1841 85 32 128,8 52 34 216,3 60 85 145,5
1841–1847 72 19 108,9 51 59 213,9 53 13 133,9
Forrás: Körösi József, Adalékok az árak történetéhez (In: Pestvárosi statisztikai évkönyv). Pest, 1873. Különlenyomat. Függelék. Az átlagárakat az évenkénti pesti piaci átlagárak alapján számítottuk ki.

Külön figyelmet érdemel a fajtanemesítés miatt hanyatlóban levő racka és cigája juhtenyésztés terméke, a durva gyapjú iránt megnyilvánuló állandó érdeklődés. A keresletet a folyamatosan csökkentett állatállomány csökkenő hozama nem tudta kielégíteni, úgyhogy 1841-ben már a Havasalföldről származó racka- és cigájagyapjú importjára került sor. A legnagyobb tételeket a Magyar Királyság déli részeinek és az ezekkel határos – török uralom alatt levő – területek kereskedői, magyarországi viszonylatban iparűzők: a posztó, takaró, halinaposztó gyártói vették meg. A racka- és cigájagyapjú termelésének csökkenése folytán keletkező űrt a halinaposztót készítő belföldi kézműiparosok, manufaktúra tulajdonosok a bunda- és szőrmekészítő és tobakos ipar termelőmunkája során megmaradt hulladékgyapjúból is igyekeztek kitölteni. Az örökös tartományok, elsősorban Bécs, ugyancsak vettek át, nem is kevés racka- és cigájagyapjút. Ez az elhelyezési forrás azonban 1844-re már bedugult, mivel a Galíciából vámmentesen, a Kaiser Ferdinand Nordbahnon szállított nagy mennyiségű rackagyapjú versenyét a magyarországi nem állta.

A gyapjúforgalom méreteit érzékeltetheti, hogy a június eleji pesti gyapjúvásáron 1836 óta kimutathatóan átlag 40–50 ezer bécsi mázsa gyapjú került forgalomba, és az esetek többségében el is kelt. Összehasonlításként említhető, hogy ebben az évben a lipcsei, a brünni, a Majna melletti frankfurti vásárok felhozatala nem, vagy csak alig múlta felül a gyapjú fő eladási időpontjául szolgáló Medárd-napi pestiét. Emellett még a pesti őszi, téli és tavaszi vásáron is tetemes gyapjúmennyiség talált vevőre. A losonci, a váci vásár forgalma lényegesen kisebb volt, és 4000–5000 bécsi mázsa között mozgott.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést) Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Benda Kálmán

Napóleon és Magyarország

1798-ban, arra a hírre, hogy a franciak elfoglalták Rómát, és elűzték a pápát, Nagyszombatban ismeretlen személyek röpcédulát köröztek, mely az eseményekre hivatkozva, úgy vélte: ideje volna Magyarországon is a francia példát követni. Ugyanekkor Vácott is röpiratot szögeztek ki a templom ajtajára, mely az 1795-ben kivégzettekre utalt, és felszólította a parasztokat : „kis idő múlva vigyázzatok”, mert eljön a szabadulás órája, amikor a földesurak jármát ledobhatják. ”Éljen a magyar respublika! Legyen örökké szabadság és egyenlőség!”[14]

Gergely András

A kolerafelkelés

Miután az északkeleti megyéket hasztalan próbálták izolálni (fuvarosok, só- és áruszállító tutajosok hozták azt lejjebb a Tiszán), július elején már a Berettyó—Zagyva—Hernád mentén húztak határt, amelyet rövidesen HatvanVácEsztergom irányában kellett kiegészíteni.

Vörös Károly

A magyar színjátszás pest-budai kezdetei és vidéki évtizedei

1834-re a miskolci és a kolozsvári színház körül létrejött, valamint a kassai, a dunántúli, a debreceni és a szabadkai nagy társulatok mellett hét társulat járja Magyarországot. 1833 végén éppen Vácott, Pápán, Máramarosszigeten, Szatmárban és Magyarbécsen, illetve a Győr megyei Bőnyben, valamint Abonyban tartózkodnak; utóbbi helyen a jómódú közbirtokosok hívására, akik vállalják a színészek kiteleltetését.

Spira György

Az ellenállás szellemének erősödése szeptember első harmadában

Kossuth például 6-án önhatalmúlag megkezdte a nemesfémfedezet nélküli pénzjegyek (egyelőre ötforintos címletekben történő) közzétételét, majd 9-én megszervezte a bankjegynyomda fegyveres őrizetét is. Szemere pedig ugyanezen a napon váci táborából Pestre rendelte a Dunán inneni törvényhatóságokban szervezett önkéntes nemzetőri had egyik zászlóalját.

Görgei felvidéki hadmenete

Január 11-én tehát Görgei Pestről hadtestével Vácra vonult, onnan azonban másnap már nem a Duna bal partján menetelt tovább nyugat felé, hanem Ipolyság irányába fordult, s azután szakadatlanul északnak tartva, bevette magát a Felvidék hegyei közé. Ez pedig Windisch-Grätzcel is rögtön megérttette, hogy a feldunai hadtest rá nézve megszűnt közvetlen veszélyforrás lenni. Ő tehát, aki eredetileg nem kevesebb mint 16 ezer embert küldött a feldunai hadtest üldözésére, most üldöző csapatainak tetemes hányadát haladéktalanul visszarendelte. És így Görgei (bár üldözők nélkül teljesen továbbra sem maradt, mivel közben a nyomába eredtek Simunich és Götz csapatai) január második hetében lényegében véve már fel is szabadult a Windisch-Grätz részéről rá nehezedő nyomás alól, Perczellel szemben viszont Windisch-Grätz egyidejűleg több mint kétszeres erőfölény birtokába került.

Windisch-Grätz azonban január második hetében nemcsak azért vonta vissza Görgei ellen vezényelt csapatainak egy részét, mert a feldunai hadtest, messze eltávolodván a Duna–Tisza közi hadszíntértől, többé nem lehetett ártalmára, hanem annak a nyilatkozatnak a hatására is, amelyet Görgei még 5-én, Vácról történt kiindulása előtt szükségesnek látott közzétenni hadteste nevében. Ebben a nyilatkozatban ugyanis Görgei kifejtette, hogy a feldunai hadtest csupán az áprilisban szentesített törvények épségéért harcol s el van szánva harcolni azok ellen is, akik „idétlen republicanus izgatásokkal” (értsd: Ferenc József el nem ismerésével) túl akarnak menni ezeken a törvényeken; bejelentette továbbá, hogy „neki egyedül azon parancsokat… szándéka, követni, melyek a felelős magyar királyi hadügyminisztertől vagy ennek maga által kinevezett helyettesétől… törvényes formában érkezendnek hozzá” (ami egyértelmű volt annak bejelentésével, hogy a honvédelmi bizottmánytól származó utasításokat többé egyáltalán nem fogja tiszteletben tartani); a végezetül kinyilvánította, hagy „az ellenséggel folytatott bármely egyezkedésnek eredményét csak az; esetben fogja elismerni, ha az egyrészt Magyarországnak azon alkotmányformáját, melyre a hadtest megesküdött, másrészt magának a hadtestnek katonai becsületét biztosítja”[15] (ami meg annak kinyilvánításával volt egyértelmű, hogy a feldunai hadtest a fegyvert feltétel nélkül lerakni nem hajlandó ugyan, megfelelő békefeltételek felkínálása és a kötelékében szolgáló volt császári tisztek büntetlenségének biztosítása esetén viszont kész véget vetni a harcnak). Windisch-Grätz pedig a nyilatkozatban foglaltakból természetszerűleg azt olvasta ki, hogy Görgei „a magyar ultraforradalmi párttól, különösen ez Országos Honvédelmi Bizottmánytól egészen elvált”, s a közeljövőben talán már folytatólagos katonai erőfeszítések nélkül is rávehető lenne arra, hogy „a fegyvert letegye”.

Ezért is volt hát, hogy Windisch-Grätz nem erőltette tovább a feldunai hadtest üldözését s elegendőnek gondolta, ha ehelyett fegyverletételi felhívást intéz Görgeihez. Megbízottja azonban, aki január 28-án Rózsahegyen érte utol a feldunai hadtestet, mindössze azt ajánlotta fel, hogy ha a hadtest leteszi a fegyvert, akkor a császáriak Görgeinek ”egy az osztrák monarchián kívül választandó országba való szabad elmenetelt” fognak biztosítani.[16] Ez pedig Görgeit már nyilvánvalóan nem elégíthette ki. Ő tehát, kifejezésre juttatván, hogy a tárgyalások folytatása elől nem zárkózik el, fegyverletételre viszont csupán érdemi engedmények ellenében lesz hajlandó ráállani, válaszul most már hivatalos formában is megküldette Windisch-Grätznek a váci nyilatkozat egyik példányát.

Görgei főparancsnoksága

Attól kezdve tehát, hogy a honvédsereg főerőinek élére Dembiński személyében mégis ilyen parancsnok került, tisztikarába, amelyet nagyrészt a császári hadseregtől örökölt s amelynek a zömét – ha előbb nem – a váci nyilatkozattal mindenképpen a maga odaadó hívévé tette, ernyedetlenül igyekezett beleplántálni a Dembiński iránti bizalmatlanság szellemét. A kápolnai kudarc bekövetkezte után pedig immár a nyílt fellépés pillanatát is elérkezettnek találta.

Miután tehát a Kápolna alól visszavonult csapatok átkeltek a Tisza bal partjára s Tiszafürednél táborba szálltak, Görgei március 3-án megbeszélésre hívta össze a magasabb beosztású tisztek zömét, s ezen az összejövetelen, amelyen megjelent a honvédelmi bizottmány képviselőjeként a táborban tartózkodó Szemere is, az egybegyűlt tisztek egyöntetű helyeslésétől kísérve, kinyilvánította, hogy Dembiński Kápolnánál egyszer s mindenkorra bebizonyította hadvezetésre való alkalmatlanságát, miért is azonnal elmozdítandó főparancsnoki állásából. Szemere meg, tapasztalván, hogy a tisztikar jelenlevő tagjai csakugyan mindnyájan egyetértenek Görgeivel, nyomban engedett is, s Dembińskit – egyelőre, igaz, csak ideiglenes érvénnyel – azonnal felfüggesztette, majd a sereg vezetésével mint rangidős tábornokot egyelőre Görgeit bízta meg.

A másnap Tiszafüredre érkező Kossuthtól pedig ezek az intézkedések immár a legfelső megerősítést is elnyerték. Mert Kossuth, aki a váci nyilatkozat megismerése óta nagyfokú gyanakvással figyelte Görgei működését, a legújabban történteket közönséges lázadásnak tekintette ugyan, csakhogy a táborban kénytelen lett rádöbbenni arra, hogy kellő cselekvési szabadsággal korántsem rendelkezik.

A Hatvan és Isaszeg közötti harcok

Igaz viszont, hogy ez már nem volt elképzelhetetlen, mivel Windisch-Grätz, nem tudván, merről fog megindulni a következő magyar támadás, csapatait március végén megint rendkívül szétszórta: a Gyöngyösről Pest felé vezető országút ellenőrzésére egyedül Schlik (III. számú) hadtestét vonultatta fel Hatvan és Gödöllő között, Jellačić (I. számú) hadtestét továbbra is Cegléd környékén hagyta, a (parancsnokkal pillanatnyilag nem rendelkező) II. hadtest főfeladatává a Duna mentén fekvő fontosabb városok (így Pest és Vác, sőt Esztergom) őrizetét tette, Georg Ramberg altábornagy önálló hadosztályát pedig egyenesen Balassagyarmatra küldte a Duna bal partján Komárom felé vivő utak elzárására.

Komárom felmentése és Pest visszafoglalása

És a terv megvalósítása a következő napokban már meg is kezdődött: Aulich és Asbóth széles körben gyűrűbe zárta Pestet, Damjanich pedig, majd az ő nyomában Klapka s végül Gáspár is megindult Vác felé.

Vácott azonban a magyar seregzömnek útját állta Ramberg 8 ezres létszámú hadosztálya, amelyet az isaszegi ütközet után a császári hadsereg II. hadtestet is Pesten összpontosító Windisch-Grätz ennek pótlására rendelt ide Balassagyarmatról (s amelynek a vezényletét Ramberg betegsége miatt egy-két napja Götz tábornok vette át). Hogy tehát a Komárom felé vivő út szabaddá váljék, Görgei a III. és az I. hadtestnek április 10-én parancsot adott Vác megtisztítására. Damjanich és Klapka pedig ekkor az előbbi javaslatára megállapodott abban, hogy Vác ellen arcban csak a III. hadtest fog felvonulni, az I. hadtest egyik dandára ellenben keleti irányú kitérővel már ezt megelőzően az ellenség hátába fog kerülni, s az ilyen módon mindenfelől körülzárt ellenséget azután a harapófogót képező honvédcsapatok egyidejű támadással teljesen fel fogják morzsolni. És ez bizonyára meg is történt volna, ha Klapka kirendelt dandára el nem véti az utat. Mivel azonban elvétette s Götz előtt ezáltal megnyílt a zavartalan elvonulás lehetősége is, Damjanich végül mégiscsak arra kényszerült, hogy katonáit már az átkaroló mozdulat lebonyolítása előtt rohamra indítsa. Így pedig az ellenség csakugyan nem úszta meg súlyos vereség nélkül: mi több a Vác falai között kifejlődött véres utcai harcok során maga Götz is halálos sebet kapott –, a császáriak legtöbbje azonban elmenekülhetett Párkány felé, s ezért az ellenség megsemmisítésének a terve ez alkalommal is füstbe ment.

Mindazonáltal az a körülmény, hogy a váci ütközetben magyar részről végül is mindössze egy hadtest vett részt, nemcsak kárral, hanem haszonnal is járt: hozzájárult annak a látszatnak a fenntartásához, amelyet a rendkívül nagy mozgékonysággal tevékenykedő Aulichnak egyelőre valóban sikerült kialakítania, hogy tudniillik a magyar sereg zöme Pest határában helyezkedik el. Windisch-Grätz pedig emiatt elegendőnek hitte, ha a Garam és a Nyitra közti terület védelmét pillanatnyilag egyetlen hadtestre, Ludwig Wohlgemuth altábornagy újonnan szervezett 12 ezer főnyi (IV. számú) hadtestére meg a Vácról elmenekült csapatokra bízza.

Ámbár Görgeinek persze így is számolnia kellett azzal, hogy csapatai csupán harcban erőszakolhatják majd ki a Garamon történő átkelést s még harcban is csak akkor, ha egyszerre több ponton tesznek kísérletet a folyó áthidalására. Arra viszont, hogy ilyesmivel a – különben is megáradt – Garam torkolatvidékén próbálkozzék, 6 megfelelő hadihídkészletek híján már eleve sem gondolhatott. Seregét ezért Vácról nagy kerülővel Léva felé vezette, s azután itt, a Garam középső folyásának a vidékén fogott hadihidak építtetésébe.

Próbálkozások a fegyveres erők összpontosítására

S minthogy ez a július 11-én megint Komárommal átellenben a Duna jobb partján megvívott ütközet (amelyben a vezényletet a 2-án megsebesült Görgei helyett magyar részről Klapka látta el) a honvédcsapatok vereségével végződött, ez pedig egyszeriben szertefoszlathatta azokat a reményeit, amelyeket eddig a dunántúli hadműveletek továbbfolytatásához fűzött, Görgei most már végre csakugyan elszánta magát a visszavonulásra. A július 12-éről 13-ára virradó éjszakán tehát a VIII. hadtesten kívül a II-at is a Komárom védelmével megbízott Klapka parancsnoksága alá helyezte, ő maga pedig az I., a VII. és a III. hadtesttel (amely utóbbinak a peredi ütközet óta Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok állott az élén) megindult a Duna bal partján Vác felé. Itt viszont 15-én már a Miskolc elfoglalása óta délnyugatnak tartó Paszkevics nagy létszámú előhadába ütközött. S mivel így a Maros mellékére a Duna–Tisza közén át vezető út is elzárult előtte, ekkor jobb megoldás híján Losonc irányába fordult, hogy azután – egészen Rimaszombatig ívelő kerülőút megtételével – Paszkevics hátában próbáljon meg eljutni Tokajig, s végül is ott keljen át a Tisza bal partjára.

Arad felé

Amikor ugyanis Görgei július 15-én Vácott orosz csapatokba ütközött s emiatt azután elkanyarodott Losonc felé, Haynau főerőinek a zöme már Komárom és Buda, Paszkevics főerőinek a zöme pedig Mezőkövesd és Gödöllő között helyezkedett el.

Szabad György

Az októberi diploma és fogadtatása

A tüntetések politikai tartalmát Kossuth éltetésén túl jól mutatta, hogy a mozgalmi hullám december 2-án. Ferenc József trónfoglalásának évfordulóján érte el csúcspontját. Többek között ezen a napon foglalta el a tömeg a nagykőrösi pénzügyőr-laktanyát, és rendezett Vácott olyan tüntetést, amelyet csak lovas- és szuronyroham tudott szétoszlatni. A diákok és mesterlegények megmozdulásai sok helyütt ragadtak magukkal paraszti és kispolgári elemeket, a magyarok mellett más nemzetiségűeket is.

A szervezett ellenállás felszámolása

Nagykanizsán, Esztergomban és Vácott kisebb-nagyobb fegyverkészleteket koboztak el.

Kolossa Tibor

A kiegyezés fogadtatása és ellenzéke

Kossuth élete végéig emigrációban maradt, és Magyarországnak a teljes állami függetlenségre való igényét képviselte. A váci választókhoz intézett levelében megismételte keserű jóslatát: „Ne ajánlkozzék Magyarország máglyának, melyen a történelem kérlelhetetlen logikája az osztrák sast elégeti.” Nézete szerint az osztrák birodalom valamennyi nemzetének önkormányzatot kell adni az 1848-as magyar törvények mintájára. „Én az osztrák ház uralmát hazám függetlenségével s önállásával incompatibilisnek hiszem”[17] – jelentette ki. Felszólította a törvényhatóságokat, tiltakozzanak a kiegyezés ellen.

Kossuth levelei a szélsőbal lapjában, a Magyar Újság-ban jelentek meg, és erős visszhangot váltottak ki a közvéleményben. 1867 augusztus végén a kormány erélyes lépésre határozta el magát. A Magyar Újságnak a váci levelet tartalmazó példányát lefoglaltatta, majd sajtópert indított az újság szerkesztője, Böszörményi László ellen, aki a szélsőbal legradikálisabb, közmegbecsülést élvező képviselője volt. A képviselőház kormánypárti többsége felfüggesztette Böszörményi mentelmi jogát, az esküdtbíróság pedig törvényes alap nélkül egy évi fogházra ítélte. Böszörményi súlyos betegen került fogházba, és miután elutasította a felajánlott kegyelmet, 1869 márciusában ott halt meg.

A váci levél után Eger város képviselő-testülete tüntető bizalmi nyilatkozatot küldött Kossuthnak.

Katus László

A nemzetiségek gazdasági, politikai és kulturális helyzete

A politikai lapok szerkesztőinek és cikkíróinak elég gyakran kellett a sajtóügyi esküdtszékek előtt megjelenniük államellenes vagy nemzetiségi izgatás vádjával, s ha elítélték őket, néhány hónapot, súlyosabb esetben egy-két évet a váci államfogházban töltöttek.

Hajdu Tibor

Az ellentámadás előkészítése

Ha például egy pillantást vetünk az 1918. decemberi csehszlovák titkos memorandumhoz mellékelt térképre, azt látjuk, hogy az 1919 májusában megállapított és a trianoni békébe foglalt határ mellőzi Beneš igényét a VácSalgótarjánMiskolc vonal birtoklására, továbbá a Szikszó—Bodrog vonaltól északra eső területre, viszont Csehszlovákiának adja a Ruténföld déli és keleti felét is, amiről korábban nem volt szó.

Lábjegyzetek

  1. SRH I. 400.
  2. Magyar történeti szöveggyűjtemény, II/1–2, 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István, Budapest, 1968. 371.
  3. Ugyanott, 160.
  4. Idézi: Karcsu Antal Arzén, Vác város története. Vácz, 1880. II. 18–19.
  5. Idézi: Marczali Henrik, Magyarország története II. József korában. Budapest, 1881–1888.
  6. [Országos Levéltár C 44. Departamentum politicum comitatuum 1784. F 202. P 54.
  7. A katonai határőrvidék nélkül
  8. 1 bécsi mázsa = 56 kg.
  9. Az 1831 és 1840 közötti évi átlagadatra, valamint az 1840 és 1845 közötti évekre vonatkozókra: Fényes Elek, Magyarország leírása. I. Pest, 1847. 96.; az 1846–1847, évire lásd ugyanott 3. jegyzet.
  10. Fényes Elek, Magyarország statisztikája. I. Pest, 1842. 264.
  11. Fényes Elek, Magyarország statisztikája. I. Pest, 1842. 264.
  12. Bárándy János, Magyarország összes statisztikai átnézete (I–X. tábla. Bécs, 1842–1844). VIII. tábla. A becslés alapjául szolgáló bázisadat éppúgy, mint Fényes 1842-ben megjelent művében szereplő is, hozzávetőlegesen az 1830-as évek végéről származott.
  13. Az 1846–1847. évi gyapjúkivitelt 200 ezer bécsi mázsában, 17 100 000 konvenciós forint értékben állapítja meg egy 1848. évi miniszteriális irat (Magyar Országos Levéltár. Az 1848/49-i minisztérium levéltára. Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium. Vegyes iratok.
  14. Benda Kálmán, A magyar jakobinus mozgalom története. Budapest, 1957. 81–82.
  15. A feldunai hadtest nyilatkozata, Vác, 1849. január 5. Közli: Görgey Arthur, Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. I. Budapest, 1911. 137.
  16. Mindezekről Windisch-Grätz Felix Jablonowski herceg tábornokhoz, Buda, 1849. január 29. Közli: Steier Lajos, Az 1849-iki trónfosztás előzményei és következményei. Hely és év nélkül (Budapest, 1925). 44–45.
  17. Kossuth Lajos iratai. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferencz (továbbiakban: Kossuth Lajos iratai) VIII. Budapest, 1900. 41–42.

Irodalom

Vácra a régi nézeteket lásd Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején. Szerkesztette Ortvay Tivadar. I. (Budapest 1891) 101—103; az alapítást illető forráshely (SRH I. 387–388) kritikájára lásd Gerich József, LK 33, 1962, 3–12; Mezey László, A váci püspökség kialakulása (Váci egyházmegyei almanach. Vác, 1970). 21–33; Mályusz, Az V. István-kori gesta 109; Györffy, Budapest története 289.

Kiadványok