Változások a kutatás történetében

A Múltunk wikiből

Mielőtt a legfontosabb lelőhelyeket röviden ismertetnénk, szükséges kitérnünk a kutatás történetére és mai helyzetére.

A magyarországi paleolitikum kultúráinak és koruknak meghatározása, eredetük kérdése, periodizációjuk számos változáson ment keresztül. Közel nyolcvan év tudományos kutatásának folyamatában ez természetes. A szakirodalomban azonban több olyan megállapítás, koncepció vagy feltevés maradt fenn, amely ma már más megvilágításban áll előttünk. Ezek a változások, egyes tévedések tulajdonképpen csak a korszak kutatói számára lényegesek – mégis úgy véljük, hogy ebben a kötetben már nem adhatunk megkövesedett nézeteket az olvasó kezébe.

Ezeknek a tévedéseknek az oka tulajdonképpen igen egyszerű. A két világháború között, de még azután is hosszú ideig a külföldilelőhelyek, ásatások, legfontosabb leletek tömegét alig ismertük közvetlenül – vagy csak a szintén nagyon hiányos irodalomból ismertük. Ez a helyzet aztán – mint a tudomány több más területén is – „házilagos” megoldásokhoz, elméletekhez és kényszereredményekhez vezetett. Közülük itt csak néhányat említünk.

Ilyen volt az az irányzat, amelyet mai szemmel „kontinuitás-kényszernek” nevezhetünk – hogy tudniillik minden kultúra eredetét, fejlődését lehetőleg hazai gyökérből vezessük le –, ami a szakirodalomban minduntalan visszatér. Így például az, hogy a bükki Szeleta-kultúra a helybeli barlangi moustérienből folyamatosan alakult ki – a szeletien, amelyet az 1950-es évek elején még csupán konvencióból solutréennek neveztünk. (A részletek iránt érdeklődőknek: volt már ennek a kultúrának négy fázisa, három fázisa, és ma – ha igaz – csak kettő.)

Ugyanilyen nézet volt az is, hogy a szinte szigetszerű aurignacien-kultúra a Bükk nyugati oldalán szintén a bükki, barlangi moustérien radiációs továbbfejlődése – e gondolat ma szinte érthetetlen –, és hogy a nyugateurópai, hatalmas elterjedésű és leletanyagú aurignacien-kultúra tőlünk jutott volna el oda, mivel a miénk az idősebb.

Hasonló gondolatkörből származott az a nézet, hogy a franciaországi, teljesen önálló solutréen civilizáció a mi Szeleta-kultúránk késői utóda, „átáramlása” lenne – vagy például az, hogy a bükki aurignacien embere átvándorolt volna a Dunántúl barlangjaiba, ahol biológiailag is keveredett a dunántúli szeletiennel, és az egyesülés révén az ottani kultúra embere aurignacien típusú csont lándzsahegyeket és „szeletai” kőeszközöket készített(!).

Ugyanilyen a „keleti” gravettien eredete, amely azért lett egy időben keleti, mert a saját lelőhelyeinket, a környező területekét nem ismertük eléggé. Ezt a kultúrát egyébként régebben magdaléniennek neveztük. Szerencsére idejében ismertük fel, hogy ennek a civilizációnak a művészetéről, barlangfestményeiről nevezetes nyugat-európai magdalénien-kultúrával semmiféle összefüggése nincs.

Az elmúlt tíz-tizenöt év ezeket a kérdéseket – más kérdésekkel egyetemben – új megvilágításba helyezte. Ennyi időre volt szükség, hogy kutatásunk elmélyüljön, látókörünk kiszélesedjen, és rájöjjünk arra is, hogy a tisztán biológiai evolúció sémája a kultúra fejlődésére kevéssé érvényes. Ez az átértékelés, megújulás egyébként az 1960-as évek vége felé nemzetközileg elkezdődött, és eljött az ideje, hogy egy friss képet adjunk a magyarországi paleolitikum egészéről. Ezért a szűkre szabott terjedelem ellenére esetenként utalni fogunk a változásokra – azzal a biztos tudattal, hogy ez a kép még tovább fog módosulni.


Középső paleolitikum
A felső pleisztocén éghajlata Tartalomjegyzék A középső paleolitikum magyarországi települései: Bükk hegység, Dunántúl