Vértesszőlős

A Múltunk wikiből
község Komárom-Esztergom megyében a tatabányai kistérségben
Wikipédia
Coa Hungary Town Vértesszőlős.svg

Gábori Miklós

Alsó paleolitikum

Az emberi település legrégibb idejét az 1962-ben felfedezett, majd a következő években feltárt vértesszőlősi telep váratlanul sokkal régebbre, a Mindel-korszakra helyezte. Minthogy az őstelep nemzetközi szempontból is igen jelentős, jellegzetességeit szükséges kissé részletesebben ismertetnünk.

A viszonylag nagy kiterjedésű település az Átalér (Tatai folyó) legmagasabb, 5. teraszán, az azon képződött 8–10 m vastag édesvízi mészkőben helyezkedik el. Tulajdonképpen több egymáshoz kapcsolódó vagy egymással paralelizálható települési területből áll, és mindegyik ilyen „locus” négyrétegű. Kivételt képez a III. számú telephely, ahol öt lakószínt, „járószint” figyelhető meg.

Minthogy a kultúrrétegek különböző magasságban helyezkednek el, az egész település rétegsorát egyszerűsítenünk kell. A két alsó települési réteg vékony mésziszapban fekszik, illetve az édesvízi mészkőbe ágyazódott be — míg a két felső kultúrréteg az erre ülepedett löszréteg alsó szintjében, illetve annak felső szintjében helyezkedik el. Ezeket a rétegeket később ismét mésziszap, majd édesvízi mészkő borította be.

A rétegtani vizsgálatokat egyeztetve a vértesszőlősi telep az Inter-Mindel-időszakban, azaz a Mindel-eljegesedést megszakító meleg periódusban élt — és csupán az a kérdés merülhet fel, hogy a legfelső kultúrréteg lösze nem fiatalabb-e, esetleg Riss kori. A két alsó kultúrrétegben ugyanis melegjelző fauna, a két felsőben pedig hidegjelző állatfajok maradványai kerültek elő, és ezenkívül a legalsó és legfelső kultúrrétegek között még egy éles klímaváltozás figyelhető meg.

A fentieknél lényegesebb azonban az, hogy a vértesszőlősi telep nem szórványosan, hanem összefüggő, állatcsontokkal, kőeszközökkel teli települési rétegekben, mondhatnánk „táborszintekben” került felszínre, ami sokoldalú megfigyelésekre adott lehetőséget.

Elsősorban a település jellegéről, módjáról kell szólnunk. Vértesszőlősön viszonylag nagyméretű tetaráták, időszakosan szárazon maradt forrásmedencék adták a természetes lakóhelyet, és biztosra vehető, hogy az ember ott-tartózkodása alatt egy-egy hévforrás még működött. Az embercsoport a langyos vizű medencék partján élt, és a medencékben az összetörött, feltört állatcsontok tömege sűrűn, szőnyegszerűen összehalmozódott, helyenként 20–25 cm vastag hulladékréteget képezett. Ez a hulladék később a mésziszapba vagy mészkőbe ágyazódott, és így elmozdulatlan állapotban feküdt.

A leletanyag állatcsontok töredékei, itt-ott kis tüzelési helyek, az eszközkészítés hulladéka és a nagy mennyiségű, jellegzetes kavicseszköz. A III. számú telephelyen, de máshol is, különféle állatok lábnyoma maradt fenn a keménnyé vált mésziszapban — köztük egy valószínűleg emberi lábnyom is —, fontosabbnak tartjuk azonban az egyes leletanyagokat külön-külön jellemezni.

A település korát elsősorban a paleontológiai anyag határozza meg. A gazdag fauna részletezése nélkül a nagyemlősök között az őslófajták, a szarvasfajták mellett elsősorban a Stephanorchinus etruscus (etruszk orrszarvú), a Trogontherium (óriás hód), a Machariodus (kardfogú tigris), valamint számos rágcsálófaj emelendő ki, amelyek erre a korszakra is jellemzőek. Ugyanakkor a puha mésziszapban rendkívül sok növénylenyomat őrződött meg, és ez a kormeghatározást megerősíti. Természetes, hogy mind az állatvilág, mind a növényvilág jellege, összetétele rétegenként változik. Változást, fejlődést mutat azonban az egymás feletti telepszintek eszközkészlete is.

Az eddigi vizsgálatok szerint tehát a telep korát átfogóbban a Mindel-interstadiálisra keltezik. A kálium–argon vizsgálatok sajnos nagyon eltérő kort mutatnak. Van köztük 800 000, de 220 000 éves kormeghatározás is. Az újabban végzett tórium–uránium módszerű vizsgálat a telep korát 350 000 évre helyezi. Ez a dátum, amely a viszonylag legmegbízhatóbbnak látszik, és elfogadott, egyes kutatók szerint a Mindel-eljegesedés előtti korszaknak, ismét mások szerint a Riss-időszaknak felel meg. Ez vagy amaz legyen azonban a vértesszőlősi település kor a különféle dátumok és korszakok közül, kétségtelen, hogy területünknek ez az eddig ismert legrégibb települése.

Az eszközkészlet – éppúgy, mint a kormeghatározás – szintén bizonyos kétarcúságot mutat. A leletek között viszonylag nagy mennyiségben fordulnak elő olyan szerszámok is, amelyek régészeti-tipológiai szempontból egyes Riss-kori, sőt még fiatalabb kultúrákéval egyeznek.

A telep kultúráját, iparát elsősorban az jellemzi, hogy valamennyi eszköz kavicsból készült, és feltűnően kis méretű. A legnagyobbak átlag 4 centiméteresek – a közepes méret, az átlagos hosszúság azonban csak 2,5 cm –, ami mindenkiben ösztönösen felveti funkciójuk kérdését. Legjellegzetesebbek a chopperek és chopping-toolok, hasítók és hasogatók, illetve ezek különféle módon osztályozható változatai – különféle kis kaparók, széthasított kavicsok (megmunkálva és megmunkálás nélkül) –, a begyűjtött kavicsok, szilánkok jelentős része azonban nem volt eszköz.

A telep régészeti anyaga tehát egy sajátos mikrochopper-ipar, amely az alsó paleolitikus kavicsiparok igen tág körébe tartozik, és amelynek hasonmásai – nem ilyen kis méretű eszközökkel — különböző korokból jól ismertek.

Az újabb részletes vizsgálatok további eredményre vezettek. Közülük csupán a következőket emeljük ki:

  1. Vértesszőlős szerszámkészlete közelebb áll a százezer évekkel fiatalabb tatai telepéhez, mint az egyes telepszintjeié egymáshoz.
  2. Az úgynevezett középső paleolitikus eszközcsoport – bizonyos szerszámtípusok meghatározott együttese – nagyobb Vértesszőlősön, mint az alsó paleolitikus eszközöké.
  3. Ezen belül is feltűnő arányban fordulnak elő a Tata típusú és még fiatalabb jellegű eszközök.

összegezve: a telep régészeti anyaga a tipológiai, technológiai paraméterek tekintetében sokkal fiatalabb jellegű, mint azt tíz–tizenöt éve vélték. Az ipar tehát rendkívül „előrefejlett”, ami azonban a kronológiai helyzetét különösebben nem változtatja meg.

A kultúrrétegből három gyermekfog, majd egy emberi nyakszirtcsont került felszínre. Az utóbbi lelet Homo sapiens seu erectus Paleohungaricus néven vált ismertté. A meghatározás tehát ugyanolyan „kétarcú”, mint a régészeti anyag jellege. A nyakszirtcsont antropológiai jellege ugyanis a Homo erectuséval, az agykapacitás viszont, amely semmi esetre sem kisebb 1200 cm3-nél, a Homo sapiensével egyezik.

A fentiekhez szükséges hozzáfűznünk egy nem embertani, hanem sztatigráfiai tényt. A rétegtani megfigyelések egyértelműen azt mutatják, hogy a nyakszirtcsont ugyan kb. egykorú a teleppel – de nem tartozott a telephez, azon kívül, külön került elő. Nem vonatkozik ez a tejfogakra, melyek valóban a lakóréteg anyagából kerültek elő.

A legrégibb emberi településünkre vonatkozó megfigyelések, eredmények tehát ma sem problémamentesek. Ezzel szemben alá kell húznunk azt, hogy embermaradvány, eszközök, tüzelési helyek, összefüggő települési felszínek, régészeti és paleontológiai fejlődési sorozat a szerencsés véletlen folytán itt együtt, ugyanazon a helyen került felszínre, ami eddig egyedülálló eset.

A kultúrák összefüggései

Vértesszőlőssel kapcsolatban a szélesebb közönség körében egyfajta tévedés vagy félreértés terjedt el, melyet néhány szóval tisztáznunk kell. Éspedig azt, hogy Vértesszőlős Európának nem a legidősebb és nem az egyetlen ilyen korú lelőhelye.

Anélkül, hogy felsorolást adnánk, csupán néhány fontosabb adatot említünk a hozzánk viszonylag közel eső területekről.

Már a hatvanas évek végén ismert volt a csehszlovákiai Stranská skala és Předletice, amelyek egyidősek Vértesszőlőssel — noha a leletek minősége, mennyisége a nálunk feltárttal nem vethető össze. Időközben feltárták Bilzingsleben őstelepét Halle közelében – gazdag leletanyaggal, Archantropus koponyarészekkel –, kora 450 000 év. Az újabban feltárt, talán még szakmunkában is nagyszerűnek nevezhető Isernia (La Pineta) Dél-Olaszországban több mint 700 000 éves. Az Isztriai-félszigeten fekvő Sandalja kora 950 000 év. Azonos korú a franciaországi Menton melletti Vallonet-barlang gazdag leleteivel.

Az egymillió éves határt azonban még nem léptük túl – és itt kell kissé kitérnünk a vértesszőlősi kultúra, általában a legrégibb kavicsiparok és az európai civilizáció eredetének kérdésére.

Vértesszőlőssel kapcsolatban nálunk olyan nézet alakult ki, hogy ez a kavicsipar Afrika egyenlítői tájairól indult el. Támpontul szolgált a híres, tanzániai Olduvai 1 700 000–1 800 000 évével(?) és más afrikai leletek. A terjedés, vándorlás útja onnan vezetett volna északra, ahol az út szétvált, és az egyik ág továbbvezetett Észak-Afrikán, az Ibér-félszigeten át Európa felé, a másik pedig szinte ismeretlen úton-módon egészen Kelet-Ázsiáig.

Ez az elmélet – a kultúrák egy helyről, Afrikából való származtatása – lényegében nem volt új, de már régóta problémákat vetett fel.

Az utóbbi egy-másfél évtized kutatásai, konkrét leletei – éppen az ősi kavicsiparok felismerése, jobb megismerése révén – alapvetően megváltoztatták a fenti nézetet és a legrégibb európai civilizáció eredetének kérdését.

Teljes felsorolás nélkül csak néhány újabb lelőhelyet emelünk ki. A franciaországi Chillac 1 800 000 éves. Egykorú az afrikai Olduvaival. A szintén franciaországi Aude, Languedoc, Rousillon folyóteraszainak leletei kb. 1 500 000 évesek. Ugyanilyen korúak a Těte folyó völgyének kőszerszámai, majd a Geillac és Albie között felfedezett kavicseszközök, később a szicíliai Realmonte stb. Ez az ősi kavicskultúra a mediterrán övezeten áramlott végtelen lassan a Földközi-tenger északnyugati körzete felől – Vértesszőlős a példája, hogy Közép-Európában is megjelent – éppúgy, mint a sokkal későbbi, szintén kavics nyersanyagot használó charentien műveltség.

A kavicsiparok, a chopper-iparok a Mindel-időszak körül feltűnően sűrűsödnek — majd helyenként más kultúrák mellett tovább élnek vagy újra fel-feltűnnek. A kutatás azonban ma elfordul az európai civilizációnak és emberének afrikai származtatásától. Az európai civilizáció itt alakult ki Európa belterületén. A monogenetikus elmélet helyett ma egy filogenetikus kép áll előttünk.

Egyetlen kérdést kell még érintenünk. Hol található ennek a mikrochopper-iparnak a további fejlődése területünkön vagy tágabb földrajzi körzetünkben? Ezt a továbbfejlődést, folyamatosságot egyelőre nem ismerjük. Elméletileg vagy akár tipometrikus módon talán össze lehetne kötni Vértesszőlőst a szintén kavics nyersanyagot használó Érd, majd Tata ősemberi településeivel – de a Mindeltől a Riss–Würm interglaciális végéig terjedő többszázezer évet egyelőre nem tudjuk áthidalni, konkrét leletekkel kitölteni.

A középső paleolitikum magyarországi települései: Bükk-hegység, Dunántúl

A Dunántúl másik fontos lelőhelye a tatai szabad ég alatti vadásztelep, amelynek feltárása 1906-ban kezdődött el. Az embercsoport itt az egykori hévforrások mellett, a szárazon maradt mészmedencékben települt meg – helyzete tehát nagyon hasonló Vértesszőlőséhez.

Irodalom

Az emberi élet hazánkban valószínűleg a mindig szárazon maradt, emelkedő középhegységek és süllyedező medencék átmeneti zónájában indult meg, ahol a kezdetleges életszükségletek biztosítása. a legkönnyebben volt lehetséges (lásd Vértesszőlős). Bizonyos mértékben megváltozott a helyzet a pleisztocén végén, a Würm ­eljegesedés idején. S hogy megváltozhatott, abban áll a pleisztocén időszaki fel­színépítő erők napjainkig kiható szerepe.

Az első ősemberi telepek keletkezéskörülményeit és összefüggéseiket a korabeli természeti viszonyokkal nagy alapossággal tárgyalja: