Vörös Konrád

A Múltunk wikiből

Száli Konrád

922 – 955. augusztus 10.
Száli-házból származó frank gróf, 944-től 953-ig Lotaringia hercege
Wikipédia

Györffy György

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

Az olaszországi hadjáratban súlyos sérelem érte a német trón várományosát, Liudolf herceget, aki maga akart Lombardia ura lenni, valamint Ottó vejét, Vörös Konrád lotaringiai herceget is, aki minden erejét latba vetette II. Berengár itáliai királyságáért. Mindketten Henrik bajor hercegben látták kudarcuk okát, s örömest csatlakozott hozzájuk az elhunyt Arnulf herceg mellőzött fia, Arnulf regensburgi palotagróf és rokona, Herold salzburgi érsek. Az összeesküvők 953-ban Mainzban I. Ottót feltételeik elfogadására kényszerítették. Ottó azonban mihelyt hazatért Szászországba, azon nyomban sereget gyűjtött összeesküvő hozzátartozói leverésére. Mivel hiába ostromolta őket Mainzban, majd Regensburgban, eredménytelenül volt kénytelen télire hazatérni.

Az ellenpárt szorongatott helyzetében a magyarokhoz fordult katonai segítségért. A 954. év elején, amikor Arnulf sikertelenül ostromolta a királyhű Ulrik augsburgi püspököt várában, hatalmas magyar sereg nyomult Németországba Bulcsú személyes vezetésével. Regensburg táján találkozhatott össze a bizánci patríciussá vált Bulcsú Arnulffal, akit talán még gyermekkorából, a magyar fejedelmi udvarból ismert, továbbá Liudolf herceggel. A lázadók azonban minden várakozás ellenére nem vezették a király ellen a magyar sereget. Liudolf kalauzokat adott a magyaroknak, akik elkísérték a sereget Vörös Konrád herceghez Wormsba. 954. március 19-én Konrád vendégül látta, gazdagon megajándékozta, majd ráeresztette őket ellenségei, elsősorban Brunó kölni érsek, a király öccse birtokaira, és a Maasnál továbbküldte a sereget nyugatra.

Nem egy történész tette fel a kérdést: Mi volt az oka annak, hogy e döntő pillanatban, amikor Ottó birodalmának sorsa forgott kockán, a magyarok kitértek a döntő harc elől?

Az a körülmény, hogy az ország harmadik méltósága, az idős Bulcsú harka indult hadba, valószínűvé teszi, hogy nem zsákmányolás volt a cél, hanem felkészültek az Ottóval való összecsapásra. Valójában a lázadó hercegek rémültek meg saját tettüktől, akik a király ellen behívták a magyarokat. Liudolf végül is nem szánta rá magát, hogy apja ellen, Vörös Konrád, hogy apósa ellen vezesse a magyar hadat; az utolsó pillanatban kalauzaik átirányították őket Franciaország felé. Ez a megoldás aligha tetszett a magyar vezéreknek, de kénytelenek voltak belemenni, már csak saját vitézeik miatt is, akiknek a zsákmányolás a zsoldot pótolta.

A lázadók gyengeségét Ottó saját uralmának megerősítésére használta fel. A magyarokkal való cimborálás címén közhangulatot támasztott ellenfeleivel szemben. Előbb Konrád hódolt meg, majd miután Regensburg ostrománál Arnulf elesett, decemberben Liudolf járult apjához bocsánatért.

Ottó Szászországból elindulva futárokat küldött hűbéruraihoz, és csatlakozásra szólította fel őket. Mire Augsburghoz ért, 8 légióból állt serege. Három bajor légiót a beteg Henrik küldött; ez lett az élcsapat. A negyediket, a frank légiót, Vörös Konrád vezette, az ötödik, számban a legnagyobb, a szász királyi sereg volt, a hatodik és hetedik, sváb légiót Burghardt herceg vezette, a nyolcadik, cseh légió Boleszlav fejedelem vezetésével a hátvédet adta, és a tábort őrízte. Egykorúak 23 000 főre teszik a sereg létszámát; ma 10 000 és 20 000 közötti létszámra becsülik.

A magyarok létszámát egyes német krónikák 100 000-nél is többre tódítják. A német gyalogoshaddal szemben a magyarok sok lovasa és vezetéklova nagyobb tömegűnek tetszhetett a ténylegesnél, de tudva azt, hogy ez a had csak alig negyedrésze volt a magyar haderőnek, bizonyos, hogy jóval 20 000 alatt volt.

955. augusztus 10-én a magyar sereg Augsburg mellett a nyugatról közelgő német haddal szemben vonult, ugyanakkor egy seregszárny a Lechen átkelve, hátulról megtámadta a német tábor felől elhelyezkedő cseh légiót. A támadást sikerült visszaverni, amit Widukind nem a cseheknek, hanem az őket megsegítő sváboknak és Konrád frankjainak tulajdonít, de a Sankt Gallen-i évkönyvek szerint a csehek verték meg Lél seregét. A megkerülő hadmozdulat a magyar taktika szerint a katonai segédnépek feladata volt, s így ez a sereg a Lél vezette kabar-székely haddal azonosítható. A német fősereg is ellenállt Bulcsú hadereje nyílzáporának, noha Konrád herceg torkán nyíltól találva halt meg, és amikor a nehéz fegyverzetű falanx megindult, a magyarok egy része futásnak eredt, amitől felbomlott a hadrend.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Legfrissebben kerültek feljegyzésre az érdekelt egyházak halottas könyvébe, nekrologiumába, az öröknaptár napjához írt adatok. Sankt Gallenben 955. augusztus 10-éhez ezt vezették be: „És meghalt Bertold gróf és Konrád herceg és Ulrik és Thietpald grófok és sokan, akiket a magyarok öltek meg.”[1] A weissenburgi halottaskönyvben viszont 955. augusztus 15. alatt ez áll: Lulo, a magyarok királya”[2]

A közel egykorú évkönyvbejegyzések közül kettő érdemel figyelmet. Regensburgi Évkönyv 955-nél „a magyarok öldöklése”[3] bejegyzést tartalmazza, ugyanazt, mint a 902-nél és 943-nál. Úgy tűnik, hogy a feljegyzők maguk sem tudták, hogy ez a vereség több-e, kevesebb-e a régieknél. Reálisabb képet ad a magyar és német veszteséget egyaránt számba vevő Szász Évkönyv adata, amely a Quedlinburgi, Hersfeldi, Hildesheimi és Altaichi Évkönyvekben maradt fenn: „955. Ottó király a magyarokat saját maga és övéi nagy veszedelmével kegyetlen öldökléssel szétszórta, amely háborúban Konrád herceg, a király veje sok másokkal elesett.”[4]

A XI. század végi gestaíró az augsburgi csatához felhasználhatta Regino rövid híradását; röviden szól a Lih menti harcról, és Ottó nevét ki sem ejtve, egyedül Konrád halálát említi.

A kivégzett vezérek idegen szolgaságba kerülésének bénító hiedelmét ellenpropagandával próbálták kiegyenlíteni. Minthogy Konrád herceget magyar nyíl ölte meg a csatában, és Henrik bajor herceg a kivégzések után rövidesen meghalt Regensburgban, halálukat az énekmondók Bulcsú és Lél kivégzésével kapcsolták össze, és a vezérek bosszújaként állították be. Így keletkezett a Lehel-kürt monda, mely szerint az elfogott vezéreket „Konrád császár”]] elé vezették, aki megkérdezte őket, hogy miért oly kegyetlenek a keresztényekhez. „Mi a legfelső Isten bosszúja vagyunk – mondták –, aki ostorul rendelt rátok. Ha mi nem üldözünk benneteket, ti öltök meg és ejtetek fogságba bennünket.” Erre a császár: „Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyet akartok!” Lél így válaszolt: „Adjátok ide kürtömet, hadd fúvom meg, azután válaszolok!” Átvéve a kürtöt a császár felé lépet, és úgy vágta a kürttel homlokon, hogy a császár tüstént szörnyethalt. Lél ezt mondta neki: „Te előttem mész és engem szolgálsz a másvilágon!”[5]

Lábjegyzetek

  1. Gombos II. 1465.
  2. Gombos II. 1678.
  3. Gombos I. 187.
  4. Gombos I. 92, 140, 186.
  5. SRH I. 308.

Irodalom

A másik bő leírás a szász dinasztia 968 körül dolgozó történetírójától, Widukindtól származik (Gombos III. 2663–2664), ő azonban a dinasztikus propaganda megtestesítője; Ottó központi szerepének és dicső győzelmének, valamint a király hűségére tért Konrád herceg példamutató hősességének akar irodalmi emléket állítani, s csekély ismeretanyagát sallustiusi és biblikus kölcsönzésekkel hígítja fel. Az ostromról mit sem tud, a német had felállásáról és a csata két fő ütközetéről viszont, bizonyára résztvevők információja alapján, elég megbízhatóan tudósít. E két ütközet összhangban van a magyar taktikával, mely szerint a magyarok katonai segédnépei, azaz a kabarok, kiknek vezére Lél volt, megkerülő mozdulattal, oldalról támadva kerültek szembe a cseh sereggel és a mögöttük álló németekkel; ez Lél seregének vereségével végződött. Widukind azonban a csehekről nem tud jót mondani, és a győzelem pálmáját Konrádnak juttatja, holott Konrád a fősereg harcában lelte halálát.