V. István király

A Múltunk wikiből
?, 1239. – Csepel-sziget, 1272. augusztus 6.
király (1270–1272)
Wikipédia
V Istvan koronazasa

Györffy György

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Az igen archaikus Lehel-kürt monda az Ákos mesternek tulajdonítható V. István kori krónikában egy olyan történettel folytatódik, mely szerint egy másik, 40 000 harcost számláló magyar sereg Augsburgtól nem messze, egy szigeten táborozott, és a harcosok nagy csatákat víva hazatértek.

Uralkodó osztály

Krónikáinkban nem csupán az eseménytörténet kapcsán esik szó egy-egy bevándorolt lovagról, hanem az V. István kori krónikás, Ákos mester és őt kiegészítve Kézai Simon meg is kísérelték a beköltözött jövevény (advena) úri nemzetségek lajstromát összeállítani, származáshelyük és beköltözésük idejének megjelölésével, ami többnyire hibásan sikerült.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

A ma uralkodó felfogás szerint az ősgesta XII. századi folytatását az V. István kori krónikás, Ákos mester budai prépost korszerűsítette (1270–1272); ezt Kézai Simon kivonatolta, az elején kiegészítve a hun történettel (1280–1283), és a kettő egybeötvözéséből jött létre a budai ferencesek keze nyomáról árulkodó Magyar Krónika, amely 1330-ig terjedt.

Kristó Gyula

Kézművesek

A vasvári várnépek Kovácsi nevű néptelen földjét István ifjabb király adta a Ják-nemzetségnek.

Magyarország a tatár támadás útjában

1239-ben másik családi esemény töltötte el örömmel IV. Bélát: már hat leánya volt ekkor, s közel két évtizede élt házasságban Laszkarisz Máriával, amikor neje végre fiút szült, akit az utolsó napjait élő Róbert esztergomi érsek István névre keresztelt. 1240-ben IV. Béla birtokokkal adományozta meg Konrád királynéi pohárnokmestert és Csák nembeli Domokos comest István herceg születésének hírül hozásáért.

A tatárok Magyarországon

IV. Béla súlyosan sebesült Kálmán öccsével együtt Zágrábban tartózkodott. Feleségét, gyermekeit, köztük a kétéves Istvánt a Tengermellékre, Spalatóba küldte, hogy mindenképpen biztonságban legyenek. A királyi család Clissa várában lelt menedéket.

Irodalom

Fehér Géza vette észre (A bolgár-törökök szerepe és műveltsége. Budapest, 1940). 9), hogy a bolgár szerződéskötés rítusa megegyezik a fehér ló mondával, s mind az adott, mind a cserébe vett tárgyak jellemző darabjai előfordulnak benne. A rítust Ignatios pátriárka írt le elődje, Niképhoros pátriárka életrajzában: Nicephori opuscula. Editor C. De Boor (Lipsiae, 1880). 209–207. Ha ebben nyereg és fék is előfordul, a fantázia természetesen egészíti ki a hozzá tartozó lóval. A monda bizonyára bekerült már az ősgestába, mert Anonymus 1200 körül már csak forgácsait értékesítette gestájában (lásd Györffy, Krónikáink és a magyar őstörténet 20); mai szövege Ákos mester V. István kori gestájában hagyományozódott ránk.

Béla hazahívására és a dukátus nekiadományozására lásd SRH I. 345, ahol is a „Hec igitur prima regni huius divisio seminarium fuit discordie et guerrarum inter duces et reges Hungarie" szavakból, melyeket vagy Könyves Kálmán korában írtak le, amikor e sok bajt hozó intézmény megszüntetésén gondolkoztak, vagy V. István korában, amikor IV. Béla és István ellentéte élénken élt az emlékezetben, nem lehet arra következtetni, hogy a dukátust 1050 körül hívták életre (így Kristó Gyula, A XI. századi hercegség története Magyarországon. Budapest, 1974), mert dukátusról a Magyar Krónika korábban is szól (SRH I. 313), vesd össze Györffy, István király és műve 538.