V. Károly császár

A Múltunk wikiből
Gent, 1500. február 24. – Yuste, 1558. szeptember 21. 

I. Károly néven (1516-1556) Spanyolország királya (Kasztíliában 1555-ig csak kormányzó), ezzel együtt Nápoly és Szicília királya, V. Károly néven német király (1519–1556) és német–római császár (1530–1558)

Wikipédia

Tiziano: V. Károly német-római császár
1529
augusztus 5. V. Károly császár és I. Ferenc francia király békét köt.
1535
november 22. I. János követséget küld V. Károly császárhoz. Katonai támogatás fejében felajánlja a koronát.
1536
március 20. I. János követe V. Károllyal folytatott eredménytelen tárgyalásai után hazaindul.
június eleje Tárgyalások kezdődnek I. János és V. Károly követe között Váradon.
1538
február 8. Törökellenes szövetség jön létre Rómában a papai állam, a Német Birodalom és Velence között.
február 24. V. Károly közvetítésével I. János és I. Ferdinánd békét köt Váradon. (A szerződés az országot a fennálló hatalmi viszonyok szerint osztja meg, de János halála után a keleti részek is a Habsburg-házra szállnak. A Porta előtt a békét titkolják.)
1541
június I. Ferdinánd-párti magyar követek Regensburgban V. Károly császár segítségét kérik a török ellen. Elutasító választ kapnak.
1544
december 10. V. Károly követe közli I. Ferdinánddal, hogy a császár nem valósítja meg a tervezett törökellenes hadjáratot.
1545
január 12. Fráter György helytartó levélben tudatja V. Károly császárral, hogy Erdély kész fegyverrel részt venni a birodalom törökellenes hadjáratában.
november 10. Fegyverszünet V. Károly és I. Szulejmán között.
1547
június 19. Béke Drinápolyban V. Károly császár és I. Szulejmán szultán között. A béke I. Ferdinánd országaira is kiterjed. (A magyar király évi 30 ezer aranyat fizet ajándék címén.)
november 12. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Segítséget kér a török ellen a császártól és I. Ferdinándtól.)
1548
június 12. V. Károly elutasítja a török elleni háború magyarországi javaslatait.
1550
november 20. V. Károly minden segítséget megtagad a magyar ügyekben.
1556
január 16. V. Károly lemond a német-római császári címről I. Ferdinánd javára, a spanyol és a nápolyi trónt fiára, II. Fülöpre hagyja. (I. Ferdinándot szeptember 1-én a német választófejedelmek császárrá választják, megkoronázására 1558-ban kerül sor.)

Pach Zsigmond Pál

Centralizáció és abszolutizmus

Spanyolország a tengerentúli hódításokkal és a habsburgi I. Károly – mint német-római császár V. Károly (1519–1556) – trónra lépésével pedig félelmetes méretű európai (többek között Nápolyt, Szicíliát, Milánót, Németalföldet magába foglaló) és amerikai birodalom urává lett.

Reneszánsz és reformáció

  • Az elődje I. Miksa volt.
  • Lemondott 1556-ban. Ekkor dinasztiája két ágra szakadt.

Háborúk és forradalmak

A hadviselés feudális-területszerző indítéka tisztán és pőrén mutatko­zott meg abban a nagy összecsapásban, amely a 16. század első felében zajlott a Habsburg- és a Valois-dinasztia között. Az Itália birtokáért vívott küzdelem, amelyet még a francia VIII. Károly kezdett a 15. század végén (1494), beletorkollott V. Károly császár és I. Ferenc francia király (1515-1547) háborúinak ama végzetes sorozatába, amely Spanyolország főhatalommá válásának ára lett vagy egy évszázadra, s egyúttal még hosszabb időre, századokra szólóan létrehozta Franciaország szövetkezé­sét a Török Birodalommal a Habsburg-hatalom ellen. A déli hadszíntéren a császár sikereket aratott: Itáliát spanyol befolyás alá hajtotta, a franciát kiszorította, a törököt távol tartotta a félszigettől – a Porta tengeri terjeszkedését a Mediterráneumban majd utóda a spanyol trónon, II. Fülöp (1556-1598) állította meg lepantói győzelmével (1571). Észa­kon viszont V. Károly nem tudott átütő eredményt elérni: I. Ferenccel folytatott hadakozása lehetővé tette a töröknek Magyarország egész középső részének elfoglalását; a fejedelmi szeparatizmus érdekeihez igazodó reformáció, minden erőfeszítése ellenére, veretlen maradt Német­országban (augsburgi vallásbéke, 1555), állandó potenciális szövetségese­ként a francia-török koalíciónak; az örökletes Valois-ellenség minden vereséget túlélt a Habsburg-bekerítés ellen küzdő Franciaországban; a folytonos háborúskodás terhei súlyosan próbára tették Németalföld lojalitását, mintegy előkészítve azokat a csapásokat, amelyek majd II. Fülöpre, az ellenreformáció fő zászlóvivőjére zúdultak itt 1566-tól kezdve, és végül Észak-Németalföld elszakadásához vezettek.

Rendiség és abszolutizmus

A mohácsi katasztrófa után V. Károly német-római császár öccse, Habsburg Ferdinánd osztrák főher­ceg szerezte meg a cseh-morva-sziléziai és (egy ideig mint Szapolyai János ellenkirálya) a magyar trónt is. De a spanyol világhatalom ura, az I. Ferenc francia királlyal viaskodó V. Károly császár szemében a Duna­vidék csak mellékes hadszíntérnek számított; segítsége híján pedig I. Ferdinánd (1526-1564; 1556-tól német-római császár) a középkori Magyarországnak csupán nyugati, Ausztria és Csehország védelméhez közvetlenül szükséges darabját tudta a család számára biztosítani. 

Sinkovics István

Szapolyai János megkoronázása

  • Miksa császár halálával a Habsburgok jogigényét Ferdinánd képviselte, aki a bátyjával, V. Károly császárral történt osztozko­dáskor, 1521-1522-ben az osztrák tartományokat kapta.
  • Mária királyné pozsonyi szervezkedésével a Habs­burgok esélyei javultak, de V. Károly birodalmi elkötelezettségei jóval fontosabbak voltak annál, semhogy Ferdinánd főherceg és Mária nyoma­tékkal léphessen föl a magyar területért.

A török védnökség

  • Az egyre súlyosbodó helyzetben János az egyetlen kivezető útnak azt találta, ha a törökkel veszi fel a kapcsolatot. Meglepő fordulat volt ez azután, hogy meg­választása óta a török elleni háborút hirdette. De nem lepte meg a kortársakat, akik Szapolyai lehetőségeit kezdettől fogva mérlegelték. A lengyel követ, aki még megválasztása előtt járt Magyarországon, előre látta, hogy Ferdinánd és a török között nem lesz ereje trónja és országa megvédésére. Ha Ferdinánd kiszo­rítja a hatalomból, a törökhöz fog folyamodni, ez viszont egyet jelent az adóf­izetés vállalásával. Szapolyainak erre a kényszerlépésére különben Ferdinánd, sőt V. Károly is gondolt, annyira a tények egymásutánjából következett.
  • Bár a birodalmi gyűlés, miután V. Károly április 16-án váratlanul lemondta részvéte­lét, nem ült össze, Ferdinánd mégsem tért vissza Magyarországra; így a helytar­tóság működésének időtartama meghosszabbodott.

Bécs ostroma

  • A birodalmi fejedelmek és rendek készek voltak az áldozatra, de el akarták kerülni, hogy a török ellen adott segítséget V. Károly a protestánsok leverésére fordítsa, vagy Ferdinánd János király ellen használja. Az 1529 tava­szán tartott speyeri birodalmi gyűlés ezért megszavazta ugyan az 1521-ben még a császár római koronázására megajánlott segély (Romzugshilfe) fel nem használt, tekintélyes maradékát, amelyből 10-12 ezer gyalogost és 4 ezer lovast lehetett kiállítani, de az esedékes összeg tényleges befizetését a török hadmozdulataitól tette függővé.
  • A császár közbenjárt Ferdinánd érdekében a fejedelmi udvarokban, de pénzt és segítséget nem adott, sőt itáliai háborújához Ferdinánd volt kénytelen 7 ezer zsoldost küldeni. 1529 augusztusában a Cambrai-ban kötött békével egy időre vég­et ért ugyan a háború Itáliában, de V. Károly jelentősebb segítségére továbbra sem lehetett számítani; a Spanyolországból küldött 1500 zsoldosnak a fizetség elmaradása miatt csak a fele érkezett meg idejében Bécsbe.

Két kormány

  • Katzianer tárgyalásaival párhuzamosan a magyarországiak sürgették a család ecsedi ágából származó Báthori István nádort, hogy május elejére Pozsonyba hívjon össze néhány tekintélyes főurat és nemest. Nem lehet eldönteni, hogy mindez a király tudomásával történt-e, annál kevésbé, mert a gyűlés megnyitásának napján, 1530. május 8-án a nádor meghalt. Az egybegyűltek elősorolták sérelmeiket, és úgy határoztak, hogy követeik útján Ferdinánd király, V. Károly császár és a birodalmi rendek tudomására hozzák a Magyar Korona Országainak pusztulását. A követeknek adott utasítás a Ferdinánd királlyá választásától eltelt három és fél év során felhalmozódott elégedetlenséget fejezte ki. A király távol van, idegenek kormányoznak, az ország jogait és kiváltságait nem tartják tiszteletben. Az idegen katonaság rabol, fosztogat, gyilkol. Az ország kiszolgáltatottan retteg az újabb török támadástól, és bár a veszély a német fejedelemségeket is fenyegeti, a birodalmi gyűlés nem ad elegendő segítséget, halogatja döntéseit, sőt kósza hírek szerint a szomszéd nemzetek támadásra készülnek a magyarok ellen. Az elkeseredett hangú követutasítás döntést követelő fordulattal zárult: a király mondja meg nyíltan, ha nem tud az ország érdekeinek megfelelően kormányozni, és ezzel tegye lehetővé, hogy a magyarok más eszközöket keressenek fennmaradásukra, mert a Habsburg-uralom nem az egyetlen lehetséges út.
  • Ferdinándot a magyarországi rendek hangulata arra figyelmeztette, hogy nyomban hathatós erőfeszítéseket kell tennie az ország visszaszerzésére. V. Károly azonban, bár a barcelonai és Cambrai-i béke 1529 nyarán szabaddá tette kezét, testvérének megegyezést tanácsolt Szapolyaival. A császár attól tartott, hogy öccse magyarországi hadműveletei újabb török támadást váltanak ki, Ferdinánd viszont éppen a törökök távol tartását remélte uralma megszilárdításától.

Ferdinánd serege Buda falai alatt

Nem haladt érdemlegesen előre a két király közötti megegyezés ügye sem, amelybe V. Károly császárt is belevonták. Egyik király sem zárkózott el a megbeszélések elől, a tárgyalások azonban meg sem indultak.

Szulejmán második hadjárata Bécs ellen. Kőszeg.

Bécs közelében ténylegesen nagy haderő várta a törököt. Három elemből tevődött össze. Egyrészt az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlésen megszavazott gyorssegély csapataiból, amelyek a valóságban 6 ezer lovast és 30 ezer gyalogost tettek ki. Másrészt V. Károly küldött 5 ezer lovast és 25 ezer gyalogost, egyúttal személyes megjelenését is megígérte. Harmadikként a Ferdinánd országaiból fegyverbe állított csapatok járultak a haderőhöz, ezek számát 8 ezer lovasra és 42 ezer gyalogosra becsülték. Végül voltak magyar és más magyarországi csapatok is, számukat azonban nem jegyezték fel. Az egész nemzetközi hadsereg mintegy 30 ezer lovast és 97 ezer gyalogost foglalt magába. A kisegítő, nem harcoló elemekkel együtt a sereg létszáma 200 ezer fölé emelkedhetett.

Ez a hatalmas haderő az egyik hetet a másik után töltötte tétlenül a táborban. Nem akart elmozdulni a Duna mellől, és a hadvezetés nem merte megosztani a csapatokat. A tétlenség azonban aláásta a katonák erkölcsi erejét, és növelte a bajt, hogy a csapatok a zsoldot sem kapták rendszeresen. Nemcsak a törökön múlott tehát, hogy a két hatalmas sereg nem találkozott.

Szulejmán augusztus végén Kőszeg alól északnyugatra indult, behatolt Alsó-Ausztriába, de nem mert Bécs alá menni. Ehelyett azt hirdette: megjelent Ausztriában, hogy eldöntse az elsőség kérdését V. Károly császárral, de az nem mert vele megütközni. A szultán már szeptember 10-én visszavonulóban volt, Stájerországon és Szlavónián át igyekezett haza. Váratlan visszavonulása miatt a Kászim vezetésével Alsó-Ausztriába küldött erős portyázó csapata is magára maradt, Leobensdorfnál két tűz közé került, és nagy része megsemmisült.

A Bécs alatt összegyűlt hadak, úgy látszik, puszta jelenlétükkel elriasztották a szultánt, de egyébként Kászim portyázóinak megsemmisítése volt egyetlen haditettük. A császár csak szeptember végén érkezett Bécsbe, és mindössze néhány napig maradt. Az alkalom kiváló lett volna arra, hogy a Bécs alatt összegyűlt hadsereg üldözőbe vegye a törököt, és János király uralmának megtörésére, sőt az ország déli részének visszafoglalására vállalkozzék. A birodalmi gyorssegélyt azonban csak védekező hadműveletekre lehetett felhasználni. A császár hamarosan Itáliába ment, Ferdinánd is feloszlatta táborát, amelyben a zsoldosok a fizetetlenség miatt fellázadtak.

Kormányválság János királyságában

Gritti abban tetszelgett, hogy megbízása kiterjed a Porta és V. Károly megbékélésének intézésére is. A szultán ezt felháborodottan utasította el, és Gritti helyzete a Portán megrendült.

Kísérletek a török feltartóztatására

1535 szeptemberében viszont a töröktől óvatosan távolodó János új feltételekkel küldte követeit, Brodarics Istvánt és Frangepán Ferencet V. Károlyhoz, aki a török fölött aratott tengeri győzelem és Tunisz meghódítása után Nápolyban tartózkodott. Ezek szerint bizonyos engedmények árán és biztosítékok mellett kész egyezségre lépni Ferdinánddal. Miután Ferdinánd sem idegenkedett a megegyezéstől, V. Károly császár pedig János feltételeit elfogadhatónak ítélte, megkezdődtek a tárgyalások. A korábbi ellentétek azonban újból felszínre kerültek, ezért a császár úgy határozott, hogy a közvetlen kapcsolat felvételére saját diplomatáját, Johann Wese volt lundi érseket küldi Magyarországra.

A váradi béke

  • János udvarának kezdeményezésére 1537-ben V. Károly követe, Johann Wese újból megjelent Magyarországon. Az újraindult tárgyalások több mint fél évig, részben Ferdinánd tudomása nélkül folytak. Kimenetelük az utolsó pillanatig bizonytalan volt, mert amiben egyik nap megegyeztek, másnap vagy harmadnap visszavonták. Végül 1538. február 24-én János király Váradon aláírta a békeszerződést. A békekötésre több körülmény szorította a két királyt. Ferdinándot bátyja következetesen a megegyezésre ösztönözte, s erre az útra terelték a töröktől elszenvedett sorozatos diplomáciai és katonai vereségek is. Attól is tartott, hogy ha elzárkózik a béke elől, reménytelen helyzetében ellenfele átadja az országot a töröknek. János személyi okokból is érdekelt volt a megegyezésben, mert Izabella lengyel királyleány kezét csak királysága elismertetése után nyerhette el. Az is nagy súllyal esett latba, hogy ő és a tárgyalásokat folytató hívei – Frangepán Ferenc, Brodarics István és Fráter György – csalódtak a török szövetségben, és a válságból kivezető utat a belső háborúság megszüntetésében keresték. A végső lökést a császár álláspontját képviselő Wese adta, aki személyes jelenlétével következetesen törekedett az akadályok elhárítására. A váradi béke szerint János és Ferdinánd, illetve Károly császár kölcsönösen testvérré fogadják egymást. János elismeri Ferdinándot Magyarország királyának, és neki is megadják a Habsburg-testvérek a királyi címet. Pillanatnyilag mind a két király megtartja a kezében levő területeket, János király halála után azonban Ferdinánd uralma alatt újból helyreáll az ország egysége. Az átmenet zökkenőmentes biztosítása érdekében a köztisztséget viselők és az uralkodó osztály tagjai a béke kihirdetésekor azonnal leteszik az esküt Ferdinándra. Az egység kifejezésére a rendeket közös országgyűlésre hívják össze, és itt egyetlen nádort választanak. A többi országos tisztség mindkét király mellett külön-külön megmaradhat. Az ország egységének távlati helyreállítását a szerződés összekapcsolta a Habsburgok örökösödési jogának újbóli elismerésével: Ferdinánd után fia következik, akit az országgyűlés közös akarattal királlyá választani tartozik. Ha Ferdinándnak nem lesznek fiú leszármazottai, az öröklés kiterjed V. Károly ágára is. Ha a császárnak sem lennének férfi örökösei, János király leszármazottai kerülnek a trónra, és csak azok kihaltával nyeri vissza a magyar nemzet (vagyis a rendek) a szabad királyválasztás jogát. Az öröklés kérdésében tehát a Habsburgok kívánsága érvényesült. János király családjának viszont anyagilag teljes kárpótlást biztosítottak. Ha lesz fiú utód, az összes családi birtokot megkapja, újból ki kell alakítani számára a szepesi hercegséget, ezt a címet viselheti, és joghatóságot gyakorol Szepes vármegye fölött is. A Ferdinánd országrészére eső Szapolyai-birtokokat a béke kihirdetésétől számított két éven belül vissza kell váltani. Ha János király özvegye gyermek nélkül marad, a birtokok felét kapja meg élete végéig. János élete tartamára az országot pontosan felosztják a két király között. Szlavóniát, Horvátországot és Dalmáciát egészében Ferdinánd, Erdélyt viszont János kapja. Magyarországon a tényleges helyzet figyelembevételével különbizottság fogja meghúzni a határt a két király területe között. Hogy esetleges átpártolások ezt a felosztást meg ne bontsák, megtiltották a birtokosok átállását egyik királytól a másikhoz. A váradi egyezség távlatilag véget kívánt vetni a kettős királyválasztás következményeinek, amelyek közül egyike a legsúlyosabbaknak a birtokos osztály megoszlása és ingadozása volt. Jánosnak főleg az ország északi felében voltak hívei, de birtokai révén a Dunántúlon és a Dráva-Száva közén is sok rokona, familiárisa élt. Erdélyben, melynek vajdája volt, uralma szintén szilárdan állott. Eredetileg őt támogatták mindazok, akik a Habsburg-uralmat ellenezték. Ferdinándnak az ország nyugati felében élő birtokosok voltak a hívei, akik a Habsburg királytól vártak védelmet. A városok német ajkú polgársága és az erdélyi szászság is mellette állott. A két király kezdetben kialakult területe között a határvonal azonban nem maradt változatlan. A birtokosok zöme átment egyik királytól a másikhoz. Voltak, akik csak egyszer cseréltek urat, és azután kitartottak, de voltak, akik többször is átpártoltak, és átállásukat pontos feltételekhez kötötték, megállapodásukat szerződésben rögzítették. „Nem csoda ha bizonyos elsötétülés fogja el annak a lelkét, a ki az egykorú akták közt lapoz s látja, hogy kivétel nélkül birtokkérés, adományozás, ígéret, tehát anyagi érdekek azok a rugók, melyek a kicsiny vagy nagy szerepet játszók politikai meggyőződését átalán szabályozzák, s hogy a legszebb, legjobb hangzású történeti nevek viselői annak a részére állnak a két ellenkirály közül, a melyik többet tud ígérni, többet tud adni.”[1] Kevesen voltak olyanok, akik elvi meggyőződésből követték valamelyik uralkodó irányvonalát, és kiábrándulva belőle, mentek át a másik oldalra. Minthogy pedig a királyok hatalma addig ért, ameddig híveik birtokai, és állandóan folytak az átpártolások, a határt pontosan nem is lehetett megvonni a két király országrésze között. A nagyobb birtokosoknak többfelé is voltak birtokai, és bármilyen felosztással megoldhatatlan volt, hogy ugyanannak a királynak a területére essenek. A birtokosok ezért minden felosztást elleneztek. A váradi megegyezést előkészítő tárgyalások titokban folytak, sem a rendeket, sem Ferdinánd magyar tanácsosait nem avatták be. De a megbeszélésekről mégis kiszivárogtak egyes részletek. Ferdinánd országgyűlésein a rendek többször is tiltakoztak amiatt, hogy az országot a hátuk mögött fel akarják osztani, s kérték, vonják be őket is a tárgyalásokba. Ezek után várható volt, hogy a béke közzététele ellenállást fog kiváltani. Ezért vették be a megegyezés szövegébe, hogy azok ellen, akik a megállapodásba nem akarnak beleegyezni, vagy rendelkezéseinek vonakodnak engedelmeskedni, mindkét részről ezer lovast és ezer gyalogos puskást kell sürgősen fegyverbe állítani.
  • A béke végrehajtásának elmaradása azonban elsősorban V. Károly császáron múlott. A megegyezés megkötésekor úgy látszott, hogy a nizzai fegyverszünet felmenti a császárt a francia háború terheitől, Franciaországon kívül a pápára és Velencére is számíthat a török ellen. De a Német Birodalom belső viszályai, a protestánsok schmalkaldeni szövetsége, majd a katolikus rendek ligája miatt a császár nem tudott komoly erőket a török ellen küldeni, ami pedig a béke kihirdetésének feltétele volt.

A gyalui egyezmény

A még rendezésre váró kérdésekben két éven belül megegyeznek, és ha ez nem sikerül, V. Károly császár és Zsigmond lengyel király döntésének vetik alá magukat.

Katonai és diplomáciai próbálkozások a török visszaszorítására

A hazai országgyűléssel egyidejűleg Speyerben a birodalmi rendek hozzájárultak ahhoz, hogy az 1530-ban Augsburgban megszavazott állandó segélyt most folyósítsák (ez 4 ezer lovas és 20 ezer gyalogos háromévi fegyverben tartását jelentette). A segélyt ezúttal nem kötötték feltételekhez. Tudomásul vették viszont, hogy az 1541-ben Algírban a törökkel, a rákövetkező évben I. Ferenccel háborúskodó V. Károly császár nem ad külön segítséget, és lemondtak a többi európai ország támogatásáról is.

Az oszmán hatalom új hódításai

  • Esztergomból a szultán nem folytatta útját Bécs felé – amitől tartottak -, állítólag azért nem, mert hírt kapott arról, hogy a franciák nem kezdték meg a Földközi-tengeren hadműveletüket, melynek V. Károly császár erőit kellett volna lekötnie.
  • V. Károly a török ellen előkészített csapatokat saját céljaira használta fel, a töröksegélyen fogadott zsoldosok nagy részét pedig – mint említettük – Bécs őrzésére tartották vissza.

Fegyverszünet. Béke a törökkel.

  • A török elleni védelem kiépítését valamelyest megkönnyítette, hogy 1543 óta a szultán nem vezette seregét Magyarországra, 1545-től pedig az itt állomásozó török őrségek terjeszkedése is szünetelt. A török ekkorra már biztosította Buda védelmét, továbbá a fővároshoz vezető szárazföldi és vízi utat; érdekei ugyanakkor keletre, a grúzokkal szövetkezett perzsák ellen szólították. Így kedvezően fogadta Ferdinánd, majd V. Károly követeit, akik béketárgyalásokat kezdeményeztek a Portán. Ferdinánd király a tárgyalásokkal időt akart nyerni, még bízott V. Károly császár többször ígért hadjáratában. Ebben reménykedtek a magyar rendek is, de hiába. A császár évről évre halasztotta, majd levette a napirendről a török elleni háborút. I. Ferenc francia királlyal 1554-ben Crépyben békét kötött ugyan, és szabad kezet kapott a birodalmi protestáns fejedelmek ellen. (Őket előzetesen a franciák ellen tudta kihasználni, úgyhogy a speyeri birodalmi gyűlés 1544 elején a töröksegélyt a törökkel szövetséges francia király ellen szavazta meg.) 1545-ben a pápa a császár sürgetésére zsinatot hívott össze Tridentben (Trento), de a birodalmi protestáns rendek megtagadták a részvételt. 1546-1547-ben V. Károly – mint láttuk - fegyveres harcban törte le a német protestáns fejedelmek és városok úgynevezett schmalkaldeni szövetségét, de ez a győzelem nem volt végleges: szekularizációs törekvésektől vezettetve a katolikus fejedelmek egy része is csatlakozott az V. Károllyal szemben álló táborhoz. A császártól tehát éveken át hiába várták a török elleni hadjárat megindítását, sőt magyar csapatoknak kellett részt venniük a schmalkaldeni háborúban, a szász választófejedelem elleni küzdelemben. Még 1544-ben történt, hogy a magyar országgyűlésre kiküldött császári követ már ígéretet sem hozott a török elleni támadás megindítására, és ezt - Ferdinánd király tanácsával ellentétben – a rendek tudomására is hozta.. Az országgyűlésen kitört a vihar, nyíltan és élesen bírálták. a császár törökpolitikáját. A felháborodás azonban hamarosan elült, mivel a rendek jobb híján továbbra is csak V. Károly császár és a Német Birodalom segítségével áltathatták magukat. Ám a valóságot a Portán meginduló tárgyalások jelentették, melyek 1545 novemberében másfél éves fegyverszünetre vezettek, majd tovább folytatódtak egy hosszabb időre szóló béke megkötéséről. 1547 júniusában létre is jött a béke a török és a Habsburg-hatalom között, egyelőre ideiglenesen, de miután a három hónap várakozási idő alatt sem V. Károly, sem Ferdinánd nem emelt kifogásokat, az év októberében ötévi időtartamra életbe lépett.
  • Az 1547. évi béke messze túlnőtt Magyarország határain, mivel nemcsak Ferdinánd és a szultán között szűnt meg a háború, hanem V. Károly és Szulejmán között is. A szerződésbe belefoglalták, hogy a császár nem háborítja az észak-afrikai arab tartományokban (a mai Líbia, Tunézia, Algéria, Marokkó területén) lakó mohamedánokat. A török kívánságára a béke Franciaország királyára és a velencei dogéra is kiterjedt. A Franciaországra való utalásnak ekkor nem volt gyakorlati jelentősége, mert I. Ferenc 1544 óta nem viselt háborút V. Károly ellen, 1547-ben pedig meghalt. Utóda, II. Henrik viszont tovább folytatta a háborúskodást V. Károly császárral, majd II. Fülöp spanyol királlyal, egészen 1559-ig. Velence és a török között régi keletű ellentét állt fenn, főleg a Földközi-tengeren, de ezekben az években a helyzet nem romlott. Úgy látszik, a szultán nyugaton egy ideig teljes nyugalmat kívánt, hogy minden erejét a perzsák ellen fordíthassa.

A gyulafehérvári egyezmény

  • Valamennyi egység parancsnoka a spanyol származású Gianbattista Castaldo őrgróf lett, aki korábban V. Károly seregében szolgált, majd Bécsbe került, s Ferdinánd megbízta, hogy fiának, a Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Alsó-Ausztria katonai ügyeinek igazgatására kinevezett Miksa főhercegnek legyen helyettese Magyarország területén.
  • Az egyezményben János Zsigmond elismerte Ferdinánd és utódai jogát Magyarországra. A felek megállapodtak, hogy ha Ferdinánd fiai elhalnának, s így örökös nélkül fejezné be életét, és V. Károly császárnak sem lenne jogutóda, az ország visszaszáll János Zsigmondra, s ha neki sem lennének fiú utódai, a magyar nemzet visszanyeri királyválasztási jogát.

Török támadás Erdély ellen

Fráter György már a török hadjárat megindulásakor segítségért fordult a pápához és a bíborosok testületéhez. Most a megnövekedett veszélyben V. Károlyt kereste fel levelével, hogy a félelmetes túlerővel és szokatlanul késői évszakban támadó ellenséggel szemben támogatását kérje.

Fráter György meggyilkoltatása

Ferdinánd, miután kötötte Castaldónak adott felhatalmazása, magára vállalta a felelősséget. Egyedül a pápától kellett tartania, aki – bíboros meggyilkolásáról lévén szó – az ügyben előírás szerint vizsgálatot és pert indított. Ennek során a Királyi Tanács és Castaldo által javasolt 116 tanút hallgattak ki, akik jobbára a bécsi udvar „hivatalos álláspontját” vallották. A Barát árulása nem bizonyosodott be, a tanúk csak a vádakat ismételték; nem derült ki, hogy Fráter György török kézre akarta játszani Erdélyt, és tervét csak a gyilkossággal lehetett megakadályoznI. Ferdinánd nem átallotta a Barátot feltűnő következetlenséggel „áruló”-nak és a „kereszténység nagyon ártalmas dögvészé”-nek nevezni[2] – holott nemrégen nemcsak hozzá intézett levelében, de a világ előtt is Fráter György érdemeit hangoztatta. Rómában nem is tartották meggyőzőnek a vallomásokat, és ezért a per egészen 1555 februárjáig elhúzódott. A pápa ekkor a császár közbenjárására kiadta a felmentést Ferdinándnak, Castaldónak és a gyilkosság többi résztvevőjének.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

  • A szultán, bár főerejét még a perzsa. hadszíntér foglalta le, a ruméliai csapatokkal hadjáratra készült Ferdinánd ellen. A helyzet annyiban kedvező volt számára, hogy a francia király és a protestáns német fejedelmek támadása miatt V. Károly most sem tudott segítséget küldeni Magyarországra.
  • Ferdinánd, hogy birodalmi segítséget szerezzen, igyekezett megegyezést közvetíteni V. Károly és a német fejedelmek között. Július 7-én létre is jött köztük a passaui megállapodás, s Móric szász választófejedelem 11 ezer főnyi seregével még Temesvár eleste előtt Magyarországra érkezett.

Az udvari kormányszervek

  • A Német Birodalomnak külön kancelláriája volt (Reichskanzlei); ezt Ferdinánd, aki V. Károly lemondása után német császár lett, 1559-ben egyesítette az Udvari Kancelláriával, de külön titkárok intézték a birodalmi, illetve az osztrák tartományok ügyeit.
  • Az ellentétek nyílt törésre vezettek Csehországban: a rendek az 1546-1547. évi schmalkaldeni háborúban megtagadták, hogy a császárnak segítséget adjanak a német protestánsok ellen. V. Károly mühlbergi győzelme után Ferdinánd leszámolt az elégedetlenekkel.

Péter Katalin

A reformáció történelemszemlélete

A harcias vonatkozások mellőzését a magyarországi reformációban Luther hatásának szokták tulajdonítani, akiről általában azt tartják, hogy mivel a török nála is Isten büntetése, tiltja ellene a harcot. A valóságban a nagy reformátor ezt a kétségtelenül létező, kezdeti álláspontját csak 1529-ig őrizte meg. Akkor kiadta A török elleni háborúról című röpiratát. Ebben már a leghatározottabban, gyújtó szavakkal hív fel a török ellenség megsemmisítésére.

A változás mögött munkáló eseményt nem nehéz felismerni: 1529 szeptemberében Szulejmán szultán eljutott Bécs falai alá. A török immár a Nyugatot nagyon is közvetlenül fenyegető veszéllyé vált. Luther álláspontja pedig megváltozik. Méghozzá nemcsak a törökről, de az ellene való védekezés legtermészetesebb vezéréről, a császárról kialakított, korábbi véleményét is megváltoztatja. A császár a reformáció számára kezdetben éppen úgy Antikrisztus volt, Isten büntető akaratának végrehajtója, mint a török. 1529-től azonban rohamosan változik meg a szerepe az ideológiában. Ahogy a töröktől való rettegés Nyugaton elhatalmasodik, úgy válik Luthernál mind kifejezettebben V. Károly Istentől nyert tisztévé a védelem megszervezése. 1529 után a reformáció egyes árnyalatai, különböző képviselői aszerint foglalnak állást a török történelmi szerepéről, hogy valóságos fenyegetését mennyire ítélik reálisnak.

R. Várkonyi Ágnes

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Magyarországon eközben Zrínyi szorosabbra fűzte viszonyát Lippay érsekkel, Molin velencei követ tájékoztatása szerint a protestánsok és a katolikusok, a köznemesség vezetői és a főurak a „közjó” érdekében összefogtak. Bizonyos, hogy a főméltóság-viselők több tanácskozást tartottak Bécsben és Pozsonyban. Álláspontjukat közös emlékiratban foglalták össze, a Porcia elnökletével tartott 1661. januári megbeszélésen pedig leszögezték, hogy Erdély a Magyar Királyság része, az erdélyi helyzet szorosan összefügg a királyi Magyarország és az egész keresztény világ biztonságával. Megállapították, hogy Várad elestével Magyarország utolsó erőtartalékait is célba vette a török. Veszélyben a hegyaljai borvidék és a bányavárosok, Magyarország legjobb gabonatermő vidékeiről úgyis már másfél évszázad óta a török kincstárba folyik a jövedelem. Az országot csakis a török kiűzését végrehajtó támadó háború mentheti meg, mert a több mint fél évszázados Habsburg–török béke alatt csak pusztult az ország. Már Magyarország minden lakójának kockán forog az élete, a jobbágyok fegyverrel járnak dolgozni a földekre, s a városlakók sem alhatnak nyugodtan. A világi és egyházi főurak minden értéküket felajánlják a török elleni szent háborúra, és egész Erdély fegyverre kel. Megfogadják, hogy ha Lipót császár most megragadja a kedvező alkalmat, a Habsburg-családból választanak királyt a világ végezetéig. Sem a béke, sem a helyi védekező harcok többé nem segítenek, az országban állomásozó császári katonaság ugyanúgy pusztít, mint a török. Európa népei pedig ugyancsak készülődnek: mivel a török a földközi-tengeri kereskedelmet is fenyegeti, sok ország szívesen kardot vonna ellene. Itt az idő, hogy Lipót császár, méltóan nagy elődjéhez, V. Károlyhoz, megszervezze a török elleni háború nemzetközi koalícióját – Franciaország, a német fejedelemségek, Velence, a Vatikán, Lengyelország és Magyarország összefogásával.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

A spanyol örökösödési háborúban az egész Itália feletti uralom elnyerését remélő I. József császár a Rajna melletti fejedelemségekből ütköző államok sávját akarta kialakítani, hogy V. Károly módjára uralkodhassék Európa felett.

H. Balázs Éva

A militarizmus csődje

Kaunitz méltó az uralkodó bizalmára. Válaszában elvi fejtegetéssel utal a Habsburg-ház nagy múltú uralkodóira, arra, hogy V. Károlyt kivéve a háborúk bonyolítását mindannyian generálisaikra bízták, hogy azt tették, ami az uralkodó elsőrendű kötelessége, „az állam kormányzása és irányítása, azé az államé, amelyet a gondviselés reá bízott”.[3]

Lábjegyzet

  1. Ferdinánd levele a magyar tanácsosokhoz, 1552. március 15. Hiányosan közli: Nicolaus Istvánfi, Historiarum de rebus ungaricis libri XXXIV. Köln. 1622. XVII.
  2. Ferdinánd levele a magyar tanácsosokhoz, 1552. március 15. Hiányosan közli: Nicolaus Istvánfi, Historiarum de rebus ungaricis libri XXXIV. Köln. 1622. XVII.
  3. Országos Levéltár P 588. Rhédey család levéltára, 1788. február 20.

Lábjegyzetek