VII. Gergely pápa

A Múltunk wikiből

Szent VII. Gergely, németül Gregor VII., eredetileg Hildebrand

Toscana (Soana?), 1020 – 1025 körül – Salerno, 1085. május 25.
pápa
Wikipédia
Pope Gregory VII
1075
tavasz: Géza herceg levelet vált VII. Gergely pápával; a pápa feltételek ellenében hajlandó volna Gézát királynak elismerni.
1083
VII. Gergely bullájával engedélyezi azok szentté avatását, akik a kereszténységet Magyarországon meghonosították.

Györffy György

A keresztény királyság megalapítása

Nem lehet vitás, hogy a korona a pápától származik, amint erre VII. Gergely 1074-ben Salamon királyhoz intézett levelében kifejezetten hivatkozott, s amint ezt Hartvik is megírta 1100 körül. VII. Gergely levelében arról is ír, hogy Magyarországot István király Szent Péternek ajánlotta fel, ami mint formaság tényleg együtt járhatott a pápai korona átvételével. Ezt számításba véve megérthető, hogy a VII. Gergely és II. Orbán hűbéri törekvéseivel szemben álló László és Kálmán király az uralkodása alatt fogalmazott Szent István-legendákban elkendőztette a Szent Péternek való felajánlás tényét.

Belháború. Géza uralma

Ami a nyugatot illeti, Géza olyan helyzetben lépett porondra, amikor VII. Gergely és IV. Henrik meghasonlott, és amikor Géza a Salamont támogató császárral szemben a pápába fogódzhatott. VII. Gergely, eredeti nevén Hildebrand, olasz születésű volt, de fiatal korától kezdve együttműködött német császáriakkal. Mint több császári pápajelölt támogatója a pápaság és császárság univerzális igényének híve volt, de mint a clunyi iskola neveltje az egyházat függetleníteni akarta a világi hatalomtól. Amikor 1073-ban mint a legbefolyásosabb egyházpolitikus a pápai trónra került, minden energiájával a pápaság egyetemes politikai tényezővé emeléséért küzdött. A papok nőtlensége (coelibatus) érdekében, valamint a megvesztegetés (simonia) és a főpapok világiak által történő behelyezése (investitura) ellen folytatott harcában rövidesen szembekerült IV. Henrikkel.

Hozzá fordult Géza herceg már a mogyoródi csata előtt, levelében az apostoli szék iránti hűségét hangsúlyozta, és a pápa válaszában tüstént támogatásáról biztosította „ellenségeivel” szemben. Salamon közvetlenül veresége után hiába fordult IV. Henrikhez segítségért. Mióta Henrik 1070-ben önállóan kezébe vette a kormányt, folytonos belső és külső bajokkal küzdött. Először Nordheimi Ottó bajor herceget mozdította el, majd 1073-ban Magnus szász herceget fogta el, ami 1074-ben szász felkeléshez vezetett, ugyanekkor Hódító Vilmos angol király is Henrik ellen fegyverkezett, VII. Gergely pedig nyíltan a szászok és Vilmos pártjára állt.


Salamon csalódottan vonult vissza Pozsony várába. Keserűségét még növelte VII. Gergely október végén írt levele, amelyben Salamon segélykérő levelére válaszolt. A pápa kíméletlenül dorgálta Salamont amiatt, hogy Magyarországot, amelyet István király egykoron Szent Péternek felajánlott, most a német királytól hűbérbe fogadta. Miután a pápa hírül vette Salamon vereségét, végleg ejtette őt, és 1075 tavaszán Gézával cserélt követeket. Leveleiből világosan kitűnik álláspontja és törekvése: „Magyarország sajátos szabad állapotban kell éljen, és semmilyen más ország királyának nem vethető alá, csak az egyetemes római anyaszentegyháznak, amely az alattvalókat nem szolgasorban tartja, hanem úgy fogadja, mint bármely fiát.”[1] Minthogy Salamon a német király alá adta magát, nem király (rex) többé, hanem kiskirály (regulus). Az Úr a királyságot Géza kezébe adta, s nyitva áll a kapu, hogy király lehessen ő is, ő, akit a pápa e leveleiben is csak duxnak szólít.

Géza pápai hűbért nem fogadott, a bizánci császártól nyert koronának ilyen ára nem volt. Talán nem független a Gézával való tárgyalások zátonyra futásától, hogy fél év múlva a pápa – legátusa révén – Zelemér Demeter horvát fejedelemnek lándzsát, kardot, jogart és „koronát” küldött, s királyi címet adva neki Szent Péter hűbéresévé fogadta.

VII. Gergely e lépéseivel párhuzamosan az egész európai politikai életet mozgásban tartotta, magát a zsarnokoskodó IV. Henriket pedig kemény hangú levelekben támadta. Henrik 1076 januárjában Wormsba híva a német püspöki kart, és VII. Gergelyt a pápaságtól megfosztottnak nyílvánította. A pápa válaszképpen a király kiközösítette, és alattvalóit feloldotta a hűségeskü alól. A német fejedelmek egyöntetű fellépése 1076 végén Henriket arra kényszerítette, hogy Canossába zarándokoljon, és vezekeljen a pápa előtt.

László egyeduralmának biztosítása

László rögtön megválasztása után elküldte követét VII. Gergelyhez, de a pápa sem a küldött személyét, sem László ajánlatát nem találta kielégítőnek, és ezért Nehémiás esztergomi érseknek röviddel ezután írt levelében azt javasolta, hogy a „választott király”, valamint a főpapok és az előkelők „az apostoli szék fennségét megillető fogadalmukat alkalmas követek által nyíltabban jelentsék ki.”[2] László erre egyáltalán nem küldött követeket a pápához, hanem az új, pápapárti német ellenkirállyal szövetkezett.

1077. március 28-án, midőn IV. Henrik Lombardiában tartózkodott, a német fejedelmek Rudolf sváb herceg személyében ellenkirályt választottak. László hozzá küldött követeket, szövetséget ajánlott fel, és leányát, Adelhaidot feleségül kérte. A házasság létrejöttének időpontjáról nincsenek pontos értesüléseink, de 1078 pünkösdjén László követei Rudolf goslari udvarában a francia király, a flandriai és a hollandi gróf követeivel már IV. Henrik megtámadásáról tanácskoztak, és midőn 1079-ben Rudolf szövetségese, VII. Gergely pápa Lászlónak levelet írt, már nem duxnak vagy electusnak címezte, hanem rex Ungarorumnak, ami valószínűvé teszi, hogy legális megkoronázása megtörtént, talán egy olyan koronával, melyet feleségével együtt kapott.


Lászlónak kezdettől fogva kedvezett, hogy a szomszédos Bajorországban is támadtak IV. Henriknek ellenfelei. Henrik 1077–1078 telén hadjáratot vezetett ellenük, s ez azt eredményezte, hogy Ekbert formbachi és Udalrik rattelnbergi gróf családjával együtt Magyarországra menekült. Támogatásuk érdekében VII. Gergely 1079-ben levelet írt Lászlónak.


II. Boleszló ellen, aki 1076-ban VII. Gergely pápától királyi koronát kapott, összeesküdött öccse, a IV. Henrikkel cimboráló Ulászló Hermann.

Szentté avatások

A szentté avatás diplomáciai előzményeit nem ismerjük, mert VII. Gergely registrumkönyve e korból nagyon hiányos. Az bizonyos, hogy 1081-től, amikor IV. Henrik Észak-Itáliába vonult, és négyévi ottléte alatt több ízben Rómáig hatolt, a közlekedés Magyarország és Róma között megnehezedett. László azonban nemcsak Lombardián át érintkezett Rómával, hanem – mint 1090. évi Montecassinóba írt leveléből tudjuk – Dalmácián és a tengeren át is. 1083. januárjában a pápa éppenséggel lement Beneventumba, hogy Guiscard Róbert normann vezér támogatását sürgesse. Rómába való visszatérése után, kora tavasztól IV. Henrik ostromolta, és június 3-án el is foglalta a Tiberis-jobbpart nagy részét, de az Angyalvár és a bal parti város a pápa kezén maradt, aki az akadályoztatás ellenére is tartotta a kapcsolatot a külvilággal. A pápa novemberben tartott zsinatán arról is panaszkodott, hogy nagyböjti zsinatát IV. Henrik megakadályozta. Mindez nem jelentett olyan akadályt, hogy VII. Gergely 1083 első felében ne fogadhatta vola László követeit, csupán annyit, hogy a szentté avatások előfeltétele, az életrajzok felolvasása a zsinaton nem történhetett meg.

Valószínű, hogy erre az alkalomra készült az első Gellért legenda, amely nem maradt fenn, az pedig bizonyosra vehető, hogy erre a célra íratta László király egyik klerikusával Szent István nagyobb legendáját, amely István életének összefoglalásán kívül erényeit ismerteti, és a kanonizáció szükségletének megfelelően két csodásnak tűnő tették beszéli el: megjövendöli a besenyő támadást, és imájára a támadó Konrád császár csapatait egy rejtélyes futár visszarendeli. E két eset ténylegesen István előrelátását és sikeres hadvezetését dicséri, s csak igen nagy jóindulattal magyarázható csodának. A jóindulat ugyan a szorongatott helyzetben levő pápából nem hiányzott – már 1081-ben Adelhaid királynét levelében arra kérte, hogy királyurát buzdítsa az egyház támogatására, s most méltán remélte, hogy László segítséget nyújt neki IV. Henrikkel szemben –, de a Szent István-életrajz szűkössége, főként pedig a zsinat elmaradása csak félmegoldást tett lehetővé. Egy levelet adott ki, amelyben nem személyre szólóan, hanem általánosságban engedélyezte, hogy „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot prédikálással vagy intézkedéssel Istenhez térítették”[3], s ha hihetünk a közel egykorú Gellért-passiónak, egy legátust is küldött Magyarországra, akit felhatalmazott Gellért testének felemelésére. Valószínű, hogy a pápától érkező követség hozta a hírt, hogy István testének felemelése előtt még nyilvánvaló csodáknak kell történniük.


Mivel VII. Gergely kanonizációs levele nem személyre szólt, hanem általánosságban a magyarországi térítés mártírjait és hitvallóit illette, további szentté avatások lehetősége rejlett benne. Elsőként Imre herceg alakja került előtérbe, aki ugyan nem volt teljes joggal a fenti kategóriákba besorolható, de kultusza, mely eddig a székesfehérvári bazilikára korlátozódott, egybevágott VII. Gergely törekvéseivel: példaképül állítható volt a cölibátusért, a papi nőtlenségért vívott harcban. Testének felemeléséről bizonyára szó esett már Rómában, számottevő csodajelek hiányában azonban nem lehetett komolyan foglalkozni vele. Az, ami az öregek visszaemlékezéseiből rendelkezésre állt – csupán néhány agg szerzetes tudott tanúbizonyságot tenni „életszentségéről” – nem volt elegendő. Végre másfél hónappal a nagy augusztus 20. után megtörtént a várva várt csoda. A kortárs legendaíró szerint egy Konrád nevű német nemes VII. Gergelyhez járult halálos bűne bocsánatáért. A pápa olyan vezeklést írt elő számára, hogy addig látogassa a szent helyeket, amíg a páncélját körülvevő öt vaslánc meg nem pattan, és a vele adott lepecsételt pápa levél betűje el nem halványodnak. Konrád sokfelé járt, utoljára Jeruzsálemben, s minthogy itt sem szabadult meg láncától és bűneitől, innen Szent István fehérvári sírjához jött azzal, hogy addig nem mozdul onann, amíg Isten meg nem segíti. A templomban elaludván, álmában állítólag megjelent neki István király, és intette, hogy fia sírjához járuljon, az ő közbenjárását kérje. Konrád így tett, s amint leborult Imre sírjánál, a láncok eltörtek, páncélja szétesett. Az esetre elősiető Fábián kancellár, a prépost megvizsgálta a pápai levelet, és konstatálta, hogy az írás elhalványodott.

Bár a legenda tájékozott a korabeli személyeket illetően, így például VII. Gergelyt otthonosan Hildebrand néven írja, Konrád történetében gyanút keltő motívumok vannak. Jeruzsálem 1071-ben a szeldzsukok kezére került, s a zarándoklás ettől kezdve nagyon megnehezedett. Az olvashatatlanul elhalványult pápai levél pedig sokkal gyanúsabb, mintha egy olvasható pápai bulláról lenne szó, s így Konrád tanúbizonysága kétségbe vonható. Méltán merül fel a gyanú, hogy néhány ügybuzgó klerikus mozdította ki a holtpontról Imre kultuszának ügyét Konrád szerepeltetésével, s ezt még tovább fejlesztette az amúgy is túlzó legendaíró. A csodát rögvest jelentették László királynak. László országos zsinatot hívott össze, amelyen a magyar klérus a szent életű királyfi testének felemelése mellett döntött, és november 4-én a székesfehérvári bazilikában megtörtént szentté nyilvánítása.

Mivel VII. Gergelyt 1084-ben IV. Henrik hadai beszorították az Angyalvárba, majd Guiscard Róbert felmentő akciója után a pápa a normann fosztogatás miatt Salernóba kényszerült távozni, ahol rövidesen meghalt, a hazai szentté avatások pápai zsinaton történt megerősítésére ekkor nem kerülhetett sor.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

István király egyházszervezetével azt célozta, hogy az országban olyan hálózatot hozzon létre, amely a tíz püspökségből mint gócból kiindulva a megyei esperességeken keresztül lehetőleg minden falu népéhez elér; téríti és templomba szoktatja a népet. A térítő munka élére, a püspöki székekbe lehetőleg képzett külföldi szerzeteseket állított, de ezek kevesen lévén, hazai klerikusokkal, nős világi papokkal töltötte meg a szervezetet. Ez a világi szervezet jól funkcionált, átvészelte a pogánylázadást, és nem következett be az, amivel VII. Gergely Lengyelországot még 1075-ben is jellemezte: „püspökeiteknek nincs szilárd érseki székhelyük”[4]


Dukász Mihály császár segítséget remélve Rómától az előnyomuló szeldzsuk törökök ellen 1076-ban felajánlotta VII. Gergelynek az egyházuniót, és a pápa lelkesen is fogadta a gondolatot, de Gergely az invesztitúraharc, Dukász Mihályt pedig belső ellenzéke bénította, s így lekerült a napirendről.


VII. Gergely utóda, a tehetetlen III. Viktor 1087 végén halt meg, és II. Orbán 1088-ban még nem tudott Rómába behatolni, ahonnan ez év folyamán vonult ki III. Kelemen ellenpápa. László tartotta a kapcsolatot a „legális” pápákkal, és az adott helyzetben könnyen szerezhetett írásbeli beleegyezést püspökség alapítására, de annak nincs nyoma, hogy pápai legátus jelen lett volna az alapításnál. Lehet, hogy a Szent István tiszteletére emelt zágrábi püspökség alapításánál László – úgy is mint az „apostoli király” utóda – szélesebb jogkört formált magának, mint ami ez időben Rómához hű uralkodókat megilletett.


A szabolcsi zsinat végzései első helyen foglalkoznak az egyházi reformmozgalom egyik fő törekvésével, a papi nőtlenség (coelibatus) megvalósításával. IX. Leó, majd VII. Gergely fellépésétől kezdve a cölibátust tekintették az egyház elvilágiasodása elleni harc fő gyógyszerének.


Montecassinói apátból lett pápa például VII. Gergely utóda, III. Viktor.

Külpolitika. Horvátország megszállása.

László szinte apai örökségként hozta magával a IV. Henrikkel való ellentétet, és ezzel együtt a reformpápákkal való szövetséget. VII. Gergely halála után, III. Viktor pápasága idején (1086–1087) is kinyilvánította „Szent Péterhez” való hűségét, amikor 1087 nyarán az össznémet birodalmi gyűlésen követei útján állítólag kijelentette, hogy ha szükséges, kész 20 000 lovassal (50 vármegyei csapattal!) megsegíteni a pápát az „eretnekséggel”, azaz III. Kelemen ellenpápával (1080–1100) és Henrikkel szemben. Amikor a reformpárt méltó utódot állított Gergelynek II. Orbán személyében (1088–1099), László természetszerűen őt ismerte el.


Péter uralkodásának végét 1074-ben a latin rítus ellen támadt felkelés jelzi. Minthogy ekkor Magyarországon is válság volt, az erélyes VII. Gergely pápa az amúgy is Dél-Dalmáciában kalandozó normann Amicus grófot és Giraldus pápai legátust bízta meg a horvátországi „rendcsinálással”. Amicus fogságba vetette a horvát nemzeti párt állította királyt. Mihelyt I. Géza és felesége, Szünadéné 1074 tavaszán trónra lépett, eldőlt a horvát trón sorsa, sógoruk, Zelemér lett a király. Zelemért VII. Gergely pápa azzal ismerte el, hogy „Szent Péter” hűbérese lett. Gebizo legátustól átvette Horvátországot és Dalmáciát, zászlót, kardot, jogart és koronát kapott tőle, ezzel szemben kötelezte magát évi 200 bizánci arany fizetésére, és a pápának átadta a vránai monostort kincstárával, benne két koronával együtt.

Kálmán külpolitikája

A reformpápák I. Roger normann gróf (1071–1101) leányainak kiházasítása révén tettek szert hű szövetségesekre. Az első leányt még VII. Gergely idejében Rajmund Saint-Gilles-i gróffal, a másodikat pedig III. Róbert auvergne-i gróffal adták össze, a harmadikat, Konstanciát 1096-ban házasította össze II. Orbán IV. Henrik apja ellen lázadó fiával, Konrád herceggel.

III. István konszolidációs kísérlete

Thomas Becket és John of Salisbury 1167. évi levele szerint a magyarországi állapotok távol álltak a gregorianizmustól, vagyis a VII. Gergely pápa által képviselt, a világiak fölött álló egyházi szupremácia tanát hírdető koncepciótól.

Kristó Gyula

Imre és III. László

III. Ince, aki VII. Gergely óta a pápai világuralmi törekvések leghatározottabb képviselője és legradikálisabb harcosa volt, s 1198. január 8-a óta ült Szent Péter trónusán (felszentelve 1198. február 22-én), már 1198 január 29-én Endre herceghez intézett levelében intette Endrét, hogy még abban az évben tegyen eleget fogadalmának, és vállalkozzék jeruzsálemi útra.

Lábjegyzetek

  1. Fejér, CD I. 423.
  2. Gombos II. 1085.
  3. SRH II. 479.
  4. P. Fabre, La Pologne et le Saint-Siége du Xe au XIIIe siécle. Paris, 1869. 7-8.

Irodalom

VII. Gergely registrumkönyve: Fejér, Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civiles I.

VII. Gergely és IV. Henrik politikájára lásd Meyer von Knonau Jahrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V.

VII. Gergely egyházpolitikájára és IV. Henrikkel való harcára az 1077—1085. években lásd Meyer von Knonau, Jahrbücher des deutschen Reiches unter Heinrich IV. und Heinrich V. III. és IV. 1—69; Investiturstreit und Reichsverfassung. Hrsg. F. Fleckenstein (Vorträge und Forschungen 17. Sigmaringen, 1973); R. Morghen, Gregorio VII. e la riforma della Chiesa nel secolo XI. (Roma, 1974).