Vallás

A Múltunk wikiből

Amikor a langobardok 568-ban Itália földjére léptek, a félsziget lakosai királyukat, hercegeik és nemeseik nagy részét meggyőződéses ariánusnak látták. A langobard uralkodó réteg politikai és gazdasági harcot indított a keletrómai hatalom ideológiai támasza, a katolikus egyház ellen. A háborús viszonyok következtében ez a harc gyakran atrocitásokba torkollott, noha az erről ránk maradt legendák részleteikben aligha tarthatnak számot hitelességre. A wulfilai arianizmust valószínűleg Rugilandban a heruloktól vagy rugi maradványoktól vették át egyes csoportjaik. Pannonia földjén, a langobard települések széttagoltsága miatt is, kezdetben sikereket könyvelhetett el körükben a katolikus egyház is. Prokopiosz úgy tudta róluk, hogy „Isten lényéről a rómaiakkal azonos véleményen vannak”; olyan értesülés ez, amelynek – az ariánus gepidákkal tudatosan szembeállítva – okvetlenül volt alapja. A katolikus Merovingokkal többszörösen összeházasodott langobard királyi családok (Lething és Gausus fára) nyilván maguk is katolikusok voltak, s példájuk aligha maradt hatás nélkül közvetlen kíséretükre. Az arianizmus valószínűleg Alboin trónra jutásától, pontosabban a bizánci szövetség felbomlásától (565) kezdett a pannoniai langobard uralkodó réteg ideológiájává válni. Nicetius, Treveri (Trier) püspöke, észrevéve a veszélyt, Alboin király katolikus frank feleségéhez, I. Chlotar leányához, Chlodosvinthához intézett levelében már 566-ban igyekezett rávenni a királynőt: fordítsa el Alboint az ariánus eretnekségtől, s vegye rá, hogy vessen véget az ariánus térítéseknek. Ezek tehát éppen akkoriban bontakoztak ki.[1]

Nicetius kísérlete az adott helyzetben politikailag kilátástalan volt. Így vált a pannoniai langobard arianizmus Bizánc és az alávetett római lakosság elleni tudatos ideológiává, végső soron azon valláspolitika kezdetévé, amely beteljesedését Itáliában érte el.

A hercegek és nemesek politikai színezetű ariánus kereszténysége mögül mind Pannoniában, mind később Itáliában szinte elemi erővel tűnik elő a köznép ősi vallása. Még a VIII. században is meséltek Wotán- és Freya-legendákat, hallunk Donar-kultuszról, szent fákról és forrásokról, Asfeldnek nevezik a csatamezőt, stb. Ugyanezt erősítik meg a régészeti megfigyelések, amelyek zömmel pogány rítusú és mellékletes, újabban pedig egyre nagyobb számban, hamvasztásos temetkezéseket eredményeznek. Az ősi vallási névmágia körébe tartoznak a langobard ékszerek hátlapjára karcolt rúnafeliratok is.

A pannoniai langobard ékszerművesség, ma még nem teljesen felderített módon, jelentősen hozzájárult a korai középkori európai művészet fejlődéséhez. Ékszereiket, fafaragványaikat s nyilván az elpusztult textíliákat is a Pannoniába velük együtt eljutott „I. germán állatstílus” mintáinak „langobard” változata és a „langobard szalagfonat” borítja, illetve borította. E művészet alapjait készen viszik magukkal Itáliába, ahol mediterrán elemekkel gazdagodva fejlődik tovább. A langobard szalagfonatos ornamentika Itáliából mint művelődési centrumból szétsugározva bejut az európai ötvösművészetbe (többek között a pannoniai avar művészetbe is), kőfaragó-művészetbe, könyvminiátor-művészetbe, és mint a korai középkor jellemző és általánosan ismert díszítőstílusa terjed el.

Irodalom

  1. A langobardok arianizmusáról és pogány kultuszairól: H. E. Giesecke, Die Ostgermanen und der Arianismus (LeipzigBerlin, 1939). 199–208. A Nicetius­-levélről: uo. 200, valamint J. Fischer, Die Völkerwanderung im Urteil der zeit­genössischen kirchlichen Schriftsteller Galliens (Heidelberg, 1948). 252–253.
A langobardok
A langobardok gazdasága és társadalma Tartalomjegyzék A langobard–gepida háború