Vanczák János

A Múltunk wikiből
Pest, 1870. október 19. – Budapest, 1932. július 8.
nemzetgyűlési képviselő,
1918 és 1919 márciusa között a Budapesti Munkástanács egyik elnöke
1920 és 1926 között a Népszava szerkesztője
Wikipédia

Siklós András

Kísérlet a tanácsok visszaszorítására, a népi szervek tevékenységének korlátozására

A forradalom győzelme után a Budapesti Munkástanács hivatalosan november 2-án alakult meg. Az Újvárosháza közgyűlési termében tartott alakuló gyűlésen, melyen főleg párt- és szakszervezeti funkcionáriusok vettek részt, megválasztották a tanács elnökét és alelnökét. (Elnökké a jobboldali beállítottságú Preusz Mórt, alelnökké az ugyancsak jobboldali Vanczák Jánost választották.)

Hajdu Tibor

A győztes forradalom társadalmi bázisa

A Magyar Nemzeti Tanács is összeült még egyszer, kimondta feloszlását, Landler és Vanczák barátságos beszédben méltatták a Nemzeti Tanács történelmi szerepét.

Clemenceau második jegyzéke és Kun Béla válasza

Ellenezte az elfoglalt terület kiürítését prakticista-nacionalista meggondolásból a jobboldali VanczákPeyer-csoport is, miután kapitulációs ajánlatukat csak két héttel előbb utasították vissza.

Szakács Kálmán

A munkásmozgalom a fehérterror idején

Az újjászerveződő szociáldemokrata munkásmozgalom élére az új körülmények között azok az Magyarországi Szociáldemokrata Párt jobbszárnyához tartozó vezetők kerültek, akik jórészt nemcsak szemben álltak a Tanácsköztársasággal, hanem megdöntésében is szerepet vállaltak: Garami Ernő, Peidl Gyula, Peyer Károly, Buchinger Manó, Farkas István, Vanczák János, Miákits Ferenc, Jászai Samu, Csizmadia Sándor. A párt vezetőségének ez az összetétele már azt is sejteni engedte, hogy az új pártvezetőség szakítani fog azzal a politikával, amely a két forradalomban a szociáldemokrata pártnak igen jelentős szerepet biztosított.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt taktikája

Nem helyeselte Garamiék taktikáját a VanczákMiákits-csoport sem, amely ellenzéki koalíció szervezése helyett a keresztény-nemzeti pártokkal törekedett politikai megegyezésre, s „minden osztályharcot félretéve”, nemzeti alapra kívánta helyezni a pártot. A VanczákMiákits-csoport taktikájának az volt a lényege, hogy a terror megakadályozása érdekében az Magyarországi Szociáldemokrata Párt a keresztény blokk pártjaival együtt sorozatos engedményekkel oszlassa el az uralkodó osztályok fenntartásait és bizalmatlanságát.

A Népszava szerkesztőinek meggyilkolása, majd a kormányzóválasztás során a hadsereg szélsőjobboldali elemeinek látványos győzelme egyre inkább háttérbe szorította a Garami-csoportot és politikai koncepcióját. Bukásához hozzájárult, hogy a II. Internacionálé sem támogatta Garami „demokratikus intervencióval” kapcsolatos elképzeléseit. A pártvezetőségnek és a tagságnak a terrortól megrémült csoportjai igyekeztek a párt politikáját az adott körülményekhez igazítani, s a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban megerősödtek azok a csoportok, amelyek a rendszerrel való kiegyezés és együttműködés politikáját szorgalmazták. Ezt fejezte ki Vanczák János a Népszava hasábjain Horthy kormányzóvá választása alkalmából tett hűségnyilatkozatában, amikor a munkásság kérges tenyerét békülésre nyújtotta Horthynak, a kormányzó bölcsességére bízva „e kéz értékének vagy értéktelenségének elbírálását”.[1]

1920 tavaszán, amikor Buchinger Manó és Peyer Károly pártvezetőségi tagok is emigrációba kényszerültek, a terror erősödésével párhuzamosan erősödtek azok a hangok, amelyek a „reálpolitika” jegyében fő feladatként a szociáldemokrata politikának a kialakult viszonyokhoz történő fokozatos hozzáigazítását sürgették, s a párt fennmaradása érdekében a taktika ennek megfelelő módosítását javasolták a pártválasztmánynak. Eszerint a pártnak egyelőre mellőznie kell propagandájában az 1903. évi programnak a szocialista államra vonatkozó pontjait, sőt a polgári demokrácia reformok útján történő megvalósításának igényét is. Helyette a párt fő célját a mozgalom legalitásának megvédésében, a polgári szabadságjogok minimumának biztosításában és a legégetőbb szociális követelések megvalósításában kell megjelölni, s a pártnak fel kell adnia az 1920. évi választások előtt elfogadott passzivitási politikáját, ki kell fejeznie egyetértését az ellenforradalom fő politikai céljaival; kommunistaellenességét és az osztályharc kiküszöbölésére irányuló törekvését a korábbinál erősebben kell hangsúlyoznia, s az ellenforradalmi propagandával szemben be kell bizonyítania, hogy a párt nem hazafiatlan, és nem vallásellenes. Az ellenzéki liberális pártok felé orientálódás helyett az ellenforradalmi politikai irányzatok mérsékeltebb képviselőivel kell a kibontakozás útját keresni. A pártvezetőségnek ezt a politikai-taktikai javaslatát március 6-án a pártválasztmány magáévá tette. A párttaktika változásának lényegét úgy magyarázták, hogy a párt korábban az elvi álláspont kidomborítására helyezte a fő súlyt, és eltekintett a gyakorlati eredményekre való törekvéstől, most fordítani kíván a sorrenden. A gyakorlati politikának fő taktikai irányvonallá emelése szabad utat nyitott annak a politikának, amely az ellenforradalmi rendszer ellen folytatott küzdelemben jórészt a rendszer által nyújtott lehetőségek felhasználására szorítkozott, és az állandó visszavonulás taktikáját alkalmazva igyekezett a fennálló rendszert jobb belátásra és engedményekre bírni.

Az ellenforradalom vezető pártjai részéről e taktikai változást nagy megnyugvással fogadták, s március 6-án Miákits, 8-án pedig Vanczák a kormányzónál kihallgatáson jelenhetett meg, ahol külpolitikai támogatást és belső együttműködést ajánlottak a munkásság megélhetésének és politikai mozgásszabadságának javítása ellenében. A rendszerrel való megegyezés feltételeinek biztosításához az Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége tehát a maga részéről megtette a lépéseket: a kormány és az Magyarországi Szociáldemokrata Párt közötti tárgyalások megkezdése most már csak a kormánytól függött. Az Magyarországi Szociáldemokrata Párttal való megegyezés azonban 1920 tavaszán az ellenforradalmi rendszer vezető politikai csoportjainak ellentéte és hatalmi vetélkedése miatt meghiúsult. A kormánykörök szociáldemokratákkal folytatott tárgyalásai a szélsőjobboldali fasiszta erők ellenállását váltották ki; 1920 nyarán az ellenforradalmi rendszer belső viszonyai még nem voltak érettek a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal és a munkássággal való viszony rendezésére.

A Bethlen–Peyer paktum

A pártvezetőségben többségben levő – a megegyezést mindenáron létrehozni akaró – PeyerMiákitsVanczák csoport a kormány súlyos feltételeit elfogadta.

Lábjegyzet

  1. Népszava, 1920. március 3.