Varsó

A Múltunk wikiből

angolul Warsaw, lengyelül Warszawa

1596 óta Lengyelország fővárosa, emellett fontos tudományos, gazdasági, kulturális és politikai központ
Wikipédia
Varsó címere
1657
június 9. II. Rákóczi György erdélyi és svéd hadak élén bevonul Varsóba.
1677
május 27. Varsói szerződés XIV. Lajos francia király, Apafi Mihály erdélyi fejedelem és a magyarországi bujdosók között.
1701. augusztus
Bercsényi Miklós Du Héron varsói francia ügyvivő útján emlékiratot juttat el XIV. Lajoshoz, amelyben előadja az elégedetlen magyarországi főurak elképzeléseit. XIV. Lajos elzárkózik a segítségadástól.
1701. november 24.
Rákóczi Ferenc Varsóban találkozik Bercsényi Miklóssal.
1702. április 8.
Du Héron varsói francia ügyvivő Rákóczi és Bercsényi újabb tervezetét terjeszti XIV. Lajos elé.
1702. július 19.
XII. Károly svéd király a Varsó melletti Kliszóvnál legyőzi II. Ágost lengyel király seregét.
1707. szeptember 15.
I. Péter orosz cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem biztosai Varsóban szerződést kötnek.
1794. március
Lengyelországban felkelés tör ki Oroszország ellen.
1794. április 14.
Kirobban a varsói felkelés.
1830. november 29.
Kirobban a varsói felkelés.
1831. szeptember 8.
Az orosz csapatok beveszik Varsót.
1849. május 21.
Buda várának visszafoglalása.
Ferenc József és I. Miklós Varsóban megállapodik az orosz beavatkozás módozatairól.
1860. október 20.
Az Októberi Diploma kibocsátása. Szécsen Antal grófot tárca nélküli miniszterré, Vay Miklós bárót magyar udvari kancellárrá nevezik ki.
Ferenc József Varsóba utazik találkozóra az orosz cárral és a porosz régenssel.

Tartalomjegyzék

Bartha Antal

Az uráli és finnugor őshazaelméletek

A vegyes lombos erdők sávjában, a Kelet-Európa déli körzeteiből elterjedő gravetti és a nyugat-európai magdaléni felső őskőkori kultúrák találkozásából perem műveltségek alakultak. Ennek egyik változata az i.e. XII. évezred (±500 év) elején kialakult szvidéri műveltség, amely nevét a Varsó melletti Swidry Wielkie községről kapta.

Pach Zsigmond Pál

Rendiség és abszolutizmus

A vesztfáliai béke utáni évtizedben érte a legsúlyosabb csapás észak felől Kelet-Európát: Lengyelország 1655. évi svéd inváziója, amely gyor­san összezúzta a lengyel pánok és szlachcicok laza nemesi köztársasá­gát. Varsó és Krakkó elesett, és az egész Visztula-völgyet felszaggatta X. Károly svéd király (1654-1660) seregeinek fel- és levonulása.

R. Várkonyi Ágnes

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

II. Rákóczi György pedig nem akart a Porta eszközévé válni. 1657. január végén kelt át roppant hidegben a Máramarosi-havasok hágóján Erdély fejedelme, Noyers lengyel királyi titkár becslése szerint 18 ezer főnyi lovas, 5 ezer főnyi gyalogos és 6 ezer főnyi román csapatból álló hadsereggel. majd 20 ezer kozák csatlakozott hozzá. Valószínűbb azonban, hogy összesen csak 14 ezer főnyi katonasággal indult el. Hadjáratát igyekezett nemzetközi propagandával előkészíteni. Kiáltványban szólt a Német-Római Császárság fejedelmeinek frankfurti gyűléséhez. Szabadságuk helyreállítását ígérte a lengyel nemességnek és számított rá, hogy az ország elfogadja őt királyának. Vállalkozása katonailag és diplomáciailag látszólag sikerrel indult: csapatai elfoglalták Krakkót (1657. március 28.), és Sandomirnál egyesült a svéd és az erdélyi haderő, Északra vonulva ostrom alá fogták és bevették Breszt-Litovszkot (1657. május 23.), majd pedig Varsót.

Benczédi László

A szervezkedés második szakasza

A bán vezérletével a szervezkedők ekkor azt remélték, hogy az 1669. május–júniusban zajló lengyel királyválasztáson a francia politika jelöltje, a pfalz-neuburgi herceg nyeri el a koronát, s ezzel az északi szomszéd ország közvetítésével újra kilátás nyílik a francia támogatás elnyerésére. A varsói királyválasztás kimenetele azonban nem igazolta a magyar politikusok számítását: a lengyel nemes, Wisniowiecki Mihály megválasztása a Habsburg-befolyás felülkerekedését segítette elő Lengyelországban.

A rendi függetlenségi harc felívelése 1674 után

Így került ismét előtérbe XIV. Lajos számításaiban a magyarországi „elégedetlenek” ügye. Kelet-európai politikájának fellendüléséhez hozzájárult emellett egy fontos személyi motívum is: 1676 augusztusában egy különösen tevékeny diplomata, Bethune márki került a varsói francia követség élére, aki uralkodója odaadó szolgálatát nagyra törő személyi aspirációkkal kapcsolta össze: a kurucok kezéből szívesen elfogadta volna a magyar királyi koronát.

Így került sor 1677. május 27-én az újabb francia–lengyel–erdélyi–kuruc szerződés megkötésére Varsóban, amelyben a bujdosók Teleki Mihály fővezérsége alatt 15 ezer főnyi sereg kiállítására kötelezték magukat, míg ugyanakkor a sereg fizetésére XIV. Lajos évi 100 ezer tallér, előlegesen pedig 20 ezer tallér azonnali segély folyósítását vállalta magára. Emellett a francia király Lengyelországban saját költségén toborzott és francia tisztek által vezetett 6 ezer főnyi zsoldoshad küldését ígérte Magyarországra. A megállapodás ezúttal nem maradt papíron.

Az új hatalmi központ kialakulása

Az ifjú gróf ugyanis már a kuruc mozgalomban megtett első lépéseinél, 1677 szeptemberében, kettős akadállyal találta szembe magát: nemcsak Teleki Mihály-korán ébredő féltékenységével kellett megküzdenie, de a kuruc hadak vele szemben táplált bizalmatlanságával is, amelynek feltételezhetően Teleki intrikája volt az oka, de amelyet az az ösztönös ellenszenv is táplálhatott, amit e sokat próbált katonarétegek érezhettek az általuk nem ismert és bizonyára elkényeztetettnek tartott fiatal arisztokrata iránt. Ilyen körülmények között Thököly személyes törekvéseinek fő támasza Apafi Mihály volt, de – mivel a könnyen befolyásolható fejedelem nem nyújthatott elég szilárd fogódzót – nála is inkább a két francia követ, Forval és Reverend abbé, akiknek súlyát nemcsak uralkodójuk hatalmas tekintélye adta meg, hanem az a pénzösszeg is, amit a varsói szerződés értelmében magukkal hoztak Erdélybe.

A Habsburg-politika öneszmélése

1677 végén mutatta a bécsi kormány az első jelét annak, hogy kezd előtte a rendi-nemzeti mozgalom politikai jellege (ha még nem is a jelentősége) felderengeni. Mindenesetre, ha ekkor már szükségét látták annak, hogy néhány vezető magyar világi és egyházi úrtól véleményt gyűjtsenek be a magyarországi politika általuk helyesnek tartott irányáról, ez önkéntelen főhajtás volt a bujdosó ellenzékiek nem várt állhatatossága, kitartása s irányzatuk életereje előtt, amelynek tekintélyét XIV. Lajos támogatása, a varsói szerződés és az annak folyományaként megjelent külföldi segélyhadak tetemesen meg is növelték.

R. Várkonyi Ágnes

A Szent Liga és Magyarország

1684. március 5-én I. Lipót császár és magyar király, Velence és Lengyelország szövetséget kötöttek. A hármas szövetség tagjai megállapodtak, hogy közösen indítanak háborút a török ellen, a hadműveleteket mindhárom fél a maga területein, saját érdekkörében folytatja, területi foglalásait pedig megtartja. A vasvári béke létrejöttének körülményein okulva kötötték ki a szövetségesek: külön megegyezésre nem lépnek, csakis közösen, kölcsönös egyetértésben kötnek majd a törökkel „dicsőséges és állandó békét”. A szerződés szövege kimondja: XI. Ince pápát és utódait „a szövetség védnökének, kezesének és ügyviselőjének fogadják”.[1]

A VelenceBécsVarsó szövetség, a pápa elnevezésével a Szent Liga, a korábbi, jószerével több mint egy évszázados múltra visszatekintő, hasonló törökellenes nemzetközi tervek és próbálkozások számos tapasztalatát és elemét sűrítette magába. XI. Ince pápa védnöksége pedig már más tartalmat fejez ki, mint amit még a győztes lepantói szövetségben (1570) elődje s a többi, a félhold ellen szent háborút hirdető pápa megtestesített.


A Szent Liga azonban, mindjárt megalakulása után, alaposan próbára tette a pápai diplomáciát. Velence külön császári nyilatkozatot kívánt, hogy a töröktől visszafoglalt Dalmáciát teljes egészében átengedi a Velencei Köztársaságnak. Lipót udvara viszont mint a Magyar Korona tartozékához ragaszkodott Dalmáciához. Végül úgy állapodtak meg, hogy a török hódítás előtti helyzet szerint jelölik ki a két ország határát Dalmáciában, és Velence majd átengedi hódításaiból a magyar királyt régi történelmi jogon megillető területeket. Ez a körülmény a velencei hadműveletek irányát és intenzitását erősen befolyásolja majd, az ellentétek pedig végigkísérik a hármas szövetség történetét. Velencével Bosznia, Varsóval Erdély és Moldva miatt jut nemegyszer ellentétbe Bécs. A legnagyobb nehézséget, a legtöbb gondot azonban Franciaország okozta a Szent Liga tagjainak. XIV. Lajos 1684 áprilisában ostrom alá fogta és elfoglalta Luxemburg várát. Lipót a spanyol követ erélyes követelésére a pápai segélypénzeken a török ellen gyülekező császári hadak egy részét a Rajnához irányította. A pápai udvar, a hollandok és az angolok kezéből kiragadható levantei kereskedelemmel s Ciprus. Szíria, Egyiptom, India meghódításával biztatva Franciaországot elérte ugyan, hogy XIV. Lajos és Lipót császár között Regensburgban 1684. augusztus 15-én húsz évre szóló fegyverszünet jött létre, de a francia király gyűlölte Ince pápát mert nem tűrte, hogy abszolút hatalmát bárki korlátozza, és országában – akár az egyházi ügyekbe is – bárki beleszóljon. XIV. Lajos mindamellett az egyetemes monarchia megteremtésén fáradozott, Franciaország európai hatalmi fölényét megvalósító elképzelések vezették, és a Habsburgok keleti terjeszkedésétől is féltette hatalmát. Lengyelországgal – amint láttuk – 1678 után viszonya egyre jobban elhidegedett, majd 1683-ban – a francia diplomaták kiutasítása miatt – megszakadt. Most viszont Franciaország felelevenítette kelet-európai politikáját. Megszakított diplomáciai kapcsolatát helyreállította Lengyelországgal, elküldte követét, Bethune márkit Varsóba, s ugyanakkor élénk kapcsolatot tartott fenn a Portával. Ez a kettős francia játék közvetve ugyan, de erőteljesen beleszól majd a nemzetközi szövetség belső ügyeibe.

Erdély és a nemzetközi szövetség

  • 1686 tavaszán Párizsban szobrot lepleznek le a Napkirályról, aki Európát a béke alamizsnájával megvigasztalta, s ugyanakkor utasítják a francia követet, biztosítsa a nagyvezírt arról, hogy a francia királynak soha nem volt szándékában a Porta ellenségeit támogatni, mert az „európai béke”, „a kereszténység ügye”, a „kereszténység nyugalma” azt követeli, hogy az oszmán hatalom folytassa a háborút. Ígéri, hogy a következő évben a király szövetkezik a dánokkal és az angolokkal a Habsburg császár ellen, s addig is támogatja a varsói francia követ, Bethune márki útján Sobieski és a magyarok Habsburg-ellenes szándékait.
  • A koalíciónak két diplomáciai hatalmi központja alakult ki, Bécs és Varsó. Erdélyt – a román fejedelemségekkel együtt – érdekei Lengyelországhoz vonzották, a Habsburg-uralomtól nem sok jót várt.

Főúri-nemesi szervezkedés (1698–1702)

A résztvevők példásan összetartottak, Rákóczi pedig hazai és külföldi segítséggel megszökött a börtönből. 1701. november 24-én a varsói francia misszió lazarista rendházában talált rá Bercsényire. Ekkor azonban a különben sem teherbíró lengyel nemesi konföderáció egyfelől a Habsburg, másfelől a svéd hatalmi törekvések súlya alatt már összeomlott; svéd csapatok hatoltak az országba, a lengyel nemesség pártokra szakadt, és a franciabarát főurak megfogyott tábora illegalitásba szorult. II. Ágost lengyel király Habsburg-szövetségbe kényszerült, 1702. július 19-én Kliszóvnál csatát vesztett, s a győztes svéd király, XII. Károly csapatai megszállták Varsót és Krakkót.

A breznai szövetség és a tiszaháti felkelés

Ilyvóban, Józef Potocki kijevi vajdánál helyezte el a franciabarát lengyel ellenzék a magyarországi toborzásra szánt pénzt. Mivel ezt Potocki csak a francia követ engedélyével adhatta át, Ilyvóból Bercsényi Varsóba indult Bonnac francia követhez Rákóczi emlékiratával a francia király számára a felkelés megindításáról és a háború anyagi szükségleteiről. Rákóczi ugyanakkor Holesicén a lengyel ellenzék másik vezetőjét, Marcin Katski krakkói vajdát kereste fel, hogy átvegye a parancsnokságára bízott hadat. Ezzel a katonasággal azonban ugyancsak a francia követ rendelkezett.

Eközben a hazatérő Esze Tamást robbanásig feszült légkör fogadta. Megtudták, hogy Nigrelli felső-magyarországi főkapitány parancsára a vármegyék Löwenburg, Szatmár várparancsnoka támogatásával és Károlyi Sándor szatmári főispán vezetésével május 21-én a Tiszán átkelve a szervezkedők ellen készülnek. A felkelők erre május 20-án kitörtek a hegyek közül, elfoglalták a tiszai révet, s meghiúsították a vármegyék támadását. Május 21–22-én Tarpa, Vári és Beregszász piacán kibontották Rákóczi zászlóit. Május végén kezükben tartották a Tisza vonalát a Tiszahát és a hegyek között, megszállták a Kárpátok szorosait, elrekesztették egymástól Szatmár, Huszt és Munkács császári őrségét. Számukat – valószínűleg némi túlzással – 12 zászlóaljnyira, 1000–1400 főre becsülték. Esze Tamás mellett Kis Albert, Pap Mihály, Szabó László, Pati Mihály, Majos István, egykori Thököly-tisztek, vezették a felkelőket, akik azonban nem tudtak kitörni a Tiszahátról. A felkelés területileg és társadalmilag elszigetelődött.

Esze Tamás Rákóczi parancsára megküldte a breznai pátenseket az északkelet-magyarországi vármegyéknek és a főuraknak. A nemesek azonban bizalmatlanul fogadták a felhívást, s igyekeztek erőszakkal otthon fogni jobbágyaikat. A szegénylegények pedig úgy vélték, elérkezett az idő, hogy megtorolják korábbi sérelmeiket. Számolva a társadalmi elszigetelődés veszélyeivel, június első napjaiban három nemes, a felkelés kisnemesi ágának vezetői, Bige György, Pap Mihály és Majos István, kimentek Rákóczihoz: parancsokra és vezérre van szükségük. Esze Tamás pedig összevonva erőit, a Tisza vonalától északra húzódott, s miután egyesült Kis Albert csapataival, június 6-án Dolhára vonult, hogy ott várja be Rákóczi válaszát.

Eközben KárolyiNigrelli felhatalmazásával – fegyverbe szólította a környező vármegyéket, és kidolgozta a felkelők bekerítésének tervét. Számított a hajdúvárosok, a nyugati hadszíntérre tartó s már Debrecenben állomásozó Montecuccoli-ezred és a várőrségek segítségére. Bihar, Szabolcs és a hajdúvárosok azonban távol maradtak, a munkácsi és huszti őrség pedig nem tudta elvágni a lengyel határra tartó felkelők útját. 1703. június 6-án Lipót császár utasította a vármegyéket, hogy csendesítsék le a felkelést, és a Montecuccoli-ezredet visszarendelte Munkácsra. A haditerv és a rendeletek egyértelműen bizonyítják: Rákóczi bejövetelét akarták megakadályozni, politikai programja társadalmi bázisát készültek megsemmisíteni.

A felkelők követei június 5–6-a körül érhették el Rákóczit. A fejedelem úgy döntött, hogy addig is, amíg Bercsényi Varsóból visszatér, és pénzhez, csapatokhoz juthat, a lengyel–magyar határra húzódik, s közellétének hírével buzdítja kitartásra a felkelőket.

A magyar diplomácia a nemzetközi elszigetelődés ellen

1707. szeptember 15-én megkötötték Varsóban a magyar–orosz szövetséget. Rákóczi elvállalta, hogy közvetít Oroszország és Franciaország között, és ha megválasztják, elfogadja a lengyel trónt, a cár pedig erre fegyvert, pénzt, katonát ígért.

A még Richelieu által kezdeményezett svéd kapcsolatokhoz ragaszkodó konzervatív francia udvar Rákóczi lépését szerencsétlennek ítélte, mert ily módon maga ellen fordítja a svéd királyt és a lengyel nemesség egy jelentős, a varsói konföderációba tömörült részét is. Rákóczi látta a nehézségeket, ismerte Svédország erejét, és a lengyel koronára kevéssé számított, de számolt az előnyökkel is. Az orosz szövetség, az államiság diplomáciai elismerése kiemelheti külpolitikai elszigeteltségéből, tevékenyebben kapcsolhatja be az európai diplomáciába, lehetővé teheti, hogy megkösse a lengyel–magyar konföderációt, és segítségére lehet, hogy megegyezzék a rácokkal, hiszen a cár már az első tárgyalás alkalmával kijelentette, kész létrehozni a magyar–rác megállapodást. Rákóczi erősen szorgalmazta, hogy a cár küldje el megbízottait a Dráva vidékére kiáltványaival, amelyekben régi szabadságjogaik megújítását, szabad despotaválasztást, letelepedést, szabad vallásgyakorlatot és szabad kereskedést biztosít a mellé állóknak. A tervet mindvégig melegen tartották, a közvetítők útnak indítása azonban ma még ismeretlen okok miatt elmaradt.

H. Balázs Éva

A monarchia jozefinus szabadkőművessége a teréziánus időszakban

Több külföldi (varsói, mecklenburgi) alapítással is találkozunk a magyar páholyok között.

Kosáry Domokos

Modellek, irányzatok

A szabadkőművesség Angliából terjedt el a század folyamán a kontinensen. Az első jelentősebb hazai páholyt 1769 körül Eperjesen alapították a varsói lengyel nagypáholy irányítása alatt, amely viszont a francia Grand Orient mintáját követte.

Benda Kálmán

Demokratikus és polgári mozgalmak a Habsburg-monarchiában

Az 1794. április 24-én megalapított varsói jakobinus klub statútuma kimondja: tag lehet bárki, származásra és társadalmi rangra való tekintet nélkül, aki támogatja a forradalmi kormányt. Ennek alapján az 1794-es lengyel szabadságharc társadalmi bázisát korábban nagy és zárt egységnek vélték. Ma már tudjuk, hogy az egység korántsem volt teljes, még a lengyel jakobinusok között sem. Ezért is nem tudták végrehajtani a robespierre-i programot, a totális polgári forradalmat, amit nagy részük nem is vállalt. A lengyel jakobinusok, a még csak kialakulóban levő lengyel polgári elemek, politikai és társadalmi törekvéseiket tekintve nem a harcos sanss-culotte-ok és a polgárság között foglaltak helyet, mint Franciaországban, hanem a városi kispolgárság és a patrióta nemesség között, s a vezetést még ezek viszonylatában sem tudták a kezükbe ragadni, a parasztság különben is elmaradott és szervezetlen tömegével pedig alig volt kapcsolatuk. A lengyel forradalmi megmozdulásnak így nemzeti és társadalmi síkon egyaránt el kellett buknia, viszont nem lebecsülendő az a hatás, amit a lengyel események a Habsburg-monarchia népeire, mindenekelőtt pedig a magyarokra gyakoroltak.

Mérei Gyula

A Magyar Királyság külkereskedelme 1790–1815

A Napóleon elleni harmadik koalíciós háború kitörése óta (1805) a francia borokat kizárták az orosz piacról, és ez 1807-ig, a tilsiti béke megkötéséig szintén javította a magyarországi borkivitel eshetőségeit. Az 1809. október 14-i bécsi béke azonban semmivé tette ezeket a lehetőségeket. Megszűnt a sziléziai borkivitel, és a hegyaljai borokat sem lehetett eladni a béke révén Nyugat-Galíciával megnagyobbodott Varsói Nagyhercegségben, mert a Napóleon által szorgalmazott olcsó, könnyű francia borok importjával a drágább tokaj-hegyaljai nem bírta a versenyt.

A bécsi béke egyébként az észak felé irányuló magyarországi kivitel egészét sújtotta. Trencsén, Abaúj, Turóc, Szepes megyék Lipcse, Berlin, Stettin, Danzig, Varsó és Moszkva felé irányuló, korábban jelentős kiviteli lehetőségeik elvesztése miatt panaszkodtak, mert a magas orosz és szász beviteli vámok eladhatatlanokká tették áruikat.

Kovács Endre

A munkásosztály helyzete és mozgalmai

A forradalmi munkásmozgalom korai fejlettségét láthatjuk a cári Lengyelországban, ahol Ludwik Waryński 1876-tól szervezte az első szocialista köröket a varsói diákok és munkások között. 1882-ben alapította meg a Proletariat elnevezésű pártot. A lengyel munkásszervezetek a 80-as években már elszakadtak a burzsoá programtól, osztályharcos nézeteket hirdettek, elítéltek mindenfajta elnyomást. Viszonylag könnyen kivonták magukat a lengyel polgárság ideológiájának (az úgynevezett pozitivizmusnak) a hatása alól, és még az olyan kényes kérdésben is haladó álláspontot foglaltak el, mint a lengyelországi nemzetiségek sorsa. A jelenség magyarázatát abban kell keresni, hogy a cári Lengyelországban 1905-ig nem volt olyan parlamentáris rendszer, amelybe a munkásmozgalom beilleszkedhetett volna, mint ahogyan az számos országban bekövetkezett, ahol a szociáldemokrata pártok – részben a parlamenti szereplés révén – eredeti osztályharcos lendületükből sokat feladtak.

Spira György

A nagyhatalmak összefogása az elszigetelt Magyarország ellen

A budai vár magyar kézre kerülésének a napján, május 21-én tehát Ferenc József Varsóban már az orosz beavatkozás módozatait is rögzíthette, június közepén pedig az – együttvéve 204 ezer főnyi – orosz intervenciós sereg Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg tábornagy vezérletével már át is lépte a magyar határt.

Szabad György

Az októberi diploma és fogadtatása

A Diploma kibocsátását követően hamarosan könnyelműnek bizonyult a konzervatívok ígérete, s hiúnak az uralkodó reménye, hogy kiegyezési kísérletük általános megnyugvást kelt, és máris a szilárdság látszatát kölcsönzi a birodalomnak. Ez utóbbit Ferenc József annál fontosabbnak tekintette, mivel a Diploma kibocsátásának napján azért utazott Varsóba találkozóra az orosz cárral és a porosz régenssel, hogy többek között belső megerősödésére hivatkozva vonzóvá tegye számukra hajdani szövetségük megújítását. Így kívánta biztosítani a Habsburg-hatalom pozícióinak védelmét, sőt egy esetleges itáliai visszavágás feltételeit is. A császár, miután lényegében üres kézzel tért vissza Varsóból, megdöbbenve tapasztalta, hogyan berzenkednek a Diploma ellen a Lajtántúlon a centralisták, akik az egység szétzilálásának kezdetét látták a magyaroknak juttatott önkormányzati elemekben és mindazok, akik a következetesebb alkotmányosság, illetve a nemzeti önrendelkezés hívei voltak.

Az emigráció az önkényuralom válságának kihasználásáért

Ez magyarázza, hogy Cavour fenntartotta az együttműködést a magyar emigrációval, noha Ferenc Józsefet súlyos külpolitikai kudarcok érték, hiszen a varsói nagyhatalmi találkozón nemcsak revansterveihez, hanem még olasz birtokai megvédésének támogatására sem kapott biztosítékokat az orosz cártól és a porosz trónörököstől.

Diószegi István

A Monarchia és Oroszország balkáni együttműködése

A pétervári nagykövet, Aehrenthal báró azonban, akinek jó ideje kedvét szegte hivatalfőnöke bátortalansága, most újra határozott javaslattal rukkolt elő. Az a benyomásom, írta, elérkezett az ideje annak, hogy Oroszországhoz fűződő kapcsolatainkat szilárdabb bázisra helyezzük. Ha Oroszországnak szüksége van arra, hogy hátát nyugaton fedezze, Ausztria-Magyarországnak nemkülönben. Csak számunkra a biztosítás szükségessége keleten, mégpedig az orosz határokon jelentkezik. Szembeszökő jelenség, hogy Olaszország újult erővel folytatja irredenta tevékenységét határmenti tartományainkban, és hogy kompenzációra számítva balkáni térnyerésre törekszik. Mindebből nagyon magától értetődő konklúzió adódik. Ha Miklós cár nem habozott kijelenteni, hogy a varsói és kievi csapattesteket a birodalom más veszélyeztetett pontjaira helyezi, vajon nem volna-e időszerű részünkről hasonló közlemény megtétele?

Galántai József

A második év hadműveletei és a központi hatalmak hadicéljai

Az orosz hadvezetés Bukovinában várta a támadást, amely azonban ettől északnyugatra, Gorlice falunál indult meg. Május 2-án egy német és egy osztrák–magyar hadsereg sikeres csapást mért az ellenséges állásokra. A harcászati áttörés eredményeként július 3-án visszafoglalták Przemyślt, 22-én Lemberget, azután elfoglalták Varsót, Breszt-Litovszkot, ahol a visszavonuló orosz seregek megvetették a lábukat.

A Monarchia bomlása és az október 16-i manifesztum

A Reichsrat lengyel képviselői, akik az október 11-én Krakkóban megalakult lengyel nemzeti tanács tagjai lettek, október közepén magukat már csak vendégeknek tekintették Bécsben, és Varsó irányítását fogadták el.

Siklós András

A Monarchia felbomlása

Lengyelországban, miután a wilsoni pontok elfogadása a független és egységes lengyel állam elismerésével volt egyértelmű, a központi hatalmak által életre hívott varsói régenstanács október 7-én kiáltványt tett közzé, amelyben e körülményre hivatkozva bejelentette egy, a lengyel területek egészére kiterjedő, önálló lengyel állam megalakulását.

A Reichsrat lengyel képviselői a varsói kiáltványt helyesléssel fogadták, és október 15-én kiadott nyilatkozatukban már nyíltan nem a Monarchia, hanem az új független és egységes lengyel állam polgáraiként léptek fel.

Ormos Mária

A szovjetellenes intervenció

Az így elért viszonylagos nyugalom nem tartott sokáig, mert francia biztatásra 1920 áprilisában a lengyel haderő támadta meg Szovjet-Oroszországot, és özönlött be Ukrajnába. Május 7-én elfoglalták Kijevet. A Vörös Hadsereg azonban hamarosan nemcsak kivetette onnan a lengyel haderőt, hanem maga előtt kergetve azt, 1920. augusztus 14-én elérte Varsót. Ebben a helyzetben az 1920. október 28-i párizsi szerződés, amelyben a „Szövetséges Főhatalmak” elismerték a szovjethatalom alól már 1918-ban erőszakosan kiragadott Besszarábia bekebelezését Romániába, a lengyelek oldalán való román beavatkozást kívánta előmozdítani.

Lábjegyzet

  1. A Szent Liga okmányának eredetije: Bécs Staatarchiv Közli: Fraknói Vilmos, XI. Ince pápa és Magyarország fölszabadítása a török uralom alól. Budapest, 1888.

Irodalom

A varsói szerződés fontosabb iratai: Ráday Pál Iratai. II. 208–274; összefoglalóan: Márki Sándor, Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc szövetsége 1707-ben (Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből XXIII/6. Budapest, 1913); Perényi József, II. Rákóczi Ferenc és I. Péter diplomáciai kapcsolatainak kezdetei (Magyar–orosz történelmi kapcsolatok. Szerkesztette Kovács Endre. Budapest, 1956); Váradi Sternberg János, Az 1707-es orosz–magyar tárgyalások előzményei (A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei 1965); J. Staszewski, A magyarországi függetlenségi harc és Lengyelország (Rákóczi-tanulmányok. Budapest, 1980); J. Staszewski, Lengyel–magyar politikai kapcsolatok a szabadságharc idején (Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Budapest, 1980); V. A. Artamonov, Magyarország és az orosz–lengyel szövetség, 1707–1712 (Ugyanott); V. N. Nyikiforov, Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc (Ugyanott); G. Jonasson, XII. Károly svéd király és Rákóczi (Ugyanott).

Kiadványok