Vay Ádám

A Múltunk wikiből
Vaja, 1657. május 11. – Dancka, 1719. január 31.
kuruc szenátor, II. Rákóczi Ferenc udvari főkapitánya
Wikipédia
Vay Ádám grófi címere

R. Várkonyi Ágnes

A majorsági gazdálkodás változásai

Jobbágymunkával művelik Vay Ádám ajnácskői, Bónis Ferenc füzéri majorságát éppen úgy, mint a füleki, szendrői, serkei uradalom allodiális szántóit.

Főúri-nemesi szervezkedés (1698–1702)

Vay Ádám Nógrádtól Szabolcsig a református, Okolicsányi Pál az északnyugati országrész evangélikus, tekintélyes és művelt köznemeseit képviselte. Szirmay István nádori ítélőmester az aulikus rendi politikai táborban eltöltött hosszú idő ismereteit, Szirmay András Thököly mellett szerzett politikai, Sándor Gáspár francia diplomáciai tapasztalatait vitte a szervezkedésbe.

Rákóczit mélyen áthatotta az országért érzett felelősségtudat, s meggyőződött róla, hogy a panaszok, kérések mind hiábavalóak, az iga lerázásáról kell gondolkozniok, a felszólalások és könyörgések semmit nem érnek, fegyveres felkelést kell indítaniok. Fejedelmi elhivatottsága, a nép iránti szeretete s az a tudat késztette a veszélyes vállalkozásra, hogy igaz ügyért, az ország alkotmányának védelméért fog fegyvert. Rákóczi a felkelést csak jól felszerelt, rendesen fizetett, hivatásos katonákból álló hadsereggel látta érdemesnek megindítani. Hazai erőforrásokból – mint jó katonaanyagra – főleg a volt végvári vitézekre és a rác határőrökre számítottak. Társadalmi-gazdasági reformgondolatokat hiába keresünk a szervezkedés gyér és mindmáig hiányosan feltárt dokumentumaiban. Főleg az európai politikai változásoktól, a külföldi hatalmaktól vártak segítséget.

Rákóczi kivételes diplomáciai, udvari összeköttetései és nem mindennapi irodalmi tájékozottsága révén a mozgalom széles körű külpolitikai terveit alakította ki, s a szervezkedést az ország rendi főméltóságainak bevonásával kívánta országos méretűvé tágítani. Erdély politikusait is igyekezett megnyerni. Számolt vele, hogy a várhatóan hamarosan megüresedő spanyol trón miatt újabb háború robban ki Európa hatalmai között.

1790 nyarán, amikor Rákóczi hazatért Felső-Magyarországra, elhatározta, hogy közli a magyar rendek felkelési szándékát a francia királlyal, és segítségét kéri. Óvatosságból nem a bécsi vagy a konstantinápolyi francia követen át kereste az összeköttetést, hanem egy [Liege|liege-i]] vagy lothaEl származású, a Badeni-ezredben szolgáló tiszt, Longueval százados felajánlott szolgálatát vette igénybe, aki Patak környéki állomásozása idején megnyerte bizalmát, s aki éppen szabadságra készült Franciaországba. Rákóczi 1700. november 1-jén, véletlenül éppen a spanyol király halála napján írta meg levelét XIV. Lajos királynak. Hangsúlyozta, hogy „a nemzet érdekeivel mindig végzetesen ellenkező vallási háborúságok és családi viszálykodások elsimultak vagy megszűntek, és a három rend, a három vallással együtt, semmi mást nem kíván, mint egy szívvel-lélekkel állani a közösség szolgálatára”,[1] s kérte a király jóindulatú támogatását. Longueval a levelet Bécsben bemutatta a császárnak, majd folytatta útját. Párizsban nem jutott a francia király elé, s csak Barbesieux hadügyi államtitkár üzenetével tért vissza: Rákóczi küldjön a magyar rendek nevében, a főméltóságok aláírásával meghatalmazást, hogy nem magánemberként kéri a király segítségét; ez esetben a király hajlandó a felkelés kirobbantása alkalmával egy összegben 2 millió livre-t, majd havonta 200 ezer tallér támogatást küldeni. A szervezkedők azonban az 1701 februárjában Bercsényi ungvári kastélyában tartott tanácskozásukon az írott kötelezettség kockázatát nem vállalták. A szövetséglevél kiállítását maga Bercsényi is időszerűtlennek találta. Ily módon Rákóczi csupán magánlevélben tudatta a királlyal: még korai lenne, hogy a magyar rendek és főurak szorosabban elkötelezzék neki magukat, s kérte további jóindulatát. A messzire nem jutott főúri-nemesi szervezkedés története ezzel le is zárult volna, ha a császári udvar nem tud róla. Így azonban Rákóczit 1701. április 18-ra virradóra letartóztatták, és a bécsújhelyi tömlöcbe hurcolták, hogy felségsértés vádjával külön törvényszék elé állítsák. A mozgalom számos résztvevőjét – az ellentmondó források szerint mintegy 60–70 személyt –, többek között Vay Ádámot és testvéreit, Mihályt és Lászlót, Sándor Gáspárt,

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Most áll végleg Rákóczi mellé az északnyugat-magyarországi nemesség. Ezt a politikai tapasztalat és hadi ismeretek szempontjából egyaránt iskolázott réteget friss vállalkozó szellem, jó gazdasági érzék és európai látókör jellemzi, mint például Gerhard Györgyöt, Vay Ádámot, Bulyovszky Dánielt, vagy Kajali Pált és Ráday Pált, akik a nógrádi követség élén mentek Rákóczi tokaji táborába.

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

Az Udvari Tanács (consilium aulicum) minden bizonnyal 1704 elején Miskolcon alakult meg, s 1705 szeptemberéig ez volt az új államszervezet legfontosabb központi testülete. Tagjai Jánoky Zsigmond, Gerhard György, Brenner Domokos, Platthy Sándor, Török András, Radvánszky János, Bulyovszky Dániel, Prileszky Pál, Labsánszky János, Hellenbach János Gottfried, Radics András, Vay Ádám, Sréter János voltak. Hajdan valamennyien tehetős, de elszegényedett vagy gyarapodó nemes családok sarjai voltak, akik tanultságukkal, látókörükkel, politikai tapasztalataikkal messze kiemelkedtek osztályos társaik közül. Rákóczi gyakran ministeriumnak hívta a tanácsot, ministereknek tagjait, így nevezték a vármegyék és nemegyszer Bercsényi is.[2]

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások. Néhány vármegyében a tisztikar tagjai között voltak híveik. Azonos elveket vallottak velük a felső-magyarországi városok egyes tekintélyes polgárai is, mint Kray Jakab késmárki bíró vagy az eperjesi Klesch János. A hadsereg tisztjei közül Gyürky Pál generális, Sréter János brigadéros, Vay Ádám udvari marsall és mások tartoztak közéjük. Támogatta elképzeléseiket Forgách Simon gróf, később Petrőczy István generális is. Zömmel evangélikusok voltak, bár reformátusokat és katolikusokat is számláltak soraikban. Politikájuk több forrásból táplálkozott. Terveikben jól kitapogathatók e hazai hagyományok, Zrínyi mozgalmának tanulságai és a Habsburg-kormányzás különböző területein szerzett tapasztalatok. Egyaránt lecsapódtak bennük a főleg Machiavelli, Bodin, Lipsius, Pufendorf összegezésében ismert államelméleti elvek, és a pietizmus fogalmával minősített eszmei mozgalom értéktámpontjai. Felfogásuk szerint az állami önállóság megteremtésének legfőbb követelménye: a működőképes államgazdaság, a közterhek célszerűbb elosztása és az országos érdekegység érvényesítése. Ismerték és kidolgozták a modern állam fegyelmezett, központi hatalmat szolgáló hivatali rendtartását, a születési előjogoknak gyakorlatban is fölébe helyezték a műveltséget, a tudományt. Új tartalommal elevenítették fel a Mátyás-hagyományt, és az állami berendezkedésben Angliát, Hollandiát tekintették követendő példaképnek. Külföldi egyetemeken iskolázott prédikátorokban jó propagátorokra leltek, viszont hiányzott közülük az erős politikai vezéregyéniség. 1705 nyarán azonban, amikor a válságból kivezető utat további reformokban, a központi hatalom megerősítésében, a katonaság szociális igényeinek kielégítésében és nem utolsósorban az interregnum kikiáltásában látták, Rákóczi személyes elképzeléseivel egybekapcsolódó program vezette őket.

Rákóczi, mivel csakis az ország egészének birtokában, Erdély tényleges uraként vélte sikerrel megvalósíthatónak a belső válságot felszámoló reformokat, két hadműveletet indított el. Az egyik eredménnyel járt: Forgách Simon elfoglalta Medgyest, s ezzel Szeben, Fogaras és Brassó kivételével egész Erdély Rákóczi birtokába került. A másik balul végződött: Károlyi 1705. március 31-én Kilitinél csatát vesztett, a kurucok ismét kiszorultak a Dunántúlról, s az ellenség megsemmisítette a Rákóczi dunántúli hadjáratának megindítására szolgáló, Imsód és Kömlőd között Bottyán János vezetésével készült hajóhidat és védősáncrendszert is. Rákóczi erre a mintegy 15 ezer főnyi rendezett és jól felszerelt hadserege élén a Duna bal partján észak felé fordult. Katonasága azonban súlyos ellátási hiányok és helyzetük szociális rendezetlensége miatt a morális összeomlás szélére jutott. Július 3-án a gyömrői táborban Rákóczi hadiszemlét rendelt el, és tudatta a közvitézekkel, hogy átérzi és érti szociális gondjaikat, de saját boldogulásuk és a haza szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Bátorságot, fegyelmet, kitartást kért. Az első konföderáció válságát a belső társadalmi és politikai feszültségek a külső körülmények változásának következményeivel együtt annyira elmélyítették, hogy Rákóczi és kormányzóköre országgyűlésen kívánta rendezni a viszonyokat és megújítani az államhatalmi szervezetet.

Az eredetileg szeptember 1-jére Rákos mezejére kitűzött országgyűlést azonban, mivel Rákóczi az Herbeville vezetése alatt álló császári fősereget sem a Dudvág mellett, sem Vöröskőnél nem tudta legyőzni, Szécsénybe helyezték át.

Az Udvari Tanács széles körű szervezőmunkájával előkészített országgyűlésre mintegy 36 főúr, 25 vármegye nemessége, vármegyénként 50–200 nemes, és 26 város 2–3 fős követsége érkezett. Elküldte képviselőit a katonaság, és viszonylag nagy számban jelentek meg a klérus tagjai. Az országgyűlést 1705. szeptember 12-én egyházi és katonai szertartással nyitották meg a szécsényi Borjúpást mezején.

A fejedelmi prepozíció, amelyet Ráday Pál olvasott fel, leszögezte, hogy a béketárgyalások elől nem zárkóznak el, de csak az állami önállóságot biztosító feltételek alapján szabad megegyezniük, külső hatalmak, Anglia, Poroszország, Svédország és Hollandia közvetítésével és garanciájával. Kifejezésre juttatta, hogy József császárt királyuknak nem tekinthetik, és a nyugati országok – Hollandia, Svédország és mások – példájára reformokra van szükség, az állami önállóság az ország hadainak korszerűsítését követeli.

A kezdeményezést a központi hatalom hívei tartották kezükben. Kimondták, hogy az országgyűlés két kamarára oszlik, a nemesi és a városi rend a mágnásoktól és a klérustól külön tanácskozik, s királyi személynöknek (vagyis az alsótábla elnökének) Radvánszkyt választották meg. A főurak és főpapok azonban Bercsényi vezetésével megvétózták a döntést, és mivel az országos rendi főméltóságok nem jöttek el, leszögezték, hogy tanácskozásuk conventiculumnál egyébnek nem tekinthető. Kajali Pál viszont a katonaság kívánságára hivatkozva javasolta, „hogy Rákóczi Ferenc fejedelmökké kiáltassék ki”.[3] A javaslat lényegét Bercsényi világította meg, mondván, hogy az interregnum kimondásának és a királyválasztásnak nincs itt az ideje. A tárgyalást a katonaság követelése lendítette ki a holtpontról: sietve döntsenek, különben leteszik a fegyvert. Az alkotmányos forma meghatározására a két politikai irányzat képviselőiből bizottságot alakítottak. Döntésüket a bizottság elnöke, Bercsényi jelentette be. Rákóczi Emlékiratai] szerint a lengyeleket, Csécsi János Naplója szerint a belgákat hozta fel példaképül, akik azzal, hogy konföderációba léptek, „győzhetetlenekké, boldogokká s temérdek gazdagságúakká tették magukat. Ez a szerencse vár bennünket is.”[4]

A megerősített konföderáció szövetséglevelét és az esküszövegeket Ráday és Jánoky fogalmazták meg. A szövetséglevél eddig ismeretes magyar, latin, német és szlovák nyelvű szövegei szerint a konföderáció nemcsak a nemességet foglalta magába, hanem a szabad királyi városokat, a hajdú- és mezővárosokat, a jászkunokat és a vitézlő rendet is. Ezzel szélesebb társadalmi alapra helyezték az állami Önállóságért harcolók politikai egységét. Ugyanakkor a konföderáció minden tagja és testülete egyaránt alávetette magát a központi hatalomnak. Rákóczi mint a „Haza Szabadságáért Confoederált Magyar-Ország Státusinak és Rendeinek Választott Vezérlő-Fejedelme”[5] esküt tett, és az „újonnan megerősíttetett Szövetség” teljhatalommal ruházta fel.

Heves viták során a központi hatalom hívei vitték keresztül, hogy az országgyűlés nem vette le napirendjéről az égető politikai-társadalmi ügyeket. Különbizottság vizsgálta felül a közterhek igazságos elosztása érdekében a vármegyék portaszámait, és teherbírás szempontjából három osztályba sorolta a vármegyéket. Ezt a rendi kiváltságaihoz ragaszkodó vármegyei nemesség sérelmesnek találta; egy részük szeptember 29-ről 30-ra virradó éjszaka elhagyta a gyűlést. Rákóczi több korábbi rendelkezését törvényre emelték. Korlátozták a vármegye autonómiáját, kimondták, hogy a vármegyék ne követeket küldözgessenek, hanem állandó ügyintéző megbízottat tartsanak a fejedelmi udvarban.

Az állandó hadsereg megszervezésének, a katonaság szociális szabadságának heves viták között zajló tárgyalását Klobusiczky Ferenc javaslata szakította félbe: újítsák meg a kormányzati testületet, a fejedelem mellett ne az Udvari Tanács, hanem senatus tevékenykedjék. A senatus tagjait a rendek jelöltjei közül Rákóczi nevezte ki, 24 tagjából 12 a főrendek közül került ki, a másik 12 pedig a köznemesek, vármegyék és városok képviselői közül. Így került be a legfőbb államhatalmi testületbe 3 püspök és a főúri tábornoki kar, a grófok: Bercsényi, Forgách, Esterházy Dániel, Barkóczy, Csáky István, továbbá a bárók: Károlyi, Petrőczy, Sennyey és Vay.

Az utolsó fejedelmi beiktatás Erdélyben

Rákóczi így 1707 tavaszára újabb országgyűlést hívott össze Marosvásárhelyre. Előkészítésére Vay Ádámot küldte, ő maga pedig diplomáciai tárgyalások miatt késve, március közepén indult a fejedelemségbe. Anarchikus viszonyok fogadták. Tapasztalatait így foglalta össze: „mód nélkül is felháborítá elmémet ezen országban addig mind nevekedett zűrzavar, és az hatalmasok kegyetlen uralkodása, sacczoltatása (!); úgy is látom, hogy csak azért fogtanak némelyek fegyvert, hogy magok azt el nem követhetnék a német idejében, az mit az német, és nem azért, hogy köz légyen a szabadság”.[6]

1707. április 8-án, a fejedelmi beiktatás után a református vártemplomban megnyíló marosvásárhelyi országgyűlésen a rendek követelték a fegyvert fogott jobbágyok hazabocsátását,a katonaság megfegyelmezését, a károk megtérítését, valamint szabad és biztonságos kereskedelmet, jó pénzt, egységes mértékrendszert. A Ráday Pál által megfogalmazott fejedelmi előterjesztés azonban reformokat ajánlott: szükséges a szabad kereskedelem, az országos jövedelmek megnövelése, az állandó hadsereg megszervezése.

Az udvari hadakkal övezett Rákóczinak és híveinek nagyrészt sikerült keresztülvinnie akaratát, bár a hadsereg nagy része Szeben ostromával volt elfoglalva. Az országgyűlés kimondta, hogy Erdély elszakad a Habsburg-háztól, és uralkodójának II. Rákóczi Ferenc fejedelmet tekinti. Rákóczi teljhatalmat kapott az ország külügyeinek intézésében, egyedül ő rendelkezik az ország hadseregével, javaival és jövedelmeivel. Az országgyűlés törvénybe iktatta a konföderációt a magyar rendekkel. Vay Ádám az Erdélyi Tanács tagja, Ráday a fejedelemség kancellárja lett.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

A Lengyelországból visszatérő Rákóczi Vay Ádám javaslatára megbízta Károlyit: közölje Pálffyval, maga kíván találkozni vele.

Rákóczi és Pálffy 1711. január 31-én Vay Ádám kastélyában, Vaján tárgyalt. Kéthetes, szabályszerű fegyverszünetet kötöttek, kijelölték a demarkációs vonalakat, és megállapodtak a tárgyalások megindításáról, noha Rákóczi csak államhatalmi szinten – mint a konföderáció választott fejedelme – volt kész tárgyalásokba bocsátkozni, Pálffynak pedig csupán a személyesen meghódolóknak adandó kegyelemre volt felhatalmazása.

A szatmári megegyezés

A fejedelem úton volt, hogy az Ilyvóhoz közeledő Péter cárt fogadja, amikor értesült a szatmári gyűlés határozatairól. Erre a kukizovói senatusi ülés úgy döntött, hogy nem tekinti törvényesnek a szatmári gyűlést – Károlyit megfosztotta főparancsnoki tisztségétől, és helyébe Vay Ádámot nevezte ki.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Nem Vay Ádám az egyetlen, aki élete nagy veszteségének érezte, hogy a háborús idők miatt nem tanulhatott.

Művészetek

Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Sréter János, Pekry Lőrinc, Károlyi Sándor és feltehetően Bottyán János egykorú olajfestményeinek mestere ismeretlen.

Lábjegyzetek

  1. II. Rákóczi Ferenc Válogatott levelei. Szerkesztette Köpeczi Béla. Budapest, 1958. 41
  2. AR I: IV. 491.
  3. Csécsi János naplója. Rákóczi Tükör II. 147.
  4. Ugyanott 149.
  5. Rákóczi Tár I. 435.
  6. AR: I. II. 61–62

Irodalom