Vecelin fia Rád

A Múltunk wikiből

Vecelin fia Rád vagy Rado vagy Radi

nádor
Wikipédia – Rád

Györffy György

Koppány lázadása

István Somogyból birtokokat adományozott a Koppány ellen harcoló lovagoknak, Vecelinnek, akinek fia Rád, illetve utódai, a Rád nembeliek Szárszó körül birtokoltak, továbbá Orcinak, a Harc-nemzetség ősének; e szálláshelyek koraiságát valószínűsíti, hogy a Tolna megyei Harc és a Somogy megyei Orci felett egy-egy Szent Gál-templomot építettek.

Helyreállítás és továbbfejlesztés

Rád (Rado) nádor, aki alighanem azonos a sváb Vecelin fiával, Radival, 1057-ben a pécsi püspök és a pécsváradi apát javára rendelkezett, 1061-ben pedig a német Győr fia, Ata (Otho) comes, a későbbi nádor tett adományt a maga alapította zselicszentjakabi monostor részére. Mindkét főúr a Dunántúl délkeleti részén, az Árpádok családi szállásain, Somogy, Tolna és Baranya megyében kapott birtokait adta tovább. A birtokaikon szereplő szolgáló népek: szántók, szőlősök, halászok, egy-egy gabonaörlő, kondás, csikós, méhész stb. pontosan megfelelnek azoknak a kategóriáknak, amelyekkel a tihanyi apátság alapítólevelében találkozunk; nagyjából még a rab szántóknak a termelési eszközökhöz viszonyított számaránya is egyezik. Ebben az időben ugyanis a nagyméretű ekevassal felszerelt faeke vonásához 8–10 ökör volt szükséges, vonóerővel ellátott ekéből (aratrum) pedig sokkal kevesebb állt az úr rendelkezésére, mint szolgaháztartásból (mansio). Ezért átlagban 3 szántó család dolgozott egy úri ekével, így például a tihanyi apátság birtokain, míg a két magánalapítványon 2, 3 és 4 a szélső érték.

A szolgáló népek kategóriáihoz képes mint előremutató társadalmi réteg az 1061. évi alapítványban jelenik meg az önállóan termelő és szolgáló minister; ezek mindegyike 1 élő állattal, 10 vödör gabonával és 10 vödör sörrel adózott, ami mellett az apát ló- és szekérrobotra is foghatta őket.

Ez a réteg a régi önálló mezőgazdasági termelők helyébe lépett, de képviselheti a felszabadított rab cselédek rétegét is, amelyről István király I. Törvénykönyve 18. cikkében rendelkezik. Az utóbbiak szolgálata ugyanis a „tor” (agapen) volt, márpedig későbbi okleveleinkben a „torló” – vagy „dusnok” (szláv dusnik) – réteg hasonló szolgáltatásokkal tartozott, mint a fenti minister. Mindenesetre e félszabad önálló mezőgazdasági termelők fokozatos elterjedésében és a rab szántók fokozatos visszaszorulásában rejlik a következő évszázadok társadalmi fejlődésének egyik fő irányvonala, ami végül is a XIV. században az önállóan termelő egységes jobbágyság kialakulásához vezetett.

Az új egyházi és világi nagybirtokra, mely végső fokon az udvari birtokban veszi eredetét, az jellemző, hogy nem egy tömbben terült el, hanem számos darabban, amely felerészben egy központ közelében, felerészben országos szétszórtságban volt található. A szórt birtok biztosította az egyháziak számára, hogy a különféle vidékek eltérő termelői révén mindenfajta igényüket kielégítsék. Az udvari főméltóságok szórt birtokai viszont azzal voltak kapcsolatosak, hogy a méltóságviselők a király kíséretében állandóan úton voltak, és az udvar gyakoribb tartózkodási helyei közelében maguk is szert tettek udvari szolgáló népekre, sőt egy-egy udvarházra is.

Ilyen szórt birtokokat kaptak a nyugatról beköltöző lovagok családjai, az említett Vecelin fia Rád és Győr fia Ata mellett a Géza kori Hont és Pázmány, valamint a Péter idejében szerepet játszó Gut és Keled utódai, de ez volt a birtoklási formája a magyar arisztokráciának, így az Abától, Csanádtól és Ákostól leszármazó úri nemzetségeknek is.

A királyi adományból egyházi és magánkézre jutott birtokok és népek ismerete révén bepillanthatunk az udvari birtokszervezetbe, sőt az adománylevelekben kitapinthatjuk Endre és Béla herceg egy igen jelentős intézkedésének nyomait is. István idejében történt meg az ország birtokállományának elkülönítése udvari, vári és magánbirtokra. A Legenda Sancti Stephani regis néven emlegetett összeírás a várak tartozékait sorolta fel. Miután a várnépek és az udvarnokok századai a pogánylázadás során megbomlottak, a nagyszámú szökés és a kóboroknak magánosok által történt befogása miatt időszerűvé vált egy, a családfőkre is kiterjedő országos összeírás. Szent László legkorábbi törvénykönyve említést tesz az ínek vagy servusok összeírásáról, amelyet Endre király, illetve Béla herceg idejében Sarchas bíró készített el.

Arra, hogy ez a nagy összeírás mikor készülhetett, a két legkorábbi tihanyi adománylevélből következtethetünk. I. Endre 1055-ben még körülírt földeket és szám szerint összegzett népeket említ, Béla 1061. évi adománylevele már csak az eladományozott szolgák nevét sorolja fel, lakhelyük megadása nélkül, ami a szolgaösszeírás megtörténtével indokolható. Ha Rád nádor szolganeveket felsoroló oklevelének 1057-es dátuma helyes, akkor a nagy összeírás 1055 és 1057 közé helyezhető.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

Történészeink között régóta vita tárgya, hogy a kiindulásul szolgáló ősgesta mikor készült: I. Endre, Salamon, Szent László vagy Kálmán idejében. Kálmán idejére mutat az a megfigyelés, hogy az önálló történetírók olyan összefüggő történetet, amely szemtanúk elbeszélésére támaszkodik, általában hetven évre visszanyúlóan tudnak adni, például Liudprand, Thietmár, Cosmas vagy Gallus Anonymus; a Magyar Krónika 1031-gyel kezdi el az összefüggő eseménytörténetet. Amit korábbi időkről beszél el, abban vagy írott forrásokra támaszkodik (Regino évkönyve), vagy szájhagyományokra. Így például a Koppány-lázadás történetét a főhős, Vecelin dédunokáinak hagyománya alapján írta le, amit az bizonyít, hogy a történet kapcsán közli Vecelin leszármazottait; fia Rád, unokája Miske, dédunokái Márton és Koppány, e leszármazottak pedig a XI. század végén éltek.

Kristó Gyula

A világi nagybirtokosság előretörése

A Rád-genus sem az I. Istvánnak Koppány legyőzésében komoly támaszt jelentő Vecelint, hanem annak fiát, Rádot tette meg névadó ősének.