Verdun

A Múltunk wikiből

németül Wirten

a city in the Meuse department in Lorraine in north-eastern France
Angol Wikipédia
Verdun, Quai Londres
843
A verduni szerződés, a frank birodalom felosztása.
1047
A felégetett verduni káptalan huszonnégy kanonokja Magyarországra költözik; Endre a megüresedett vezető egyházi stallumokban helyezi el őket.
1916. február 21.
A verduni csata kezdete.

Györffy György

A nyugati „békeövezet” kialakítása és a távolsági kalandozások kezdete

Verdun vidéke szenvedett a legtöbbet, ahonnan jobbágyokat is vittek magukkal.

Kelet-nyugati hídverés és német terjeszkedési kísérlet

Ademarus Cabbaniensis beszámol arról, hogy 1026-ban nagy csapat előkelő zarándok vonult át Magyarországon Vilmos angoulème-i gróf vezetésével, köztük a verduni és az angoulème-i apát, továbbá számos nemesúr, akiket István király megajándékozott.

Helyreállítás és továbbfejlesztés

Gebhard és Balduin 1047 tavaszán felégette – többek között – Verdun városát, ahol a dóm és a káptalan leégett, és a huszonnégy kanonok fedél nélkül maradt. [[Beneta–Benedek, Szent Gellért püspöktársa könnyen megtalálta a kapcsolatot a vértanú barátjával, Richárd verduni apáttal, akit magyarországi tartózkodása idején, 1035-ben személyesen is megismerhetett, valamit lotaringiai zarándokok révén Wazo liége-i püspökkel (1042–1048). Az utóbbiról életrajzírója még 1050-ben feljegyezte, hogy neve ismert lett „Pannoniában”, és később azt írták róla, hogy az ő idejében vándoroltak ki liége-i városlakók Magyarországra, Eger mellé. Tény, hogy 1047-ben a leégett verduni káptalan huszonnégy kanonokja Magyarországra költözött, és ezt követően a magyar egyház és a latin írásbeliség minden vonatkozásban sajátosan lotaringiai színezetet nyert.

Galántai József

Katonai kudarcok

A német offenzíva 1916 februárjában indult meg Verdun térségében azzal a céllal, hogy szakadatlan támadással felőrli az ellenséges erőket és elfoglalja a Várost. Verdun alatt vívták a világháború egyik legvéresebb küzdelmét. Hónapokig dúlt itt a mindkét oldalon rengeteg áldozatot követelő harc, amely azonban a német tervek kudarcával ért véget. A Monarchia a verduni harcok tetőfokán, május közepén, Dél-Tirolból indított offenzívát Olaszország ellen. A támadás azonban lassan haladt, s júliusban abba is kellett hagyni, mert közben megindult a nem várt orosz támadás.

Az 1915. évi nyári vereségek után hosszú időre harcképtelennek vélt orosz haderő egy esztendő alatt feltöltötte sorait, s a német és az osztrák–magyar generálisok meglepetésére 1916. június 4-én Bruszilov tábornok vezérletével a keleti hadszíntér közepén és déli szárnyán nagyerejű támadást indított. Két helyen – Luck városánál, és délen Okna térségében – áttörte az ellenséges vonalat, és a támadást sikeresen folytatta tovább. Június végén az antant nyugaton is ellentámadásba ment át a Somme folyónál, és ezzel megakadályozta, hogy a németek nyomban jelentősebb haderőt irányítsanak a keleti frontra. Ez a katonai helyzet az olasz hadseregnek is lehetőséget adott arra, hogy első ízben érjen el jelentősebb sikert: 1916 augusztusának első felében zajlott le az úgynevezett hatodik isonzói csata.

A Monarchia a keleti hadszíntéren rendkívül súlyos vereséget szenvedett hadserege az összeomlás küszöbére jutott. S mindezt újabb diplomáciai kudarc tetézte: Románia belépése a háborúba. Románia hadba lépésétől az 1915-ös sikerek után nem tartottak. „Kétségtelen – írta Tisza Czerninnek 1916 március 14-én –, hogy katonai előkészületeket tesznek ellenünk és a bolgárok ellen…, de amennyire nincsenek illúzióim a románok szándékai iránt, éppenannyira meg vagyok győződve arról, hogy a jelen hadihelyzetben nem akarnak megtámadni minket.”[1] Az 1916. nyári kudarcok után már számolni kellett a román támadással. Július 7-én Tisza memorandumot terjesztett az uralkodó elé, amelyben Románia beavatkozásának valószínűségére utalva kívánta, hogy bármennyire szükség van is minden erőre az oroszok ellen, erősítsék meg valamelyest az erdélyi határ védelmét; továbbá vegyék rá Bulgáriát, odaígérve Szerbia jelentős részét, hogy nagyobb erőt tömörítsen romániai határán.

A román kormány 1916 nyarán közvetlen titkos tárgyalásokat folytatott az antanttal. A semlegesség politikáját – összekapcsolva a belső kérdések előtérbe helyezésével – csak a román szocialisták képviselték: „A ti ellenségetek nem Magyarországon, nem Oroszországban, nem Bulgáriában, hanem itt az országban van”[2] – hangoztatta 1916 elején kibocsátott és még mindig érvényesnek tekintett kiáltványuk. Augusztus 17-én a román kormány – a Bruszilov-offenzíva sikerein felbátorodva – Bukarestben titkos egyezményt kötött az antanttal. A bukaresti szerződésben a négy antanthatalom elismerte Románia jogát Erdélyre, Bukovinára és a Bánság egy részére, abban az esetben, ha belép a háborúba. A szerződés nemcsak románok által lakott területekre vonatkozott, hanem elfogadta a román burzsoázia ezen túlmenő területi igényeit is.

A román kormány július végén megkezdte hadserege mozgósítását, majd augusztus 27-én hadat üzent a Monarchiának. A négy román hadsereg közül három azonnal benyomult Erdélybe, egy pedig a bolgárok ellen védekezett. A román támadás tért nyert. A Monarchia a maga erejéből nem tudott úrrá lenni az eseményeken. A német hadvezetés, bár Verdun alatt tombolt a küzdelem és a Somme menti antant támadás is egyre erősödött, kénytelen volt augusztusban jelentős erőket küldeni a Monarchia segítségére.

A Monarchia békekezdeményezése

A verduni német tervek sikertelensége, majd még inkább a Bruszilov-offenzíva sikere nyilvánvalóvá tette, hogy a háborút, amely négy európai hadszíntéren folyt egyszerre, így megnyerni nem lehet, s elhúzódása kimerüléshez vezet.

Bulgária kapitulációja és a Monarchia békekérése

Bulgária békekérésének napján Reims és Verdun között megkezdődött a francia–amerikai hadsereg támadása, amely a következő napokban – az angol és a belga seregek bekapcsolódásával – a nyugati arcvonal Maas és a tenger közti vonalának egész szélességében kibontakozott.

Lábjegyzetek

  1. Tisza Levelek, V. Budapest, 1933. 99.
  2. A román szocialisták kiáltványát idézi: Csatári Dániel, Mihail Roller: Dokumentumok a munkásmozgalomból című kötetének ismertetésében. Századok, 1950. 1–4. szám, 441.

Irodalom

a verduni adat: Gombos II. 1396.