Versec

A Múltunk wikiből

szerbül Вршац, németül Werschetz, románul Vârşet

város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a délbánsági körzetben
Wikipédia
Versec címere
1765
A Magyar Kamara Versecen nyersselyem manufaktúrát állít fel.

Bóna István

A halomsíros nép támadása

A Duna bal partján, a Siótól az Oltig a mészbetétes edények népének csoportjai új, szilárd tömbnek bizonyultak. Mindenütt új temetőket létesítettek, amelyekben ősi szokásuk szerint sok edényt mellékeltek elhamvasztott halottaik mellé. Önálló telepeket nem igényeltek, beköltöztek a helyi lakosság telepeire (Vattina, Versec stb.), népük és anyagi kultúrájuk lassan összeolvadt a helyi elemekkel.

Heckenast Gusztáv

Textilipar

Célszerű volt a félkész árut a selyemhernyó-tenyésztés színhelyéhez közel előállítani; ennek köszönhette alapítását a verseci kamarai selyemgombolyító vagy az eszéki és más kisebb horvátországi gombolyítók és filatóriumok.

Kosáry Domokos

A türelmi rendelet

Miután a szerbek ez ellen az 1774-i kongresszusukon tiltakoztak, az udvar, bizonyos egyházi jellegű módosításokkal, 1777-ben kiadta a második „Illír Regulamentum”-ot, amelyet azonban újabb panaszok követtek. Sőt zavargások is, egyebek közt Újvidéken és Versecen, azzal kapcsolatban, hogy Mária Terézia megpróbálta, sikertelenül, megtiltani temetések alkalmával a nyitott koporsóban fekvő halottak tömeges csókolgatását.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék.

Mérei Gyula

Háziipar, céhes ipar

Nem véletlen tehát, hogy az országban 1790 és 1848 között a legtöbb céh Bács-Bodrog megyében alakult, és csak utána következtek – a létrejött céhek számát tekintve – Pest megye egyes nagyobb községei és mezővárosai. Őket követték az ott alakult új céhek számát figyelembe véve Temes, Torontál és Arad megyék nagyobb községei, városi funkciójú mezővárosai (Temesvár, Versec), a Jász kerület és a Nagykunság, továbbá az iparosban az utóbbiakhoz hasonlóan szegény Békés, Csanád, valamint Csongrád megyék nagy határú, nagy lélekszámú községei, mezővárosai.

Benda Kálmán

A népesség száma

1793 közepes termést hozott, 1794-ben azonban minden korábbit felülmúló országos aszály következett. Már májusban „minden környékről jött levelekben azt a panaszt olvasom – írja a Magyar Hírmondó szerkesztője –, hogy februáriustól fogva vagy teljességgel semmi, vagy igen kevés eső volt, hogy a nagy szárazság miatt az őszi vetések ki nem hányhatták jól a kalászokat, hogy máris megsárgultak, hogy a szénát termő réteken a füvek töveikről mind kiégtek, … hogy a terméshez legkevesebb reménység sem lehet”.[1] Júliusban „már a szőlő is mind megfonnyad”.[2] A Hajdúságban „mind a kaszálók, mind a vetések elégtek a nagy melegség miatt … Sokan egy szemet se láttak belőle. Még a szalmája is odavan az életnek.”[3] Amire nincs példa, a nagy szárazságban kiszárad az Ecsedi-láp. Békésben, Erdélyben már a marha is döglik, s Debrecenben a borjas tehenet a szokásos 40–50 forint helyett 5–6 forintért adják. Kiskunhalason már augusztusban kenyeret osztanak a népnek, s a búza köblének ára 3 máriásról 20 forintra emelkedik. Az Alföldön „sok helyeken füvet ettek az emberek, másutt kukoricacsutkát törtek lisztté, s abból csináltak pogácsát”.[4] Miskolcon leszedik a házakról a zsúptetőt, azzal etetik a jószágot. A szárazság és az ínség talán legnagyobb a Dél-Alföldön : kiszáradtak a kutak, járványok léptek fel. Versecen ötszáz embert, főleg gyermeket vitt el a himlő.

Arató Endre

A magyarországi románok és a magyar nemzeti mozgalom

A szerb egyházi privilégiumok értelmében a karlócai szerb metropolita lett a több nemzetiségű görögkeletiek egyházi feje. A hat délvidéki egyházmegye közül három, az aradi, a temesvári és a verseci pravoszláv püspökség lakóinak döntő többsége román volt, de a pravoszláv szerb egyház a három püspöki széket minden alkalommal szerbekkel töltötte be, s a román községek többségébe szerb pópákat helyezett – volt eset rá, hogy nem is egyet. E papok a szlaveno-szerb egyházi nyelvet használták, és szerbesítették, kizsákmányolták a román hívőket.

Az északi területeken a 18. század folyamán, az uniós mozgalom eredményeképpen létrejött a nagyváradi görög katolikus egyházmegye. A vallási unió tehát – a Erdélyhez hasonlóan – megosztotta a magyarországi románokat is. De arról sem szabad elfeledkezni, hogy az unitus Nagyvárad román művelődési központtá fejlődött, amelynek szoros volt a kapcsolata Balázsfalvával.

Hasonló, de szerényebb méretű román kulturális fejlődés ment végbe a déli pravoszláv területeken. A korábbi temesvári tanítóképző tanfolyamot 1812-ben Aradon állandó román intézménnyé szervezték át, csakúgy ugyanitt 1821-ben teológiává fejlődött az ideiglenes román papképzés. Ezekben az iskolákban jól felkészült, román nemzeti szellemű tanári kar működött.

Ezzel szemben a szerb klérus az aradi román tanítóképzőt legalább kétnyelvűvé akarta tenni, a román papok nevét erőszakkal szerb hangzású nevekre változtatta, a román értelmiség érvényesülését megakadályozta, a románok iskolázása elé akadályokat gördített azzal az indokolással, hogy az oktatás munkájára alkalmas tanult emberek a románok között nincsenek. Érthető tehát, hogy a románok – elsősorban kulturális téren – felvették a harcot a szerb klérussal. Emellett mindent elkövettek, hogy függetlenítsék magukat a szerb hierarchiától. Fő céljuk az aradi püspöki szék román nemzetiségű főpappal való betöltése volt. E törekvésüket a harmincas években siker koronázta. Az ellentétek azonban tovább éltek, mert a temesvári és a verseci román többségű egyházmegyék élén ezután is szerb nemzetiségű püspökök állottak.

Katus László

A magyarországi németek

A délvidéki német városokban (Versec, Pancsova) alakultak ugyan helyi jellegű német politikai szervezetek és lapok, amelyek főleg a nyelvi magyarosítás ellen vették fel a küzdelmet, de ezek a kezdeményezések sehol sem nőttek ki a lokális keretekből.

Vörös Károly

A kultúra és a tudomány regionális-helyi intézményei

1867-ben Komáromban alakul közel 100 ezer kötetes vármegyei könyvtár ugyancsak egy nagy hagyatéknak, Kultsár István, a 19. század elején működött jeles lapszerkesztő könyvtárának alapján; a kicsiny Versecen 1886-ban hallunk 20 ezer kötetes városi könyvtár alapításáról.

Dolmányos István

Az új kormányalakítási kísérletek második szakasza, 1909 július–december

1909 decemberében Versecen alkalmilag közös szocialista és Justh-párti népgyűlésre került sor.

Katus László

A németek és az erdélyi szászok

A jómódú bánsági sváb parasztok értelmiségi sorba emelkedő fiai jórészt elmagyarosodtak és beolvadtak, az „úri középosztályba”, de egyre többen akadtak köztük olyanok is, akik megőrizték németségüket, sváb paraszti öntudatukat, s tudatosan szembefordultak a magyar dzsentri-úri világgal. Ez a német népi értelmiség – a nagyszámú nem politikai jellegű egyesület mellett – egyes délvidéki városokban (Versec, Fehértemplom) helyi politikai szervezeteket létesített, lapokat is adott ki. Az országos politikában elsősorban az Apponyi-párt felé orientálódott. E párt helyi képviselőinek kezdeményezésére alakult meg 1801-ben a Bauernverein, a Délvidéki Földművelők Gazdasági Egyesülete, amely szövetkezeteket, hitelintézeteket szervezett, újságokat adott ki.

1899-ben a délvidéki német sajtóban egyre erősödő agitáció indult a német népi öntudat felébresztéséért, a magyarosítás ellen. Az 1891-ben Berlinben létesült Alldeutscher Verband (Pángermán Szövetség) és az erdélyi szász ellenzéki politikusok kezdeményezésére és anyagi támogatásával 1900-ban politikai lap indult Temesvárott: Deutscher Tagblatt für Ungarn címen, Alvin Cramer szerkesztésében. A lap harcba szállt a magyarosító iskolapolitikával, ismertette a németek nyelvi és iskolai sérelmeit, s követelte a választójogi reformot. A kormány hamarosan erőteljes lépéseket tett a német mozgalom elfojtására. Sajtóperek sorozatával igyekezett elnémítani a legfontosabb délvidéki német lapokat. Szerkesztőiket, a mozgalom vezetőit – Cramert, Alois Krischt és Arthur Kornt – 1902-ben elítélték, majd kiutasították az országból. A délvidéki német mozgalom ezzel néhány évre elcsendesült.

A politikai szervezkedés csak 1905-ben éledt újjá, Steinacker kezdeményezésére. 1905 végén Versecen elhatározták a Magyarországi Német Néppárt megalakítását. A párt a német népiség fenntartását és fejlesztését tűzte célul. Programja a többi nemzetiségi pártéhoz hasonló mérsékelt nyelvi kívánságokat, polgári demokratikus és szociális reformköveteléseket tartalmazott.

Siklós András

A fegyverszünet bonyodalmai

Az első és a második szerb hadsereg alakulatai november 5-én arra kaptak utasítást, hogy kezdjék meg a Szerémség, Szlavónia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Dalmácia megszállását. A Bánátban a románokat megelőzve érjék el a Temesvár, Versec, Fehértemplom vonalat. Északi irányban nyomuljanak előre a Marosig. Vegyék birtokukba a Bácskát, a Bajától és Szabadkától délre eső területeket.

Lábjegyzetek

  1. Magyar Hírmondó, 1792. május 23.
  2. Ugyanott 1792. augusztus 19.
  3. Ugyanott 1792. augusztus 12.
  4. Réthly, Időjárási események… Budapest, 1970. 419.

Irodalom

Kiadványok