Veszprém

A Múltunk wikiből

németül Wesprim, horvátul Vesprim, szlovákul Vesprím

megyei jogú város a Dunántúlon, Veszprém megye székhelye
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
HUN Veszprém Címer

Jutas és Veszprémvölgy Veszprém része.

997
Koppány fellázad, és ostrom alá veszi Sarolt fejedelemasszony várát, Veszprémet. István német lovagokkal erősített seregével Koppányt leveri.
1009
Azo ostiai püspök, a pápa legátusa Magyarországon tartózkodik; megállapítják a magyarországi püspökségek határát (a pécsi és a veszprémi püspökség oklevelet kap).
1018
II. Henrik és I. (Bátor) Boleszló lengyel fejedelem a bautzeni békével helyreállítja a régi állapotot; Veszprém herceg visszatér Lengyelországba, és Boleszlót 500 magyar lovas kíséri kijevi hadjáratán.
1018 után
István király Imre herceg görög felesége számára Veszprémvölgyben görög apácamonostort alapít, s görög nyelvű alapítólevelet ad ki.
1109
Kálmán király átíratja és megerősíti Szent István veszprémvölgyi alapítólevelét.
1552
június 1. A török elfoglalja Veszprémet.
1566
június 24. Királyi sereg visszaveszi a töröktől Veszprémet.
1593
október 6. A török elfoglalja Veszprémet.
1598
július–augusztus Tata, Gesztes, Veszprém, Palota és Vázsony visszavétele a töröktől.
1683
június vége–július eleje A török had beveszi Veszprémet, Tatát, Pápát és Pannonhalmát. (Július 5-én a törökök felgyújtják Győr külvárosait.)
1725. augusztus 31.
Esterházy Imre gróf veszprémi püspököt III. Károly esztergomi érsekké nevezi ki. (Méltóságát haláláig, 1745. december 6-ig viseli.)
1765
Elkezdődik a veszprémi püspöki palota építése, Fellner Jakab tervei alapján. (Befejezése 1776-ban.)
1767
A veszprémi piarista iskolában előadják Pálly István Pazarlay és Szűkmarkossy című háromfelvonásos színművét.
1872. október 3.
Befejeződik a Magyar Nyugati Vasút (SzékesfehérvárVeszprémSzombathelyGraz) építése.

Tartalomjegyzék

Bóna István

Az avar kor gazdasági alapjai

Az ötvössírok arról tanúskodnak (Kunszentmárton, Jutas, Adony, Fönlak, stb.), hogy az ötvös-kovácsok a katonai arisztokrácia közé tartoztak, teljes fegyverviselési joggal, beleértve a páncélt is, egyeseket közülük lóval temettek el.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Jutas X X

Bartha Antal

A magyar nyelv alapszókincsének tanulságai

A magyar folyamatos melléknévi igenév: szántó, menő, ízelő, aszó szóvégi magánhangzója alapnyelvi -k végződés fejleménye. A veszprémvölgyi adománylevélben található a szamtag szó; 1109-ben Zantou, a XII. század második felében zanto, azaz szántó alakban fordul elő.

Györffy György

Gazdasági és társadalmi átalakulás az ezredfordulón

A tizedes szervezet István-kori meglétéről tanúskodik a veszprémvölgyi oklevélben adott népek száma: Szántó faluban 30+20 család, másutt 60 lovas szolga. Ez a szervezet bizonyos munkálatok kollektív elvégzését is lehetővé tette, de későbbi iratok szerint főként a közös beszolgáltatásban és adózásban volt szerepe.

A másik földművelő réteg, a szántó a veszprémvölgyi alapítólevélben és 100 évvel későbbi megerősítésében fodrul elő a Szántó falunévben és az itt dolgozó földműves arator megjelölésben.

Uralomváltás és a székelyek

Jellemző, hogy Lothár kori érmek (945–950) Fajsz veszprémi és győri udvarhelye, Taksony Vág melléki és solti partvonala, valamint a nyírségi dukátus területéről 3 helyen kerültek elő, ami mutatja, hogy hová került a Taksony vitézei által hazavitt ezüstpénz.

A fejedelemség erősítése és a bizánci misszió

A Fajsz nevet viselő udvarhelyek mellett épült Somogyvár, Veszprém, Gréc (Zágráb), Küküllővár és talán Hédervár előzménye, de a Duna menti Fajsz tőszomszédságában is ott feküdt Várad és Belvár (1061, ma Bóvár), melyek közül az egyik bizonyára visszavihető e korai időbe.

A nyugati térítés kezdete

Sankt Gallen-i Brunó missziójával és az udvarhelyeken épült kápolnákkal áll összefüggésben, hogy a Szentgál helynevek, amelyek egyházuk védőszentjéről kapták nevüket, csak azon a szűkebb környéken fordulnak elő, ahol az Árpádok X. századi családi szálláshelyei voltak. Nyilvánvalóan ilyen az Esztergom, Kalocsa, Szekszárd és Veszprém melletti Szentgál, illetve a neki szentelt templom, a fejedelmi, hercegi és fejedelemnői udvarhelyek szomszédságában, de a nyugat-baranyai két Szentgál is egy-egy olyan patak mellett feküdt, amely a Siklós melletti Koppányhoz vezetett.

Koppány lázadása

Koppány követelésével összhangban van, hogy elsőnek Veszprém várát vette ostrom alá, amely az Árpád-korban az uralkodó feleségét, Géza idejében nyilván Saroltot illette meg.


Ha a hagyomány jól őrizte meg azon helyek nevét, ahová Koppány testrészeit küldték, a Veszprémbe küldött csonk elsősorban Szalóknak, Ösbő nemzetségfő utódának szólhatott, míg a győri várkapura tűzött negyed talán Huba vezér utódának, Szemerének.


István Somogyból birtokokat adományozott a Koppány ellen harcoló lovagoknak, Vecelinnek, akinek fia Rád, illetve utódai, a Rád nembeliek Szárszó körül birtokoltak, továbbá Orcinak, a Harc-nemzetség ősének; e szálláshelyek koraiságát valószínűsíti, hogy a Tolna megyei Harc és a Somogy megyei Orci felett egy-egy Szent Gál-templomot építettek.

Egyébként a megye nagy részét István magának tartottam meg, és 1002-től kezdve a sajátjából tett itt adományokat az újonnan alapított egyházaknak, így a veszprémi püspökségnek és a pannonhalmi apátságnak.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

XIII. századi hagyomány úgy tartotta, hogy Veszprém volt az első hely, ahol állandó püspöki szék létesült. Ha ez igaz, akkor az első latin püpöki egyházat Gizella várában, Veszprémben építették, ennek időpontja pedig csak 997 és 1001 közé szorítható, mert 1001-ben létrejött az esztergomi érsekség.

A magyar egyházszervezet „alapkőletétele” valószínűleg 1001 húsvétján Ravennában történt, ahol ekkor a pápa és a császár mellett ott tartózkodott Anasztáz apát is. A pápa ekkor alapította az esztergomi érsekséget, és István királynak szabad kezet adott püspökségek szervezésére. Az a körülmény, hogy Esztergom egyházmegyéje a Dunától északra terjedt, amellett szól, hogy a Dunántúl már ekkor a veszprémi püspökség alá tartozott, amelyet István püspök kormányzott.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

  • Két oklevél szövege ismeretes az 1009. évből; az egyik a pécsi püspökség alapító- és határleíró-levele, a másik a veszprémi püspökmegye tartozékait és birtokait leíró oklevél. Az első a XIII. században megrövidített és megrontott formában maradt ránk, míg a második – egy számjegytől eltekintve – István király oklevelének szövegét hitelesen adja vissza. E két hasonló intézkedést tartalmazó, de eltérő módon fogalmazott oklevél azért különösen becses a számunkra, mert határmegállapításaikból nem csupán két egyházmegyére, hanem a velük szomszédos megyék területi viszonyaira is következtethetünk, gyakorlatilag a Szent István kori Magyaroroszág területi organizációjára derül belőlük fény. A veszprémi oklevél azt jelöli meg, hogy milyen várak határai, azaz megyéi kerültek István püspök alá, a pécsi oklevél viszont azokat a határfolyókat adja meg, amelyeket Bonipert püspök négy vármegyényi egyházmegyéjét zárják körül. A veszprémi oklevélből megtudjuk, hogy a veszprémi egyházmegye Veszprémvár, Fejérvár, Visegrádvár (a későbbi Pest és Pilis) és Kolonvár (a későbbi Zala) megyéket ölelte fel, amiből nyilvánvaló, hogy ekkor már állt az északnyugati határon a győri püspökség, amely a Dunától délre Komárom, Győr, Moson, Sopron, Vas és a Marcal melletti Karakó megye területére terjedt ki, de az is világos, hogy északi határán 1009-ben az esztergomi egyházmegye – Esztergom környékén kívül – a Dunától északra fekvő Pozsony, Komárom, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád és Gömör várak „határait” ölelte fel a mögöttük fekvő erdőségekkel együtt, a liptói és szepesi medencével bezárólag. Trencsén megye Vágon túli részére a XI. század végén a prágai püspök is igényt tartott, amit kapcsolatba lehet hozni Bátor Boleszló lengyel fejedelem István által visszanyert határszéli terjeszkedésével. Ha a Felső-Vág vidékén 1015–1017 között lehet is számítani lengyel betörésre, nem vehető komolyan a XIII. századi Lengyel–Magyar Krónikának az a képtelen állítása, hogy Bátor Boleszló elfoglalta az egész Felvidéket, a Dunáig, sőt a Tiszáig. A veszprémi határleírásból kiderül, hogy a veszprémi püspökség ekkor a Duna-kétparti Visegrád (Pest-Pilis) és Fejér megyére terjedt ki, ami egyben jelzi, hogy a váci püspökség még nem volt megalapítva, de azt is mutatja, hogy Visegrád megye határától, a Zagyva vonalától keletre 1009-ben már állt az egri püspökség.
  • Az újonnan megalapított pécsi püspökséget a Duna, a Száva, a Bródnál belefolyó Lisnice, a Baranya és Somogy határait alkotó Alma-patak, a Tolnát határoló Lápa- és Ozora-patak (Sió), Fejér megye felé pedig Tápé és Zemony (Dunaföldvár) falvak határolták. Mindebből világos, hogy Tolnavár, Baranyavár, Valkóvár és a szerémségi Bolgyán határvár megyéi tartoztak hozzá, de az is kiderül, hogy Somogy megye nem tartozott sem a veszprémi, sem a pécsi püspök alá, hanem az 1002. évi intézkedésnek megfelelően a pannonhalmi apát gyakorolt területén püspöki jogokat.

István lengyel, besenyő és bolgár háborúja

986–987 táján Bátor Boleszló magyar feleségét újszülött fiával, Veszprémmel együtt elűzte; az asszony hazatérve, valószínűleg a fejedelemnő veszprémi udvarába került. Veszprém herceg két helységnek adott nevet. Mindenekelőtt róla nevezték el Veszprém várát. Minthogy a Szent István kori megyeközpontokat általában első ispánjukról nevezték el, és a Bezprim nevet egyedül ő viselte, csaknem bizonyos, hogy már fiatalkorában a királynéi vár ispánja lett, sőt azzal is számolhatunk, hogy olyanféle, több megyére kiterjedő tartományúri méltóságot kapott, mint Csanád, Győr és Orci.

Új egyházi alapítások, újjászervezés

  • Imre menyasszonya, a név szerint nem ismert bizánci hercegnő Veszprémbe került, ahol a gyermek Imre anyja mellett nevelkedett, s itt alapította Szent István a görög kíséret lelki szükségletét is ellátó veszprémvölgyi apácakolostort. A görög nyelven írt alapítólevél szerint: „Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében én, Keresztény István, mint egész Magyarország királya, rendelem, hogy Veszprémben, megalapítva, berendezve és megerősítve itt a szentséges Boldogasszony érseki monostorát, és összegyűjtve benne apácák seregét, magam, hitvesem és gyermekeim lelki üdvéért és egész Pannoniáért”,[1] elősegítve a monostor anyagi ellátását, 10 birtok adományoztassék.
  • Hasonló eredete lehet a bakonybéli apátságnak is. A Bakony-erdő koppányi völgyében, a királyné székhelyétől, Veszprémtől körülbelül 20 kilométerre, alighanem István és Gizella nyári udvarhelye volt a monostor csírája.
  • Az új monostoralapítások a Dunántúlon nagyjából arra az időre estek, amikor az udvar fő tartózkodási helye Székesfehérvár, Veszprém és Bakonybél lehetett.
  • Világosan az új külpolitikai orientációval függ össze a veszprémvölgyi görög monostor alapítása. Imre menyasszonya, a név szerint nem ismert bizánci hercegnő Veszprémbe került, ahol a gyermek Imre anyja mellett nevelkedett, s itt alapította Szent István a görög kíséret lelki szükségletét is ellátó veszprémvölgyi apácakolostort. A görög nyelven írt alapítólevél szerint: „Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében én, Keresztény István, mint egész Magyarország királya, rendelem, hogy Veszprémben, megalapítva, berendezve és megerősítve itt a szentséges Boldogasszony érseki monostorát, és összegyűjtve benne apácák seregét, magam, hitvesem és gyermekeim lelki üdvéért és egész Pannoniáért”,[2] elősegítve a monostor anyagi ellátását, 10 birtok adományoztassék. Könyves Kálmán ránk maradt átíró levelében kifejezetten megmondja, hogy az alapítás „okozójának” nyelvén, görögül írt oklevélen Szent István pecsétje függött.

Kincstár, pénzverés

A „füstadó” kapnikon néven régebbi idő óta megvolt a bizánci birodalomban, ahol ezt az önálló paraszti gazdaságokra pénzben vetették ki, minden füst (kapnosz) után, s így vált e görög szó az adóalap nevévé. Bizantinológusaink már régen észrevették, hogy a veszprémvölgyi görög oklevélben szerepel ez az adózási műszó. Amíg Szántó falu rab népségét „család” (familia) egységben írták össze, addig a félszabadok rétegébe sorolható lovas szolgák (besztiaritai, equites) alapegysége a füst (kapnosz) volt.

Szellemi művelődés

Ismerve azt a rendkívül nagy feladatot, ami az újonnan épített egyházak miseruhákkal és terítőkkel való ellátásában a királyra hárult, bizonyosra kell vennünk, hogy a királynéi udvar mellett, valószínűleg Veszprémben, kialakult egy varró- és hímzőműhely. Az alapanyagul szolgáló selymet Bizáncból importálták, és indokolt arra gondolni, hogy a hímzőtevékenységben részt vettek a veszprémvölgyi görög apácák is.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

Péter oktalan beavatkozása a szomszédos nagyhatalmak ügyeibe – főleg pedig a németekkel való háborúskodás – mindinkább szembeállította őt Gizellával és a főpapi–főúri tanáccsal, melynek meghallgatása nélkül döntött, és hozott új, sérelmes dekrétumokat. Mindenekelőtt Gizellát megfosztotta attól a birtokszervezettől és vagyontól, amelyet István király reá hagyott, és aminek tiszteletben tartására Péter esküt tett, ráadásul a királynét még el is záratta egy várban, alighanem Veszprémben.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

  • Amikor István király Koppány somogyi dukátusát elkobozta, a Dráván inneni és túli Somogyország dézsmáját előbb a veszprémi püspöknek, 1002-ben pedig a pannonhalmi apátságnak adta. Bár a nyolcvanas évek végén, akikor a zágrábi püspökség alapítására sor került, Pannonhalma elvesztette püspöki jogait e területre, melyet a Dráván innen Veszprém, a Dráván túl Zágráb kapott meg, az apátság 1232-ig perlekedett elvesztett dézsmáiért.
  • 1079-ben egy veszprémi adománylevélben szereplő kanonok magister, 1111-ben pedig a nyitrai káptalan egyik tagja grammaticus címet viselt, jelezve, hogy a káptalani stúdium lépést tartott a nyugati iskoláztatással.
  • Első eredetiben fennmaradt magánoklevelünket, Guden 1079-ben kiadott végrendeletét a veszprémi egyház javára az egyik dunántúli prépostságban állították ki, amint az oklevélben felsorolt tanúkból kiderül.

Könyves Kálmán gazdaságpolitikája és jogalkotása

Kálmán ugyanakkor nagy gondot fordított az egyházak Szent István kori birtokállományának helyreállítására. Erről tanúskodik három eredetiben fennmaradt oklevele: az első a veszprémvölgyi apácák görög alapítólevelének átirata és latin megerősítése 1109-ben, a második a zobori apátság nyitrai és trencséni vámharmadának visszaítélése 1111-ben, a harmadik az apátság birtokainak összeírása 1113-ban.

Kristó Gyula

Állattenyésztés

Iwachin 1199-ben egy lovászt 30 betöretlen kancával a veszprémi egyháznak hagyott.

Tulajdonviszonyok

  • Benedek veszprémi comes ispáni méltóságánál fogva a világi uralkodó osztály politikai hatalomban részesedő, vezető csoportjához tartozott. 1171-ben kelt végrendelete 12 birtokról (praedium, falu, szőlő) ad számot. Ebből az ispán négyet a veszprémi egyházra, ötöt leányára, három praediumot pedig fiává fogadott unokaöccsére hagyott.
  • Benedek veszprémi comes 1171-ben olyan feltétel mellett szabadított fel szolgákat, hogy azok évente ötven kenyeret, tíz köböl italt, valamint állatokat, egy ökröt, két ludat és tíz tyúkot adjanak a veszprémi egyháznak.
  • 1199-ben egy, a veszprémi káptalannak adományozott vincellér 30 hold földet és három ökröt kapott saját használatra.

A gazdálkodás keretei

A föld egy, a födesúr számára fenntartott részén allodiális gazdálkodás folyt, amely az alávetett népesség munkajáradékán alapult, másik része pedig a födet bizonyos önállósággal használó és a födesúrnak természetben adózó népelemek kezén volt. Ez utóbbi tűnt a forrásokban az alávetett népelemek „saját” födjének. E kettősség jól tükröződik egy 1181. évi oklevélben. Eszerint a veszprémi egyháznak saját lovain szolgáló négy szabad személy földet kért az egyháztól, de nem Papkeszi falu népének földjéből kapott, hanem olyan földet nyert el, amely az egyház sajátja, és az egyház ekéjéhez tartozik.

Kereskedelem

A pesti polgárok is pereltek a veszprémi püspökkel a budai oldalon telepített szőlők dézsmája miatt. 1225-ben III. Honorius pápa, 1232-ben pedig a nádor döntött a veszprémi egyház javára. Sőt, ekkor még az a jogot is megkapta a veszprémi püspök, hogy a Szerémségből hozott és a budai oldalon kirakott borból tizedet vehetett.

Pénzviszonyok

  • A föld-adásvételekkel lehetségessé vált birtokmanőverekre világít rá a veszprémi káptalan 1207. évi oklevele. Eszerint Márk özvegye az őt megillető Vámos földet lelke üdvéért a tihanyi apátságnak adományozta. Amikor Uros tihanyi apát és Teodor comes meglátták a földet, nem találták azt kellően tágasnak, ezért Miskének és testvéreinek hét márkáért eladták, hogy a földért kapott pénzből az egyház más töredékföldjeit kiegészíthessék, vagyis hogy másutt vegyenek földet. A halastavat és gyümölcsfákat is tartalmazó Vámos föld nagysága két és fél ekényi volt, tehát ez esetben egy ekealjnyi föld 2,8 márkába került, ami e korszakban átlagos árnak számított.
  • Az örökös pénzzavarral küszködő II. Endre király maga is több alkalommal kényszerült arra, hogy értéket, illetve pénzt vegyen kölcsön. A Szentföldre indultakor a veszprémi egyházból elvitte Gizella királyné 12 márka tiszta aranyat tartalmazó koronáját, amelyet külországban 140 ezüstmárkáért értékesített. Az a körülmény azonban, hogy a veszprémi egyház számára az ellenértéket 16 mansio eladományozásával egyenlítette ki, a király pénzhiányára mutat.
  • Turul comes a veszprémi egyházzal szembeni pénztartozását úgy rendezte, hogy a királytól adományul kapott, a zalai várhoz tartozó mansiókat földjükkel és szőleikkel együtt átengedte az egyháznak.

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások lelőhelyei
név templom és templom körüli temető
Veszrém–Kálvária-domb X

Város

A középrétegbe tartoztak azok a német eredetű, német nevet viselő polgárok, két Henrik, Willam, Herbort, Pertold, akik a Gellérthegy déli lejtőjén kétszáz hold földet vettek bérbe szőlőtelepítés céljából. Bizonyosra vehető, hogy ezt bérmunkával műveltették. Az öt német egyike a harangöntők mestere volt, ez egy fontos fémfeldolgozó ipar pesti virágzására utal. A Pestre költöző németek szinte megérkezésük után azonnal szőlőtelepítésbe kezdtek a budai oldalon, ami dézsmapöröket idézett elő, hiszen a váci püspökség területén lakó pestiek a túlparton már a veszprémi egyházmegye területén szüreteltek. A tatárjárás előtti években azonban a pesti polgárok elismerték a veszprémi püspök dézsmajogát budai szőleikben.

Világi előkelők

1164-ben az almádi monostort alapító Atyusz testvérének, Miske (azaz Miska) comesnek a fia, a fiú utódot nélkülöző István végrendelkezett. Az oklevél bevezető soraiban megkülönböztette atyai örökségből (ex patrimonio) bírt és szolgálattal (per servitium) szerzett javait, a részletes, 14 praediumot feltüntető felsorolás azonban nem tüntette fel az ingatlanok eredetét. Bizonnyal az atyai örökségből származott Almád és Mogoroy, amelyek már az 1121. évi almádi oklevélben is szerepeltek mint Atyusz és Miska atyai öröksége. Mogoroy preadiumot István egyenesen testvére, Atyusz fiának adta, akit egyik örökösévé tett meg. István 14 praediumából, illetve földjéből egyébként hatot egyházi testületeknek adott, az almádi monostornak hármat, a veszprémi egyháznak kettőt, a szent király Jeruzsálemben levő vendégházának pedig egyet, míg további négy-négy preadiumát vagy annak részét feleségére, valamint unokaöccsére hagyta.

Alávetett népelemek

  • 1130 táján Fila örökösök híján Örs praediumát servusokkal és liberekkel adományozta a veszprémi egyháznak, s meghagyta, hogy a liberek olyan feltételekkel szolgáljanak az egyháznak, mint korábban neki szolgáltak.
  • III. István király 1164 táján kiadott oklevele szerint Fulcerius veszprémi prépost a zalai várnépektől (civis) földet vett vagy zálogban tartott. A civisek közül való Lilata nevű szolgáló tíz pensával adós volt a prépostnak, s az uralkodó Lilatának azt a szabadságot adta, hogy a veszprémi egyháznak szabadon szolgáljon, s egyetlen comes vagy centurio se merészelje őt elragadni, és a várnépi szolgaságra (civile servicium) visszavinni.
  • 1214-ben pozsonyi várnépek kerültek a veszprémi egyház, 1225-ben szolgaGyőr|győri várnépek a budai szigeti Szent Mihály-egyház, 1227-ben erdélyi (Torda megyei) várnépek az esztergomi káptalan, 1239-ben pedig fehérvári várnépek a szekszárdi apátság tulajdonába részint II. Endre, részint pedig Béla erdélyi herceg, illetve király adományából.

Egyházi társadalom

  • Fila 1130 körül Örs praediumát a veszprémi egyházra hagyta.
  • Tehetős ember volt Fulcerius veszprémi prépost is, aki zalai birtokát a veszprémi egyházra hagyta, a zalai vár népeitől pedig földet vett, illetve zálogba bírt.
  • 1130 táján Fila Örs birtokát a Szent Mihály-monostornak, vagyis a veszprémi káptalannak adományozta.
  • III. Béla király az 1170-es években megengedte Simon mester veszprémi kanonoknak, hogy Zalában bírt praediumát, amelyet a veszprémi egyháztól az annak tett jószolgálatok révén nyert, a veszprémi egyháznak adhassa. A praedium 300 hold földet, 8 ökröt, 9 embert, 2 szőlőt és 1 malmot foglalt magában.
  • Miske fia István 1164-ben Vászoly praediumát adományozta a veszprémi püspökségnek.
  • Róbert a belgiumi Liège vidékéről származott, 1207–1209 között fehérvári prépost és királyi kancellár, 1209–1226 között pedig veszprémi püspök volt.
  • Még a tatárjárás előtt a cisztercita rend kezére jutott a veszprémvölgyi görög rítusú monostor.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

  • Amikor Fulceriusnak III. István megengedte, hogy zalai birtokát a veszprémi egyháznak adja, a dolog tudóinak (conscii) sorában a nádor, az udvarispán, a veszprémi püspök, a budai prépost és néhány comes szerepelt. Az ispánok egyike, Janus krasznai ispán az ügynek nemcsak tudója (tanúja), hanem petitora és poroszlója is volt.
  • A királynak saját birtokai, vár- és udvari szervezete után járó terményjövedelmet az ispáni központokban gyűjtötték össze, s azt az országban csaknem állandóan mozgó királyi udvar a helyszínen felélte. A XII. századi királyi oklevelek rendkívül hiányos keltezési helyeiből – Vác, Székesfehérvár, Esztergom, Eger, Veszprém, Csepel-sziget – erre a „körbejárásra” kevéssé tudunk következtetni.

Imre és III. László

Imre főpapi ellenzéke akkor is fellépett, amikor Jób utódjának, Ugrinnak a halálával megürült esztergomi érseki székbe a kanonokok Imre egyetértésével János kalocsai érseket választották; Kalán pécsi, Boleszló váci, továbbá Kanada veszprémi és János nyitrai püspökök tiltakoztak a pápánál, hogy a választásnál nekik mint suffraganeus püspököknek semmi joguk nem volt.

Az új berendezkedés hívei

1214-ben a veszprémi káptalan előtt a kapolcsiak, miután elmarasztaltattak a király adószedőivel szemben, följüket tíz márkáért eladták.

Az új berendezkedés ellenfelei

1217-ben a pozsonyi vár ama népeit, akik a veszprémi püspök népei között éltek, a püspök kérésére II. Endre a várnak teljesített szolgálati kötelezettséggel a veszprémi egyháznak adományozta.

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

A keresztesek második akciója december elején indult, egy közeli, a mohamedánok által épített erős várat akartak bevenni, de akciójuk nem járt sikerrel. Csak foglyokat ejtettek, a várat nem tudták elfoglalni. II. Endre már ezen a támadáson sem vett részt, ezt követően pedig a trípoliszi grófságot kereste fel. Közben ereklyéket vásárolt, csekély pénzét felélte, végül már Gizella királynénak a veszprémi egyháztól kölcsönkért koronáját is el kellett adnia 140 márkáért.

Az 1222. évi Aranybulla

A Gyula nádor vezette tisztikar időszakából kelt két 1222. évi királyi oklevél mindegyike donációs oklevél. Az egyikben II. Endre király a szentföldi hadjárattal kapcsolatos érdemiért két földdel jutalmazta meg egy hívét, a másikban pedig a veszprémi egyháznak Gizella királyné drágaköves aranykoronáját és különböző királyi népelemeket, várnép-, pohárnok-, udvarnok-mansiókat adományozott.

A nemesi megye kezdete

1232-ben a Zalán innen és túl levő összes királyi szerviensek oklevelet adtak ki. Bevezetőben elmondták, hogy mivel vidékükön a gonosz emberek sok rosszat, jogtalanságot, kárt és sérelmes dolgokat követtek el, és sokakat igazságtalanul elnyomtak, akik távol a bíráktól a maguk igazát nem kereshették, ezért azt kérik a királytól: engedje meg, hogy maguk bíráskodhassanak, és a rászorulóknak teljes igazságot szolgáltassanak a méltánytalanságok elkövetői ellen. Az 1232. évi oklevél tanúsága szerint Bertalan veszprémi püspök a szervienseknél perelte Atyusz bánt, azzal vádolva, hogy a veszprémi egyház muraközi földjét elfoglalta, és hatalma folytán erőszakosan elfoglalva tartja. A per elindulása és lefolyása, mint csepp a tengerben, tükrözi mindazt a társadalmi – közigazgatási átalakulást, amely a XIII. század első felében indult el.

A királyi szerviensek, illetve a körükből kikerülő szolgabírák bírói fóruma végső fokon a királyi megye bomlási folyamatának, a királyi birtokok rohamos csökkenésének, a királyi hatalom hanyatlásának a terméke, s a szerviensi bíráskodás létrejötte annak a kifejezésre jutása, hogy a királyi jogszolgáltatás nem képes hatékonyan védeni a szerviensi érdekeket. Az új biráskodási fórum megszületése egyszersmind annak a társadalmi átalakulásnak egyik állomása, amely a királyi szervienseket az Imre-párti előkelőkkel kötött 1222. évi politikai szövetségtől az Aranybulla 1231. évi megújításában tükröződő egyházi nagybirtokosi támaszon át az önálló fellépési elvezette. Szükségszerű, hogy ez az önálló fellépés elsősorban az alaptól távoli területen, a jogszolgáltatás szférájában jelentkezzék, ahol a szerény gazdasági bázis nem tette kiszolgáltatottá őket. A király támogatta önálló jogszolgáltató tevékenységüket, mert ez, még ha II. Endre előre aligha láthatta is, azzal a kifejlettel kecsegtetett, hogy a királyi birtokok eladományozását, a várbirtokok elherdálását követően kialakuló új megyei közigazgatás – legalábbis részben – a királyi szerviensek kezébe megy át. Az is tipikus, hogy az első csíraelemeit felvonultató, a nemesi megye létrejötte felé mutató szerviensi jogszolgáltatásnak mindenekelőtt a nagy hatalmú bárókkal szemben kellett ítéleteit érvényesíteni, döntésének érvényt szereznie. Azokkal a bárókkal szemben, akik hatalmi szóval, a magánhadsereg erejével tudták megakadályozni a szerviensi ítéletek végrehajtását. A zalai szerviensek – ítéletlevelük szerint – hiába döntöttek a veszprémi püspök javára, az alperes, Atyusz bán erőszakkal megakadályozta a szervienseket a püspök javára történő beiktatásban.

Írásbeliség

  • Magán­ok­le­velek a XII. században a kolostorok és a káptalanok scriptoriumaiban készültek, így Pannonhalmán, Győrött, Vesz­prém­ben. Az oklevelek kiállításához szükséges gya­korlatot szerezték meg a század első évtizedeiben a kolostorok és a káp­ta­la­nok akkor, amikor a részükre tett végrendeleteket és adományokat maguk fogalmazták okle­vélbe, s azt királyi pecsét­tel erő­sí­tet­ték meg.
  • 1181-től a vesz­prémi káptalan két oklevele, 1184-ből a székesfehérvári káptalan, 1186 tájáról a pan­nonhalmi apátság, 1192-ből a veszprémi káptalan egy-egy oklevele maradt ránk.
  • Az első kísérlet, amely az alkancellári méltóság meghonosítását célozta, Róbertnek, a későbbi veszprémi püspöknek és esz­tergomi érseknek 1209. évi ama újítása jelen­tette, hogy a kancellárt az alkancellár helyettesítse a királyi oklevelezés ügye­iben.
  • Az esztergomi, győri, budai, veszprémi és székesfehérvári káptalan, valamint a pannonhalmi konvent már 1210 táján hite­les helyi jelleggel adott ki okleveleket, más egyházi testületek utóbb kezdték el az oklevéladást.

Stílusirányzatok

  • Nem lehetetlen, hogy Bizánc­ból behívott kőfaragók is dolgoztak a XIII. század első évtizedeiben Magyar­or­szá­gon (Ják, Veszprém).
  • Az osztrák példákat követő és számos korai gótikus elemet felvonultató műhely az 1220-as évektől kezdve hosszú évti­ze­de­ken át számos épületet emelt Magyarországon. Ez a műhely kezdte el 1223 után az óbudai királyi palotát, dolgozott az Ajnard-fiak 1258 előtt befe­jezett zsámbéki premontrei monostortemplomán, továbbá Veszprémben, ahol újjáépítette a Szent György, és felépítette a Gizella-kápolnát.

A tatárok Magyarországon

A magyarok Székesfehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár, Zalavár és Léka váraiba vették be magukat.

Sinkovics István

Ferdinánd serege Buda falai alatt

Várday Pál esztergomi érsek azt ajánlotta, hogy Ferdinánd és János hívei Esztergomban vagy Székesfehérváron közös megbeszélésen állapodjanak meg a tennivalókban. Ferdinánd nem adta beleegyezését a gyűléshez, a javaslat mégis kedvező visszhangra talált; egy év leforgása alatt különböző pártállású nemesek hatszor is összegyűltek. A legtöbb összejövetel abban merült ki, hogy a jelenlevők elmondották panaszaikat, és kitűzték a következő gyűlés helyét és idejét. A megbeszéléseket a Dunántúlon tartották vagy egy-egy Dráva menti várban, mezővárosban, mint a Báthoriakhoz tartozó Babócsán, Bélaváron, Zákányban, vagy pedig Veszprémben, illetve a veszprémi püspök területén, Kenesén, Berenhidán.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

  • Elsőnek ugyanis Hádim Ali budai pasa indult meg; a tavaszi áradás elvonultával, júniusban Veszprémre támadt. Egy hétig törette a falakat, mire az őrség egy része szökni próbált. Az ostromlók azonban levágták őket, s így még könnyebben birtokba vehették a várat.
  • Ali Veszprém ellen vonult seregét az egykorúak mintegy 12 ezerre becsülték, Eger alá ennek kétszeresét vezette.

Szulejmán utolsó hadjárata. Szigetvár.

Elsőként, június elején Arszlán budai pasa fogta ostrom alá Palotát, de a védők Thury György vezetésével ellenálltak. A pasa kudarcát ezután komoly veszteségek súlyosbították; Eck von Salm győri főkapitány csapatai a dunántúli felkelőkkel visszafoglalták Veszprémet és Tatát; majd kisebb várak: Vitány, Gesztes, Csókakő és Zsámbék felszabadításával csaknem Esztergomig hatoltak.

A drinápolyi béke

Híre járt, hogy egyes főurak – elsősorban Dobó Istvánt, Balassa Jánost, Báthori Miklós országbírót, Tahy Ferencet, Draskovich Györgyöt emlegették – váraikat erősítik, csapatokat gyűjtenek: arra készülnek, hogy csatlakozzanak az Erdélyből induló hadjárathoz. A nemesség elégedetlenségének nyilvánvaló jele volt az is, hogy egyesek – így Forgách Ferenc váradi püspök és Gyulaffy László veszprémi kapitány – Erdélybe költöztek, és másokat is erre buzdítottak.

Zimányi Vera

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

1541-ben egy megrendült, a korábbiakhoz mérten elszegényedett, de az egykorú Magyarországon belül még mindig a legnépesebb városegyüttest képviselő Buda és Pest került török uralom alá. Ugyanez évben jutott török kézre Szeged is. 1543-ban, mint fentebb láttuk, Székesfehérvár, Esztergom és Pécs, 1544-ben Visegrád osztozott e sorsban, Tata, Komárom, Győr, Pápa és Veszprém pedig hamarosan végvárakká lettek.

Péter Katalin

A reformáció történelemszemlélete

A hasonlóságok természetesen nem azt jelentik, hogy a magyarországi reformátorok Andreas Pannoniustól tanultak volna, hiszen a keresztény eszmerendszernek ugyanezeket az elemeit egymástól függetlenül mások is használják. Csak a legfeltűnőbb hazai előfordulásoknál maradva: alkalmazzák őket a vallásos ideológiával jelentkező középkori társadalmi mozgalmak éppen úgy, mint a Dózsa-felkelés ideológusai, vagy a korabeli katolikus gondolkodás olyan reprezentánsai, mint a Veszprém mellett prédikációkat fogalmazó Karthauzi Névtelen és a pálos Gyöngyösi Gergely.

Az egyházak

A katolikus prédikáció két magyarországi megújítója, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát ekkor már nem él, de szentbeszédeiket még használják. Művüknek pedig olyan folytatói vannak, mint a Karthauzi Névtelen, aki egy Veszprém melletti kolostorban ír 1524 és 1527 között magyarul a társadalom problémáira érzékeny egyházi beszédeket, vagy a Medgyesi Prédikációskönyv szász ferences szerzője.

Sinkovics István

Az 1577. évi tanácskozás a hadügy reformjáról

A másik előterjesztő, Schwendi Lázár részt vett az Erdély elleni harcokban; 1571-ben javaslatot tett a Tiszántúlnak német fejedelemségek területéről toborzott parasztokkal és iparosokkal való betelepítésére. A török háború kérdésében Rueberrel ellenkező álláspontra helyezkedett. Európai összefogásra nem lehet számítani, háború esetén a németek magukra maradnának, és nem bírnának a törökkel. Nem szabad az ellenséget háborúval ingerelni, mert ez újabb veszedelmet és pusztulást zúdítana az országra; a török terjeszkedés ellen hosszú békével és adófizetéssel kell védekezni. Kerülni kell minden olyan lépést, amely az ellenség támadását vonná maga után. Mivel azonban a török nem tartja meg a békét, fel kell készülni a védekezésre. Ezt igazolják az eddigi tapasztalatok. Amióta a németek Magyarország megmaradt részeinek védelmét magukra vállalták, a törökök csak részeredményeket értek el, és Magyarországot nem tudták hatalmuk alá kényszeríteni. Mai állapotában a védelmi vonal nem felelhet meg feladatainak. A véghelyeket szét kell osztani a Habsburg-országok között. Ausztria kapja a Bécs védelme szempontjából fontos Győrt, Komáromot, Tatát és Veszprémet.

A háború nyitánya

1593 augusztusában elfoglaltatta Sziszeket, majd szeptember 27-én már hatalmas hadsereg hömpölygött át az eszéki hídon, és Szinán nagyvezír október elején Veszprémet kezdte ostromolni. Három nap után az őrség kitört, de többségük török fogságba jutott.

Győr visszavétele és Buda ostroma

Győr visszafoglalása után a hadjáratot a Miksa főherceg – fővezér – helyett parancsnokló Schwarzenberg és két országos főkapitány, Pálffy és Nádasdy folytatta tovább, 14 ezer főnyi idegen zsoldos, továbbá végvárakból kivont katonák és vármegyei csapatok élén. Július végétől egymás után visszafoglalták Tatát, Gesztest, Palotát, Veszprémet, Cseszneket, Vázsonyt és Tihanyt.

Makkai László

Pázmány Péter és a klérus politikája

Az arisztokrácia soraiban a Pálffyak, Zrínyiek, Bánffyak, Nádasdyak, Forgáchok, Homonnaiak, Batthyányiak, Thurzók stb. áttérésével már úgy megritkult a protestánsok száma, s a megmaradtak (Illésházyak, Thökölyek, Perényiek) politikailag annyira háttérbe szorultak, hogy Esterházy korai katolizálása a többi nagyúr szemében már árulásnak sem, de különösebb érdemnek sem számított. Az ő nádorságával kezdődőleg az tíz országos és udvari főméltóság viselőiből meg a hét tényleges megyéspüspökből (az esztergomi érsek, valamint az egri, zágrábi, veszprémi, győri, nyitrai és váci püspök – ez utóbbiak közül az egyik egyben kalocsai érsek is) álló Magyar Tanács világi tagjai is csupa katolikusból kerültek ki.

Zimányi Vera

A külföldi iparcikkek beáramlása

Tatán, Kőszegen, Veszprémben találkozunk csapókkal, Debrecenben gubacsapó céh is működött.

Makkai László

Örökös főrendiség

Az ellenreformáció sikerei az udvari hivatalnokságba szorult klérus előtt megnyitották az utat, hogy visszaszerezze jogilag soha el sem veszített középkori rendi állását. A püspököknek immár nemcsak címük volt, hanem híveik és papjaik is, mármint a királyi területre eső esztergomi, győri, nyitrai, veszprémi, egri, zágrábi, váci, zenggi és modrusi püspököknek, míg a török, illetve erdélyi fennhatóság alatti kalocsai, csanádi, szerémi, boszniai, knini, pécsi, illetőleg váradi és erdélyi püspöki címek viselői különböző prépostságok javadalmait élvezték.

R. Várkonyi Ágnes

„A század főnixe”

Wesselényi, aki már 1663. május 14-i levelében külön elkötelezte magát Zrínyinek, mint az ország nádora 1663. május 22-én rendkívüli módon fegyverbe szólította az ország lakosságát, minden rendű és rangú tizenhatodik évét betöltött férfit. „Kérem s kényszerítem kegyelmeteket … kardot, fegyvert, bátor szívet szerezzen s neveljen magában s mivel az az idő eljött, melyben avagy ezt is elveszíssük … a mi keveset még Magyarországban bírunk, avagy … prédált hazánk országlásából is kiverjük” (tudniillik a törököt).[3] Majd általános nemesi felkelést hirdetett. Csatlakozott Zrínyiék mozgalmához az érsek, Lippay György, a győri és a veszprémi püspök és több főúr, Czobor Ádám, Pálffy Miklós, Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és jó néhány fiatalabb, közöttük is a legjelentősebbek: Esterházy Pál és Zichy István.

Benczédi László

Az ellenreformációs irány felülkerekedése

Mert az, ami 1673–1674-ben a kazamatákba,várfogságba, sáncmunkára vagy gályarabságba hurcolt ártatlan emberek százaival megtörtént, embrionális formában már az abszolutista politika első moccanásaiban adva volt akkor, amikor a rendi mozgalomért kiszabott büntetést az ellenreformációs irányzat nyomására konstruált összefüggések alapján vallási-felekezeti síkra terelték, s a jogeljátszás gyakorlatát a magyarországi protestantizmusra kétszeresen alkalmazták. Mint ahogy, megfordítva, ugyanez a mély összefüggés jut kifejezésre abban is, hogy a magyarországi klérus azon tagjainak, akik a rendi mozgalomba belekeveredtek (így Szelepcsényi György esztergomi érseknek, Sennyey István veszprémi püspöknek és másoknak), már eleve felmentést adtak minden számonkérés alól, mert abszolutista rendszabályaikhoz a katolikus egyház politikai támogatására kezdettől fogva és feltétlenül igényt tartottak.

R. Várkonyi Ágnes

Főurak és köznemesek

Zrínyi Miklós akár Pázmány Miklóst is választhatta volna a kárhoztatott nemesi tulajdonságok megtestesítőjének. „Párizs és az egész Gallia merő paradicsom és csak vígság vagyon benne” – írta franciaországi útjáról a nagy kardinális gondosan nevelt unokaöccse. Van der Kempen párizsi szabómesternél 20 arany adósságot hátrahagyva tért meg, és udvari összeköttetéseivel – bár nem volt katona – elérte, hogy pápai, majd veszprémi kapitány lett. Botrányos életet élt, országgyűlés rótta meg, mert felesége első házasságából való gyermekének gyámságát rosszul látta el.

Makkai László

Magyarok az erdők és a vizek oltalmában

Még nehezebb helyzetben volt a Balaton vonalának északnyugati folytatásába eső végvárvonal, itt Veszprém, Palota, Tata voltak az előretolt őrhelyek, de a török rablótámadások mögéjük is behatoltak, egészen a Pápa, Győr, Komárom által védett második arcvonalig; lényegében tehát itt is a Rába volt a létbiztonságban élő terület határa.

Wellmann Imre

Vérveszteség a Rákóczi-szabadságharc során

De valójában a Duna-Tisza közének és a Dunántúl déli részének védtelen lakossága szenvedte meg leginkább a rácok könyörtelen rajtaütéseit, köztük maradt meg nemzedékekre továbböröklődve a „rác dúlás” iszonyú emléke. Ottani nagyobb települések, mint Pécs, Veszprém, Kecskemét rác megrohanásai a szabadságharc életet és vagyont pusztító leghírhedtebb eseményei közé tartoztak (az utóbbi a Kecskeméten tartózkodó török kereskedők legyilkolása miatt még diplomáciai bonyodalmakat is okozott).

R. Várkonyi Ágnes

Változások a városfalak mögött

Országos támadás, társadalmi érdekegység

1703 végén Rákóczi sereggyűjtő hadnagyokat küldött át a Dunán, s a dunántúli szervezkedés vezetői – kisnemesek, végvári katonák, vármegyei tisztek – december 20. körül megtartott pápai gyűlésükön elhatározták, hogy csatlakoznak a szabadságharchoz. Követségük 1704. január 3-án érkezett Bercsényihez, s január 11-én Károlyi Sándor 5 ezer főnyi haderővel átkelt a Dunán. A dunántúli sereg élére a végvári katonasággal szoros szervezeti, családi kapcsolatban levő köznemesek kerültek. A végvárak régi, részben elbocsátott, részben letelepített katonaságának és a fegyvert fogó jobbágyoknak köszönhető, hogy Rákóczi csapatai rövid idő alatt felszabadították csaknem az egész országrészt, a Kemenesaljától Baranyáig, a Vértes hegységtől a Muraközig. Megnyitotta kapuit többek között Veszprém, Székesfehérvár, Rohonc, Kőszeg, Ruszt, Sárvár, Szombathely, Körmend és Szentgotthárd, felkerültek Rákóczi zászlói Tata, Siklós, Simontornya és a Balaton melléki várak tornyaira; ostromgyűrű szigetelte el Győrt, és körülzárták Esztergomot.

Ember Győző

A cassa parochorum (lelkészpénztár)

A katolikus vallás támogatására, templomok építésére és helyreállítására, papok alkalmazására III. Károly azt az intézményt használta fel, amelyet még III. Ferdinánd hívott életre a 17. század közepén: a cassa parochorumot, a lelkészpénztárt 1733-ban újjászervezte, és igazgatásával egy helytartótanácsi bizottságot bízott meg, az esztergomi érsek (1726 óta Esterházy Imre gróf, korábbi zágrábi, majd veszprémi püspök, a fejedelmi abszolutizmus meggyőződéses híve) vezetésével.

Vörös Károly

A nemesi ruhatár

Egy komáromi kisnemes felesége 1757-ben összeírt ruhatárában régi damasztszoknyát őriz aranycsipkével, selyemkántust, égszínű creditorselyem szoknyát, kék damasztpruszlikot, fehér patyolatkötényt, piros karmazsincsizmát, két selyemkeszkenőt (közülük az egyik aranyos, úgy mint a vörös magyar főkötő is), ezüsttel kivarrott asszonyi cipellőt, fejre való gyöngyös pártát, arannyal kivarrott bársonypapucsot. Ékszerei között egy aranyboglárt, tizenegy rend igazgyöngyöt, egy arany „szencségecskét”, egy három- és egy négysoros gránát nyakláncot írtak össze, az utóbbiakat is igazgyönggyel.

Férje ruhatára violaszín damasztdolmányt, húsz apró ezüstgombbal, dupla makkokkal díszített szürke dolmányt tartalmaz, valamint tengerszín ezüstgombos mentét, hozzávaló dolmányt filigrán gombokkal és egy selyemövet.

Ugyanebben az évben a veszprémi püspökség egy provizorának és feleségének birtokában is összeírnak férfi- és női ruhákat. Itt is a női ruhatár a gazdagabb. Aranyos és ezüstös főkötő, cipellő, hét keszkenő (egyik ezüsttel kivarrott, kék), virágos, kék creditor szoknya, sujtásos selyemkántus, aranyos csipkés váll ezüst kapcsokkal, csipkés patyolatkötény, patyolating, szoknyára való aranycsipke, fekete tafotakötény sorakozik a leltárban. Aranygyűrű kilenc rubinttal, ezüstgyűrű három gyémánttal és három rubinttal, aranygyűrű, „mellyen Boldogh Asszony képe vagyon”,[4] több ezüst hajtű ékesíti az asszonyt. A férfi ruhatárából csak egy zöld téli és egy új fekete prémes mente került a leltárba.

Kosáry Domokos

Katolikus expanzió

S már kezdettől fogva találkozunk az egyházmegyék élén egy sor magyar feudális nagyúrral. Ilyen volt Esterházy Imre gróf (1663–1745), aki pálos szerzetesből lett váci, majd veszprémi püspök és 1725-ben esztergomi érsek. Vagy Csáky Imre gróf (1672–1732), bíboros, nagyváradi püspök, kalocsai érsek, Szepes, Bács és Bihar megyék főispánja, aki – a kormányzat tanácsadójaként – többet forgolódott Bécsben vagy Pozsonyban, mint Nagyváradon, valamint öccse és utóda, Csáky Miklós gróf, aki 1737-ben a birtokszervezést és építkezést tényleg elkezdte Nagyváradon, majd folytatta Kalocsán, míg végre az esztergomi érseki székbe került (1745). Egerben Erdődy Gábor gróf (1684–1744), majd Barkóczy Ferenc gróf (1710–1765), a későbbi esztergomi érsek (1761-től) kezdte meg, majd időszakunk végén, 1762-től Esterházy Károly gróf, Imre érsek unokaöccse folytatta még nagyobb mértékben a nagy, barokk városformáló építkezést. Egy-egy nagyobb és gazdagabb egyházmegye annyi birtokot, oly sokrétű hatalmat és anyagi erőt összpontosított a püspök kezén, hogy az, ha szervező tehetsége volt, valóban az emlékek sorával örökíthette meg nevét. S ha a püspökök közt akadt néha egy-egy nagy ambíciójú köznemes, mint Padányi Bíró Márton 1744-től Veszprém élén, az sem a szervező munka irányításában, sem a hatalmi eszközök alkalmazásában nem maradt el a született nagyurak mögött. A parasztszármazású pécsi püspök, Klimó György, aki inkább tudománypártolásával tűnt ki 1751 után, a ritka kivételek közé tartozott.

A kép világos. Ez a klérus, főnemesi vezetőivel, köznemesi kádereivel és minden más utánpótlásával együtt alapvetően a magyar feudális uralkodó osztályt képviselte. Pontosabban szólva annak katolikus többségét, amely a rendi hatalomnak és a Habsburg-udvarnak együtt híve. Míg Franciaországban a barokk művelődés politikai vetületét tekintve abszolutista szellemű, addig itt, más társadalmi és politikai feltételek között, a rendi dualizmus államelméletét képviseli, amely a király és a rendek hatalmi kettősét békés egyensúlyban, nyugalmi helyzetben képzeli, és mindezt vallásos ideológiával burkolja be.

E felfogás variánsaival találkozunk akkor is, ha a szerzetesrendek, s élükön a jezsuiták, működését vesszük szemügyre. A társadalomszervező, tömeghatást keltő módszerek, szónoklatok, a vallásos propaganda, lelki gondozás, búcsújárások, csodatévő kegyhelyek, kongregációk, vallásos társulatok, színjátékok és főleg az oktatás terén övék volt a legaktívabb szerep.

A jezsuiták 1711 után megnőtt befolyással tértek vissza a száműzetésből, amelybe Rákóczi küldte őket. Újabb támaszpontokat szerveztek messzi délkeleten is. Temesvárt mindjárt a visszafoglalás után (1717), Erdélyben pedig Nagyszebenben, Brassóban mindjárt a püspökség feltámasztása után (1716) állították fel új rendházukat. 1750 körül 19 rendházban és 10 missziós házban 884 jezsuitát találunk az ország területén. E szám az akkori viszonyok közt magában véve is jelentős. Még jelentősebb azonban, hogy a szervezettség, fegyelem, céltudatosság és az adott társadalomban bevált módszerek alkalmazása megsokszorozta e garnitúra működésének hatásfokát.

Múlt századi történetírásunk a jezsuitákat mint a Habsburg hatalmi önkény végrehajtóit tartotta számon, akik a nemességgel, a nemzettel szemben álltak. Legújabb irodalomtörténeti kutatásunk viszont éppen ellenkezőleg arra az eredményre jutott, hogy most a késő feudális rendi viszonyok fenntartásának érdeke a jezsuitákat a köznemességgel hozta volna közös frontra. A jezsuiták eszerint a világi főpapokkal, a köznemesek az udvari főnemességgel, vagyis mindketten a bécsi abszolutizmus híveivel kerültek szembe. A század első felében azonban zömmel a magyar egyházi és világi főnemesség is a hazai rendiségnek képviselte Habsburg-párti változatát a rendi dualizmuson belül. Annyival is inkább, mivel tényleg abszolutista tendenciákról a Habsburg-monarchia államvezetésében ekkor csak a század derekától, vagyis a felvilágosult változat első jeleinek felbukkanásától kezdve beszélhetünk, és ezekkel a hazai főpapság élesen szembefordult. A jezsuiták pedig miért ragaszkodtak a Habsburg-monarchia egészét átfogó, közös rendtartományhoz, a bécsi központhoz, ahelyett, hogy más szerzetesrendekhez hasonlóan külön magyar rendtartományt szerveztek volna? S a nemesség miért fordult el a piaristák kedvéért a század derekán oly szembetűnően a jezsuitáktól, ha ezek voltak igazi fegyvertársai?

A valóságban a jezsuita rend a Habsburg-monarchia és Magyarország tekintetében a maga régi, mereven vallásos világképén belül azt a késő feudális rendi dualizmust képviselte, amelynek központját a Habsburg uralkodó, kiegészítő ellensúlyát a nagy gépezet harmonikus egészén belül a rendi hatalom adta meg. A mechanizmus működtetésében e felfogás szerint nagy szerep jutott a klérusnak, és különösen a jezsuita rendnek, amely fegyelmezett élcsapatként, sok tekintetben már önálló erőnek, irányító elitnek hitte önmagát. S régi, egyre elmaradtabb eszményeit védte minden irányban akkor is, midőn a bécsi kormányzat részéről a felvilágosult abszolutizmus, Magyarországon pedig a felsőbb nemesi rétegek erősödése következtében először a világi főpapok, az új rokokó igények, majd utóbb a kezdődő nemesi felvilágosodás tendenciái vették tűz alá.

Most, időszakunk elején azonban még javában folyt a jezsuita propaganda, a szó, az írás, az iskola minden eszközével a nemesség ideológiai besulykolása. S azért folyhatott ily nagy és maradandó sikerrel, mivel a jezsuiták a Habsburg-hatalom iránti feltétlen hűség alapigényét kitűnő politikai-lélektani érzékkel egybeötvözték a feudális nemesi osztályöntudat. a rendi „nacionalizmus” bizonyos jelszavainak és elemeinek magasztalásával. A rendi hagyományok bizonyos mértékű átfogalmazása persze elkerülhetetlen volt ehhez, teljes megtagadása azonban szükségtelen. A rendi függetlenségi mozgalmak rebelliónak minősültek; ennek gyanújától ekkor, szorult helyzetükben, a protestánsok is igyekeztek elhatárolódni. A Regnum Marianum koncepciója azonban, amely szerint Magyarország, első szent királyának, a Habsburgok elődjének felajánlása folytán Mária országa lett, és így égi hatalmak különös pártfogását élvezi, nem volt a katolikus nemes számára elfogadhatatlan. S nem volt elfogadhatatlan a Mátyás-hagyomány olyan átalakítása sem, amellyel egyebek közt egy névtelen jezsuita kiadvány próbálkozott: a bátorság, okosság és más királyi tulajdonságok mellett első helyen a vallásosságot, sőt vallási türelmetlenséget emelve ki (Idea principum. 1713). Hiszen az átlagos nemes azt sem értette vagy helyeselte, Rákóczi alatt sem, ha Mátyást esetleg a nemzeti abszolutizmus eszményeként emlegették. Annál szívesebben vette viszont, ha arról hallott, hogy ő a világ leggazdagabb, legszabadabb országában él, amely Európa és a kereszténység védőbástyája volt, és amelyet bajba átmenetileg csak a vallási megoszlás sodorhatott, s hogy a magyar nemes, ősi vitézség birtokában, mindenkinél különb. Mindezzel számos egykorú iratban találkozunk. Ez a fajta rendi „nacionalizmus”, amely saját elmaradtságának szegényes rezervátumában, önelégülten, jobb híján ősei dicsőségével büszkélkedett, ártalmatlan volt a Habsburg-hatalom szempontjából is. A 18. századi nemességben ez oly mélyen élt, hogy szívesen fogadta jezsuita változatban is, ízlésbeli és irodalmi hagyományaival, témáival, sztoikus filozófiájának közhelyeivel, ábrándos és hamis múltszemléletével együtt. Annyira, hogy a jezsuita változatból „ősi” magyar hagyományként sok mindent tovább örökített a következő időkre, akkorra is, midőn egyébként a jezsuita világképet már szűknek találta.

Az az eltolódás, amelyet a társadalmi modellben főként a felsőbb nemesi rétegeknél és azok szemléletében az 1740-es években megfigyeltünk, e téren azt eredményezte, hogy a jezsuiták régi nagy befolyása csökkenni, a vagyontalanabb, hajlékonyabb és nemesifjakkal is megszaporodó piaristáké viszont nőni kezdett. A piaristák első társházai, még a lengyel rendtartomány tagjaiként, 1642-től kezdve tűntek fel az ország északi részein. 1711-től kezdve számos új keletkezett, Veszprém (1711), Vác (1714), Kecskemét (1715), Pest (1717), Debrecen (1719) és Szeged (1720) után még másutt is sokfelé.

A protestáns egyházak

Midőn Padányi Bíró Márton veszprémi püspök, a katolikus expanzió újabb szakaszának e különösen elszánt és erőszakos képviselője ismét az egész hazai protestantizmus fizikai megsemmisítésének gondolatát vetette fel (Enchiridion de fide. 1750), Mária Terézia a nemzetközi visszatetszésre és főleg a porosz közbelépésre tekintettel a könyvet betiltotta. Egyébként azonban hagyta, hogy Bíró folytassa a protestánsok zaklatását.

Cenzúra, nyomdák, könyvkiadás

A Dunántúl egész sor városa kapott új üzemet, Pécstől Veszprémig.

Képzőművészet

Az olyan katolikus püspöki székhelyek, mint Eger, Vác vagy Veszprém jellemző késő barokk városképüket ilyen nagyratörő, művészetben is igényes főpapok irányításával kapták, akik egyébként a művészeket, mestereket úgy kezelték, ahogy az feudális nagyuraktól várható. Az első lépés új, nagy székesegyházak építése volt, amely rendszerint évtizedeken át tartott. A nagyváradit egy negyedszázad után most fejezte be Franz Anton Hillebrandt. A váci székesegyház (1763–1777) francia tervezőmestere: Isidore M. Canevale bécsi építész jóvoltából hűvös, józan belső elrendezésével, római stílusú kupolájával, korinthoszi oszlopaival a klasszicizálás egyik első és legjelentősebb emléke lett Magyarországon. Kivitelezését Oszwald Gáspár piarista vezette. A következő szakaszban ezt egy sor püspöki palota és más olyan épület követte, amely egy-egy nagy ambíciójú főpap terveit jelezte. A kiegyensúlyozott ritmusú szombathelyi püspöki palotát (1777–1783), valamint a higgadtan monumentális pozsonyi prímási palotát (1777–1781) a Tirolból átkerült Hefele Menyhért emelte. Az egri püspöki palota átépítését a morva származású Fellner Jakab végezte, aki a bécsi és francia ízlés egybeötvözőjeként a klasszicizmus felé vezető átmenet legjelentősebb képviselője volt Magyarországon. Fő műve a még Joseph Ignaz Gerl tervei szerint elkezdett egri líceum monumentális, négyszög alakú épülete (1765–1785) volt, amely az Esterházy püspök által tervezett egyetemnek szolgált volna székhelyül. Fellner már klasszicizáló díszítőelemekkel helyettesítette az eredeti tervek rokokó motívumait. Főbb téregységeit, az ovális földszinti előcsarnokot a lépcsővel, a főhomlokzatra nyíló dísztermet, a déli oldal hatalmas könyvtártermét és az északi front kápolnáját a hátsó fronton az 53 méter magas csillagvizsgáló egészítette ki. Fellner nevéhez fűződik a veszprémi püspöki palota (1765–1776) és a pápai plébániatemplom (1774–1783) építése is.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

Az erős vonzerőt gyakorló piacközpontoknak mindössze alig fele volt szabad királyi város. Arányuk különösen a rangsor élén álló (100 ezernél több lakosú tiszta és tág körzetet uraló) 11 településben volt domináns, amelyek közé Pest, Pécs, Sopron, Temesvár, Pozsony, Győr, Szeged, Arad és Székesfehérvár mellett az 1828-ban még nem városjogú települések közül csak Miskolc és Veszprém tartozott.

Piacközpontok és városi funkciók

Az első hierarchikus szintbe azok a települések tartoznak, amelyek egész (a tiszta és tág együttes) vonzásterületének népessége meghaladta a 100 ezer főt, ezen belül tiszta körzetükben legalább 35 ezer lakos élt, és magas szintű (legalább megyei vagy egyházmegyei) igazgatási funkciót is betöltöttek. E csoportba kerültek vonzási erejük sorrendjében: Pest-Buda, Pécs, Miskolc, Kassa, Nagyvárad, Temesvár, Sopron, Debrecen, Veszprém, Arad, Baja, Kanizsa, Szatmárnémeti, Pozsony, Ungvár, Győr, Szeged, Rozsnyó. Mindegyikük regionális és régión túlnyúló szerepkört töltött be, piacközponti funkcióik általában több megyére kiterjedtek. É varosok több mint fele országos vagy kerületi hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

Míg Buda közigazgatási funkciója miatt volt központi jelentőségű. Pest már a 18. század végén az ország egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt. A francia háborúk idején, főként amikor a kontinentális zárlat miatt az úgynevezett gyarmati áruk, a levantei gyapot és más, a szultán fennhatósága alatt levő kisázsiai területről származó áruk Magyarországon, mindenekelőtt Pesten át kerültek az örökös tartományokba és onnan Németországba, s az áruféleségektől függően még tovább is, Pest hirtelen fellendült és növekedési üteme, kereskedelmi jelentősége a továbbiakban még csak fokozódott.

Pest országos kereskedelmi központtá válásának jelentőségét igazolják mindenekelőtt a külkereskedelmet és nagyságrendben csak ezt követően a belső, közvetlen és termelő fogyasztást szolgáló, Európa-szerte híres országos állat- és terményvásárai. Az országos vásárok forgalmát azonban megközelítette a kirakodó vásároké, amelyek funkciója a szűkebb és tágabb értelemben vett belföldi igények kielégítése volt. Ennek részben belföldi, nagyobb arányban külföldi, főként cseh, morva és bécsi kereskedők, valamint részben és többségükben magyarországi, számszerűen kevesebb külföldi, elsősorban bécsi, továbbá morvaországi kézművesek és manufaktúratulajdonosok igyekeztek megfelelni.

A gyapjúkereskedelemben országos központtá lett Pest eme jelentőségét növelte az 1830-as évek vége felé létesült két gyapjútisztító és osztályozó üzem. Az egykorú leírások szerint vízen és szárazon özönlött az egyéb nyerstermék is Pest vásáraira. Pestet nyerstermék-kereskedelme miatt tartották összehasonlíthatatlannak Béccsel vagy Németország – Dél- és Közép-Németország – kereskedővárosaival, noha az üzletkötések és a pénzforgalom szempontjából a lipcsei és a frankfurti vásárvárosokéhoz mérték jelentőségét. Egy-egy pesti Vásár forgalmát az 1820-as években 15–16 millió forintra becsülték. Pest rohamos fejlődéséről tanúskodik a nagyobb gyári kiváltsággal rendelkező tőkés iparvállalatok lerakatai számának meredek emelkedése is. 1815-ben még csupán 16 volt Pesten, 1819-ben újabb 12 lerakat létesült, 1828-ban már összesen 100 működött, s ebből 11 volt magyarországi üzemé. 1824 és 1840 között további 30 lerakatot állítottak Pesten. A külföldi vállalatok lerakataikat nagyobbrészt pesti kereskedőknél tartották. Pest a kivitelben, az átmenő kereskedelemben való közreműködése útján közvetve erősítette a belső piacot, ugyanakkor a hazai és az importált termékek elosztásában való jelentős részvételével betöltötte a belső piac közvetlen ellátójának funkcióját is. Lakossága kereskedelmi jelentőségével együtt nőtt. Lélekszáma 1800–1809 táján 30 ezer fő körül mozgott; 1836-ban 70 378, 1846-ban már 110 619 fő élt a városban. Az 1830-as és 1840-es években 54% volt a lakosság szaporulata. Ennek hétnyolcada beköltözésből származott, csupán egynyolcada eredt a természetes szaporulatból. 1847-ben 2 ezernél több ember foglalkozott termény-, illetve iparcikk-kereskedéssel.

Pécs a Dunántúl legnagyobb kereskedelmi forgalmú városa volt. A legnagyobb mennyiségű állat itt cserélt gazdát az országban. Az Ormánságban a Hegyhát, a Zselicség és a Sárköz árucsere góca, ahol – az egykorúak szerint – főként szerb és boszniai állatkereskedők nagy üzleteket bonyolítottak le. A Balkán félszigetről hatalmas sertéskondákat hajtottak ide eladás végett, majd a közeli rengeteg erdőkben makkon hízlalás után vagy ők, vagy vevőik továbbhajtották a sertéseket Sopron-ba, Bécsbe.

Borsod megyében Miskolc volt a piaci vonzáskörzet góca. Kitűnő országútja is hozzájárult fejlődéséhez. Nagy mennyiségű gabonát, bort, gyapjút, sertést, és az 1840-es években átlagosan évi 15 ezer mázsa rongyot adtak el a vásárokon, majd szállították az ország más részeibe görög és zsidó kereskedők.

Kassa az Erdély, Debrecen, Pest és a Hegyalja felől jövő, valamint az északi határon túlra, továbbá Alsó-Magyarországra irányuló kereskedelem csomópontja, áruforgalmának összekapcsolója. Vásárain gabona, dohány, gubacs, só és bor voltak a legkeresettebb árufélék. 1840 óta már az örökös tartományokból is érkeztek vevők újonnan létesült gyapjúvásáraira.

Nagyváradnak hat országos vására miatt volt kiemelkedő jelentősége. A nagyarányú ló- és szarvasmarha-felhajtás nemcsak pesti, hanem bécsi kereskedőket is vonzott. A városnak ez a – kivitelt szolgáló – forgalma közvetve szintén hozzájárult a belső piac erősödéséhez.

Temesvár kereskedői bécsi és pesti üzletfeleikkel tartott kapcsolataik révén a Havasalföldet és Szerbiát is ellátták fényűzési cikkekkel. Emellett még a szultán fennhatósága alatt levő, más területekről származó árukkal folytatott átmenő kereskedelemből is hasznot húztak.

Sopron a rendelkezésre álló adatok szerint jelentős mennyiségű gabonát és szarvasmarhát közvetített az ausztriai tartományokba, a hazai horvát kereskedők révén pedig nagyobbrészt Bécsújhelyre. A vásárain forgalomba került sertések jelentős hányadát a szlavóniai határőrvidékről hajtották a városba délszláv kereskedők. Az 1840-es években már gyapjúkivitele is legalább ilyen nagyméretű volt. Korábban élénk borkereskedelme a Zollverein létrejötte óta lehanyatlott. Hetivásárain magyarok, németek, horvátok mezőgazdasági és ipari termékcseréje folyt, hozzájárulván elsősorban az anyagi kultúra terén a népek közti kapcsolatok fejlődéséhez.

A Tiszántúl kereskedelmi szempontból legnevezetesebb piacközpontja Debrecen. Dohányraktára és az ahhoz kapcsolódó kincstári felvásárló tevékenység azért különösen jelentős, mert Szabolcs és Szatmár megye dohánytermelő községeinek gyűjtőközpontja, s ezáltal a termelés növelésének ösztönzője. Nem kevésbé fontos négy országos vására miatt, amelyek a pesti vásárok után a leghíresebbek voltak, mindenekelőtt a nagyarányú szarvasmarha-, ló- és sertésfelhajtás miatt. A debreceni szalonna különösen Gömör, Szepes és Sáros megyében volt keresett, de Pestre is sokat szállítottak belőle. A debreceni vásárok látták el a szűkebb piackörzetet helybeli, főleg azonban Pestről hozott kézműves és manufaktúraipari termékkel, gyarmati árukkal.

Veszprém a megye egyik fő kereskedelmi gócpontja, amely kiterjedt vonzáskörzettel is rendelkezett. Betöltötte az elosztó mellett a gyűjtőközpont funkcióját is. Öt ország- és postaút haladt át rajta. Vas, Sopron és Győr megye kereskedői is látogatták vásárait. Négy országos vásárán bort, sertést, lovat, gabonát, faeszközt, gyapjút, hamuzsírt, gubacsot adtak-vettek nagyban. A veszprémi hetivásárokon a megyei termés mellett Tolna, Somogy és Fejér megyéből származó gabonát is hoztak forgalomba.

Óarad országos vásáraira bécsi és csehországi kereskedők hozták az iparcikkeket. Dohány-, gyapjú- és gubacsforgalma, valamint Erdély, Temesvár, Nagyvárad, Pest közti átmenő kereskedelme a távolsági kereskedelmet szolgálta. Ezzel, úgyszintén élénk állatforgalmával ösztönzően hatott a megye nagybirtokosaira is, főként gyapjútermelésük növelése érdekében, emellett – bár az előbbieknél kisebb arányban – szarvasmarha- és sertéstenyésztésük fejlesztését szolgáló beruházásokra is serkentvén őket. A vonzáskörzetébe eső némely község parasztjait viszont dohánytermelésre ösztönözte. Óarad lánglisztje a Habsburg örökös tartományokban is kelendő volt. Nyersbőr-, méz- és borkereskedelme éppúgy a tágabb belső piaci körzet vásárlóit szolgálta, miként Újarad vásárai, ahol az árutermelő, jómódú parasztgazdák növekvő mezőgazdasági faeszköz, szerszám, új mezőgazdasági épületekhez, csinosabb külsejű, tágasabb lakóházakhoz szükséges épületfaigényeiket Erdélyből leúsztatott fákkal elégítették ki.

Kanizsán a Triesztből, Laibachon át érkező áruk átmenő kereskedelme folyt, s ezen kívül jelentős gabonamennyiséget (az 1840-es évek első felében évi 600 ezer mérőt) hoztak forgalomba. A Balkánról szerbiai, boszniai kereskedők által felhajtott sertésekkel is folytatott kereskedelem; a gyapjú, bor, ló, nyersbőr, gubacs és hamuzsír piacának élénk kereslete és kínálata jórészt szintén a belső fogyasztás emelkedését jelezte. Részben az örökös tartományokból, részben Pestről származó manufaktúra- és kézműipari termékekkel, valamint a Triesztből érkező gyarmati árukkal Kanizsa látta el az egész megyét.

Pozsony a Duna révén az ország távolsági termény- és állatkereskedelmében, főként a pozsonyváraljai zsidó kereskedők tevékenysége által, nagy jelentőségű szerepet töltött be. Ugyanakkor a hozzá vezető jó utak segítették abban, hogy a belső piac szempontjából is fontos mezőgazdasági termék- és állatkereskedelme, valamint saját manufaktúra- és kézműves ipara, s Bécshez közelsége folytán tekintélyes ipari termékelosztó–közvetítő funkciót tölthessen be. Pozsony felé tartott, sok esetben ott is ért véget a Dunántúl déli vásárövezetében piacra került, a Balkán félszigetről elindult állatfelhajtás. Még a hajóvontatás idején a Dunán a déli országrészből szállított gabona, amely Komárom és Győr vásárain cserélt gazdát vagy ott került csupán átrakásra, számottevő mennyiségben Pozsonyba irányult.

Az ország egyik legvagyonosabb, legkulturáltabb városa, Győr, elsősorban gazdasági szerepe folytán vált különösen jelentőssé. Gabonakereskedelme az 1830-as években már felülmúlta Komáromét, és – mint erről már szó esett – a gőzhajón szállítás óta az ország legjelentősebb gabonakereskedelmi gócpontjává lett. Győrött is a gabonakereskedők a leggazdagabbak a polgárok között. A győrszigeti zsidó terménykereskedők szerepe, vagyona azonban még az övékénél is jelentősebb volt. Az 1840-es évek első felében átlag évi 1 millió mérő búza, 800 ezer mérő árpa, zab, tengeri fordult meg kikötőjében és raktáraiban. A Duna partján emelt raktárakban sok százezer mérő gabonát tároltak, miután előbb – a lengyelektől átvett szárítási eljárással – egy évnél tovább is eltarthatóvá tették az árut. Gondosan figyelték a gabonaárak alakulását az európai piacokon, és kivárták, amíg magas haszonnal adhattak túl a gabonán. (Például az 1816–1818 közötti ínséges, járványsújtotta években, valamint 1845 és 1847 között.) 142 gabonakereskedő, 33 kis befogadóképességű, burcsellás bérhajós élt Győrben. Ők szállították tovább a mosoni Duna-ágba a gabonát. Jelentős volt a város átmenő sertéskereskedelme is, úgyhogy az 1840-es években már boszniai sertéskereskedők is kezdtek letelepedni Győrben. Országszerte híresek voltak lóvásárai. A gabonakereskedelemmel összefüggésben nőtt a szállításban, rakodásban, üzletkötésben részt vevő, vagy éppen mezőgazdasági termények feldolgozására berendezkedő tőkés polgári vállalkozó lakosság száma is, növekedtek a fogyasztói igények, amelyeket főként a Pestről és Bécsből hozott iparcikkekből elégítették ki, minthogy Győrben 1848 előtt az iparcikktermelés, ezen belül is a tőkés ipari vállalkozás nem volt jelentős.

Szegedet egyértelműen távolsági, túlnyomórészt a határon túlra irányuló gyapjú-, valamint dohánykereskedelme gazdagította, formálta régi típusú szabad királyi városból lassanként a korszerű várostípus szintjét megközelítő várossá. A kincstári raktárba gyűjtötték, majd továbbították a Torontál megyei, főleg a nagykikindai körzetben, Bács megye 16 községében termelt és eleinte csak az Abaldo által felvásárolt dohányt. Magánkereskedők azonban már az 1820-as években eredményes, az Abaldónál magasabb árakat fizető versenytársként léptek fel. A dohánykereskedelemnél is nagyobb méretű és jelentőségű volt Szeged hatalmas, a Kiskunfélegyházától mintegy 6 km-re fekvő Csengeléig terjedő pusztáin termelt és a körzet más helyeiről összegyűjtött gyapjúval folytatott kereskedelme.

Horvátországban elsőként Károlyváros töltötte be az első csoportba sorolt piacközpont funkciót. Már a francia megszállás idején ez a város bonyolította le a tengermelléki és a balkáni országok felé irányuló átmenő forgalmat. Az 1830-as évek gazdasági fellendülése, különösen pedig az 1840-es évek a horvátországi kereskedelem fellendülését, a horvát kereskedelmi tőke súlyának gyarapodását eredményezték. Ekkor már nemcsak a dél-magyarországi (bánáti, bácskai), horvátországi és horvát határőrvidéki gabona, gyapjú és egyéb, e területekről származó mezőgazdasági termékek kereskedelmi, átrakó és továbbító központja volt Károlyváros, hanem részben a fiumei dohánygyárakban feldolgozott és a jórészt Tolna megyében, valamint a Tisztántúlon, továbbá Kőrös és Zágráb megyében termelt dohányé is. A Károlyvárosba érkezett dohánymennyiség másik részét a horvát kereskedők Olasz- és Franciaországba szállították tovább a tengermelléki kikötővárosokból (Fiume, Zengg), jórészt horvát tulajdonban levő hajókon. A gabonát nagyrészt az örökös tartományok és az odesszai gabona behatolásáig Franciaország vették át.

Az 1840-es években Varasd és Zágráb tartotta kezében az átmenő kereskedelmet. A Triesztből Laibachon át érkező áruk Varasdon, Zágrábon át jutottak el részben Bécsbe, részben Pestre, illetve Kanizsára. Ugyanakkor Varasd a szerbiai és boszniai sertéskereskedők által a Balkánról felhajtott állatok nevezetes vásárhelye is volt.

Az első csoportba sorolható városok közé tartozik, elsősorban kereskedelmi funkciója miatt, a fejlett – részben külföldi tőkével alapított – iparral is rendelkező Fiume, amely az 1840-es évek első felében évi átlagban 8–9 millió konvenciós forint értékű áruforgalmat bonyolított le. Kikötőjének hajóteher-forgalma 1823 és 1846 között csaknem négyszeresére emelkedett. A hajók gabonát, szerémsegi bort, szilvapálinkát és más gyümölcspárlatokat, valamint hamuzsírt szállítottak külföldre, s gyarmatárut, pamutot és egyéb levantei árukat hoztak be.

Erdélyben Brassó töltött be Pesthez hasonló jellegű piacközponti funkciót. Minden fő kül- és belkereskedelmi útvonal a városban futott össze, amelynek – Erdély természeti-földrajzi adottságai és gazdaságának a magyarországitól különböző ágazati fejlődése következtében – elsősorban a szomszédos és a távolabbi délkelet-európai országok felé irányuló távolsági kereskedelme számos, Brassóhoz közel eső hágón át bonyolódott le. Voltak kapcsolatai Trieszttel, Béccsel, Pesttel, Temesvárral is. Brassóban jórészt a román nagykereskedőknek volt tetemes része a levantei áruk átmenő forgalmában, nem kevésbé a román fejedelemségekkel lebonyolított kereskedelemben. Brassó kereskedői erdélyi, többnyire brassói, részben [[Nagyszeben|nagyszebeni]] manufaktúra- és kézművesipari termékeket szállítottak elsősorban Bukarestbe, Tulceába, ahol üzleteik, raktáraik voltak. Az erdélyi fogyasztást szolgáló, Brassón át lebonyolódó import leventei pamutból, havasalföldi gyapjúból, kordovánbőrből, keleti fűszer-árukból. a jómódú polgárok és földbirtokosok fény/űzését szolgáló divatcikkekből, moldvai és havasalföldi borból, az örökös tartományokból, legtöbb esetben Bécsből szállított textilárukból és egyéb ipari termékekből, főként vasárukból állt. Erdélyi, Küküllő melléki borok mellett gyapjú, juh és sertés, faggyú és gyertya forgalomba hozásával is hozzájárult a belső piac szükségleteinek kielégítéséhez.

Erdély északnyugati részén Kolozsvár töltött be a belső piac erősítése szempontjából nevezetes funkciót. Kereskedői összegyűjtötték és Erdély felső megyéibe, valamint Magyarországra Debrecenig továbbították a székely megyék lakóinak parasztipari és a szász székek körzetében élő kézműves iparosok és tőkés vállalkozók ipari termékeit. A Magyarországon vásárolt mezőgazdasági, valamint a leginkább Bécsben, illetve Pesten vásárolt finomabb minőségű ipari termékeket pedig Kolozsvár tág körzetébe juttatták el.

Az említett magyarországi, horvátországi és erdélyi városok mindegyike regionális és a régión túlnyúló szerepkört is betöltött. Piacközponti funkcióik általában több megyére terjedtek ki. Eme városok nagyobb része országos vagy regionális hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő [[Gyöngyös]], Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést) Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak.

Mérei Gyula

Háziipar, céhes ipar

A veszprémi csutorások évek hosszú során át szállítottak csutorát a katonaságnak. Később az Óbudai Hadfelszerelési Bizottság helyébe megbízóként kereskedők léptek.

A tőkés ipar

A finom asztali edények, porcelán dísztárgyak csak az 1830-as évek második felétől, de főleg az 1840-es években leltek tartós belföldi piacra. Bretzenheim herceg 1820-ban létesült telkibányai üzeme is csak az 1840-es években virágzott fel igazán, miként a veszprémi püspök városlődi kőedénygyártó manufaktúrája.

Vörös Károly

A magyar színjátszás kiteljesedése

Csak néhány példa ezekből az úti programokból: 1820-ban a Révkomáromi Nemzeti Színjátszó Társaság Komáromból kiindulva a Győr, Szombathely, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg, Szombathely, Pozsony, Sopron, Kismarton, Szombathely, Zalaegerszeg, Komárom, Győr, Komárom állomások által meghatározott kacskaringós útvonalat járta végig. 5 év múlva a fehérvári társulat vándorútján Veszprém, Zombor, Szabadka, Baja, majd Fehérvár, innen kirándulva Balatonfüred és (előbb még Fehérvárra visszatérve) Pozsony színpadjain lép fel.

Spira György

Jellačić betörése

A támadás megindulásának hírére Batthyány rögtön lázas tevékenységbe fogott: 13-án elrendelte, hogy az egy hónapja szerveződő önkéntes nemzetőri zászlóaljak zöme haladéktalanul vonuljon Veszprémbe, a dunántúli megyék legtöbbjének a lakóit pedig általános népfelkelésre hívta fel, majd másnap utasította a törvényhatóságokat az újoncozás azonnali megkezdését előíró képviselőházi határozat foganatosítására, s közben gondoskodott az ország legfontosabb erődítményének, az ellenforradalmár Friedrich Wilhelm Mertz altábornagy parancsnoksága alatt álló Komárom várának a biztosításáról is, amennyiben elébb nagyszámú megbízható nemzetőrrel egészítette ki a kétes szellemű várőrséget, utóbb pedig Mertz távozását is kikényszerítette.

Az önvédelmi háború megszervezése

És az önvédelmi harc sikerre vitelét nehezítették – többek között – az udvarhű főpapok is, hiszen ezeknek egy része a szeptemberi fordulat után is csak igyekezett meggyőzni híveit arról, hogy a forradalom az Antikrisztus műve, egyikük, Zichy Domokos gróf, veszprémi püspök pedig ennek nagyobb bizonyságául még nyáját is elhagyta és kiszökött az országból.

Katus László

A könnyűipar

A hagyományos posztóipar központjai a Dunántúlon (Tata, Veszprém, Kőszeg, Szombathely, Pinkafő) és a Felvidéken (Szakolca, Gyöngyös, Szepesség) visszafejlődtek, de teljesen nem tűntek el.

Hanák Péter

Az osztályharc fellendülése. Az 1904. évi vasutassztrájk.

A mozgalom másik jellemző vonása, hogy a főváros mellett számos vidéki – éspedig jó néhány iparilag elmaradottabb – városra (Pápa, Veszprém, Paks, Zombor) is kiterjedt.

Hajdu Tibor

A tanácsválasztások

A falvakhoz hasonló volt a szavazás aránya több jellegzetesen paraszti városban: Kecskeméten (10% alatt), a Viharsarokban, Csongrád, Szolnok megyében, de Veszprémben és Pápán is.

Lábjegyzetek

  1. Balogh József, László Gyula: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 409–410.
  2. Balogh József, László Gyula: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 409–410.
  3. Wesselényi kiáltványa, Murány, 1663. május 22. OL Kamarai let. E 199 Wesselényi lt. fasc 8.
  4. Ugyanott 240–241, 578.

Irodalom

Ortahut és Keisit Bogyay elhamarkodottan azonosította Veszprémmel és Kenesével (Th. Bogyay, Die Kirchenorte der Conversio Bagoariorum et Carantanorum. SF 19. 1960.58) – a 865 karácsonyát Mosaburgban megünneplő, s a következő napokban is a környéken tevékenykedő Adalwin érsek január 1-re aligha juthatott volna el Veszprémbe.

Veszprém első püspökségére lásd Gutheil Jenő, Az Árpád-kori Veszprém (Veszprém, 1977). 49–51; Szent István előtt (Vigilia 25. 1960. 459–466).

A veszprémi püspökség oklevelére lásd Györffy György, Történelmi Szemle 3. 1960. 531–535; dátumára lásd Székesfehérvár Évszázadai II. 22–23.;

Veszprémvölgyre lásd Gyomlay Gyula, Szent István veszprémvölgyi donatiojának görög szövegéről (Budapest 1901); Czebe Gyula, A veszprémvölgyi oklevél görög szövege (Budapest 1916); Hóman Bálint, Szent István görög oklevele (Századok 51. 1917. 99—136, 225—242); Moravcsik Gyula, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I. 408—418.

A számítógépes eljárással összeállított céhkataszterből a tízkötetes Magyarország története című vállalkozás főszerkesztőségének kérésére a Veszprémi Akadémiai Bizottság támogatásával és a Veszprémi Nehézvegyipari Egyetem számítógépének igénybevételével, megadott szempontok alapján táblázatos összeállítás készült, amiért ezúton is köszönet illeti a munkálatokat irányító Éri Istvánt, a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központ vezetőjét.

Kiadványok