Világi előkelők

A Múltunk wikiből

Korszakunkban az oklevelek és a krónikák fénye a világi előkelőket, az uralkodó osztály felső rétegét pásztázta, akik a közvetlen politikai hatalomban részesedtek. Egyik csoportjukat azok alkották, akik magyar származásúak voltak, vagy családjuk már több nemzedék óta Magyarországon élt, és beilleszkedett az itteni viszonyokba.[1] Nagy gazdasági hatalomra és magas polcra jutottak a X. század végén Magyarországra került Hont és Pázmány testvérpár utódai. Ebből a családból származott, s az I. István kori Hontnak talán dédunokája volt az a Lampert comes, aki a bozóki monostort alapította, s az Árpádokkal is rokoni kapcsolatba került. Nem véletlen, hogy Lampert birtokai jobbára ott terültek el, valamint családi monostorát is ott alapította, ahol Hont százegynéhány évvel korábban megvetette a család birtokállományának alapját. A Szentgyörgyiek, akik a XIII. század első évtizedeiben a II. Endre kori nagy birtokadományozások egyik fő haszonélvezői voltak, szintén ebből a családból származtak.

A XI. század közepén jelent meg Magyarországon a Gut-Keled atyafiság őse. Ennek az egyre jobban terebélyesedő családnak a sarja a XI. századi trónküzdelmekben fontos szerepet játszó Vid, akinek udvarháza és háznépe (curia et mansio) a Száva-parti, Szerém megyei Búziáslakon volt. Korán, bizonnyal már a XII. században megvethette a lábát a szétágazó család az ország másik pontján, a Nyírség déli részén, ahol később a Gut-Keled nemzetség közös nemzetségi monostora (Adony) és a XIII. században számos tagjának birtoka tűnik fel. Az ország egy harmadik részén, Zala megyében birtokolt a szintén ebből a családból származó Márton comes, a csatári monostor alapítója. Ha egyes ágakat a megtelepedés első és ősi központjától messze is vetett a sors, minden kapcsolat nem szakadt meg a közös őstől származó családtagok között, s az egyazon helyre került atyafiság még sokáig megtartotta a birtokközösséget. Jól látható ez a csatári monostor alapításának körülményeiből. A csatári praediumot, ahol a monostor épült, Gut leszármazottai, Márton comes atyafisága közösen birtokolta. Egy része nyilván magáé a monostoralapító Mártoné volt. Másik részét András fiaitól váltotta meg, odaadva nekik a Mura folyón innen Bekcsényben bírt földjét. Alexius részét Márton comes még annak életében elnyerte. Miklós részéhez jóvátétel fejében jutott, mivel Miklós megölte az ő egyik emberét. Egy további részt itt Hippolit birtokolt, ő azonban István Nyírben lévő földjéért megváltotta azt. Mivel pedig István szintén belekeveredett a gyilkosságba, része így Márton comesre háramlott. A csatári praedium eredetileg tehát legalább öt rokon közös tulajdona volt, s közülük az egyik szoros kapcsolatban állott egyik nyírségi atyafiával. A csatári monostor alapítását azonban megelőzte egy birtokfelosztás Márton comes szűkebb családjában testvére és fogadott fia, illetve felesége, Magdolna asszony között.

Nem érdektelen egy pillantást vetni az almádi monostor alapításának körülményeire sem. Az alapító család, a későbbi Atyusz-nemzetség legrégibb ismert tagja Bánd (Bándi) volt. Tőle eredt az elhatározás, hogy a Zala megyei Almádon monostort építsenek. Halála előtt az egyháznak szánt javait, szolga-mansiókat, igásmarhákat, ekéket, szőlőt egyenlő arányban két fiára, Atyuszra és Miskára (Miskére) bízta, hogy az egyház teljes felépítésééig és felszenteléséig csorbítatlanul őrizzék. Az 1117-ben alapított monostor felszentelésére 1121-ben került sor. Ekkor Atyusz az apja adományából az egyház számára hűségesen megőrzött fél részt átadta a monostornak. Emellett örökölt praediumain a földnek, ligetnek, rétnek a felét adományozta a monostornak. Ebből következik, hogy 1121-re az atyai birtokot a két testvér már felosztotta egymás között. Ezt megerősíti az oklevél egy másik része, amelyt Atyusz ama adományait sorolja fel, melyek saját birtokaiból valók. Sajnos, az oklevél nem adja meg e birtokok eredetét, azt tudniillik, hogy melyek származnak királyi adományból, melyek vételből stb. 1164-ben az almádi monostort alapító Atyusz testvérének, Miske (azaz Miska) comesnek a fia, a fiú utódot nélkülöző István végrendelkezett. Az oklevél bevezető soraiban megkülönböztette atyai örökségből (ex patrimonio) bírt és szolgálattal (per servitium) szerzett javait, a részletes, 14 praediumot feltüntető felsorolás azonban nem tüntette fel az ingatlanok eredetét. Bizonnyal az atyai örökségből származott Almád és Mogoroy, amelyek már az 1121. évi almádi oklevélben is szerepeltek mint Atyusz és Miska atyai öröksége. Mogoroy preadiumot István egyenesen testvére, Atyusz fiának adta, akit egyik örökösévé tett meg. István 14 praediumából, illetve földjéből egyébként hatot egyházi testületeknek adott, az almádi monostornak hármat, a veszprémi egyháznak kettőt, a szent király Jeruzsálemben levő vendégházának pedig egyet, míg további négy-négy preadiumát vagy annak részét feleségére, valamint unokaöccsére hagyta. A feleségének juttatott praediumok közül egyet István szerzett szolgálattal, egy másikat pedig felesége saját pénzen vásárolt. Emellett István különböző helyeken levő szolgarendűeket örökített el.

Nagy hatalomra tett szert már a XII. században az Ákos-atyafiság. Kinnamosz bizánci történetíró a magyarok egyik leghíresebb emberének nevezte Ákost (Akuszisz), aki 1128-ban a bizánciak fogságába esett, de onnan kiszabadulva még két soron következő királyt (II. Bélát és II. Gézát) szolgált. Ugyancsak az Ákos családba tartozott az a Moynolth, aki 1132-ben a trónbetöltés kapcsán támadt vitában az életét vesztette. Egy hamis 1124. évi oklevél hitelesnek tekinthető tanúnévsorában e Magnold és Ákos comesek mellett Lambert comessel találkozunk, aki azonos a bozóki monostor alapítójával, s aki szintén eme 1132. évi viszály során halt meg. Comes címük, az érsek és a püspökök társaságában való előfordulásuk mutatja magas társadalmi állásukat. Az XIII. század első évtizedeiben is viseltek e nemzetségek tagjai vezető tisztségeket. Atyusz nembeli Atyusz bán és királynéi udvarbíró, Hont-Pázmány nembeli Sándor és Sebes asztalnokmester volt.

Az adatok arról vallanak, hogy számos esetben már a XII. században megtörtént a közös családi föld egyéni tulajdonba vétele, de ez a folyamat korszakunk folyamán még nem zárult le. 1231-ben a Csák-nemzetségnek a Vértes-erdőben bírt közös földjéről olvasunk. II. Endre 1216-ban erősítette meg a Hont-Pázmány nembeli, Szentgyörgyi ági Tamás két fiának egymás közötti birtokosztályát. A Bogát-Radvány-nemzetség 1235-ben osztozott meg ősi birtokukon, libertinusaikon és szőleiken. Ugyancsak a tatárjárás előtt különítették el földjeiket az Ajka-genus tagjai. Az osztozások eredményeképpen létrejövő egyéni tulajdon megadta a föld birtokosának azt a lehetőséget, hogy saját elhatározása szerint gazdálkodjék a maga ingatlanán.

A világi előkelők másik csoportját alkották, akik korszakunkban érkeztek Magyarországra. Ezekről az előkelő hospesekről a magyar krónikás anyag genealógiai természetű feljegyzései és a korabeli oklevelek adnak felvilágosítást.[2] A nagy hatalmú Héder-nemzetség eleiről a XIII. századi Ákos mester ilyen híradást örökített meg: az Alamanniából, a Heunburg grófok családjából származó Wolfer testvérével, Héderrel (Hedrich) és 300 páncélos lóval jött Magyarországra, s neki Géza fejedelem a Küszén hegyet és Győr környékén egy dunai szigetet adott örök szállásul, ahol favárat készített, s hegyen monostort épített, s oda is temetkezett. Ákos mester kortársa, Kézai Simon már csak 40 páncélos lóról tesz említést, ami a mennyiséget illetően jóval közelebb járhatott az igazsághoz. Ákos mester leírásába más hiba is bekerült: az általa említett favárat bizonnyal nem ők, hanem III. Béla király építtette. A legnagyobb csúszás az időpontban van: a Héder-nemzetség elei nem Géza fejedelem, hanem II. Géza király idejében jöttek Magyarországra. Ezt egykorú oklevelek kétségtelenné teszik. Ránk maradt egy, magának II. Gézának a pecsétjével megerősített 1157. évi, egyébként vitatott hitelességű oklevél a Walfer (Wolfer) comes által alapított küszéni (güssingi, azaz németújvári) monostor adományozásáról. A II. Géza kori beköltözést mutatják a korabeli oklevelek is, illetve az a negatívum, hogy II. Géza kora előtt nevükkel a magyarországi anyagban nem találkozunk. Wolfer comes 1157–1158-ban – egy oklevél tanúsága szerint – a király környezetében volt, testvére, Héder pedig már 1150 óta II. Géza urvarbírájaként szerepelt, majd III. István alatt, 1162-ben a nádorságra emelkedett. II. Géza diplomáciai vonatkozásban is igényt tartott szolgálataikra. Wolfer 1161 előtt Eberhard salzburgi érsekkel folytatott tárgyalásokon, Héder pedig az 1158. évi regensburgi német birodalmi gyűlésen vett részt a magyar uralkodó megbízásából.

Ákos mester Keled fiairól, akik kortársai voltak, azt említi meg, hogy ősük, a meisseni őrgróf nővérének és Hersfeld grófnak a fia, aki Frankfurtban a császár választása alkalmából tartott ünnepi gyűlésen megölte a türingiai tartománygrófot (Landgraf), s az ítélet elől kíséretével, amelybe 60 páncélos mén tartozott, II. Géza korában Magyarországra jött; a magyar uralkodó ünnepélyesen fogadta, és gazdag birtokadományokkal látta el. Némileg más információt közöl Kézai, hiszen szerinte a beköltöző őst Gottfriednek hívták, az esemény pedig III. István idejében történt. Leírásuknak a Hersfeld családra vonatkozó része valótlanság. A legnagyobbat azonban nem ezzel vétették, hanem azzal, hogy ezt a XII. századi bevándorlást a Délvidéken birtokos Keled-leszármazottak családi hagyományához kötötték, holott valójában ez a nyugat-magyarországi Fraknói család eredettradíciója. Szerencsére ránk maradt 1156 tájáról II. Géza oklevele, s ebből kiderül, hogy Gottfried és Albrecht a magyar uralkodó hívására jöttek Magyarországra, s itt Sopron és Vas megyében összesen öt falut, illetve földet, valamint egy királyi erdőt kaptak adományul. Ezt a tényt megerősíti III. István király 1171. évi oklevele. Ebből szintén arról értesülünk, hogy a nemes Gottfried és Albrecht német hospesek II. Géza hívására érkeztek az országba. II. Géza halála után azonban Ivánka locsmándi comes három falut, illetve földet mint ispánságához tartozót a király előtt perrel kívánt a hospesektől elvenni. III. István a hospesek javára ítélt. Leszármazottaik főleg a XIII. század elején játszottak diplomáciai küldetésekben fontos szerepet a magyar király, II. Endre oldalán; egyikük az uralkodó leányát, Erzsébetet kísérte Türingiába férjéhez, másikuk pedig II. Endre feleségét, Jolántát hozta Konstantinápolyból Magyarországra.

Ákos mester leírása szerint a Buzád-nemzetség ősét, az Orlamünde családból származó Haholtot II. Béla fia, István király hívta be. Ákos mester két ponton is tévedett. Egyik botlását már Kézai javította, amikor az előkelő és valószínűtlen Orlamünde-származás mellőzésével meisseni, türingiai eredetét jegyezte le, hogy tudniillik a család felmenői wartburgi nemesek voltak. A másik tévedésre csak a történeti kutatás mutatott rá. Eszerint nem II. Béla fia, IV. István hozta be a maga segítségére a Német-Római Császárságból, hanem sokkal inkább III. István, aki Ausztriából visszatérve német segítséggel győzte le nagybátyját, IV. Istvánt. A bevándorló Haholt magával hozott saját katonaságával verte le a IV. István érdekében fellépő nemzetségek, köztük a Csák-genus lázadását. A Haholttól eredt nemzetség a XIII. században nádort, bánt és számos, magas posztra jutott tisztségviselőt adott az országnak.

A Nagymartoni család eleinek Magyarországra kerüléséről Ákos mesterrel szemben Kézai Simon tartott fenn megbízhatóbb információt. Míg Ákos mester szerint Simonnak és testvérének, Mihálynak a nemzetsége, amelyet Nagymartoninak (Mortundorf) neveznek, II. Endre idejében jött be Spanyolországból, addig Kézai úgy fogalmazott, hogy ugyanez a nemzetség Konstanciával, Aragónia királyának lányával, Imre király feleségével érkezett katonák kíséretében az országba. Ugyancsak Kézai mondja el, hogy Konstancia királyné hozta magával Aragóniából Totát, aki Magyarországon Benedek nádor (dux) felesége lett, s Tota Nagymarton (Mertinsdorf) birtokába Imre király és Konstancia révén jutott jegyajándék címén. Kézai közlését oklevelek erősítik meg és pontosítják. Eszerint 1202-ben Imre király Benedek vajdának adta a III. Béla által a budai egyháztól vásárolt Nagymartont, majd ugyancsak ekkor az uralkodó megengedte Benedeknek, hogy a királytól kapott Nagymartont, illetve az Esztergom megyei Bajótot feleségének, Thota asszonynak adhassa jegyajádék fejében, illetve Konstancia kérésére mentesítette Thotát (aki a királynéval jött Magyarországra) a Nagymarton után a királynak járó adók fizetése alól. Tota testvére, Simon II. Endre idejében telepedett meg Magyarországon. Tota halála után annak birtokai reá szálltak, s mind ő, mind fiai vezető szerepet játszottak Magyarországon. A latin Simon már 1220-ban Béla herceg tisztségviselői sorában ispánként szerepel, II. Endre 1223-ban földdel adományozta meg, 1232-ben pedig hatalmas összegért, 500 márkáért maga Simon vásárolt egy falut. 1243. évi oklevél említi a spanyol Simon comes különböző követségekben teljesített szolgálatait.

Az idegenből jött előkelők diplomáciai és főleg katonai segítséget nyújtottak a magyar uralkodóknak. Nem véletlen, hogy mind a krónikák, mind a korabeli oklevelek a katonai vonatkozásokat hangoztatják: a beköltözők miles voltát, a velük jött kíséret katonai erejét. Ráadásul ezek a fejlett nyugati harcmodort és páncélos hadviselést képviselték, ami a hagyományos magyar könnyűlovas hadrendnél fejlettebb volt. Nem véletlen, hogy a XII. században és a XIII. század elején beköltöző előkelőket tárt karokkal fogadták királyaink Magyarországon, nagy birtokokkal ruházták fel őket, s mindent megtettek, hogy birtokban és méltóságban utolérjék a magyar eredetű vagy már több évtizede Magyarországon élő és egyre inkább magyarnak számító nagybirtokosokat.

A magyar eredetű és a régóta Magyarországon élő, valamint a csak frissen idekerült előkelők sokáig harmonikus viszonyában a XIII. század első évtizedeiben támadtak zavarok. Ennek oka két körülményre vezethető vissza. Egyrészt a XII–XIII. század fordulójától kezdve szemmel látható módon megerősödött a magyarországi társadalomban a világi arisztokrácia súlya, megnőtt öntudata, mind mohóbban törekedett birtokok szerzésére. Ezt keresztezte II. Endre ama politikája uralkodásának első éveiben, amelyet a frissiben Magyarországra került előkelők, a király feleségével együtt érkezett merániai jövevények szerfeletti kedvezése jellemzett. A hatalomban való teljesebb részesedésért, a nagyobb jövedelmek és földingatlanok megszerzéséért folyó harcok az uralkodó osztály világi részében etnikai mázt kaptak, s végső fokon ide nyúlik vissza a magyarországi történetírásnak a XIII. század második felében uralkodó ama gyakorlatának gyökere is, amely külön tárgyalta a hét vezértől származó magyar (szkíta) eredetű, valamint a jövevény (advena) nemzetségeket és családokat.

A nagy vagyonú birtokos családok, mind a régóta Magyarországon élők, mind a frissen beköltözöttek, monostort alapítottak, sőt a legtekintélyesebbek többet is. Az Aba-atyafiság XI. századi családi monostorai, Sár, Százd és Feldebrő mellé 1143-ban Széplakon szenteltetett fel újat. Valószínűleg a Gut-Keledeknek is több monostoruk volt a XII. században, a Nyírségben az adonyi, Szatmárban a sárvári, Zalában a csatári. A Hont-Pázmányok a XII. század első évtizedeiben alapították a bozóki, a XIII. század elején pedig a bényi monostort. 1146-ból van adatunk arra, hogy a Csák-atyafiság a Vértes hegységben rendelkezett családi monostorral, amelyet az oklevél a család egyik tagjáról Ugrin comes monostorának nevez. Bizonyára már a XII. században állt az Ákosok egyik-másik családi monostora, a Kraszna megyei Ákos faluban vagy pedig a Pest megyei Ákoson. A Ják nemzetség pornói monostora a XII–XIII. század fordulóján épült, a jáki pedig a XIII. század elejétől 1256-ig. A Buzád nemzetség a XIII. század elején alapította hahóti monostorát.[3]

Irodalom

  1. A világi előkelőkre vonatkozó anyagot az egyes nemzetségek történetébe ágyazva tárgyalja Karácsonyi, Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. A világi uralkodó osztály kialakulásának folyamatát Székely György vázolja fel: Évolution de la structure et de la culture de la classe dominante laíque dans la Hongrie des Árpád (ACTA HISTORICA ACADEMIAE SCIENTIARUM HUNGARICAE 1969. 3-4); A világi uralkodó osztály szerkezetének és kultúrájának fejlődése az Árpád-kori Magyarországon (Vasi Szemle, 1970. 1).
  2. Az előkelő hospesekről áttekintő képet rajzol, s a vonatkozó magyar krónikás anyag kritikáját adja Mályusz, Az V. István-kori gesta. A részleteket illetően hasznos: Závodszky Levente, A Héder nemzetség és a küszéni monostor (Turul, 1913. 3); Csóka J. Lajos, Adalbert és Walfer pannonhalmi 1153., illetőleg 1157. évi oklevelének hitelessége (Levéltári Közlemények 1964. 1.); Wertner Mór, A Fraknóiak (Turul, 1892. 3); Pór Antal, A Nagy-Martoniak (Turul, 1889. 2).
  3. Az úgynevezett nemzetségi monostorokról összefoglaló jelleggel lásd Petrovics István, Nemzetségi monostoraink problematikája (Acta Universitatis Szegediensis. Acta iuvenum. Sectio historica I. 1978.)


Társadalmi helyzet
Átmeneti rétegek Tartalomjegyzék Egyházi társadalom