Vitéz Mihály

A Múltunk wikiből

II. Mihály, ismert nevén Vitéz Mihály, románul Mihai Viteazul

Drăgoești, 1558 – Aranyosgyéres, 1601. augusztus 9.
1593-tól Havasalföld, 1599-től Erdély és 1600-ban Moldva fejedelme
Misu Popp - Mihai Viteazul
1595
január 28. Törökellenes szövetség Bécsben Báthori Zsigmond fejedelem és I. Rudolf király között. (Erdély a Báthori család kihaltával Rudolfra, illetve örököseire száll.)
április 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott, (A Portától való elszakadást törvénybe iktatja; kimondja a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius vallás szabadságát; jóváhagyja az ellenzék 1594. évi kiirtását.)
augusztus 23. A török elfoglalja Bukarestet. Mihály vajda a hegyekbe húzódik.
augusztus Toborzás a szabadságjogok visszaadásának ígéretével a közszékelyek között.
szeptember 15. Erdélyi országgyűlés Feketehalmon. (Jóváhagyja a közszékelyek szabadságára tett ígéretet.)
október 3. Báthori Zsigmond Mihály vajdával szövetségben Havasalföld felszabadítására indul. (November elején tér haza.)
október 18. Tirgovistét a szövetségesek visszaveszik a töröktől.
október 22. Jenő várát erdélyi katonaság visszaveszi a töröktől.
október 29. Gyurgyevónál az erdélyi és havasalföldi szövetségesek nagy győzelmet aratnak a török felett.
1598
június 9. Mihály havasalföldi vajda hűséget esküszik I. Rudolfnak.
1599
március 21. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (Báthori Zsigmond harmadszor mond le a fejedelemségről.)
március 29. Báthori András bíborost választják erdélyi fejedelemmé. (Uralkodik november 3-ig.)
április 6. Báthori Zsigmond követei Prágában megállapodnak Erdély átadásáról.
április Mária Krisztina távozik Erdélyből.
június közepe Báthori Zsigmond elhagyja Erdélyt.
június 26. Mihály havasalföldi vajda hűséget fogad Báthori András fejedelemnek.
október eleje Mihály vajda a szabadság ígéretével toboroztat a közszékelyek között Báthori András ellen.
október 28. Mihály vajda legyőzi Báthori András seregét Sellenberknél. (Október 31-én bevonul Gyulafehérvárra.)
november 3. Báthori Andrást menekülés közben megölik.
november 20. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Hódol Mihály vajda előtt.)
1600
május Mihály vajda uralma alá hajtja Moldvát. Fiát, Petraskót teszi meg helytartóvá.
július 20. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kimondja, hogy a vajda adja ki a seregébe állt jobbágyokat; a román falvaknak a szomszédos magyar vagy szász falvak engedjenek nyomást legeltetésre; a román papok legyenek személyükben szabadok.)
augusztus vége Mihály vajda Szászsebesre, erdélyi előkelők egy csoportja Tordára hirdet hadfelkelést a török ellen.
szeptember 2. A Tordán összegyűlt nemesek felkelésre szólítják Erdélyt Mihály vajda ellen.
szeptember 10. Basta kassai főkapitány a nemesek hívására bevonul Erdélybe.
szeptember 18. Mihály vajdát az egyesült erdélyi és királyi sereg megveri Miriszlónál.
október 5. Az erdélyi rendek képviselői távozásra szólítják fel Mihály vajdát. (Két nap múlva a vajda megkezdi az elvonulást.)
október 20. Mihály vajda Ploiesti mellett vereséget szenved a lengyelektől. (Előbb Bécsbe, majd Prágába menekül.).
1601
március 24. Báthori Zsigmond visszatér Erdélybe.
április 3. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Báthori Zsigmondot visszaveszi fejedelemnek.)
április 4 után Báthori Zsigmond pártja elfogja Mihály vajda embereit. Sokat közülük meggyilkolnak.
augusztus 3. Báthori Zsigmond veresége Goroszlónál. (A fejedelem Moldvába, főparancsnoka, Székely Mózes a törökhöz menekül.)
augusztus 19. Mihály vajdát Basta generális megöleti.

Hegyi Klára

A birodalom peremén: a vazallus államok változatai

Vitéz Mihály merész kitörési kísérletének (1594-1600) bukása után a két vajdaság törököktől kifosztva és háborúktól meggyötörve fordult a 17. századba.

Sinkovics István

Kísérletek a török uralom alatt élő népek és országok bekapcsolására a felszabadító háborúba

Báthori Zsigmond már fejedelmi elődeitől örökölte azt a politikát, hogy a román fejedelemségekben a belső stabilitást s ezáltal az Erdéllyel való jó viszonyt is ápoló vajdák behelyezését mozdítsa elő a Portán, s őket katonailag is támogassa. 1592-től székely zsoldoshadat tartott Moldvában, Áron vajda védelmére lengyelbarát ellenzékével szemben, 1593-ban pedig egy zsarnokoskodó havasalföldi vajda helyi bojárellenzéke trónjelöltjének, Mihály bánnak adott menedéket Erdélyben, majd segítette őt, hogy a Portán elnyerje a vajdaságot. A havasalföldi bojárok így őbenne látták a török elnyomás megfékezőjét, míg a moldvaiak inkább a Portán szintén hatékony lengyel védelmet keresték.

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

Zsigmond közben a román fejedelemségekkel fűzte szorosabbra kapcsolatait, hogy Havasalföld és Moldva is szembeforduljon a törökkel, és így a három fejedelemségből erős hatalmi tömb alakuljon ki. A Habsburg-udvar közvetlenül is igyekezett Havasalföldet és Moldvát megnyerni, de Báthori megelőzte a vajdák ilyen lépéseit, és „konföderációt” kötött velük a török ellen. Horváth Mihály kapitánysága alatt csapatokat küldött Havasalföldre, melyek 1594. november 5-én Mihály vajda katonáinak és a helyi lakosságnak a részvételével lemészárolták a bukaresti török politika képviselőit és a kereskedőket, majd Mihály vajda hadaival és balkáni önkéntesekkel egyesülve, a dunai hidat őrző Gyurgyevó kivételével elfoglalták a Havasalföldet ellenőrző Duna-balparti török erődöket. Ugyanez történt Moldvában, ahol Barcsay András vezette székely csapatok vettek részt a török kereskedők lemészárlásában, valamint a legészakibb Dnyeszter menti török vár, Bender ostromában.

Visszalépésre ezek után már nem volt mód, készülni kellett a török ellentámadásra. A keresztény összefogást meg kellett erősíteni, amiben a havasalföldi bojárok és Báthori egyetértettek. Mihály vajda önállósági szándékaival nem törődve, a havasalföldi klérus és bojárság küldöttsége 1595. május 20-án Gyulafehérváron Báthorit ismerte el fejedelmének, akinek Mihály vajda csak helytartója, s csak 12 tagú bojártanács beleegyezésével vethet ki adót, nevezhet ki főtisztviselőket; birtokelkobzást, halálos ítéletet pedig csak az erdélyi fejedelem jóváhagyásával rendelhet el. A bojártanács az erdélyi országgyűlés egyik rendi testülete lett, s 1596-ig valóban résztvevője is volt. Ezzel a havasalföldi bojárok régóta óhajtott rendi szervezkedése valósult meg, amire a moldvaiak már korábban is törekedtek, a lengyel rendiséget tekintvén példának.

Esztergom megvétele és a gyurgyevói győzelem

A háború súlypontja Havasalföldre helyeződött át, ahova a Porta nagy hadsereget küldött, hogy Mihály vajdát elpártolásáért megbüntesse, s azután Erdélyre támadjon. Szinán augusztusban átkelt a Dunán, pusztítva nyomult előre. Mihály vajda Călugăreni mellett igyekezett megállítani a nagy túlerőben levő ellenséget. Seregében székelyek és Király Albert vezetése alatt hajdúcsapatok is harcoltak. Bár az ütközetben a török súlyos veszteségeket szenvedett, és Szinán élete is veszélyben forgott, a török továbbnyomulását csak késleltetni lehetett. Szinán csaknem egész Havasalföldet leigázta, Bukarestet, Tirgoviştét, Gyurgyevót, Brăilát palánkfallal megerősítette. Mihály vajda a Kárpátok felé húzódott vissza. Báthori Zsigmond maga készült Havasalföldre, és mivel látta, hogy nem tud elegendő hadat felvonultatni, a közszékelyeket – régi szabadságuk visszaállításának ígéretével – szólította fegyverbe. Erre mintegy 20–30 ezer székely fogott fegyvert. Miután Rudolf császár és Razvan moldvai vajda is csapatokat küldött, a Bocskai István fővezérlete alatti szövetséges haderő létszáma – Mihály vajda seregével együtt – 50 ezer fölé emelkedett. Szinán a Kárpátok előterében, Tirgovişténél akart megvívni az egyesített hadsereggel, de számbeli fölényüket mérlegelve nem kockáztatta az ütközetet, hanem visszavonult Bukarest irányába. Ekkor már közeledett október vége, a nyári táborozás befejezése. A havasalföldi és erdélyi seregek nem indultak közvetlenül Szinán üldözésére, hanem 1695. október 18-án, négynapi heves küzdelem után, főleg a székelyek nagy véráldozatot követelő hősiessége révén, rohammal elfoglalták a 4 ezer fegyveressel védett Tirgoviştét. Ezután nyomultak előre Bukarest felé. Szinán azonban elhagyta Havasalföld fővárosát, és gyorsított menetben Gyurgyevóhoz húzódott vissza, hogy seregével átkeljen a Dunán. A keresztény hadak követték. Gyurgyevó várát néhány napi súlyos küzdelem után, ugyancsak a székelyek halálmegvető bátorsága révén, 1595. október 29-én bevették, és közben megtámadták a harcba be nem avatkozó Szinán átkelőben levő seregét. A sereg egyik felével Szinánnak sikerült a túlsó partra jutnia, a másik fele azonban a foglyokkal és a zsákmánnyal az innenső parton maradt. Báthori Zsigmond tüzérsége széttlőtte a dunai hajóhidat, az innenső parton rekedt törököket pedig a Dunának és a várnak szorították. Emberek, lovak, tevék összekeveredtek, és egymást gázolták. Sokan elestek, és igen sokan lelték halálukat az őszi esőzésektől megáradt Dunában.

A havasalföldi hadjárat alig két hétig tartott, és fényes sikerrel járt. Havasalföldről és Moldvából teljesen kiszorították a törököt, a Dunaparti török várakat a székely csapatok mindkét országban elfoglalták, s a vajdák kezére adták, akik továbbra is székely zsoldosokkal őriztették azokat. Szinán terve és ő maga is végérvényesen megbukott. A győzelemben döntő része volt Mihály vajda és Bocskai István váradi kapitány hadvezéri képességének és az egyesített hadsereg bátorságának. A székelyek különösen vitézül harcoltak, és súlyos veszteségeket szenvedtek.

Az 1595. év tehát a török elleni háborúban jelentős eredményeket hozott. Esztergom és Visegrád visszafoglalásával a császári és a magyar seregek behatoltak Buda közvetlen védelmi övezetébe. Az arcvonal keleti szárnyán a Maros menti várak felszabadításával a Tiszántúl déli fele az erdélyi csapatok ellenőrzése alá került. A török a nagyobb várak közül csak Temesvárt tartotta a kezében, Havasalföldről pedig csaknem teljesen kiszorult.

Uralmi válság Erdélyben

Mihály vajda, mihelyt Zsigmond prágai alkudozásairól értesült, megtagadta az erdélyi országgyűlésen való részvételt, az ahhoz ragaszkodó bojárokat visszaszorította, és tanácsába friss levantinus jövevényeket, valamint a politikai vezetésből addig kizárt kisbojárokat vett be, élükön a görög származású Mihalcea Caragea bánnal, aki mindvégig legbensőbb bizalmasa maradt. Belpolitikai önállóságát mindenekelőtt az Erdélytől való függés felszámolásával igyekezett megszilárdítani, mert a bojárok az erdélyi támogatással elnyert rendi önkormányzatot csak az erdélyi politikai rendszeren belül őrizhették meg a vajdai hatalommal szemben. 1598-ban Mihály vajda Rudolf császárral közvetlen kapcsolatot vett fel, neki is elpanaszolta bojárjai ellenállását, akik a Báthori-uralomhoz ragaszkodnak, mert „nem hiszik, hogy Erdélytől elszakítva, Havasalföld egyedül megmaradhat a kereszténység védelme alatt”.[1] Ennek ellenére 1598. június 9-én létrejött [[Rudolf király|Rudolffal a tirgoviştei szerződés, mely Mihály, nemcsak független, hanem családjában örökletes vajdai címét elismerve, segítséget ígért a török ellen. Bizonytalannak érezve azonban a prágai ígéreteket, Mihály másként is biztosítani akarta magát. Mindenekelőtt a török támadást igyekezett elodázni, ezért már 1596-ban megerősítést kért és kapott a Portától, majd 1598-ban adó fejében megkapta a Duna bal partján fekvő volt török várak birtoklásának engedélyét is. Mindkét fél tudta azonban, hogy ez csak fegyverszünet, ezért Mihály a balkáni kereszténység megnyerésévei próbált bázist teremteni törökellenes szabadságharca folytatásához. Ehhez támaszt a görögkeleti klérusban talált, melyet Havasalföldön birtokadományokkal támogatott, balkáni üldözöttjeinek, ezek közt is a nagy tekintélyű Dionyziosz Rally tirnovói metropolitának menedéket adott, sőt a görögkeleti egyház fő védnökének tekintett orosz cárhoz kétszer is elküldte egy-egy követét, hogy segítséget, szükség esetén menedékjogot kérjen. A cári támogatás az orosz belpolitikai nehézségek miatt elmaradt; a kapcsolatkeresés azonban még inkább növelte a lengyel politikai vezetők gyanakvását, akik már Mihálynak a prágai udvarral való közvetlen szövetségkötését is úgy tekintették, hogy ezzel a vajda – mint azt a következmények igazolták – a Habsburg-politika játékszerévé és Lengyelország elleni eszközévé vált. Ez az orosz–lengyel ellentétet is tovább élezte, mert Mihály követségei egy esetleges Habsburg–orosz közeledést is előkészíthettek. A lengyelek szívesen látták volna a török hatalomnak a Duna-deltától délre szorítását, mert a határ menti török beütések gyakoriak voltak, s ezek ellen kellett a kozákságot fegyverben tartani, de inkább tűrték a kényelmetlen török szomszédságot, semmint a török helyébe lépő Habsburg vagy orosz hatalmi terjeszkedést. Zamoyski ezért már 1595 augusztusában, mikor Mihály Szinán elől visszavonulni kényszerült, és Razvan vajda Báthori táborába sietett, betört Moldvába, s a lengyel hűbéri fennhatóságot elismerő Movila Jeremiást helyezte be vajdának, akit a szorongatott helyzetben levő Porta is megerősített. Moldva ezzel kikapcsolódott a török elleni háborúból. Báthori Zsigmond lemondása, Mihály prágai és moszkvai követségei arra indították Zamoyskit, hogy Erdélyben és Havasalföldön is beavatkozzék. Ő beszélte rá Báthorit, hogy visszatérjen Erdélybe és kibéküljön a törökkel, a Portán pedig azon munkálkodott, hogy Mihály vajdát a lengyelbarát moldvai vajda öccsével, Simionnal cseréljék le.

A Porta azonban azt tekintette legsürgősebb feladatának, hogy a megbízhatatlan Erdélyt elszigetelje a Habsburgoktól. Szaturdzsi Mehmed vezetésével 1598. szeptember közepén 50 ezer főnyi sereg indult a tiszántúli részek visszahódítására. Csanád vára a túlerővel szemben egy hétig tartotta magát, de azután őrsége a török kijátszásával éjnek idején fegyelmezetten elhagyta. Aradot parancsnoka felgyújtotta, és az őrséggel Váradra ment. Mehmed sem folytatta előnyomulását a Maros völgyében, hanem Váradot fogta ostrom alá. Az őrség Király György vezetésével 35 napon át sikeresen visszaverte a törökök ismételt rohamait, és meg tudta védeni a várat, annak ellenére, hogy két bástyát aláaknáztak és felrobbantottak. A parancsnok karját ágyúgolyó szakította le, és életét nem lehetett megmenteni.

A hideg, esős idő a Váradot körülzárva tartó török sereget erősen megzavarta. Amikor Mehmed parancsot kapott, hogy siessen a Mátyás főherceg hadai által ostromlott Buda felmentésére, az éhező csapatok fellázadtak, és parancsnokaikra támadtak. Mehmed kénytelen volt téli szállásra irányítani katonáit. Őt magát a kudarc miatt a szultán megfojtatta.

Erdély pillanatnyilag megmenekült, de helyzete továbbra is roppant bizonytalan maradt. Fejedelme újból Báthori Zsigmond lett, a maga szeszélyeivel, ingatagságával. A rendek törökellenes csoportja ekkor Prágába küldte Bocskai István váradi kapitányt és Náprágyi Demeter római katolikus püspököt, hogy Rudolf császárt Zsigmond visszatéréséért megengeszteljék, és rávegyék arra, hogy az 1595. évi szövetség és házassági szerződés alapján rendezze a fejedelemség helyzetét, adjon segítséget a török háborúhoz, Miksa főherceg pedig ne tartson igényt az uralomra. Zsigmond, aki számított arra, hogy Prágában nehézséget fognak támasztani, másik lehetőségként felvetette: ő és felesége kapjon 100 ezer forint évjáradékot, megfelelő elhelyezést Ausztriában, Tirolban vagy Csehországban, Rudolf erdélyi embert nevezzen ki vajdának, és az erdélyieknek biztosítson büntetlenséget. A prágai udvar ragaszkodott Zsigmond lemondásához, és az 1597. évi egyezményen is legfeljebb csak kis módosításokat volt hajlandó elfogadni. Az újabb megállapodást 1599. április 6-án rögzítették, de ebből semmi nem lett, mert még mielőtt Prágában megkezdődtek volna a tárgyalások, Zsigmond ismét lemondott. Ezúttal azonban, Zamoyski kívánságának engedve, hazahívta Lengyelországból unokatestvérét, Báthori András bíborost – akinek testvérét, Boldizsárt, öt évvel ezelőtt megölette –, március 21-re országgyűlést hívott össze Medgyesre, a várost megszállta fegyveresekkel, és a rendekkel Andrást fejedelemnek fogadtatta el. Mária Krisztinát – kívánsága szerint – útnak indították Grazba, ahol zárdában fejezte be életét, Zsigmond pedig Lengyelországba távozott.

Báthori András a lengyel érdekek szem előtt tartásával igyekezett megszilárdítani helyzetét. Fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a törökkel, megegyezett a moldvai vajdával, és bár nem könnyen, de megkapta Mihály havasalföldi vajda hűségesküjét is. Benne azonban nem bízott, s egyetértett Zamoyskival, hogy Havasalföldre Simion Movilát kell Mihály helyébe bevinni. Mihály így be volt kerítve, s nem tehetett egyebet, mint hogy – megelőzve a támadást – maga induljon Erdélybe a bíboros kiűzésére, amit Prágába is megüzent, s onnan biztatást is kapott. A feszült helyzetben a pápa Erdélybe küldte követét, Germanico Malaspina casertai püspököt, és közvetítésével ideiglenes megegyezés jött létre a császár és Báthori András között. Rudolf három hónapos fegyverszünetet ígért, ugyanakkor azt kívánta, hogy Báthori András szakítson a törökkel. Mivel ez nem történt meg, a háború elkerülhetetlenné vált. Bocskai vállalkozott, hogy magyarországi hajdúkkal foglalja el Erdélyt, de ajánlkozását visszautasították, és Giorgio Basta gróf kassai főkapitányt bízták meg a hadjárattal. Őt is megelőzte azonban Mihály vajda, aki magyar zsoldosainak kapitányát, Makó Györgyöt a Báthoriak ellen bosszút lihegő székelyekhez küldte egy Rudolf nevére kiállított, egy másik okleveléről származó pecsétjével megerősített diplomával, mely helyreállította a „véres farsang” után visszavont székely kiváltságokat. Mihály is megindult seregével, melyben a havasalföldieken kívül magyar hajdúk és székely zsoldosok is szolgáltak, és a jobbágyságból szabadulni akaró székelység tömegesen csatlakozott hozzá. Mintegy 8 ezer székely vett részt 1599. október 28-án a Szeben és Sellenberk közt vívott ütközetben. Mihály vajda serege nagy küzdelemben, Makó György csapatának döntő bevetésével kiharcolta a győzelmet. A Moldva felé menekülő Báthori Andrást a havasokban csiki székelyek megtámadták, és kíséretével együtt megölték.

Mihály október 31-én diadalmenetben vonult be Gyulafehérvárra. A közszékelyeknek Rudolf király nevében visszaadta szabadságjogait, a féken tartásukra emelt Székelytámad és Székelybánja várakat leromboltatta, de a nemesség megnyerése céljából az 1562 előtti székelyföldi „ősjobbágyokat” meghagyta földesuraiknak, sőt az utóbbiaknak 1562 után szerzett székelyföldi birtokszerzéseit is megerősítette. Elrendelte a hagyományos ökörsütést a székelység megadóztatására, sőt a székelyek közé szökött jobbágyok erőszakos visszavételét is. Mindez megfelelt feudális földesúri gondolkozásának, hiszen Havasalföldön az ő nevéhez fűződik a jobbágyság első röghöz kötése. Erdélyben maga küldte csapatait a sokfelé kirobbanó jobbágyfelkelések leverésére. A székelyek közül is csak a katonáskodásra alkalmasoknak tartotta fenn a szabadságot, ezeket összeíratta. A lustrán mintegy 33 ezer székely családfő jelent meg (ami körülbelül 150 ezer főnyi népességnek felel meg), közülük 24 ezer került a listára. Ezek viszont mindvégig Mihály kitartó hívei maradtak. A székelyeken kívül a görögkeleti román papokra is igyekezett támaszkodni, felmentette őket a jobbágyszolgáltatások alól, amit a későbbi erdélyi fejedelmek is megerősítettek.

Az erdélyi országgyűlést a Báthori Zsigmond lemondásával jog szerinti uralkodónak, Rudolf császárnak és királynak a nevében hívta össze mint erdélyi helytartója és főkapitánya. Fejedelmi címre nem törekedett, még kevésbé Erdély és Havasalföld politikai összeolvasztására, ami ellen a havasalföldi nagybojárok már a hadjárat előtt tiltakoztak, sőt magát az Erdély elleni hadjáratot sem helyeselték. Mihály túlnézett a provinciális partikularizmuson, az ő eszménye a görögkeleti kereszténységnek a török alól való felszabadítása volt, s ennek hatalmi bázisát akarta megteremteni. Az erdélyi nemesség azonban éppen az újabb törökellenes háborútól félt, s a székely szabadság megadása mellett ezért is fogadta Mihályt bizalmatlanul, noha soraikból számosan vállaltak alatta országos főtisztségeket, többek közt Náprágyi Demeter, Kornis Gáspár, Csáky István és Székely Mózes is; csak Bocskai hagyta el Erdélyt, és vonult vissza bihari birtokaira. A törökkel való megalkuvás ellensúlyozására Mihály a nemesi közigazgatással párhuzamosan katonai közigazgatást létesített, amiből azonban elkerülhetetlen súrlódások keletkeztek, sőt az a gyanú is felmerült, hogy Mihály havasalföldi kísérete véglegesen Erdélyben akar megtelepedni. Mihalcea Caragea bán és mások valóban kaptak is Mihálytól birtokadományokat. „Az uralkodó körüli bojárcsoportot terheli a legnagyobb felelősség az erdélyi anarchiáért, mely oda vezetett, hogy 1600 őszén Mihály vajda fedezetlenül maradt ellenségeivel szemben”[2] – állapítja meg az újabb román történetírás. Az erdélyi nemesek kétfelől is kértek és vártak Mihály ellen segítséget. Egyik oldalról Rudolftól, aki beküldte ugyan Erdélybe biztosait, hogy átvegyék Mihálytól az országot, de ennek halogató kifogásaira egyelőre csak azzal válaszolt, hogy beszüntette a vajdának adott pénzbeli támogatást, ami azután az adóterhek s a Mihállyal szembeni ellenszenv növelését eredményezte. Másik oldalról Zamoyskitól, aki Báthori Zsigmond visszahelyezésén munkálkodott, s előre is küldte őt Moldvába azzal, hogy majd katonaságot ad mellé. Erről értesülve, Mihály 1600 májusában Székely Mózes alvezérével megelőző támadást indított Moldva ellen, s a lengyel kézen maradt északi határvár, Chotin kivételével elfoglalta az országot. A moldvai bojárok nagy része a Movila testvérekkel és Báthori Zsigmonddal együtt Lengyelországba menekült, a megmaradtak pedig nem akartak sem Erdéllyel, sem Havasalfölddel politikailag egyesülni, hanem külön vajdát kértek maguknak. Mivel a vajda személyében nem tudtak megegyezni, Mihály ideiglenesen bojártanácsot nevezett ki, s Rallyt metropolitává tette.

A helyi feudális uralkodó osztályok s a Habsburg, lengyel és török hatalmak egyaránt ellenezték a három országnak egy fő alatti egyesítését, de Mihály birtokon belül volt, s bízott korábban mindig győztes kardjában. Moldvából visszatérve azt kérte Rudolftól, hogy adja neki „örökletes birtokul” Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát. Prágában azonban már elhatározták eltávolítását, de meg kellett várni, amíg Basta hadat gyűjt ellene. Addig is elismerték Mihályt Erdély kormányzójának, ami viszont az elkeseredett erdélyi nemességet Csáky István vezetése alatt, 1600 szeptemberében felkelésre indította a vajda ellen. Báthorit hívták és várták Zamoyskival Lengyelországból, de késlekedésük miatt kénytelenek voltak Bastát behívni. Amikor a kassai generális 6 ezer emberrel bevonult az országba, csatlakoztak hozzá, és az egyesített haderő szeptember 18-án a Maros melletti Miriszlónál megverte Mihály vajda seregét, akitől Makó György is elpártolt. Csak a székely puskások tartottak ki végig a vajda mellett, és 2 ezren vesztek a csatában. Nemsokára a lengyelek is beavatkoztak, és Moldva elfoglalása után folytatták előnyomulásukat Havasalföldön. Aromán bojárok mindkét helyen a lengyeleket támogatták. Mihály vajda újabb csatát vesztett október 15-én, és menekülnie kellett országából is. Ekkor Prágába ment, és az udvar segítségét kérte a Havasalföld visszaszerzésére.

Az erdélyi rendek 1600 októberében-novemberében, a lécfalvi országgyűlésen Bocskai István birtokait Báthori-pártisága miatt elkobozták, és megszüntették a közszékelyek szabadságát; ismét fel kellett építeniök az elnyomást jelképező várakat, és tilos volt számukra a fegyverhasználat. A nemesek és Basta együttműködése azonban nem tartott sokáig. Az erdélyiekben az a meggyőződés kerekedett felül, hogy fejedelmet kell választaniok, mert ebben az esetben a török nem veszélyezteti az országot. A kolozsvári országgyűlésen 1601 áprilisában újból megválasztották Báthori Zsigmondot, aki András bíboros halála óta várta az alkalmat, hogy visszavegye a hatalmat. A prágai udvar Zsigmondot az Erdélyből kiszorult Bastával és Mihály vajdával akarta leveretni, akinek pénzt adott csapatok fogadására. Basta – az erdélyi császári csapatok főparancsnoka – hadában a vallonok mellett nagyszámú hajdú szolgált, és Mihály vajdának is a Magyarországon Rákóczi Lajos által fogadott és vezetett hajdúk adták a fő erejét. Erdély északi határa közelében, Goroszló mellett, 1601. augusztus 3-án Basta és Mihály vajda hadai felülkerekedtek Báthori seregén, amelyben az erdélyi nemeseken kívül kozákok, moldvaiak, törökök és tatárok is harcoltak. Basta felszólítása ellenére Mihály vajda vonakodott elhagyni Erdélyt, sőt Torda melletti táborába hívta a székelyeket. Mielőtt azonban ezek megérkeztek volna, Basta vallon katonákkal augusztus 19-én meggyilkoltatta Mihály vajdát.

Mihály vajda, akit az utókor a Vitéz jelzővel tisztelt meg, kiváló katona és ügyes diplomata volt, de nagy célkitűzéséhez, a görögkeleti keresztényeknek a török uralom alóli felszabadításához sem a kezében tartott országok feudális uralkodó osztályainak egyetértését, sem a katolikus keresztény hatalmak együttes támogatását nem sikerült, és az adott viszonyok közt nem is sikerülhetett megnyernie. Kezdeti sikereit a Báthori Zsigmond által létrehozott politikai keretek közt, részben az általa küldött magyar és székely katonasággal érte el. Ezeket a kereteket próbálta a maga uralma alatt helyreállítani, de az erdélyi fejedelem fennhatósága alól szabadulva – eleinte akarata ellenére –, a Habsburg-politikának szolgáltatta ki magát eszközül, s végül áldozatul. A Habsburg–török–lengyel hatalmi konfliktus ütközőpontjain őrlődött – ez lett bukásának oka, akárcsak Báthori Zsigmondé.

„Szelleme inkább a hódító szelleme volt, mintsem a hazafi szelleme. Szemében a nemesség képviselte a népet, a fegyveres nemzetet, márpedig a vajda a fegyverek erejére kívánt támaszkodni”[3] – állapította meg Bălcescu immár klasszikussá vált monográfiájában. Csakhogy a nemesség sehol és sehová nem követte őt következetesen, sőt mindenütt, még Havasalföldön is, ellene fordult, zsoldosvezérei elárulták, egyedül a székelyek bíztak benne és segítették mindvégig. Ha ezért szenvedniök kellett is, szabadságaiknak Bocskai alatt történő visszanyeréséhez a Mihály vajda kezdeményezéseiből levont tanulság nagymértékben hozzájárult. A történetírás jeles hadvezérként, a török elleni közös küzdelem egyik kiváló harcosaként tisztelheti.

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

Báthori Zsigmond, úgy látszik, belátta, hogy súlyos politikai hibát követett el a székelykérdésben: 1601 végén kiváltságlevelekben biztosította a közszékelyek katonáskodását, és ennek ellenében mentesítését a jobbágyi terhek alól, kivéve azokat, akik már az 1562. évi felkelés előtt jobbágysorban éltek; ugyanakkor visszaállította széki önkormányzatukat. Új erőket akart ezzel biztosítani Basta ellen, aki Mihály vajda megöletése után a Habsburg uralkodót egyedül képviselte Erdélyben; A székelyek megnyerése azonban a történtek után már nem sikerült; Zsigmond pedig hamarosan újból hajlott Erdély átadására. Az erdélyi rendek 1602. június végén, a kolozsvári országgyűlésen meghódoltak Rudolf király képviselője, Basta generális előtt, és követséget küldtek a prágai udvarba. Az országgyűlés kimondta, hogy Zsigmond távozik Erdélyből; ebbe a megoldásba a fejedelem is belenyugodott. Ugyanakkor az Erdély átadását ellenző Báthori-párt a fejedelem török földről visszatért hadvezére, Székely Mózes vezetése alatt egy kisebb csapattal 1602. július 2-án Gyulafehérvártól északra, Tövis mellett megütközött Basta jóval nagyobb seregével, de vereséget szenvedett, és Székely Mózes török területre menekült. Erre Basta vallon katonákkal Báthori Zsigmondot Csehországba kísértette, ahol Oppeln és Ratibor helyett a libochwitzi uradalmat kapta, és ettől kezdve a prágai udvar őrizete alatt élt haláláig, 1613-ig.

Erdély jövőbeli kormányzata kérdésében nem tudtak megegyezni. Az erdélyi rendek ragaszkodni próbáltak azokhoz a feltételekhez, amelyekkel annak idején Báthori Zsigmond átadta az országot Rudolfnak, Basta viszont arra hivatkozott, hogy a helyzet azóta gyökeresen megváltozott, s a rendek küldjenek követeket Prágába jogaik érvényesítésére. Egyúttal a prágai udvar megbízásából Erdélybe küldött két biztossal – Ernst von Mollarttal és Nikolaus Burghausennel – tervezeteket készíttetett Erdély igazgatásáról. Elfogadta az udvar álláspontját, hogy az erdélyiekkel „mértékletesen” kell bánni, de azt javasolta, hogy az uralkodó „teljes hatalmát” érvényesíteni kell. Ezért országgyűlést nem célszerű összehívni, az uralkodó állítson az ország élére kormányzót vagy helytartót, aki tizenkét tagú úgynevezett „nagytanáccsal” döntsön Erdély igazgatása, védelme és a fellebbezett bírósági ítéletek ügyében. A vármegyei főispánokat és alispánokat a kormányzó nevezze ki, a választott bírákat és tanácsosokat ő erősítse meg, és a változásokra hajló városokba az uralkodót képviselő városi ügyészt állítson, ahogyan ez Bécsben és a cseh városokban szokás. A hűségében megingathatatlan Nagyszebenben erre nincs szükség, itt a királybírót különben is a király nevezi ki. A javaslat szerint felül kell vizsgálni a birtokjogokat, és érvényteleníteni Zsigmond, valamint Mihály vajda adományait.


Basta nem vett részt Székely Mózes leverésében, de a vereség hírére mint győztes hadvezér jött be az országba. Radut visszaparancsolta Havasalföldre, ahol a vajda hatalma megingott, és rászorult a prágai udvar támogatására. Radu Şerban talán Mihály vajda esetéből is tanult, és – bár Erdély a brassói győzelemmel hatalmába került – visszatért Havasalföldre.


Basta 1603-ban érmet veretett annak emlékére, hogy a „vlach Mihály vajda leverésével és a székely Mózes legyőzésével Erdélyt visszaszerezte”.[4]


A Mihály vajda legyőzése után Lécfalván tartott gyűlésükön a rendek még kimondották a négy vallás szabadságát; lakóhelyén minden földesúr a saját vallásának megfelelő papot állíthat, egyebütt a falu vagy város tartson magának papot; ahol újabban a lakosság akarata ellenére erőszakkal vittek be a helységbe lelkészt, el kell távolítani, és vissza kell hozni helyére az előzőt.

Bocskai „gondolkodni kezd”

Az 1603 végén meghalt III. Mehmed utódjának, I. Ahmednek uralmát kellett megerősítenie. Követei, mint láttuk, békét ajánlottak, de ragaszkodtak a Budát biztosító Esztergom visszaadásához, melyért cserébe Kanizsát vagy Egert ígérgették. Nem nyugodtak bele Erdély elvesztésébe sem. A béketapogatózások idején is minden igyekezetük az volt, hogy az erdélyi emigrációnak segítséget nyújtsanak a hazatérésre és a török védnökség alatti fejedelemség helyreállítására.

Megfelelő fejedelemjelölt azonban sem odahaza Erdélyben, sem a török emigrációban nem akadt. A Mihály vajda és Basta elleni felkelések során a legtekintélyesebb családok vezető egyéniségei vagy életüket vesztették, vagy – mint Sennyei Pongrác és Kornis Boldizsár – katolikus vallásuk miatt a Habsburg-oldalon álltak.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

Rudolf a török és a magyar rendek elleni háborúra készülve, 1608. január elején Rákóczi Lajost, Zsigmond fejedelem unokatestvérét, ezt a Mihály vajdától Bastán át Bocskaiig mindenkit kiszolgáló zsoldosvezért küldte el Nagy Andráshoz, jószágot, pénzt, nemességet ígérve a hajdúknak, ha mellette felülnek. A kálvinista prédikátorok azonban felháborodva utasították el a német pápista bálványimádónak mondott császár ajánlatait.

Katolikus összeesküvés Báthori Gábor ellen

Forgáchék háborús pártja nem számolt Erdély katonai erejének megszilárdulásával, vagy talán éppen azért sietett megelőzni Báthori további erősödését, mert számításba vette ezt. Megtámadására jogcímet nem találván, belső összeesküvést igyekeztek szítani, hogy annak örvén avatkozhassanak be. Erre Báthori maga szolgáltatott alkalmat. Kendy István kancellár, az erdélyi katolikus arisztokrácia vezére már titkon érintkezésbe lépett a magyarországi katolikus mágnásokkal, s Radu Şerban havasalföldi vajda, Basta pártfogoltja és Mihály vajda Habsburg-barát politikájának örököse is ajánlgatta magát Bécsben hátbatámadására, amikor Báthori még gyanútlanul fel s alá utazgatott a számára ismeretlen Erdélyben, egyik lakomáról a másikra.

Báthori Gábor megvédi Erdélyt

Radu Şerban azonban, mint annak idején Vitéz Mihály, megelőzve Bastát, lengyel, kozák és moldvai csapatokkal először Radu Mihneát űzte el, aki mellett csak az utolsó emberig védekező magyar csapat tartott ki, azután a brassóiak hívására Erdélybe tört. Brassót Nagy András hajdúi ostromolták, Weiss azonban megvesztegette a vezért, aki csapataival hazaindult, majd a befelé tartó Forgáchhoz csatlakozva, maga is Báthori ellen vonult. A fejedelem erdélyi seregét is elegendőnek vélte ahhoz, hogy a vajdával felvegye a küzdelmet, és 1611. július 8-án – ugyanott, ahol Székely Mózes csatát vesztett – a brassói papírmalom mellett megütközött vele. Radu Şerban ravasz, veterán katona volt, s mikor már az erdélyiek biztosak voltak a győzelemben, ügyes oldaltámadással megfordította a csata sorsát. Imrefi elesett, Báthori Szebenbe menekült.

Azt lehetett volna hinni, hogy újrakezdődik Vitéz Mihály ideje. De Báthori keményebb legény volt szerencsétlen nagybátyjánál, aki annak idején fejvesztett menekülésével csak növelte a pánikot.

I. Rákóczi György és a román fejedelemségek

  • 1630-ban Leon vajda és görög adóprése emigrációt idézett elő, Matei Brîncoveanu aga népes bojárcsapat élén jelent meg Gyulafehérváron I. Rákóczi Györgynél, segítséget kérve a nyúzó görögök ellen. A vajda tudta, hogy az erdélyi fejedelem beavatkozása trónjába fog kerülni, ezért megpróbálta diplomáciai úton kikérni a lázadókat, majd kérésre fogta a dolgot, mindent ígérve csábította őket vissza, sőt rendeletileg száműzte a görögöket Havasalföldről. A bojárok azonban bíztak Rákóczi segítségében, és fegyverrel válaszoltak. A fejedelem nem kockáztathatott nyílt fellépést, a hazai párt támadása súlyos vereséggel végződött; a foglyul esetteket, köztük Vitéz Mihály vejét is, Leon vajda halomra gyilkoltatta.
  • Esterházy Sellenberk és Goroszló emlékével próbálta Erdélyt riasztani, mikor 1644 őszén Vitéz Mihály unokájának román légiót készült szervezni Erdély megtámadására, a pápa és Velence pedig Matei vajdát biztatták, hogy vállalja el egy törökellenes hadjárat fővezérségét.

Magyarok, románok, szászok Erdélyben

A 16–17. század fordulójának háborús vérveszteségei, különösen a havasalföldi hadjárat, a „véres farsang”, majd a Mihály vajdához való csatlakozás kegyetlen megtorlása, a székelyek számát is apasztották, de kiváltságos rendi helyzetük által is védett, a hegyvidék hasznosítására kiterjedő gazdálkodásuk által is biztosított etnikai homogenitásukat nem érintették.

Lábjegyzetek

  1. Istoria Romaniei, II. Bucureşti, 1962. 974.
  2. Ugyanott 997. (Eugen Stănescu szavai.)
  3. N. Bălcescu, A románok Vitéz Mihály vajda idejében. Fordította V. András János. Bukarest, 1963. 308.
  4. Az emlékérem rajza és felirata: Basta György hadvezér levelezése és iratai (1597–1607). II. MHHD XXXVII. 811.

Irodalom

Mihály vajdára: D. Almas, Vitéz Mihály vajda (Bukarest, 1961); Szádeczky Lajos, Mihály havasalföldi vajda Erdélyben (Budapest, 1882); C. C. GiurescuD. C. Giurescu, Istoria Romanilor Istoria Romanilor din cele mai vechi timpuri pina astazi (Bucuresti, 1975).