Vitkovics Mihály

A Múltunk wikiből

szerbül Михаило Витковић

Eger, 1778. augusztus 25. – Pest, 1829. szeptember 9.
magyarországi szerb költő, műfordító
Wikipédia
Vitkovicsmihaly.jpg

Arató Endre

A személyes érintkezés

Színesek voltak a magyar–szerb személyi kapcsolatok is, amelyeknek középpontjában a magyarul és szerbül egyaránt verselő kétnyelvű költő, Vitkovics Mihály állt. Különösen alkalmas volt ő a közvetítő szerepre, hisz azoknak a magyarországi szerbeknek a köréből került ki, akik úgy fordultak érdeklődéssel a magyar nemzeti mozgalom és kultúra felé, hogy szerbségüket sem adták fel. Ezek a szerbek a magyar nyelvterületen, főképpen a Duna menti városokban mint kereskedők éltek, s gazdasági érdekeik összekapcsolták őket Magyarországgal. A kétnyelvűség is ebből a magatartásból, helyzetből adódott. Vitkovics a magyar nemzetről mint a „mi nemzetünkről” és a nyelvről mint a „mi nemzeti nyelvünkről” beszélt. Ugyanakkor ezt a magyar patriotizmust összekapcsolta a szerb nemzeti gondolattal, tehát a kettő szintézisét vallotta. Híve volt a Karadžić kodifikálta népnyelvi szerb normának, szerb történetet is írt, amelyben az 1804–1813. évi felkelésnek állított emléket.

Kortársaihoz képest Vitkovics nem volt kimagasló alakja sem a magyar, sem pedig a szerb irodalomnak, de sajátos életkörülményei következtében, amelyek a szerb és a magyar életformát ötvözték össze, beépült mind a szerb, mind pedig a magyar irodalomba. A mindkét literatúra belső törvényszerűségeiből fakadó párhuzamok kitűnően észlelhetők tevékenységében, hisz Vitkovics mindkettő sűrűjében élt. Magáénak vallotta őt a magyar irodalom: Berzsenyi is írt hozzá ódát; ortodox rítusú temetésén friss sírhantját Vörösmartyal az élen magyar írók állták körül, és a türelmetlen Horvát István írt róla nekrológot. A szerb irodalom sem kevésbé tekinti őt szorgalmas munkásának, s joggal, hisz erről az egykorú szerb lapokban megjelent írásai is tanúskodnak.

Vitkovics számos népies műdalt írt, ezek formailag és tartalmilag egybeolvasztottak a két irodalom hagyományait. Sok szerb dalt ültetett át szabadon magyarra, s sokat tett a szerb népköltészet megismertetéséért, amelynek – majd látni fogjuk – az egykorú magyar irodalomban nagy visszhangja támadt. Kölcseyt nyersfordításokkal is segítette. Vitkovics közvetítette barátja, Mušicki és Kazinczy együttműködését, amelynek jelentőségéről a jakobinusok felfogasa kapcsán már szóltunk. 1811 decembere végén írta Vitkovics Kazinczynak: „Musitzky Lucian a legtudósabb és legjobb Pap Papjaink között. Beszéll, ír Szlavoniai, Rátz, Orosz, Görög, Magyar, Frantzia, Német, Deák, sőt Zsidó nyelveken. És mind ezek teszik azt, hogy keresztet [érdemrendet, kitüntetést – A. E.] nem kaphat. Ezt ne tsudáld, mivel ezen derékségei mellett hizelkedni, tsuszni mászni nagyon nem tud. Megérdemli ez a nagy férfi, hogy az Egyveleg Irasaibul egy példányt küldgyek számára?”[1] Ezek után vette fel Kazinczy Musickival a kapcsolatot. Musicki egyébként Pesten járt egyetemre, esztétikaprofesszora Schedius Lajos volt.

Vitkovicshoz hasonlíthatjuk Jovan Pačić magyarországi szerb költőt, aki bár nála lényegesen kisebb szerepet játszott, s irodalmi működése sem volt jelentékeny, mégis mint a kor egy típusának megszemélyesítője említésre méltó. Pačić nemcsak szerbül, hanem magyarul is verselt, s voltak magyar tárgyú költeményei is. E kétnyelvűségről Pačić Vitkovicshoz írt magyar versében így énekelt:

Két nyelvvel szólt belőle Istenség
Danolt hazank törvényes nyelvével
Szerb hangokkal nemes érzését.[2]

Az irodalmi-művelődési visszhang, a fordítások

A szerb érdeklődést és visszhangot Vitkovics munkássága, közvetítése példázza; ami pedig a románt illeti: Ioan Barac lefordította Fazekas Mihály Lúdas Matyiját, amelyet román környezetbe ültetett át. De Faludi Ferenc hatása is kitapintható, műveit a román értelmiségiek szívesen olvasták. A románok körében a legnagyobb népszerűségnek azonban Fazekas Mihály Lúdas Matyija] és Csokonai költészete örvendett. E két magyar író széles körű népszerűségének alapja plebejus népiességük volt; ők is segítettek a felvilágosodás eszméit közvetíteni a magyarországi és erdélyi románokhoz. Csokonai művei az erdélyi protestáns iskolák révén jutottak el a románsághoz. A 19. század elején több versét átültették románra, a Békaegérharcot] pedig egy magyar színész, Kontz József fordította le. Számos adatunk van arra is, hogy a magyarul tudó román értelmiség jól ismerte és szerette Csokonait. Szabadon fordította Csokonait (például Szemrehányás című versét) szerbre Vitkovics Mihály. Hasonló okokból volt népszerű Csokonai a szlovákoknál is. Ján Chalupkának Csokonai volt költő ideálja, a magyar írók közül a legnagyobb tekintély.

Két Csokonai-vers kéziratos fordítása is fennmaradt; az egyik a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz. Ez a húszas évek derekán keletkezhetett, s jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy az ismeretlen fordító a későbbi irodalmi normát, a népi középszlovák dialektust használta. Tehát a művészi színvonalú átültetés jóval a Štúr kodifikálta norma kialakulása előtt keletkezett, s így a szlovák irodalmi nyelv fejlődésének e szerény előzménye, emléke a plebejus magyar költő nevéhez kapcsolódik.

Megfordítva a magyarok figyelmének középpontjában a nem magyar népek költészete állt Közülük mondhatni világirodalmi szintre Karadžić tevékenysége nyomán a szerb emelkedett, a magyar irodalomban tehát a legnagyobb visszhangot ez váltotta ki. Az érdeklődés maga azonban évtizedekkel megelőzte Karadžić népköltészeti gyűjteményének megjelenését (1814), például Kazinczy Johann Wolfgang Goethe német szövegéből már 1789-ben lefordított egy szerb balladát.

A szerb népdalok iránti magyar vonzódást tükrözte az, hogy Balog István magyar színész 1812-ben Pesten előadott szerb tárgyú drámájában – amelyről a színművészeti együttműködés kapcsán még szólunk – a főszerepet, egy szerb leányt alakító Déryné Széppataki Róza két szerb dalt eredeti nyelven énekelt. A zenét egy fiatal magyar zeneszerző, Mátray Gábor, a magyar kultúrának később jeles alakja komponálta.

Nem sokkal Karadžić gyűjteményének megjelenése után (1814–1815) Kölcsey három szerb népdalt fordított le magyarra. Vitkovics Mihály közvetítése e területen is említésre méltó.

Az Egyetemi Nyomda a magyarországi nem magyar népek kulturális fejlődéséért

A hatalmas szerb könyvkiadásból csak az írók neveit soroljuk fel, azokét, akiknek több műve az Egyetemi Nyomda kiadásában látott napvilágot: Zaharije Orfelin, Dositej Obradović, Jovan Rajić, Joahim Vujić, Lukijan Mušicki, Vitkovics Mihály, Jovan Sterija-Popović.

Lábjegyzet

  1. Kazinczy Ferenc levelezése. Közzéteszi: Váczy János. IX. Budapest, 1899. 192–193.
  2. Idézi: Arató, A nemzetiségi kérdés… I. Budapest, 1960. 141.