Vladimir Lambsdorff

A Múltunk wikiből

oroszul Влади́мир Никола́евич Ла́мсдорф

January 6 [O.S. December 25] 1845 – March 19 [O.S. March 6] 1907
Russian statesman of Baltic German descent who served as
Foreign Minister of the Russian Empire from 1900 – 1906,
a crucial period which included the Russo-Japanese War and the Russian Revolution of 1905
angol Wikipédia
Portrait of Vladimir Nikolaevich Lamsdorf

Diószegi István

A Monarchia és Oroszország balkáni együttműködése

A Távol-Kelet felé forduló cári nagyhatalom a Monarchiához hasonlóan továbbra is nyugalmat óhajtott a Balkánon. Lambsdorff orosz külügyminiszter nem sokkal a Bécsből jövő érdeklődés után kijelentette, Oroszország a balkáni népek kedvéért nem hajlamló összeveszni Ausztriával: a félszigeten a béke és a status quo fenntartását kívánta.

1903 nyarán megmutatkozott, hogy a szavak mögött a szándék is valóságos. Júniusban nacionalista összeesküvők Belgrádban meggyilkolták Sándor szerb királyt és feleségét, augusztusban pedig Macedóniában kirobbant a régóta esedékes törökellenes felkelés. Az osztrák–orosz kapcsolatok történetében hasonló esetek korábban súlyos krízisekre vezettek. Most azonban egyik nagyhatalom sem törekedett arra, hogy a másik rovására hasznot húzzon a balkáni fejleményekből. Jóllehet az új szerb király, Karagyorgyevics Péter, a cár védencének tekintette magát, Pétervárott semmi hajlandóságot sem mutattak a királygyilkos összeesküvők támogatására. Oroszország üres lapot adott a Monarchiának a szerb ügyekben. Jellemző a helyzetre, hogy a nagyhatalmak közül elsőnek Ausztria–Magyarország ismerte el a belgrádi fordulatot. A macedóniai felkelőknek sem fogta pártját Oroszország. Lambsdorff jól emlékezett arra, hogy a protektori szerep vállalása egy negyedszázaddal korábban, akarata ellenére háborúba vitte Oroszországot. A török kegyetlenkedés a felkelőkkel szemben nem volt enyhébb, mint annak idején Hercegovinában és Bulgáriában, a cári diplomácia most mégis inkább a tűz továbbterjedésének megakadályozásara fordított gondot. Gołuchowski már az év elején reformok bevezetését indítványozta Törökországnak, Lambsdorff csatlakozott ehhez a felkelés leverése után is időszerűnek ítélt akcióhoz. II. Miklós orosz cár 1903 októberében meglátogatta Ferenc Józsefet. A találkozó színhelyén, a mürzstegi vadászkastélyban, újabb osztrák–orosz megállapodás született. A külügyminiszterek reformprogramot dolgoztak ki, a macedóniai zavargások lecsendesítése végett a keresztények sorsának könnyítését ajánlottak Törökországnak. A szultán által elfogadott programnak is az lett a sorsa, mint a korábbi ajánlatoknak: a végrehajtás sohanapjára halasztódott. A cár ennek ellenére sem ütött a kardjára. A konzervatív szellemben fogant osztrák–orosz együttműködés elviselte az újabb balkáni válság teherpróbáját.

Oroszországnak valóban nagy szüksége volt a balkáni nyugalomra. Amikor a mürzstegi egyezményt aláírták, a távol-keleti ellentétek már pattanásig feszültek. Oroszország elszigetelődött a Távol-Keleten, a dolgában biztos cári diplomácia azonban nem mérte fel kellőképpen a nemzetközi politikában rejlő veszélyeket. A cári kormány a japán követelésekre mandzsúriai csapatösszevonásokkal válaszolt, ami megfelelő ürügyet nyújtott Japánnak az ellenségeskedések megindítására. 1904 februárjában Japán támadó fellépésével kezdetét vette a távoli keleti háború.

Három héttel a háború megindulása után II. Miklós kijelentette a pétervári osztrák–magyar katonai attasénak: 300 ezer embert koncentrált a Távol—Keleten, és ha ez nem bizonyulna elegendőnek, a jelenlegi jó kapcsolatok mellett egy percig sem habozna, hogy oda küldje a német és az osztrák határ közelében elhelyezett hadtesteket is. Bécsben megelégedéssel nyugtázták a bizalmas közlést, de nem tudtak, vagy nem akartak szóra szót adni. A pétervári nagykövet, Aehrenthal báró azonban, akinek jó ideje kedvét szegte hivatalfőnöke bátortalansága, most újra határozott javaslattal rukkolt elő. Az a benyomásom, írta, elérkezett az ideje annak, hogy Oroszországhoz fűződő kapcsolatainkat szilárdabb bázisra helyezzük. Ha Oroszországnak szüksége van arra, hogy hátát nyugaton fedezze, Ausztria-Magyarországnak nemkülönben. Csak számunkra a biztosítás szükségessége keleten, mégpedig az orosz határokon jelentkezik. Szembeszökő jelenség, hogy Olaszország újult erővel folytatja irredenta tevékenységét határmenti tartományainkban, és hogy kompenzációra számítva balkáni térnyerésre törekszik. Mindebből nagyon magától értetődő konklúzió adódik. Ha Miklós cár nem habozott kijelenteni, hogy a varsói és kievi csapattesteket a birodalom más veszélyeztetett pontjaira helyezi, vajon nem volna-e időszerű részünkről hasonló közlemény megtétele? A Galíciában állomásozó csapatok Dél-Tirolban és a karintiai határon sokkal inkább szükségesek, mint Krakkóban és Przemyślben. Az ilyen nyilatkozatok kicserélése, zárta fejtegetéseit Aehrenthal, egyértelmű volna egy védelmi szerződés megkötésével.

A pétervári nagykövet javaslata ez alkalommal egyetértéssel találkozott Bécsben. Gołuchowski az uralkodó jóváhagyása után instrukciót küldött Pétervárra a megállapodás részleteinek kidolgozására. Aehrenthal a cárral folytatott legközelebbi beszélgetés során már a külügyminiszter véleményét tolmácsolta, amikor kijelentette: a határ két oldalán végrehajtott csapatösszevonás a múlt idők maradványa, amelyet a két hatalom jelenlegi kapcsolata nem tesz szükségessé és nem is igazol. A cár válaszában megerősítette, hogy a diszlokáció a húsz év előtti állapotnak felel meg, nem a jelenlegi helyzetnek. A kölcsönös egyezkedési szándék kinyilvánítása után már csak a formulázás volt hátra, 1904 októberében Aehrenthal és Lambsdorff aláírta a közös nyilatkozatot. Az okmányban leszögezték, hogy a két hatalom elégedett a Balkánon folytatott rendfenntartó együttműködéssel, s a jövőben is ezen az úton kíván tovább haladni. A kölcsönös barátság és bizalom szellemében kinyilvánították, hogy lojális és teljes semlegességet tanúsítanak egymással szemben abban az esetben, ha az aláíró felek bármelyike egyedül és közvetlen provokáció nélkül egy harmadik hatalommal háborúba kerül. Hozzátették, hogy a megállapodás nem vonatkozik a balkáni államokra, amelyekkel szemben a korábbi osztrák–orosz egyezmény kikötései mértékadók. A nyilatkozat gyakorlatilag a Monarchia jóindulatú semlegességet biztosította a folyamatban levő Japán elleni háborúban, és lehetővé tette Oroszország számára a hadászati szempontból kívánatos csapatmozgatást. Az orosz kötelezettségvállalás értelemszerűen a Monarchia esetleges Olaszország elleni háborújára vonatkozott. A két hatalom viszonya a három császár egyezményének felbomlása óta nem volt ilyen szívélyes.