Vučedol

A Múltunk wikiből
i.e. 1900
A korai bronzkor kezdete
Vučedoli kultúra; makói és nyírségi csoport; somogyvári csoport; kisapostagi kultúra; nagyrévi kultúra; pitvarosi csoport; hatvani kultúra; perjámosi kultúra (szőregi és gerjeni csoport).

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

  • Bronzkor
    • Vučedoli kultúra: Vučedol

A késő rézkor

A péceli kultúra Erdély kivételével az egész Kárpát-medencében elterjedt. Erdélyt a távolról rokon coţofeni kultúra népe szállta meg. Az eddig ismert mintegy másfél ezer(!) péceli telepet azonban korántsem egy időben lakták.

A Duna és Tisza mentén kis halászfalvak követték egymást, többnyire rövid ideig használt, néhány kunyhóból álló „halászbokrok”. A földművelésre alkalmas síkságokon és áradmányos területeken a földműveléssel és járulékos állattartással foglalkozók egyrétegű – tehát szintén nem állandó jellegű –, nagyobb telepei találhatók. A hegy- és dombvidékeken, nemritkán a hegyek csúcsán, erődített falvakban állattartók éltek. A Duna–Tisza közén és a Kisalföldön elsősorban marhatartó pásztorcsoportok vándorolgattak. E közösségek eltérő életformáját különböző nagyságú temetőik tükrözik. A letelepült parasztok Budakalászon feltárt temetője 439, míg egy alföldi pásztorcsalád temetője (Alsónémedi) csak 40 sírt tartalmazott. A fejlődésben legmesszebbre az egyik szerémségi csoport jutott. A Duna menti Vučedolon a Kárpát-medence történetében először tűnik fel a közösség telepétől mesterségesen elhatárolt, erődített, különálló főnöki vár. A vár szomszédságában fekvő nagy kiterjedésű telep fölött uralkodó főember jól épített, nagyméretű, kerek apszisban végződő „palotában” lakott.

A korai bronzkor

Az első – meglepően fejlett – bronzkori kultúra a Kárpát-medence déli szélén, a Dráva–Száva közötti Szlavóniában és a Nyugat-Szerémségben jelenik meg, majd a Dráván átterjedve Dél-Baranyában is (Zók–Várhegy) feltűnik. Egy másik ága áthúzódik a Dunán a Temesközbe, ahonnan az Alföld keleti peremén és az Ér-völgyében kis csoportjai egészen a Nyírségig felhatolnak. Népének eredetét egyelőre a rézkorig lehet visszavezetni, a balatoni csoport horvátországi–szlovéniai megfelelőjéig, a Lasinja-kultúráig, amelyből a Száva–Boszna völgyében a badeni kultúra életében fejlődött ki az a régészeti kultúra, amely a szlavón síkságra nyomulva erőszakosan rátelepült az ottani badenkosztoláci népességre. Innen ered új neve is: vučedoli kultúra. Névadó telepén a badenkosztoláci főnök várát foglalta el az új vezető, aki az elpusztított badenkosztoláci „palota” helyén új, még nagyobb méretű, előcsarnokos (úgynevezett megarón típusú) „palotát” építtetett. Később utódai és családtagjaik is a várban temetkeztek. Bár a vučedoli kultúra népe más helyeken is elfoglalta a badenkosztoláci telepeket, számos önálló telepet is létesített. Ezek az első bronzkori tellek a Kárpát-medencében, néhányon a korai bronzkor későbbi szakaszaiban más népek is megtelepültek (például Vinkovci). Csaknem valamennyin megtalálhatóak a bronzöntés legfontosabb bizonyítékai: vésők, valamint mediterrán típusú nyeles tőr; lándzsa és harci fokos öntőmintái.

A bronzvésők öntésének tudományán kívül a Kárpát-medence népeire a legnagyobb hatást a vučedoli edényművesség, főleg a díszítőművészet gyakorolta. Edényeik sajátos díszítése fafaragást, fába vésett mintákat utánoz, a mintákat porrá tört kagyló és csontliszt keverékével (úgynevezett „mészbetéttel”) hangsúlyozták. Noha a késő badenkosztoláci csoportok maguk is általánosan alkalmazták már a mélyen ülő minták mészbetéttel való kitöltését, nyilván más művelődési hatásokkal együtt kisebb (kosztoláci tömb) vagy nagyobb mértékben (vissi csoport) átveszik vagy utánozzák a fafaragásos stílus díszítőelemeit. Ezáltal edényeik egy része „vučedol–zóki stílusúvá” válik. Fokozza a hasonlóságot a párhuzamosan meginduló égei–balkáni fazekassági hatás, amely a Kárpát-medence szinte valamennyi népességéhez (beleértve a vučedoli kultúrát is) eljutva, egységesítő mázt kölcsönöz valójában különböző kultúráknak.

Mindez leginkább a Felső-Tisza vidéki vissi csoportból vučedoli népelemek behatolása nyomán kialakuló nyírségi csoportra érvényes, amelyben a röviddel később közvetlen közelbe jutó népelemek (proto-nagyrévi kultúra) hatásai is szokatlanul erősek. Tanya- vagy majorságszerű kis telepeiket gyakran változtatták, pár síros, hamvasztásos temetőket hagyva maguk után. Településterületük és életmódjuk a késő rézkor óta alig változott. A kosztoláci tömb területén a bronzkor elején előtűnő makói csoportban alig számottevő a vučedoli stílushatás, annál jelentősebb a korai égei–balkáni felületi máz. Rövid életű, pár házas telepeik – néhány hamvasztásos sírból álló temetővel – éppoly lazán szóródnak szét a síkságokon és a folyóvölgyek lapályos részein, mint a kosztoláci telepek. Falvaik csak a vučedoli kultúra közvetlen szomszédságában, Baranyában vannak (például Nagyárpád).

Népi és művelődési szempontból a déli beáramlás a legjelentősebb. Elsőnek a kelet-thraciai, dél-macedoniai korai bronzkori telepek népe hatolt északra. Kénytelenek voltak menekülni, telepeiket Kisázsia és talán a Kelet-Balkán felől érkező támadók pusztították el (i. e. XIX. század). Csoportjaik települnek meg a Drina folyó mentén, Szlavóniában (a vučedoli tellek egy részét tovább használó vinkovci kultúra) és a Dunántúlon (somogyvári csoport), kivéve a mai Fejér megyét és Tolna megye északi területét.

Irodalom

Mind a megelőző baden-kosztoláci, mind pedig a vučedoli korszakhoz alapvető R. R. Schmidt művészi ásatása és szép pulikációja (Die Burg Vucedol. Zagreb, 1945). A vučedoli kultúrát követő Dráva–Száva közi korai bronzkori csoportokat (Vinkovci-kultúra, Ljubljana-kultúra) St. Dimitrijević dolgozta fel (Acta Musei Cibalensis 1. Vinkovci, 1966; Archaeologia Iugoslavica 8. 1967).