Wesselényi Ferenc

A Múltunk wikiből
1605 – Zólyomlipcse, 1667. március 23.
1655-től haláláig Magyarország nádora
Wikipédia
1655
március 15. Wesselényi Ferencet a pozsonyi országgyűlés nádorrá választja. (Méltóságát haláláig, 1667-ig viseli.)
1663
szeptember közepe Wesselényi Ferenc nádor megbízottja a regensburgi birodalmi gyűlésen segítséget kér a török ellen.
1664
január 18. I. Lipót felfüggeszti Wesselényi Ferenc nádor helytartói és Zrínyi Miklós horvát bán főparancsnoki hatáskörét. Magyarország kormányzását biztosokra bízza.
1665
január 5. Wesselényi Ferenc nádor ünnepélyesen tiltakozik a vasvári béke ellen.
1666
április 5. Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán politikai szövetséglevelet ír alá, melyhez július 28-án csatlakozik Nádasdy Ferenc országbíró is.
1667
március 27. Zólyomlipcsén meghal Wesselényi Ferenc nádor.
május Szenthe Bálint Bécsben feltárja a Wesselényi nádor szervezte összeesküvés tényeit.
1670
szeptember 18. Bécsben megkezdik a Wesselényi-összeesküvés fő vádlottainak hűtlenségi perét.

Tartalomjegyzék

Pach Zsigmond Pál

Abszolutizmus és „második jobbágyság”

Így csak a vesztfáliai béke után, az Ausztriai Ház hatalmi súlypontja kelet felé tolódván, I. Lipót idején (1658-1705) jelent meg a bécsi abszolutizmusnak az az újabb kiadása, amely a Wesselényi vezette szövetkezés megtorlásaként ismét a nagyarányú birtokelkobzások eszközéhez nyúlhatott – anélkül azonban, hogy ez Magyarországon a Habsburg-hatalmat a svéd vagy porosz abszolutizmuséhoz fogható fiskális uradalmi bázishoz juttatta volna.

Zimányi Vera

Főurak–nemesek

Miksa és Rudolf alatt emelkedtek fel a Pálffyak, Kasztellánffyak, Krusichok, Istvánffyak, Wesselényiek, Illésházyak, Czoborok, Rákócziak, Szunyoghok, Prépostváriak és Bocskai István; a századfordulón az Apponyiak és az 1572-ben nemességet nyert, gazdag nagyszombati tőzsér Thököly Sebestyén utódai.

Makkai László

A barokk főúr

Az Erdélybe vezető hadi utat a Bocskai után rendíthetetlenül Habsburg-párti és Esterházyval szoros kapcsolatban álló öreg Bosnyák Tamás füleki kapitány őrizte 1634-ig, helyét az Esterházy körébe tartozó, neofita Wesselényi Ferenc, a későbbi nádor foglalta el, s a bizalmat 1644-ben a híres murányi kalanddal szolgálta meg.

Örökös főrendiség

A bécsi udvar támogatta a térítést, de a Wesselényi-összeesküvés leleplezéséig nem volt hajlandó a 16. századi protestánsellenes törvényeknek erőszakkal érvényt szerezni, ehhez katonai karhatalmat adni; hiába buzdította erre a magyar klérus, Szent István állítólagos „apostoli” felhatalmazását emlegetve, a királyi főkegyúri jogot a német birodalmi vallásmeghatározási jogra átmagyarázva.

Nemesség és nemesítés

Ez a politikai vonal, amelyet a katolikus nemesség után a bécsi udvarban szintén csalódott katolikus mágnások Wesselényi nádor vezetésével majd maguk is követni fognak, a század derekán még mint a nemességnek a mágnásoktól való eltávolodása, súlyos belső ellentmondásokkal terhelt útkeresése jelentkezik.

R. Várkonyi Ágnes

Pálffy Pál nádor és az új magyar politika

Az 1649. évi országgyűlésen megválasztott energikus új nádor, Pálffy Pál politikai csoportját még az Esterházy Miklós körül felnövekedett császárhű főurak alkották: Nádasdy Ferenc udvari tanácsos, Zrínyi Miklós horvát bán és öccse, Péter, Batthyány Ádám, a Kanizsával szembeni végek főkapitánya, Forgách Ádám bányavidéki főkapitány és Wesselényi Ferenc felsőmagyarországi főkapitány.

Az 1655. évi országgyűlés. A Habsburg-dinasztia és a magyar rendek kompromisszuma.

Porcia herceg javaslatára III. Ferdinánd király Csáky István főtárnokmester és két protestáns főúr, Perényi György és Thököly Zsigmond mellett Wesselényi Ferencet jelölte választásra. Wesselényi élvezte az udvar bizalmát. Szegény, erdélyi, katolikus köznemesi sorból feltört bárócsalád sarja volt, a família tekintélyét és vagyonát a nagyapa, Báthori István lengyel király hűséges híve vetette meg. Wesselényi egyetértett az érsekkel, és a vármegyei követek is becsülték. Vendégségeket – politikai banketteket – rendezett, és a legkülönbözőbb emberekkel barátkozott, tudatosan ápolta népszerűségét. Katona volt, kassai főparancsnok, felső- magyarországi generális, s így a Haditanács is elfogadta. Nem meglepő tehát, hogy bár jelöltsége váratlanul érte az országgyűlést, a rendek mégsem álltak el választási joguktól, hanem nagy többségben Wesselényire adták le szavazatukat. Ez a nádorválasztás még a magyar rendek és a Habsburg-dinasztia kompromisszumát fejezte ki, de már az országgyűlésen megmutatkozott, hogy a magyar állam jövőjét eltérő változatokban tervezik.

A dinasztikus érdekre hivatkozó udvari csoport azt akarta, amit már korábban is szorgalmaztak, hogy a magyar rendek szabad királyválasztási jogukról lemondva, koronázzák meg Lipót főherceget. Porcia kezdeményezésére a magyar királyi kancellár, a római tanulmányai során nagy diplomáciai ismereteket szerzett Szelepcsényi György, az aulikus rendiség képviselője vállalta, hogy a magyar főurak körében javaslattevő csoportot alakít. Úgy döntöttek, hogy a javaslat elvi indokait röpiratban foglalják össze, s ezt a röpiratot terjesztetik el az országgyűlésen, mielőtt a kérdést a tárgyalásokon érdemben szóba hoznák. Pálfalvay János választott erdélyi püspök és szepesi prépost fogalmazta meg, miért szükséges a Magyar Királyság alkotmányát átalakítani úgy, hogy a választott királyságból örökös királyság legyen. A Modus reparandí Hungariae okfejtése szerint csakis akkor remélhetik a rendek, hogy a császár megvédi különböző privilégiumaikat, és kiűzi a törököt, ha lemondanak a szabad királyválasztási jogukról, elfogadják, hogy a Habsburg-dinasztia leszármazottai mint jogos és vitathatatlan örökségüket foglalják el ezentúl a magyar királyi trónt. Pálfalvay államelméleti és politikai képzettségét a bécsi Pázmáneumban szerezte meg, érveiben hatásosan szerkesztette össze a dinasztikus szempontokat a magyar rendek földesúri és nemesi kiváltságok védelménél messzebb nem tekintő csoportjának érdekeivel, s fűzte össze mindezt a legfőbb országos szükséggel, a török kiűzésével. Elméletére hosszú út vár még a magyar politikában. Nem sokkal később az örökös királyság itt kifejtett elméletét már úgy fogalmazzák újra, hogy Lipót császár csak mint örökös király lehet abszolút uralkodó Magyarországon. 1655-ben azonban az 1650–1652. évi törökellenes háború jó konjunktúrájának elszalasztása miatt amúgy is feszült a légkör. Az udvarnak a gazdasági kulcspozíciók elfoglalására irányuló politikája következtében pedig különösen nagy az izgatottság. Mindehhez járul, hogy a javaslat nemcsak a néhai Pálffy nádor programjával fordul szembe, hanem elveti Bethlen hagyományát, sőt szakítást követel Pázmány Péter politikai örökségével is. Hiányzott a javaslat kellő politikai előkészítése, és nem ajánlott semmi fedezetet a magyar államiság fenntartására.

A csoportérdekek részletesebb vizsgálata nyilván több okát is kimutathatná, hogy miért váltott ki az örökös királyság javaslata általános és széles körű felháborodást a legkülönbözőbb felfogású politikusok között. Egyaránt elfogadhatatlannak minősítette Wesselényi, az új nádor és Zrínyi Miklós.

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

1656 folyamán egyelőre a diplomácia síkján folytak az óvatos erőpróbák. A magyar politikusok, Zrínyi, Wesselényi nádor és Nádasdy Ferenc országbíró a svéd–lengyel összecsapást Rákóczi fejedelemmel együtt jó alkalomnak látták, mert ha Erdély kitör nemzetközi elszigeteltségéből. megteremtheti az országegyesítő politika alapjait.

Erdély és a német-római császárválasztás

  • Wesselényi, Nádasdy és nem utolsósorban Zrínyi eddig titkos megegyezéssel támogatták II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát, és sikerült meghiúsítaniok, hogy 1657 elején a Habsburg-haderő hátba támadja a fejedelmet. A főurak pozsonyi gyűlésükön európai visszhangot keltve szögezték le: a magyar király és a Habsburg császár kötelessége, hogy megvédje a török ellen Erdélyt, és kezdeményezzen nemzetközi összefogást az oszmán hatalom ellen. Wesselényi 1657 őszén fegyveres támogatást ígért Rákóczinak, majd általános felkelést hirdetett, és Európa segítségével biztatta a fejedelemségbelieket.
  • A nemzetközi politikában ily módon az Erdélyi Fejedelemség ügye egybesodródott a császárválasztási harcokkal. II. Rákóczi György és a magyar politikusok, Zrínyi, Wesselényi, Nádasdy és Lippay érsek ennek tudatában mindent megmozgatnak, hogy a Habsburg-udvart rávegyék, adjon segítséget II. Rákóczi Györgynek, s ezzel általános, az egész keresztény világot összefogásra késztető háborút robbantsanak ki a törökkel.
  • Wesselényi és Lippay György Frankfurtba küldött követének különleges feladata, hogy tudassa a választófejedelmekkel: Lipót csak úgy indíthat támadást a török ellen, ha őt választják meg német-római császárnak.

A nagyszombati zsinat és következményei

A főméltóság-viselők, mindenekelőtt a nádor, Wesselényi és főleg a bán, Zrínyi Miklós, miközben a maguk szűkebb területein küzdenek a belső anarchia ellen, az adófizetési kötelezettség végrehajtása, fegyveresek toborzása útján próbálják megszervezni az ország katonai erejét, az erők összefogását Erdély védelme érdekében.

Várad veszte

Adómentességet és szabadságot ígért Rákóczi a fegyverfogóknak; a magyar és román jobbágyok nagy számban kezdtek zászlója alá állni. A marosvásárhelyi országgyűlésen (1659. szeptember) Rákóczi ismét egész Erdély urának mondhatta magát. Innen Kemény János, Mikes Mihály és Kapy György vitték „Erdélyországnak és Magyarországhoz kapcsolt részének három nemzetből álló rendei” 1659. október 9-én kelt előterjesztését Wesselényi nádornak. Inkább kívánnak meghalni, mint török szolgaságban élni; kérik a nádort „nagy szeretettel és bizalommal, szeme előtt viselvén, hogy mi is Nagyságtok vére, csontja, nemzeti, magyarok vagyunk”, érje el, hogy a császár „mint az kereszténységnek legkiváltképpen való feje magát a Fényes Portán” Erdélyért közbevesse, hogy „az szomszéd hazának meggyulladása küllyebb ne terjedjen”.[1]


Várad ostroma nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A velencei útjáról éppen hazatérő Zrínyi Miklós mozgósította haderejét. Kihasználva, hogy Kanizsán tűz ütött ki, körülzárta a várat, a Haditanács engedélyét meg sem várva ostrom alá fogta. A Dunántúl legfontosabb török végvárának napjai már meg voltak számlálva, és Zrínyi úgy tervezte, hogy Batthyány dunántúli főkapitánnyal együtt Kanizsáról Váradra indul. Porcia tiltó parancsára azonban fel kellett hagynia Kanizsa ostromával. Zrínyi a hagyomány szerint földhöz vágta kardját, és Grazba ment, ahol Lipót császár elnökletével a magyar főurak, az Udvari Tanács és a Haditanács tagjai vitáztak. A Haditanács néhány tagja a császár nemzetközi jó hírét féltve ajánlotta, hogy küldjenek hadsereget Várad felmentésére. A Magyar Királyság főméltóság-viselői, Wesselényi, Nádasdy, Zrínyi, Lippayval és a vármegyékkel megegyezve, közös emlékiratban egyenesen követelték, hogy a császár küldjön csapatokat a török ellen Magyarországra, segítse meg Váradot, járuljon hozzá, hogy a nádor mint Magyarország legfőbb katonai parancsnoka általános felkelést hirdessen. A Haditanács adjon parancsot, hogy a horvát bán a dunántúli főkapitánnyal vegye ostrom alá és foglalja el Kanizsát, majd induljon a Váradot ostromló török ellen. Végül pedig Lipót császár kössön nemzetközi szövetséget a franciákkal, Velencével, Moszkvával, Lengyelországgal a törököt kiűző támadó háborúra. Leszögezték, hogy a német fejedelemségek, a Vatikán és a török alatt élő népek egyaránt készek a harcra, de ha a császár tovább halogatja a döntést, a magyarok kénytelenek lesznek maguk venni kezükbe hazájuk megmentésének ügyét, és ahogy a hajdúk idejében történt, lerázni magukról a szolgaságot. Ugyanakkor a váradi táborból Barcsay fejedelem titkos követséget küldött a császárhoz (1660. június 26.): kész közvetíteni a békére hajló török és a bécsi udvar között.

Lipót császár Trieszt megtekintését célzó útját volt kénytelen megszakítani Grazban, hogy döntsenek a török támadás ügyében. Porcia miniszter, akinek személyes érdekből is fontos Trieszt, sietteti a császárt, s a dinasztia érdekeit hangoztató tanácsosokkal együtt azzal akarja megnyugtatni a szerinte csak akadékoskodó magyarokat, hogy ha az udvar fegyvert ránt a török ellen, az elsősorban Magyarországra hozna végső romlást. A grazi tanácskozás végül formális határozatot hozott: a császár csapatokat küld a két vármegye, Szabolcs és Szatmár védelmére, de Várad és a fejedelem birtokai miatt nem keveredik háborúba a törökkel. A császári csapatok élén álló Souches tábornok felvonulásával segítheti Váradot, de tilos harci cselekményekbe bocsátkoznia, a nádor viszont engedélyt kapott bizonyos magyarországi haderők mozgósítására.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

  • 1661. március végén a Haditanács úgy döntött, hogy az egész császári hadsereget elindítják Magyarországra. Feltöltetik az élelmiszerraktárakat, toborzást rendelnek el, pénzt küldenek egyes magyarországi várakba zsoldra és építkezésekre. Sőt elfogadták az Opinio javasolta haditervet is. A császári haderő – Montecuccoli vezetésével mintegy 15 ezer ember – Komáromnál ver tábort, innen indít támadást Esztergom és Buda ellen. Mintegy 2-3 ezer főnyi haderő Felső-Magyarországon át Kemény segítségére vonul. A haderő harmadik része a délnyugati végeken, Horvátországban kezd támadást. A háború vezetése részben a magyarok kezében lesz. A Kemény mellé küldendő seregrészt Wesselényi nádor, a délnyugati végeken állomásozót Zrínyi Miklós parancsnoksága alá helyezik. A támadásokat azonban nem tudták összehangolni, és az egész vállalkozás közös irányítását sem sikerült kialakítani. A Magyar Kamara elnöke pedig nem tudott úrrá lenni az élelmezési nehézségeken: a nép a hegyekbe menekül, elrejti az élelmet. és nem szolgál fuvarral.
  • Montecuccolinak 1661 júliusában azonnal indulnia kell Erdélybe, ezzel Wesselényi feladata semmissé válik, Zrínyit pedig szigorúan utasítják: hagyja abba Zrínyi-Újvár építését, a félig fölhúzott falakat rombolja le.

Az 1662. évi országgyűlés

A teljes cikk.

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

A pozsonyi országgyűlésen Wesselényi nádor arra figyelmeztette a protestáns vármegyei és városi ellenzéket, hogy a régen támaszként szolgáló Erdélyi Fejedelemség meggyengült, legyenek engedékenyek, mert nincs kihez fordulniok.


Lippay érsekre hivatkozva jezsuiták követelik maguknak a rozsnyói református templomot, a Dunántúlon Esterházy Pál és Nádasdy katonái garázdálkodnak féktelenül, a vallástérítés ürügyén; Wesselényi ajánlatot kap Rottal Jánostól: ha közreműködik, hogy az udvar Kassára erős őrséget vihessen be, szabad kezet kap a vallási ellentétek elsimítására, és a császár elfogadja a német katonaság és a lakosság viszonyát rendező javaslatait.

Az uralkodói szó azonban Wesselényi számára hitelét vesztette. A Habsburg-kormányzat ugyan hadseregének egy részét leszerelte, négy ezredet pedig átadott Spanyolországnak, de Magyarországról csapatait nem vonta ki, amint a törvény leszögezte, sőt 6–10 ezer főnyi harcost állandóan Felső-Magyarországon szándékozik tartani, már nem annyira a török, mint inkább a forrongó parasztok, a szervezkedő vármegyék és városok ellen. Utasítják a hadsereget, hogy a városokban foglaljanak szállást, és erős őrségeket helyezzenek el bennük. Közben a lakosság és a hadsereg között tovább folynak a súlyos összeütközések. 1662 őszén az egész Bodrogköz fegyverre kelt a német katonaság ellen. Nagybánya polgárai karácsony ünnepén kiverték a várost erőszakkal megszállni próbáló ezredet. Turóc vármegye „siralmas panaszt” nyújtott be a nádornak, mert a bányavárosokba beszállásolt német katonaság kirajzik a falvakba és önkényeskedik. Zemplén vármegye minden faluban és mezővárosban hadnagyokat és kapitányokat állít, a tizenhárom vármegye és a bányavárosok követeinek kassai gyűlésén több vármegye nyíltan az uralkodót okolja Várad és Erdély elvesztése miatt. Városok és vármegyék a német katonaság kivonását, a szabad vallásgyakorlat törvényeinek megtartását követelik és azt, hogy a török békét a haza törvényei szerint kössék meg. Mosontól Zólyomig számos vármegye nem hirdette ki az 1662. évi törvényeket. A tizenhárom vármegye nevében Szepesi Pál és Bay Mihály vitték vissza Bécsbe az országgyűlés végzéseit a vármegyék „siralmas panaszaival” együtt. Oltalmazza őket a király, azért királyuk, ha nem képes rá, nem királyuk többé. Adjon védelmet, jó hadsereget, különben kénytelenek meghódolni a töröknek. Szatmár vármegye az elviselhetetlen hatalmaskodások miatt küldi a királyhoz követeit. A vármegyei nemesség felső-magyarországi csoportja belső rendet, erős központi hatalmat igényel, védelmet a katonasággal, parasztsággal és a főurakkal szemben, politikai jogokat akar az országos ügyekben, különben, mint kijelenti, kénytelen magát a töröknek alávetni, mert így legalább a janicsárok becsapásaitól, rablásaitól megmenekül.

A felső-magyarországi vármegyék hódolási szándéka 1663 elején egybevágott a török politikával: Wesselényi már 1663 elején megkapja a hírt: „Ali basának erős, haragos parancsolatban meghagyta volna a Török Császár, … kivervén az németet Erdélyből, menjen által, Magyar országot rabolja és szállja meg Zrínyi várát”, sőt tudni véli, hogy a török császár megesküdött fényes szablyájára: fegyverét addig le nem teszi, míg Apafi fejedelemnek „országot nem nyer”.[2]

„A század főnixe”

1663 őszén a fenyegető török veszély miatt a Habsburg-kormányzat elrendelte, hogy Pozsonyból vigyék át Bécsbe a magyar koronát. Wesselényi nádor azonban kitért az utasítás elől, s álláspontja híven tükrözte, hogy a politikai erőviszonyokban a magyar főurak javára némi átrendeződés indult meg. Már 1663 tavaszán a pozsonyi tanácskozáson a magyar főméltóságok nyíltan szembehelyezkedtek az uralkodói elgondolással. Megállapították, hogy a török támadást békeajánlatokkal kivédeni nem lehet, és Rottal, Strozzi és Hohenfeld császári biztosokkal szemben úgy döntöttek, hogy háborúra kell készülniük. Közben félretették egymás közötti ellentéteiket, Wesselényi nádor messzemenően megértette és segítette Zrínyi nagyszabású terveit, Lippay közreműködésével pedig az országbírót is megnyerték. Elfogadták Zrínyi külpolitikai elképzelését, támadási haditervét és hozzáláttak, hogy megteremtsék a háború országos feltételeit.

Kedvezőtlenebb körülmények között nagyobb célt aligha tűzhettek volna ki: elavult és lezüllött országvédelmi rendszer. kormányozhatatlan ország valóságával kellett szembenézniök. A rendeket, főurakat és nemeseket leküzdhetetlennek látszó belső ellentétek osztották meg. „Európának magunk tunyaságával adtunk okot – írja Zrínyi 1663 tavaszán –; mi, az kik egymást jobban, hogysem akármely nemzet ez világon, gyűlöljük … csak nem mint az ebek vagyunk; mi, kik minden nyavalyánkban csak egymásra szánkat tátjuk, egyikünk az másikra vet s mindnyájan vagyunk pedig rosszak s az vétkesek; mi, az kik mindenik az maga privátumáért eleget perel és pattog, az publicumért megnémul és készek vagyunk s örömest látjuk felebarátunk házát égve látni, csak legyen annyi hasznunk benne, hogy annál melegedhessünk fél óráig.”[3] A rendi Magyarország komor bírálata azonban mozgósító célokat szolgált, Zrínyi Miklós 1663 tavaszán közös cselekvésre szólította az ország számottevő főurait, miként Csáky Istvánt: „mely igen vész hazánk, nemzetünk, láthatod-e ezt szároz szemmel és nyugodhatik-é meg lölköd rajta, hogy semmit ne cselekedjél? … avagy mast, avagy sohasem”.[4] Wesselényi 1657 óta egyre szorosabb kapcsolatba került Zrínyi körével. Batthyány és Nádasdy ellentéteit Vitnyédi és Bory Mihály tudatos munkálkodásával sikerült elsimítani. Bevonták terveikbe a vármegyék némely vezető nemeseit, és a szervezkedés szálai Erdélybe is elértek. Az egykori Kemény-párt és Apafi fejedelem szűkebb kormányzata ugyancsak beavatottja a szervezkedésnek.

1663 őszének elején Wesselényi nádor, Nádasdy országbíró és Zrínyi Miklós horvát bán, mint akik a Magyar Királyság legfőbb méltóságait viselik és az országért felelősek, szövetséget, konföderációt kötöttek. „Hogy ha mi, kik az országnak első oszlopi vagyunk, valami szabados úton eleit nem vesszük, ezennel éppen végső romlásra jut az ég alatt ilyen híres, nevezetes nemes nemzetnek az eo sorsa.”.[5]

Az a céljuk, hogy a magyar társadalom belső erőit összefogják és megszervezzék, hogy a kibontakozó török háborúban képes legyen az államiságot megőrizni. Mindenekelőtt azt kell elérniök, hogy ütőképes magyar hadsereget állítsanak fel, és részben kölcsönből, részben a nemességet adófizetésre fogva megteremtsék az országvédelem anyagi biztosítékait. Ez az alapvető feltétele annak, hogy képes legyen az ország érdemlegesen részt venni a török háborúban. Tökéletesen tudatában voltak a maradék királyság és az oszmán hatalom erőviszonyai közti mérhetetlen különbségnek. Tudták, mint a kortársak általában, hogy a Habsburg-birodalom ereje sem elegendő önmagában. Egyedül nem szállhat eredményesen szembe a törökkel. Éppen ezért arra törekedtek, hogy kikényszerítsék a török elleni háborúban érdekelt európai országokból a politikai, anyagi és katonai segítséget, létrehozzák a nemzetközi koalíciót, ily módon a védekező háborút a régen kívánt nagy offenzív háborúba lendítsék át.

Wesselényi, aki már 1663. május 14-i levelében külön elkötelezte magát Zrínyinek, mint az ország nádora 1663. május 22-én rendkívüli módon fegyverbe szólította az ország lakosságát, minden rendű és rangú tizenhatodik évét betöltött férfit. „Kérem s kényszerítem kegyelmeteket &hellip kardot, fegyvert, bátor szívet szerezzen s neveljen magában s mivel az az idő eljött, melyben avagy ezt is elveszíssük &hellip a mi keveset még Magyarországban bírunk, avagy &hellip prédált hazánk országlásából is kiverjük” (tudniillik a törököt).[6] Majd általános nemesi felkelést hirdetett.


Wesselényi nádor üdvözlő levelében közvéleményt fejezett ki: „Vitéz horvát bán, hazánk egyedül magyar oltalma s reménye … nevét égig magasztalván … közönségesen, csaknem a csecsemő gyermekek szájában is … vox populi, vox Dei.”.[7]

Magyar külpolitika és az európai törökellenes koalíció

  • 1663 őszén Wesselényi egyik fő érve a török hódolás ellen, hogy küszöbön áll Európa hatalmainak nagy háborúja a török visszaszorítására. A nehéz év végére pedig a törökellenes nemzetközi összefogás ügye több mint egy évtizedes diplomáciai próbálkozások után eljutott a szövetségkötési feltételek, a támadó háború stratégiájának kidolgozásáig, sőt a hadállítás, -ellátás, haditerv részletkérdéseinek reális számbavételéig.
  • Wesselényi folyamatos összeköttetésben állt Apafival, rajta keresztül pedig a moldvai és havasalföldi fejedelmekkel teremtett kapcsolatot.

Orvosság a török áfium ellen

Zrínyi röpirata az orvosságot sajátos magyar betegségnek is szánja: a török áfium, a török mákony, vagyis a török hódoltató felszólításai ellen szól, a kétségbeesettekhez, akik reményüket vesztve török hatalom alá készülnek állni, hogy ha egyebet nem, legalább puszta életüket mentsék. Még inkább szól azonban a török hódolást politikai megfontolásból latolgató vármegyéknek. A nádor jelentései és levelek garmadája bizonyítja, hogy komoly ez a veszély. Török hódoltató pátenseket hordoznak végig a falvakon, és Apafi fegyveres megtorlást helyez kilátásba: tiltani kell a hódolást. Zrínyi művéből nyilvánvaló, tisztában voltak vele: a tét nem kisebb, mint a magyar állam jövője. „De miért kelljen elvesznünk avagy kétségben esnünk, míg csontjainkban velő, ereinkben vér, míg Isten mennyországban az mi bizodalmunk lehet, míg karunkban kopját, markunkban szablyát szoríthatunk?” „Ha mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, segítségül híván Istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért … Nem vakmerőségre hívok senkit, nem habahurjául kévánom az mi nemes resolutiónkat, hanem okosságnak mértékletességével és állhatatos szívünknek megkeményítésével akarnám hogy előállanánk erre a nemzetünknek utolsó szükségére.”[8] Az török áfium ellen való orvosság aktuális politikai céllal készült röpirat. Állandó, jól szervezett hadsereget, nemesi adófizetést követel. Mindkettő a korszerű, abszolutista állam követelménye.

Az Áfium gondolatait 1663 őszén Zrínyi pártja széles körben visszhangozta. A nádor körlevelet küld a vármegyékbe, szigorúan megtiltja a török hódolást, és megmagyarázza, hogy miért. Erdély státusa 1657 után nem lehet példa Magyarországon, a török protektorátus nem ad biztonságot. Kivezető út az ország súlyos helyzetéből egyedül az lehet, ha megszabadulnak a török hatalomtól. „Kardot, kardot köss s vonj édes nemzetem magad oltalmára”, mintsem „öszvetett kézzel, gyalázatos puha hírnévvel a töröknek véredet, lelkedet, szabadságod; minden jódat kiszopó igája alá add.”[9] 1663 végén ez az egyedül lehetséges politikai program. De hogyan lehetséges e nagyszabású programot a gyakorlati politikában megvalósítani ?

A nádor kiáltványai szerint a hadviseléstől elhúzódó főnemest vagy az adóterheket vállalni nem akaró földesurat vagyonelkobzással büntetik. S nem egyedülálló a salétrom kivitelét tiltó rendeletét kijátszók ellen kiadott parancsának zárósora: ez a pátens mindenkire egyformán érvényes, akár úr, nemes avagy parasztember legyen is.

1664. január elején Wesselényi kemény hangú rendelettel szólította fel a nemeseket ismételten, hogy fizessék meg adótartozásaikat. Ha a Pozsonyban házakkal rendelkező főurak és nemesek nem rendezik a szegény polgárokat eddig is megkárosító kilencesztendei adóhátralékukat, a nádor súlyos intézkedésektől sem riad vissza. Ezek a rendeletek az arányosabb teherelosztás, s így a társadalmi összefogás feltételeinek megteremtését szolgálták. Ugyanakkor nagy erőfeszítésekkel folyik a hadseregszervezés. Tizenhat főrangú, közöttük Koháry István, Illésházy István, Petrőczy István és mások bizalmas parancsot kapnak: gyalogosokat és lovasokat fogadjanak, ”azokat sub rosa mentést conscribállya … Mivel mostanában nagy dolgot akarnak véghben vinni”[10]

A téli hadjárat

Bory Mihály február végére meghozta János Fülöp hivatalos értesítését Magyarország nádorának a birodalmi gyűlés végzéséről (1664. február 15.): a francia királlyal és más hatalmakkal ligát alakítottak a török kiűzésére. Wesselényi ezt mint a nemzetközi koalíció erejével országot szabadító hadjárat megindulását bejelentő dekrétumot szétküldte a vármegyéknek, és az Áfium gondolatait visszhangzó kiáltványban harcba szólította az országot. „Fegyvert fogtak – írta –, Istenes ligát és szövetséget tettek az egész kereszténységből álló nagy hatalmasságok.” Amire generációk vártak, végre bekövetkezett, „serkenjen föl, vegyen erőt, éberkedjék, serénkedjék és jó példa adással” segítse az országért összefogott nemzetek igyekezetét.[11]

A magyar főméltóságok mozgalma szinte szárnyakat kapott, számolt be Bory Mihály Reifenberg bárónak, János Fülöp belső tanácsosának és titkárának az eszéki siker és a dekrétum hatásáról – miközben tájékoztatta, hogy nagy munkával készítik elő a tavaszi hadjáratot, mert meggyőződtek róla: elérkezett az ország felszabadításának rég várt ideje. Lippay György esztergomi érsek ugyancsak az ország nevében üdvözli János Fülöpöt, mert egyesítette Európa hatalmait a török elleni felszabadító hadjáratra.

A nemzetközi szervezkedés 1664 tavaszán már felöleli Erdélyt, Lengyelországot és Havasalföldet. A Belgrád környéki lakosság készülődéséről és általában a török balkáni hadmozdulatairól Zrínyit egy magát meg nem nevező tájékoztatja, csak annyit árul el önmagáról, hogy a „Societas” szervezetébe tartozik; a további kutatásoknak kell majd rekonstruálnia Zrínyi segítőinek táborát. A vármegyékben a nádor általános nemesi felkelést hirdet. Mozgósítják a városok erejét. A tervek szerint magyar, horvát és lengyel katonaság toborzásán kívül kozák lovasokat fogadnak zsoldba.

A birodalmi, császári és francia csapatokkal együtt mintegy 90 ezer főnyi hadsereg ellátására kellett felkészülniök. Tudták, hogy az idegen hadak ellátása Magyarországon nemcsak anyagi tehetség és szervezés dolga, hanem politikai kérdés. A nádor 1664. március 24-én pátensben szólította fel a vármegyéket, hogy gondoskodjanak „mindennemű élet, gabona, zab, széna, hús provisiokrul. Az be jüvő rettenetes hadaknak legyen az be jüvésekben mit enni, ne kellessék magának s az országlakosoknak veszedelmes károkkal eledelt keresni &hellip, az természetnek törvénye kinek kinek azt hozta magával, mielőbb éhel haljon, szülei harapó falatját is ki vájja szájából”.[12] Tegyenek félre tehát minden gyűlölködést, lássák el élelemmel a katonaságot, ha nem, abból a városok, falvak utolsó e származik. Trencsénben élelmiszerraktárt állítottak fel, és Felső-Magyarországon a hadsereg háromhónapi ellátására elegendő gabonát gyűjtöttek össze.

A téli hadjárat után, bízva a nemzetközi koalícióban, a vármegyék nemessége már többnyire felhagyott a török hódolás gondolatával. A vallásügy azonban változatlanul nyugtalansággal töltötte el a vármegyéket, kivált a felső-magyarországiakat. János Fülöptől biztosítékot vártak a szabad vallásgyakorlatra, védelmet az erőszakos térítésekkel szemben. Wesselényi és Zrínyi a készülő háború országos céljait hangsúlyozta: tegyék félre a vallási kérdést – intették a vármegyéket –, hiszen a religión kapdosván elvész az ország.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Hivatalos érintkezéseikben a Rajnai Szövetség és a magyar rendi főméltóságok mindig közös uruk, a császár és király tekintélyére hivatkoztak. János Fülöp állandóan hangsúlyozta, hogy ők a császárnak segítenek, Wesselényi nádor pedig, miként az országbíró, az érsek vagy a bán sem, nem feledkezett el soha a királyt megillető köteles tiszteletről. 1663 végétől 1664 májusáig Regensburgban időzött a magyar király, sőt a magyar királyi kancellária feje és az államtanács. Okkal és törvényesen forgolódtak tehát ott a nádor, a vármegyék, a városok követei, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegyének, Báthori Zsófiának megbízottjával együtt. Wesselényi nádor óvatosan betartotta a hatalmi hierarchia követelte rendet. Értesítette János Fülöp dekrétumáról a Haditanács elnökét, Lobkowitz herceget. Beszámolt mindenről Rottal János titkos tanácsosnak, aki eleinte ugyancsak szorgalmazta a török háborút. Nyíltan folytak a tárgyalások is, a magyar kancellár, SzelepcsényiLipót bizalmas híve – tudtával és egy ideig talán közreműködésével is.

A vasvári béke

Sőt, úgy vélték, hogy Lipót császár nem csupán az európai törökellenes hatalmakkal való – korabeli kifejezéssel élve – keresztény szolidaritást tagadta meg, hanem dinasztikus és gazdasági érdekeinek a töröknél keresett támaszt. Magyar- és Csehország királya, a Habsburg örökös tartományok ura, a német-római császár súlya pedig még mindig nagyobb az európai politikában, semhogy nélküle háborút lehetne indítani a török ellen. A szultán hatalma a dunai országokban megszilárdult, sőt hogy Zrínyi-Újvárat lerombolták, a Muraközt, a Dráva-melléket tönkretették, útja szabaddá vált Velence felé. Beláthatatlan időre tolódott ki a balkáni népek fölszabadítása. Érthető, hogy a birodalmiak, a francia tisztek, velenceiek – ahogy Wesselényi mondta – „Minden keresztény lelkű ember contradical ez ellen az békesség ellen”.[13]

Magyarországon – Nádasdy kivételével, akinek Lippay szerint része volt a béke megkötésében – a főurak és köznemesek egyaránt tiltakoznak. „Az békesség ellen kicsiny és nagy rend, mint szájokból kifér, becstelenül szólnak” –tájékoztat az országos közvéleményről a nádor.[14]

Zrínyi száz napja

Nagy biztonsággal állítható azonban, hogy a címében Wesselényi, Zrínyi és Lippay nevét hordó Elmélkedés közvetlenül a vasvári béke után keletkezett, és a kor sajátos stílusában a helyes politika kialakításának módozatain tekint végig.

Az Elmélkedés szerzőjét nem ismerjük, de tartalmi elemei Zrínyi mozgalmának koncepcióját tükrözik.


Zrínyi korábbi műveinek sok gondolata, a báni rendelkezésekből kristályosodó alapelvek, Wesselényi nádor utasításai, általában a főméltóság-viselők 1663–1664. évi mozgalmának teóriái sok mindenben egybevágnak az Elmélkedés eszméivel.


1664 őszén Zrínyi leveleket írt a nádornak, Lippaynak, több magyar főúrral találkozott Németújvárott, és talán a szeptemberi pozsonyi tanácskozáson is ott volt. Feltehető, hogy valamelyik tanácskozásra készült az Elmélkedés. Wesselényi valószínűleg Zrínyit inti óvatosságra: ”veszett világba jutottunk mostan, kicsiny szót is megrostálnak mostan”[15]

Benczédi László

A Wesselényi nádor vezette rendi szervezkedés (1664–1671)

A teljes fejezet.

A vasvári béke és a magyar politikai vezető réteg

A teljes cikk.

A rendi szervezkedés kibontakozása

A teljes cikk.

Az 1668. szeptemberi felkelés terve

A teljes cikk.

A szervezkedés második szakasza

A teljes cikk.

Az 1670. tavaszi nemesi felkelés

A teljes cikk.

A rendi mozgalom bukása és megtorlása

A teljes cikk.

Miért nem vált a rendi mozgalom leverése Magyarország „Fehérhegyévé”?

A teljes cikk.

A kuruc mozgalom előzményei

Így került sor már 1671 nyarán a kapcsolat felvételére a Vág mellékéről elbujdosott lutheránus Petrőczy István, valamint Szepesi Pál portai követsége útján. A magyarországi elégedetlenek évi 50 ezer tallér adó vállalása ellenében 5 ezer főnyi török segélyhadat és a Porta támogatását kérték magyarországi támadásuk megindításához. Ellentétben a Wesselényiéknek adott elutasító válasszal, Szepesiék most nem tértek vissza üres kézzel: a szultán oltalmát ígérte a bujdosóknak, s a részletek megbeszélése végett a budai pasához irányította őket.

A bujdosók első támadása 1672-ben

Az első sikerek után a bujdosóvezérek kiáltványai járták be az országot, szólították fel csatlakozásra a vármegyéket, hirdettek 5–6 évi adómentességet a hozzájuk csatlakozó jobbágyoknak. Pátenseikben cáfolták azt az ellenséges hírverést, mintha ők pusztán magánsérelmeiket akarnák megbosszulni, vagy a katolikus vallás kiirtására törnének; propagandájukban mindenütt harcuk németellenes nemzeti célját és jellegét hangoztatták. Programjukban a „testi és lelki szabadság” egymástól elválaszthatatlan emlegetése s ezen belül a repartitio és az accisa eltörlésének követelése félreérthetetlenül antiabszolutista kicsengést kapott, de e szabadságfogalom értelmezése – így például az 1672. augusztus 20-án kötött konfederációjuknak a „régi és teljes szabadság” visszaállítására irányuló igénye – elárulja, hogy a változott történelmi körülmények között is a Wesselényi vezette rendi szervezkedés „nemesi köztársasági” szabadságeszményét vallották. S természetesen ez a Wesselényi-szövetkezés programjára visszautaló törekvés jellemezte külpolitikai orientációjukat is: ha az adott történeti helyzetben nem tartották is időszerűnek a töröknek való behódolás hangoztatását, „törökösségük” töretlen folytonosságát már vállalkozásuk külső formáival is kifejezésre juttatták.

Szelepcsényi és Kollonich

Éppen ebben a keretben emelkedik ki, lesz korjellemzővé, válik a lipóti abszolutizmus jellegzetes hazai képviselőjévé Szelepcsényi György esztergomi érsek, akinek kulcsszerepe volt az 1670-es évek magyarországi politikájában. Az érsek annak idején – persze nem annyira aktív közreműködőként, mint inkább egyes titkos tervek passzív tudójaként – részt vett a Wesselényi-szervezkedés peremén, ámde ezért nem vonták felelősségre őt, sőt megnövelt hatáskörrel megerősítették magas világi méltóságában, a királyi helytartóságban, múltja tisztázatlan foltját pedig arra használták fel, hogy állandóan sakkban tartsák, s a császári politika engedelmes végrehajtójává szelídítsék.

Az 1681. évi országgyűlés; az abszolutizmus meghátrálása

A soproni országgyűlés első lépése a Wesselényi Ferenc halála (1667) óta betöltetlen és az abszolutizmus által kimúlásra ítélt legmagasabb rendi tisztség, a nádorság betöltése volt az Ausztriai Házhoz feltétlenül hű s többek szerint Kollonich befolyása alatt álló Esterházy Pál megválasztásával.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Wesselényi nádor hitelezőinek köre különösen széles, sok köztük politikai fegyvertársa; a kölcsönösszegek és a politikai mozgalom között összefüggés mutatható ki.

Hadsereg és társadalom

Wesselényi nádor 1663–1664-ben szigorú büntetéseket helyez kilátásba a parasztságon hatalmaskodó közvitézek és nemesi tisztek ellen.

Földbirtokmegoszlás

1670 után Zrínyi Péter konfiskált birtokai kamarai kezelésbe kerülnek, majd Zrínyi Miklós csak időlegesen kamarai kezelésbe vett uradalmait később Zrínyi Ádám bérletbe adja, halála után pedig ez is a kincstárra száll. Részben hasonló sorsra jut Nádasdy Ferenc és Wesselényi Ferenc elkobzott birtoka, részben pedig más főurak – Esterházy, Rottal János – kezébe kerül.

A majorsági gazdálkodás változásai

  • Felső-Magyarországon az 1650-es években a jól kezelt murányi, polonkai, lubinyeki allódiumok tartoznak Wesselényi murányi váruradalmához.
  • Wesselényi Ferenc murányi uradalmában az 1662-ben kiadott utasítás előírja, hogy a jobbágyok „a tiszttartók parancsa szerint”[16] szántsanak, vessenek, arassanak.
  • Wesselényi murányi uradalmában 2211 ökröt, 516 lovat, 203 tehenet, 2450 sertést és 10 806 juhot jegyeztek fel, szendrői majorságában eladásra marhát neveltek, a diáriumban rögzített vaj és túró, a baromfiszaporulat és a méhesek hozadéka nagy részben piacra került.

A földesúri officinák és kereskedelem

A Wesselényi-mozgalomban elmarasztalt köznemesek szinte egytől egyig kereskedésből is nyerték jövedelmüket, elsősorban borból, mint Vitnyédi, Szuhay, Szepesi Pál vagy a Keczer testvérek, akik serfőző házuk termékét is piacra vitték.

Iparűző mezővárosok

Wesselényi kezdetben támogatja a kereskedelem mellett vas- és faiparral vállalkozó Gömör vármegyei jobbágyközösségek gyarapodását, de amikor a jobbágyok „bürgerséget” akarnak váltani, a gazdatiszt figyelmezteti a földesurat: jó lesz vigyázni.

Az alföldi cívisvárosok

A nagykőrösi és kecskeméti szappanosmestereknek, akiknek készítményei a török területeken kívül Felső-Magyarországra is eljutottak, Wesselényi nádor adott 1655-ben céhlevelet. Ugyancsak Wesselényi erősítette meg a kecskeméti szabók és szűcsök privilégiumait (1659, 1660).

Kézművesek és kereskedőpolgárok

Ahogy a korai kapitalista vállalkozó tipikus megtestesítőjének, Henckelnek is számos kassai kereskedő eladósodott annak idején, úgy most a posztókereskedelmet egy ideig közvetlenül Wesselényivel vagy Batthyány Kristóf dunántúli főkapitánnyal lebonyolító Joanelli is sok polgárt, kézművest tartott kézben úgy, hogy kisebb-nagyobb kölcsönökkel segítette őket.

Polgárok régi és új küzdőtereken

1661-ben, amikor az addiginál nagyobb számú német őrséget, ágyúkat és hadiszereket akartak a város falai közé vinni, Kassa az ország törvényére hivatkozva, Souches és Starhemberg császári generális, Szelepcsényi kancellár és Rottal császári biztos akcióival szemben, Wesselényi nádor és társai kétségbeesett manőverezései segítségével éveken át sikerrel ellenállt. Schirmer, a gazdag kereskedő tanácsos, noha megfenyegették, egyike volt a leghevesebb ellenzőknek.

Főurak és köznemesek

Nem ritka, hogy a magyar főúrnak a királyságon kívül, az örökös tartományokban is voltak birtokai – Wesselényi politikai tekintélyét lengyelországi birtokai növelték; a nyugat-magyarországi főurak azonban nem lettek az ausztriai, cseh, olasz származású arisztokratákkal egyenrangú tagjai az udvarnak.

Makkai László

Rendi reform és a hatalmi központosítás elmélete

A Wesselényi-mozgalom érlelődése idején a hangadó elem az ellenzéki mágnások egy csoportja maradt, mely azonban egyre tudatosabban igyekezett magának megnyerni a nemességet. Ennek ára viszont a vallási türelem meghirdetése volt. Nagy lépést jelentett ez előre a felekezeti ellentéteket áthidaló, nemzeti eszme kialakulása útján, s együtt járt a Habsburgoktól való elszakadás, az önálló magyar külpolitikai tájékozódás kezdeményezésével.

A nép nemzete és hazája

A hajdúmozgalmak s a parasztvármegyék felkelésének elcsendesedése után a paraszti osztályharc közel fél évszázadra apályba került, aminek egyik oka a letelepített hajdúságnak a feudális uralkodó osztállyal kötött kompromisszuma volt. A parasztság ezzel egy időre elvesztette emancipációs küzdelmének vezetőit. Másrészt a rendi függetlenségi harcok hathatós erdélyi támogatása fölöslegessé tette a magyar nemesség számára a Bocskai idején még nélkülözhetetlen népi segítség keresését. Megváltozik majd a helyzet Erdély katasztrófájával és a Wesselényi-mozgalom vereségével. Az Erdélybe bujdosott nemesek arra kényszerülnek, hogy széles tömegbázist teremtsenek maguknak, s ezért az elbocsátott végváriakhoz fordulnak segítségért. Az így létrejött kuruc mozgalom politikai ideológiája a nemesi nemzettudat németgyűlöletén alapult, de a nemességen kívüli elemek bekapcsolódása elkerülhetetlenül odavezetett, hogy az egységes magyar nemzet fennen hirdetett eszméjét a nem nemesek saját társadalmi törekvéseikkel színezték, s ezzel osztályjellegét kiszélesítették. Akárcsak Bocskai idején, ezúttal is a hivatásos katonák és a protestáns prédikátorok tágították ki magukra is érvényesen a nemzetfogalmat, de az időközben bekövetkezett társadalmi és politikai fejlemények hatására tovább is léptek egy össznépi és egyben társadalmi igényeket is kifejező nemzetfogalom felé.

A hajdúk század eleji nemzeti ideológiáját a végvári vitézek annál is inkább átvették s továbbvitték, mivel ők maguk is – mint láttuk – tömegesen kerültek hajdúsorba. A földművelő munka közelítette őket a parasztsághoz, egyben azonban szabadságaikra is érzékenyebbé tette őket, a paraszti foglalkozás könnyebben vonhatta maga után a jobbágyságba süllyedést, mint a zsoldért való katonáskodás. Már 1671 előtt egész sor megnyilatkozásukat ismerjük, amelyekben öntudatosan a magyar nemzet tagjainak vallják magukat. A Batthyányakhoz intézett végvári levelekben érdekesen vegyül a nemzeti és vallási közösségeszme, ekkor még egyértelműen törökellenes éllel. A végváriak „igaz magyar szívvel bíró hazafiak”, „hazánkbéli keresztyénség”, s kívánjak patrónusuknak, hogy „Isten soká éltesse keresztyén hazánk javára s nemzetünk megmaradására”.[17] A Wesselényi-mozgalom évtizedében a végváriak nemzettudata fokozatosan világiasodik, és németellenességgel telítődik. 1669-ben Esterházy Pált főkapitányi kinevezése alkalmából már így üdvözölte a kékkői lovas- és gyalogsereg: „Isten ő szent felsége azt adván érnünk, hogy ennek a kevés megromlott magyar nemzetnek nem idegen nemzetet, hanem Nagyságodat, igaz magyar vérünket adta előnkbe, szívünk szerint örülünk.”[18]

Ahogy a végváriakat elbocsáttatásukkal, úgy a protestáns prédikátorokat tömeges elűzetésükkel végveszélybe sodorta a Wesselényi-mozgalom bukása.

R. Várkonyi Ágnes

A Szent Liga és Magyarország

Thököly ugyancsak felismerte a háború Magyarország helyzetében történelmi fordulatot hozó jelentőségét: 1684 tavaszán újra nagy erőfeszítéseket tett, hogy az európai törökellenes erők szövetségébe kapcsolódhassék. Nagyon kedvezőtlen közeg vette körül. Közeledését a Habsburg-udvar mereven visszautasította, viszonya Sobieskivel megromlott, a pápai diplomácia pedig az érzékeny lengyel–Habsburg viszony megóvása érdekében az udvar álláspontját tette magáévá. Így Thököly az európai egyensúlypolitika fegyverével próbált kitörni elszigeteltségéből. Azonos tartalmú levelet írt XIV. Lajosnak, János György szász választófejedelemnek és Brandenburgba, Frigyes Vilmosnak. Kifejtette, hogy mindig az ország törvényeit védelmezte, egyedül az igazságot és a rációt szolgálta. Hangsúlyozta, hogy a Habsburgok hatalma máris veszedelmesen megnövekedett, fenyegeti az európai egyensúlyt. Kiadta híres kiáltványát; az Universis Orbis Christiani Regibus, Principibus, Rebuspublicis, Sacri Romani Imperii Statibus[19] kezdetű, Európa minden számottevő hatalmához eljuttatott mű azt bizonyítja, hogy Magyarországon és Erdélyben a török orientáció politikája mindenkor a helyzet adta kényszerből következett. E kényszerpálya történelmi előzményeit felsorolva, saját politikája elődei között idézi fel Wesselényi nádor és Lippay György esztergomi érsek kísérletét.

Az 1687–1688. évi országgyűlés

A Habsburg-dinasztia európai diplomáciai érdekébe vágott, hogy örökös jogát a Magyar Királyságra alkotmányos úton, országgyűlés jóváhagyásával nyerje el. Ez lehetőséget nyújtott volna a magyar politikusoknak, hogy eredményesen képviseljék az országos érdekeket. Csakhogy Esterházy tehetetlen, a hangadó Orbán István királyi személynök gyűlölködő és kicsinyes ember volt, a háttérben jelentős feladatokat ellátó Szenthe Bálint alnádorról már a Wesselényi-mozgalom után kiderült, hogy elvtelen politikus.

Lábjegyzetek

  1. A marosvásárhelyi országgyűlés levele Wesselényinek, 1659. október 9. StA Hungarica Miscellanea, fasc. 424.
  2. Wesselényi levele Rottalnak, 1663. január 23. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 8.
  3. Zrínyi levele ismeretlennek, Csáktornya, 1663. május 2–15. Zrínyi Miklós összes műve. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 328.
  4. Zrínyi levele Csáky Istvánnak, Csáktornya, 1663. április 28. Uo. 322.
  5. A szövetséglevél eredeti példánya: StA Hungaricu Specialia, fasc. 310 B fol. 56–57.
  6. Wesselényi kiáltványa, Murány, 1663. május 22. OL Kamarai let. E 199 Wesselényi lt. fasc 8.
  7. Wesselényi Zrínyinek, Murány, 1663. október 29. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 8. fol. l37–138/v.
  8. Zrínyi Miklós, Az török áfium ellen való orvosság. Ugyanott 650–651.
  9. Wesselényi Magyarország vármegyéihez és városaihoz, Murány, 1663. október 31. MTT X. 120–124.
  10. Wesselényi a főuraknak, 1664. február 18. Országos Levéltár Kamarai levéltár E 199 Wesselényi levéltár fasc. 9.
  11. Wesselényi kiáltványa a vármegyéknek, Stubnya, 1664. február 29. TT 1892. 723–724.
  12. Wesselényi rendelete, Murány, 1664. március 24. Országos Levéltár Kamarai levéltár E 199 Wesselényi levéltár fasc 9.
  13. Wesselényi Rottalnak, Murányalja, 1664. október 28. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár, No 466.
  14. Wesselényi Ismeretlennek, Murányalja, 1664. november 1. Országos Levéltár Kamarai levéltár, E 199 Wesselényi levéltár, fasc. 9.
  15. Wesselényi levele, Murány alatt, 1664. október 28. OL Kamarai lt. E 199 Wesselényi lt. fasc. 9.
  16. Dőry Ferenc, Utasítás a murányi udvarbíró részére, 1662-ből. MGSz 1901. 267.
  17. Nemzet, haza, honvédelem a parasztság és a nem nemesi katonáskodó réteg gondolkozásában. Zimányi Vera hozzászólása. Történelmi Szemle 1963. 79.
  18. Országos Levéltár, P 125 Esterházy Pál nádor iratai 669/5298. (Benczédi László szíves közlése.)
  19. Thököly Imre, Princeps ac Partium Regni Hungariae Dominus et. Universis Orbis Christiani Regibus … Hely nélkül. Újra kiadta Prónay Dezső, Evangélikus Egyháztörténeti Emlékek. Budapest, 1905. 153.

Művei

  • Wesselényi levele Montecuccolihoz, 1662. január 12. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 8.;
  • Wesselényi Lipót császárhoz, 1662. Murány. Országos Levéltár P 123 Esterházy levéltár Pál nádor iratai, 29. csomó 7201. sz.;
  • Wesselényi levele Rottalnak. 1663. január 12., 1663. január 23. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 8.;
  • Ali pasa terveiről: Wesselényi levele, 1663. január 25. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 8.;
  • Wesselényi levele Sáros, Szepes, Zemplén és Abaúj vármegyéknek, 1663. március 2, Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 8.;
  • Nádori levél a vármegyékhez és városokhoz, Murány, 1663. október 31. – sokan idézik, kiadva: Ráth Károly, Gr. Wesselényi Ferenc nádor némely nevezetes levelei (Új Magyar Múzeum 1854); Nagy Iván, Királyi, nádori és más nevezetes levelek Nógrádhoz, 1663–1666. (Magyar Történelmi Tár X. 120–124).;
  • Wesselényi idézett rendeletei: 1664. január 28. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 9. és 1664. február 18. ugyanott;
  • Wesselényi óvatosságra intő levele Lippaynak, 1664. október 31. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 9.;
  • Wesselényi a katona- és parasztmozgalmakról Szömörcén 1664. november 1-én kelt levelében ír. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 9. fol. 44.;
  • A társadalmi elégedetlenségnek nagy kiadatlan forrásanyaga van, a vármegyék írásban beadott tiltakozását megkapó Wesselényi nádor levele Porciához: Pozsony, 1664. december 24. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 9. Konceptusok, fol. 158–159.;
  • A behódolás a töröknek, más szóval a törökkel való viszony tartós rendezésének a nemesi érdekeket biztosító felfogása volt az alapja már Wesselényi nádor 1666. augusztus 27-i tervezetének is (lásd az 1. alfejezet vonatkozó szövegét és jegyzetét);
  • Wesselényi jelentése: „Az egész világ abába öltözik” stb. Országos Levéltár P 507 Véghelyi hagyaték, 1899: 35. sz.

Irodalom

A vesztfáliai béke korszakhatár jelentőségét a magyar történelemben még Szalay László hangsúlyozta: Magyarország története V (Pest, 18662. 3), s noha a későbbi magyar történeti összefoglalások – főleg Szekfű Gyula, Magyar történet IV (Budapest, 19352) – a korszakhatárt a Wesselényi-mozgalom leverésére helyezték át, az újabb kutatások eredményei egybehangzóan bizonyítják, hogy a 17. század második felében a magyar történelem főbb politikai eseményeit a vesztfáliai béke után Közép-Kelet-Európa térségében kialakuló nemzetközi erőviszonyok átrendeződése határozta meg.

Erdély és a német-római császárválasztás kapcsolatára: a mainzi érsek levele Rákóczinak, 1658. augusztus 5,; Rákóczi levele Wesselényinek, 1658. április 6. Országos Levéltár E 199 Fasc. 5/13.

Wesselényi első kiáltványa: 1663. május 22. „Ad omnes Comitatus Hungariae”. Országos Levéltár E 199 Fasc. 8. Vesd össze Nagy Iván, Királyi, nádori és más nevezetes levelek Nógrádhoz (Magyar Történelmi Tár X).

A Wesselényi-féle szervezkedés francia kapcsolatainak legújabb összefoglalása: J. Bérenger, Francia-magyar kapcsolatok a Wesselényi-összeesküvés idején, 1664–1668. (Történelmi Szemle 1967). — Az 1666. augusztus 23-i murányi összejövetel lefolyását és résztvevőit hiteles kútfők alapján bemutatja: Pauler Gyula, Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése, 1664–1671. I. (Budapest, 1876. 98–102). — A török szövetség tervezetét tartalmazó Wesselényi-féle követi instrukciót kiadta: Deák Farkas, A bujdosók levéltára (Budapest, 1883. 227–232). — A török behódolási program és a hódoltság széli nemesi birtoklás közötti összefüggésre: Benczédi László, A Wesselényi-féle rendi szervezkedés kibontakozása, 1666–1668. (Történelmi Szemle 1974. 607–608). — Wesselényi nádor és Nádasdy Ferenc csatlakozására a szervezkedéshez és abban játszott szerepére: ugyanott 609–617. — A murányi összeesküvők indítékai: ugyanott 617–621, valamint Acsády Ignác, Széchy Mária, 1610–1679. (Budapest, 1885. 168–170, 183–184).