Winterl József Jakab

A Múltunk wikiből

gyakran Winterl Jakab

Steyr, Felső-Ausztria, 1739. április 15. – Pest, 1809. november 23.
orvos, kémikus, botanikus
Wikipédia
József Jakab Winterl 1739-1809.jpg

Kosáry Domokos

Természettudományok

A biológia, méhében olyan ágakkal, mint a növénytan és az állattan, egyrészt még az orvostudományon belül növekedett. Ezt képviselte egyebek közt a debreceni Csapó József, egy magyar gyógynövényszakkönyv (1775) szerzője, az egyetemi füvészkertet berendező Winterl József Jakab orvostanár, vagy az utóbbi kollégája, Plenck József Jakab, aki 1788-ban kezdte közzétenni latin munkáját a gyógynövényekről. Ez az orvosbotanikai vonal az egyetemen találkozott azzal a másikkal, amely eleinte a bölcsészeti karon alakult ki az „általános természetrajz” (állattan, növénytan, ásványtan) tanára, Piller Mátyás körül. Piller immár Linné rendszerét követő tankönyve (Elementa historiae naturalis. 1775) kivonatos fordításban volt az első magyar nyelvű természetrajz (1783) Molnár János tollából. A biológia harmadik ága szintén az egyetemen futott össze az előző kettővel. Ezt az agrártudományokon belül Mitterpacher Lajos növénytani munkássága képviselte. Az első magyar nyelvű élettant Rácz Sámuel orvostanár írta (A physiologiának rövid summája. 1789). Ezzel egy időben jelent meg az akkor Lembergben tanító Martinovics Ignác német élettana, amelyen a régebbi és újabb francia materialisták, La Mettrie és Holbach hatása is felfedezhető.

Időszakunkban a kémia is még más, nagyobb gyűjtő burkokon belül fejlődött. A hazai kutatásnak mégis igyekeznie kellett arra, hogy lépést tartson azzal a nagy előreugrással, amely az európai kémiát a 18. század második felében, főleg Lavoisier új eredményei és a flogiszton-iskola bukása nyomán jellemezte. Az első ily hagyományos keret a régi filozófia, közelebbről a fizika oktatása volt. Hatvani István is e címen végzett kémiai kísérleteket Debrecenben. A flogiszton hagyománya egyébként itt, a filozófiában élt a legtovább, akár a pesti egyetemet nézzük, akár Lembergben Martinovicsot, aki fizikájának első, kémiai részében (1787) új momentumok felvetése mellett a flogisztonhoz még Lavoisier után is ragaszkodott. A második keretet az orvostudomány szolgáltatta. Az orvosvegyészek, jatrokémikusok szemében a kémia főként az orvoslásnak volt segédeszköze. Érdeklődésük időszakunkban különösen a gyógyvizekre irányult. Annyival is inkább, mert a Helytartótanács 1763-ban a megyei és városi orvosoknak előírta a helyi gyógyvizek elemzését. Ennek nyomán szinte tömegesen készültek olyan jelentések, amelyek közül jó néhány nyomtatásban is megjelent. Az elő hazai timsógyár Markhot Ferenc Heves megyei főorvos parádi vizsgálatai nyomán alakult. 1770-től kezdve az új orvoskaron a kémiát az osztrák származású Winterl József Jakab oktatta, aki egy új kémiai analitikai módszer kidolgozásával próbálkozott, Lavoisier nyomán 1782-ben elejtette a flogisztont, és a szódagyártás, majd a festőanyagok terén a kutatás gyakorlati, ipari hasznosításával is foglalkozott.

Vörös Károly

A tudományok

Selmecen Ruprecht Antal professzor a kilencvenes évek elején elsőnek kísérli meg földek redukcióját magas hőfokon szénnel; Winterl pesti professzor viszont, Lavoisier-val vitatkozva (akinek antiflogisztikus elméletével különben egyetértett), a századfordulón egy már a maihoz közelálló elektrokémiai szemléletet alakít ki, ezért és más (részben nem is ok nélkül) szokatlannak tűnő elméletei miatt haláláig bizalmatlanul szemlélve a tudományos világ által. Kerekes Ferenc debreceni professzor 1819-ben németül megjelent könyvében a kémiai elemek elméletéről szándékozik írni, kísérleti alapon. Sokban nem is helytelen gondolatainak eredetisége sem változtathat azonban a tényen, hogy kísérleteit csak elképzelni volt módja, mivel Debrecenben nem állt rendelkezésére laboratórium. Irinyi János (a későbbi márciusi ifjú testvére, maga is a forradalmi harc tevékeny résztvevője), a foszforos gyufa feltalálója, a hazai kémiai tudományosság egyik legmozgékonyabb elméje, 1838-ban Berlinben németül adja ki könyvét a savak elméletéről. Itthoni cikkei viszont (talán a szakmai visszhang szükségképpen csekély volta folytán is) látható igényességük ellenére is egyre bonyolultabbak és érthetetlenebbek lesznek: így 1847. évi kémiai tankönyve is, melyben pedig már a Berzelius-féle vegyjeleket alkalmazza és sztöchiometrikus számításokat mutat be.

Jellemző azonban, hogy – mint a matematikánál is – a kémiának is az az ága fejlődött ki legjobban, amit a társadalom a legközvetlenebbül tudott felhasználni. A kémiai analitika ez, s ez is elsősorban a hazai ásványvízvagyonnak a 18. század végére kibontakozott felderítése során folytatott vízelemzések következménye. Ekkor születik meg az első magyar nyelvű komoly kémiai szakkönyv, Nyulas Ferenc erdélyi főorvos 3 kötetes munkája Erdély gyógyvizeiről (Kolozsvár, 1800). A Magyar Királyság kianalizált gyógyvizeinek katasztere azonban (melyet a század elején a botanikai gyűjtésről szólva még említendő Kitaibel Pál állított össze 180 vízről), Kitaibel korai halála folytán csak később – s nem is teljes egészében – került kiadásra, amikor a vízbontás iránt már minden érdeklődés elmúlt. Kitaibel különben már 1795-ben kidolgozta a vákumszűrés egy jó hatásfokú eljárását, és klórmeszet is előállított. A textilfehérítés és fertőtlenítés e máig nélkülözhetetlen anyaga azonban a kor Magyarországán nem talált felhasználásra (ahogy végül is visszhang nélkül maradtak az e téren is eredetivel próbálkozó, az analitikus eljárást alapos mennyiségi elemzésekkel végző Winterl kezdeményei is): a bontakozó manufaktúra-, majd a gépi gyáripar kémiai módszereket igénylő eljárásait a gyáros már a technológiával együtt fogja importálni.