Zólyomi Dávid

A Múltunk wikiből
1600 körül – Kővár, 1649. augusztus 1.
Bihar vármegyei nagybirtokos nemes, Bethlen István erdélyi fejedelem veje
Wikipédia
1632
április 10. I. Rákóczi György Bátornál Zólyomi Dáviddal szétvereti a segítségében bízó paraszthadakat.
1633
április 4. I. Rákóczi György árulás vádjával elfogatja Zólyomi Dávidot.
augusztus 21. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Lefolytatja a hűtlenségi pert Zólyomi Dávid, valamint a temesvári pasához menekült Székely Mózes és hét társa ellen.)

Makkai László

Nagy Ambrus és Zólyomi Dávid

Önálló cikk.

A trón biztosítása

A kétfelől fenyegető veszedelmet Rákóczinak mégis sikerült egy időre elhárítania: Zólyomit bebörtönözte, Székely Mózest pedig lefizetett pasák révén a Héttoronyba záratta, és Pázmány közbelépésére, ha Prépostvári és Csáky István elkobzott birtokainak visszaadása árán is, a nádorral 1633-ban szerződést kötött Eperjesen. Trónjának megszilárdítását azonban továbbra is akadályozta a széles körökben tovább élő Bethlen legitimitás, melyet a fejedelem öccse, István és életben maradt kisebbik fia, Péter képviseltek, hátuk mögött a hatalmas uradalmakkal és a katonailag fontos Ecsed és Huszt váraival. Az elkerülhetetlen konfliktus kitörését maga Rákóczi idézte elő. Bethlen Péter haragjában halálra verte egyik szolgáját, s az ügyet, amelyhez hasonlókat az uralkodó osztály máskor el szokott simítani, a fejedelem sietett a Bethlenek tönkretételére felhasználni. Törvénybe idéztette az ifjú Bethlent, mint „gyilkost”, de az nem jelent meg, sőt apjával együtt fegyveres védekezésre készült fel. A Bethlen névnek a török fülekben még mindig jó visszhangja volt, s a budai pasa, akihez 1636 elején Bethlen István követeket menesztett, a Portán kieszközölte számára a trónt és Rákóczi letételét.

A Bethlen-párt azonban tanult Zólyomi és Székely esetéből, s nem mert nyíltan fellépni; az országgyűlés az ellenállás mellett szavazott.

A század legnagyobb birtokszerzője

Rákóczi eleinte maga is kénytelen volt elődeinek azt a szokását követni, hogy birtokadományokkal jutalmazza régi párthíveit és nyert meg újabbakat. Adományleveleinek másolatkönyvében az első feljegyzések közt Zólyomi, a Bethlenek, Kovacsóczy István kancellár, Kassai István ítélőmester, továbbá Mikó Ferenc, Kékedi Zsigmond, Kamuthy Miklós, Kornis Zsigmond, Huszár Mátyás, Szalánczi István, Kemény János, Bornemisza Pál, Macskási Ferenc, még Bethlentől örökölt hívei mellett néha egy-egy nagyobb birtokátruházás vagy -zálogosítás is szerepel, noha már ekkor is többnyire csak egy-két falu vagy birtokrész volt a fejedelmi kegy halvány jele. A harmincas évek közepére az utóbbiak is elapadtak, s inkább házak, telkek, szőlők adómentesítéséről esik szó. Bethlen is szűkmarkú volt elődeihez képest, Rákóczi meg éppen fösvény. Gyakorlatilag felszámolta azt a szokást, amelyet a királyi Magyarország országgyűlése egyenesen előírt az uralkodónak, s Erdélyben is magától értetődőnek tartottak, hogy a különböző címen fiskálissá lett javakat a fejedelem adomány vagy zálog formájában szétosztogassa. Rákóczi uralma alatt egyetlen főnemes sem futhatott olyan birtokszerzési pályát, mint még Bethlen alatt is Mikó Ferenc és a Kamuthyak. Még olyan kedvezményezett helyzetben levő belső hívei is, mint Kassai István vagy Bornemisza Pál kénytelen voltak beérni kisebb, szórványosan fekvő jószágokkal, melyekből nagy uradalmak – a kincstári jószágok visszaszerzése s főként Rákóczi magánbirtok-szerzései miatt – nem kerekedhettek ki.

Azt még természetesnek tekintették az erdélyiek, hogy Rákóczi a bukott trónkeresők, Zólyomi és Székely Mózes birtokait elkobozta, de az már rossz előjel volt, hogy a zsákmányból az eredetileg fiskális gyalui uradalmat nem adta vissza a kincstárnak, hanem magánbirtokaként kezelte.


Zólyomi húgát azon a címen üldözte, hogy bátyját ki akarja szabadítani. „Én immár úgy félek a fejedelemtől, hogy talán az Istentől sem félek jobban, mert irgalmas az Isten, de őnagysága igen későre könyörül meg az embereken … Énnekem sem leszen könnyű dolgom”[1] – panaszolta. Nem is lett. Még a fejedelem meggyilkoltatásának szándékát is ráfogták, s csak úgy szabadult, hogy a Zólyomi-vagyon utolsó darabját, Sólyomkő várát és uradalmát átengedte Rákóczinak.

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

A törökkel szembeni másik jelentős végvár, Jenő főkapitánya, a Bethlen alatt kiváló hadvezérként működő Petneházy István ugyancsak 1643-ban halt meg. Utódja, Bornemisza Pál 1634-ben visszavert egy erdélyi területen portyázó török csapatot, s emiatt le kellett őt váltani. Zólyomi bukása után azonban ő lett a fejedelem saját hadseregének parancsnoka, udvari főkapitány, 1644-ben pedig az öreg Kornis Zsigmonddal azonos rangban az ország generálisa, Kassaival és Keménnyel együtt a fejedelem egyik bizalmasa. Jenőt Szénási Péter, majd Weér György vette át. Sárospatakról hozott hívét, Rőthy Orbánt tette a fejedelem a Zólyomit is falai közé záró, a királyság felől érkezhető támadásokat felfogó Kővár kapitányává, Munkácson viszont meghagyta a Bethlentől örökölt vitéz kapitányt, Ballingh Jánost.

Örökös főrendiség

A bécsi békében megerősített, Bethlen békekötéseiben és a linzi békében ismételten leszögezett rendi szabadságjogok nemcsak papíron, hanem a valóságban is olyan aranyszabadságot biztosítottak a magyar feudális uralkodó osztály egésze s ezen belül különösen a mágnások számára, amilyennek – Lengyelország kivételével – az akkori Európában a nemesség sehol sem örvendhetett. Nem örvendhetett Erdélyben sem, ahol elképzelhetetlen lett volna az afféle paktálás az idegen hatalmakkal, amit a Thurzók, Széchyek, Rákócziak, Illésházyak az erdélyi fejedelemmel vagy akár később a Zrínyiek, marhaszállítmányaik védelmében, a velenceiekkel büntetlenül megengedhettek maguknak. Ezzel szemben Péchi Simont a Habsburgokkal, Zólyomi Dávidot a svédekkel folytatott tárgyalások börtönbe juttatták.

Lábjegyzet

  1. TT 1855. 39.

Irodalom

Zólyomi sorsára: Gyalókay Jenő, Albisi Zólyomi Dávid (Századok 1917).